Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-12 / 241. szám

4 népújság 1961. október 12., csütörtök Vüi dolgok Tanítás után, vidám hangulatban csuszkáit” három, hét év körüli kisláng Egerben, a Foglár utcai lépcsőknél. Arcuk kipirult, és na­gyokat kiáltottak, hogy — vigyázz, fennakadsz a gallyakon! —, s egy­más után csúsztak lefelé a kő- karzaton, szoknyájuk szállt, libe­gett a szélben. A játék vége végül is az leit, hegy az egyik szőke hajú kislány fennakadt a gályákon, s néhány percre elővillogott világos szürke, aprókockás alsószoknyája. A segít­ségére siető másik két lány közül a nagyobbik, az első ijedtség után, két kérdéssel rontott rá: — Jaj, de szép az alsó szoknyád... Külföldi? Hol vette édesanyád? A kérdezett néhány pillanatot ké­sett a válasszal, majd megszólalt: — Bécsből hozta . . . Amikor elváltak egymástól, kun­cogva súgta oda kisebbik barátnő­jének: — Jól „átvertem’* a Jutkát, nem Bécsben, az „Államiban”- vásárolta édesanyám ... (f. i.) — AZ ELMÚLT napokban egyesült gyöngyöshalászi Győzelem Tsz tagjai az őszi­ek alá több mint 300 vagon trágyát szórtak ki a földekre. A trágya nagy részét Gyön­gyösről vásárolták. — A HEVESI járásban az idén 1186 hold szőlő vár beta­karításra, Ebből a legutóbbi jelentés szerint már 720 hol­don végeztek a szüreteléssel, így lehetőség nyílt arra, hogy a jövő hét elejére befejezzék a szüretet a hevesi járás ter­melőszövetkezetei. — ÚJ KISZ-VEZETÖSÉ­f ET választott, s programot olgozott ki, amelyet a leg­közelebbi vezetőségi ülésen tárgyal meg a hevesi Petőfi Termelőszövetkezeit fiatalsá­ga. — A HAZAFIAS Népfront pétervásári járási bizottságá­nak tagjai úgy határozták, hogy az utolsó negyedévben az elnökségi üléseket egy-egy községben tartják meg, s az üléseken napirendre tűzik a községi népfront-bizottságok munkáját. Az október havi ülés megtartására szerdán ke­rül sor, Egerbocs községben, ahol Balogh Béla községi nép­front-elnök beszámolója nyo­mán megvitatják a községi népfront-bizottság munkáját. ■=; AZ ELMÚLT napokban fejezték be a tenki Béke Ter­melőszövetkezetben 284 hold kukorica törését. Napjában 180 szövetkezeti tag végezte rendszeresen e munkát. Mint megállapították, érdemes volt az elmúlt nyáron ötször ka­pálni, mert most egy hold ku­korica 30 mázsa fölötti ter­méssel fizetett a fáradozásért Lera: A félelem harsonái Ángel Maria de Lera a mai spanyol irodalom legjelentő­sebb írói közé tartozik. Hosszú és fáradságos utat kellett meg­járnia, amíg 1958-ban megje­lent A félelem harsonái című könyvével Európa-szerte el­ismert sikert aratott. Bölcsész- hallgató, jogász, segédmunkás, könyvelő, amíg a háború be­fejezése után biztos megnyug­vással már idejének jelenté­keny részét az írásnak szen­telhette. Két megjelent regé­nye után végre a harmadik, A félelem harsonái késztette elismerésre a kritikát. S ezen nem is csodálkozhatunk! Mert ha kézbe vesszük az alig két­száz oldalas regényt, az egy­szerű történeten át olyan vi­lág jelentkezik előttünk, amely tespedt lomhaságával, de az emberi szenvedélyek, vá­gyak, érzések mély megszólal­tatásával lenyűgözi az olvasót. A mai spanyol társadalom egy szeletje tárulkozik ki Lera re­gényének lapjain, hirdetve az emberi vágyak szárnyalásának megtörését az évtizedek óta megmerevedett spanyol társa­dalmi korlátok között. „Az éhség és félelem hősei­nek” — az arénákban elpusz­tult torreádoroknak — ajánlja regényét az író. Mennyi értel­metlenül kiontott vér, mennyi fiatal élet esett áldozatul a tömeg vérszomjas kegyetlen­ségének! Torreádor-regény, de milyen megdöbbentően silány társadalomban! La Mancha vakítóan perzse­lő napsugarai szinte szirupos lomhasággal fonják körül a dél-spanyolországi kis falu életét. Ez a vidék az, ahol egykor Cervantes hóbortos lo­vagja, Don Quihote futott bo­londos ábrándjai után, A kis déli faluba érkezik Szent Ja­kab ünnepére Rafael Garcia toreádor és segítője, Olajos. Az ünnepen megrendezendő bikaviadal részvevői. Rafa, a fiatal toreró édesanyjáról ál­modik: mihelyt hű-névre tesz szert, boldogságának minden gyümölcsét családja asztalára teszi: Apja halála után kegye­lemkenyéren kellett volna ten­getni életét, talán szebb éle­tet, milliókat hoz a csillogó jövőt ígérő torreádor-élet. Rafa társa már keserűen kiábrán­dult a fényes jövőből: lemon­dott a milliókról, a sikerről, a tomboló arénákban érzett győ­zelmi mámor igézetéről. Csu­pán kötelességből kíséri tár­sát. A viadal előtt páni féle­lem vesz erőt rajtuk, a még tapasztalatlan Rafa kínzó ál­mokat él át a fújtató bikával való viaskodásban, a tapasz­talt és kiábrándult Olajost pe­dig éppen a veszélyt tisztán iátó biztonság ejti rémületbe. S amikor felharsannak a féle­lem harsonái, s megkezdődik a viadal, az olvasó döbbent rémülettel, de teljes bizton­sággal fogadja a fiatal hős pusztulását. Hiszen csak ez lehetett a sorsa a merész ter­veknek, mert csak kivételesen sikerülhet e foglalkozás szegé­nyeinek kitörniük nyomorul­tul szegény, pénztelen világuk­ból. Olajos pedig, aki barátja pusztulása után legyőzi a bi­kát, elindul továbbra is ker­getni eleve reménytelen bol­dogságát. A torerók története lehető­séget ad az írónak, hogy őszintén bemutassa a spanyol vidéki élet mozdulatlan üres­ségét. A mindent olvasztó hő­ség, bűzlő nyomorúság, lustán tovaszálló legyek felhője töl­tik be ezt a vüágot; Lera nagyszerű írói erővel adja en­nek a világnak hiteles képét. Szerencsétlen sorsú lány eb­ben a világban Fdna, akit a helység urai aljas élvezeteik kielégítőjének tekintenek. Jua- nito, Don Juan orvos fia csá­bítja el a szegény lányt, de később méltatlannak tartja magához, s a gazdag bíró lá­nya után törekedik. A falu életében óriási szenzációnak számít az ünnepen lebonyolí­tandó bikaviadal, pedig mű­veletlenek ezek az emberek, régi, vad szokásoknak hódol­nak, és csak a bika kicsor­duló vére pezsdíti bennük az életet, Az író így beszól er­ről: „Egyetlen tollvonással el kellene törölni! Egyetlen toll­vonással! Úgysem jó másra, csak arra, hogy ezeket a bar­bárokat még inkább vadítsa. Mert azok, barbárok. Amíg Spanyolországban ilyen szoká­sok élnek, nem lesz belőlünk semmi. Iskola, műveltség kell nekik, nem bika!” Mindössze huszonnégy óra leforgása alatt teljesedik be Raffának, a fiatal torerónak élete. Nagyratörő tervei siker­telenek maradnak, fiatal élete a szegénység áldozata lesz. El­gondolkoztat a regény minden sora! Lera nagyszerű mester­beli tudással sűríti bele egyet­len nap történetébe mindazt, amit elmondani kíván erről az életről. Társadalmi regény, hi­telesen rajzol képet a mai spanyol társadalom egyik árnyoldaláról; lélektani re­gény, vívódások, nemes ter­vek, kiégő emberi szenvedé­lyek igazsága lángol a regény­ben. Érdekes formai megol­dással ábrázolja az író hősei­nek lelki problémáját: az álom oldja valósággá a szép terveket, vagy keseríti meg az életet. A regény eleven áb­rázolása, megkapóan igazsá­gos mondanivalója, újszerűsé­ge minden bizonnyal nagy ér­deklődésre tarthat majd szá­mot a magyar olvasók között is. (Európa Könyvkiadó, 1961.) Nagy Sándor Történés* vándorgyűlés Egerben A Magyar Történelmi Társu­lat és a Társulat Észak-ma­gyarországi csoportja a Ma­gyar Tudományos Akadémián a lengyel—magyar reneszánsz és a reformáció témaköréből rendezett nemzetközi konfe­rencia alkalmából október 13-án vándorgyűlést tart Eger­ben. Az ülésen előadást tart Jan Dabrowszky akadémikus „A humanizmus a krakkói egye­temen a XV—XVI. században címmel. A városi tanács dísz­termében délelőtt 11 órakor Mozik műsora EGRI VÖRÖS CSILLAG Amerika egy francia szemével EGRI BRODY Nincs előadás GYÖNGYÖSI PUSKIN Egy katona meg egy fél GYÖNGYÖSI SZABADSÁG öt töltényhüvely HATVANI VÖRÖS CSILLAG Rocco és fivérei HATVANI KOSSUTH Holnap felnőtt leszek HEVES Nincs előadás PÉTERVASARA Nincs előadás FÜZESABONY Nincs előadás kezdődő vándorgyűlésen záró­szót mond Szántó Imre kandi­dátus, az Egri Pedagógiai Fő­iskola igazgatója. A vándorgyűlés részvevői du. három órakor megtekintik a város nevezetességeit. 1961. OKTOBER 12., CSÜTÖRTÖK: MIKSA Az első motoros ekét 65 évvel ez­előtt, 1896-ban; MECHWART AND­RÁS gépészmérnök; a budai Ganz gyár mérnöke, majd igaz­gatója szerkesztette. A négy és fél mé­ter hosszú; és Z.25 méter széles ekét petróleum-motor hajtotta. A gép egyik példányát a mün­cheni Német Mú­Mechtvart-féle motoros eke zeumban őrzik. 160 évvel ezelőtt, 1801. október 12-én született KARL STEIN­HEL német fizikus. Felfedezte a Föld elektromos vezetőképessé­gét. tökéletesítette a Gauss—Weber-féle távbeszélőkészüléket és több optikai és csillagászati eszközt szerkesztett. 105 évvel ezelőtt, 1856-ban, e napon halt meg törökországi emigrációban GUYON RICHARD, szabadságharcunk angol szár­mazású tábornoka, az 1849. januári, branyiszkói csata vezére; majd a komáromi vár parancsnoka. 25 évvel ezelőtt, 1836-ban. e napon halt meg JOSEPH JAQUE- MOTTE, a belga kommunista párt egyik kiemelkedő vezetője; annak 1934-től a főtitkára és a III. Internacionálé egyik vezető tagja. A MOLDVAI AUTONOM SZOVJET SZOCIALISTA KÖZTÁR­SASÁG 1924. október 12-én alakult és 1940-ben szövetségi köztár­saság lett. Milliós pályázat egy kutya emlékére Az amerikai nép, tudvalé­vőén nagy állatszerető nem­zet: betegesen ragaszkodik egy-egy jószághoz, legyen az: papagály, öleb, halacska, vagy éppen gyöngytyúk. A széles körben elterjedt állattartás sokaknak biztosít megélhetést. Van gyógyításukra külön kli­nika, a fajtiszta kutyák számá­ra exkluzív klubok, sőt divat­szalon, s feltűntek a társada­lom porondján a különböző állat-pszichológusok. Sokáig töprengtem rajta, hogyan te­hetséges mindez? Mígnem egy hír megjelenése mindent fel­világosított agyamban. A kö­vetkezőket olvastam... „egy gazdag hölgy milliós pályáza­tot hirdet operára és szimfó­niára — elhalt kutyája emlé­kezetére.” Tehát itt van a ku­tya elásva: a senkiben sem bí­zó emberek az állatvilág kép­viselői között keresik meg élet­társukat és bizalmas kapcsola­tokat alakítanak ki velük, (kydj POKOLI VICC XL VI: Egyelőre a bokrok közti ho­mokos tisztások elég szélesek voltak ahhoz, hogy a terepjáró lavírozva tudjon előrehaladni. Jó messzire el lehetett látni és Kámov nem félt a „gyík” vá­ratlan támadásától. A vad nyo­mait sehol nem látta. Újabb óra telt el. Már het­ven kilométernyire távolodott el az űrhajótól. Ideje vissza­fordulni. Két óra kellett ahhoz, hogy szétszedjék és elrakják a terepjárót. Pontosan nyolc óra­kor az űrhajó elhagyja a Maí- sot. Valószínű, hogy ez az utol­só kiruccanás nem hoz semmi újat. Kámov megállította a gépet. Körülnézett. Minden a régi. Bekapcsolta a mikrofont és közölte az űrhajóval, hogy visszafelé indul. — Másik úton megyek visz- sza — mondta. — Egy óra múlva kérem a rádióirányzót. A terepjárót keletnek fordí­totta. Ebben az irányban húsz kilométeren fésülte végig a te­repet, de nem tapasztalt sem­mi figyelemre méltót, s ekkor északnak fordult. Hazafelé in­dult. Továbbra is éberen figyelte a tájat, de már letett arról, hogy az unalmas vidéken vala­mi szokatlant pillant meg. A terepjáró ablakából nézte a jól ismert, egyhangú marsbeli si­vatagot. Egy kis Ló vize csillant meg előtte: szürkéskék, buja bozó­tok övezték. így egymagában nagyon szép látvány, de a te­kintet nem tud megpihenni rajta. Már több tucat hasonló tó került útjába. Amott egy kis tisztás: Megszólalásig ha­sonlít arra, amelyen az emlék­művet állították fel. A sárga, szürke és kék színek kombiná­ciója is szép, de már sok száz ilyen tisztást látott: A terepjáró útjával párhuza­mosan, jól látható nyomok hosszú sora tűnt fel. Kámov csökkentette a sebességet és figyelmesen megvizsgálta a nyomokat. Az „ugró gyík”, az undorító, bozontos, krokodil- pofájú vadállat, a Mars ura hagyta maga után. Vajon mi­kor járt erre? Lehetetlen meg­állapítani. Talán huszonnégy órával ezelőtt, de az is lehet, hogy csak néhány perccel a te­repjáró megjelenése előtt. A tömör homokon sokáig meg­maradnak a nyomok. Lehetsé­ges, hogy valahol itt, a közel­ben figyelik a gépet macska­szemei, és a hosszú, térdben megtört szöcskelábak megfe­szültén, ugrásra készen állnak. Mennyi titkot rejt magában az állati szervezet! Vajon ho­gyan működik lélegző szerve? Kevés oxigént tartalmazó, rit­ka levegőben lélegzik. Egyet­len földi állat sem tudna itt lélegezni. Hatalmas energia szükséges a vadállat óriási ug­rásaihoz, amelyek tizenkét mé­ternyire dobják előre testét. Honnan veszi ezt az erőt? Hát a „mocsár” rejtélye? Lá- pos ingovány, amelyen mégis nőnek növények, s amelyet homok borít, de nem tudni, ho­gyan került oda? gok, nagyon sok rejtélyt kell megoldania a tudománynak ezen a bolygón, amelyen az élet sajátos, a földitől külön­böző módon zajlott le. Kámovnak eszébe jutott a Venus. Ott, bizony, kevesebb a rejtély. Mindazok alapján, amit a bolygó fölötti rövid re­pülésük alatt láttak, megálla­pítható, hogy fejlődése a Föld fejlődésével halad párhuzamo­san: A csillagászok nemhiába ne­vezték el a Venust a Föld nő­vérének, a Marsot pedig rejté­lyes bolygónak. Kámov gondolatai megsza­kadtak: jobbra, körülbelül egy kilométernyire, kisebb, félig szikla, félig dombvonulat tűnt fel. A parancsnok annyira megszokta már a sík vidéket, hogy nem tudta mindjárt fel­fogni a szokatlan látvány ér­telmét. Dombok a Marson! Nem lehetnek homokból. A szél rég széthordta volna őket. Tehát sziklák. Eddig egyetlen követ sem találtak a bolygón. A terepjáró gyorsan lesza­ladta a rövid távolságot. Ahogy közeledett a sziklák­hoz, úgy nőtt Kámov izgalma Végre! Végre olyasvalami van előtte, ami különbözik az eddig látottaktól! Talán egy olyan épület ma­radványai, amelyet a bolygó értelmes lényei emeltek? A terepjáró az őt—tizenöt méter magas sziklákhoz ért. Körülbelül egy hektárnyi terü­leten több tucat sorakozott be­lőlük. Kámov alaposan szem­ügyre vette a hozzá legköze­lebb eső követ. Biotit gránitra hasonlít. Lám, ezért nézte őket homokdomboknak. Barna szí­nük összefolyt a sivatag színé­vel. Lehet, hogy utolsó marad­ványai egy hegygerincnek, amely valaha ezen a tájon hú­zódott. Jó volna filmre venni minden egyes sziklát. Az éles képeknek óriási jelentősége lenne a tudomány számára. Talán segítenének a tudósok­nak feltárni: mik voltak ezek a sziklák a távoli múltban. No, és persze, mintát is kell ven­nie ebből a gránitból; Lassan vezette a terepjárót a gránitsziklás terület szélén és többször is lefényképezett min­den egyes sziklát. Oly közel álltak egymáshoz, hogy a te­repjáró nem tudott behatolni a terület közepére. Kámov nem tudta megállapítani, volt-e elhelyezkedésükben valami­féle rendszer, ahogy azt elein­te hitte, vagy pedig természe­tes kaotikusság jellemzi őket. Pedig az erre a kérdésre adott válasz óriási jelentőségű lenne. Természetes képződmény volt-e, vagy az eltűnt bolygó­lakók által emelt építmény, amelyet az idő a felismerhetet- lenségig lerombolt? „Feltétlenül választ kell kap­nom erre a kérdésre — gon­dolta Kámov. — Ha felmászok az egyik középső sziklára, tete­jéről távlati képet készíthetek róluk. Könnyebben ismerném ki magam e gránitsziklák el­helyezkedésében és talán vá­laszt is kapnék a kérdésre.” Órájára pillantott. Ideje ki volt számítva. „Semmi vész! — legyintett.— Visszafelé a régi nyomon me­hetek. Ismert úton teljes se­bességgel haladhatok. Ezzel legalább egy órát nyerek, amit most felhasználhatok.” Kattant a vevőkészülék és megszólalt Belopolszkij: — Itt az űrhajó beszél. — Hallom! — Kérésére bekapcsolom a rádióirányzót. — Nem szükséges! — mond­ta Kámov. — Úgy döntöttem, hogy a régi úton megyek visz- sza. — Miért? — Terepjáróm gránitsziklák lábánál áll. Sok időt töltöttem el vizsgálatukkal. A hangszóróból csodálkozó felkiáltások hallatszottak. — Sziklák? — kérdezte Belo­polszkij, — Hol bukkant rájuk, Szergej Alek- szandrovics? — Az űrhajó­tól mintegy nyolcvan kilo­méternyire, dél­re. Csaknem valamennyit le­fényképeztem, de ki kell derí­tenem, mik ezek: természe­tes képződmé­nyek, vagy pe­dig épületma­radványok. Eh­hez be kell ha­tolnom a szik­lák közé. Te­repjáróval le­hetetlen bemen­ni oda. — Tehát ki akar szállni a gépből? — kér­dezte Belo­polszkij. — Elkerülhe­tetlen. Azonkí­vül mintát is kell vennem. A rádió né­hány percig hallgatott. — Legyen óvatos, Szergej Alekszandrovics! — mondta Pajcsadze. — Természetesen! — felélte Kámov. — De nincs semmi ok a nyugtalanságra. A vidék tel­jesen kihalt. Két óra múlva otthon vagyok. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents