Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-01 / 232. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XII. évfolyam. 232. szám ÄRA: 60 FILLÉR 1961. október 1., vasárnap Fegyveres erőink a béke ügyét, magasztos, igaz ügyet szolgálnak Díssünnepség az egri Helyőrségi Tiszti Klubban Szombaton este az egri Helyőrségi Tisztiklub nagytermében díszünnepséget rendeztek a fegyveres testületek napja alkalmából. A díszünnepségen részt vettek a honvédség, a munkásőrség, a rendőrség, a tűzoltóság tagjainak képviselői, valamint a megye és a város párt- és állami vezetői. A hét óra után néhány perccel a himnusz hangjaival megkezdődött ünnepséget Kádár Sándor honvéd- őrnagy nyitotta meg. Az ünnepség diszelnök- ségében helyet foglalt Putnoki László, az MSZMP megyei bizottságának első titkára, dr. Lendvai Vilmos, a megyei tanács VB- elnöke, Kácsor Jánosné, az MSZMP városi bizottságának titkára, Kocsmár János, a városi tanács VB-elnöke, Balázs Gyula alezredes, Kádár Sándor őrnagy, Szabó Géza 6rPutnohi László nagy, Libertiny Sándor, a megyei rendőrfőkapitányság vezetője, Zábráczki Ferenc, a munkásőrség megyei parancsnoka, Brossai János őrnagy, Toronyai István tűzoltó-őrnagy, Németh Tibor, a Ldkatosárugyár igazgatója, Simon Flórián rendőrőmagy, Stark Károly rendőrszázados, Jakubinyi Béla őrnagy, Pénzes József százados, Csörgő Ferenc százados, Jakab Emil százados, Mihályi Pál, a munkásőrség járási parancsnoka, Kiss József, Kiss Gábor, a városi KlSZ-bizottság titkára, Vin- cze József rendőrszázados és Rimóczi László őrnagy. Kádár Sándor őrnagy megnyitó szavai után Putnoki László elvtárs, a megyei párt- bizottság első titkára mondott ünnepi beszédet. 0 ünnepi beszéde Ma az első esztendő, amikor hazánk fegyveres erői együtt ünnepelnek a fegyveres erők napján. Velük együtt ünnepel az ország egész népe. Igen, ünnepel, bár ez sokszor, sok időn keresztül furcsának hangzott Furcsának, mert népünk történelmének sok évszázadán keresztül a fegyveres erőktől félni és rettegni kellett. Mert ezeket az erőket elsősorban népünk ellen, népünk elnyomására, piegíéleml í tésére és rettegésben tartására hozták létre. Az első fegyveres alakulatok, amelyek ízig-vérig a nép szolgálatában állottak és állnak ma is, 1917-ben Oroszországban jöttek létre és azt követően nálunk Magyarországon 1919-ben. Ezek a fegyveres alakulatok, fegyveres erők merőben újak, alapjaiban mások voltak minden addigi fegyveres alakulatoktól. Ezek a fegyveres alakulatok a forradalom szülöttei, első ízben az emberiség történelmében nem a tőke, a nagybirtok védelmét, és a népek elnyomását szolgálták. Céljuk a népek szabadságának védelme, létük pedig a tőke, a nagybirtok pusztulását jelentette. Ezek voltak az első olyan fegyveres alakulatok és erők, amelynek katonái, rendőrei azért fogtak fegyvert, hogy saját és családjaik jobb sorsát teremtsék meg és védelmezzék. A történelemben először egyezett és találkozott a katona, a rendőr és az ember, a munkás, a paraszt és az értelmiség érdeke. Mert a történelem hosszú évtizedein keresztül minden társadalmi rendben mind a katonának, mind a rendőrnek érdeke és feladata szöges ellentétben állt az ember, a dolgozó nép érdekével. Régen a katona fegyvert fogott, hogy apjára lőjön, ha a tőke zsarnoksága ellen lázadozik. A csendőr- és rendőr-alakulatokat azért verbuválták, hogy sortűzzel válaszoljon, ha az utcára megy a munkás, munkát és kenyeret követelni. A csendőr- és rendőralakulatokat arra képezték, hogy torkára fagyassza a szót, ha a munkás vörös Csepelje a Váci utat hívta segítségül. Ma pedig a fegyveres erők minden alakulatával, minden katonájával és rendőrével tanítják azokat a dalokat, melyeket valaha a régi fegyveres erők némítottak el. De lényeges a különbség a fegyveres alakulatok egymáshoz való viszonyában is. Régen a fegyveres csoportok egymáshoz való viszonya semmiképpen sem volt barátinak nevezhető. Más volt a célja a csendőrségnek, megint más a rendőrségnek és merőben eltérő a besorozott katonának, akinek rettegnie kellett a Horthy-hadsereg embertelen körülményeitől. De más volt a viszony a legénység, a tiszthelyettes és a tiszti állományban levők között. Ezek külön kasztot, régiót képeztek és igényeltek. Aki az altiszti kaszt tagja akart lenni, meg kellett tagadni saját fajtáját, osztályát és barátját. A legjobb, legmegbízhatóbb ember abban a hadseregben az volt, akinek minősítésében az állt: még az apját sem kíméli, „ha a helyzet úgy adódik”. Akkor viszont a helyzet csak úgy adódhatott, hogy védenie kellett Weiss Manfred, Chorin báró, Vida Jenő, gróf Esterházy tízezer holdjait, gyárait és bankjait. Ezek az alakulatok csak egyben emelkedtek a tökéletesség legmagasabb fokára. Ez pedig az emberkínzás, a nép legjobb fiainak, a kommunistáknak üldözése és mészárlása volt. Ezt olyan szakértelemmel, a tökéletesség olyan magas fokán tudták végrehajtani az 1919-es forradalom leverésétől egészen 1945-ig, a fel- szabadulás napjáig, hogy példátlanul állt az egész világ előtt. Ma, a fegyveres erők napján népünk merőben más, egészen új tagjait ünnepli a fegyveres erőknek, katonában, munkásőrben, rendőrben, kar- hatalmistában, tiszthelyettesben és tisztben. Merőben más ez a nap azért, mert megszűnt az előbb vázolt fegyveres erők megteremtésének és fenntartásának alapja, a tőke, a kizsákmányolás. Ma a fegyveres erők napján olyan alakulatokat és egységeket ünnepiünk, amelyeknek katonái, rendőrei, karhatalmistái, munkásőrei, tiszthelyettesei és tisztjei első és legfontosabb feladatnak a nép védelmét, a dolgozó nép jólétének biztosítását tekintik. Ma a fegyveres erők minden alakulatát mélységesen áthatja népünk szeretete. Céljában és felépítésében ennek a legfontosabb feladatnak kell megfelelnie. Ma a fegyveres erők teljes egységet alkotnak, a haza, a függetlenség, a nép érdekeinek védelmében. Fzt az egységet semmi sem bontja és bonthatja meg, mert ezekben a fegyveres alakulatokban a tiszt, a tiszthelyettes és a közkatona érdeke azonos és azonos az érdeke az embernek, a katonának, a rendőrnek egyaránt. A fegyveres testületek kü- lön-külön speciális feladatokat oldanak meg. Ez azonban nem zárja ki, sőt, erősíti egységüket, mert speciális feladatuk végzését egységes cél, az ország függetlensége, dolgozó népünk szabadságának védelme vezérli. A fegyveres alakulatok előtt a történelem során soha még olyan magasztos célok nem állottak, mint állnak azokban az országokban, aliol a nép vette kezébe adataimat és maga a nép hozta létre fegyveres alakulatát. A fegyvert viselő ember ma arra tesz hazánkban esküt, .hogy a dolgozó népet szolgálja. Azért visel fegyvert, hogy saját népét, saját fajtáját és családját védelmezze. Mindezek mellett talán még magasztosabb az a cél, hogy a hatalmon levő nép fegyveres őrei azért viselnek fegyvert, azért tanulják meg a fegyverek forgatását, hogy soha ne legyen szükség fegyverekre és azok soha ne szólaljanak meg. Furcsán hangzik, hogy azért tartani hadsereget, kiképezni katonáit, hogy soha többé ne legyen háború. Furcsa ez azért, mert minden eddigi hadseregeknek és általában fegyveres alakulatoknak az volt a feladatuk és céljuk, hogy megtanulják a rájuk bízott fegyverek forgatását és megtanulják embermilliók mészárlását a rájuk bízott fegyverekkel. Ma a fegyveres alakulatok, a fegyveres erők harcosai, tiszthelyettesei és tisztjei kezébe népünk azért adja a fegyvert, és azért tanítja meg bánni ezekkel a fegyverekkel, hogy az embermilliók életét védelmezzék és képesek legyenek megakadályozni az emberélet millióinak pusztulását. Ma a katona, a rendőr, a karhatalmista, munkásőr legszentebb és legmagasz- tosabb ügye a béke védelme, az emberi élet oltalmazása és nem pedig mészárlás. Ezért merőben más a ma ünnepelt fegyveres erők célja és feladata. Ezért is felemelő ma ezeknek az erőknek, alakulatoknak tagjává lenni és ott becsülettel helytállni e magasztos célok érdekében. Es ezért veszi őket körül népűnk féltó gondossága és forró szeretete. Amikor arról beszélünk, hogy fegyveres erőink legszentebb kötelessége a béke védelme, az emberi élet oltalmazása, akkor mi tudjuk, hogy ehhez jól képzett, modemül felfegyverzett és a fegyvert jól forgatni tudó katonára, munkásőrre, rendőrre, karhatalmistá- ra van szükség. Mert e nélkül a tudomány nélkül nem lehet védelmezni, oltalmazni a békét és az emberi életet. Az embermilliók pusztulását előkészítő imperialista fenevad megfékezése csak egy erős, jól képzett, jól felfegyverzett, a békét oltalmazó hadsereggel és fegyveres erőkkel lehetséges. Fontos ezt tudni ma, amikor a nemzetközi helyzet az imperializmus agresszív politikája következtében olyan feszültté vált, hogy ennek háborútól való megőrzése csak a szocialista tábor katonai fegyveres erejétől függ, semmi más biztosíték az emberi történelem legszömyűbb háborújának elkerülésére nincsen. Az imperializmus háborús törekvéseit meggátolni csak az erő láttán lehet. Világos, hogy a Szovjetunió, amely ma a legerősebb hadsereggel rendelkezik a világon, már igen sok javaslatot és kezdeményezést tett, hogy tárgyalások útján vessenek véget a szinte hisztériás háborús fegyverkezésnek, amely az imperializmus táborában folyik. Vállalta a teljesen egyoldalú hadsereglétszám csökkentését, az atom- és hidrogénfegyverek kísérleti robbantásának beszüntetését. És mi történt? Az imperializmus a Szovjetuniónak említett kezdeményezésében, béketörekvéseiben, valamiféle gyengeséget vélt felfedezni. Míg a Szovjetunió csökkentette fegyveres erőinek létszámát, addig Nyugaton katonai behívásokat hajtottak végre. Gyorsabb ütemben fegyverezték a nyugati országok szinte valamennyi hadseregét. Meghiúsítottak minden olyan tárgyalási készséget, amely az általános és teljes leszerelést mozdította volna elő. A termonukleáris kísérletek megszüntetése helyett szaharai atomrobbantások kezdődtek az imperializmus táborán belül. Míg a Szovjetunió az általános és teljes leszerelésért, a béke biztosításáért küzdött, kalóz módjára légiprovokációt hajtottak végre a Szovjetunió területén, az emlékezetes U— 2-es repülőgéppel. Ekkor —, bármilyen furcsának is hangzik, — a béke védelme és a fő cél; a termonukleáris háború megakadályozása érdekében a Szovjetuniónak erélyesebb, határozottabb hangot kellett használnia. Ismert Malinovsz- kij marsall kijelentése, hogy a jövőben nemcsak a provokáló repülőgépre, hanem a repülőgép féiszállási helyére is lecsap a Szovjetunió. Amikor Fidel Castro forradalmát az amerikai provokáció közvetlen veszélye fenyegette, a Szovjetunió bejelentette, hogy veszély esetén kész interkontinentális és ballisztikus rakétákkal is segítséget nyújtani a kubai nép forradalmának. Ezekben a bejelentésekben, bár furcsán hangzik, 3 a fő cél a béke védelme,— a háború, a nukleáris háború veszélyének csökkentése és elhárítása volt. Most a Szovjetunió bejelentette, a nukleáris kísérletek folytatását, ennek is fő célja a háború elkerülése, a termonukleáris háborúk veszélyének csökkentése volt és marad. Komolyan kell venni a Kommunista és Munkáspártok Moszkvai Nyilatkozatát, amely a jelenlegi nemzetközi helyzetben a termonukleáris veszély elhárítását jelölte meg a legfőbb feladatnak. Ideológiai különbség nélkül, vagy talán ellentétek ellenére, minden haladó és emberséges erő fő feladata ma az említett veszély elhárítása. A szocialista tábor, a Szovjetunió minden intézkedését, — mégha meglepőek is ez jelenleg tény, mert sehol, semmilyen fronton a két tábor között háború nem áll fenn. De mi a békés egymás mellett élést olyan időszakban éljük, amikor a vezető imperialista fenevad minden erőfeszítést megtesz a szocialista tábor, főleg a Szovjetunió katonai erejének, rakétafölényének megszüntetéséért. Most, a koreai háború kitörésének évfordulóján, amerikai katonai folyóiratok megemlékeztek az ott követett katonai stratégiáról. Többek között foglalkoztak azzal, hogy Koreában miért nem vetették be az atomot. A cikk egyöntetűen megállapítja, azért nem, mert az Egyesült Államok már elvesztette az atom feletti egyeduralmát. És nem rendelkezett olyan mennyiségű atombombával, hogy a Szovjetunió közbelépése esetén sikerrel felvehette volna a harcot. Mert a Szovjetunió már akkor rendelkezett olyan és annyi atombombával, hogy Dél-Ko- reában meg tudta volna bénítani az Egyesült Államok hadigépezetét. Ha ez a helyzet nem áll fenn, akkor Koreában éppúgy ledobják az atombombát, mint ledobták azt Hirosimára és Nagaszakira, valóban minden hadicél nélkül és kizárólag kísérleti céllal. Az amerikai imperialisták ledobták volna már ezeket a bombákat más esetben is, ha nem volnának vezető katonai körök tudatában annak, hogy az Egyesült Államok bármely pontja sebezhető ballisztikus, vagy interkontinentális rakétával a Szovjetunió területéről. Ennek tudata nélkül már kitört volna egy újabb világháború. Nos, mj a békés egymás mellett élést olyan korszakban akarjuk megvalósíkell fogadni, hogy ezeknek az intézkedéseknek fő célja ugyanaz, amelyet minden békeszerető mozgalom maga elé állított, egy újabb pusztító termonukleáris háború veszélyének elhárítása. Ha a nemzetközi helyzet második döntő jelentőségű megfigyelése az lehet, hogy a termonukleáris veszélyelhárítás a fő feladat, akkor a fő front, ahol a harcot vívjuk, az általános és teljes leszerelés, a békés egymás mellett élés. Az általános és teljes leszerelés lényege, hogy a fő veszélyt, az embermilliókat fenyegető háború veszélyét csökkentsük, vagy megszűntessük. Mert ezek megnyugtatóan csak úgy szűnnek meg, ha sikerül megvalósítani az általános és teljes leszerelést Tehát megszüntetni annak veszélyét végérvényesen, hogy az imperializmus bármilyen körülmények között is a termonukleáris háború eszközeihez folyamodhassák. tani, amikor az imperializmus egyre inkább a fasizmus irányába tolódik és a legembertelenebb társadalmi képződménnyé válik. De ugyanez az időszak az imperializmus alkonyának időszaka is. Nos, ebben az időszakban akarjuk megvalósítani a békés egymás mellett élést, amely teljesen reális cél és kiküszöbölni a háború lehetőségeit, amelynek fő eszköze az általános és teljes leszerelés megvalósítása. Csak ez a garancia ahhoz, hogy sikerül véglegesen megtörni az amerikai és általában az imperializmus termonukleáris hadigépezetét. Ennek megtörését nem a kapitalizmus győzelmétől való félelmünk teszi szükségessé, hanem éppen a béke védelme, az emberi élet millióinak féltése és védelmezése. Az általános és teljes leszerelésért vívott harc szinte egy-egy állomása Kuba, Laosz, Kongó és Berlin. Mert az itt elért sikerek végül is az imperializmus egy-egy vereségét jelentik. Németországban a fő ellenség nem maga Adenauer, noha közvetlenül ő áll előtérben, hanem maga az imperializmus, amely újabb háborúra, újabb világégésre spekulál. Ezért minden lépés, amelyet a berlini kérdésben, a német kérdésben előre .épünk, közelebb visz bennünket a győzelemhez. Ma a világon minden országban, nálunk is, a reakció fő támasza az amerikai imperializmus hadigépezetében, katonai erejébe vetett hit. Könnyű ezt lemérni nálunk is, a nép ellenségei az élet minden területén, fő támasznak az amerikai imperializmust tekintik és az imperializmus általuk vélt „sikereitől” függően spekulálnak és tevékenykednek. Most, amikor a nemzetke (Folytatása a 2. oldalé azok —, azzal a bizalommal A békés egymás mellett élés,
