Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-31 / 257. szám

vn xn Doni ptíptai píívpcjíí mwi AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XH. évfolyam, 257. szám ARA: 50 FILLÉR 1961. október 31., kedd EZENTÚL ÉS MINDÖRÖKRE egész életünkben győzedelmeskedni fognak a lenini elvek Felavatták a moszkvai Marx-emlékművet A kongresszus küldötteinek jelenlétében avatták fel Moszkvában a Szverdlov-téren Marx monumentális szobrát. Az SZKP XXII. kongresszusának hétfői ülése MOSZKVA (TASZSZ): A Kreml-i kongresszusi palotában, magyar idő szerint 8 órakor megkezdődött a Szovjetunió Konununista ^ Pártja XXII. kongresszusának hétfő délelőtti ülése Nyikolaj S v e r n y i k elnökletével. Svernyik közölte: A kongresszus elnökségéhez több kül­döttség kérése érkezett be, hogy szólásra emelkedhessenek. IVAN SZPIRIDONOV, az SZKP leningrádi területi bizottságának első titkára a le­ningrádi pártszervezet küldött­ségének nevében azt a javasla­tot nyújtotta be, hogy helyez­zék át Sztálin tetemét a Vörös téren levő mauzóleumból más helyre és tegyék ezt meg a leg­rövidebb időn belül. Szpiridonov elmondotta, hogy ezt a követelést a leningrádi dolgozók népes gyűlésein ve­tették fel és egyhangúlag tá­mogatták. Az, hogy Sztálin teste a mauzóleumban Lenin .teste mellett feküdjék — hang­súlyozta Szpiridonov —, összeegyeztethetetlen a Sztálin által elkövetett tör­vénytelenségekkel, szemé­lyének kultusza idején. A kongresszuson résztvevő moszkvai küldöttség a főváros kommunistái nevében teljes mértékben támogatja a lenin­grádi szervezet javaslatát, hogy helyezzék át a szarkofá­got Sztálin sírjával a Lenin- mauzóleumból, más helyre — mondotta Pjotr Cyemicsov, az SZKP moszkvai városi bizott­ságának első titkára. Hangsúlyozta, hogy bár a Sztálin-kultusz idején uralko­dott törvénytelenség és ön­kény immár túlhaladott sza­kasz, mégsem szabad hallgatni róla. „Ezentúl és mindörökre és egész életünkben győzedel­meskedni fognak a lenini el­vek ...” PJOTR GYEMICSOV elmondotta, hogy a moszkvai üzemek munkásai gyűléseken követelték: vigyék ki a Sztálin tetemét tartalmazó szarkofágot a Lenin-mauzóleumból. A le­ningrádi pártszervezet küldött­ségének és Leningrad dolgo­zóinak javaslata — jelentette ki Gyemicsov — Moszkva ösz- szes kommunistáinak és dolgo­zóinak javaslata is. GIVI DZSAVAHISVILI, a grúz kommunista párt kül­döttségének képviselője meg­állapította, hogy a Sztálin sze­mélyi kultusza idején kialakult helyzet az országban törvény­telenségeket és önkényt hono­sított meg, s hangsúlyozta, hogy ennek következtében a grúz pártszervezet - . is - sérelmeket1 szenvedett. - Kijelentette: Grú­zia . pártszervezete, és a kong­resszuson résztvevő grúz kül­döttség helyesli és teljes mér­tékben támogatja azt a javas­latot, hogy helyezzék át Sztálin tetemét a Vörös-téren levő mauzóleumból más helyre. DORA LAZURKINA, aki 1902 óta az SZKP tagja, tá­mogatta a javaslatot, hogy he­lyezzék át Sztálin testét, a ma­uzóleumból más helyre. Ezt az idős kommunista asz- szonyt, aki ifjú korában Lenin vezetése alatt dolgozott, 1937- ben — éppúgy, mint sok más vezető állami és pártfunkcio­náriust — letartóztatták. Hosz- szú ideig börtönben és szám­űzetésben volt. Az egész rezsim, a vártban uralkodó egész helyzet nem felelt meg abban az időben Lenin szellemének — hangsú­lyozta Lazurkina. A mi nagyszerű Leninünk nem feküdhet olyan em­ber teteme mellett, aki, ha tett is szolgálatokat a párt­nak, az utolsó években sok bajt és rosszat hozott rá — mondotta Lazurkina. Ukrajna Kommunista Párt­jának küldöttsége teljes mér­tékben támogatja a leningrádi, a moszkvai pártszervezet és Grúzia küldöttségének javas­latát — mondotta NYIKOLAJ PODGORNIJ, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. A leningrádi és moszkvai küldöttség, az ukrán és a grúz Kommunista Párt küldöttsége megbízásából Podgornij hatá­rozati javaslatot terjesztett az SZKP XXII. kongresszusa elé a Lenin Mauzóleumról. A ha­tározat javasolja, hogy a Vö­rös téren, a Kreml falánál le­vő ,. mauzóleumot nevezzék ezentúl' Vlagyimir lljics' Lenin Mauzóleumnak. A határozat célszerűtlennek minősíti, hogy a Sztálin testét magában fog­laló koporsó továbbra is a mauzóleumban legyen. A kongresszus küldöttei egy­hangúlag elfogadták ezt a ha­tározatot. Ezután a kongresszus foly­tatta Frol Kozlov beszámoló­jának megvitatását az SZKP szervezeti szabályzatában vég­rehajtandó módosításokróL ALEKSZANDR GEORGIJEV, az Aitáj-határterületi Pártbi­zottság első titkára kijelentet­te, hogy az általa képviselt szervezet egyhangúlag támo­gatja az előadói beszédben és az új szervezeti szabályzatban foglalt összes tételeket és kö­vetkeztetéseket. Hangsúlyozta, hogy az Al- táj-határterületi kommunisták élenjártak csaknem három­millió hektár szűzföld megmű­velésében. A kommunisták ve­zették a harcot, azért, hogy a nép szolgálatába állítsák az \z SZKP XXII. kongresszusának küldöttei tagsági könyvükkel hagyják programját, a Központi Bizottság elvi irányvonaláé jóvá az SZKP Altáj-határterület mérhetetlen gazdagságát. A felszólaló el­mondotta, hogy az altáj-hatar- terüLeti szűzföldek már több, mint egymilliárd púd szemes­terményt adtak pótlólag az ál­lamnak. A határterületen az évi szemestermény-termelés ötszörösére növekedett a szűz- földek feltörése óta. Alek- szandr Georgijev, a küldöttek tapsának kíséretében jelentet­te ki, hogy „az Altáj-vidék évente legalább egymilliárd púd gabonát fog termelni”. Támogatta Frol Kozlov elő­adói beszédének azt a tételét, hogy több társadalmi munkást kell bevonni a pártmunkába. NYIKOLAJ ROGYIONOV, a Kazahsztáni Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára elmondotta, hogy a párt és az ország életében tel­jes diadalt aratott a XX. kong­resszus lenini irányvonala, a személyi kultusz következmér nyeinek felszámolását és a pártélet lenini normáinak helyreállítását szolgáló irány­vonal. A szónok támogatta a kül­dötteknek azt a javaslatát, hogy Molotovot, Malenkovot, Kaganovicsot ki kell zárni az SZKP soraiból. Kijelentette továbbá, hogy a kazahsztáni Kommunista Párt küldöttsége teljes mértékben támogatja a leningrádiak javaslatát, hogy a Sztálin koporsóját tartalma­zó szarkofágot el kell vinni a Vörös-téren levő mauzóleum­ból. Nyikolaj Rogyionov kijelen­tette, hogy az SZKP új szervezeti sza­bályzata — melyet a párt­ról szóló lenini tanítás alapján dolgoztak ki — ál­talános érvényűvé teszi a pártépítés tapasztalatait, és új fokra emeli a pártról szóló tudományt. Az új szervezeti szabályzatot összehangolták a kommunista építés új feladataival. Vissza­tükröződik benne a párton be­lüli demokrácia további kiter­jesztését szolgáló irányvonal. A szónok megjegyezte, mi­lyen nagyjelentőségű a társa­dalmi munkások hálózata a pártmunkában. Rogyionov megállapította — teljes helyeslésre talált az az elv, hogy a1 vezető kádereket a vezetés folyamatosságának fenntartásával rendszeresen fel kell újítani. ALEKSZEJ SIBAJEV, a szaratovi területi pártbizott­ság első titkára (oroszországi föderáció), a terület dolgozói­nak a hétéves népgazdasági fejlesztési terv teljesítésében elért sikereiről szólva kiemel­te a helyi pártszervek és az alapszervezetek megnöveke­dett szervező szerepét. Kitért azokra a nagy távla­tokra, amelyek a hatalmas földgáz-készletek kiaknázása alapján a terület vegyiparának fejlődése előtt állanak. Alekszej Sibajev rámutatott, hogy a kommunistáknak a nem függetlenített bizottságok munkájába -való beeaoáea még jobban kibővíti és meg­szilárdítja a párt és a nép kap­csolatait. PAVEL LEONOV, a szahalini területi pártbizott­ság első titkára támogatta azt a javaslatot, hogy a kongresz- szus azokkal a módosításokkal és kiegészítésekkel hagyja jó­vá a szervezeti szabályzat ter­vezetét, amelyeket Frol Koz­lov beszámolójában kifejtett. A szónok kijelentette, hogy Szahalin, amely a cárizmus idején a száműzetés helye volt, a kommunista párt veze­tésével nagy gazdasági kör­zetté, a Szovjetunió megbízha­tó keleti előőrsévé vált. Szaha­lin a világ 26 országába szállít szenet, kőolajat, papírt, cellu­lózt. ZINOVIJ SZERGYUK, az SZKP Központi Bizottsága mellett működő pártellenőrzési bizottság első elnökhelyettese kifejezte azt a meggyőződését, hogy a huszonkettedik kong­resszus ama határozata, amely szerint a Vörös téren levő mauzóleumot a jövőben Vla­gyimir lljics Lenin Mauzóleu­mának fogják nevezni, Sztálin tetemét pedig más helyre vi­szik át, egyhangú helyeslésre talál az összes kommunisták, az egész szovjet nép között. Amikor a huszadik kong­resszuson lelepleződött Sztálin személyi kultusza — folytatta Szergyuk — a központi bizott­ság sok olyan tényt nem ismert még, amely Molotovnak, Kaga- novicsnak és Malenkovnak a tömeges büntető intézkedések­ben való részvételét bizonyítja. A szónok hangsúlyozta, sem­mivel sem indokolható, hogy a frakciósok az SZKP soraiban maradjanak. Mi, kommunisták egyhan­gúan támogatjuk az SZKP szervezeti szabályzatának azt a megállapítását — mondotta —, hogy semmi­lyen frakciózás és csopor­tosulás nem egyeztethető össze a marxista-leninista pártszerűséggel és a párt­tagság fogalmával. JULIJA VECSEROVA, a szavinszki „Szolidaritás” gyár szövőnője, aki az ivanovi OSZSZSZK pártszervezetet képviseli, mélységes hálát jut­tatott kifejezésre a Központi Bizottság, az SZKP Központi Bizottságának elnöksége és személyesen Nyikita Hruscsov iránt, a szovjet nép jólétéről és boldogulásáról való fáradha­tatlan gondoskodásukért Julija Vecserova az Ivanovi- területi textilipar fejlődéséről szólva, elmondotta, hogy az évi szövet-termelés elérte a kétmilliárd métert. A kongresszus Frol Koz- lovnak, a párt Központi Bizottsága titkárának el­nökletével megalakította az SZKP szervezeti sza­bályzat-tervezetének módo­sításait és pótlásait felül­vizsgáló bizottságot. Ezután FJODOR GORJACSEV, a Novoszibirszk-területi párt- bizottság első titkára szólalt fel, aki hangsúlyozta, hogy a terület minden kommunistája és dolgozója egyhangúlag he­lyeselte a párt programterve­zetét és szervezeti szabályza­tának tervezetét, az SZKP Központi Bizottságának poli­tikai irányvonalát és gyakor­lati tevékenységét. Fjodor Gorjacsev hangsú­lyozta, — a Novoszibirszk-te- rület dolgozói helyesnek tart­ják, hogy a kongresszus el­mondta a teljes igazságot Sztálin személyi kultuszának következményeiről, valamint Molotovnak, Kaganovicsnák, Malenkovnak és a pártellenes csoport többi részvevőjének frakciós tevékenységéről. Min­den kommunistának az az egységes véleménye, hogy a frakciósokat ki kell zárni a pártból. (Folytatása a 2. oldalonJ flz SZKP XXII. kongresszusának határozata Az SZKP XXII. kongresszusa a hétfő délelőtti ülésen határozatot hozott „Vlagyimir lljics Lenin Mauzóleumáról” Az alábbiakban közöljük e határozat teljes szövegét: „A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresz- szusa elhatározza: 1. A Vörös-téren, a Kreml falánál levő mauzóleumot, amelyet Vlagyimir lljics Lenin — a Kommunista Párt és a Szovjet Állam halhatatlan vezére, az egész világ dolgozóinak vezére és tanítója — emlékének megörökítésére emeltek, a jövőben Vlagyimir lljics Lenin Mauzóleumának kell nevezni. 2. A J. V. Sztálin koporsóját magában foglaló szarkofág­nak a mauzóleumban való további őrzése tarthatatlan, mivel Lenin végakaratának Sztálin által történt súlyos megsértése, a hatalommal való visszaélések, a becsületes szovjet embe­rek ellen intézett büntető intézkedések és a személyi kultus? időszakában elkövetett büntető intézkedések és a személ- kultusz időszakában elkövetett egyéb cselekedetek lehetetlr né teszik, hogy Sztálin holtteste és konorsója V. I. Le Maeaótorüftábac maradjon»”

Next

/
Thumbnails
Contents