Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-09 / 33. szám

1082. fcbr liek NEPOJSAG Kettőből az igazit 4 mikófalvi negyvenek gondja venni, valóban szociális okok miatt — így töpreng a tanács­elnök. — De ha ezt csináljuk, akkor felhördülnének a többiek, akikéi nem venne fel a közgyűlés... Hát ez a helyzet — tárja szét a karját tanácstalanul. Nos, Mikófalváról, erről az alig több mint ezer lelkes köz­ségről semmiféle dörgedelmes cikket írni nem lehet, s jóma­gam — megmondom őszintén — ebben az esetben még tanácsot sem nagyon tudok adni. Ami­ért e cikk mégis megszületett, annak egy az oka: igaz, hogy kis község Mikófalva, de negy­ven ember és családja ügye vár valamilyen formában vég­leges lezárásra. A járási ta­nács, s talán a járási pártbi­zottság is megvizsgálhatná alaposan, mit lehet a törvény és az emberség, az állam és a negyven ember érdekeinek egyeztetése után elérni. Mert igaz, hogy a szövetkezet nem szociális otthon, de az is igaz, hogy az állam sem fejőstehén... és az is igaz, hogy ezek az idős emberek 1959-ben aláírják a belépési nyilatkozatot — öregek, miért kérnék számon a bizalmatlan­ságot tőlük, amikor a fiatalok is bizalmatlanok voltak! —, akkor ez a mai probléma fel sem merült volna. Igazság csap itt össze igazsággal. De, hát végtére is, csak egy igazság van, s ezt az egyet kellene és kell is megkeresni Mikófalván. Negyven emberről van csak szó? Es, ha egyről, egyetlen egyről? Akkor is! Gyurkó Géza EGT DIVATDIKTÁTORNÁL HoM! Még kurtább szoknyát tervez tavaszra?!. (Toncz Tibor rajza) Cigány bál lesz Füzesabonyban Ez évben — február 10-en este — ismét megrendezik a fü­zesabonyi járási művelődési házban a már hagyományossá vált cigánybélt A rendezést ezúttal is a Szórakoztató Ze­nészek Füzesabonyi Járási Szakszervezeti Bizottsága vál­lalta magára. A műsorral egy­bekötött, nagyszabású, hagyo­mányos cigánybálra mintegy 500 meghívót küldtek szét. A műsoron többek között fellép­nek: fővárosi népi- és táncdal- énekesek, a járási művelődési ház tánccsoportja, lesznek ze­nekari számok és vidám tréfák is. A füzesabonyi járásban máris igen nagy az érdeklődés a nem mindennapi bál iránt... f—váry) „Rakétatüzér“ — papi csuhában ÉRTESÍTÉS Állami gazdaságok, termelő- szövetkezetek és egyéni juh- tartók részére arról, hogy a Gyapjúforgalmi Vállalat szol­noki kirendeltsége átköltözött a II. sz. Irodaházba, Szolnok, Rékasi u., III. emelet. Telefon: 28—93. szám. Csodálkoznak? Hitetlen­kednek? Pedig így igaz: Spellman bíboros New York város érseke, a pápai trónkö­vetelő, a volt boxbajnok. megkapta — a világon elő­ször — a tiszteletbeli rakéta­tüzér címet! S talán az sem mellékes: hol cs kik ruházták fel eme hírhedt atyát az egyedülálló címmel! A nyu- gat-németerszári Kaiserslau- lernbcn, az itt állomásozó amerikai rakétaegység tiszti­kara. Az elmúlt napokban még egy más „csuhás-story” szó­rakoztatott: egy jámbor misz- szionárius pan ostromolta kérelmével a Vatikánt, tegye lehetővé számára, hogy első­nek léphesse át a világűr kü­szöbét, hogy a kozmoszban is hirdetni tudja isten tanait. Most meg Spellman atya megtiszteltetéséről hallani. Először, laikus fejje), azt gon­doltam, kiagyalt hír csupán ez a tiszteletbeli rakétatüzér cím, s a Vatikán erélyesen tilta­kozik e szentségtörés ellen. De hát nem ez történt a ka­tolikus állam hallgatólagosan helybenhagyta ezt a kitünte­tést, Csak mondja valaki, hogy az egyház konzervatív. hogy nem tart lépést a kor­ral! A rakétakorral! Ha Mus­solini és Hitler fegyvereit mcgá'dhatták, miért ne áld­hatnák meg a mai kor mo­dern fegyvereit, a rakétákat is?! Különösen akkor, amikor jelentős egyházfit tüntetnek ki rakétatüzér címmel?! „Rossz nyelvek” azt híreszte- lik — s ennek valóságos alapja is van —, hogy Spell­man atya csak egy részét is­meri a bibliának, nevezetesen Szodoma és Gomorrha pusz­tulását, s ezt idézi szüntele­nül a Fehér Ház és a Wall Street összes ellenségeinek fejére. Spellman, aki sikerte­lenül pályázott a pápai tiara elnyerésére, most az Üristen bibliai pusztításainak fclfil- múlására törekszik. Neki már nem elég két véres elpusztítása, minden várost cs falut el akar pusz­títani. Spellman, a .harcos egyház katonájának” vallja magát. Ha már katona, gon­dolták az amerikai tisztek miért ne lehetne raketatü zér?! Találó tehát Spellmai legújabb „tisztsége”. S per­sze, pontatlan Is, mint akár­melyik amerikai rakéta... (P. D.) „Szép Bulgária.. Bolgár magyar barátsági napot szervezett Demjónen az egri járási és a Demjén községi népirontbizottság AMIKOR a cipő marasztaló demjéni sarat tapostuk a Bol­gár Kultúra igazgatójával, s nézegettük a szövetkezet állat- állományát, a sertéseket, ame­lyekkel nem lehet dicsekedni, s bementünk a tehénistállóba, ahol hatliteres a fejésátlag, s megnéztük a kezdetleges juh- hodályt: bosszankodtam. — Miért éppen ide kellett hívni Marin Pesevet, nem lehetett volna-e a járásban „mutató- sabb” falut, és jobb termelő­szövetkezetet találni? Az igazgató és a tolmács — aki egyébként a Bolgár Kul­túra munkatársa — nem túl nagy érdeklődéssel árulkodó mosollyal hallgatták a beszá­molókat, az ismertetéseket, s arra gondoltam, mennyire megborzong a hátuk, mikor a tsz-elnök egy új ól felé in­dul — egy újabb sártengeren át. — De hisz ezek unatkoz­Az árulkodó iskolanapló nak — bosszankodtam tovább. Nehezen indult meg a beszél­getés. — Demj énen eddig még nem jártak külföldi vendégek — mondja a járási népfront­titkár — éppen azért válasz­tottuk ezt a falut. Érthető, hogy egy kissé zavarban van­nak a község vezetői, s nehe­zen találnak magukra. De ké­sőbb a gyűlésen, és a fehér asztal mellett felengedett a hangulat és látszott: a bolgár —magyar barátság elsősorban nem szervezésen múlik, a ta­lálkozó sikere nem „szervezési kérdés”, a két nép sok meg­próbáltatást kiállt barátságá­nak sorsa nem protokolláris formaságokon múlik. ESTE zsúfolásig meglelt a pártház nagyterme, itt volt a falu lakosságának egyharma- da: körülbelül 300-an szorong­tak a székeken, a falak mel­műveltség, tudás, iskola is kell. Arról, hogy aki nem ta­nul, az lemarad, az nem leuet jó vezető. S eljön az idő, — nem is oly soká —, amikor is­kolához kötik egy brigádveze­tői tisztség betöltését is. Meg­követeljük-e a tanulást (ahogy azt a tanácsapparátus megkö­veteli), buzdítjuk-e, lelkesít­jük-e a vizsgák előtt a meg­torpanó hallgatókat? Ügy gondolom, nem- eléggé. Ezen a téren még sok a tenni­való. Több lehető-éget, időt kellene adni a tanulásra, s az: sem ártana, ha egy-egy fő-: könyvelő elmagyarázná a ne-: hezebb számtani műveleteket: a tsz „diákjainak”, s a pedagó.: gusok az iskolai órán túl is: foglalkoznának mindazokkal,: akiknek pótolniuk kell néhány! mulasztást. ! Heti négy alkalommal, öt; hónapon keresztül beülni az! iskola padjaiba — munka után; — nagy áldozat. — Nem érek rá,! sok a munka — mondja az; egyik ember. — Van rá idő,; kell, hogy legyen — bizonyítja! többek példája. — Nehéz a tan-; anyag, nem lehet megtanulni,! — halljuk egyesektől, s szór-; galmasan tanulnak, s vizsgáz-! nak jó eredménnyel a többiek.; S valahol Itt az igazság. Kell; időt szakítani az iskolára,; mert nem csupán jelszó, hog> ; a tudás aprópénzre váltható,! hogy aki műveltebb, jártasabb! a tudományokban, annak köny-! nyebben megy a munka, job-! ban a vezetés, s a könyvek,! füzetek felett eltöltött nehéz.! percek, órák megtennik gyű-! mölcseiket. Az idő sürget, a! szocializmus építése követel, s! még néhány esztendő, amikor! a nyolc általános csupán alap-! ja lesz egy felsőbb iskolánaK,« amelynek elvégzését maga az! élet követeli meg. Márkusz László j lett, soknak már csak az elő­csarnokban jutott hely. „Szép Bulgária...’' — száll­nak a bolgár himnusz dalla­mai, mert ezzel kezdődött a nagygyűlés. Az úttörőkórus énekelte. A himnusz beszél a bolgár nép legújabb történeté­ről, mai életéről, de erről tar­tott előadást a Bolgár Kultúra igazgatója is. Büszkén emlé­keztetett a két nép barátságá­ra, amelyet a bolgár hősök és Hunyadi parasztjainak török­verő fegyverei pecsételtek meg már a 15. században. Beszélt arról a tízezer bolgár hősi ha­lottról, akik a magyar Alföld és a Balaton menti csaták ka­tonatemetőiben pihennek, vé­rüket adták a magyar szabad­ságért. Marin Pesev bolgárul tar­totta az előadást, de befeje­zésül magyarul átette a két nép barátságát. A viharos taps után Lengyel Károly, a tolmács, a Bolgár Kultúra munkatársa tartott él­ménybeszámolót Bulgáriáról. Plovdikban tanult, négy év alatt megismerte a magyarral vetélkedő bolgár vendégszere- retetet, s a testvémép érdekes szokásait. A hivatalos rész után sem „került le napirendről” Bul­gária, a gyűlés részvevőinek levetítették a „Bolgár ballada” és a „Bolgár szőlő” című kes- kenyfilmeket. A község vezetői is „neki­bátorodtak”. Kérdés kérdést ért, a vendégek alig győzték a választ. Van-e Bulgáriában háztáji gazdaság? Hogy tör­tént a közigazgatási reform, mi a titka a bolgár kertészet primőr áruinak? Igaz-e a bol­gár tengerpart, a „szocialista Riviera?” Talán másfél napig is el­tartott volna a beszélgetés, az ismerkedés, de... Pest messze van, s a ködös úton sokáig tart az út. Éjfél is elmúlik, mire a vendégek hazaérnek. FELGYÜLNAK a kék rend­számtáblás kocsi reflektorai, s elindulnak a vendégek. A „szép Bulgária” küldöttei... Szívükben egy kellemes él­mény emlékével, s bizonyára azzal a meggyőződéssel: érde­mes volt Demj énbe látogatni, mert 1962 február hetedikén Demjénben történt valami — a két nép barátságáért. K. L — 1962-BEN az atkári ta­nács 267 ezer forintos költ­séggel kibővíti a községi vil­lanyhálózatot. Ebből a pénz­ből felépítik a másfél kilo­méter hosszú vezetékrend­szert, s a község eddigi .sö­tét” részeit is bekapcsolják a villanyhálózatba» vetkezettje. Az élet azonban Mikófalván kicsit kegyetlen, összesen 700 hold a szántó, a többi ezer jobbára csak le­gelő, valamiféle erdő... Igen sok, az iparban dolgozó fele­sége, fiatal, munkaképes asz- szony lépett be és akar még belépni most a 102 tag közé... — Elegen vagyunk a föld­höz... A föld hozama is csak ennyi embernek elég — han­goztatják egyesek. Mások, s nemcsak az öre­gek, de azok közvetlen hozzá­tartozói pedig azt hajtogatják, joguk van belépni a szövetke­zetbe. Olyan törvény nincs, amely előírná, hány évig lép­het be valaki, különösen, ha a földje már bent van. S kü­lönben is, ha akkor beléptek volna — szólnak az érvek — akkor most nem lenne semmi vita. Így igaz, és mégsem — érvel a másik oldal. Mit tud kezdeni egy nyolcvanéves, vagy még annál is idősebb ember a szö­vetkezetben... Éveken keresz­tül a család tartotta el a 80 éves Kovács nagy Györgyöt éppen úgy, mint az idős Kovács báli Józsefet... a földjéért, a házért A föld most közös, de mégiscsak ez adott jogot és alkalmat, hogy a fiatalok be­lépjenek a szövetkezetbe. S különben is, miért hárítanánk a végtére arra rá nem szo­rultak anyagi ellátását az ál­lamra? Nem beszélve arról, hogy újból fellángolna a ház­táji vita, amely sok konfliktus okozója lehetne a kevés földü termelőszövetkezetben. — ... mert néhány olyan idős tag lenne, akit fél kellene 'Ogy indultam Mikófalvára, hogy az ott tapasztaltak