Népújság, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-23 / 276. szám

2 NÉPÚJSÁG 1961. november 23., csütörtök Háromszázezerrel több biztosított Négyszázmillió forint kártérítés Az Állami Biztosító sajtótájékoztatója Köves András, az Állami Biztosító vezérigazgatója tar­tott tájékoztatót a Magyar Sajtó Házában az Állami Biz­tosító ez évi tevékenységéről és jövő évi terveiről. ’’Beveze­tőjében megállapította, hogy a biztosítottak száma ebben az évben mintegy háromszázezer­rel szaporodott. Az idén össze­sen több mint négyszázmillió forint kártérítést fizetett ki az Állami Biztosító — százmillió forinttal többet, mint az el­múlt évben. Az Állami Biztosító az év elején vezette be a termelő- szövetkezetek általános va­gyonbiztosítását. E biztosítást már az első évben 4028 terme­lőszövetkezet, a tsz-ek mintegy 95 százaléka kötötte meg. Az általános vagyonbiztosítást kö­tött termelőszövetkezeteknek ebben az évben harminchat­ezer esetben fizettek kártérí­tést;, a kifizetett összeg az év végéig eléri a 240 millió forin­tot. / Az állami Biztosítónak telje­sen újszerű kezdeményezése volt ebben az évben a barom­fi-biztosítás. Ezt a formát ed­dig még sehol sem vezették be eddig, és a Szakirodalom sem ismeri. Néhány tsz-ben végzett biztosítási kísérlet után a vál­lalat elhatározta, hogy a jövő évtől lehetővé teszi, hogy — az általános vagyonbiztosítás ke­retén belül — a nagyüzemi te­nyésztést folytató termelőszö­vetkezetek baromfi-biztosítást is köthessenek. A terv szerint a vágóbaromfi darabjáért 80 filléres, illetve egyforintos biz­tosítási díjat számítanak fel. Az Állami Biztosító e kezde­ményezésével a nagyüzemi ba­romfitenyésztést kívánja elő­segíteni. A jövő évtől kezdő­dően a renden fekvő gabona- nemüek biztosítására is sor kerül. A termelőszövetkezeti gaz­dák körében igen népszerű a háztáji általános biztosítás. Az e biztosítási formában részt vevő tagök száma háromszáz­ezer fölé emelkedett és az ez évben kifizetett kártérítés ösz- szege pedig meghaladta a húszmillió forintot. Az Állami Biztosító a következő évben — a kockázatkor kiterjesztésével — továbbfejleszti a háztáji ál­talános biztosítást. Ezt a ház­táji állatállomány növekedése is indokolttá teszi. A Biztosító az utóbbi hónapokban vezette be a 130 forint évi díjú biztosí­tás helyett a 180 forintos ház­táji biztosítást. Ez a biztosítás most már kiterjed a tehén, a növendékmarha, az anyakoca, a süldő és a hízó elhullására is, természetesen, továbbra is vo­natkozik a tűz-, viharkár, be­töréses lopás, a jégverés, bal­eseti és a szavatossági károk esetére is. Azok a tsz-tagok, akiknek 130 forintos háztáji biztosításuk van, biztosításu­kat évi 50 forint pótdíj mellett kiterjeszthetik. Fejlődtek ebben az évben a biztosítási és önsegélyező cso­portok is. Az idén 2,6 millió forintot fizetett ki az Állami Biztosító az önsegélyező cso­portokban részt vevő szövetke­zeti tagok hozzátartozóinak. A csoportok tagjai közül január óta mintegy hatezren üdültek az ország legszebb vidékein, és mintegy hatszázan vettek részt külföldi társasutazásokban. Az ÁB megkezdte biztosítási és önsegélyező csoportok szerve­zését a nagyüzemekben is. Igen népszerű a lakosság körében az általános háztar­tási biztosítás. E biztosítást ed­dig mintegy 150 ezer család kö­tötte meg. Százhuszonötezer budapesti ügyfélnek január óta — az üvegkárokkal együtt — nyolcvanötezer esetben fi­zetett kártérítést az Állami Biztosító. Január elsején esedékessé válik a kötelező gépjármű- szavatossági biztosítás 1962. évi díja. A tapasztalatok figye­lembevételével az Állami Biz­tosító szervei a jövő év elején is hosszabbított munkaidőben állnak majd a gépjárműtulaj­donosok rendelkezésére. A magántulajdonban levő sze­mélygépkocsi biztosítási díja jövőre is két részletben, január elsején és július elsején fizet­hető. 1962. január 1-től felére csökken az általános gépjár­műbiztosítás díja. Ugyanettől az időponttól kezdődően a biz­tosítás kockázata kiterjed a betöréses lopás esetére is. E biztosítást a jövő évtől kezdő­dően minden öt évnél nem ré­gibb autóra meg lehet kötni. Ugyancsak a jövő évtől kezdő­dően az Állami Biztosító egy­ségesen megtérít minden 300 forinton felüli kárt, legyen akár a károsult gépkocsi nyu­gati márkájú is. Az öt évnél idősebb gépkocsiknál évi száz forint díjért tűz- és baleset- biztosítást nyújt az Állami Biztosító. A motorkerékpár­biztosítást kiterjesztik a lopás esetére is. Az idén vezették be a ke- rékpárbiztosítást. A biztosítás alapján halál esetében három­ezer forintot, állandó rokkant­ság esetén pedig á rokkantság fokának megfelelően három­ezer forintig terjedő összeget fizetnek ki. Kerékpárbiztosítás évi díja 10 forint. Űj, kombi­nált élet- és balesetbiztosítási módozatok bevezetésére is sor kerül. Az új élet- és baleset­biztosítás a könnyű- és nehéz­ipari üzemekben egyaránt ha­vi 10 forint. A nagyobb össze­gű életbiztosítások száma is évről évre emelkedik. Az idén — 1960-hoz viszonyítva — mintegy 40 százalékkal több életbiztosítást tartanak nyil­ván Mint ebben az évben, úgy 1962-ben is húszezer forintos életbiztosítási kötvényt ad ajándékba az Állami Biztosító az év első újszülöttjének. Az új évben azonban külön ad­nak ilyen kötvényt a buda­pesti és külön egyet a vidék első újszülöttjének. A szeren­csés gyermekek a húszezer fo­rintot 18. születésnapjukon ve­hetik majd fel. Szeretik a munkások Gulyás János kultúrfelelős — MIÉRT PONT RÓLAM?... «= kérdezte csodálkozva Gu­lyás János, a Budapesti Haj­tóműgyár egri telepének aul- túrfelelőse — egyébként sze­mélyzeti előadó —, ^amikor meglátogattam őt és elmond­tam jövetelem célját: portrét szeretnék írni egy üzemi kul- túrfelelősről. — Miért pont rólam? ;.. — kérdezi —, hiszen más is, pél­dául a KISZ-kultúrfelelős is dolgozik annyit, mint én, meg aztán... Igen, Sokan vannak így. Nem szeretik ha írnak ró­luk .;. Áz ég. tudja miért. — Nehéz dolgod lesz vele — mondta egy ott dolgozó bará­tom, mielőtt felmentem Gu­lyás Jánoshoz. — Szerény em­ber. Nem nagyon szeret saját magáról beszélni. Ármunkájá­ról sem. Pedig — tette hozzá — megérdemli, hogy megem­lítsék. Mint személyzeti elő­adónak rengeteg munkája van. A kulturális élet irányí­tását pedig társadalmi mun­kában végzi... Nem tudjuk melyiket szeretheti jobban ... Beszélgetésünk során las­san mégis felengedett, de to­vábbra is szerény maradt és — mindig más munkájáról akar beszélni. Gulyás János 34 év körüli magas, erőteljes alkatú em­ber, ritkán mosolyog, de ak­kor ragyog az egész arca; aki beszél vele ilyenkor, úgy érzi, hogy a legjobb barátja előtt áll. Neki nem kevesebb, mint háromezer barátja van — ennyi ember dolgozik a gyár­ban. Személyzeti előadó, min­den munkást ismer és minden munkás szereti. EGY FIATAL MUNKÁS lé­pett most be az irodába. — Szőr van a karburátor­ban, Gulyás elvtárs — mondja >,házi nyelven”. — Azt ki kell piszkálni — feleli ugyanúgy Gulyás János. Nem sokat értettem belőle. Később derült ki, hogy a fia­tal munkásnak már eléggé megrongálódott a munkaru­hája, ki kellene cserélni. — Meglesz — mondja Gu­lyás János — kapsz másik ru­hát. Egyszerű kis epizód volt ez, de mégis sokat jelent. Szép kapcsolat a felettes és a mun­kás között... A portré hátte­rén a színek már bontakoz­nak, formát vesznek fel... Elég sokáig beszélgettünk, utólag egy kis lelkiismeretfur- dalást is érzek, hogy feltar­tottam munkájában — va­lami kimutatást írt... Ez alatt a beszélgetés alatt néhány adatot sikerült sze­reznem róla: Budapesten született ott vé­gezte az általános iskoláit. Ezután közgazdasági techniku­mi oklevelet- szerzett, majd katona lett. 1957-ben került Egerbe, a Hajtóműgyárba és azóta ebben a munkakörben dolgozik. Később tudtam meg, hogy most végzi a gépipari technikumot is. Amióta itt dolgozik, aktívan vesz részt a kulturális munkában. (Több­ször jutalomban részesült.) Kultűrfelelősnek még csak fél évé választották meg. Azóta, ahogy a többiektől hallottam,' fellendült a kultúráiét az üzemben. — Mielőtt megválasztottak — mondja Gulyás János — csak alkalmi kultúrcsoportja- ink voltak. Most már van tánccsoportunk, színjátszó cso­portunk is... — Szerepeltek már valahol? — Hogyne. A táncosok és a színjátszók az augusztus 20-i ünnepségen léptek fel elő­ször, és igen jól szerepeltek. Gulyás János azóta is fárad­hatatlanul tervez; munkás- akadémia, színdarab és zene­kari próbák — igen, az üze­mi tánczenekart is 6 szervez­te meg alig két hónapja. Most készül a színjátszó csoport és a zenekar az üzemi szilvesz­teri mulatságra. — Hogyan sikerült neki mindezt megszervezni? Nem lehetett valami könnyű, hi­szen a dolgozók a nehéz mun­ka után szívesebben pihenné­nek — kérdezem később Kris­tóf Istvántól, az üzem KISZ kultúrfelelősétől. Tud az emberekkel bánni, Ismeri mindenki nyelvét, fel tudja kelteni az érdeklődést az emberben. Jó néhány ren­dezvényünk sikerét is neki köszönhetjük... EZ HÁT A TITKA Gulyás János munkájának: megértés, emberekkel való jó bánásmód, türelem, energia. Jó néhány üzemben elkelne ilyen kultúr­felelő®. Kátai Gábor Hárommillió forint városfej lesatésre • Elkészült Eger város kőz- ségfejlesztési terve. A tervek szerint a következő esztendő­ben több mint hárommillió forintot fordítanak a város szépítésére, új üzletek létesíté­sére, különböző közművek bő­vítésére. A költségvetés egyik jelentős kiadása az új sport­pálya megépítése. Ennek ter­vezésére és építésére 300 ezer forintot fordítanak. E munká­hoz társadalmi munkát is szer­veztek, az előzetes számítások szerint mintegy 30 ezer forint értékű társadalmi munkával járulnak hozzá a sportkedvelő dolgozók az új sportpálya meg­építéséhez. Az ENSZ közgyűlésének és Politikai Bizottságának vitája NEW YORK (TASZSZ): Az ENSZ közgyűlése ked­den folytatta a gyarmati rend­szer megszüntetéséről szóló vitát. Az ülés első szónoka Szulejman iraki küldött volt. Az iraki képviselő hangsú­lyozta, hogy a Szovjetunió ái- tal előterjesztett és a gyar­mati rendszer teljes felszám> lására vonatkozó nyilatkozat „korunk legfontosabb határo­zata’’ és a „történelem egyik legkiemelkedőbb dokumentu­ma”. A gyarmati rendszer végérvényes felszámolása — mondotta — jelentősen hozzá­járulna a világbéke megszi­lárdításához, mivel ily módon megszűnne a háború egyik legfőbb oka. Szulejman elítélte az algé­riai vérengzést és kijelentette, hogy a gyarmatosítók katan- gai bábjaik segítségével igye­keznek megrontani a fiatal köztársaság egységét. Ezután líbia küldötte mon­dott rövid beszédet. Rámuta­tott, hogy a gyarmatosító ha­talmak nem hajlandók végre­hajtani a kőlonializmus meg­szüntetéséről szóló határozatot és meg is sértik azt, mint Al­géria, Angola, Dél-Afrika pél­dája mutatja. A következő szónok Kiszel- jov, Belorusszia küldötte volt. Kijelentette, hogy a gyarmati rendszer valamennyi formá­jának felszámolásáról szóló ENSZ-nyilatkozatra a gyar­matosítók Angolában, Algé­riában, Kongóban, Ománban és másutt véres terrorral vá­laszoltak. Kiszeljov felhívta a figyel­met arra, hogy o Német Szö­vetségi Köztársaság mind je­lentősebb szerepet játszik a gyarmati hatalmak politikájá­ban. A nyugatnémet kormány katonai és gazdasági támoga­tást nyújt a francia gyarma­tosítóknak. Az NSZK-ból Al­gériába nemcsak pénz, ha­nem töméntelen hadianyag is áramlik. Az algériai idegen­légióban számos volt SS har­col. Kiszeljov végezetül támo­gatta azt a szovjet javaslatot, amely indítványozza, hogy 1962-őt nyilvánítsák a gyar­mati rendszer teljes megszün­tetése évének. Nyugati hírügynökségek szerint a közgyűlés szerdán ismét összeült, hogy folytassa a gyarmati kérdés megvitatá­sát. A szerdai ülésen elsőként a maláji küldött mondott be­szédet, aki a kolonializmust erkölcstelen intézménynek ne­vezte, amelyet minél előbb fel kell számolni. Mario Garda, Kuba képvi­11—1« selője támogatásáról biztosí­totta a függetlenségért küzdő országokat és kijelentette, Katangában a gyarmatosítók hatalmas zsoldossereggel pró­bálják visszaszerezni az el­vesztett kincseket. A Politikai Bizottság keddi ülésén folytatták a vitát az általános és teljes leszerelés­ről. Krisna Menőn India kép­viselője az Egyesült Arab Köztársaság küldöttségével együtt határozati javaslatot terjesztett elő. Az indítvány felszólítja a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormányát, jussanak megállapodásra a le­szerelési tárgyalásokat folyta­tó szerv összetételében és ki­fejezi reményét, hogy a tár­gyalások haladéktalanul meg­kezdődnek. (MTI) Munkáspárti képviselők négyes csúcstalálkozót követelnek LONDON (TASZSZ): Az an­gol alsóház keddi ülésén a munkáspárti képviselők fel-' szólították Macmillan minisz­terelnököt, ajánlja Kennedy amerikai elnöknek, Hruscsov szovjet kormányfőnek és De Gaulle francia köztársasági el­nöknek, hogy üljenek össze a német békeszerződés alapelvei­nek megvitatására. Macmillan válaszában kije­lentette, hogy nem tagadja egy ilyen találkozó lehetőségét, de az a kérdés, amely haladékta­lan megoldást sürget, most a berlini kérdés. Kifejezte remé­nyét, hogy sikerül olyan intéz­kedéseket tenni,.amelyek „ren­dezést eredményeznek Berlin­ben”. Shinvivell, volt munkáspárti hadügyminiszter felszólította a kormányt, hogy cselekedjék haladéktalanul, mert a berlini feszültség tovább fokozódik. Warbey munkáspárti képvi­selő kijelentette, hogy nem le­hetséges tartós rendezés Ber­linben, ha nem oldják meg egyidejűleg az egész német problémát; ehhez viszont csúcs- találkozó szükséges. (MTI) Idő j árás jel entés A Meteorológiai Intézet Jelem«: Várható tdójdrás csütörtök estig: Csendes, párás Idő. helyenként reggeli és délelőtti köd. Kisebb fel­hőátvonulások, csapadék nélkül. — Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 1—plusz 4 fok, vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 3-mlnusz 6 fok között. (MTI) Mozgásban a Karib-térség 1961. november 18-án a Dominikai Köztársaság kormánya bejelentette, hogy R. Tru­jillo, a meggyilkolt dominikai diktátor'fia, az ország hadseregében betöltött vezérkart főnö­ki tisztségéről lemondott és elhagyta a köztársaság területét. Ez a belpolitikai esemény is fémjelzi az amerikai Imperializmust feltétel nélkül kiszolgáló diktátor-család bukását. A Dunántúl területénél valamivel nagyobb és mintegy négymillió lakosú köztársaságban az antiimperialista és diktatúraellenes megmozdulások hónapok óta napirenden követik egy­mást. A tömegek függetlenségi harca komoly gondot okoz az Amerikai Egyesült Államok vezető köreinek, akik jelenleg az Antilla— Karib-tenger térségében Kuba-ellenes szövetség létrehozásán fáradoznak. Venezuela — az USA nyomására — megszakította diplomáciai kap­csolatait a forradalmi Kubával, azonban számos más latin-amerikai ország ugyanekkor hal­lani sem akar az USA-nak Kuba-ellenes blokádpolitikájáról. Szerezzen örömet gyermekének! Széchenyi u. 2. (Ofötért mellett)

Next

/
Thumbnails
Contents