Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-29 / 305. szám

1961. dccemb»- 29., péntek NßPÜJSÄG It Asszonyok a revolveresztergánál A SZERSZÁM- és Készü­lékgyár nagycsarnokát gépek zaja üli meg. Esztergák, fúró­és marógépek zümmögése, a munka csodás ritmusa hallat­szik. Fémek, öhtvények csen­dülnek az anyagmozgatók fe­lől. Ha egy-egy pádhoz köze­lebb hajolsz, hallod a finom fémforgács furcsa zizegését. Markáns arcú férfiak vigyáz­zák a gépek munkáját. Ott asszony áll az esztergá­nál. Vele szemben is, jobbról, balról is asszony dolgozik a gépen. — Asszonybrigád... Akik egy-két hónappal ez­előtt így titulálták Rusz Már­ton brigádját, többnyire csípős megjegyzéseket is tettek rá­juk. A vasas szakmában még nem becsülik valami nagyra a női munkát. Már jó néhány brigád ver­senyzett a Szerszám- és Ké­szülékgyárban, amikor Rusz Márton arra gondolt, az asz- szonyokat sem lehet kihagyni. Együtt könnyebb lesz a mun­ka. A bátorság, a kezdeménye­zés is nagyobb erőre kap, ha egymást bátorítják, biztatják az asszonyok. Rusz Márton beszélt Veres Mihálynéval, Pallér Lászlónéval, meg a töb­bivel is. Először húzódoztak. — Jó, megpróbálhatjuk. De a brigádvezető Rusz Márton legyen — határoztak az asz- szonyok. Vincze József né szabódott: Hogyan versenyezzünk? Hi­szen az utolsók között kullo­gunk. Július, augusztusban még a 25. helyen volt a bri­gád. Rusz Mártonnak nem volt könnyű dolga. De a beállító­lakatos, aki érti a szakmáját, sokat tud segíteni. És ő segí­tett, türelemmel és hozzáértés­sel. Nemcsak egy-egy munka­fogásra tanította meg az asz- szonyokat, hanem közben ma­gyarázta, hogy most érdemes rákapcsolni a munkára. Nincs hiba a programozásban, a szerszám- és az anyagellátás jó, a rövid szériák is szűnő­ben vannak. Az asszonyok igazat adtak neki. Az asszonybrigád tagja lett Vin­cze Józsefné és Csontos Aran­ka is. Ha valaki csüggedni kezdett, vagy itt-ott becsúszott egy selejt, a brigádvezető oda- állt mellé és megmutatta, hogy ezt így kell csinálni, en­nek meg ez a forsza. Rusz Márton brigádja szep­temberben a hatodik helyen végzett és felvették az első jutalmat. Micsoda öröm volt akkor és milyen büszkeség Otthon, a férj és a gyerekek előtt. — Na, majd meglátjuk a kö­vetkező hónapban — tamás- kodtak a műhelyben egyesek. Mások a véletlent, meg a pro­tekciós pontszerzést emleget­ték. De az asszonyok elhatá­rozták, hogy nem hagyják ma­gukat. Kedvét kaptak a mun­kához, és azért is meg akar­ták mutatni a többieknek. RUSZ MÁRTON asszonybri­gádja októberben és novem­berben iS az elsők között vég­zett. Üjra és újra megkapták a céljutalmat. A versenyző 40 brigád közül olyanokat utasí­tottak maguk mögé, akiknek hírük volt az üzemen kívüi is, és talán már azt gondolták, hogy nekik bérelt helyük van a versenytáblán. Rusz Márton éS . Borsodi Dezső brigádja most közbeszólt. Az élre tör­tek. — Elégedettek az eredmé­nyekkel? Rusz Márton gondolkodik, p'llantásával a brigád tagjait keresi és határozott igennel válaszol. — Az asszonyok elégedették, de új sikerekre vágynak. A szakmásító tanfolyam i* többször szóba került. — A tanulást, a vizsga iz­galmait is vállalnák az asz- szonyok? — Máris van erre példa. Itt dolgozik a szomszéd gépen Fáncsi Béláné. Törékeny, fiatal asszonyka. Halk szavú, csendes, dé igen határozott. Három évig ném dolgozott, mert kicsi volt a fia. De most újra itt van a gyárban. A férje is esztergá­lyos. Fértcsiné a Rusz-brigád tagja lett. — Ennyi kiesés után nem szokatlan a munka? — Ah, dehogy. Olyan, mint­ha csak tégnap hagytam volna abba. Mosolyog, s nagy barna sze­me bizakodással csillog. — Csak a gyerekkel ne le­gyen semmi baj és felvegyék az óvodába. Megígérték... Folytatom a gimnáziumot, he­tenként háromszor oda is el­jutok. — LÁTJA. ILYEN asszo­nyok dolgoznak a mi üze­münkben — büszkélkedett Rusz Márton. Aztán hozzá­tette: dé bíznak bennük és munkájukat értékelik a va­sasok. F. In Nem ismerem az életet Mert hát a szedőgépek melleit is emberek ülnek és ott is szá­mít egy kis barátság-szilárdí­tás. — Soha se hallottunk erről a, pacákról, de úgy látszik, ócska fickó lehet — hangzott el a szentencia, amint bugykos nélkül érkezett hozzájuk a vas­kos kézirat. Ez azt jelentette magyarul: a fene egye meg, majd ellátjuk a baját. S fogcsikorgatva elkezdték a munkát. Mindjárt a címet el­rontották, Tasmánia helyett Tarnamáriát szedtek, s a déli tengerek vize is távol került a sziget partjaitól, viszont az öblökben a Zagyva hullámai ficánkoltak, a pápuák helyett pedig papruhák skálpolták a gyanútlan idegeneket. A fejva­dászoknak sem kegyelmeztek, akiket mindjárt az első bekez­désben fajvadárokra magyaro­sítottak. Mikor megkaptam a tiszte­letpéldányokat, a kiadó előzé­kenyen egy doboz andaxint is mellékelt a könyvekhez. A fe­jemhez kaptam, téptem a ha­jamat, majd lecsillapodva, lágy tangó dallamára elkezdtem vá­logatni. csak a hosszabb szálak maradtak a kezemben. — Hagyok valamit a követ­kező könyvemre is — fordulok magyarázkodva nejemhez, aki csodálkozva nézi, hogy ilyen gyorsan megnyugodtam. — Mutasd csak azt a cetlit — kéri a „korpus deliktit”, a bűnjelet, amelyen szépen, sor­jában ott sorakoztak borbará­taim nevei, feltüntetve foglal­kozásuk is. — Ej, ej, nem értesz te az élethez. Még mindig a régi módszerekkel dolgozol. Azt hi­szed, most is elég csak a főnö­kökkel jóba lenni? Az egysze­rű ember neked semmi? Fiam, fiam, koccinthattál volna a sze­dőkkel is. — Micsoda maradi gondolkodás! — anyáskodott a kedves. Amíg az OTP-vel el nem in­tézem a tartozásokat, nem vá­laszolok neki. — garas — Operált betegek televíziós ellenőrzése A nyugat-németországi Todt- moosban megnyílt Németor­szág legkorszerűbb tüdősebé­szeti klinikája. A frissen ope­rált betegeket központi hely­ről, televíziós készülékek segít­ségével éjjel-nappal megfigye­lik. kölcsi okokból tenné, de meg­előzne egy sereg diplomáciai bonyodalmat. Erkölcsi meg­fontolásról nincs szó, hiszen a gyűlölt diktatúra támogatása úgysem terem túl sok babért az USÁ-nak. Dél-Vietnam ma nem az, mint hét évvel ezelőtt. Az el­nyomó apparátus ma már nemcsak a franciáktól örökölt módszerekkel dolgozik: a meri - kanizálódott. Az amerikai se­gítség nemcsak a szaigoni ki­kötőben partra tett hadianya­gok képében mutatkozik meg, jelentkezik ez olyan jellegze­tesen amerikai ötletekben is, mint az agrovillek létesítése. Az agrovillek „önvédelmi’, katonai jellegű