alap­ján dörgedelmes cikk születik majd az öregek védelmében, a szívtelenség ellen. S most, hogy ezeket a sorokat írom, a községi tanács elnökének, Kovács elvtársnak búcsúzás előtti kérdése visszhangzik a fülemben: — S az elvtárs mit tenne ■ helyünkben? Akkor még volt kibúvó: — Nem szeretnék ilyen gyorsan és frissiben véleményt formálni — mentegetőztem. S most, hogy megint visszagon­dolok a kérdésre, már azt sem mondhatom, hogy gyorsan és frissiben kellene választ ad­nom. Magam is éppen olyan ta­nácstalan vagyok, mint ebben az esetben a tanácstalan köz­ségi tanács. Mi legyen a majd félszáz öreg mikófalvi gazdá­val: szövetkezeti tagok legye­nek-e, vagy sem? Mi lenne a helyes, ha úgy döntene a köz­gyűlés, vegyék fel őket, vagy úgy, hogy ne vegyék. — A szövetkezet autonóm azerv, de semmi esetre sem szociális otthon — amikor a tanácselnök ezeket a szavakat idézte egy, a minisztériumból itt járt patronáns szavait ci­tálta, felháborodtam. Most, végiggondolva, és megismerve a helyzetet, korántsem hábor­gók, mert ha nyersen is fogal­mazott a minisztériumi kül­dött, de közel járt az igaz­sághoz. Csakhogy mennyire közel? A bajt* ott kezdődtek, 1959 tnéhében, amikor szövetkezetté szerveződött az egész falu. Mintegy negyven idős, egyik­másikuk nyolcvan körül járó mikófalvi dolgozó paraszt nem volt hajlandó aláírni a be­lépési nyilatkozatot — Ott a vejem..., ott a fi­am... Én nem! — hajtogatták elszántan és elszántságuk nyomán belépett a földdel a fiú, a vő, de nem a föld név­leges tulajdonosa. Eltelt las­san két esztendő, s a szövet­kezet néhány, akkor belépett idős tagja, az államtól meg­kapta a kótszázvalahány fo­rint öregségi nyugdíjat. — Hát mégis igaz? — fu­tott végig a falun a hír, s most már jöttek volna sorban mind, vegyék fel őket a sző­vén 34-en iratkoztak be a nyolcadik osztályba és ezt a létszámot tartják is. Mi ennek a titka? Nincs különösebb titok, ha­csak az nem, hogy... íme, kivonat a névsorból: Kovács Gábor, a párt csúcs­vezetőségének titkára, Sáfrán Géza pártvezetőségi tag, Pely­he Miklós művezető az üzem­ben, Kakuk Miklós ugyanott pártvezetőségi tag, Bársony Alajos üzemi alapszervi párt­titkár, a művelődési állandó- bizottság elnöke, Berecz Mik­lós, a járási földművesszövet­kezetek elnöke, a járási párt- vb tagja, Bartha Máté, a föld­művesszövetkezet körzeti ügy­vezető elnöke, aki Mónosbél- ből jár be az iskolába, Bajzáth Máté üzemi pártvezetőségi tag, aki közel ötven éves, vasesz­tergályos, s a múltban csak négy osztályt végzett. És sorolhatnám tovább a községi vb tagjait, s a többi, szorgalmas „öreg” diákot, akik tudnak és akarnak is időt sza­kítani a tanulásra. Bárcsak ezt tenné a tsz elnöke is. Megadunk-e minden segítséget ? Néhány iskolanapló vallomá­sát vetettük papírra. Befejezés­képpen joggal feltehetjük a kérdést: a járási és megyei szervek foglalkoznak-e eleget a vezető emberek továbbtanu­lásával? Beszélnek-e nap mint nap a tanulás jelentőségéről, arról, hogy emberek irányí­tásához; több ezer holdas szö­vetkezetek vezetéséhez az élet- tapasztalatokon túl bizonyos az Alkotmány Tsz elnökének, nem könnyű az ő helyzete, de hadd szóljon a tanulás mellett Virág Béláné, a tsz egyik ve­zetőségi tagja, aki eddig még egyszer sem mulasztott az is­kolából. Pedig három gyerekre is van gondja! Nézzünk egy másik naplót. Sarudon tizenhármán marad­tak a huszonegyes létszámból. Nem iratkozott be a Dózsa és a Haladás Tsz párttitkára, pe­dig 35—40 körüliek, s nem jár egyetlen vezetőségi tag, vagy brigádvezető sem a négy ter­melőszövetkezetből. A Haladás és a Petőfi elnökét már nem buzdítjuk a tanulásra, hiszen túl vannak a hatvanon, de a Kossuth elnöke, Nagy Géza, aki még innen van a negyven éven, s aki ötezer holdas ter­melőszövetkezetet irányít, iga­zán befejezhetné általános is­kolai tanulmányait. Nem kell messzire menni a jó példáért sem, hiszen a Dózsa elnöke, a negyvenéves Berényi Z sig- mond neve nincs kihúzva a naplóból. Ha tovább lapozzuk az is­kolanaplót, találkozunk gép­kocsivezetővel, ktsz-dolgozó- val, hivatalsegéddel, tsz-tag- gal, vezető emberek nevei azonban csak itt-ott találhatók a névsorban. Néhány nappal ezelőtt a párt községi csúcstit­kárának neve is a kimaradot­tak listáján volt. Igaz, öröm­mel nyugtázzuk, hogy Tol­mács János elvtárs visszatért az iskola padjaiba, hogy befe­jezze a nyolcadik osztályt. Igaz Is, fiatal még, 1931-ben született. Ahol csaknem mindenki tanul A mindenki, az persze túl­zás egy kicsit, de Bélapátfal­a falusi tejkezelőnek, vagy egyszerű tsz-tagnak, de nein hallgatjuk el: számunkra nem közömbös, hogy a falu vezetői tanulnak-e. Azt szeretnénk, s így is ille­nék, hogy akikre az élet na- nagyobb feladatot bízott, em­berek munkáját vezetik, irá­nyítják, pártban, vagy tsz-ben, üzemben, vagy más egyéb he­lyen, elvégezzék iskoláikat. Örvendetes, hogy így van ez sok községben, de akadnak figyelmeztető kivételek nem kis számban. Átányban szor­galmasan tanul a tsz kovácsa, a villanyszerelő és még néhány szövetkezeti tag, de mennyi­vel jobb lenne, ha iskolába járnának a tsz-elnökök, párt­titkárok is. A gépállomás 51 éves brigád vezető je beül az is­kolapadba, e jó példa igazán vonzhatná a vezetőket is. Nem hiányozhat a példamutatás az élet e területén sem. Az emberek elvárják, hogy a ve­zetők jó példával járjanak elöl a tanulásban, mert ha nem ... ... itt van Nagyvisnyó pél­dája: Huszonötén iratkoztak be a VII, osztályba, s jelenleg ti­zenöt a létszám. Ilyen kis fa­luban az emberek számon tart­ják egymást, tudják, hogy a tanácselnöknek és a titkárnak érettségije van és még a hi­vatalsegéd is elvégezte a nyolc általánost. És a harminchat éves tsz-elnök? Annak bizony csak hat elemije van. Vajon ő hogyan vélekedik? Tudja, érzi, hogy kevés az is­kolája, hogy több kellene, csak- hát a sok munka, meg a gond, ami a nyakába szakadt... Sok igazsága van Kiss Albertnak, Ezekben a napokban felnőtt fejjel bár, mégis diákos izga­lommal ülnek a padokban a dolgozók általános iskolájának hallgatói. Folynak a félévi vizsgák, ahol számot adnak, ki-ki mennyire haladt az álta­lános ismeretekben, alapvető tudományokban. A három vá­ros, s mintegy 80 község 137 osztályába 3275 hallgató irat­kozott be. Igazán nagyszerű eredmény ez, több mint há­romezer ember értette meg az idők szavát, s pótolja mulasz­tásait — amelyért legtöbbször a múlt a felelős — és tanul a mindennapi munka után, oly­kor félretéve a családi gondo­kat is. Csak, aki maga is végigcsi­nálta, az tudja igazán, mit je­lent tíz, húsz, vagy harminc év múltával feleleveníteni az iskolás könyvek betűit, s gyűr- kőzni az új tantárgyakkal, is­merkedni törtekkel, fizikával, kémiával, vagy a történelem évszámaival. Több mint háromezren vál­lalták, de voltak, akik meg­torpantak. Ahogy hivatalosan mondják: lemorzsolódtak. A túlnyomó többség azonban ki­tart és minden nehézség elle­nére tanul, hogy műveltebb legyen, jobban végezhesse munkáját. Ez a nagy többség bizonyítja — és akik már az előző években hagyták el az iskolát — el lehet, s el is kell végezni az általános iskola VII., VIII. osztályát és a több­ség példája ad jogot a tolifor­gatónak, hogy fölnyissa egy- egy osztálynapló fedelét, s a nyilvánosság elé tárja, mit rej­tenek a lapok, névsorok, ada­tok. Kik tanulnak? Jogos a kérdés. Bár való igaz, örülünk minden egyes tanulni vágyó embernek, se­gédmunkásnak óppenúgy, mint

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents