Népújság, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-18 / 272. szám

1961. november 18., szombat NÉPÜJSÁG n Munka vagy művészet? Balogh László portréja Naponta sok száz ember megy el az egri Állami Aru­ház kirakata előtt, megszemlé­li az ízlésesen elhelyezett hol­mikat, válogat, gondolkodik, kalkulál, aztán — mégiscsak belép és vásárol. Mert nagy dolog ám a ke­reskedelmi reklám, a kiraka tok szép, hangulatot keltő ren­dezése, vagy ha azt vesszük, művészi kivitelezése. Erre a munkára sem akárki alkal­mas. Tehetséget, jó ízlést, kép­zőművészeti érdeklődést, tu­dást igényel. Nos, az Állami Áruház ki­rakatairól lévén szó, e sorok írójának az a feladata, hogy kép nélkül fessen képet arról a fiatal tervezőről, akinek munkája nyomán annyian megállnak a kirakatok előtt. Balogh László ebben a pil­lanatban nem csinál semmit. Gondolataiba merülve nézelő­dik a? eléggé szegényes deko­ratőrt helyiségben. Nyilván valami új ötlet jár a fejében?! — A, szó sincs róla! — neve­ti el magát az alig több mint harminc éves fiatalember. — Azon gondolkodom, hogy mi­hez is fogjunk, mert a kollé­gámmal két napig Buda­pesten jártunk, hiszen jön a gyerekek ünnepe, a Télapó és a karácsony, s a már előbb ki­gondoltakhoz szedtük össze a hozzávalót. — Ha megengedi, akkor ta­lán egy rövid időre megszab­nám, hogy mihez kezdjen. Be­szélgessünk! — mondom. Beleegyezően bólint, aztán valóban beszélgetni kezdünk. Ismerjük egymást diákkorunk óta, így előttem mondatlanul is kirajzolódik a parasztgye- rek arca, aki annyi szeretettel és olyan lelkesedéssel itta Harnza Tibor rajztanár széle­sen áradó művészi megnyilat­kozásait az egri tanítóképző rajzóráin. Aztán, hogy még­sem lett belőle tanító?! Nem lett. Mert nem sok kedvet érzett magában ehhez a pályához, de ő is úgy járt, mint akkoriban sokan mások — csak a képzőbe vették fel a szegény gyerekeket. Mikor végzett, akkorra a kereskede­lem is kiheverte a „csak a legszükségesebbekkel való el - látás” első esztendeit és így került 1949 novemberében az Állami Áruházhoz, mint kira­katrendező. Aztán elváltak a diákévek útjai, ki erre, ki arra került, s amit tudni akartam róla, a további sorsáról, azt már ő maga mondja el. — Bevonultam egy esztendő múlva. Több mint három évet húztam le angyalbőrben, de ez hozzátartozik ahhoz, hogy az ember nadrágba születik! Néhány • hónapot bérelszámo- lóskodtam, de a szívem visz- szahúzott ide. 1954 óta újra itt vagyok. Nagyon szeretem ezt a munkát, mert összefügg kedvenc foglalkozásommal, a festészettel. — Szórakozás? — kicsit ér­tetlenül nézek rá. — Igen. Szerintem minden, ami az ember igényét, a ki nem mondott kívánságát ki­elégíti, az már egy bizonyos fokig szórakozás is. A festés, az alkotás a legszebb, a leg- gyötrőbb munka, de csodála­tosan szép! Hirtelen felvillannak előt­tem a világos tónusú képek, amelyeket a képzőművész cső port kiállításán láttam, s ez szinte szüli a következő kér­dést. — Es mikor ér rá festeni? — Munka után. Nyáron négy után, télen öt után, amikor beveszem magam a műterem egy sarkába és akkor az éu világomat igyekszem ábrázol­ni, a magam módján. Aztán arról • beszélgetünk, hogyan függ össze a munkája a festészettel, a képzőművé­szettel. — Vitathatatlan, hogy ösz- szefügg, csak még mindignern olyan mértékben, ahogyan ar­ra magának a keréskedelém- nek is szüksége lenne. Mért sok olyan elgondolásom van, amit csupán az ünnepi kira­katok megrendezésénél tudok szabadon, kötetlenül