parasztfalvak, amelyeket a rendszerhez hú telepesekkel népesítenek be — az északi határ mentén, az ál­lítólagos „kommunista beszi­várgás'’ feltartóztatására. A telepesek délről vándorolnak a 17. szélességi fok környéké­re, a hazafias érzelmű lakos­ság helyére. Ez az akció (dur­va lakosságcsere) széleskörű ellenállást váltott ki, amely tovább rontotta a diemista re­zsim helyzetét, tehát nem se­gített lényegesen a diktatú­rán. A franciák helyébe azért a kudarcok ellenére is eredmé­nyesebben dolgozó amerikaiak léptek. A francia—amerikai őrségváltás nem olyan egysze­rű aktus, mint egy középület előtti szolgálat-átvétel. 1956 áprilisában kivonultak a fran­cia csapatok, kiürítették a lak­tanyákat, a támaszpontokat, eltűnt a francia trikolor, de nem jöttek helyükbe az ame­rikaiak, csillagos, sávos lobogó alatt. Az őrségváltás egy folyamat, amely azt eredményezi, hogy a volt gyarmattartó helyet adott az USA neokolonializ- musánák. Az új „támogatók” — a je­lek szerint egyelőre hatáso­sabban dolgoznak. De ez a „segítség” nem önzetlen. Vala­kinek fizetnie kell érte, va­lakinek benyújtják a számlát. Egyelőre a nép Izzad azért is, hogy még tökéletesebb eszkö­zökkel nyomják el, mint a francia uralom alatt. Krajczár Imre tette (tömeggyilkosságok, poli­tikai orvgyilkosságok, koncent­rációs táborok, durva telepí­tési politika) ugyan, de, mint­ha csak hétfejű sárkánnyal küzdene, ha egy fejet levág, hét másik nő helyette: a dik­tatúra kiszolgálóinak kegyet­lensége, a világbotrányt okozó gyilkosságok és más, politikai bűntények felrázzák, s fegyve­res ellenállásra késztetik azo­kat is, akik eddig, ha fogvicsor- gatva is, de eltűrték a dikta­túra túlkapásait. Mi állítja szembe Dieméket népükkel? A hetvenéves diktátor, s a köréje tömörült, a francia ura­lom alatt megtollasodott kom­prádor burzsoázia lemondott az egységről, elárulta a füg­getlenségi harcot, kiszolgáltat­ta az országot a gyarmatosí­tóknak. Fél attól, hogy délen is, mint a demokratikus köz­társaságban, forradalmi válto­zások mennek végbe, s a fej­lődés nem kíméli esetleg az ő érdekeiket sem. Saját érdekei­kért pedig mindenre képesek. Ezért tartanak fegyverben 150 ezernyi hadsereget is. Igaz, hiába, mert az egyre erősödő népi ellenállást nem tudják elnyomni. Pedig az uralkodó osztály nincs egyedül, a fran­ciák után sem nélkülözi a tá­mogatókat. A volt gyarmato­sító helyére lépő Egyesült Ál­lamok fegyverrel, hadianyag­gal támogatja a diktatúrát... és tanácsokkal. No, meg piló­tákkal, technikai felszereléssel és a gerilla-háborúban járatos szakemberekkel. Ámbár az eredmények eddig elég szeré­nyek. Az Egyesült Államok nemcsak fegyverbarátságot, (fegyverszállítói barátságot) alakított ki Dél-Vietnammal, igyekszik behatolni az ország gazdasági életébe is. Elsőren­dűen érdekelt a vietnami ex­portban, s Szaigon behozatalá­ban első helyen szerepelnek az USA nagyiparosai. Kennedy sajtószolgálata lel­kendezve jelentette, hogy a kormányzat végre megtalálta a dél-vietnamiak megsegítésé­nek módját. Ez az „új mód” voltaképpen már nagyon rég­óta ismert, a hadiszállítmá­nyok fokozását jelenti. Ken­nedy ugyanis reménykedik ab­ban, hogy az Egyesült Álla­mok eltekinthet a nyílt beavat­kozástól. Persze ezt nem er­1954 nyarán, a genfi megbe­széléseken megszületett a vi­etnami béke. Távol a lángoló dzsungeltól, a páncéltörő ágyúkkal szétlőtt betonbunke­rektől, távol a Viet Minh ka­tonáitól és a dél-vietnami har­cosoktól, tízezer mérföldnyire a küzdő csapatoktól, a Genfi­tópartján megállapodtak a béke feltételeiben. A genfi szerző­dés, mely a békeszerető embe­riség és a háború szenvedései­től meggyötört indokínai nép vágyait öntötte formába, el­hallgattatta ugyan a fegyvere­ket, de egyúttal új probléma elé állította Vietnamot: ketté­osztotta. A szerződés szerint a kettéosztás csupán ideiglenes, két éven belül (1956. december 31-el bezárólag) népszavazás után helyre kell állítani az egységet. A népszavazásnak az a célja, hogy döntsön az or­szág társadalmi rendszere, ál­lamformája és az ezekkel ösz- szefüggő politikai kérdések­ben. Elmúlt 1955, 1956, s a dél­vietnami hatóságok a francia gyarmatosítókkal együttmű­ködve, elszabotálták a népsza­vazást, s a burzsoázia nyíltan elárulta, hogy nem tartja ma­gára nézve kötelezőnek a gen­fi megállapodásokat. Ennek érdekében megtagadta a fran­ciákkal való további együtt­működést, detronizálta Bao Daj császárt, aki a franciák­kal való kollaboráció szimbó­luma volt. Alig két évvel a háború befejezése után pedig a francia expedíciós hadsereg, amely végigharcolta a szeny- nyes háborút (ötmilliárd dol­lárjába, százezer halottjába és 191 ezer sebesültjébe került a Negyedik Köztársaságnak), el­hagyta az országot. Még ebben az évben (1956) megkezdődött az „átnevelés” folyamata, amelynek célja egyrészt a baloldali erők meg­semmisítése, másrészt pedig — jóllehet ezt nem propagálják hangosan — a francia befo­lyás kiszorítása. És ezzel az ország vezetői megteremtették a politikai feltételeket, hogy a franciák helyett új, hatéko­nyabb támogatókra találjanak. Mert a támogatókra szükség van. Dél-Vietnam uralkodó osztálya, a Diem-féle dikta­túra az átnevelés során ellen­felei nagy részét megsemmásí­« • Őrségváltás Dél-Vietnamban együtt... elpusztult a’ kelle- metes hangú orgona... és... a’ megfüstölődött, ékes temp­lomi festések ...” írja Gorové László „Eger városának törté­netei” című, 1828-ból való könyvében. 1802-től az épület ismét a cisztercitáké, és lassan meg­kezdődik a helyreállítás. Ám a sors még egyszer beavatko­zott. 1827. augusztus 26-án — az egész belvárossal együtt — ismét leég az összes épület. Utána a ciszterciták csak úgy tudták már a hiányokat meg­szüntetni, hogy eladták Pyrker érseknek az 1750—54-ben épült gimnáziumot, és az eladási ár­ból készítették el a tetőket. A gimnázium visszaköltözött az eredti épülettömbbe. A fejlődő gimnázium az 1901—1902-es években nagy­mértékben bővült. Ekkor jó­formán teljesen lebontották a régi pületeket, azokat egé­szen1' átépítették, ekkor készült el végre az eredetileg terve­zett keleti — a Széchenyi ut­cával párhuzamos — szárny. A terveket a századforduló híres építésze: Alpár Ignác készítette, a kivitelezés az ak­kor divatos ekletikus-neoba- rokk stílusban történt. ★ A z 1948—49-es tanévtől a ** Gárdonyi Géza Állami Gimnázium azonban ismét kicsi. Ezért kezdték meg az elmúlt hónapokban egy új