Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-14 / 243. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A XXII. pártkongresszus tiszteletére AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 343. szám ARA: 50 FILLÉR 1961. október 14., szombat A szocializmus zászlaja alatt Amint szerteröppent a hír az országban, hogy a parlamentben ismét összegyűlnek a nép képviselői, hogy a napjaink legfontosabb kérdéseiről tárgyaljanak és törvényeket hozzanak, az emberek figyelme a parlament felé fordult. Annál is inkább nagy érdeklődés kísérte az országgyűlés mostani időszakát, mert ez az ősz nagyon sok kül- és belpolitikai kérdést adott fel az embereknek, amelynek megoldását az országgyűléstől várták. Rövidesen nyilvánosságra került a tanácskozások napirendje és mindenki megelégedetten vette tudomásul, hogy a legfontosabb kérdések: a nemzetközi helyzet megtárgyalása, a második ötéves tervünk elfogadása, az új oktatási rendszer kialakítása, s még néhány igen fontos kérdés szerepel az országgyűlés napirendjén. Aztán megkezdődtek a tanácskozások, s az érdeklődés a csúcspontra hágott. A képviselők felszólalásai, a parlament üléstermében és folyosóin lezajlott viták és beszélgetések mind azt bizonyították, hogy a képviselők felelősségük teljes tudatában bölcs és igazságos döntésekre törekednek, olyan törvényeket kívánnak alkotni, amelyek az ország népének teljes egyetértésével találkoznak, amelyeknek végrehajtásáért készek többet tenni, lelkiismeretesebben dolgozni. A jelenkor legnagyobb problémáiról tanácskoztak napokon át az országgyűlési képviselők, de ez az ülésszak visszapillantás is volt az elmúlt évekre, — szükséges visz- szapillantás, hogy folyamatában ismerhessük meg a nemzetközi helyzet alakulását, hazánk politikai, gazdasági és kulturális fejlődésének egyes állomásait, hogy ennek a fejlődésnek ismeretében alakíthassuk ki a jelen feladatait, s körvonalazhassuk az ország jövőjét. S e visz- szapillantás során olyan eredményekről számolhattak be a képviselők, mint a nemzeti jövedelem 32 százalékos növekedése, a 40 százalékos ipari fejlődés rövid három év alatt, olyan számokat ismerhetett meg az ország, amely azt bizonyította — mintegy a való élet szimbólumaként —, hogy az élet hazánkban a nép számára, minden becsületes dolgozó számára biztonságos, szép és reményekkel teljes. De szükséges volt visszapillantani a nemzetközi helyzet, utóbbi években lezajlott eseményeire is, amelyek során az imperializmus törvényei szerint a monopóliumok vezető körei világuralomra, a világ leigázására törekednek, s Európában olyan helyzet alakulhatott ki, amely fenyegeti a világ békéjét.A nemzetközi' légkör feszültségének növekedése egy sor komoly feladatot rótt népünkre, s a szocialista tábor valamennyi országára, ezért került az országgyűlés napirendjére is. Meg kellett állapítani, kik a felelősek a nemzetközi helyzet feszültségéért, meg kellett állapítani az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország felelősségét a Németországban kialakult helyzetért, s a nyugati katonai tömbök nagyarányú háborús készülődései láttán nekünk is gondoskodni kell az ország megfelelő védelméről. A magyar népnek alapos okai vannak arra, hogy aggódva szemlélje Nyugat-Németország militarista törekvéseit, hiszen sokszor lett már áldozata a német világuralmi törekvéseknek, s a második világháborúban is százezrek életével, a nemzeti vagyon 40 százalékának elvesztésével kellett fizetni ezekért az őrült tervekért. A mi országunkat most is békés tervek foglalkoztatják, ez világlott ki az országgyűlés tanácskozásaiból is, amikor második ötéves tervünk megvalósítására hoztak törvényt, amelynek során „Magyarországon befejeződik a szocialista társadalom megalapozása és teljes lendülettel áttérünk a fejlett szocialista társadalom építésére” — amint ezt Kádár elvtárs is hangoztatta országgyűlési felszólalásában. Olyan törvényt fogadott el az országgyűlés az ötéves terv jóváhagyásával, amely népünk magasabb életszínvonalának, az ország felvirágzásának nemcsak lehetőségeit, de biztos alapját adja. Ügy is mondhatnánk: törvényerőre emelték jobblétünket. E célok elérése azonban rajtunk, — munkánkon, további tevékenységünkön múlik. A jólétet nem lehet váratlan szerencsével, valamiféle csodával biztosítani, dolgozni kell érte, hogy valóság legyen az iparban, mező- gazdaságban a gazdaságos, kulturált termelés, az anyagi javak olcsóbb előállítása. Ez a terv tehát mindenkitől, aki a szocializmus építésén dolgozik komoly munkát, lelkiismeretességet követel, megvalósítása csak így válik lehetővé. Miközben a második ötéves terv számainak jóváhagyásával az országgyűlés gazdasági fejlődésünket körvonalazta. a következő napon már arról tanácskoztak, miként lehetne jobbá tenni oktatási rendszerünket, miként lehetne biztosítani előrehaladásunk egyik fontos feltételét: a közoktatás megjavítását. A törvényjavaslat vitája után, amikor törvénnyé vált a tankötelezettség felemelése, a szak-középiskolák és felsőfokú technikumok létesítése, egész oktatási rendszerünk megreformálása, biztosítékot kapott a nép arra, hogy e törvény segítségével a kulturális forradalom a vártnál is rövidebb idő alatt megy végbe, s kulturált, művelt nemzedék láthat hozzá a kommunizmus felépítéséhez. A második ötéves terv megvalósítása, az új oktatási rendszer bevezetése, a nemzetközi helyzetből ránk háruló feladatok megoldása — mint ezt az országgyűlési képviselők többször is hangsúlyozták — csak az egész nép összefogásával, hozzájárulásával, alkotó munkájával valósulhat meg. De mivel ezek a tervek, ezek a törvények mind az emberért születtek, az emberek sorsának jobbra- fordítására hivatottak, a párt és a kormány számít arra — és joggal számíthat —, hogy e törvények megvalósítását, a szocializmus zászlaja alá tömörülve, haladéktalanul és következetesen végrehajtja majd az ország népe. 44 milliós beruházással megkezdték a felnémeti mósziizem korszerűsítését Az üzem gépesítésével teljesen kiküszöbölik a nehéz fizikai munkát A gépipar ötéves tervéből Hazánk egyik leggazdagabb ínészlelőhelye a Bükk hegység. Az itt üzemelő felnémeti mészkőbányában a legjobb minőségű mészkövet termelik országosan. A mészkő igen fontos ipari anyag, a mezőgazdaságban a talajművelés, iparban pedig a cukorgyártás és a kohászat területén nélkülözhetetlen. A Mátrai Ásványbánya Vállalat a termelés fokozása érdekében új lelőhelyeket tárt fel, amelynek üzemeltetésére az idén megkezdték a felnémeti mészüzem korszerűsítését, és tervbe vették új bánya nyitását A korszerűsítéssel gépesítik a robbantástól az elszállításig a mészkő kitermelését és feldolgozását, ezáltal valamennyi nehéz fizikai munkát gépek végeznek, az emberi erő csak a gépeket fogja kiszolgálni. Nagy teljesítményű törő- és osztályozógépeket szerelnek fel és új kötélpályát is építenek. Gépi berendezéssel végzik majd a rakodást és a szállítást, amely eddig a legnehezebb fizikai erőkifejtést kívánta a bányászoktól. Az új technológiák alkalmazásával duplájára növelik az üzem termelési kapacitását és mintegy 25 százalékkal csökkentik az önköltséget. A gépek alkalmazásához új munkamódszereket kell elsajá- títaniok a bányászoknak, ebből a célból a vállalat gépkezelőszaktanfolyamokat szervez. Az első gépkezelő-tanfolyamon, amely már befejeződött, 36 bá— GYÖNGYÖSHALÄSZON jövőre 200 holdra növelik a tsz-tagok kertészetüket. E területről az idei 1,2 millió forint bevétel helyett hárommillió forint bevételt terveznek. nyászt képeztek át exkavátorok kezelésére. A Mátrai Ásványbánya Vállalat felnémeti mészüzemében a korszerűsítést a tervek szerint 1963. év végére fejezik be és 1964-től már évente 750 000 tonna mész feldolgozására rendezkednek be, amelyhez az új bánya elegendő nyersanyagot biztosít. Az üzem gépesítésére és korszerűsítésére 44 millió forintos beruházást fordítanak. (Kovács) Eger termelőszövetkezetei, a felfejlődöttek és az újonnan alakultak egyaránt nagy eredményekről adhatnak számot, most, az esztendő vége felé. Jelentős mértékben növekedett a közös vagyon, s ehhez jelentős összegekkel járult hozzá államunk is, amikor hiteleket biztosított a gazdasági épületek létrehozásához. Eger város termelőszövetkezetei ebben az évben közel másfélmillió forint hitelt kaptak részben gazdasági épületek létesítéséhez, részben gépek vásárlására. Építkezésekre a város termelőszövetkezetei 577 ezer forintot fordítottak, ebből építettek három 120 férőhelyes sertéshizlaldát — a Dobó, Nagy József és Petőfi termelőszövetkezetekben. A Dobó és Petőfi termelőszövetkezetek két .d- lencvenhat férőhelyes növendékistállót is építettek. November 10-re befejezik a Dobó Tsz-ben a 20 férőhelyes serésfiaztató építési munkála- 1 iáit is. A Kohó- és Gépipari Minisztérium Általános Gépipari Igazgatóságának feladatairól Eredics Károly iparigazgató, a következőket mondta: Az általános gépipar termelése 1961 és 1965 között mintegy nyolcvan százalékkal növekszik, az export pedig majdnem megkétszereződik. Az élelmiszeripari és a vegyipari gépek gyártását körülbelül két és félszeresére, illetve majdnem négyszeresére fejlesztjükElsősorban a komplett konzervgyári berendezéseink keJelentós az az összeg is, amelyet az üzemágak, elsősorban a szőlőtermesztés fejlesztésére fordítanak. A város termelőszövetkezeteiben az idén és a jövő év tavaszán 120 hold szőlő, és tíz hold gyümölcsös alá készítik elő a talajt. A szőlő alá 73 hódat már megforgattak. Az állami segítség mellett a termelőszövetkezetek tagjai igyekeztek saját erőből is növelni a közös vagyont, a Rákóczi és Nagy József termelő- szövetkezetek 3000 férőhelyes csibenevelőt építettek, a Dobó Tsz-ben egy 50 férőhelyes lábasszín is elkészült, és a szőlőpermetezési munkák megkönnyítésére egy 60 köbméteres permetlé-tornyot hoztak létre. Az állattenyésztés jobb ellátását szolgálja egy 24 kalapácsos daráló vásárlása. A Rákóczi Tsz-ben a meglevő épületek bővítését végezték el saját erőből: 27 férőhelyes lóistállót, sertésszállást és a hizlalda férőhelyét növelték. resettek a nemzetközi piacon, főleg a Szovjetunióban, öt év alatt összesen 190 konzervgyárat kell készítenünk exportra. Kötelezettségünk évről évre növekszik: az idén még csak húszat, 1965-ben azonban már 60 különböző típusú konzervgyárat készítünk. Húsipari gépgyártásunk a legfiatalabb, világhírneve már most is tekintélyes. Az a tervünk, hogy a most gyártott 60 —70 féle húsfeldolgozó gépen kívül mintegy 15 teljesen új, korszerű, a világpiacon is versenyképes húsgépet hozzunk létre. Ezenkívül már megkezdtük komplett vágóhíd és hús- feldolgozó üzem tervezését is. A Szovjetunió máris mintegy száz vágóhidat és húsfeldolgo. zó üzemet rendelt. (MTI) Előadás KISZ-titkároknak Az egri városi KlSZ-bizott- ság titkára a napokban előadást tartott az üzemi és termelőszövetkezeti KlSZ-szer- vezetek titkárai részére. A tájékoztatón az aktuális nemzetközi kérdésekkel, az ipari üzemek, a termelőszövetkezetek gazdasági feladataival, Az ifjúság a szocializmusért mozgalom helyzetével, valamint egyéb szervezeti kérdésekkel ismerkedtek meg az ifjúsági vezetők. Pénteken délután ugyanilyen előadás hangzott el a hivatali KISZ-szervezetek titkárai számára. Jelentős összeget fordítottak beruházásra az idén Eger Táros tsz-ei KÜLPOLITIKAI JELENTÉSEINK ★ AZ EGRI KELEMEN LÁSZLÓ IRODALMI SZÍNPAD MŰSORTERVÉRŐL ★ G. Martinov: 220 NAP ŰRHAJÓN ★ FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZETI HÍRADÓ ★ HÍREK ★ SPORT R LOTTO nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó j Igazgatóság tájékoztatása sze- • rint a 41. játékhétre 4 130 543 ; lottószelvény érkezett be, s; így egy-egy nyerőosztályra < 1 548 953 forint jut. A Szany; községben megtartott sorsoláson a következő nyerőszáma-; kát húzták: 12, 21, 77, 84, 85. (MTI): Hónapokkal az SZKP kongresszusa előtt versenyre keltek a Szovjetunió munkásai, parasztmi. műszaki dolgozói, hogy kimagasló sikerekkel köszöntsék a kommunisták nagy tanácskozását. A bányászok is azon igyekeznek, hogy az új technikát maximálisan kihasználják, s versenyt indítva egy hónap alatt két és félezer tonna terven felüli szenet hoztak felszínre. Képünkön a Luganszki terület bányászai összegezik a kongresszusi munkaverseny eredményeit,,