Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-13 / 293. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! # AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA és a MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 293. szám ARA: 50 FILLÉR 1961.- december 13., szerda Bárom feladat, amely mindennél fontosabb Gyorsan telnek a napok, az idei naptár utolsó lapjait forgatjuk. Sok a dolgunk, gyáraink, gazdaságaink több-kevesebbel adósai még a köznek. Sok a dolgunk, mert a mával törődünk, de sok helyen munkások és vezetők már a következő év feladataira készülnek. Jó két hét múlva ötéves tervünk második esztende­jét kezdjük. Nehezebb, vagy könnyebb lesz, mint az idei év? Egy biztos: feladataink nem kisebbednek. Több gé­pet, jobb szerszámot kell gyártani, több búzát, több zöldséget és gyümölcsöt kell termelni, jobb és olcsóbb terméket vár az ország. Feladat és gond akad bő­ven, minden üzemben, ter­melőszövetkezetben és gaz­daságban. Melyek az alapvető, a legfőbb feladatok, amelyek elsődlegesek mindig és min­denütt? Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának póttagja, a Központi Bizottság titkára egyik elő­adásában így határozta meg a legfontosabb teendő­ket: a pártellenőrzés erősí­tése, a vezetés színvonalá­nak javítása és a dolgozó emberek még szélesebb kö­rű bevonása a közügyek, a termelés irányításába. Miért fontos, sőt nélkü­lözhetetlen most a párt­ellenőrzés? Éppen azért, mert a helyi hatóságok és gazdasági szervek nagyobb önállóságot kaptak. De ön­állóságot növelni — megfe­lelő ellenőrzés nélkül — ve­szélyes dolog. Szükség van a párt irányítására és ellen­őrzésére, hogy a helyi érde­kek fölött érvényesüljön a központi akarat, a józan közérdek. Társadalmi, gazdasági életünk minden területén nagyobb önállóságot bizto­sítanak a közép- és alsóbb szervek részére. Ez csak ak­kor járhat haszonnal, ha operatív, elevenebb lesz a vezetés, ha sehol sem vár­nak a helyi ügyekben a fel­sőbb irányításra, vagy pa­rancsra. Egyre nagyobb lesz a követelmény, hogy min­den felelős poszton álló em­ber politikailag tisztán lás­son, értse szakmáját, tudjon önállóan gondolkozni, mer­jen intézkedni és minden tettéért vállalja is a felelős­séget. Röviden ez jelenti a vezetés színvonalának eme­lését. Milyen segítségre számít­hatnak a vezetők, hogyan vállalhatják a nagyobb fe­lelősséget? Minden fonto­sabb kérdésben kérjék ki és hallgassák meg a dolgozók véleményét. Vezetők és a dolgozók tanácskozzanak, vitatkozzanak, mondják meg, mit, és miért kell ten­ni. Ha nehézség jelentkezik, kérdezzék meg. hogy ki tud jobb megoldást. Megosztjuk a gondot és a teendőket. Azt akarjuk, hogy mindenki értse és magáénak vallja a feladatokat, tuda­tosan és lelkesen dolgozzék. Ha a munkahelyek többsé­gén így lesz. ilyen szellem fog uralkodni, akkor meg­birkózunk a három fő fel­adattal és sikerrel megold­juk a többit is. As Egri Dohánygyárban csökkentették a mellékterméket, s így jelentős megtakarításhoz futottak A gyárban a második félév során nagyobb gondot fordí­tottak az üzem dolgozói a me- léktermék csökkentésére. Szakszerűbben végezték a do­hány feldolgozását, s így na­gyobb mennyiségű dohányt si­került megtakarítaniok. Job­ban vigyáztak a levelek kicso­magolására, s kevesebb veszett kárba. A szivarkagyártási osztály dolgozód vállalást tettek a mel­léktermék csökkentésére, s ezt jelentősen túlteljesítették, így 218 ezer forintot már eddig megtakarítottak. Az üzemben hat termelő osztály között munkaverseny folyik az egy órára eső maga­sabb termelési érték elérésé­ért. Jelenleg a versenyben első a szivarcsomagoló, második a szivarkacsomagoló osztály. KÜLPOLITIKAI JELENTÉSEK ★ NEMZETKÖZI SZEMLE ★ A KULTÚRA NYOMÁBAN EGERCSEHIBEN ★ Kovács Endre: MARKAZI JEGYZETEK ★ Guzi M.—Becze K.: AZ 57 081-ES LÉGIONISTA ★ ' MONTEVIDEÓTÓL CHILÉIG ★ HÍREK — SPORT Véradónap Hatvanban Hatvanban és a hatvani já­rásban december 10-én térítés nélküli véradónapot rendezett a Vöröskereszt. A véradásra a hatvani kór­házban 628, Petőfibányán 753 dolgozó jelent meg, akik min­den ellenszolgáltatás nélkül ad­ták vérüket a rászorulóknak. A véradáson részt-vett dr. St- monovits István, az egészség- ügyi miniszter első helyettese" dr. Holtán Zsuzsa, az Országos Véradó Szolgálat igazgatója, továbbá a Magyarországon tartózkodó négytagú bolgár or­vosküldöttség is, akik közül dr. Pobdimitrov Iván is adott vért. Köszönet és hála illeti mind­azokat, akik térítés nélkül ad­tak vért, hogy elősegítsék a betegek mielőbbi gyógyulását. Deák Ferencné As 4pci Fémiermia Vállalat teljesítette éri tervét Az Apci Fémtermia Válla­lat dolgozói 1961. éves termelé­si tervüket — értékben — de­cember 7-én teljesítették. A hátralevő időszakban még kö­rülbelül 10—12 millió forinttal adnak több termelési értéket népgazdaságunknak. Várható tervteljesítésü'k éves szinten 107 százalék. P—500-as kaparót építettek be a szarvaskői front fej lésen P—500-as típusú, magyar gyártmányú kaparót építettek be néhány napja a szarvaskői szénbánya 70 méteres front­fejtésén. Előnye az új magyar kaparónak, hogy — akárcsak a lengyel páncélkaparókra — rárobbantható.a szén; a kaparó a lerobbantott szénmennyiség 50 százalékát szállítja el em­beri erőkifejtés nélkül. Tehát az új kaparószalag nemcsak a termelékenység növekedéséhez járul hozzá, de üzemeltetésé­vel csökkenthető a szén felra­kásával járó nehéz fizikai mun­ka is. Előnye még a magyar P—500-as kaparónak az Is, hogy a front előrehaladásánál nem kell szétszerelni, hanem egy tagban előre lehet tolni a szénfal irányában. Száznegyvenkét tanterem, hetvenhat politechnikai műhely, hatvanhat óvodai helyiség épült társadalmi segítséggel az 1960—1961-es oktatási évben Az iskolákat és óvodákat se­gítő országos társadalmi moz­galom 1960—61 évi • eredmé­nyeinek értékelését most fe­jezték be a Művelődésügyi Minisztériumban. Az elmúlt tanévben a társadalom okta­tási intézményeink hálózatá­nak fejlesztését 138 millió fo­rint értékű munkával támo­gatta. Ez az összeg 16 millió­val haladja meg az 1959—60. évit. Az oktató-nevelő munka kö­rülményeinek javításához fel­tétlenül hozzájárnia társadalmi összefogással épült 142 tante­rem, 76 politechnikai műhely és 66 óvodahelyiség is. Az üze­mek, intézmények dolgozóinak a szülői munkaközösségek tag­jainak keze nyomán az emlí­tetteken kívül 152 egyéb he­lyiség — szertár, iroda, stb. — valamint 34 nevelői, szolgálati lakás is épült az 1960—61-es oktatási évben. Különösen kiemélkedőek az eredmények Tolna, Zala és Nógrád megyében. (MTI) Szép kezdeményezés a folytatás...? .■MHHjjl - .......................... ; I Jm IIP \ BHBS ü______ ___i­— „Tessék, itt a fekete..? — mosolyog Fekete Mária, az egri Ifjúsági Büfé feU szolgálója. December másodikán nyitották meg Egerben ezt a szép, impozáns, hangulatos új szórakozóhelyet — a volt Széchenyi Kávéház helyén. Alkoholmentes zenés cukrászda fiatalok, diákok részére —, így harangozták be megnyitását. De álig telt el egy hét, az al­kohol is megjelent az Ifjúsági Büfében. Pedi g alkohol nélkül is nagyszerűen lehet szóra­kozni! A fényképezőgép lencséje akkor örökítette meg ezeket a pillanatokat az új szóra­kozóhely hangulatából, mikor az alkohol még „tabu” volt... (Foto: Kiss Béla.) 2710 méter vízvezeték Egerben a következő eszten­dőben jelentős, összegű beru­házásokkal bővítik a vízveze­tékhálózatot. A tervek szerint a következő tervévben 2710 méter vízvezetékhózat-bővítést végeznek 304 ezer forintos költséggel. A vízvezetékháló­zat bővítéséhez az érdekelt utcák lakói jelentős értékű társadalmi munkával járulnak hozzá. A vízvezetékhálózat­bővítés egy részét az. Alma- gyar-dombon tervezik, s ezzel részben az új városrész vízel­látását is biztosítani kívánják. Tanácsülések az égri járásban Ma, holnap és holnapután az egri járás hét községében tartanak tanácsülést Demjé- nen a községfejíésztési alapok felhasználásáról tárgyalnák, Mónosbélen az idei költségve­tés átcsoportosítás: problémái­ról, Kerecsenden a helyi ta-. nács és a tömegszervezetek kapcsolatáról, Novajon, Osto-' roson és Szúcson pedig á tér-' melőszövetkezetek ez évi tevé­kenységéről számolnak be a tanácsülésen. Az idén 200 hízói (seri est adott el az államnak a tenki Béke Tsz Az év elején 200 hízott ser­tésre kötött szerződést a tenki Béke Termelőszövetkezet. A szerződésben vállalt kötelezett­ségeinek megfelelően a közös gazdaság az év folyamán fo­KfSZ-szervezet alakult Egerben a Tsz Beruházási Irodánál lyamatosan szállította le hi- zottsertéseit, 110 kilogram­mos súlyban. Az elmúlt hét fo­lyamán került sor az utolsó szállításra, amikor is a terme­lőszövetkezet 32 sertést adott át a felvásárló szerveknek. Az, állatokért 420 ezer forinjpt kaptak. Hétfőn, december 11-én Egerben, a Tsz Beruházási Iroda fiataljai megalakították a KISZ-szervezetet. Az ala­kuló gyűlésen részt vett Kiss Gábor, a városi KlSZ-bizott- ság titkára, aki tájékoztatta a fiatalokat a KISZ-szervezet feladatairól. Az alakuló gyűlésen Bayer elvtárs javaslatára olyan ha­tározat született, amely sze­rint alakítanak egy társadalmi komplex tervező-brigádot, amelynek tagjai társadalmi munkában készítik el egy-egy Uusxonhét beszámolót adott ki as idén a Központi Statisztikai Hivatal Heves megyei Igazgatósága Az idén 27 különféle kiad­ványt, felmérést adott közre a Központi Statisztikai Hivatal Heves megyei Igazgatósága. A kiadványokban ipari, mező- gazdasági és árpolitikai kérdé­seket elemeztek az igazgatóság munkatársai. Most, az év utol­só heteiben is nagy munkát végeznek a megye statisztika sai; előkészítik a vállalatok költségszintjeiről, az ipari vál­lalatok munkaügyi adatairól, a városok vízellátásáról, a hat vani kórházról és a körzeti or voei rendelők beteglátogatá'-' ról szóló beszámolókat. termelőszövetkezet beruházási tervét. Ezután háromtagú vezetősé­get választottak: Gyenes Emil titkár, Vámosi István szervező- titkár és Perge Imréné gazda­sági felelős lett. %€Lj 3€T Jövőre 10 ezer méterrel bővül a megye villamoshálózata Jövőre tovább folytatják me­gyénkben a villamoshálózat bővítését és az elavult háló­zatok felújítását. 1962-ben, az elkészült tervek szerint 10 000 folyóméteres villamos­hálózat-bővítést hajtanak vég­ié megyénk területén, amely­ből 7600 méter a falvaknak jut. Eger városban 1000, Gyön­gyösön 800 és Hatvanban 600 méter az előirányzott bővítés. A megye hat járása közül a hevesi járásban 1600, a fü­zesabonyi járásban 1500 és a többi járásokban 1000—1200 méterig végeznek majd villa- i moshálózai-bővítéöt. Még a nyáron hordták az egri Beloiannisz utcába a követ, teherautókkal.—Vég­re eltűnik a sár, a por — örvendeztek a lakók, de — úgy látszik — korán. Elmúlt a forró nyár, ősz is lett az­óta, de a Beloiannisz utca és a Szmrecsányi tér sarkán egy árva útépítő munkást sem látott senki. Helyettük ismét megje­lentek a teherautók — rako­dókkal, s elvitték a követ. Az első hó alig néhány ko­csira valót talált csak a „ré­gi” helyén. Ügy látszik, más­hol is építenek, s a Beloian­nisz utca közelebb esett, mint a kőbánya __Mikor az tán tényleg elkezdik majd itt is az építkezést, ismét jönnek a teherautók a kö­vekkel, esetleg megint a te­herautók, stb., stb.... Ha nem tudnám, hogy eredetileg útépítés szándé­kával hordták a követ az utcába, azt hinném: kőra­kodó teherpályaudvar van a járási tanács épülete előtt, (—zár)

Next

/
Thumbnails
Contents