toldalékszárny kialakítását a Csíky Sándor utcai oldalon. Előadótermek és 8 új tante­rem épül benne. A megjele­nés „modem”, mondva azt. hogy minden kornak joga van a saját stílusát használni... ★ íme, nagyon röviden: az első egri gimnázium változa­tos története! (Hevesy Sándor) egy 1960. évi számában.) / eredeti jezsuita telken ezzel az építkezések hosszú időre megszűntek: a tervezett négy­oldalú épülettönmb keleti szárnya csak 150 év múlva valósult meg. A nagyjából elkészült épü­letek viszontagságos története a későbbiekben sem szűnt meg. A jezsuita rendet a pá­pa 1773-ban feloszlatta. 1773— 76 között az intézmény, mint állami gimnázium működött, majd 1776-tól a ciszterciták vették át a vezetést, és taní­tottak 1787-ig, amidőn viszont az ő rendjüket meg II. József, a „kalapos király” szüntette be Magyarországon. Az 1787— 1802-es években a gimnázium ismét állami irányítás alá ke­rült. A sok „gazda”-változás nem szolgálta az épületek javát. Az egykorú írások szerint azok — fenntartás, tatarozás hiányá­ban — erősen leromlottak. A kolostort egy ideig kaszárnyá­nak használták, majd ké^ő' bérházat csináltak belőle. 1798-ban egy szélvihar az épü­letek tetejét mind felszaggat­ta. A siralmas állapotokat be­tetőzte az 1800. augusztus 23-i tűzvész. Ekkor leég a „Cister- citáknak ... Templom jók és Conventjek az egész város dí­szére szolgált és igen kiessen tündöklőit két bádog torony- tetők ... a’ szép hangú, felette nagyra becsült harangokkal ★ A békésebb idők bekö- vetkeztével a gimnázi­um újból fejlődésnek indult. 1712—13-ban a tanulók száma 80, 1716—17-ben pedig már 200! A XVIII. század első fe­lében a gimnázium még min­dig több régi török házban működött, sőt, 1734-ben az ak­kor még ugyancsak meglevő mecsetet is átalakították isko­lai használatra, Eger városa pedig az egy évvel előbb „tá­bornok-ház” céljaira megvá­sárolt ún. Enczinger-féle épü­letet (ina iparitanuló-iskola) engedte át időlegesen a gim­náziumnak. Elgondolhatjuk, hogy ez az állapot nem maradhatott vég­leges, és a szétszórtan műkö­dő intézmény helyzetén mi­előbb segíteni kellett. Folytat­ták tehát a gimnázium kiépí­tését, amellyel 1748-ban már annyira haladtak, hogy az út­ban álló régi mecsetet (ez nem a mai templom helyén, ha­nem attól északra emelkedett) le kellett bontani. Ismét el­tűnt tehát Egernek egy érde­kes török emléke! Ekkor azonban a tervben változás állott be. 1749-ben Foglár György kanonok a je­zsuitáknak ajándékozta a mai Csíky Sándor utca és Széche­nyi utca sarkán volt telkét, és az új gimnázium itt épült fel 1750—54 között. (Ennek a tör­ténetét megírtam a Népújság Már ekkor kimondották, hogy a keleti homlokzat előtt „tíz öl széles és ötven öl hosszú szabad tér maradjon s ez az előtte elvonuló utczától öt-hat lábbal magasabban álljon”. Az eredeti terveket — állító­lag — a híres barokk építész, Andrea Pozzo tanítványa, az innsbrucki születésű Cristoph Tausch készítette, aki már a trencséni jezsuita templom építésénél ismertté tette a ne­vét. Az elfogadott tervek alap­ján a munkálatok még 1699- ben megindultak. Hozzáfogtak a nyugatnak hirtelen emelke­dett domb levágásához, és 1700. július 31-én letették a „kollégium és a templom” alapkövét. A megkezdett építkezés azonban csakhamar meg­akadt. 