Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-06 / 30. szám
1962., február 6., kedd NEPCJSAG 5 Egy esztendő munkájának eredményeit, hibáit teszi mérlegre ezekben a napokban a falu népe, hogy levonva belőlük a tanulságot, a következő gazdasági évben még jobbá tegyék gazdaságukat. Jó néhány termelőszövetkezetben csak a következő napokban, hetekben kerül sor a zárszámadási közgyűlésre, de már az eddigiek alapján is meg lehet állapítani, hogy az 1961-es gazdasági évben ismét nagy utat tettek meg a szövetkezetek a régi, évtizedes múlttal rendelkezők éppen úgy, mint azok, ahol egy esztendővel ezelőtt kezdték meg a közös gazdálkodást. A számok, amelyek a termelőszövetkezet jövedelméről, a közös vagyon alakulásáról adnak képet, egyben megmutatják azt a változást is, amely az utóbbi esztendőben végbement az emberek gondolkodásában. Az elmúlt hónapokban, amikor részleteiben értékelték az elmúlt esztendő eredményeit, sokszor hangzott el a megállapítás: az aszály jó néhány millió forintot „kivett” a termelőszövetkezeték „zsebéből”. És mégis, ennek ellenére, nem egyedül álló a markazi Mátra- gyöngye, a hevesi Kossuth, a tamabodi Tarnagyöngye termelőszövetkezetek példája, ahol többet osztottak egy-egy munkaegységre a tervezettnél Ezek az eredmények bizonyítják, hogy az emberek közössége még a természeten is úrrá tud lenni, ha jó vezetés mellett szíwel-lélekkel összefognak. A termelőszövetkezeti mozgalom életképességét bizonyítják ezek a példák újra és újra. A termelőszövetkezeti vezetők beszámolójából és a zárszámadás számaiból megállapítható már most, hogy a termelőszövetkezetek gazdasági és politikai téren egyaránt megerősödtek az elmúlt gazdasági évben. A termelőszövetkezeti tagok nyolcvan—nyolcvanöt százaléka egész esztendőn keresztül rendszeresen részt vett a közös munkában, és a munkakedvet az sem csökkentette, amikor az esztendő folyamán már világossá vált, hogy a rossz időjárás egyik-másik növénynél jelentős jövedelem- kiesést okoz. Esztendők óta ilyen gyorsan még nem fejeződött be az aratás, a cséplés nagy munkája, s arra sem volt példa, hogy október végére, illetve november elejére földbe kerüljön ez őszi vetés, hogy csak ott maradjon szántatla- nul föld tavaszra, ahol az őszi szántás végzése nem hozza meg a kívánt eredményt. Az, hogy a tagság egész esztendőn át — kevés kivétellel — szíwel-lélekkel dolgozott a közösség boldogulásáért, az emberi öntudat növekedését mutatja. A zárszámadási közgyűléseken elhangzott beszámolók, és a vita során elhangzott felszólalások is tükrözik azt a nagy változást, amely a szövetkezetek életében végbement. Élénk viták alakultak ki, és a hibákat már nem csupán a vezetők vetették fel, a tagság is elmondta véleményét, ha szükség volt reá, megmosták a vezetők fejét is. Bátran feltárták mindenütt, hogy még jobbak lehettek volna eredményeik, ha a vezetés szilárdabb, ha nem engedik meg egyik-másik helyen a munkaegységek felhígítását. Kérdőre vonták a szövetkezeti ellenőrző bizottságok tagjait, miért nem tettek többet a közös vagyon védelmében. A mezőtárkányi Ezüstkalász Termelőszövetkezet közgyűlésén bírálatként elhangzott az is, jobbak leheltek volna az eredmények, ha a vezetők egy lépést téve előbbre, figyelemmel kísérik a szövetkezetben a termények önköltségének alakulását, mert enél- kül gazdálkodni nagyüzemben szinte lehetetlen. Kedvező képet mutattak a beszámolók és a hozzászólások arról is, hogy a szövetkezetekben, végre, kezdik elismerni egyenrangú munkatársként az asszonyokat. „Asszonyok nélkül aligha jutottunk volna eddig” — mondotta beszámolójában a hevesi Üj Barázda Tsz elnöke, 6 hasonlóan vélekednek a zagyvaszántói termelő- szövetkezetben is, amikor kimondták, hogy „a jó eredmények elsősorban az asszonyok részvételének köszönhetők”. Ez éppen olyan örvendetes tény, mint az, hogy a szövetkezeti demokrácia jegyében bátran és nyíltan feltárták a termelőszövetkezetek többségében a munkát gátló hiányosságokat. Még nem véglegesek a számok, de már bizonyos, hogy az összefogás eredményeként jelentős összeggel nőtt a termelőszövetkezetek közös vagyona. Amíg négy-öt esztendővel ezelőtt alig volt a megyében milliomos szövetkezet, most szinte találni sem lehet olyat — még a gyengébbek között sem —, ahol a közös vagyon értéke ne haladná meg az egymilliót. Olyan szövetkezeteink vannak, mint a markazi Mátragyöngye, ahol már az első esztendő leforgása alatt kerek hatmillió forintos közös vagyont teremtettek meg. A kápolnai Üj Élet Tsz-ben két esztendő alatt hárommillió forint lett a közös vagyon és ennek nagyobb része tehermentes. A tarnabodi Tarnagyöngye Tsz-ben, amellett, hogy egy forint 23 fillérrel többet oszthattak a tervezettnél, a közös vagyont is növelték egymillió forinttal. A termelőszövetkezetek összességében a közös vagyon a megyében ma már 200 millióval haladja meg az egymilliárd forintot. Vajon lehetne-e a számoknál beszédesebben bizonyítani azt, hogy megyénkben igen mély gyökerei vannak a közös gazdaságoknak? A termelőszövetkezetek egyéves munkájuk után vizsgáznak a zárszámadási közgyűléseken. Az eddig ismert adatok, az eddig megtartott zárszámadási gyűlések azt bizonyítják, hogy a szövetkezetek megállják a helyüket. Képesek a meglevő hibákkal együtt is arra, hogy újra és újra bebizonyítsák a nagyüzemi gazdálkodás felsőbbrendűségét. Deák Rózsi A minap egyik folyóiratunkban láttam egy képet. A lap egy hat év körüli lánykát ábrázolt, aki Párizs egyik utcáján topron- gyosan és maszato- san nyújtja a járókelők felé kezecskéjét, s közben könnyező szemmel rebegi: csak néhány centime-ot, uram! Kenyérre kellene! Elgondolkodtatott a kép, s egy kicsit akaratlanul is a múltra emlékeztem. És tegnap ... igen, tegnap délben Egerben, a Marx Károly utcában elém állt váratlanul egy hercig, hat év körüli lány, s szomorú arcocskával kért: bácsi, tessék adni gyorsan három UTCÁN. forintot! Es kérdést sem várva, tovább mondja: tetszik tudni, az úgy történt, hogy anyukám reggel adott a Mici Mackóra három forintot, de a pénzt elveszítettem és ... és, ha nem viszem haza a könyvet, akkor ... akkor... tessék adni, bácsi!... csak három forintoti Végignéztem a gyereken. Lábán szűrne bundacipő, rajta melegítő, sál, télikabát, fején piros sálkendő. — Hogy hívnak? — Rózsinak és a „kettesbe járok” suliba — magyarázta nagyosan a kislány. Szó, ami szó, a kér- dezősködések végén pénztárcámba nyúltam és kivettem belőle három csillogó forintost. Rózsi megköszönte, s elrohant. Kis idő telvén, utána mentem. A piactér sarkán újra megpillantottam, amint éppen egy „másik bácsival” beszélgetett. A bácsi nem állt meg, de amikor elment mellettem, megkérdeztem: pénzt kért öntől ez a kislány? Igen. Három forintot. Aljas is, buta is i „Brazília 64 millió lakosa közül 50 millió analfabéta. Ez az analfabétizmus mindeddig a leglényegesebb erőd a kommunizmus útjában. Aki nem tud olvasni, az a kommunisls propagandairatokat sem érti meg. És Dél-Amerika többi or. szágaiban is hasonló a hely zet, mint Brazíliában”. A sorokat a klerikális osztrák Néppárt főtitkára, Wi- thalm írta a katolikus pártok múlt ősszel Chilében tartott világértekezletéről, az Österreichische Monatshefte című hetilapban. Tehát a tudatlanság a klerikálisok legfőbb szövetségese és reménysége. Bár ezt eddig is tudtuk, de beismerésnek azért nem rossz. Vigasznak az ő számukra azonban nagyon sovány. Éppen a Withalm említette Brazília legszegényebb vidékein van kibontakozóban az írástudatlan szegényparasztok harcos szerveződése és nem véletlen, hogy amikor a Rio de-Janeiro-i érsek a hadsereg reakciós tábornokaival szövetkezett Quadros elnök ellen, lépését a parasztmozgalom „veszélyével” indokolta. Es itt elmondhatjuk, hogy Dél-Amerika többi országaiban is hasonló a helyzet. Mert a szegénység ugyan valóban nem ismeri a betűvetést, de annál inkább az élet ábécéjét. Es nem könyvből, hanem a valóságból ismeri a papi nagybirtokot, az észak-amerikai ké. zen levő bányákban, vagy ültetvényeken folyó rabszolgaéletet. Könyvek nélkül is ‘erjed Castro tetteinek híre. Többek között az a tett is, hogy két év alatt felszámolja az írástudatlanságot! G. Gy. Az Állami Aruház sarkánál újra találkoztam Rózsival. F»i- rehívtam és beszélgetni kezdtünk, öt perc múlva könnyek között mesélte, hogy „nagyon, de nagyon szereti a gesztenyepürét .. Es Rózsi anyukája, miközben nyugodtan dolgozik a Lakatos- árugyárban, nem is gondolja, hogy kislánya gesztenyepürére kéregét pénzt a járókelőktől. Pedig érdemes lenne gyakrabban utána nézni! Addig, amíg segíteni lehet, amíg nem késő ... Igen, már mától törődjön többet kislányával, Ró- zsika anyukája! (szalay) Túléltük Elmúlt február ötödiké s itt vagyunk va'amennyicn. Túléltük a „világvégét”. A fantázia, a hiszékenység és a rémhírek bámulatos produkciója — amelynek az elmúlt hetekben tanúi voltunk — megbukott. Nem következett be kozmikus katasztrófa, nem vált ketté a Föld, nem találkoztunk üstökössel, nem okádott tüzet a Nap — így nem is perzselhette fel Földünket —, nem süllyedtek el kontinensek és nem zúdult vízözön a Földre, nem tört ki a Ge’.lért-hegy, — amely egyébként is sohasem rendelkezett vulkanikus tulajdonsággal. Nem következett be a háromnapos sötétség sem, így a felvásárolt és megszentelt gyertyák tíz- és százezreire nem lesz szükség és ezek a gyertyák sokkalta gyakorlatiasabb esetekben kényszerülnek majd pislákolni — rövidzárlat, vagy áramszünetek idején. Sokan voltak, akik az elmúlt napokban csak mosolyogtak a suttogva, vagy hangosan kimondott badarságokon, de számtalan clyan ember is akadt, aki átimád. kozta, vagy átitalozta a napokat és az éjszakákat, azon egyszerű meggondolásból kiindulva, hogy „most már úgyis mindegy”. írtak róla az újságok, beszélt róla a rádió, tehát valami lesz és es a valami nem is kis dolog, hanem a világ vége — mondották. Hogy a rádió, az újságok ennek pont az ellenkezőjét mondták? Hogy a csillagászok határozottan állították: semmiféle égitesttel nem ütközünk össze, mert mindössze az történik, hogy a Fö’dről nézve most több égitestet látunk egy vonalban, hogy ezer évekre visszamenően kiszámították, hányszor volt már ilyen és hasonló helyzet a bolygókkal és mikor lesznek ilyen helyzetek a jövőben — ezt nem hitték a babonások, s ezt használták ki a rémhírtkeltök. Tegnap ugyanolyan nap volt, mint más években feb* ruárban ilyenkor lenni sz»- kott. Az emberek élték életüket, dolgoztak, tanultak, szórakoztak, tervezték a jövőt, örültek a mának és a holnapnak. A mindentudó jósok, a rémületkeltő híreket terjesztők hallgattak, a babonás, hiszékeny emberek pedig összerezzentek minden kis zajra. Sokan közülük megszégyenültek, mentegetőztek: „nem gondoltuk komolyan”, mások ismerősre és ismeretlenre hivatkoztak: „tőlük hallottam e badarságot”. Reméljük, február 5-e, <** a szürke, téli hétköznap azért emlékezetes marad. Azoknak is, akik bedőltek a híreknek és akik most ismételten meggyőződhettek arról, hogy nincs alapjuk a tudománytalan hiedelmeknek és a jövőben jobban meg kell gondolniok, mit higgyenek el, sok kellemetlen órától szabadulnak így meg. De legyen emlékezetes azoknak is, akik rossz szándékkal terjesztenek különböző rémületkeltő híreket, mert a mostani „biztos forrásból kapott” híreik bukása után feltétlenül csökkenni fog híveik tábora is. Akit egyszer becsaptak, még egyszer már nehezebb lesz falhoz állítaniok. De az lenne a legjobb, ha február ötödiké ténylegesen egy bizonyos világ végét jelentené. Annak a világnak a végét, amelyben termékeny talaja volt a sötétségnek, a babonának, a rémhíreknek, a hiszékenységnek és a primitívségnek. Éljen egy új, szebb, tisztább világban mindenki, abban a világban, ahol előbb-utóbb teljesen el- satnyul a sötétség, a babona- ság, és a régi világ átkoa öröksége teljesen a múlté lesz. Február ötödiké — annak ellenére, hogy sok hiszékeny embernek kellemetlen, nehéz órákat okozott — egy lépéssel előre vitte az új világot és segített oszlatni a múlt sötét ködét. (papp) Egy maradi tsz-elnök stilszerű farsangi jelmeze. (Szegő Gizi rajza) A konferencia együtt ült és én egyedül álltam előttük. Nem tagadom, a térdem kissé remegett, a torkom száraz volt, s már előre kiegyeztem volna egy közepes bizonyítvánnyal is. A konferencia elnöke feltolta szemüvegét, rám nézett, harákolt egyet- kettőt: — Hm... khm.. * kedves apa kartárs. Mint tudja, az általános iskolai félév után az apák féléve következik, hogy megfelelő bizonyítványt adjunk át az ön fejlődéséről, apai mivoltát illetően... — Igen, tudom... — hebegtem és agyamban lázasan forogni kezdtek a kifogások, mint körhintán a gipszlovak ... — Készült? — kérdezte az elnök szúrós szemmel. — Igen. kérem szépen ... Én készültem — nyeltem nagyot, mert egyáltalán nem voltam biztos b'”ine. hogv készültem-e, vagy seri. «■ Akkor, kedves kolTisztek konferencia! légám — fordult a mellette ülőhöz — öné az első kérdés... . ..és a kedves kolléga felemelte ceruzáját, majd felém bökött: — Tessék nekem megmondani, hogy hívják gyermekének barátait? — Kiket hogy hívnak? — Gyermekének barátait — ismételte meg a kérdést. — Fiam gyermekeinek... azazhogy gyermekem fiainak... bocsánat, egy pillanatig gondolkodom ... Szóval, hogy gyermekem barátait, hogy hívják? Hát... na. hogy is ... Pedig tudtam. Becsületszavamra, tudtam, de annyi dolga van manapság az embernek, hogy egy-kettőre kimegy a fejéből... Szóval a gyermekem barátainak neve ... izé... — Tudja, vagy nem tvdja? — förmedt rám a kedves kolléga. Nem tudtam. Egyetlen barátjának nevét nem tudtam. Pedig arra mérget mernék venni, hogy van barátja. Az elnök a következő kedves kolléga kezére adott, s én érezni kezdtem, hogy mit jelent egy csoda áldozatának lenni: mit jelent fázni egy meleg szobában. — Legyen olyan kedves és mondja meg nekem, milyen verseket tud? — Én? — hökkentem meg. — Dehogy. A gyermeke. Fogalmam sem volt. Hát honnan tudja egy munkába temetkezett apa, hogy gyermeke milyen verseket tud? Biztos tud. Nem is egyet, sőt, talán tizet is, vagy éppen húszat... Nevetséges kérdés ... De itt nem lehet megfogni: — Anyám tyúkja... A kiskarácsony... a Talpra magyar ... — Az anyám tyúkját nem tudja — közölte a második kedves kolléga és intett, mehetek a harmadik inkvizitor elé... — Kérem szépen, tessék nekem megmondani — így a harmadik — tud-e a gyerek káromkodni? Igen, ne tessék csodálkozni, tud-e káromkodni? — De már megbocsássanak ... ez igazán furcsa kérdés? Csak nem gondolják, hogy otthon, szabad időmben káromkodni tanítom a gyereket.., Lehet, hogy itt-ott hallott ugye valamit, de nem tud... Nem olyan vagyok se én, se senki a családban, hogy ilyesmit tanuljon tőlünk... — hábo- rogtam az oktalan és sértő kérdésen. — Közölnöm kell önnel, kedves apa, hogy a gyermeke kitünően tud káromkodni... Kitűnően. Meglátszik rajta a tervszerű otthoni foglalkozás... Köszönöm, tessék a kedves kollégámhoz fáradni... ... és én odafáradtam a negyedikhez, az ötödikhez, a nyolcadikhoz, végigfáradtam az egész konferenciát, kaptam a kérdéseket és makogtam rájuk, hol szaporábban, hol vék- nyabban fűzve a szavakat és közben az arcokat figyeltem. Amelyek komorak voltak. Amelyek nem sok jót ígértek. Amelyek majd a bizonyítványomat nézik megírása közben ... Aztán megkaptam a bizonyítványt is. Otthon eldugtam, nehogy megtalálja a gyerekem. Oda a tekintélyem ... De azt a magasságos nemjóját ennek a keserves... most majd foglalkozom a kölyökkel... Ide gyere! Hol tanultál káromkodni, te gazember ... De bezzeg Az anyámtyúkját, azt nem tudod ... Miért nem veszel példát apádról, aki... Jó... jó tisztelt konferencia, ez csak úgy kicsúszott a számon. (gyurkó) Nem less es egy kicsit sok...? Sajnos, nem sok jót hallani ebben az évben a gépállomásokon a téli gépjavításokkal kapcsolatban. Főként az alkatrész hiánya miatt panaszkodnak mindenütt. Ám a Horti Gépállomáson hallott dolgok szinte feledtetnek mindent, mert játszva felülmúlják a leg keservesebb jajveszékelést is. Amit hallottunk, a következő volt: — Nemrégiben érkezett visz- sza a Szolnoki Gépjavítótól egy Sz 80-as, lánctalpas traktorunk. Főjavításon volt, s megérkezése után megkaptuk a számlát is, 192 ezer forintba került rendbehozása, — mondta Szürszabó Gusztáv igazgató, s még most is ráncba szalad a homloka. Nem csodáljuk. Ilyen óriási összeget kifizetni egy gépjavításért?! — Nem lesz ez egy kicsit sok? — kérdeztük megdöbbenve, hátha az igazgató tévedett. De nem. — Szó sincs róla. Nem tévedés ez — „nyugtatott” meg. — A költség azért olyan magas, — így szólt a szolnokiak indokolása —, mert az alkatrészeket importanyag helyett hazaival pótolták. Fura egy indok. Egy. a Szovjetunióból importált SzK 3-as kombájn ára 198 ezer forint» egy a 80-asnál lényegsen nagyobb teljesítményű Sz 100-aa traktoré 217 ezer forint újonnan, s egy Sz 80-as gép főjavítása hazai anyaggal 192 ezer forint! Ha összehasonlítjuk a számokat, menthetetlenül meg kell kérdezni, hogy ebből mi a jó nekünk? Az, hogy megint elmondhatjuk valamire: az importanyag helyett hazait használunk? Ha ennek az önérzeteskedö kijelentésnek ilyen nagy ára van, mint ezé a javításé, akkor lenne egy javaslatunk: használjunk inkább továbbra is importanyagot. Sokkal olcsóbb lesz beszerzése, mint az alkatrészek hazai előállítása, mert a Szovjetunió nyilván nem adja borsos áron a traktorok javításához szükséges anyagokat, ha egy új kombájn árát is 200 ezer forinton alul állapította meg. így jobban jár a jövőben a gépállomás, de — nem kellene sokat erőlködni bizonyításához —, az egész népgazdaság is. Mert ami sok, az sok, s ez a majdnem 200 ezer forintos javítási költség, még ennél is több... (w> Ismét bebizonyították a nagyüzem fölényét
