Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-03 / 285. szám

A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE

A MEGYEI IRODALMI KÖR KIAOASABAN

SZEMES PIROSKA:

Ratjtakapás

PAPP MIKLÓS:

KÓPIÁS SÁNDOR:

'T' OMPA János kihívóan nézett Gáspár '*• Bélára.

— Ne felejtse el, hogy nem mi mentünk a maga földjére, hanem maga jött a mienkbe! — morogta és idegesen rángott az orra cimpája;

— Maga felel érte, hogy a brigádjában ma a fogatok a területükre menjenek. Végeztem! — felelt Gáspár.

Tompa beharapta a száját, szó nélkül megfordult, és kiment brigádjához. Gáspár nem nézett utána. Benyúlt a zsebébe és letört egy darabot a szalvétába csomagolt kétszer- sültből. Az utóbbi időben sok volt a gyomorsava, s gyakran kellett ennie, különben rysz- szul érezte magát. Most látta csak, milyen nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elvállalta a téesz elnökségét.

• 'fiég lett volna az is, amit otthon kellett elhallgatnia a feleségétől, amiért eljött falura, megvált a hivatalától. Mert az asszonyt nem vigasztalta, hogy csaknem dupla fizetést kap a férje. Reggel korán kelt, rohant az autóbuszhoz, és különösen az első hónapokban, sokszor este sem jött vissza.

Legjobban az viselte meg, hogy minden jószándéka, ellenére sem tudott megbirkózni néhány hangadóval, elsősorban Tompa János brigádvezetővel.

Tompa alapító tag volt. Kezdettől brigádvezető! Soha nem engedte magát., elnöknek jelölni, de valójában mégis, amolyan elnök- féle volt. Tíz év alatt kilenc elnököt ért meg, valamennyi megbukott, s akkor mindig ő igazgatta a dolgokat, anélkül azonban, hogy elfogadta volna az elnöki megbízatást.

— Én csak egyszerű tag kívánok lenni, de szívesen segítek a mindenkori elnöknek... — •zokta mondani.

V/- ALÓBAN, segített is. Megválasztani,

~ javasolni, leváltani. Száznegyven holdon, nagyjából rokonokból álló tagsággal működött a szövetkezet. Amióta kihelyezett elnököt kaptak, minden megváltozott. Idecsatolták az egész falut, sőt, még a szomszéd községet is. Teljesen felforgatták a régi szokásokat. Gáspár Béla idejött basáskodni, a kipróbált, hűséges tagokat, mint amilyen Tompa János, semmibe veszi. Pedig mindenki hozzá fordul panaszkodni, előtte nyílik meg az emberek szíve. Most pedig ő, aki annyi éven át mindig megtalálta a módját, hogy összebékítse az embereket1, kénytelen végighallgatni ennek a felülről idenyomott elnöknek a ledorongolását. Persze, könnyű neki! Mindennap otthon aiszik a városban, de a szerencsétlen brigádvezető itt marad, s tehetetlenül hallgatja az emberek panaszait. Amikor megpróbálja megmagyarázni, hogy a parasztemberrel nem lehet foghegyről beszélni, kiabálni, parancsolgatni, mindjárt beleköt a munkájába.

Tompának legjobban az fájt, hogy az emberek lassan beletörődtek a helyzetükbe, és Gáspár Béla elnökségébe is. Sőt, ügy látta, egyesek teljesen mellé álltak, nem törődve azzal, hogy teljesen felforgatta a szövetkezetét. Azelőtt csak év végén osztozkodtak, és a javát mindig természetben mérték ki. Gáspár pedig csak kenyérgabonát és takarmányt ad, a többit pedig pénzben fizeti. Igaz, hogy minden hónapban ad pénzt, no, de ez semmit sem számít, ezt Gáspár nélkül is meg tudnák csinálni. Ki tiltotta meg azelőtt, hogy a téli tüzelőt ne fuvarozhassák haza a tagok? Ki számolta volna el a régi szövetkezetben a fuvardíjat. Hát nem mindegy az a szövetkezetnek? Nem jobb az, ha a tagok meg vannak vele elégedve? Gyáva látta népség. Egyedül ő maradt a szószólójuk. Lassan csak egy-két embert talál, aki még kitart mellette, de azok sem nyitják Id a szájukat; Félnek tőle. Azelőtt? Ha valaki ellen kifogása volt, bemehetett a járásra, már jöttek is segíteni. Most meg azt mondják: „a Gáspár elvtárs ért hozzá, beszéljék meg vele a dolgokat, hiszen azért küldtük ki...”

M ÉLYEN meg volt arról győződve, iTX hogy egyedül ő érzi át, milyen súlyos gond szakadt a falu nyakába Gáspár Bélával, öt munkaegységet vont le tőle, amiért a háztáji kukoricát meghúzatta a fogatokkal! Hiába mondta, hogy a tagok ezt megszokták, nem lehet fenekestől felfordítani mindent, és a háztájit sem szabad elhanyagolni, ezt még a kormány is megmondta.

Gáspár egyszer már gondolt arra, hogy közgyűlés elé viszi Tompát, de úgy döntött, hogy nincs még itt az ideje. Tompának valóban nagy szava volt az emberek között. Ha akart, tudott hangulatot csinálni mellette és tudott ellene is. Ügy látta, hogy még nem tudnak ezer holdakban gondolkodni, mert száznegyven holdban számoltak eddig. Könnyen megtörténik, hogy Tompa mellett foglalnak állást, hiába sorolná fel a kifogásokat, találnának rá mentséget, s elnéznék neki, mint ahogy Tompa is elnéz neki egy sereg szabálytalanságot. Kéz kezet mos. Várni kell vele.

Elnöksége második évében, amikor már nagyjából kialakult a munka rendje, mind kevesebbet tartózkodott az irodán. Egy-két órát délelőtt, ha nem volt dolga a járásnál. Egyébként mindig kint járt a területen, hol az egyik brigádot, hol a másikat látogatta meg. Tompát általában reggel szokta felkeresni. Mindenki a helyén volt, s a brigádvezeíő ellenőrizte a munkát. Egyik napon azonban koradélután jutott el Tompa brigád te rüle+ére. a Kistanyához. Néhány ember lézengett csupán, s a brigádvezető sehol.

— Reggel kijött velünk — mondta az egyik ember.

— Mikor jön vissza? — kérdezte az elnök. Azt nem lehessen tudni —, felelte valaki —, íj

mert ugyanis, most építkezik..: Ugyebár,ú ilyenkor elég sok a dolog odahaza ... Meg hátA' intézkedik műtrágya ügyben .:.

A Z ELNÖK rögtön látta, hogy ez min- dennapos dolog. Reggel kijön, aztán intézkedés ürügyén elmegy építkezni. Ezek meg itt állnak, a reggel kihozott műtrágyát kiszórják, s várják a jószerencsét. Látszott rajtuk, hogy meg vannak győződve: Tompa most éppen a műtrágyában fáradozik, hogy ne álljon sokáig a munka.

Gáspárnak megint égni kezdett a gyomra, és egy marék kétszersült törmeléket halászott ki a zsebéből. Bólintott és elköszönt a brigádtól. Visszament az irodára és utasította a raktárost, hogy adjon ki műtrágyát a teherautónak. Alig gördült ki a kocsi az udvarról, Tompa karikázott be rajta biciklin. Gáspár igyekezett barátságos arcot vágni, s majdnem kedveskedve megkérdezte:

— No, mi újság, Tompa élvtárs?

— Hát, dolgozunk, mint mindig.

— Most melyik részen?

— A Kistanyán. Műtrágyát szórunk.

— És minden rendben van?

— Hogyne, most jövök onnét! Kint voltam már hajnalban ...

Minden rendben...! Valamennyi embe-| rém megjelent, folyik a munka feszt!

ISSÉ ingerülten mondta, mint aki nem szívesen veszi, hogy ellenőrzik. Egyébkor Gáspár már itt, abbahagyja a beszélgetést, most azonban sorra elmondatta, meny-, nyi műtrágyát szórtak ki eddig, hol tartanak,’ a munkában. Tompa pedig, mintha csakugyan most jött volna egy olyan tanyáról, amely létezik, egy brigádból, amely csakugyan dolgozik, hitelesen számolt be.

— Akkor jó — mondta az elnök. — Egyeznek a tapasztalataink. Én is éppen most jöttem be a Kistanyáról. s ugyanezt láttam. Lát-£5 ja, Tompa élvtárs, tudunk mi együtt dolgozni, csak kölcsönösen bízni kell egymásban!...

Én magában, maga bennem, s ugyanígy a tagság is:..

— Maga kint volt, elnök elvtárs?

— Miért? Ez a dolgom, nem?

— De hiszen reggel szokott...

— No, igen. De most másképp jött ki a lépés. | Sajnálom, hogy éppen magával nem találkoz- ^ tarn... Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet?... S

— Magának mindig baja van velem! — fa- 2 kadt ki dühösen Tompa. — Amióta idejött.

Az ősz filozófiája

(magunkról vallunk)

Akasztott nyár: levél csüng a fákon s az útra dűl a nedves tömbű köd: páncél-fagy dong a tonnás fák mögött: megint-csizmát nem kell kitalálnom bennem tipor még döbbent éjszakákon' s a tiszta nappal is, hogy feldörög, a vérre hecceit bulldog-ösztönök mi-testünkre vágynak; új világon ne legyen kacagó gyermek; kevés a szó: tettekkel-magaddal merész agyad, szíved dobd erre a tűzre sohaként égjen, s fölizzó füstje a napig vigyen: mi a nyárra jöttünk: meleg, okos fák állnak körülöttünk.

POLNER ZOLTÁN:

Dudolgató

Tavaszé volt teste, nyáré lobogása, hűvös őszi csókját téli csend vigyázza.

Négy évszakkal vállán szerelmes virágom, menekül az éjbe

parázsló, friss lábnyom.

világít utána derűsen örökké elment, elment, elment, vissza sem jön többé.

HARGITAI ISTVÁN:

A pimasz élősdi ellen

A konyhatündér lakkozott s kitartott, S a doktora borravaló lovag — Kitűnően állják az osztályharcot S a meseautón száguldanak.. ,

Senki sem szól: a primitívség ármii Az itthagyott úri holmi körül,

Fejet ráz a vén s hümmög proletárul, S imént elvesztett láncain örül —

Ez meg a reseken be s ki osonva Orrod előtt mar a társadalomba, Mindenki látja, és mégis kenik.

Borítékot dug zsebébe a lomha Agyvelő, s a tiszta Esz dohogva Szidja csupán keserves istenit.

; KRECSMÄRI LASZLÖ verseil

Emlékkönyvbe

— Egy termelőszövetkezet vezetőségi tagjainak. —

nincs egy nyugodt pillanatom! öt percre nem $ merek elmenni a saját ügyemben, amit más-y kor nem tudnék elintézni, csak napközben-.

— öt percre? Egész napra is elmegy, ha rz» érdekei úgy kívánják... Otthagyja az embe-t reket munka nélkül, aztán beírja nekik a<j munkaegységet, ugye, nehogy szóljanak egy ^ szót is.:. Amíg maga építkezik ...

Tompa éppen ki akarta nyitni a száját, de! az elnök közbevágott:

— Ne beszéljünk erről. A mai nappal le-^ zártuk ezt az ügyet. Én soha nem veszem elő,1 ha maga is úgy akarja. De ha nem, akkor á < fegyelmi bizottság és a közgyűlés elé viszem.

Majdnem azt mondta, hogy „végeztem’,^ de még idejében összeharapta a száját. Erez- \ te, hogy csatát nyert, s a győztesnek márj nincs szüksége parancsnoki kifejezésekre.

Amikor Tompa kifélé indult, még egyszer^ utána szólt:

— Tompa élvtárs...- A dolog köztünk ma- \ rád ... Ért engem?

A brigádvezető megállt egy pillanatra,! visszafordult, és lapos, szégyenkező pislogás-1> sál bólintott;

— Értem...

A BRIGÄDTAGOK fel sem vették, \ hogy már szürkült, amikor Tompa! kiment hozzájuk. Megszokták. Nekik terme-; szetes volt. A brigád vezetőnek nem kéll dol-f gozni. Tompa viszont úgy érezte, a szeme sár-1 kából mindenki őt figyeli, és kerülte a tekhi-i teteket. Zavartan, kelletlenül írta be a munkaegységeket az eléje tartott könyvekbe. A! többiek még nem tudták, hogy ekkor kaptak; utoljára potyabeírást. i

Gondok zümmögő méh-raja agyunkat dongva ellepi; az örökmozgó pillanat — mint fürge kovács — pengeti agysejtjeinknek üllőin a tettek forró vasait — s ha a zsibbadt lábú késő est bennünket végre hazavisz s az ernyedt karú fáradtság fejünk párnánkra fekteti: szívünk folyton csak így dobol: holnap újra kell kezdeni,

s lesz erőnk újra kezdeni, mert nem csügged az akarat. — mert nem fogy el a mi erőnk, hisz úgy emelünk falakat, hogy alapja a bizalom és téglája a hit legyen, és összefogó cementje a szorgalom és türelem; s mert olyan házat építünk, melyben mindenki megleli helyét — s jövője tiszta lesz, világos, szép és emberi ..,

Nyárutói est falumban

Mint kormos sátor borul a földre, fekete bográcsa az égnék, s rajta — milliónyi apró lyukak — sziporkázó csillagok égnek.

Vetkőző bokrok bibor levelén zokognak bús. bronz színű csendek, siratják a nyár cingár zenészét, mely tegnap még víg nótát zengett. A fák zöld selyem lenge lombhaja megsárgultan, egyre csak gyérül, s oda, hol harmat fénylett a füvön reggelente — holnap már dér ül...

Ég a Hold, s a zörgő kukorica kivirítja arany fogsorát s zsörtölődő, házsártos szelekből fonja az ősz hűvös ostorát; s holnap valamit hiába várunk lustán gomolygó ködbe zártan, én tudom, hogy rá már nem találunk, mert én éreztem, mert én láttam, hogy az ősz huncut, kis manói ma meglékelték szivét a nyárnak — összenevettek és ezüst színű ökörnyálháton tovaszálttak.

Harmónia

Jövendőnk hegy- és vízrajzát felfedezem a munka térképén, s ilyenkor elhiszem, hogy a világot ember teremti.

...Valami végtelen parttalanság az élet, mely körülvesz, de én nem vágyódom a szürkeség biztonságos kikötői felé.

Az értelem

kettősvágányú vasútvonal.

(Mégis összeütközik a múlt és a jelen.)

A megtervezett, hajlékony ívelés medrünkbe rakja le pilléreit.

(így válik végül

harmóniává

az időzített disszonancia...)

CSILLAG LÁSZLÓ:

FUTNAK AZ ÉVEK...

Futnak az évek gyors iramban Hajad meg egyre-egyre gyérül,

Ha dombra mégy, szíveddel baj van S rád lassan októberi dér ül;

Fázósan gombolod kabátod,

Csupasz nyakadra sál kerül,

Hegyen a ködöt gyakorta látod S valami űrt érzel, — belül.

Szemeden mintha hályog ülne,

Fáradtan kelsz, ha jön a reggel,

Régi éned még úgy repülne,

A mostani szól: szárnyad tedd el.

Kezed izmos volt és kemény,

Ma már csak, mint a véné — reszket, Odajutottál, nincs remény,

S nem tudsz már vetni, — csak keresztet.

őszi virág sárgul a száron, ökömyál száll, — fényben lebeg,

Olyan lettél, mint rozzant várrom, Mordd, ifjúság, — mi lett veled?

ISZLA1 ZOLTÁN:

Reggel! Jó napol!

Reggel! Jó napot!

Én is itt vagyok.

Cukorként ragyog Tejbenfőtt napod.

Szép nap, jó estét.

Víg ég s békesség.

Áldjon s megvessék Agyad kék fecskék.

Esték, itt az éj!

Szippant, mint a mély S roppant meredély Alján fagyökér.

Esték, mára már Csalhat bár a bár Langyos tengerár Lusták álma vár.

Esték, nappalok.

Reggel, itt vagyok!

Élek. s felragyog Tündérarcotok.

FORGÁCS KAROLY:

Őszi dal

Söoör a szel, fúj, sönröget,

Ti; *ra mos földet, eget;

Vetkőztet bokrot, ágakat,

Mii , valami nagy áradat.

Az őszi szennyest leveti Magáról az eg isz világ.

Köd mögé áll, rém szereti.

Ha látják meztelen. Virág

Barázdás homlok,in nem ég.

Lom vtalan ágak, mint karok Tárulnak. Felhő gcwholyo-g És megnyílik a terhes ég:

Fürdik a föld, fű, fa; mindé;: ás Tisztár,' mossa most magát.

Hogy m -e leszáll majd a dér:

Csillogó legyen, hófehér,

S ha jő a tói és hópihék Vattájába bújt a vidék:

Lemosva régi vétkeit,

Álmodjon tavasz-reggelig.

J