Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-07 / 237. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Szputnyik-tempóbcm.. * AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 237. szám ARA: 50 FILLÉR 1961. október 7., szombat Testvérünket, barátunkat harcostársainkat köszöntjük Ma tizenkét éve, 1949. október 7-én, Németország demokratikus erői, élén a Német Szocialista Egységpárt­tal, kikiáltották a Német Demokratikus Köztársaságot, az első demokratikus és békeszerető német államot. Az NDK létrejötte következménye volt annak a nyugati politikának, amely lázasan dolgozott Németország ketté­szakítottságának befejezésén és a Szovjetunió, a népi demokráciák, valamint a világ haladó erőinek tiltakozá­sát semmibe véve, 1949. szeptemberében, Bonnban létre­hozta a Német Szövetségi Köztársaság kormányát — Adenauerrel az élén. Németországot tehát kettészakítot­ták és nyugati részét újra tűzfészekké változtatták. Ez a tűzfészek máig sem hamvadt el — „oxigénnel” Amerika és más nyugati államok táplálják — s napról napra na^ gyobb a veszély, hogy a tűzfészek lángra lobban és köny- nyen háborúba tiszíthatja nemcsak Európát, de az egész világot is. Újra masíroznak a Bundeswehr osztagai, az államapparátus vezető pozícióiból volt hitleristák, hábo­rús bűnösök ordítoznak „revánsról” és „élettérről”. Nyu- gat-Németország, a NATO egyik tagállama, ma ismét olyan veszélyes a világbékére, mint 12—20 évvel ezelőtt volt. Németország nyugati fele tehát nem változott. Ma­radt, ami volt: monopolisták, bankárok, fegyvergyárosok szabad területe — és Nyugat előretolt gyújtópontja Kelet ellen, agresszív, a világ békéjét mindjobban veszélyez­tető hatalmi forma. Ugyanakkor a Német Demokratikus Köztársaság létrejötte a legnagyobb átalakulás a világtörténelemben, a német nép életében. Az NDK létrejöttével olyan állam­forma született, amely egyszer s mindenkorra kizárta a militarizmust, a háborús uszítást, amelyben a hatalom a munkásoké, a parasztoké és a haladó értelmiségé, amely minden alkotó energiáját a béke, a haladás, a szo­cializmus szolgálatába állította. Az NDK tizenkét éves léte bebizonyította: megvan minden feltétel, lehetőség egy olyan Németország létezéséhez, amely mentes a mi- litarizmustól, a háborútól, amely a szocializmus útján haladva, békés, nyugodt jólétet biztosít minden állam­polgárának. Mit örökölt az NDK népe tizenkét évvel ezelőtt, ami­kor az új, a haladást képviselő útra lépett? Romhalmazt, káoszt. S mi történt azóta? Az NDK fejlődésének, gyara­podásának tizenkét éve bámulatot kelt világszerte, ered­ményei fényesen bizonyítják: Németország keleti része töretlenül halad a szocializmus felé. Az NDK megszületését követő első években eltűn­tek a romok, új városok, városrészek, gyárak és kombi­nátok, a termelés és a kultúra palotáinak alapjait rakták le s ezekből sarjadtak a termelés és a jobb életet bizto­sító hatalmas létesítmények. Ma pedig, tizenkét évvel a köztársaság kikiáltása után, hétéves terve megvalósí­tásán fáradozik szorgalmasan az NDK népe. És az 1959- től 1965-ig tartó hétéves terv első két esztendejében is nagyok, jelentősek az eredményeik. Az életszínvonal nagymértékben emelkedett, a szocialista termelési viszo­nyok fokozatosan megszilárdultak. A hétéves terv során 1958-hoz viszonyítva 110 milliárd márkával növekszik az össztermelés. Az ipar termelése ez idő alatt 59 milliárd- ról 71,3 milliárd márkára növekszik, azaz ma három­szorosa az 1950. évinek. (1950-re az ipari termelés az 1936. évi színvonal volt.) Korszerű mezőgazdaságának nagy részén szocialista gazdálkodás folyik. A kultúra, a tudomány soha nem tapasztalt ütemben fejlődik. 1937- ben például az NDK-nak területén mindössze hat egye­tem működött, ma ennek többszörösében, ahol a hallga­tók 60 százaléka munkás és paraszt — 94 százalékuk ösz­töndíjas — a költségvetés 40 százaléka szolgálja a kul­túrát. Ma az NDK a szocialista országok között a gépipar fejlettségében a második helyet foglalja el, a Szovjet­unió mögött, az NDK a legfontosabb élelmiszerek fo­gj asztása terén elhagyta Nyugat-Németországot és meg­előzte az egy főre jutó villamosenergia-termelésben is, — az NDK mind nagyobb feladatot vállal magára a két világrendszer gazdasági versenyében. S ezt az országot, ezt a gazdaságban és kultúrában oly fejlett fokot elért társadalmi formát ma Nyugat országai nem létezőnek tekintik. Nem ismerik el az NDK kormányát, bojkottálják nemzetközi kapcsolatát, rágal­mazzák és elpusztítására szövetkeznek. A világ haladó erői, elsősorban is a szocialista világrendszer népei, tá­mogatják az NDK-t és minden segítséget megadnak, hogy kitűzött célját elérje. A Német Demokratikus Köztársa­sággal még nincs békeszerződés és Nyugat mindent meg­próbál, hogy ezt megakadályozza. Napjaink egyik leg­égetőbb problémája a békeszerződés megkötése és ez évben sor kerül erre. A Német Demokratikus Köztársa­ságnak, amely a tizenkét év alatt bebizonyította, hogy a helye a békéért, a haladásért küz lők sorában van, államközit eg is kivívja magának azt a jogot, ami meg­illeti. Nyugat háborúval is fenyegetve, mindent megpró­bál, hogy ezt megakadályozza, de az NDK népe nap mint nap szilárd helytállással bizonyítja: ragaszkodik elhatá­rozásához és megvédi békeszerető államát. Bizonyítja ezt az elmúlt hónapban lezajlott szavazás egysége, ^ az önkéntesek tízezreinek jelentkezése a haza védelmére. Mi, magyarok, minden erőnkkel támogatjuk az NDK törekvéseit. A magyar és a német nép történelme során csak napjainkban valósult meg igazi, önzetlen barati kapcsolat. Közösen építünk, együtt küzdünk a kultúráért, a haladásért — egy -világrendszerben, testvérkent fára­dozunk és áldozunk közös célunkért, a békéért, a szo­cializmusért. A német nép testvérünk, barátunk, harcos­társunk. Ügyünk és sorsunk összeforrt, együtt örülünk es együtt harcolunk vele. , Nemzeti ünnepén együtt ünnepelünk az NDK népé­vel, köszöntjük sikereiket és kívánunk gazdag eredmé­nyeket a haladásért, a népek békés boldogulásáért vívott küzdelméhez, (p) ? Forró szeretettel fogadták a magyar párt- és j kormányküldöttséget a hennigsdorfi munkások BÉRLIN (MTI): Az elsőné- < met munkás-paraszt állam ki- | kiáltása évfordulója alkalmá­I ból rendezendő ünnepségeken a magyar nép képviseletében érkezett négytagú párt- és kormánydelegációt Biszku Bé­la, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, miniszter- élnökhelyettes vezeti. A magyar nép küldöttei pén­teken délelőtt ellátogattak a potsdami kerületben levőHen- nigsdorfba, amelynek üze­meiben forró szeretettel fo­gadták a munkások a küldött­séget, Hennigsdorf, amely csupán öt kilométerre van 3 Nyugat-Berlin északnyugati I határától, huszonötezer lakosú 5 ipari központ. (MTI) A jól végzett munka tudatában milliók ünnepük az NDK eredményeit Berlinben, az ország fővárosában. Pártnap Tarnaxsadányban Az aktuális kül- és belpoli­tikái kérdések iránt igen nagy falun is az érdeklődés, ezért a tarnazsadányi kommunisták elhatározták, hogy kibővített taggyűlést, pártnapot tartsa­nak, hogy a .község dolgozói megismerve a nemzetközi helyzetet, megfelelő módon értékelhessék a különböző in­tézkedéseket. A pártnapon a kommunistákon kívül több mint százan jelentek meg a község lakosai közül, s meg­hallgatták a nemzetközi kér­désekről tartott tájékoztatót, amelyet igen élénk vita köve­tett. A pártnap előadója Ko­vács András, az MTI Heves megyei szerkesztője volt. ...növekszik a Német Demokratikus Köztársaság ipari termelése. Különösen a hétéves terv­ben várható nagyarányú fejlődés. Ez megmutatkozik az NDK hajóiparában is, amelynek kereskedelmi flottája több mint háromszoros ára növekszik, s 1965-ben 480 ezer tonna lesz e flotta össz-szállítótere. Ez a növekedés nem csak a hajóiparra jellemző, de az ipar más ágazat aira is. Megemlékezések, ünnepségek az NDK megalakulásának 12. évfordulója alkalmából E nevezetes évforduló meg­ünneplésére jnár. pappk óta ké­szülődnek megyénk üzemei­ben, falvaiban, ahol nagygyű­léseken, s egyéb összejövetele­ken emlékeznek meg az NDK dolgozóinak 12 éves harcáról, munkában elért eredményej- I ről, méltatják a barátságot, ] amely a két békeszerető népet •közel hozta egymáshoz. A MA.V Kitérőgyártó Üzemi Vál­lalatnál tegnap pártnapon em­lékeztek meg az évfordulóról, Petőfibányán pedig ünnepi gyűlést tartottak, amelyet film­vetítés követett. A megye más üzemeiben is összejöveteleket tartottak. Az ecsédi külszíni fejtésnél mű­szakváltáskor méltatták az év­forduló jelentőségét, s azt 3 baráti segítséget, amelyet a német munkások nyújtottak a bánya gépesítésében. Az egri Finomszerei vény­gyárban is nagygyűlést tartot­tak ebből az alkalomból, ame­lyen a nappali és délutáni mű­szak dolgozói vettek részt, s hallgatták meg Dorkó József­nek, az MSZMP Heves megyei bizottsága agit.-prop. osztály- vezetőjének előadását az NDK fennállásának 12. évfordulója alkalmából. A megemlékezé­sek, s az évforduló alkalmából rendezett összejövetelek ma is tartanak, többek között Gyön- gyösorosziban, a műszakvál­táskor emlékeznek meg az év­fordulóról, ismertetik azokat az eredményeket, amelyeket a magyar és német ércbányászok értek el. t£L a Még azt mondják, hogy a vevőnek soha sincs igaza. Azt is mondják, hiába min­den, úgyis hibás almákat raknak a zacskó aljára, vagy csupa szalámivéget csomagolnak a tízdekás adagba. Én továbbra sem hiszek ilyesmiben. Szerintem min­dig a vevő kéréseinek meg­felelően történik a kiszol­gálás. Csak érteni kell a módját, mikor, mit kell kérni. Erre példával is szolgál­hatok. Rakják a szőlőt a zacs­kóba. Lehullott bogyókat, szemetet is, jó fél marék­kai, mire szelíden üy ké­rést intéztem a pult túlsó 1 oldalára: I — Ha lehetne, még egy í kis szemetet... nagyon sze- ! retném. > Végig sem mondhattam, I már teljesült óhajom. \ Ebből is látható: mindig Í a vevőnek van igaza. (K. E.J

Next

/
Thumbnails
Contents