Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-06 / 236. szám

4

NÉPÜJSAG

1961. október péntek

isiit

ilyen as élet?!

De sokat hallom és de sokat bosszankodom miatta! Valakit utolsó útjára kísérnek, az emberek gyűrűbe fogják a gyászoló hozzátartozókat, s ezzel vigasztalják őket: „Ilyen az élet!” Valaki figyelmetlenül lelép a járdáról, halálra gázolja egy jármű — vagy az utcán Valaki fejére esik egy tégla, s attól alszik el élete lángja ■ ■ • az emberek lehorgasztják fejüket, s megint csak azt mondják: „Ilyen az élet!” Nem, nem! Ilyen a halál!!! Nem kell mindenért csak az életet okolni...

(kyd)

— A KÜLÖNBÖZŐ szak- technikumokban a Hajtómű- gyár, a Mátravidéki Fémművek, a Mátravidéki Erőmű, a Finomszerelvénygyár, a Szerszám- és Készülékgyár dolgozói közül összesen 265 fő tanul ebben az évben; legtöbben — 118 fő — a

Fincmszerelvénygyárból vesznek részt az oktatásokon.

— KISZ-GYÜLÉST tartott Novajon a község alapszervezete. A fiatalok vállalták, hogy a helybeli tsz munkáját társadalmi munkával segítik; egy hold szőlőt és öt hold kukoricát, illetve napraforgót takarítanak be.

EGRI VÖRÖS CSILLAG Katonazene (széles)

KG Rí BRÓDV

öt töltényhüvely GYÖNGYÖSI PUSKIN Szeretlek, élet (széles) GYÖNGYÖSI SZABADSÁG

iric^» IppTtp

HATVANI VÖRÖS CSILLAG Ludas Matyi HATVANI KOSSUTH Bambi HEVES

Nincs előadás FÜZESABONY Góllövő zenész EGRI BÉKE

Nincs előadás

műsora:

Atányban este 7 órakor:

MONTMARTREI IBOLYA Dormándon:

TARTUFFE

hónap múltán

égett a kis szemekben, hányEgy

Élesen harsan az isko • la csengője. Az előbb még élénk zsivaj megszűnik, s a napos tanai- jelére minden gyermek gyorsan a sorakozóhelyre siet. Aztán megindul a felvonulás, elöl a legnagyobbak, a nyolcadikosok, majd így sorban a többiek. Legutolsók az elsőosztályosok. Türelmesen megvárják, míg a tanító néni felvezeti őket második otthonukba, a tanterembe. Már ők sem egészen kicsik, hiszen egy hónapja, hogy birtokukba vették az iskolát, s ez alatt a hosszú idő alatt megismerkedtek az itt uralkodó renddel, szokásokkal. Még véletlenül sem menne egyik sem a másik helyére, s tudják azt is, hogy amíg a tanító néni nem engedi meg, addig nem szabad leülni.

— Vegyétek elő a vonalas füzetet! — hangzik a leülés után azonnal az intézkedés. A sok apróság otthoniasan nyúl a táskájába, s bár még csak a kezdet kezdetén vannak, azonnal előszedik a szükséges eszközöket: a füzetet, ceruzát. Aztán újra elcsendesednek, és figyelemmel várják a továbbiakat.

El tudja-e képzelni az, akinek még nem állt módjában, mennyi türelemre, mennyi okos oktató szóra van szükség ahhoz, hogy ez a rend az első osztályban kialakuljon? Emlékeznek még azokra az apróságokra, akik egy hónappal ezelőtt kíváncsi félelemmel lépték át az iskola küszöbét? Mennyi, de mennyi kérdőjel

féle érzelem vibrált leikeikben, amíg meg nem ismerkedtek az iskolával; osztálytársaikkal, tanító nénijükkel.

AZTÄN az első napok, amikor mindent, de mindent, az alapoknál kezdve, meg kellett tanulni. Hogyan járjunk az iskolába? Hogyan köszönjön? ... üljünk, álljunk?... Mit szabad és mit nem szabad magunkkal hozni?... Hogyan válaszoljunk, ha valaki valamit kérdez? stb., stb.

Mennyi „hogyan” és menynyi „miért”!!!

És ehhez végtelen szeretetre, türelemre van szükség.

Már ehhez is. Hát még a többi, az igazi munkához! Az írás. olvasás, számolás megtanításához. És mennyire nehezítik éppen ezt a munkát azok a szülők, akik téves szempontok által vezetve, „jól felkészítették” az iskolára.

Akik ahelyett, hogy megelégedtek volna azzal a firkálással, amit a gyermek magától végez, erőnek erejével megtanították „írni” — persze a maguk stílusában. Mégha a legkorszerűbb módszerekkel is végezték ezt a „besegítést”, sem várhatnak hálát a tanító nénitől. Mit csináljon ezekkel az órákon? Hányszor elmondták, hányszor leírták, hogy az ilyen jellegű felkészítés borzalmasan súlyos károkkal jár. Elég, ha a gyermek az iskoláskor előtt megismeri a papírt. ceruzát, biztosan tudja a kezében fogni, s vele kezdetleges rajzokat készíteni. Lám,

ebben az osztályban is van [ egy-két gyermek, akik a tani-( tó néni magyarázata alatt egészen mással foglalkoznak, látszik, unják már, mert megtanulták anyukától az „o” betűt. Hát, kedves Anyuka, ne cső- J dálkozzék, ha a várt kitűnő | eredmény helyett gyengébb lesz a teljesítmény! Később, a felsőbb osztályokban meg még inkább megbosszulja magát az üyesmi. Az első osztályban nem szokja meg a rendszeres munkát, úgy érzi, ő már mindent tud, és ez a tudat megakadályozza a munkakészség kialakulását.

NA, DE TÉRJÜNK vissza ide, az osztályba. Már javában folyik a munka, a gyerekek nagy igyekezettel róják a sorokat az újonnan tanult betűből.

— Ezt már könnyű írni! — csillan fel a kis szőke Inci szeme — olyan, mint az „o” betű, csak két pont kell a tetejére.

Ezen aztán jót vidulnak a gyerekek, s még azok is nagyobb buzgalommal folytatják a munkát, akik eddig gyötrődtek. Mire ismét megszólal a csengő, jelezve az óra végét, már mindenki szép, szabályos betűket ír.

A szünetben sem szabad ám megfeledkezni az iskola rendjéről. Vidáman megy a játék, de azért ügyelnek arra, hogy a kis pajtásukat él ne lökjék, s ne csináljanak szemetet az udvaron. Rövid a szünet, alig lehet elfogyasztani a tízórait, s a játékba alig melegednének bele, újra csengetnek. Persze, bármily hosszú is lenne a szünet, rövid lenne a tavalyihoz képest, amikor még az egész élet játékból állt számukra. De ma már más törvények irányítják az életüket, s ők ebbe már bele is törődtek, hiszen a kedves, okos tanító néni annyi szeretettel, annyi türelemmel foglalkozik velük! Milyen jó is lesz, ha nem is olyan sokára már saját kézzel írt levelet lehet küldeni a Télapónak, s maguk olvashatják él a meséskönyvet, amit a fenyőfa alá kapnak;

AZ ELMÜLT HÖNAP eredményei biztosítékok arra, hogy ez el is következik. Ezek az apró, kis emberkék megindultak a tudás felé vezető úton, igaz, még csak a legalsó lépcsőnél tartanak, de hát... mi is itt kezdtük. Még a ...tanító néni isii!

Halasy László |

— Jenő, neked semmi érzéked nincs a természet szépségei iránt!...

1%1. OKTOBER PÉNTEK: BRÚNÓ

235 évvel ezelőtt, 1726-ban született JEMELJAN PUGACSOV, a

Volga-vidék 1773—1775. évi paraszt- felkelés vezére. Seregével elfoglalta Orenburg (mai Cskalov) és Kazany városát és már Moszkvát fenyegette, amikor a hívei közt támadt viszály miatt serege megoszlott és a cári csapatok a felkelőket leverték. Pugacsov a szovjet irodalom kedvelt regény- és drámahőse.

130 évvel ezelőtt, ±831-ben e napon született RICHARD DEDE- KIND német matematikus, az irracionális számelmélet megalkotója.

115 évvel ezelőtt, 1846-ban e na- ( JEMELJAN PUGACSOV pon született GEORGE WESTINGHOUSE amerikai mérnök, . az első < használható légfékberendezés készítője, amelyet először vasúti ko- csikón alkalmazott.

80 évvel ezelőtt, 1881-ben született IVAN KOCSERGA szovjetukrán író. Elbeszéléseiben a szovjet emberek erkölcsi rajzát adÍ

ja. Fő művei színdarabok, a Jaroszlav Mudrij című történeti darabjáért 1947-ben Sztálin-díjjal tüntették ki.

20 évvel ezelőtt, 1941-ben ezen a napon a kommunista párt ^ vezetésével a budapesti munkásifjak és főiskolások a BatthyányÍ örökmécsesnél a fasizmus és a háború ellen tüntettek. Ez a megmozdulás a magyar függetlenségi mozgalom fellendülését jelentette.

FILM - FILM - FILM - FILM

FILM

■-■J5

Öt töltényhüvely

Magyarul beszélő NDK-iilm

Ez a film mindig élő marad, ameddig az ember bízik embertársaiban. A bajtársi összefogás, a közös eszmébe vetett hit hősi eposza. A gyöngyösi Szabadság Filmszínházban október 12-ig, az egri Bródy Filmszínházban 6—7, és 10—11-én kerül bemutatásra.

AAAAAAA/V

XLI.

Kerek, zöldesszürke szemeivel a terepjárót nézte. Pupillája keskeny volt, mint a macskáé. A következő pillanatban hirtelen kiegyenesítette hátsó lábait és tizenkét méternyi távolságból ráugrott a terepjáróra.

Melnyikov a váratlan támadás láttán hátradobta magát.

Kámov nem vesztette el a fejét Az ugrás pillanatában bekapcsolta a sebességet: a terepjáró előrelendült s ugyanakkor jobbra fordult, nehogy a tóba zuhanjon. A vadállat teste átsuhant fölöttünk és mögöttünk ért földet a homok ban.

A vadállatot láthatóan felbőszítette a balsiker, mert helyből villámgyorsan megfordult és másodszor ugrott. Ez alkalommal ugrása sikerült. A terepjáró megremegett a rázuhanó testtől. Kámov kikapcsolta a motort.

Az állat a tetőn volt. Hallották, amint karmaival vagy talán fogaival a fémet marja. Az olyan nagy fáradsággal kiásott növény összetörve és tiporva a „földre” esett.

— Felkészülni! — mondta Kámov.

Melnyikov félretette a filmfelvevőgépet és puskát fogott a kezébe.

A terepjáró lassan elindult. Am a vad nem ugrott le a tetejéről. Farka lefelé csüngött

és a „földet” seperte. Fogaival már nem marta a fémet.

— Rá kell kényszeríteni * leugrásra — mondta Kámov.

Megnyomta a sziréna gombját.

Szirénabőgés törte meg a sivatag némaságát. Ügy látszik, a vad megrémült és megpróbált leugrani, de karmai megcsúsztak a fémtetőn s súlyos teste lezuhant. A hátán feküdt a hemyótalp mellett. Melnyikov egy pillanatra egészen közelről látta az állat hasalatti világos szőrét és a levegőben tehetetlenül kalimpázó hat mancsát. A vad most egész testét összehúzta, átfordult és hosszú, tízméteres ugrásokkal eliramodott.

Kámov megnövelte a sebességet és a terepjáró hamarosan utolérte a vadállatot. A sziréna még mindig bőgött, s arra késztette a marsbeli vadat, amely soha nem hallotta ezt a hangot, hogy hátra sem nézve rohanjon előre. Kámov kinyitotta az elülső ablakot.

— Csak aztán pontosan célozzon — mondta. — Igyekezzél! a fején eltalálni.

Melnyikov figyelmesen követte a vad minden mozdulatát. Gyors ugrásai miatt nem tudta jól megcélozni.

— Ebből így nem lesz semmi — mondta.

— Egyszer csak elfárad — felelte Kámov.

— De ki tudja, mikor. Beleszaladhatunk egy másik „mocsárba”.

— Hát jó! Kipróbálunk egy másik módszert.

Kikapcsolta a szirénát. A hirtelen beállott csend megtorpanásra késztette a vadat. Hátranézett. A terepjáró három lépésnyire volt tőle. Melnyikov most már csak nem téveszthet célt. Lőtt.

— Azt hiszem, talált.

Mind a ketten feszülten figyelték a vadállatot.

— A szeme közé céloztam — szólalt meg Melnyikov.

Vártak pár percet, aztán óvatosan, fegyverüket kezükben tartva, közelebb mentek az állathoz.

De a vad már kimúlt: a golyó pontosan a szemei közt hatolt a fejébe.

— Ez azt bizonyítja — mondta kámov —, hogy a marsbeii állatok agya ugyanott van, ahol a földi állatoké.

— Ezt majd akkor tudjuk meg, ha megérkeztünk vele a Földre.

— A vadászat tehát szerencsésen végződött.

— De a növény elpusztult.

— Igen. Üjat kell szereznünk.

Az átélt izgalomtól mind a ketten kissé lihegtek. Lábuknál hevert a Marson született és félnövekedett vadállat: a bolygón levő élet alighanem hosszú fejlődésének gyümölcse. Ez a fejlődés ismeretiéi)

utakon ment végbe. Mennyiben hasonlít ez a vad a földi állatokra? Miben különbözne szervezete, amely külsőleg olyannyira hasonlít a teljesen más viszonyok között élő földi vadállatokéra? Milyen természeti titkok tárulnak fel a tudósok előtt, akik majd tanultéi szerencsésen hazaszállíthatjuk.

így is tettek. A terepjáró összekapcsolt négy ülésére, erre a puha bőrágyra a csörlő segítségével rágördítették az állattetemet. A művelet több mint egy óráig tartott.

— Az amerikai űrhajóhoz

mányozni fogják ezt a földi golyóval leterített lényt?

— Vajon sikerül-e kettőnknek feltenni a terepjáró tetejére?

— Megpróbáljuk!

De még a csökkent marsbeli nehézkedési erő sem segített megbirkózni a vadállat testével. Két ember számára túlságosan nehéz volt. A csörlőt sem tudták használni, mert nem volt lejtős állvány, amely szükséges hozzá.

— Nem marad más hátra, mint magunk után kötni és hazavontatni az űrhajóhoz — mondta Kámov.

— A homok lekoptatja a szőrét. Nem volna jobb visszamenni deszkákért?

— Veszélyes itt hagyni. Ide tévedhetnek társai és azt sem tudjuk, fel szokták-e falni egymást vagy sem. Nem szabad megengedni, hogy ez a szerencsés eset kudarccal végződjék.

— Menjen vissza egyedül — felelte Melnyikov. — En itt maradok s vigyázok rá.

amikor a kimerült vadászok végre elérték az űrhajót. Nem volt könnyű dolog a lelőtt vadat átcipelni a hűtőszekrénybe. Kámov kereken visszautasította azt a javaslatot, hogy hívják segítségül Bisont. Inkább hárman kínlódtak a sötétség beálltáig.

— Az öt napból három már eltelt — mondta Kámov,

amikor befejezték a nehéz műveletet. — De még nagyon keveset végeztünk.

— Majd meg- nybmjuk a hátralevő két napon — felelte Belopolszkij. —

Lényegében nem is olyan keveset végeztünk. Nagy győzelem lesz ennek a „gyíknak” a hazaszállítsa a Földre.

— Hogy mondta? Gyíknak?

— Igen. Ugró gyík. Szerintem ez az állat legtalálóbb neve.

HOMOKVIHAR

A negyedik nap virradt fel az űrhajósokra a Marson. Ezen a reggelen Belopolszkij és Melnyikov napkelte előtt egy órával ébredt. Észrevették, hogy minden reggel a földi nyúlra hasonlító, apró állatkák jelennek meg az űrhajó kornyékén. {FolytatjvkJ

Kámov nem válaszolt. Csak egy futó pillantást vetett fiatal társára és vállat vont.

— Csak az az egy marad, hogy hazavontassuk — mondta. — Mindent megteszünk, hogy megóvjuk a bundáját.

Beszállt a gépbe és hosszasan beszélt Belopolszkijjal.

— Konsztantyin Jevgenye- vics egyetért velem — mondta aztán. — Ha a teste alá tesz- szük az üléseket, lassú menetma már nem jutunk el — mondta Melnyikov.

— Eljutunk holnap.

Hat óra alatt értek haza. A terepjáró a legkisebb sebességgel haladt. Gyakran meg kellett állniuk, összekapcsolni a széthulló rögtönzött „pótkocsit”, megigazítani a vadállat lecsúszó tetemét.

A Nap nyugat felé hajolt,