megvaló­sítani. Á hétköznapi kiraka­tok sok mindentől függnek. Hogy mitől, ez más téma, most nem keverem ide, de a portré hátteréhez hozzátarto­zik, s ezért röviden annyit, hogy jó lenne egyszer meré­szen kipróbálni, hogy a több éves gyakorlattal rendelkező kirakatrendező mit tud meg­valósítani mindabból, ami a tehetségében rejtőzik. Mert ő nem csupán kirakatrendező, hanem elsősorban tervező és grafikus, aki csak a létszám miatt végzi a rendezés mun­káját is, de tegyük hozzá az igazság kedvéért — szívesen! A kockás sálat fázósan te­keri nyaka köré, mert már kezdi is a munkát: hiszen kell a hely a kicsik kedvencé­nek, Télapónak. S ha Balogh László nem tervezi meg a ki­rakatot, akkor hiba lesz! De meglesz az hamarosan, s ha e kis írás olvasása után elmegy valaki a kirakatok előtt, arra Is gondol majd, hogy nem­csak holt áruhalmaz ez. ha­nem egy művészétért rajongó, művészetet művelő ember lel­ke is benne van egy kicsit ezekben a szépen elrendezett, odaillő háttérrel kiemelt fé­nyes keretekben! Cs. Adám Éva 4as ötéves terv ideiént II második ötéves terv feladatairól tárgyaltak a pétervásári járás kommunistái az ország majdnem minden részén 40—50 kilométeres körzetben szer vízjavító állomás lesz Az ötéves terv előírja, hogy „az ország személyautóállomá­nyának fejlesztésére öt év alatt 47 000 személygépkocsit kell beszerezni”, s ugyanakkor meghatározza azt is, hogy „harminc korszerű szervizállo­mást és hetven forgalmi és ja­vítótelepet kell létesíteni”.' Az idén az év végéig öt új szervizállomást helyeznek üzembe az autóközlekedés szempontjából legfontosabb és legforgalmasabb vidékeken, mégpedig Siófokon, Székes­fehérvárott, Sztálinvárosban, Nagykanizsán és Gyöngyösön. Ezek személy-, könnyűteher-, magán- és állami gépkocsikat egyformán javítanak. Tovább bővült az idén az egyik legfon­tosabb nemzetközi országutat szolgáló győri szervizállomás. Az ötéves terv idején léte­sülő harminc szerviz javító ál­lomásból hármat Budapesten és a többit az ország különbö­ző részein állítják fel. Szerviz- javítót szándékoznak létesíteni Szentesen, Szegeden, Baján, Özdon, Esztergomban, Bala- tonfüreden, Sopronban, Karca­gon, Békéscsabán, Nyíregyhá­zán, Mátészalkán, Vácott, Veszprémben, Zalaegerszegen, s még több felé. Ezek az állo­mások tehát valóban behálóz­zák a Dunántúlt, a Duna— Tisza közét, a Tiszántúlt és az ország északi megyéit is. A PÉTERVÁSÁRI járás kommunistái nagy figyelem­mel kísérték az országgyűlés szeptemberi tanácskozását, azokat a referátumokat, ame­lyekben a második ötéves tervről szóltak az előadók. Így érthető volt az az érdek­lődés is, amely a csütörtök reggel a pétervásári. mozi he­lyiségében megtartott kibőví­tett járási pártbizottsági ülést megelőzte, amelyen megjelent Bíró József elvtárs, az MSZMP Heves megyei Bizottságának titkára, Bári József, a megyei pártbizottság munkatársa, a járási pártbizottság tagjai, a községi tanácsok elnökei, tsz- elnökök, a járási tanács tagjai, valamint az alapszervi párt titkárok. A kibővített pártbizottsági ülést Trieb János elvtárs, a já­rási tanács elnöke nyitotta meg, majd Nedeliczki Pál, az MSZMP járási bizottságának titkára tartotta meg beszá mólóját. Az előadás első részében Nedeliczki elvtárs az ország életében történt változásokkal foglalkozott, különösképpen azzal a nagy átalakulással, amely a mezőgazdaságban következett be, majd így foly­tatta a beszámolót: — Járásunk területén is ko moly változások történnek a második ötéves terv időszaká­ban. Üzemeink közül fejlesz­tik a Mátraderecskei Tégla­gyárat 69 millió 100 ezer fo­rinttal, bővítik az istenmezeji bentonitbányát, 20 millió fo­rinttal, megépítik a Parádsas- vári Üveggyár csiszolóüzemét és jelentős beruházásokkal korszerűsítik a Mátravidéki Fémműveket. — Napközi és csecsemő ott­honokat építenek, bővül az is­kolahálózat, felépül a parádi négytantermes iskola egymil­lió 868 ezer forinttal, a tar- naleleszi négytantermes iskola egymillió 956 ezer forinttal, az új járási tanácsháza ötmil­lió forinttal, tovább folytatják a Recsk-mátraballai és az is­tenmezeji útszakasz építését, stb. — Kereskedelmi szerveink korszerűsítik az üzlethálózatot, és a Párád környékiek kíván­ságát is teljesítik, amikor fel­építik a parádfürdői vegyi­iparcikk pavilont, a földmű­vesszövetkezet pedig Pétervá- sárán berendezi a második öt­éves tervben elkészített új sző vetkezeti üzletházat. EZUTÁN ARRÓL szólt az előadó, hogy a járás mező- gazdasági és ipari dolgozóinak milyen munkát kell végezni ük a második ötéves terv fel­adatainak valóra váltásában Példaképül megemlítette azo­kat a szocialista munkabrigá­dokat, amelyek a Mátravidéki Fémműveknél, a Recski Kőbá­nyánál és a Mátrai Erdőgaz­daságnál dolgoznak, ahol 29 brigád végzi szorgalmasan munkáját a cím elnyeréséért. — Gyors mozgással alakult a falu élete — mondotta to­vábbiakban. — Járásunkban is új mezőgazdasági nagyüze­mek jöttek létre. Ebben az évben öt-hat millió forinttal segítettük a tsz-ek építkezése­it. Növekedett az aratógépek száma és ennek tulajdonítható, hogy járásunk életében elő­ször határidő előtt végeztünk a nyári munkákkal és a ke­nyérgabona 26 százalékát gép­pel vágtuk le. — A jobb munkaszervezés­sel és a gépesítéssel sikerült elérni, hogy növekedtek ter­méseredményeink, míg a há­roméves terv kezdetén csak 7,3 mázsás eredményt értünk el holdanként búzából, addig 1960-ban már 9,6 mázsát ter­meltünk, kukoricából 1960-ban három mázsával termeltünk többet, mint 1958-ban. A fejlődést mutatja továbbá az is, hogy míg a múlt évben baromfit nem adott a keres­kedelemnek a pétervásári já­rás, ebben az évben már 180 mázsát adnak át tsz-eink. E számok igazolják, hogy a fej­lődés megfelelő, a második öt­éves terv célkitűzései megala­pozottak. A beszámoló további része foglalkozott a fontosabb célki­tűzésekkel, és külön hangsú­lyozta: a termelés különböző ágaiban egyré nagyobb jelen­tőséget kell kapnia a szocia­lista munkaversenynek, az újí­tómozgalomnak. — Járásunk mezőgazdaságá­nak az ötéves terv végére el kell érni azt a termelési szín­vonalat, hogy kenyérgaboná­ból 12, kukoricából 13 mázsát termeljenek tsz-eink — foly­tatta beszámolóját Nedeliczki elvtárs. — Burgonyából a terv­időszak alatt 60—70 mázsát termelnek majd a szövetkeZéti gazdaságok, míg cukorrépából 150—160 mázsa lesz az átlag­termés, a tervek szerint. Já­rásunk területi adottsága al­kalmas gyümölcstelepítésre, el kell érnünk, hogy a második ötéves terv végére 1200 ka- tasztrális hold gyümölcsössel rendelkezzenek a termelőszö­vetkezetek. A Tama menti községekben, Recsken, Szajlán, Terpesen, Erdőkövesden, Pétervásárán, Bodonyban jelentős bevételre tudnak a közös gazdaságok szert tenni, ha megteremtik az öntözéses kertészetet. Bodony­ban már ebben az évben szé­pen jövedelmezett az öntözé­ses zöldségtermesztés és a bo- donyiak elhatározták, hogy 1962-ben 30 holdon termelnek zöldségféléket. A BESZÁMOLÓ befejező ré­szében további számadatokkal ismertette az előadó, hogy mi­lyen nagy feladatok hárulnak a pétervásári járás ipari és mezőgazdasági dolgozóira a második ötéves tervben. Fej­leszteni kell az állattenyész­tést, gépesíteni kell a mező- gazdaságot, korszerűsíteni az ipari termelést A vitában felszólalt Bíró Jó­zsef elvtárs és válaszolt a kérdésekre, majd az SZKP XXII. kongresszusa eredmé­nyeiről beszélt. A tanácskozás a délutáni órákban ért véget.. Számológép a mellényzsebben Egy texasi precíziós gépgyár egy~ mindössze cigarettacsomag nagyságú, miniatűr számológé­pet készített, amely mindazo­kat a műveleteket (összeadás, kivonás, szorzás, osztás és gyökvonás) el tudja végezni, mint a nála 150-szer nagyobb és 48-szor súlyosabb hagyomá­nyos elektromos számológépek. A rendkívül nagymérvű mi­niatürizálást az tette lehetővé, hogy a hagyományos elektro­mos számológépben alkalma­zott 8500 tranzisztort, diódát, ellenállást, stb. az apró készü­lékben egy piciny szilikon rúd­dal helyettesítették, amely a számológép 587 áramkörét egyesíti magában. ÖR1EGCSONT Soha nem fázik és nincs me­lege sem. Nyáron kvvánszorog az udvarra, mint csatát veszí­tett király, körülnéz megma­radt birodalmán, végigtipég, s messzilátó, könnyes szemével hunyorogva bepislog az ólak­ba. az istállókba, motyog vala­mit, s rettenetes görbe lábán, törpe kampósbotját markolva, visszatotyog a tornácra, a kis- székhez. Ha nem síkos az ud­var, s még nincs nagy hó, télen is megteszi ugyanezt az utat. Azután behúzódik a konyhába, a sarokba ül, és szemmel tart­ja a történés nélküli mozgást. Ahogy a lánya fóz, s a veje dohányt vág, vagy újságot ol­vas. Hangja vfkony, mint a gyön­ge kismadáré. Ha sokáig nem szólnak hozzá, türelmetlenül csipogni kezd: — Mondjál már valamit! Ez a vejének szól. — Most olvasok. — Olvass nekem is! — Nem tudok kiabálni! Maga meg csak úgy érti meg! — Nem vagyok én süket! — méltatlankodik az öregasszony. — Az igaz, de csak az ordí­tásból ért! Erre kuncogni kezd. Hajlottá merevedett barna kezét a szája elé teszi. A nevetéstől egészen eltűnik a szeme. — Szeretnél te ilyen jól hal­lani, mint én ... A lánya közbeszól. — Ne hecceid már a mamát! Megszokott, mindennapos hangsúllyal mondja, nem tilt­va a b"szélgetést. — Hagyjad csak, lányom! El­bánok én vele! Majd megkér­dezem tőle, hová tette a földe­met! Megint nevet. Mint aki tud­ja, hogy most olyan dolgot fe­szeget, ami a másiknak kényel­metlen. — Hány éves már maga? — Kilencvenöt! Kihúzza magát. Már ameny- nyire tőle telik. Fogatlan szája megnyílik és csukló, kis han­gok bugyborékolnak elő. — Már megint fölvág! Min­dig fölvág! Majd csak lesz ki­lencvenöt. Egyelőre csak ki­lencvennégy! — A földemmel mi van? Azt mondd meg! Az öregasszony világéletében csak a nevét .tudta leírni. Es­ténként a veje olvas fel az új­ságból. Már vagy negyvenöt éve. Az öregasszonyban néha megmarad valami, s azt for­gatja, megpróbálja elrendezni. Az új dolgokról keveset fog fel, többnyire csak régieken rágó­dik. Nem érti, mi lett a földjével. — Eltékozoltad! Már sokszor próbálta meg­magyarázni, hogy mi lett vele. De a termelőszövetkezet nem megy a fejébe. Mintha találós kérdés lenne számára az egész. Olyan, amit soha nem tud már megfejteni. De azért naponta megkérdezi, és beszámoltatja a vejét. Úgy gondolja, hogy a veje fél főle. — Ha még egyszer tehetném, nem íratnám rád! Nem hagytál semmit az unokáimnak! Vádlón mondja, de aztán kárörvendően kuncog: — De a gyerekeidre sem! — Nem is kell nekik! Ezt az öregasszony nem tud­ja elhinni. Lebiggyeszti a szá­ját, s megvetően elfordítja a fejét. — A házat nem kapod meg! A tanya az enyém... Baka Klánt nem lehet kuemroizni.’ bot, Remeg a kezében a ahogy nevet. A veje mosolyog. Meg kell becsülni ezt az öregasszonyt. Nincs más szóra­kozás a tanyán. Olyan csend lenne nélküle. És ezek a med­dő viták éltetik. — Hány háború volt, mama? — kérdezi a férfi. — Hány ... Hány ...? Annyi, amennyi. Egy. Tizennégyben. A másodikra nem emlékszik. Azt még tudja, hogy a vejét el­vitték katonának, de a háborút nem hiszi el. Akkor senki nem olvasott neki újságot. — Mondja, miért nem ment maga férjhez ahhoz a Bús Már­tonhoz, aki megkérte? Villog az öregasszony szeme. Fölemeli a botját és megfe­nyegeti vele a férfit. Mindhár­man tudják, hogy örül a kér­désnek. Mert ezután mindjárt az jön: — Pedig tudja, hogy akkor még milyen helyre kis özvegy­asszony volt? — Várhat is hálát tőle az ember! — dohog. — Ha férjhez mentem volna, neked nem jut semmi! Hiszen, ha még egyszer fiatal lennék... — Még most is akadna, aki elvenné! Ha akarja, keresek olyat! — évődik a vő. — Nem megyek! Tömpe botja koppan a föl­dön. — A tanya az enyém! Amíg élek, az enyém! Nem adom idegennek. És én sokáig aka­rok-élni! Kiles az ajtón. A postát vár­ja. Minden hónapban kap száz- nyolcvan forintot a szövetke­zettől. Pénzre váltotta a járan­dóságát. Pontosan nem érti, hogy mi lett a földjével, de V havi öregségit érti, arról soha nem. feledkezik, meg. öt éve, hogy kapja. Minden alkalom­mal beküldi a bankba. Amikor a postás kiszámolja a pénzt, és elmegy, az öregasz- szony kihúzza blúzából a betét­könyvet, beleigazítja a pénzt, s odaadja a lányának. — Vidd el.. . De vigyázz, nehogy ez elszedje tőled! En­nek semmit nem hagyok. A földet úgyis elherdálta. Mondd meg neki, hogy a tanya se lesz az övé... Nem íratom rá! Én tudtam, hogyan kell gyűjteni... Mondd meg, hogy sokáig élek! Soha nem bocsátja meg a vejének, hogy vagyontalan lé­tére szemet vetett a lányára. És talán azt sem, hogy nem ment férjhez akkor, amikor kérték. Mert féltette a vagyont Szemes Piroska Amerika — a borravaló országa Az Egyesült Államokban a turista jól teszi, ha állandóan gondoskodik megfelelő meny- nyiségü aprópénzről, mert — mint a konzervatív angol Daily Express írja — manapság a legtöbb borravalót Ameriká­ban követelik az embertől. Aki New Yorkban egy ital­bolt bárpultjánál állva fogyaszt és nem hagy borravalót az üres pohara mellett, azt nem nézik jó szemmel. A taxisofőr legalább 20—25 százalék borra­valót követel, de vannak ennél kirívóbb esetek is. így például egy mama, akj ar nyári tábor­ból hozta haza a kislányát, vagy 10 dollár borravalót osz­togatott el a nyári tábor veze­tője és a többi pedagógus kö­zött. Nem ritkán a munkaközvetí­tők már úgy közvetítik ki pél­dául a kisegítő pincéreket, hogy eleve kikötik a borravaló ősz- szegét. Tapintatos figyelmeztetés Az előkelő párizsi Maxim’s ;vendéglóben a főpincér legna­gyobb megdöbbenésére egy ; vendég a nyakába kötötte az ; asztalkendőt. A főpincér ma­igához intette a felszolgáló pin­cért és utasította, hogy „tapin­tatosan és óvatosán figyelmez­tesse a vendéget eljárásának I szokatlanságára”. A pincér odalépett a vendég ;me!lé és diszkréten a fülébe Isúgta: ..Hajvágás, vagy borou '.válás lesz, urami”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents