Népújság, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-16 / 270. szám

NÉPÚJSÁG 1961. november 16., csütörtök ti mis Jr Egy költségvetésből Olvasom Eger város község­fejlesztési költségvetését. Az egyik mondat így hangzik: tár­sadalmi munka összértéke 150 ezer forint. Ebből jut a víz­vezeték bővítésére, a sportpá­lya építésére, parkosításra, utak rendezésére, egyszóval mindenre, ami szebbé teszi a Várost, jobbá a közlekedést. Nagy dolog ez. Hol van még a szocialista országokon kívül olyan állam, ahol a honpolgá­rok társadalmi munkájára úgy lehet számítani, hogy az konk­rét összegként még a hivatalos költségvetésbe is belekerül?-d. ­— AZ EGERBEN szerve­zett mezőgazdasági techni­kum levelező tagozatára je­lentkezettek felvételi vizsgája november 18-án, reggel 8 óra­kor kezdődik a járási tanács II. emeleti nagytermében.- NOVEMBER 24-ÉN az Egri Járási Tanács tanácsülé­sen tárgyalja meg Nosztíciusz Ferenc művelődésügyi osztály- vezető beszámolója alapján a járás népművelési helyzetét és az ifjúság nevelésének kérdé­seit. — MA DÉLELŐTT ülést tart az egri járási művelődési állandó bizottság, amelyen beszámoló hangzik el a gyer­mek- és ifjúságvédelem hely­zetéről, majd a Szarvaskői Általános Iskola nevelési módszeréről, munkájáról. — A DOMOSZLÖl tantestü­let 11 tagja 23 féle sajtótermé­ket járat, amely azt jelenti, hogy a nevelők állandóan tájé­kozottak a napi politikai ese­ményeken túl a tudomány és a technika újdonságai felől is, ezáltal oktatási és nevelési módszerük életszerű, állandóan új anyagokkal frissített. bnywspolc Angel F. Rojas: A menekülő falu EGRI VÖRÖS CSILLAG Tiszta égbolt EGRI BHÓDY Nincs előadás GYÖNGYÖSI PUSKIN Megöltek egy lányt GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Balti égbolt (I.—n. rész) HEVES Nincs előadás PÉTERVASARA Nincs előadás HATVANI VÖRÖS CSILLAG Fehér éjszakák HATVANI KOSSUTH Két félidő a pokolban FÜZESABONY Nincs előadás A latin-amerikai irodalmat néhány nagy név jelenti a ma­gyar olvasók emlékezetében: Neruda, Amado és a lírikusok a Dél keresztje című antoló­giából. Angel F. Rojas neve ismeretlen előttünk, a kiadó pedig még életrajzi adatairól sem ír semmit, nem is beszél­ve irodalmi jelentőségéről, a dél-amerikai prózában elfog­lalt helyéről. Minden utószó és ajánló sorok nélkül bocsátja útjára ezt a könyvet, gondol­ván: úgyis beszél az magáért. S ebben nem téved. Ha Angel F. Rojas A mene­külő falut mondjuk 100 évvel ezelőtt írta volna, a regényírás évszázados „szabályai” szerint műve néhány vastag kötetet tenne ki. De újszerű szerke­zetalkotással a több ezer ol­dalnyi mondanivalót alig há­rom és félszáz lapon leírja. — De hát mi ez? — kérdezte önmagától, ki tudja hányad­szor már Joakuin Reinoso... így kezdődik a könyv, így töpreng a jó Reinoso, mikor hallja a menekülő falu zaját. — De hát mi ez? — kérdez­heti az olvasó, mikor már az utolsó sorokon is túl van, el­olvasta a regényt, amelyben együtt kapott szépirodalmat: verset, drámát, prózát és szo­ciográfiát, tudományos pontos­ságú leírásokat. Végül is mit akar a szerző ezzel a műfaji sokrétűséggel? Regény ez vagy micsoda? Rojas rendkívüli tömörség­gel írja le a yaganaiak tragé­diáját, akik összeütköznek a hatóságokkal, s elkeseredésük­ben elpusztítják szülőfaluju­kat, s elmenekülnek az Andok láncai közé. A könyv lényegé­ben a menekülés históriája, de az író nem az útikalandokat, a dzsungelben megtett fárasz^ tó út körülményeit, viszontag­ságait ecseteli, nem arra he­lyezi a fő hangsúlyt, az esemé­nyek okainak, miértjeinek minél differenciáltabb motivá­lását tekinti feladatának. Nagyrészt epikus eszközökkel teszi ezt, tehát mindenképpen regényről van sző, de egy pil­lanatra sem mond le azokról a lehetőségekről, amelyeket az íráskultúra — nemcsak a szo­rosan vett regényirodalom — megteremtett. A munka első harmada Home- ros hajókatalógusára emlékez­tet. Sorra megjelennek a köz­ség jellegzetes figurái, a cu­korgyártó, a napszámos, a há­zaló, a diák, a vadász — az ecuadori falu lakói. Menekül­nek a dzsungelbe, öregek, fia­talok, sokgyerekesek és egye­dülállók, módosak és szegény­emberek, Pablok, Camillok, Juaniták és Augustinok. Min­den alak külön regénytéma, külön egyedülálló regényhös lehetne, az ember úgy érzi: egyetlenegy család problémái segítségével is el lehetett vol­na mondani a vándorlás törté­netét. Ez igaz, de a kép így monumentálisabb, hatásosabb körképpé duzzad. Megszoktuk már, hogy az írók úgynevezett „közvetett” eszközökkel ábrázolják hőseik szociális problémáit. Ha pél­dául arról van sző, hogy XY két dollárral keres kevesebbet havonta, mint a létminimum, ezt nem egy tőmondatból tud­juk meg; esetleg végignézzük a család szegényes vacsoráját, a szoba nyomorúságos beren­dezését, s a gyerekek rongyos ruháit. Rojas nem kényszerít erre bennünket, eltekint ettől a hosszadalmas megoldástól, ha a körülmények úgy kíván­ják, bátran nyúl a szociográ­fia eszközeihez, amelyben pre­cíz, pontos és mégis művészi képet fest Yanganáról. Es a precizitásért, a beszámolósze­rű leírásért nem áldoz sem­mit, hiszen olyan kedves és annyira megragadó történetet kerekít Richard Spruce ame­rikai tudós és a falu kissé ni­hilista széplánya köré. A tu­dományos leírás Spruce kró­nikája, az ő beszámolója, az 5 naplója. Épp ez a naplószerű­ség biztosítja, hogy ne okozzék törést a regényben — stilári- san sem. Rojas a spanyol drámaíró, Lope de Vega Fuenteovejuna- jából veszi a mottót: — Gyilkos kézzel ki támadt a Komturra? — Hogy ki, uram? Fuente- ovejuna! — S ki Fuenteovejuna? Lás­sam! — Mindahányan! A fuenteovejunai parasztokat eggyé forrasztja az, hogy kö­zösen álltak bosszút a basás- kodó Komturon. A bosszú igazságos és jogos volt. Rojas regényében, ha az eseménye­ket pragmatikusan, „oknyo- mozóan” nézzük, mindkét fél felelős a tragédiáért, a parasz­tok éppen úgy, mint a földes­urak; De az események me­netét nem a harangavatási ün­nepségen történtek döntötték el, határozták meg, ahol fel­koncolták a jogtalanul föld­foglaló városiakat. Itt csak az a tengernyi sérelem robbant ki az emberekből, amit eddig magukba fojtottak. A yanganaiak elmenekülnek a büntető expedíció elől. A de Vega drámából idézett párbe­szédet a falusiak csak egymás között — nem a hatóságok előtt ismétlik meg —, hogy megbizonyosodjanak egysé­gükről. Nem várják meg az „Államot”, nem vállalkoznak arra, hogy a bíróság előtt véd­jék igazukat. Tudják, hogy a lázadó falu lakói számára, aki­ket a kormánypárti lapok le- kommunistáztak — úgy sincs kegyelem. A szerző kimondatlanul is tudtunkra adja, hogy ez nem gyávaság miatt történt így. Szó nélkül is érezzük, hogy nem a 16. századi és a jelen­kori parasztok jellemében van a különbség. Rojas nem a pa­rasztokat marasztalja el, ha- hanem az ecuadori rendszert, amelyik demokratizmusát te­kintve még a spanyol monar­chiával sem nagyon veheti fel a versenyt. Még Spanyolor­szágban is jogosabban remél­hetnek elégtételt a bíróság előtt a parasztok, mint a 20. századi Latín-Amerikában. <K. I.) 1961. NOVEMBER 1«., CSÜTÖRTÖK ÖDÖN 2445 évvel ezelőtt, i. ■' e. 484-ben született HÉRODOTOSZ görög történetíró. Szülővárosából a „tör­ténetírás atyjá”-nak tyrannis- ellenes magatartása miatt mene­külnie kellett, Athénben Periklész és Szophoklész barátja lett. Hal­hatatlan, 9 könyvből álló műve a görög—perzsa háborúk történeté­ről szól és történelmi vonatkozá­sain kívül nép- és földrajzi adatai miatt az egyiptológia tudományá­nak nagybecsű forrása. 130 évvel ezelőtt, 1831. november 16-án halt meg KARL CLAUSE- VITZ porosz tábornok, hadtudós, a Napóleon elleni háború egyik ve­zető egyénisége. Főműve A hábo­rúról című, a hadi tudományok fejlődésére igen nagy hatással volt. 125 évvel ezelőtt, 1836-ban e na­pon halt meg KAREL MACH A cseh költő, a romantikus irányzat fő képviselője. Május című eposzát magyarra is lefordították. 20 évvel ezelőtt, 1941-ben ezen a napon hajtotta végre 28 gár­dista Panfilov tábornok hadosztályából azt a hőstettet, amellyel megakadályoztak a fasiszta harckocsik Moszkva felé való előre­törését. Róluk szól Alekszandr Bek: Volokalamszki országút cí­mű regénye. 55 évvel ezelőtt, 1906-ban kezdődött el az Oroszországi Szociál­demokrata Párt n. konferenciája, az Első összorosz Konferen­cia. HÉRODOTOSZ Hatvani István, a „magyar Faust“ 212 évvel ezelőtt, kül­földi tanulmányútjáról két doktorátus birtokában érke­zett haza Debrecenbe egy igen tehetséges, fiatalember, Hatva­ni István, hogy elfoglalja az ősi kollégium professzori stal- lumát. Küzdelmes múlt állott mögötte. Szegény szülők gyer­mekeként tanulmányait két ízben is két-két évre meg kel­lett szakítania, hogy nevelos- ködéssel megszerezhesse a to­vábbtanuláshoz szükséges anyagi alapot. Különleges szorgalma, nagy tudása alap­ján azonban már Debrecen vá­ros és két vármegye együtte­sen vállalta külföldi útjának költségeit, hogy azután kétévi svájci (bázeli) tanulmányai után a hazai oktatás szolgála­tába állíthassák. Különös helyzetet talált Itt­hon az ifjú professzor. Talán sohasem volt olyan nagy a különbség a Nyugat és a hosz- szú török megszállás, s az azt követő Habsburg elnyomás ál­tal annyit sújtott Magyaror­szág egyik legjellegzetesebb városa, Debrecen között Nyu­gaton már az új, magasabb- rendű termelésre való áttérés bontogatta szárnyait, s az en­nek megfelelően fejlődő társa­dalom a tudományok gyors megerősödését segítette. Az új világ, az új természet- tudományok hírnökeként érke­zett Hatvani István haza, s élete végéig ennek lett elhiva tott szószólója abban a város­ban, ahol mintha megállott volna a történelem óramuta­tója. Majdnem négy évtizedes ta­nári működése alatt a termé­szettudományok csaknem vala­mennyi ágának oktatásában részt vett, amellett azonban maga is tevékeny művelője is volt e tudományoknak. Mate­matikus és csillagász, orvos és fizikus, földrajzos és vegyész volt egy személyben. Tudo­mányos eredményei eltörpül­nek azok mellett, amelyeket a korabeli nyugati kiválósá­gok felmutathattak, de mégis­csak magyar eredmények vol­tak. Nem egy hazai tudomány­ág hazai története az ő műkö­désével veszi kezdetét. Mérhe­tetlenek voltak a nehézségek, amelyeket le kellett küzdenie, tudományos eredményeit ak kor értékeljük kellő igazsá­gossággal, ha figyelembe vesz- szük azokat a körülményeket amelyek között azok születtek Hímevét azonban nem a tu­dományos eredményeknek kö­szönhette, hanem annak, hogy a kollégiumban tartott előadá­sairól beszélt nemcsak a diá kok serege, hanem egész Deb­recen. Míg elődei és profesz­A Tiszta égbolt című filmet a szovjet filmhét alkalmával; november 16-ától vetítik Eger­ben a Vörös Csillag Filmszín­házban. A hallatlanul érdekes és nagy sikert aratott művészi alkotás születésének körülmé­nyeiről, elvi problémáiról, s önmagáról vall az alábbiakban a legilletékesebb, a rendező. ★ Első filmje (A negyvenegye­dik) már feltűnést keltett, a második (a Ballada a katoná­ról) világsikert ért el és a har­madik (a Tiszta égbolt) a leg­jobb úton halad, hogy szintén azzá váljék. Ritkaság a film­rendezők között. Az előbbi megállapításnál elpirul és gyorsan témát változtat. Azt hangoztatja, hogy vakmerőség őt Chaplinnel, Ejzensteinnel és de Sicával összehasonlítani, akiknél első, második és har­madik filmjük már jelezte a mesteri kezet, és azt gondolja, hogy ezt előbb még be kell bizonyítania. Uj szovjet filmstílus Bajusza, meglehetősen fésü­letlen frizurája és nyílt tekin­tete van. Szívesen nevet, negy­ven évesnek látszik, amennyi valójában, de kételkedik a ko­rában az ember, ha — mint egy iskolásfiú, — elhárít min­den dicséretet, a kritikus meg­jegyzéseket örömmel üdvözli és kissé túlbuzgóan helyesli azokat. A Negyvenegyedikkel és a Ballada a katonáról című film­Világsiker! Csütörtökön mutatják be Egerben a Tiszta égbolt című szovjet filmet Interjú Csuhrajjai mel Csuhraj a világ szemében új szovjet filmstílust hozott létre, amellyel — mint sok kritika megjegyezte — egyrészt Ejzenstein filmkorszakához, másrészt az olasz neorealisták- hoz kapcsolódik és a korábbi szovjet filmprodukciókat leg­alább húsz évvel túlhaladta; — Természetesen tanultam Ejzensteintől, Dovzsenkótól és az olasz neorealistáktól is — fűzi hozzá Csuhraj. — Egy fia­tal rendező tanuljon minden­hol, ahol jót tanulhat. De nem képviselek egy bizonyos stí­lust. A stíluskérdést egyáltalán nem tartom mértékadónak a filmnél, a stílus nem kalap, amelyet az időjárás szerint fel­vesz, letesz az ember; A film­nél legfontosabbnak tartom a gondolkodást és az érzést, a tartalmat már kevésbé, a stí­lust, a formát pedig egyáltalán nem. — Ez persze, nem jelenti azt — teszi hozzá Csuhraj —, hogy a művész he törődjék műve formájával, ellenkezőleg: az a döntő a mű hatása szempont­jából. De nem szabad a forma és a tartalom kérdését külön­állóan kezeim* A szocializmusban nincsenek koniliktusok ? Csuhraj 20 éves volt, amikor a hitleri hadsereg megtámadta a Szovjetuniót. Négy évig küz­dött a fronton. Ez érezhető a filmjeiben. És még jobban érezhető, hogy a fiatal rendező a gyűlölet falát építette fel magában minden igazságtalan­ság és becstelenség ellen. „Hő­sei” már nem is lehetnek tá­volabb a sablontól. Ez a sab- lonellenesség a személyi kul­tusz periódusa után valóban új eredménye a szovjet film­nek. A Balladában a katona­feleség, aki megcsalja férjét, a korrupt altiszt, az életúnt hadi­rokkant, a bombarohamok alatt használható tárgyakat kereső öregasszony, mind megvoltak természetesen a szovjet való­ságban is, csak a film Csuhraj előtt nem vett róluk tudo­mást. — Miért? — Ez bonyolult kérdés; A személyi kultusz rányomta a bélyegét a Szovjetunióban az életre és a művészetre és min­denekelőtt demagógokat hozott létre, akik_ könnyen, vettek a dolgokat. Egy veszélyes elmé­letet képviseltek, nevezetesen azt, hogy a szocializmusban nincsenek konfliktusok. Ez sok bajt okozott. E szerint az el­mélet szerint az élet, de főleg a művészet csak sematizálód- hatott. Pedig az élet nem séma. A társadalmi élet konfliktu­sokból áll minden társadalmi rendben. Nincs két egyforma jellemű, egyforma életritmusú, egyforma érzésű ember. És már ebből is adódnak konflik­tusok, a legegyszerűbbtől a leg­bonyolultabbig és ahogyan nincs konfliktusmentes társa­dalmi élet, úgy nincs konflik­tusmentes művészet sem. Ami­dőn tért nyert nálunk a konf­liktusmentes szocializmus el­mélete, megszűnt létezni a mű­vészet, amelyhez a film is tar­tozik: a drámai művészet fo­lyamatokat mutat be, ezek pe­dig konfliktusokból állnak; Ha ezt az életideget elveszik tőle, meghal. Olasz ajánlat Egy olasz filmvállalat aján­latot tett Csuhrajnak, töltsön egy évet Olaszországban és forgasson ott egy filmet. Szov­jet kollégái rábeszélték ennek elfogadására, de ő elutasította. — Egy év alatt képtelen va­gyok Olaszországot olyan jól megismerni, hogy abból jó film születhessél!. Egy orosz filmje lenne csak Olaszországról. Mi­re való lenne ez? Filmjeim azért aratnak sikert a világban — aminek természetesen na­gyon örülök —, mert olyan emberekről, olyan problémák­ról szólnak, amelyeket ponto­san ismertem, amelyekkel együtt nőttem fel, amelyek az én és a mellettem élők problé­mái. És ha más országok ki­magasló filmjeit nézzük, ame­lyek nemzetközi sikert értek el, ugyanerre az eredményre ju­tunk: csak az igazán nemzeti művészet lehet nemzetközi. A személyi kultusz bírálata Csuhraj harmadik filmje, a Tiszta égbolt, vitákat váltott ki mindenekelőtt azért, mert a második részben a személyi kultusszal és a Sztálin életé­ben kialakult légkörrel foglal­kozik. — Vannak emberek, akik azt állítják, hogy különös személyi bátorság kellett ezeknek a tra­gikus konfliktusoknak ábrázo­lásához. Semmi esetre sem. A hibákat csak úgy lehet kijaví­tani* ha beszélünk róluk, ha alaposan megvizsgáljuk azo­kat, és okozóikat kiküszöböl­jük. Ez nálunk, a Szovjetunió­ban, alaposan megtörtént. Nem természetes-e, hogy a művészet megtagadja ezt az élő témát? szortársai az oktatásnak azt ea ősi módszerét követték, hogy felolvasták, vagy lediktáltás saját, sokszor mások jegyze­tét, könyvét, Hatvani, a mo­dem pedagógia elveinek meg­felelően a természetet hívta tanítómesterül. Remek kísér­leteket végzett, s ezek tanul­ságaira építette fel előadásait, Maga a módszer is új volt, hát még a kísérletek, amelyek közül a villámtól eltanult elektromosság művelte az ö kezében a legváratlanabb, leg­hihetetlenebb csodákat. A poi gári fejlődés útján csak las­san induló Debrecen jámbor lakói legalábbis csodának tar­tották ezeket a műveleteket, amelyekben talán még az ör­dög keze is benne van, mint ahogy a közismert német mon­da szerint Faust doktor az Ör­dög szolgálatában juthatott el az emberek által állítólag meg nem ismerhető rejtélyek is­meretéhez. A „magyar Faust” a mondákban, amelyek róla szájra keltek, nem az ördög rabja, hanem tudásával ő kényszeríti azt, hogy szolgálja őt. A természetesen alaptalan mendemonda erősebbnek bizo­nyult a valóságnál, túl is élte azt, akiről szólt. A múlt szá­zad több kiváló költője, írója dolgozta fel a regényes mon­dák némelyikét. Hatvani István emlékét, ma, halálának 175 éves fordulója­kor fel kell idéznünk, nem a régiek naiv. csodálkozásával, hanem az új világ hírnöké* nek, a hazai természettudo­mány egyik úttörőjének mél­tán kijáró, el nem múló tisz­telettel és kegyelettel. Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán, a TIT tagja. Wo í Ülést tart a MEDOSZ megyebizottsága Ma Egerben, az SZMT-szék- ház kistanácstermében kibőví­tett ülést tart a MEDOSZ me­gyebizottsága. Az ülésen a bi­zottsági tagokon kívül az álla­mi gazdaságok és gépállomá­sok igazgatói is részt vesznek. A megyebizottság megtár­gyalja a Heves megyei mező- gazdaság ötéves tervét, ame­lyet Vajda József, a megyei tanács VB mezőgazdasági osz­tályának vezetője ismertet. Az ülésen beszámolót tart még Deli István, aki az őszi- téli MEDOSZ-kultúrmunka fel­adatairól beszél. Egy amerikai diplomata felismerései New York-ban egy amerikai diplomata kijelentette: „Nem­sokára 5 napra lesz szükség, hogy az ember eljusson a Holdba: egy napig tart az ét, és négy napig a szovjet vízum beszerzése.”-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents