Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-28 / 49. szám
4 NÉPÚJSÁG 1962. február 28., szerda ír TAROLTUNK... „Nem lehet szabad az az ország, amelyben az ember rabszolga“ Hugo Kol 1 ataj halálának százötvenedik évfordulójára FÜZESSY OTTÓNAK, a Párizsi vendég Koltai alispánjának alakításáért. (Kiss Béla rajza.) — A HAZAFIAS Népfront Egri Városi Bizottsága rendezésében a tél folyamán oltványkészítő tanfolyam működött Egerben. A záróvizsgára ma délután 3 órakor kerül sor az Egri Városi Tanács kultúrtermében. — AZ EGRI Petőfi és Nagy József termelőszövetkezetek év eleji juhállománya 397-et tett ki. Az év végére ez az állomány eléri a 662-t, de 157 juhot évközben értékesítenek majd. — AZ ELMÚLT napokban 100 mázsa borsó érkezett az ostoros* Kossuth Tsz-be. A borsót 140 hold vetésére használják fel. — A FÜZESABONYI és a hevesi járás tsz-elnökei, s több község tanácselnöke is, hétfőn, a járási székhelyeken megbeszélést tartottak a tavaszi munkákra való felkészülésről. műsora Egerben este 7 órakor: A VILÁG LEGSZEBB SZERELME (Jókai-bérlet) Tarnazsadányban este 7 órakor: Dodi A felvilágosodás eszméi a ^ XVIII. század második felében már végigszántották egész Európát. Voltaire, Rousseau, Diderot, Montesquieu tanai eljutottak a vén kontinens csak- ,iem valamennyi országába, s az ész, a ráció megkezdte hódító diadalútját. Franciaországban készült a nagyhírű enciklopédia, II. József a felvilágosult, megreformált államrend megteremtésén fáradozott, s mire a század utolsó évtizedébe lép, meginog és ledől a Bourbonok trónja, a nép megrohamozza a Bastille-1, s dőlnek, egyre dőlnek a „babona fertelmes oltárai” is. Ez az üstökösként fénylő világosság Kelet-Európa népeinek történelmét is beragyogta; felnyitotta az itt élő népek szemét; mi több: írók, költők, közéleti férfiak egész sora munkálkodott a szent eszme terjesztésén. E magasztos tevékenység nagyhírű lengyel munkása volt Hugo Kollataj is, aki százötven esztendővel ezelőtt, 1812. február 28-án hagyta örökül népének munkás életének minden gyümölcsét. Kollataj 1750-ben született szegény lengyel nemesi család sarjaként, s talán ezzel is magyarázható, hogy egyházi pályára lépett. Tanulmányait előbb a krakkói egyetemen végezte (itt bölcsészdoktori címet szerzett), majd Bécsben és Rómában hallgatott jogot és teológiát. Az egyetemi évek befejeztével visszatért hazájába, szép egyházi karriert futott be, krakkói kanonok lett. Ez természetesen nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a felvilágosult eszmékkel végleg eljegyezze magát, s a lengyel közművelődés és társadalmi reformok megvalósítása érdekében folytatott tevékenységét ezen eszmék szelleme hassa át. Felvilágosult férfiú volt a szónak szoros értelmében, s mindig megtalálta a módját, hogyan küzdjön az avult társadalmi rend, az avult és reakciós, feudális ideológia ellen. L1 z irányú tevékenységét ^ elsősorban mint a lengyel Nevelésügyi Bizottság tagja folytatta. Krakkó híres, köztiszteletben álló. személyisége lévén, munkájával nagyban hozzájárult a krakkói egyetem avult oktatási rendszerének megreformálásához, ami a maga nemében nem volt könnyű feladat. „Az egyházi konzervativizmus bástyáját” jelentő intézmény reakciós professzori karát kellett lefegyvereznie, s a világosodás szellemében fogant reformokat megvalósítani. A problémákat persze mindezzel korántsem oldották meg, az oktatás színvonalának általános AZ ISTEN SE ISMERI KI MAGÁT! emelkedése — egyebek között új tankönyvek bevezetését is szükségessé tette, s Kollataj itt is oroszlánrészt vállalt a munkából. Ugyanakkor ott találjuk a közélet küzdelmeinek más-más frontján is. Mint publicista, a társadalmi reformok végrehajtásának kérdésével foglalkozik, s az eredmény: a városi polgárság, s a reformnemesség egységfrontjának létrejötte. Ott van a híres, 1791. május 3-i alkotmány megalkotói között is, amelynek elkészülte után alkancellár lett. Politikai tevékenységét később, a Kosci- uszko-felkelés időszakában is folytatja, a Legfelsőbb Nemzeti Tanács tagjaként. A Nemzeti Tanácsban való szereplése, valamint a felkelés előkészítésében való részvétele alapján méltán látták benne a „lengyel jakobinizmus” megtestesítőjét, akinek sorsa a felkelés elbukása után — érthetően — a rabság lett. 1YT yolc kerek esztendőt 1 ’ sínylődött Ausztria különböző börtöneiben (Olmoutz, Josephstadt), mert igazságot, emberi jogokat követelt szeretett hazájának és népének. Érthető hát, hogy a lengyel felvilágosodás legkiemelkedőbb alakjaként tartják számon, „...aki teljes tudatossággal hirdette a felvilágosodás ideológiáját, akinek a polgári tulajdon gyarapítására, a parasztok helyzetének megjavítására irányuló elvei találkoztak az akkori elnyomott rétegek gyakorlati törekvéseivel, s megtermékenyítették e nép- mozgalmakat.” Lőkös István 1963. FEBRUAR 38., SZERDA: ELEMÉR A KOMMUNISTA KIÁLTVÁNY, a tudományon szocializmus első okmánya, 1848. február végén jelent meg. Megírására Marx és Engels a Kommunisták Szövetsége, 1847. novemberében megtartott londoni konferenciáján kapott megbízást és e művükben a kommunizmus elveit és programját fejtették ki. Lenin így írt e könyvről: .,Szelleme él és ma is mozgatja a civilizált világ szerve• ' zett és harcoló proletariátusát." A mii első magyar kiadása lS9S-ban jelent meg. 30 évvel ezelőtt, 1932. február 28-án halt meg- AMBRUS ZOLTÁN író, legújabbkori irodalmunk leg- ■ gyetemesebb szellemű kritikusa ; műfordítója. Ambrus Zoltán a anácsköztársaság idején a Nem- éti. Színház igazgatója volt. Néhány művét idézzük: Midász király, Giroflé és Girofla, Solus Eris (regények), Vezető elmék (irodalmi karcolatok), Színházi esték (színikritikák). 410 éve, 1552-ben született JOBST BÜRGI svájci matematikus, aki 1603—1611-ig a különben Napier- nek tulajdonított Logaritmusszámítást felfedezte. 265 éve. 1697-ben e napon halt AMBRUS ZOLTÁN meg HALLER JANOS erdélyi politikus és író, aki a Habsburg-háZ elleni összeesküvés vádja miatt 4 évet raboskodott. Szabadulása után, 1695-ben Hármas história címen kiadta a középkor három népszerű könyvének, a Gesta Romanorum, a Trója pusztulása és Nagy Sándor történet-ének magyar fordítását. OLVAS-E KAJEVÁC r— Édes szívem, ez mohair a fejeden, vagy tupírozva vagy?!.*. 3. A föld hallgat, áruló módon hallgat, de a rádió üzemben van. Ki fogja kiabálni az egész világnak, hogy mi történt vele. Nincs hozzá joguk, hogy egyszerűen félreállítsák1 Hayly ultrarövid hullámhosszra állította a készüléket. Rövidhullámon fog adni, bárki is hallja, személyszállító ha_ jók, repülőgépek, vagy rádióamatőrök! Egyhangúan zúgott a rádióberendezés, az egyetlen műszer a repülőgépen, amely hajlandó volt a kapitányt szolgálni. De John Hayly kapitány, az Air Force egyik legkiválóbb berepülő pilótája nem tudta, hogy mit mondjon. Szavakat keresgélt, de nem volt képes őket egyetlen ép mondattá összehozni. Frázistöredékek kavarogtak értelmetlenül agyában. Ordítani szeretett volna, de nem tudott, hiányoztak a megfelelő szavak. Valami arra kényszerítette, hogy mindenki tudomására hozza, ő, (John Hayly kapitány még csak 2*! Sves, nem volna szabad ebben a korban meghalnia! És, ha tegyük fel, hogy sikerül leszállnia, akkor sem ül soha többet repülőgépre! Nem fog életében többet halált hozó bombákat, atomrakétákat szállítani! „Bomba, halál, atom!” — találta meg végre a helyes szót és izgatottan ismételgette. „Bomba, átkozott bomba!” — majd hirtelenül elhallgatott. Ismét megpillantotta a „Ciklont” a műszerfal képernyőjén, két parányi fekete pont száguldott az „Atlanta” után, piszkos, füstcsíkot húzva a levegőben. Hayly ösztönösen a kormány után nyúlt. De alig érintette meg a fémfogantyút, észrevette, hogy a kormány önmagától is abba az irányba tereli a bombázót, amelybe ő is akarta. A gép megfordult és tovább emelkedett. Az automaták önműködően szembeszálltak a veszéllyel. Hayly kapitány azonnal elengedte a kormányt. Tudta, hogy az elektromos védőberen. dezés jobban felveszi a harcot a légelhárító rakétákkal, mint az emberi agy. Az „Atlanta" védekezik A „Ciklonok” egyre közelebb értek. Mintha kötélről elengedett vadászkutyák lennének, úgy követték a bombázót. Utána csináltak minden fordulatot. A műszerfalon felgyulladt az egyik fehér 'ampa, a farban elhelyezett ágyú zárótüzet nyitott. Az „Atlanta” nagy sebességgel távolodott el a pusztaság közepe felé. A fehér ellenőrző lámpa kialudt.' A légelhárító rakéták már a bombázó közelében repültek. Ha az „Atlanta” elhárító fegyverei itt találnák el a „Ciklonokat”, az éppoly veszélyes lenne, mint egy telitalálat. A kormány oldalt döntötte a gépet, a pilóta is elvesztette egyensúlyát. A repülőgép elszánt harcot folytatott a légelhárító rakétákkal. Zuhanórepülést, meredek emelkedést hirtelen irányváltozás követte, az egész száguldás inkább hasonlított a mű,,Közlekedési lámpa“ — a fodrászüzlet előtt A barcelonai fodrászszalonok újabban üzleteik kirakatában jelzik, hogy az üzlet kapacitása kimerült-e, vagy „fogadnak-e” még vendégeket. Ha a kirakatban elhelyezett „közlekedési lámpa” vöröset jelez, akkor kár belépni oda, mert az üzlet alkalmazottai valamennyien foglaltak. A sárga lámpa figyelmeztet, hogy egy feketére még be lehet térni a szomszédos eszpresszóba, de azután tessék sietni... A zöld lámpa felhívja a hölgyeket, hogy van még hely az üzletben. repüléshez, mint a halál elől való meneküléshez. Hayly becsukta a szemét. Csak a hajtóművek borzasztó bőgését hallotta. Amikor újra a megszokott zúgás váltotta fel az idegtépő zajt, kinyitotta szemét. A bombázó még mindig pusztaság fölött repült. A légelhárító rakéták elmaradtak, valahol eltűntek. De ebben a pillanatban a megfigyelő készülék képernyőjén újabb világos pontocskák tűntek fél. Valamennyi a képernyő közepe felé tartott. Rengetegen voltak. Északról, délről, keletről és nyugatról, valamennyien a bombázó felé tartottak. Hayly tisztában volt vele, legfeljebb másfél perc múlva a „Ciklonok” elérik a repülőgépet, és pillanatok alatt darabokra tépik. Lehetséges, bár a valószínűség 1:100 000- hez, hogy sikerül ejtőernyővel elhagynia a lelőtt repülőgépet. Ez a gondolat teljes erővel hatalmába kerítette, és arra kényszerítette, hogy cselekedjen. Megigazította az ejtőernyő tartózsinórját, felvette az oxigénálarcot. Pillantása a rádiókészülékre esett. Ki is ment az előbbi gondolat a fejéből, de az adókészülék engedelmesen várt. Várta, hogy közölje valamit és Hayly kapitány most már tudta, hogy mit kell mondania. Kötelessége volt, hogy vádolja mindazokat, akik a légelhárító rakétákat fellőtték, (akik megijedtek a maguk készítetté bombáiktól, ezért akarták őt is meggyilkolni,) váHónapok óta azon töprengek, hogy ez a Kajevác olvas-e újságot? A töprengésem ■oka nagyonis kézenfekvő: hisz bölcs gondolataimat az újság hasábjain szoktam közreadni, mert ez nekem kötelességem, hogy az olvasó elolvassa, ha akarja, mert ez neki nem kötelessége. De ezen túlmenően is, nekem minden ember fejlődése rendkívül fontos, s a minden ember közé tartozik ez a Kajevác is, akit én egyébként rendkívül ostoba embernek tartok, többek között ezért is gyanakszom, hogy ez a Kajevác nem olvas újságot — ez nem, amilyen. Gondoltam, megkérdem tőle kerek-perec: mondja, kedves Kajevác kartárs, szokott-e Ön újságot olvasni, igazán nem azért kérdem, mert... De elvetettem a gondolatot, mert amilyen ostoba ez a Kajevác, azt hiszi, hogy igenis, azért kérdem, mert... másrészt vagy azt mondja, hogy igen, s akkor szemtelen dolog lenne tovább kételkednem, vagy azt mondja, hogy nem, s akkor helytelen dolog lenne hallgatnom, nekem, aki annyit törődik a köz művelésével. Márpedig, ahogy én magam ismerem, hallgatnék, nehogy azt higgye ez a Kajevác, hogy azért beszélek, mert ugye, én az újságból élek. dőlni, kellett azokat is, akik a „Skorpiót” és az „Atalantát” gyártották és a termonukleáris töltetet elhelyezték. Öt, Hayly kapitányt küldték fel a magasba, hogy a kísérletet elvégezze, ők a földön maradtak, és most őt is el akarják tenni láb alól, hogy saját hibájukat, nem, hogy saját bűnöket elleplezzék ... Valami különleges kifejezés után keresgélt gondolatban, de az idő gyorsan rohant. „Én, John Hayly kapitány” Eszembe jutottak azok a régi szép idők is, amikor csak be kellett volna mennem a személyzetishez, elővenni a káderlapját, s rajta, minden bizonnyal, ott szerepelt volna a jellemzés: műveletlen fráter, még újságot sem olvas. Ezek az idők, igen helyesen, szerencsére, megszűntek, nem azzal mérik az embert, mennyi és milyen újságot ölvas, legfeljebb azzal, hogy milyent ír, tehát ez a lehetőség is kieseit * vizsgálat eszközei közük Olvas-e újságot a Kajevác, vagy sem? — tettem fel ezredszer is magamban a kérdési. S ekkor zseniális ötlet jutott az eszembe: megírtam, hogy Kajevác egy ostoba fajankó, aki még újságot sem olvas, » miután nem olvas, elképzelhető, hány ötéves terv kell, míg kimászik krónikus bntasög- gyúll adásából.* Megírtam. Tegnap találkozott velem Kajevác. S ma bátran leírhatom, hogy Kajevác igenis, olvas újságot. Én tudom. Már tudom. Aki ilyen nagy pofont tud adni, az csak nagyon művelt és sok újságot olvasott ember lehet. (egri) — kezdte meg nyugodt, tartózkodó hangon ... „én...” A „Sfeorpió"-akció sikerrel fórt Olyan halkan beszélt, hogy szinte maga is alig hallotta. A hajtóművek utolsó felbődülése, amely kétségbeesett ugrással akart fenyegető rakéták elől menekülni, teljesen elnyomta szavait. „Itt John Hayly kapitány beszél” — kiáltotta most már sokkal hangosabban. „Figyeljétek ...” Ez volt minden, amit még mondani tudott. Legalább egy tucatnyi „Cik- lon”-rakéta fúrta át a gépet. Darabokra szaggatva, lángolva zuhant le az „Atlanta”. 350 méterrel a föld felett vakító láng csapott ki a füsttömegből. Fehér felhő emelkedett az ég felé, hamarosan a hirhedt gomba formát ■Wilt mutatta. Egy órával később a had- ,lj ügyminisztériumból rövid közleményt adtak ki: „Az N pusztaságban sikeresen befejezték a „Skoipó” ther- monukleáris rakéta robbantási kísérletét.” John Hayly kapitányról, az Air Force egyik legkiválóbb képességű kapitányáról egy szó sem esett. Hozzátartozói értesítést kaptak, hogy autóbaleset áldozata lett. Vége.
