Népújság, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-25 / 20. szám
2 N EP DJS A G 1962. január 2S., eafltörttlk Losonczi Pál földművelésügyi miniszter is részt vett az erdőtelki Aranykalász Tsz zárszámadó közgyűlésén (Folytatás az 1. oldalról.) ingyen kapott búzát, rozsot, aki tudott, az munkaegységei arányában kap most pénzt a szövetkezettől — a nyugdíj mellett. Id. Oszlánci János például 112 munkaegységet teljesített, nyugdíjával együtt 12 ezer forintot keresett meg az idén. Papp Flórián elnök részletes beszámolója után az ellenőrző bizottság elnöke számolt .je a tagságnak a szövetkezeten belüli pénzügyi gazdálkodási, s munkafegyelmi kérdésekről. Ez a beszámoló is hűen tükrözte: nem volt hiány sem szorgalomban, sem akaratban az eltelt egy esztendő alatt. Ezután megkezdődött a vita a közgyűlésen. A vita keretében szólalt fel Losonczi Pál földművelésügyi miniszter, akik elöljáróban a kormány és a maga nevében elismerését fejezte ki a szövetkezet tagságának, eredményes munkájukért, majd azokról a termelési feladatokról beszélt, amelyek az egész magyar mezőgazdaság és ezen belül az erdőtelki Aranykalász Termelő- szövetkezet előtt állnak, hogy teljesítsük az ötéves terv céljait, eredményesen szolgáljuk dolgozó népünk növekvő igényeit. Hangoztatta a vezetők felelősségét és arról is szólt, hogy közös akarattal, odaadással és a gépesítés, valamint az agrotechnika korszerű módszereivel lehet növelni a termelést a mezőgazdaságban. Ezen a téren példának állította a szövetkezetek elé az elmúlt esztendőkben már ennél jobban, korszerűbben dolgozó állami gazdaságokat, amelyek az országos szintnél már lényegesen magasabb terméshozaA fegyverkezési verseny mindenkor a háborúba vitte az emberiséget A Szovjetunió honvédelmi miniszterének válaszai a Pravda tudósítójának kérdéseire MOSZKVA (TASZSZ): A Pravda szerdán közölte Moit- novszkij marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének válaszait a Pravda tudósítójának kérdéseire azzal a nyilatkozattal kapcsolatban, amelyet Mc Naniara, az Egyesült Államok hadügyminisztere tett az amerikai szenátus hadügyi bizottságában. Mc Na- mara kijelentette, hogy az amerikai fegyveres erők „képesek teljes mértékben megsemmisíteni” a számukra megjelölt „szovjet objektumokat’. Az Egyesült Államok hadügyminiszterének ilyetén kérkedése — mondja Malinovszkij 99 Antimilitarista“ menetelés A nyugat-iriáni kérdés NY UGAT-PÁPUA (NYUGAT-IRIAN) 'Dzsakarta* 1000kmBandun9 0 M MJfcaszar' S/Oi-S05ia . e d n. * ' Csen t\p s-ó c e d n W t 1961. december közepe óta — midőn Indonézia elnöke kiadta parancsát Nyugat-Irián (Ü) Guinea szigetének nyugati fele) felszabadítására — a közvélemény figyelme a Föld második legnagyobb szigete felé fordult. Üj Guinea — indonézül Irián — szigetének nyugati fele a mai Indonéziával együtt „Holland Kelet-lndia” néven több évszázadon át a holland gyarmatosítók birtoka volt. 1945-ben a független Indonéziát kikiáltották. Hollandia megkísérelte — Nagy Britannia segítségével — az indonéz függetlenségi mozgalmat fegyveresen elnyomni. E harcban az indonéz nép győzelmet aratott és Hollandia 1949-ben Indonéziát szuverén államnak kényszerült elismerni, Holland Kelet-lndia legnagyobb része ezzel felszabadult. Indonézia azonban személyi unió formájában (közös királynő) még