1703-ban, amidőn a kollégium nyugati szárnya az első emelet befejezéséig ha­ladt, és már az északi szár­nyon is dolgoztak: Rákóczi szabadságharcának itt Is be­következett, egyébként dicső­séges eseményei nem tették lehetővé a nyugodt építőmun­kát. Bercsényi serege köze­ledtének a hírére a munkások és a tanulóifjúság „szétreb­bentek”, és ha a tanítás ki- sebb-nagyobb zökkenőkkel folyt is Rákóczi idejében, ar­ról nem tudunk, hogy az épít­kezést akkor újból megkezd­ték, vagy folytatták volna. A lig másfél évvel a vá- ^ rosnak a törököktől va ­ló visszavétele után: 1689 ta­vaszán nyílt meg az első egri gimnázium, a jezsuiták veze­tésével, tizenöt tanulóval. A tanítás meglehetősen mostoha körülmények között folyha­tott azokban a török házak­ban, amelyek a mai Szakszer­vezeti Székházzal szemben volt mecset mellett állottái:, és amelyeket a gimnázium céljaira ekkor hirtelenében át­alakítottak. A helyiséghiányt mutatja, hogy az iskolai ün­nepségeket, előadásokat a sza­badban kellett megtartani, így pl. amikor 1700-ban „Eger vára védelme a hős Dobó ál­tal” című darabot adta elő a gimnázium ifjúsága, az elő­adásba „az ott elvonuló védfal (a hátsó városfal!) is bevona­tott, és az ostrom feltünteté­sére felhasználtatott”. A gimnázium a nehézségek ellenére mégis fejlődött. 1692- ben „nyilvánosan záródott már az iskolai év üdvözlő be­szédekkel és szavalatokkal”. Az 1696—97-es tanévre pedig kiépült az akkor szokásos hat- osztályos gimnázium. A növekvő intézmény vilá­gosan mutatta, hogy a megle­vő épületek megközelítően sem lehetnek elegendőek a követelményeknek. Ezért 1699- ben elkészítették a létesítendő iskola, rendház és templom terveit, amelyek azután a ké­sőbbi építkezések alkalmával is a munkálatok alapjául szol­gáltak. A terv szerint a ren­delkezésre álló területen egy teljes négyszögű épület kiala­kítását irányozták elő: a négyszög déli részén a temp­lommal, a nyugati oldalon a rendházzal, míg az iskola az épület keleti és északi szár­nyában kapott volna helyet. Az első egri gimnázium tosabb dolog ma Magyarorszá­gon. Miért kell most annyit ír­ni a pápuákról? Amit pedig a korall-szigetekről írtál, az olyan, mintha a Pallas-lexi- konból másoltad volna ki. De azért olyan könyv lesz ez, mint a pinty! És következett a segédlektor, a lábjegyzetkészítő, a fősilabl- zátor, mindenki, aki valami­képp is kapcsolatba kerülhe­tett a művel. Elittuk kéthavi fizetésemet, megtoldm ötezer forint OTP-kölcsönnel. De leg­alább végre, nyugodt fejjel dőlhettem álomra. így is tettem. Rá is fizettem. Egy éve könyvet írtam Tas- mániáról. A lektor jó barátom, de ami biztos, az biztos, egy ötliteres demizson tokaji aszú­val megszilárdítottam a ba- • rátságot. — Igaz, egy kicsit hosszú, no, meg sok benne a szám, a statisztika, mondja mű­vemről —, de azért elintézzük. Megjelenik. A kiadót is ismertem, együtt jártunk iskolába, de biztos, ami biztos, a „Fekete koporsóban” jól megöntöztük a barátságot. — Jó, jó, öregem, nem lesz semmi ba), bár nagyon sok benne az idegen szó, meg az­tán, tudod, nem is az a legfon-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents