Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-29 / 256. szám
IMI., október 39.. vásárnál* N8PÜ.ISÄG 7 Kommunista fiatalokhoz méltóan — JÖJJÖN. ELVTÄRS. néz- *e meg a kultúrtermünket, most még itt áll kihasználatlanul, de amint mondtuk, nem sokáig — mondta a hevesi Petőfi Tsz KISZ-szervezetének Új titkára B e n c s i k József. A neonvilágítású kultúrterem. amely a tsz-székház utcai frontját foglalja el, valóban szép is, tágas is, ízléses falfestés, kis falikarok fényei teszik hangulatossá. A széke ken kívül Rex-asztalok, vetítővászon várja a szórakozni Vágyó fiatalokat, s természetijén az idősebbeket is. Körül nézés után várja már az ember, mikor lesz itt végre élet is, s nem néma csend mint eddig. A KISZ-titkár szavaira emlékezve, talán nemsokára. Nemcsak azért, mert új vezetőséget választottak nemi égen a fiatalok, s ennek alapján lehet abban bízni hogy ,,ú.i seprő jól seper”. Másért is, A természetes igény jelentkezése miatt elsősorban, amely alapján a fiatalok már maguk is végét akarják vetni a tétlen- •égnek. A Petőfi Tsz KlS55-szerve- jtete eddig ugyanis nem működött. Volt, de csak papíron, ám életjelt hosszú időn keresztül nem adott magáról. — Ezen akarunk változtatni — mondta a KISZ-szervezet új titkára, beszélgetésünk elején, a sorolni kezdi« elképzeléseiket. — A következő vezetőségi ülésen sok mindent meg akarunk tárgyalni. Kabaré-est rendezését tervezzük, közös társadalmi munkával kitakarítjuk, rendbehozzuk a KISZ-helyiséget, kultúríelelőst választunk, hirdetőtáblát készítünk a szervezet részére, rendezzük a könyvtárat, KISZ faliújságot szerkesztünk, s módot keresünk az anyagi alap növelésére is. PERSZE, AZÉRT igaztalanok lennénk, ha azt mondanánk, ezzel indul meg alapjában véve a KISZ-munka a Petőfi Tsz-ben, mert az volt eddig is. de csupán arra korAutóbusz menetrendváltozás ÚJ helyt járatok Egerben Október 39-én 0 órakor autóbusz menetrendváltozás lép életbe. Ezzel kapcsolatosan felvilágosításokat ad Eger, Gyöngyös és Hatvan autóbuszállomás forgalmi szolgálata és a járatok utazó személyzete- Az igényeknek és a tényleges szükségletnek megfelelően Eger-gépáUomás és Felnémet- váróterem között naponként három új járatot indítottak- A gépállomásról 9,35, 7,35, ifi,ágkor, Felnémet-váróteremtől pedig 7,01, 8,01 és 17,01-kar in dúlnak a buszok, Megválasztották a párivezeMságet a Budapesti Haltonttivár Egri Telepenek kommunistái Nylonfttsuönuyel „gyárloll“ csapadék Az Anlofagasta-i egyetem fizikusai remélik, hogy meg tudják szüntetni az észak-chilei sivatagot: 17,5 méter átmérőjű lemezekkel sikeres kísérleteket végeztek az éjszakai köd lecsapolására. A köd úgy képződik, hogy napközben rengeteg víz párolog el az óceánból, éjszaka viszont a pára köd formájában behatol a szárazföld felé és a hőmérsékletet gyakran 30 fokkal is csökkenti. A fémlapok segitsézet sikerült összegyűjteni. A fizikusok most két hegycsúcs között néhányszáz méter hosz- szú nylonfűggönyt akarnak ki» feszíteni, hogy ennek segítségével vízzé változtassák a ködöt. A függöny hosszú nylon- darabokból áll, amelyeket a két hegycsúcs között kifeszített drótkötél tart, Ünnepi hangulat uralkodott 3 napokban a Hajtóműgyár Egri Telepén. A feldíszített kultúrteremben ünneplőbe öltözött kommunisták gyülekeztek, hogy új vezetőséget válasszanak az elkövetkező két évre, megvitassák a régi vezetőség munkáját, a pártszervezet tevékenységét és javaslatokat adjanak az új vezetőség munkájáhozA taggyűlést a fehéringes, pirosnyakkendős úttörők köszöntése nyitotta meg, akik virágcsokrokat adtak át a gyár kommunistáinak, majd köszönetét mondtak a vezetőség gondoskodásáért, amellyel segítették úttörő-csapatukat, s kérték, hogy az új vezetőség se feledkezzen meg rólukA KISZ-alapszervezet nevében Szakáll József vezetőségi tag mondott köszönetét a párt- szervezet eddigi támogatásáért, s kérte, hogy ez a segítség továbbra is maradjon meg,'hogy ß fiatalok nevelésében nagyobb eredményt tudjanak elérni. A taggyűlés részvevői ezután megválasztották az elnökséget, majd Hágen István elnök megnyitó beszédében üdvözölte a gyár kommunistáit, valamint Kovács Jánost, a városi párt- bizottság munkatársát, a meghívott vendégeket, pártonkí- vülieket, ezután felkérte Fü- löp Gyula párttitkárt, tartsa meg a vezetőség beszámolóját. Fülöp elvtárs beszámolójában részletesen foglalkozott a nemzetközi helyzettel, méltatta a XXII. pártkongresszus jelentőségét, a nérppt béke- szerződés megkötésének fontosságát, majd arról beszélt, hogy a gyár pártszervezete milyen sikereket, eredményeket ért el az utóbbi két év folyamán, s milyen hibák gátolták a kommunisták tevékenységét. A hozzászólások során Rózsa László igazgató mondott köszönetét a régi vezetőség támogatásáért, s kérte a párt- szervezet tagjait, hogy az eljövendő nagy feladatok megoldásában is sokrétű segítséget adjanak a gazdasági vezetőknek. Kovács János, a városi pártbizottság munkatársa az aktuális nemzetközi kérdéseket ismertette, majd méltatta a gyáregység pártszervezetének eddigi hasznos tevékenységét és sok sikert kívánt az új vezetőség munkájához, Alexái Emit azért: mondott köszönetét a pártszervezetnek, mert segítette a pártonkívüliek szakmai, politikai továbbképzését, ezt — amint mondotta — nagyra becsülik a gyár dolgozói. A vita után sor került az ű.j vezetőség megválasztására, majd az ünnepi taggyűlés az Internaeionálé hangjaival ért véget. A gyáregység új pártvezetősége a taggyűlés után megtartotta első ülését. Balogh Béla ű Utók Állandó kiállítás — sok látogatóval A tanácsháza olyan hely, ahová a legkülönbözőbb ügyekben a legkülönbözőbb emberek járnak- Az iparifca- nuló-iskola meg olyan hely, ahol a legkülönbözőbb képességű gyerekek nagyon sokfélét; csinálnak. S hogy ezt a sok mindent minél több ember ismerje meg, nagyon helyesen és ügyesen találtak munkáik kiállításának helyet a hatvani MTH-íntézet növendékei. A városi tanács folyosó feljárója alatti területet „kíbó- j rették”, elkerítették, s hétről; hétre újabb és újabb munka- \ kát helyesnek el ebben a kis,: állandó kiállítási térségben. Most a kárpitosok, ácsok, ] asztalosok, a íamunkások állítottak ki, s a tanácsra hivatalos ügyben érkezők egyenként, de sokszor csoportokba verődve nézegetik a szebbnél szebb alkotásokat. így ismerik meg : az iparitanuló-intézet belső; életét, tevékenységét azok iS, 1 akiknek nincs különösebb; kapcsolata az iskolával, •ével éjszakánként 20 liter viŰtáÉ .. Csak agy percre láttam meg falfehérré vált arcát, amint a mentőkocsiból a hordágyon kiemelték és a kórház kinyílt ajtaján bevitték az épületbe, ahol már oly sok ember kapta vissm egészségét, Vajon ez a beteg is azok közé fog tartozni? Egyelőre még nem lehet tudni, Súlyos vérveszteséggel, szinte reménytelen állapotban került az orvosok kezébe. Azonnal műtőbe kellett vinni, hogy késedelem nélkül hozzákezdjenek az élet már- már kialva lángjának felélesztéséhez. Nem is olyan régen még lemondóan legyintettek volna az orvosok a? ennyi vért veszített beteg láttán. Ma már más a helyzet, Jól megszervezett péradó-mozga- lom áll a gyógyítás szolgálatában. E nagyszerű mozgalomnak köszönhető, hogy a megyei véradó állomások összegyűjtik azt a vérmennyiségei, amelyre a súlyos betegeknek, a gyógyulásra váróknak szükségük vanA Vöröskereszt lelkes tagial szervezik a véradókat, s magyarázzák, hogy a véradás sem nem ártalmas, sem nem fájdalmas, s aki csak teheti, járuljon hozzá, hogy a kórházak tárolóhelyein á vérpalackok mindig megtöltve, s elegendő mennyiségben útijának, Szükséges ez, mert így juthat hozzá hazánkban mindenki ingyen, a legdrágább gyógyszerhez, a vérhez, ha egészségi állapota megkívánja, ha betegsége indokolta teszi, A véradással hozzátartozóinkat, vagy idegeneket, ismerősöket, vagy dolgozó társunkat vezethetjük vissza az egészséges élet boldog örömébe. A kórházból gyógyultan távozók hálája, s társadalmunk köszöneté és megbecsülése száll azok felé, akik eleget téve a kérésnek, önzetlenül, a másokon való segítés Ügyét tartva szemük előtt, vérükből adtak a? arra rászorulóknak Vér, gyógyító vér, emberi életek megmentését elósegitő vér. A gyógyítás érdekében egyre több kell belőle. Ezért fontos, hogy minél többen meghallják a kérő szót. megértsék a plakátok beszédes rajzát, s betűjét, amely azt mondja, hogy a véradással egymás életét menthetjük meg, mert a véradás életmentés és embertársi kötelesség. (Csg. L.) Körséta az ötemeletes új egri „TEXTILPALOTABAN“ Mint már arról lapunk hasábjain hírt adtunk, a nyáron megkezdte működését a Tex- tilnagykereskedelmi Vállalat új megyei lerakata az egri vasútállomástól nem messze, a Barkóévá uteában, a most elkészült ötemeletes betonépületben. A város közönsége csak kívülről csodálja ezt az impozáns, karcsú betönhóxat, mert az itt dolgozó ötyen emberen kívül csak a kereskedelem képviselői látogatják ezt a korszei'ű lérakátot. Megkerestük a lerakat vezetőjét, Vermes Istvánt és kértük, vezessen keresztül a lerakat folyosóim osztályain, a temérdek áru között. — A földszinti épületrész három szelvényre oszlik. Az állomás felé eső oldalon fogadja a lerakat az árut — mondja Vermes elvtárs. Itt azonnali minőségi, vizsgáját következik, hogy csak a kifogástalan áruk Sikerült, bevált az újítás, kétszeresére emelkedett a termelékenység a MÁV Kitérőgyártó Üzemi Vállalat 64. sz. gyalugépén. Mindez a Landler Jenő szocialista munkabrigád újításának köszönhető. Király Ferenc, Bozik Sándor, Farkas Ferenc és Deme Károly mosolyogva, elégedetten hasonlítják össze a tervrajzokat és a sablont, amelyet maguk készítettek, (Kiss Béla felvétele) kerüljenek fel az osztályokra. A földszint középső részen, üvegfalakkal elkerítve az áruforgalomtól, dolgozik a számlázás. A Raktár utcai oldalon működik az expedíció, itt csomagolják és szállítják el 8 számlázott árukat a kiskereskedelem felé. — Az első, második, barma’ dik és negyedik emeletet 4? egyes osztályok foglalják el. Az ide érkező áruk minőség és szériák szerint rendszerezettek, számokat kapnak A kiskereskedelmi vállalatok és a földművesszövetkezeti árudák vezetői a mi n ta terem b* mennek, ahol a már beszámozott és minőség, széria szerint, osztályozott árukat végignézhetik, megvizsgálhatják, kényelmesen és nyugodtan „kifürkészhetik” az árut, mert az egyes darabok vállfákon, míg a komolyabb darabok kirakati próbabábukon állnak. Minden egyes darabon pontos adatok, a szakértőnek nem kell zsákba macskát vásárolni. — El keil mondanom —, hogy vidéken csak nálunk található meg az ilyen stílusú mintaterem. Nem a raktárban válogatnak a kereskedelem képviselői, nem is egy félig rendszerezett mintateremben, hanem egy áruházszerűen berendezett tágas térségben, ahol a konfekcionált áruk teljesen elkülönülnek a szövet-, pamut-, lakástextil- és szőnyegosztá- lybktól, azok mintatermel megoldásától. Amit Vermes eivtárs tájékoztatásul mondott, azt mind igazoltnak látjuk sétánk sorén. Az ötödik emeleten csak mintaterem található, de Ott áruházi megoldásban az árult, különösen a konfekcionált áruk ízléses rendben kínálják magukat. — A lerakat az egész megyét ellátja textíliával. S itt meg keli jegyeznem, hogy a magyar konfekcióipar nagyarányú fejlődéséről számolhatom- be. Az előző években — mondja Vermes eivtárs — a lerakat forgalmának mintegy 20—25 százalékát tette a konfekció, ma mór — éppen a minőségi javulás, a legkényesebb ízlést is kielégítő konfekcionált áruk miatt — a lerakat forgalmának közel ötven százaléka a készáru. A séta után az a meggyőződés alakult ki bennünk, hogy a téli szezont teljes vértezet- ben várja az egri textillerakat és a megye lakosságát az igényeknek megfelelően ellátják ruházattal. Tehát nem kel Pestre mepnj ízléses dolgokat bevásárolni. Itt, helyben is megkapja a vevő. f- & meg szeretné mihamarabb elindítani Az ifjúság a szocializmusért-mozgalmat. NEM LESZ KÖNNYŰ újjászervezni egy eddig „halott” szervezet munkáját. A vezetőségben azonban az akarat megvan, s remélik, hogy ezzel hatni tudnak a többi tagra is. Annyira bizakodnak, hogy búcsúzáskor Benesik József bátran kimondta: — Így hónap múlva látogassanak meg minket, meglátják, minden másként lesz, mint eddig veit. Megtesszük, élve a meghívással, s ha a fiatal KISZ titkár szavai beigazolódnak, szívből gratulálunk — hiszen az. élő, eleven ifjúsági szervezet elsősorban maguknak, • a fiataloknak jó. (W. L.) látozódott, hogy a fiatalok jó munkát végezzenek az aratás* cséplés időszakában, vagy most, a kukoricatörésnél, cukorrépa- és burgonyaszedésnél. E tekintetben nem is volt hiba úgy. hogy a közös gazdaság egész vezetősége elismeréssel adózott tevékenységükért. Ezzel azonban ki is merült minden tekintetben az ifjúsági munka, úgy, hogy ha azt állítják a Petőfj Tsz fiataljai i szervezeti életünk nem volt — ezzel egyáltalán nem túloznak, — Mi a vezetőség tagjait igyekszünk segíteni minden terv valóraváltásában. s elsősorban abban hogy a gazdaság minden fiatalja részt vegyen a munkában *- mondta Nagy Erzsi, az új KISZ- Vezetőség tagja Is. Nagy Pista bácsi, aki időközben mellénk telepedett s a pártszervezet szervező titkári tisztét tölti be, helyeselt: — Azelőtt nem ment a KISZ-munka, pedig magam is igyekeztem segíteni, de most még inkább támogatom majd a fiatalokat, ha látom, hogy talpra akarnak állni. — A hivatalos patronálónk a pártszervezet részéről L á- j e r Káinján állattenyésztő lesz — mondta a KlSZ-titkár. — Ez azért is jó, mert a munkában közvetlen főnököm, így akár minden percben beszélhetünk a KISZ-ről, ha úgy adódik. Természetesen azért -zivegen vesszük majd, ha Nagy és Lájer elvtársakon kívül mások is támogatják tevékenységünket legalább az első időszakban. Ez természetes, mert nemcsak a beszélgetés elején Elsoroltak szerepelnek a szerveset programjában, hanem .távlati tervként” ennél sok. <al több. Nagy Pista bácsi hóidéul már fúvószenekar szervezéséről beszélt — a patronáló Üzem, az Egyesült Izzó pár közölte, hogv segít a hangszerek beszerzésében —- a SlSZ-tltkár, Bencsik Jqzsef