kapcsolatot tartott Hollandiával. Indonézia 1949—1954 között, tehát még a Holland—Indonéz Unió éveiben, többször is megkísérelte Hollandiával a Nyugat-lrián-i kérdést tisztázni, de Hollandia elzárkózott a tárgyalások elöl. Nyugat-Irián, vagy akkori nevén Holland Új Guinea, történelmileg, néprajzi- lag és gazdaságilag is Indonéziához tartozó terület, Indonézia szerves része. A holland gyarmatosítók ennek ellenére uralmukat továbbra is fenn kívánták tartani területén, s e vitás kérdés megoldatlansága vezetett a Holland—Indonéz Unió felbomlásához. 1954 óta Indonézia az ENSZ-en keresztül többször megkísérelte, hogy Hollandia Indonéziának Nyugat-lriánra vonatkozó történelmi jogait tiszteletben tartsa és e területet átadja, de kísérletei eredménytelenek maradtak. Hollandia a tárgyalástól elzárkózott, s 1961 végén kísérletet tett egy nyugat-iriáni bábállam létrehozására. Első lépéseként a gyarmat nevét 1961. decemberében Holland Üj- Guineáról „Nyugat-Pápuára” keresztelte át. Ezek után Indonézia hathatós lépéseket tett Nyugat-Irián felszabadítására. Ez év elején elrendelte, hogy a Hollandia által megszállt Nyugat-Irián Indonézia új, autonóm tar. tománya legyen, nyugat-iriáni parancsnokság felállítását határozta el, megkezdődött az esetleges felszabadító hadműveletek végrehajtásának biztosítására a katonai szervezés is. Egyidejűleg Nyugat-Pápua, azaz Nyugat-Irián területére megérkezett az Indonézia Utal kinevezett tartományi vezető, további a tartomány fővárosának nevét, „Hollandia”-t, Kóta Beru-nak nevezték el. Indonézia jövő tartományának. Nyugat-Iriánnak — mely jelenleg még Hollandia fennhatósága alatt van — területe kereken 412 000 négyzetkilométer, lakosainak száma 800 tzer fő. A lakosságnak több mint fele pápua. Az új tartomány gazdasági jelentősége jelenleg elenyésző. A megyei tanács vb jóváhagyta több termelőszövetkezet egyesülését mokkái dicsekedhetnek. Felhívta a tagság figyelmét arra is, hogy az idei esztendő további, s új feladatok megoldását hozza, s ehhez közös munka, közös erőfeszítés, s nagy odaadás szükséges. Bizalmat kért a kormány, a minisztérium iránt, mert ez a bizalom az alapja a nép és vezetők közös kapcsolatának, s mert ebből a bizalomból fakadt eddig minden sikerünk és győzelmünk. Nagy tapssal fogadott szavai után felszólalt még a közgyűlésen dr. Lendvai Vilmos, a megyei tanács elnöke is, aki meleg szeretettel köszöntötte a megyei pártvégrehajtó bizottság, valamint a megyei tanács nevében a fiatal, de máris életképes térmelőszövetkezetet. Elmondotta, hogy a mostani zárszámadás a tagság egyeszten- dős, megfeszített, eredményes munkájának gyümölcse. További sikereket kívánt az Aranykalász tagjainak, vezetőinek, s biztosította őket, hogy sem a megyei pártbizottság, sem a megyei tanács nem fukarkodik ezután sem, ha segítségre van szükség. A közgyűlés végén került sor az egy év munkája jövedelmének kiosztására. A jó évet záró tagság forintokkal mérhette le, mit jelent a nagyüzemi gazdálkodás, hogyan szolgálja ez az egyén, s az egész falu felemelkedését. (Gy. ó.) határozott cél érdekében beoltották a nyugatnémet hadsereget az antimilitarizmus szérumával, amikor Németország újjászületése (értsd: ket- tészakítása, a szerk.) után bőven volt beleszólásuk a hadsereg szevezésébe” — írja Georges Anderson francia publicista, a nácik és a nyugati imperialisták védelmében. Az igaz, hogy a nyugatiak tervszerűen, tudatosan és előre megfontolt cél érdekében „oltogattak”, de céljuk nem az antimilitarista eszméK plántálgatása volt. Egyébként sem lehetnek illúzióink a „Made in Paris”, „Made in London”, de a „Made in USA” feliratú szérumokkal kapcsolatban sem. Azt elhisszük, hogy 1949 és 1954 után a nyugatnémet hadsereg ügyeibe volt beleszólásuk a nyugatiaknak — de ezt nem a béke érsekében használták ki. Az antimilitarizmus fogalmát egyébként elég sajátságosán értelmezi Baudissen gróf, mert az szerinte azt jelenti, hogy a katonák megtagadhatják a lelkiismeretűkkel ellenkező parancsokat. Sőt fel is jelentheti az embertelen utasításokat adó tiszteket. Időzzünk el egy pillanatra ennél a gondolatnál. Emlékeznek még arra a filmhíradóra, amely nyugatnémet katonák temetését mutatta be, akik gyakorlatozás közben belefulladtak egy megáradt folyóba? Átkelést gyakoroltak, s nem tudtak úszni, ennek ellenére ők is belevetették magukat a sebes árba, mert így parancsolta az Oberleutnant. Talán a katonák lelkiismeretével ösz- szefért az öngyilkosságra buzdító parancs teljesítése? Vagy a parancsnok nem tudta, hogy nincs joga erre kényszeríteni beosztottjait? Ha hiszünk Ra- udissennek — nem valószínű. A német tisztiiskolákban ugyanis állítólag a tananyag jelentékeny hányada foglalkozik az „antimilitarista” eszmék jegyében fogant kíméletes és emberséges bánásmóddal. Vagy talán ezek az instrukciók csak a közvélemény számára készültek és házi használatra nem alkalmasak? Persze, a militarizmus veszélyességéből édeskeveset von le az, hogy a hadsereg menynyire törődik saját emberállományával. A legenda nem lenne teljes, ha a szerzők nem tennének egy ügyetlenségében is figyelemre méltó összehasonlítást a régi német és a mai nyugatnémet hadsereg között. A Bundeswehr már „leszokott” a Parade Marschról, a hagyományos német menetelési módról — lelkendeznek. Most már úgy masíroznak, mint a polgári demokráciák hadseregei. Ez igen, ez lényegbe vágó ismérv, az antimilitarizmus igazi kritériuma. Tény, hogy a nyugatnémet katonák most sokkal lezserebben masíroznak, mint elődeik. De a cél ugyanaz. A militarizmus, militarizmus marad: derékszögben kilendülő lábbal csak úgy, mint könnyed tartással. térdben meghajlítva. Mint ahogy Baudissen gróf — Rommel egykori vezérkari tisztje — sem lett hűtlen a Harmadik Birodalom hagyományaihoz. Krajczár Imre ki az egyház — a búcsúhelyeken elhelyezett perselyekkel. — Ez már születése pillanatában elárulja, hogy milyen célt szolgál. Es ami a legfontosabb — mert a gróf és társai nyilván nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a blöffnek — a legenda szerint a nyugatnémet hadsereg nem eléggé militarista. Szóval még mindig nem elég militarista? Hogyan is lenne az, hiszen Európa népei még csak filmhíradókból ismerik a mai német katonákat. S aki még nem tudná, annak a Combat cikkírója megmagyarázza, hogy kinek köszönhető a bonni „antimilitarizmus”. A fő érdem persze a nyugati hatalmaké, akik „tudatosan, előre megfontoltan és A legenda eredetét nem fedi az ismeretlenség misztikus homálya, mint középkori műfajtársaiét. Szerzője, atyja: Baudissen gróf. Miről szól a legenda, amely egyébként nem túl eredeti, hiszen terjesztettek ilyeneket már a versaillesi béke utáni háborús revansra készülő náci hadseregről is? Baudissen gróf most a Bundeswehr kozmetikáján' dolgozik. Szerinte ez a hadsereg még mindig elég gyenge, nem képvisel lényeges erőt. Tenni kellene valamit, hogy tovább növeljék a nyugatnémet katonai potenciált — lehetőleg atomfegyverekkel. A legenda tehát leplezetlen; még any- nyira sem szerény, mint az igazi legendák, amelyeket csak évszázadokkal később használt A megyei tanács vb legutóbbi ülésén számos termelőszövetkezet egyesülését hagyta jóvá. így a jóváhagyás alapján egyesült az egerfarmo- si Üj Barázda, Rákóczi és Kossuth Tsz Aranykalász Termelőszövetkezet néven. Az új közös gazdaságnak 2395 hold- nyi területe és 306 tagja van. A tiszanánai Vörös Csillag, Lenin és Üj Élet Tsz Lenin néven egyesült és 5528 holddal, valamint 524 taggal rendelkezik a jövőben. A herédi Mátravidéki és Haladás Tsz egyesülése után a közös gazdaság neve Mátravidéki lesz és 2750 hold földet, valamint 194 tagot számlál. Az Új Élet néven egyesült hevesi Haladás és Aranykalász Tsz 1537 holdat és 300 tagot tart nyilván. A tarnazsadányi Aranykalász és Kossuth Tsz egyesüléséből született meg az Egyetértés Termelőszövetkezet Í080 holddal és 403 taggal. Kömlön a Kossuth, Petőfi, Dóssá, Haladás, Rákóczi, Szabadág ls2>ek egyesüléséből az új, Május 1. Termelőszövetkezet 1300 holdas és 1052 tagú gazdasággá vált. A hevesvezeké- nyi Béke és Üj Élet Tsz 173 agja az Alkotmány Termelő- izövetkezetben egyesült és !206 holdon gazdálkodik majd. Az adácsi Kossuth és Előre fez egyesüléséből a Béke Termelőszövetkezet alakult 3845 holddal és 768 taggal. Gyöngyöshalászon a Kossuth és Petőfi termelőszövetkezetek egyesüléséből a Győzelem Termelőszövetkezet létesült 2563 holddal és 680 taggal. Hatvan város termelőszövetkezetei, a Béke, a Kossuth, a Búzakalász és a Petőfi ezentúl ugyancsak közös gazdaságban dolgoznak majd, amely Lenin nevét viseli és 4879 holddal, valamint 556 taggal rendelkezk. A nagykökényesi Rákóczi és Béke termelőszövetkezetek egyesüléséből az új Rákóczi Termelőszövetkezetnek 2333 hold földje és 241 tagja lett. A termelőszövetkezetek egyesülése újabb lépést jelent a még erősebb, sz'lárdabb, nagyüzemi gazdaságok k alakításában. I'ai'.»an<>i bátra kc.«zil uek Az egri Alpári Gyula Köz- gazdasági Technikum Asztalos János KISZ-szcrvczete 27-én, szombaton este 7 órai kezdet .el tartja hagyományos farsangi bálját Egerben, a Pa, k Szálló összes terme ben. A hangulatos talpalávalót a Szalkai-zenekar szolgáltatja. marsall — enyhén szólva esz- telenség. E dicsekvés nem a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönös kapcsolatainak megjavítását, vagy a nemzetközi feszültség enyhítését, hanem a szenvedélyek, a háborús hisztéria felszitását, végső fokon a fegyverkezési versenyt szolgálja. A fegyverkezési verseny pedig az az út, amely mindékor háborúba vitte az emberiséget. A két világháború történetének tanulságai megcáfolhatalanul bizonyítják ezt. De ha már az imperialisták ilyen úton kívánnak haladni, legalább előzőleg helytállóan ismertessék a reális tényeket és fontolják meg, mit is ígér nekik egy ilyen út. Itt kívánom helyesbíteni McNamara úr kijelentését. John Kennedy, az Egyesült Államok elnöke nemrégiben beismerte, hogy erőink egyenlőek. Ez többé-kevés- bé helyes megállapítás és itt az ideje, hogy az amerikai katonai vezetők levonják ebből a megfelelő következtetéseket Mint honvédelmi miniszter — folytatja Malinovszkij — jól ismerem a Szovjetunió katonai erejét és bizonyos mértékig tájékozva vagyok az Egyesült Államok és NATO- beli szövetségesei fegyverzetét illetően. Helyzetem kötelez erre. Úgy látom, hogy ma a szocialista tábor erősebb ezeknél az országoknál. De tegyük fel, hogy az erők egyenlőek. Mi készek vagyunk ezzel is egyetérteni, hogy ne vegyünk részt a háborús pszichózis szításában. De ha egyenlők az erőink, akkor az amerikai vezetőknek le kell vonniuk a helyes következtetéseket és ésszerű politikát kell folytatniuk. Mc Namara úr azt állítja, hogy az Egyesült Államok meg tudja semmisíteni a megjelölt gzovjet objektumokat. Nem tudom, hogy mire gondol, amikor megjelölt objektumokról beszél. Én a magam részéről kijelenthetném, hogy mi egyetlen rakétaatomcsapással letörölhetnénk a föld színéről az Egyesült Államok minden ipari, közigazgatási és politikai centrumát és megsemmisíthetnénk egész országokat, amelyek területüket adták a Szovjetunió és a többi szocialista országot körülvevő amerikai katonai támaszpontok céljaira. Ügy gondolom, hogy ez általában nem titok sem az Egyesült Államok, sem a NATO-hóz, a SEATO-hoz és a CENTO-hoz tartozó más országok vezetői előtt. Én, mint a Szovjetunió honvédelmi minisztere, teljes felelősséggel kijelentem, — és én tudom, hogy mire támaszkodom, amikor megteszem ezt a kijelentést, — hogy mi erősebbek vagyunk ma és magától értetődik, nem állunk majd egy helyben. Nem szükséges különösebben növelnünk rakéta- csapatainkat és fegyverkészleteinket. A továbbiakban már természetesen a fegyverzet felújítására és tökéletesítésére, nem pedig a felhalmozás folyamatára kerül sor. Hisz minden fegyver, bármilyen tökéletes legyen is, a gazdaság, a tudomány, a haditechnika fejlesztésével még inkább tökéletesíthető. Nekünk ma már nincs szükségünk a fegyverzet mennyiségi növelésére. Ami nekünk van, elegendő ahhoz, hogy megsemmisítsünk bármely potenciális ellenséget, ha megtámad bennünket, vagy baráti, szocialista országokat. Nekünk csupán fel kell újítanunk és tökéletesítenünk kell meglevő fegyvereinket. Malinovszkij foglalkozik a továbbiakban az amerikai kormány által diktált fegyverkezési versennyel és rámutat, hogy a jelenlegi viszonyok között olyan megoldásokat kell keresni, amelyek a békéhez és nem a háborúhoz vezetnek. Azon kell gondokodnunk, hogy miként lehet csökkenteni az államközi kapcsolatokban meglevő feszültséget és nem szabad megengedni, hogy a felhalmozott hadviselési eszközök felhasználásra kerüljenek. A Szovjetunió a jövőben is folytatni fogja a békés együttélés politikáját, törekedni fog az általános és teljes leszerelés megvalósítására, a második világháború maradványainak felszámolására és a népek biztonságának megszilárdítására. De ha támadást hajtanak végre hazánk ellen, a Szovjetunió fegyveres erői mindenkor készek megsemmisítő csapással válaszolni az agresszornak, és mi szét fogjuk zúzni azokat, akik ránk, vagy a szövetségeseinkre támadnak. Ügy látszik, egyes amerikai államférfiak nincsenek ennek tudatában, amikor nyilatkozatukat megteszik — fűzte hozzá a Szovjetunió honvédelmi minisztere. (MTI)
