Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-28 / 255. szám

4 NÉPÜJSÁG 1961. október 28., szombat d kidUltdi&n A Heves megyei festőművé­szek őszi tárlatát valamelyik nap az egri Vili. számú álta­lános iskola VII. osztálya láto­gatta meg. Mindegyik kisdiák kezében papír, ceruza. Nézege­tik a festményeket innen is onnan is, és szorgalmasan je­gyezhetnek. — Ez elég merész megoldás... — mondja az egyik. — De, mostanában mindegyik igy csinálja. Vitatkozik a má­sik. Rajzóráról hozta el őket a tanárnő, aztán az iskolában majd mindent megbeszélnek... Nagyon szép, hogy a diáko­kat már ilyenkor nevelik a művészet szeretetére. Így kel­lene ezt mindig csinálni! (G) — NEMRÉG kezdte meg foglalkozásait az egri SZMT Kultúrotthon képzőművész szakköre, Kishonthy Jenő festőművész vezetésével. A szakkör tagjai ismerkedési estet rendeztek tegnap, ahol a szórakozás mellett kicse­rélték véleményeiket a kép­zőművészetről. Ez az ismer­kedési est hozzájárult ahhoz, hogy később eredményeseb­ben dolgozhassék a csoport.- A FÜZESABONYI járás­ban négy földművesszövetke­zetben szervezték meg a bel­kereskedelmi akadémiát. Az akadémián a központi előadó­kon kívül a járási központ há­rom dolgozója is tart előadást. — NOVEMBER 10-ÉN ke­rül sor az OTP gépkocsi-nye- reménybetétkönyvek idei má­sodik húzására Budapesten, a Magyar Néphadsereg Köz­ponti Klubjának színházter­mében. Heves megyéből a sorsoláson 1295 nyeremény­betétkönyv vesz részt. SS EGER VÁROS közös gaz­daságai a legutóbbi értékelés szerint 1353 holdról törték le már a kukoricát. Ez a teljesít­mény a kukoricaterület 85 százalékának felel meg. A ku­koricaszár vágásával 77 száza­lékban végeztek a szövetkeze­ti dolgozók. —■ HÉTFŐN tartják érte­kezletüket a megye járási, városi VB-elnökei és a Heves megyei Tanács osztályvezetői, ahol megtárgyalják megyénk második ötéves tervének fel­adatait. « A FÜZESABONYI járás­ban az idén 2053 holdon ter­meltek cukorrépát a termelő- szövetkezetek. A járási tanács értesítése szerint már e terü­let több mint 55 százalékáról felszedték, és elszállították i cukorrépát. — EGERBEN nemsokára sor kerül az északi sportpá­lya építésére. Már tegnap délelőtt megkezdték a pálya helyének felmérését. « A HATVANI Petőfi Ter­melőszövetkezetben 35 hold cukorrépa területéről az el­múlt napokban 200 mázsa hol- dankénti átlagtermést takarí­tottak be. <— TEGNAP délelőtt az egri járási KISZ-aktivák megbeszélést tartottak a já­rási álapszervezetek munká­járól, és Az ifjúság a szocia- lizmusért-mozgalom eredmé­nyeiről. — A PÉTERVÁSÁRI járás­ban a tervezett 100 hold őszi árpa helyett a napokban 226 holdat vetettek el a járás ter­melőszövetkezetei. Ezáltal 22P százalékra teljesítették őszi ár­pa vetési tervüket. *GRI VÖRÖS CSILLAG Megöltek egy leányt ■GRI BRÖDY Különös házasság GYÖNGYÖSI PUSKIN Katonazene GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Gleiwítzi eset HATVANI VÖRÖS CSILLAG A világűr Kolumbusa HATVANI KOSSUTH Puskák és galambok HEVES Napfény a jégen PETERVASARA Az esőcsináló Füzesabony Cmber a holdon Liszt—Bartók nagyzenekari hangverseny — Dino Ciani — Hatvanban Eljuttatni a fényt az emberi szív mélyébe — a művész hi­vatása — mondja R. Schu­mann. Ez a mondás járt az eszemben csütörtökön este, amikor a hatvani művelődési házban a kiváló képességű karnagy, Rubányi Vilmos in­terpretálásában hallgattam Liszt Ferenc és Bartók Béla határokon túlnőtt, nagy alko­tásait. Ezen az esten a hatvani ze­nei élet két nagy magyar mű­vész és zeneszerző emlékének adózott, s az est előadói, a budapesti MÁV szimfoniku­sok és a híres vendég, Dino Ciani olyan hangversennyel lepték meg a közönséget, ame­lyik emlékezetes marad mind­annyiunk számára. Műsorukon elsőnek a Pro­metheus nyitány hangzott el. Ez a mű az-alkotó embert áb­rázolja, aki nem önző célokat kerget az életben, hanem em­bertársainak, a hatalmasok el­lenében jót, boldogságot akar teremteni. A művet 1850-ben Weimárban mutatták be, Her­der szobrának leleplezésekor, amely alkalommal a dráma­író, költő Leláncolt Prome­theus című drámai költemé­nyét adták elő a zenei és mű­vészeti élet központjában. Liszt csodálatosan szép lírája szólal meg a nyitányban. Az emberi akarat, az emberi te­remtő erő szikrázik át a vo­nósok világos színeivel azon a keserűségen, amelyet — a mégis ember — Prometheus érez, amikor panaszkodik. De győz az akarat, diadalmasan megszólal a felszabadulást ki­fejező motívum, mert az em­berszeretet apostola végül is megszabadul kínjaitól, lerázza láncait, s jövőbe vetett hit, a bizakodás, a hivatás tudata cseng végig a befejező rész­ben. És a budapesti MÁV szim­fonikusok nagyszerű együtte­se, pontosan követve Rubányi Vilmos nagy átélését, megrázó erővel adta vissza Liszt Fe­renc nagyszerű alkotását. Ezután lépett a zongorához az alig húsz esztendős fiatal­ember — Dino Ciani, aki a Liszt—Bartók nemzetközi zon­goraversenyen Olaszországot képviselte, s máris érett mű­vészetével, a második helyen végzett a két hétig tartó nagy versenyben. Egy pillanatra döbbenten néztünk a nagyon fiatal, vidám arcú művészre, aztán a kezünkben tartott mű­sorra, mert szinte hihetetlen­nek tűnt, hogy éppen a leg­megrázóbb, legnagyobb Liszt­mű tolmácsolását választotta a fiatal pianista. Azonban a karmesteri pálca emelkedése Amikor feljebb csavarta a lámpa lángját, megkérdeztem tőle, miért nem vezetette be ő is a vil’anyt, mint a többiek. — Becsületből ™ jelentette ki. — Nem értem — néztem na­gyot. — Engem kihagytak. — És ezen már nem lehet se­gíteni? — csodálkoztam. — Nem. — Hihetetlen — csóváltam a fejem. — Hát ez meg hogy le­het? — Ügy, hogy én nem aka­rom! — kapta fel a fejét, mi­közben maga stuccolta, baju­szát vakargatta. — És jobb ez így? — Jobb! » — Ne mondjon már ilyet, Pödör bácsi! — hitetlenkedtem. — Hát még a betű is máskép­pen feketéink villanyfényben — Márpedig ez így van! — jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. — Nincs, hál nem is kell villany! Mintha csak azt mondta volna: elég, ez a téma be van fejezve. Így aztán nem is fag­gattam tovább. Hanem azért nem hagyott nyugton a dolog. Elhatároztam, hogy mégiscsak megtudom én, mi az oka, hogy a faluban egyedül Pödör bá­csi esküszik a petróleumlám­pára. Amikor másnap a tanácshá­zán előhoztam, Verebes And­rás elnök elmosolyogta magát. — Bizony ennek története van — mondta —, s hozzá nem « akármilyen! És elmondta a valóban nem i akármilyen történetet. a nézőtéren is csendet paran­csolt, s az est legnagyobb ze­nei élményét dörgő tapsvihar közepette adta Dino Ciani. Nagyon sokan ismerik Arany János Hídavatás című balladáját, „Az ember tragé­diája” londoni jelenetét, de sok híres festmény is ábrá­zolja a Halál diadalútját, a halálbamenők megrázó, nagy egyenlőségét. Liszt Haláltánca az ismert Dies irae komor dallamát választja motívumá­nak, amelyet talán minden hangszerre megvariálva, elénk varázsolja a nagy kavargást, amikor a halálbamenők, a diá­kok, a katonák, a szüzek, és cédák, a szerzetes és kalmár nem más, mint táncoló zsák­mány, aki többé nem ura ma­gának, útja a halál útja, he­lye — a sír. A fiatal olasz művész nagyszerű tudását el­ismerte az a zsűri, amelyik másodiknak jelölte 50 ver­senyző közül. És amikor itt, a maroknyi színpadon, a nem precízen hangolt zongorán utolsó akkordja után elhalt a húrok zengése, döbbenetes csend támadt. Mindenkit le­nyűgözött a művész érett, mély átélése, Liszt víziójának ilyen plasztikus erővel való interpretálása. És mi lett a vége? A kö­zönség nem engedte le a hang­versenydobogóról a fiatal zon­goraművészt, az átélt zene újabbat követelt. S ő nem állt ellent a kívánságnak, megszó­laltatta Bartók ritkán hallott művét, az Op. 14-es szvitet. A nehéz Bartók-mű csodálatos könnyedséggel hangzott fel előadásában és igazi művé­szetére vall, hogy nem terem­tett a muzsika számára külön felfogást, hanem azt adta, amit Bartók írt. A szünet után Bartókkal nyitott a zenekar. A Két ro­mán táncot Weiner Leó hang- szerelésében játszották. A ro­mán folklór motívumaira épült mű nagy erőfeszítést kö­vetel az előadó zenekartól. Egy pillanatra megbillent az első tánc előadása közben az elsőhegedűk játéka, de a pil­lanatnyi indiszponáltságot Ru­bányi Vilmos nagyerejű, mes­teri vezetése helyreállította. A behangolt dobok tompa dobbanásai, a havasi pászto­rokat idéző fuvola, az oboa, klarinét és hárfa a nép duz­zadó erejét, az életet szólal­tatja meg a zene mindenki számára érthető nyelvén. Ne­héz, páratlanul újszerű a rit­musa, s talán azért kedvelték meg szerte a világon a hang­versenydobogók előadói, mert Bartók zenéje újat, sokat, Pödör bácsi, akihez eredeti­leg azért tértem be, hogy fa­ragott és festett bútorát meg­nézzem, maga indította el a villany útját a faluban. Kiszá­mította, hogy mibe kerülne, ha bevezetnék és kész tervvel állt a tanácsülés elé. Akkor már nem volt ellenzője a vil­lanynak, igy egyhangúlag megszavazták, hogy részben társadalmi munkával, részben pénzbeli hozzájárulással egy év alatt bevezettetik. Pödör bácsi akkurátus em­ber. Amíg nem lát pontosan a részletekben, nem nyugszik, így a villany munkálatainál is tudni akart mindent. Azt is, ami már nem tartozott rá, csak a vállalatra, amely a sze­relési munkát végzi. Már ja­vában folyt be a pénz, s a fa­luban alakult brigádok vág­ták, faragták az oszlopokat, Pödör dohogni kezdett. Nem így képzelte az egészet. — Hát hogy? — kérdezte a tanácselnök. — Úgy például, hogy nem a falu egyik, végén, hanem egy­szerre mind a kettőn kezdik meg az oszlopok beállítását. Mert igy igazságos. — Hát ez meg miről jő? — Nehogy valaki kimarad­jon — jelentette ki. No, mondhatta az elnök, hogy úgysem marad ki senki. Ezen álláspontja mellől Pödör bácsi nem tágított. Vagy ti- zenötbdmagával kijelentette, hogyha nem így végzik el a nagyszerűt ad művésznek, hallgatónak egyaránt. A hangverseny zárószáma Liszt XIV. rapszódiája volt. Ez a rapszódia különösen ked­velt Magyarországon, hiszen a híres dal: Magasan repül a daru, szépen szól... elemeiből épült fel, s amit a dal el­mond a szöveg segítségével, azt mondja el Liszt Ferenc a hangszerek harmonikus ka­vargásában. A rapszódia hol bús, hol vidám motívumainak változása a hangulat minden árnyalatát megszólaltatja. A művet minden nehézsége mel­lett könnyeddé, pergővé te­szi az ízig-vérig magyaros megjelenítés, s így a zenekar érezhető felszabadultsággal tolmácsolta a szépen zengő rapszódiát. A hangverseny rendezését a zeneiskola vállalta, s mii\t rendezők és szervezők dicsé­retet érdemelnek. Volt ere­jük nemcsak ahhoz, hogy ilyen zenekari-estet hozzanak Hatvanba, hanem ahhoz is, hogy minden zenekedvelő em­bert személy szerint tegyenek érdekeltté, s hozzanak el a hangversenyre. Egyetlen za­varó körülmény — sajnos, egyelőre senki nem tehet róla —, nagyon kicsi a színpad, alig fért el a hatalmas zene­kar, de ez mit sem változtat azon, hogy aki ott volt, mara­dandó élményt kapott. Említést érdemel dr. Albert Loránd járási tisztiorvos, aki idejét, s fáradságot nem kí­mélve állította össze a mű­sor ismertetésére, a Liszt— Bartók-év országos esemé­nyeire vonatkozó összekötő szövegét, s ezzel hozzájárult ahhoz, hogy az elhangzott mű­vek nem egyszerűen zenekari produkcióként kerültek a hallgatósághoz, hanem már eleve úgy hallgatták, hogy tudták, hogy mi a tartalma, s milyen körülmények között, milyen alkalomra alkotta azt a zeneszerző. Helyes a zene­kari hangversenyek ilyen fajta előadása, hiszen így nemcsak a hangszerek komor, vagy paj­kos játékára, hanem a mű mondanivalójára is felhívja az általános figyelmet. Cs. Adám Éva Mátraszentistvánon este 8 orakor: Montmartre! ibolya Pélyen este 7 órakor: Sok hűhó semmiért munkálatokat, bizony nem fi­zetnek be. Meglesznek ök vil­lany nélkül, ahogy eddig is megvoltak. Már úgy látszott, hogy hiába a nagy igyekezet, a tizenöt ember ellenállásán megtörik a község villamosí­tása. A díjat ugyanis sürget­ték. Mert a szerelövállalat ki­kötötte, ha nem folyik be idő­re a pénz, csak egy évvel ké­sőbb tudnak embert küldeni a vezetékek felszerelésére. Pö­dör bácsin fordult meg tehát a falu villamosításának sorsa. Az viszont a sógorával együtt olyan makacsul tartotta ma­gát és a többieket, hogy na­pokra megállt a munka. Az oszloprakók ugyanis azt mond­ták, fölöslegesen nem dolgoz­nak. Akkor a tanácselnök össze­hívott néhány tanácstagot, akiket szétküldött a makacs fogadkozókhoz. Természetes, hogy valamennyi a Pödörnek adott szóra hitatkozva akart kitérni a díj befizetése elől. Ekkor a tanácselnök taktiká­hoz folyamodott. Megígértette velük, hogy az ügyet titokban kezeli. Senkinek nem árulja el. hogy ki fizetett már. Így folyt be lassanként a pénz. Utolsónak maradt a sógor, aki alaposan átgondolván a hely­zetet, mély titoktartást kérve ugyancsak befizette a hozzá­járulást. Egyszálmaga maradt hát Pödör bácsi. Amikor megtudta, hogy a többiek már kiegyenlítették a KONOKSÁG 1961. OKTÓBER 28., SZOMBAT: SIMON 75 évvel ezelőtt, 1886. október 28- án született GRIGORIJ ORDZSO- NIKIDZE, grúz munkásvezető, a Bolsevik Párt tagja. Ö alapozta meg 1920—21-es években örmény- országban és Grúziában a szovjet hatalmat, majd a Szovjetunió ne­héziparának felépítését irányította és a legfelsőbb gazdasági tanács elnöke volt. Róla nevezték el Vla­dikavkaz városát, a Kaukázustól északra fekvő Eszak-Osszét, Auto­nóm Köztársaság fővárosát. Érdekes találmányok, felfedezések: GRIGORIJ ORDZSONIKIDZE Az ívfény lámpát 85 évvel ez­előtt, 1876-ban PAVEL JABLOCS­KOV orosz feltaláló készítette el és az első „Jablocskov-gyertyák” a párizsi Szajna-parton gyúlladtak ki. A vasiparban a csőhúzási eljárást, amelynek segítségével var­rat nélküli csövek állíthatók elő, 80 évvel ezelőtt, 1881-ben REIN­HARD MANNESMANN német mérnök találta fel. A nyomdászatban az autótípia eljárást — fényképek és fest­mények fotokémiai úton nyomásra sokszorosítását GEORG MEI­SENBACH találta fel. A hétköznapok sűrűjéből Ha tudósításban szólnánk az, esetről, pár sorban elmondhat- í nánk az eseményeket. „Az eg­ri farkasvölgyi óvoda és nap­közi tanulóinak a WC-je nem felelt meg a legelemibb egész­ségügyi követelményeknek sem. Átalakítására nem mu­tatkozott lehetőség, mert nem volt szennyvízlevezető csator­na. A városi tanács 20 ezer fo­rint értékben biztosította a csatornához szükséges csöve­ket. A csatorna kiásását a szü­lők társadalmi munkában el­végezték”. Ki tudná megmondani, hány szülőértekezleten tárgyaltak arról, hogy tenni kéne vala­mit. Egyik szervtől a másik szervhez jártak segítséget, tá­mogatást kérve. Aztán már megvolt a pénz. A húszezer. De hát sokra ezzel sem mentek, mert arra már nem futotta a pénzből, hogy a Lenin útig terjedő szakaszon, mintegy 150 méteren a csatorna kiásá­sát is elvégeztessék, összehív­tak hát ebben az ügyben még egy szülőértekezletet. Megma­gyarázták az embereknek, hogy nem kaphatnak mindent a tanácstól, hogy hozzá kell adni a húszezerhez a maguk munkáját is, ha gyermekeik­nek egészségesebb körülmé­nyeket kívánnak teremteni (a mosakodási lehetőség is korlá­tozott volt a levezető csatorna hiánya miatt!) Az értekezle­ten a szülők vállalták, hogy társadalmi munkában segíte­nek; Szombaton, 21-én, egy óra­kor láttak neki a munkának. Jöttek hűségesen a szülők, úgy rájuk kirót összeget, kijelen­tette: — Hát jó! Nekem pedig csakazért sem kell villany! Sógorával mindennemű kap­csolatot megszakított. Hiába próbálták mások is meggyőz­ni, hogy nagy ostobaságot csi­nál, és maga látja kárát, kije­lentette, bizony nem bán sem­mit • A tanácselnök még azt is megmondta neki: nehogy azt higgye, hogy ezután nem lesz a faluban villany, mert ő nem fizetett. A hiányzó összeget ugyanis a tanácsi kasszából adják oda. De ez sem használt. Sőt az sem, hogy az oszlopál­lító brigád az ö háza elé is lerakta a villanypóznát, hogy ha mégis meggondolná, ne le­gyen nehéz segíteni a dolgon. Mert hiszen mégiscsak ö tette meg az első lépéseket a villa­mosítás érdekében. Minden kárbaveszett, s ha Pödör bá­csin múlik, mérgében még a szép, fekete póznát is kidönti, amit tisztelettel beástak a há­za elé. Csakhogy arra vigyáz­tak, s így ma is ott áll, hirdet­ve az értelmetlen konokságot. Így esett hát, hogy Pödör bácsi ma is haragot tart a fél faluval. De főként a sógorá­val. S ez a harag annyira ment eddig, hogy már mindenki tudja: inkább petróleummal világít egész életében, mint­hogy bekapcsolódjék a közös áramkörbe. Ha igaz, amit róla beszélnek, hamarosan külön villanytelepe lesz. Csak az övé és senki másé. Ugyanis agre- gátort akar venni. Szemes Piroska .ahogyan elhatározták; egy í családból többen is; édesapa, vagy anyu, s a nagypapa is, aki kedvet és erőt érzett ma­gában. Ahonnan egyik szülő sem tudott jönni, a nagyobb fiú jelentkezett segíteni; vagy másokat küldtek el maguk he­lyett. Első nap voltak százhar­mincán. Ástak, csákányoltak, lapátoltak egészen szürkületig, ameddig szemük látott. És va­sárnap már hat órakor ugyan­ott folytatták, ahol előző este abbahagyták. 100—120 méte­ren ásták ki a csatornát — másfél méter mélységben. — Szeretném, ha megemlí­tené három szülő nevét — ké­ri Nemes János, a napközi gaz­daságvezető pedagógusa —, azok nevét, akik lelke, motor­ja voltak a munkának. — És sorolja a három nevet: Nagy István, Márföldi Jenő és Beck Kálmán. Az óvoda és napközi otthon előtti téren, a kiásott csatorna két szélén ott magasodnak a friss földhányások. A csatorna átbújik, átkígyózik a hinták alatt. Azokat most nem na­gyon használják, láncukkal a tartó vasoszlopra tekerve pi­hennek. A csatorna „útja” a tér sarkán megszakad — most javítják az úttestet, azért —- innen már a vízmű emberei folytatják tovább a munkát — Nagyszerű megmozdulás volt itt — mondja elismerőleg Fógel Elemér, a vízmű nyug­díjas főmérnöke, a szombati napra emlékezve — ilyen lel­kes igyekezetét rég nem lát­tam. A szülők nagy áldozatok­ra képesek a gyermekeikért. Dicséret illeti, valóban, a munkában részt vevő szülőket akik méhek módjára szorgos­kodtak. De elmarasztalóan kell említeni egyes szervek bizony­talankodását — elsősorban a Vízművekről van szó! ... Az utolsó pillanatban jelölték ki karóval a csatorna irányát... S amikor az emberek már de­rékig álltak a csatornában, a vállalat egyik művezetője — nevezetten: Szegedi István — (aki gajdos-italos hangulatban érkezett), drasztikusan támadt rá a dolgozó szülőkre: „A víz­műveknél én vagyok a műve­zető, már pedig én ezt a mun­kát nem engedélyeztem! Hogy a főmérnökkel megegyeztek? Az nem számít... nekem ő se parancsol... hagyják ezt az egészet és menjenek... haza” —, körülbelül ezekkel a sza­vakkal jellemezhető „felhábo­rodása ...” Nem volt szép a vállalattól az sem, hogy nem adtak időben lámpákat a ki­ásott csatorna megvilágítására — ez könnyen balesethez ve­zethetett volna! — Márföldi és más szülők vezették ki a vil­lanyt a napköziből a térre, hogy ezt a nehézséget áthidal­ják. És kocsilámpákat is sze­reztek a környező házakból... A szülők mindezek ellenére szép és dicséretes munkát vé­geztek, s az ostobaságok, értet­lenségek és bürokratikus bi­zonytalanságok ellenére is! — végre, jelentős lépést tettek affelé, hogy a farkasvölgyi óvodában felszámolják a csep­pet sem egészséges állapotokat. Köszönet érte mindazoknak, akik kezük munkáját adták ehhez... tpatalq/y

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents