Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-12 / 215. szám

1981. szeptember 12., kedd NEPOJSAG 5 talajon az idővel az Egri Gépállomás Nehéz birkózik pillanatokban nem talállam jogosnak az Egri Gépállomás főkönyvelőjének, Péteri Ernő­nek panaszát, aki ugyan tré­fálkozva mondta, hogy keve­set foglalkozunk velük, köz­lünk róluk hírt az újságban, de szavaiban ott bujkált az igazi ok is: mi is igyekezünk a munkánkat elvégezni becsüle­tesen, erőnktől tellően, meg­érdemlőnk annyit, hogy írja­nak rólunk. Jogtalannak tartottam az el­ső pillanatokban ezt a panaszt, mert ahogy végigjártam a te­lepet, szinte mindenütt idege- sítően csend fogadott. Igaz, ebédidő volt, de ez nem elég indok arra, hogy ilyen mozdu­latlan legyen ez a gépállomás, és ennyire üres. Mert lénye­gében egy-két SZK—3-as kombájnon és aratógépen kí­vül nem lehet az Egri Gépál­lomás udvarán megtalálni más gépet. — Nem is jó gépállomás az, amelynek udvarán ilyen nagy dologidőben rengeteg gépei, szerszámot lehet találni. — Magyarázza a főkönyvelő. — Mert ott akkor nem dolgoz­nak az emberek. Szántani kell a traktoroknak, szántani, mert ennek az ideje van most itt. Amint a munkák elvégzésé­nek ütemét figyelem, hát bi­zony van még mit „a tejbe aprítani”, azaz szántani a me­gye traktorosainak, de a mi gépállomásunk traktorosainak is. A nyári mélyszántást, az újtelepítésű szőlők alá való földforgatást végzik emDere- ink, és szeretnénk még jobb eredményeket elérni, mint augusztus 20-ig. | ELMOSOLYODIK^] £lróbe vesz egy dossziét—, hogy pon­tos adatokkal tudjon „szol­gálni” — és bizonyságul né­hány adatot sorol fel: — Tavaszi-nyári együttes tervünket augusztus 20-ig 118,2 százalékra teljesítettük, ami azt jelenti, hogy 76 988 nor­málholdat műveltünk meg, és ezzel a teljesítményünkkel a megye gépállomásai között a második helyre kerültünk. — Ez már csak meggyőző érv? — kérdi Barta Antal üzemgazdász, aki eddig az író­asztala mellett ült, papírmun­kába temetkezve. — De még néhány adattal szolgálhatunk, és szeretnénk is ha megírnák, hogy a talaj munka tervünket 123,5 százalékra teljesítettük, és éves tervünket is már 62,5 százalékban végrehajtottuk. így mondják ezt mellettem a gépállomás emberei. „Dobá­lóznak’'- a számokkal, látni, érezni rajtuk, hogy minden­nap benne vannak a számítá- aok tengerében, s ami csodál­ni való, a rengeteg szám kö­zül meg tudnak jegyezni min­den adatot. Ezen tűnődöm egy pillana­tig, és a számok között az em­bert, a munkát, az elmúlt he­tek, hónapok kitartó szorgal­mát, önfeláldozását keresem. Mert okvetlen erre volt szük­ség a gépállomás dolgozóinak ahhoz, hogy ilyen szép, jó eredményeket érjenek el a fel­adatok elvégzésében. Titka van ezeknek a számoknak, meg­fejthető titka: az emberi mun­ka. Ezt tükrözi az a számadat is, hogy szántási tervüket 115,7 százalékban teljesítették, s ha külön a nyári tervteljesítést nézzük, ez is 90 százalék fö­lött mozog! A munka! ERROL AKAR [^emeí írni innét. Külön a traktoro­sokról, s külön a szerelőkről is. A példákért nem kell mesz- sze mennünk. Vessünk egy pillantást az elmúlt tavaszra és nyárra. A nagyon sok pél­da közül elevenítsünk fel egyet-kettőt, annak bizonysá­gául, hdgy milyen munkát vé­geztek az Egri Gépállomás dol­gozói az elmúlt hónapok egy­szerű hétköznapjai és vasár­napjai alatt. Mert sokszor előfordult az, meg napjainkban is előfordul, hogy vasárnap is helyt kell állni a munkában a traktoro­soknak, szerelőknek egyaránt. 123 erőgépe van a gépállo­másnak, 140 erőgépvezetője — 26 község, 32 termelőszövetke­zet, ahol segítséget várnak a gépállomástól. — Nehéz, nagyon nehéz mindennap a feladatok telje­sítése — mondják a dolgozók. — Nagy a terület — a megyé­ben a legnagyobb — és talán a legrosszabb is, mert hegyes vidék a mienk. Bekölce, Szil­vásvárad, Nagyvisnyó, Szűcs, Eger, Verpelét — csak néhány községet említenek, ahol min­dennap akad munka a gépál­lomás embereinek. S ezt telje­síteni nem „tündér! álom”. A tavasszal a boronák nagy ré­sze tönkrement, 70 levélre még okvetlen szükség lenne, tár-: csából legalább 32 garnitúra-: ra, gyűrűshengerből 10-re, és így tovább: 9 SZ—80-as és öt DT traktorra, hogy az élet diktálta tervet maradéktala­nul tudják teljesíteni, és ami nem kis feladat: Időben. Ter­mészetesen jó lenne, ha lenne szántóföldi függesztett kultl- vátorunk is, mert egy sincs: belőle, vagy istállótrágyas2ó-: ró, silókombájn, silótöltő, my meg amit talán nem is égé-; szén utoljára kellett volna említenünk: megfelelő meny*; nyiségű alkatrész. Mert ez; sincs, pontosabban, nehéz,; hosszú időt vesz igénybe a beszerzése. Mint Kirchner Já­nos, a gépállomás főmérnöke magyarázta, az egész országot be kell járniuk, ha valamilyen alkatrészre van szükségük, mert Egerben már nem szíve­sen adnak nekik, mindig kés­ve, sok-sok felszólítás után tudják megadni. Mégis! , Mindezek ellenére nagysze­rű eredményekkel dicseked­hetnek az egriek. A rengeteg nehézség ellenére is „állták a sarat”, és napjainkban is el­követnek mindent annak ér­dekében, hogy a munka, a szántás a földeken ne szüne­teljen egy pillanatig sem. A szerelők éjjeli szolgálatot tartanak, vasárnap pedig ügyeleti szolgálatot. A gépál­lomás műhelykocsija állandó­an járja a területet, s helyszí­nen végzi el a javításokat. Különösen a gépállomás kom­munistái járnak élen a mun­kákban, de a dicséretből kijár valamennyi dolgozónak is. Az igazgató — Boza Ernő — a ta­vasszal és nyáron — de nap­jainkban is — hajnal 3 órától járja a határt, a járást, és sze­mélygépkocsija tele alkatré­szekkel. A szántás idején eKe- vasakkal, a nyári munkák ide­jén pedig más alkatrészekkel. De ugyanígy járta, és járja a határt Molnár András főagro- nómus is. Különösen a szerelők végez­nek dicséretre méltó munkát. Előfordult nemegyszer, hogy hetente 100 órát töltöttek mun­kában. Visontaí István, Király István szerelők — csak kettőt említünk közülük —, akik például hétfő reggel 6 őrsikor kezdték a munkát este 11-ig. és a hét minden napján ugyan­így dolgoztak, szombaton pe­dig reggel 6-tól vasárnap dél­utánig egyfolytában. volt erre a feszített üte­mű munkára, tartani a „lehe­tetlent”, mert a munka, az élet követelte meg tőlük. Csakis így tudták biztosítani a legrövidebb idejű gépállást, csakis így tudták azokat az eredményeket elérni, amelyek­nek jna a birtokában vannak, s amivel ma jogosan dicseked­nek. Most, napjainkban a nyári mélyszántás, kukoricatörés, cukorrépa szedése, szállítása, az őszi vetés jelent majd ko­moly munkát, amelyeknek el­végzésére indulnak mindennap „bevetésre”. Hogy széles fron­ton hidad, sikeresen ez a „be­vetés”, erről vall mindennél jobban az „üres” gépállomás... Fazekas István TIZEDMAGÄVAL dolgozott február óta. Szinte megállás nélkül, mert sok volt a mun­ka. Csak vasárnaponként pi­hentek. Az éjszakák hamar megvirradtak s reggel, ami­kor a gyárba indultak, még zsibbadt volt derekuk, meg a karjuk, mert napestig csövek, vezetékek között guggoltak, hajlongtak. Százszor és ezer­szer nyúltak a szerszám után, kézbe került a tizes villás­kulcstól a harminckettesig mindegyik. — Február közepén a szi­vattyúállomáson kezdtük, de talán a bepárlóknál tartott legtovább a munka. Átrendez­tük, bővítettük a bepárlót, na­gyobb lett a fűtőfelülete — magyarázza Hederics Ferenc, a Selypi Cukorgyár egyik kar­bantartó részlegének, a réz­művesek csoportvezetője. — Tavaly a vacuum páraelhúzó vezetékével is baj volt. Ki­csinek bizonyult a riégyszázas csővezeték, ötszázasra cserél­tük ki, a kettő találkozásánál pedig hatszázas kellett. Űj szelepekre is szükség volt. Megcsináltuk házilag. — Hát a dobszűrők, meg az előmelegítők? Magunk is azt hittük, hogy nem készülünk el velük idejére. Célprémiu­mot tűztek ki, hogy bizto­sabb legyen a határidő. Sok baj volt az oxigénpalackokkal. Pestre jártak érte. Aztán hol kaptak, hol nem. Babcsány Jó­zsef és Bárándí Jenő ezen is segített. Elektromos ívhegesz­tővel dolgoztak, így gyorsab­ban is haladt a munka. Köz­ben hat új dobszűrőt gyár­tottunk házilag, leszabtuk a csővezetékeket, megcsináltuk az íveket. HEDERICS FERENC feljebb tolja a sapka ellenzőjét, szem­üvege megcsillan és rövidre stuccolt bajusza alatt mosoly bujkál. Múlt Időben beszél a dolgokról, kicsit úgy tűnik, mintha gyerekkori virtusko­dásról lenne szó, pedig, hetek, sőt hónapok komoly munká­járól beszél. Együtt járjuk a nagy gyár végtelennek tűnő labirintusait. Mindenütt gé­pek, szivattyúk, szűrők, csö­vek és szerelések hosszú sora. Mondják, hogy több kilométer hosszú a gyár csőhálózata. Ezer és ezer tömítés, csavar és csatlakozás. Ezeket ellen­őrzik, javítják, cserélik és gyártják a karbantartók. — A legnagyobb bosszúság az, ha későn kapunk egy-egy gépet, vagy alkatrészt. Az idén az előmelegítőkkel volt egy kis baj. Nagyon rá kellett kapcsolni, hogy idejében kész legyünk. Kapuszta János volt a legjobb segítőtársam. Hederics Ferenc jól megter­mett, 55 éves férfi. Kiegyene­sedik, felfelé néz a magasba, és a sok-sok cső közül most csak egyet lát. Azt az egyet, amelyiken egy kicsit könnye­zik a pakolás. — Szorítsd meg, Tari Ist­ván! Kék overálos férfi lát mun­kához, de a rézműves tovább vizsgálódik, ellenőrzi, hogy nlncs-e valami baj másutt is. Éles fütty harsan. Áthatol ez minden zúgáson, sistergé­sen és kopácsoláson. Egy eme­lettel feljebb, a korlát mögött sötét svájcisapkás férfi áll. Tőle, s nem a tolatómozdony­tól származik a fütty. Integet, s rá figyelnek most a szerelő­munkások. A szó, meg a kiál-, tás is elhal itt, ebben a nagy munkazajban, azért füttyel, meg kézmozdulatokkal jelez egymásnak a két brigád. Sza­bó János és Hederics Ferenc munkája szorosan összefügg. Egymás mellett és egymást segítve dolgoznak. Szabó János manipuláns legfőbb gondja most a szele­pek, a műszerek, a bepárló és egy egész sor gép szabályos, pontos működése. Ö az első számú őr, hogy a cukorgyár­tási kampányban fennakadás ne legyen. Háromezer órán át éjjel-nappal mennek a gépek. Gőz és forró víz feszíti a sze­lepeket és csöveket. Egyetlen mechanizmusként működnek a kazánok, szűrők, vákuumok, és ki győzné felsorolni, hogy még hányféle gép. ök, a kar­bantartók ápolják, fiatalítják és csinosítják a gépeket és tartozékokat, februártól szep­temberig. És most van a fő­próba. Igen, a gyár főpróbája. Nem a nagyközönség, csak a be­avatottak előtt. A miniszté­rium és a többi cukorgyár szak­emberei éles szemmel vizsgá­lódnak, hogy minden a helyén legyen, zárjanak a csapok és tömítések, ne lötyögjön egy csavar se. MINDEN FŐPRÓBA izga­lommal jár, Selypen sem volt ez másként. Hederics*Ferenc, Szabó János és a többiek, cső­szerelők, lakatosok, villanysze­relők, rézművesek, ácsok, szak­munkások és mérnökök érzik a felelősséget. Szaktudás, és felelősség, szív és szorgalom kell a karbantartó munkához. Hederics Ferencből és Szabó Jánosból egyik sem hiányzik. Ezért szeretik és becsülik őket a Selypi Cukorgyárban. (F. L.) Cipéssm űhely A pró kírakatú, keskeny bejáratú üzlet- helyiség egy ugyancsak szűk utcá­ban. Sötét, egy kis ablakán alig szűrődik be valami világosság, ha jobban szétnézel, mégis minden csupa szín itt. A régi pulton részben rendezetten, részben halomba szórva sorakoz­nak, tornyosulnak a megjavított cipők. Mind csupa nyári szín. Piros, zöld, sárga, fehér, kék, csupa élet, csupa vidámság, csupa forró nap­sütést idéző darab. Ugyan, kérem, már egy cipőhalom is éb­reszthet ilyen Összehasonlításra gondolatokat, mint „élet", „vidámság", „forró napsütés”? Ho­vá jutottunk? Egyszerű lábbelik ezek, akár­hogy is nézzük, csak más-más színűre festve, különböző fazonokkal, ennyi az egész. Cipő­ipari „termék"... Lehet ...De mégsem. Nem... Nem másí­tom meg a szavam. Nem tehetem, mert a mű­helynek másik része is van, nemcsak a pult. Ez pedig a kövezet, az idős cipészmester asz­talkája és kerek, háromlábú széke körül. Itt minden csupa sötét szín. Barna, szürke, fekete. Komoly, komor, félcipő, túrabakancs. .. csiz­ma. Mindegyik esőt, szelet, sarat, a falevelek hullását idézi. A vigasztalan, szürke, influen­zát hozó őszt. Ezért oly jó beszélni, aranyos fátyollal be­vonni a nyár forró napjainak emlékét, ezért kedvesek még az idős mester keze alól nem­I régen megjavítva kikerült apró női papucsok, szandálok is. Mert ott a kövezeten javításra várva —, hogy mire szükség lesz rájuk, „beve­tésre kész" állapotban sorakozzanak a szek­rényben —, az a sötét halóm, az őszi cipők tö­mege mindinkább növekszik, jelezve, hogy közeledik a nyár utolsó, az ősz első napja. Fájdalmas lesz a búcsú, a nyári napsugártól. De hiába... A szeptember már itt van... Az őszi légy Tgen, ez már az. Az őszi légy. Kinn; A ugyan még forrón süt a nap, de ez; itt benn a szobában, már az elhullás, a pusz-; tulás előtt állók fajtájához tartozik. Szemtelen. Nincs tekintettel arra, hogy; dolgozni szeretnék, elmélyültem odaadással, ■ kihasználva a csendet, magányt, amely körül-; vesz. Hangtalanul, hol az előttem fekvő pa-| pírra, hol toliam végére telepszik. De ez még; a kisebb baj, mert innen feljebbszállhatnékja; támad, orromat és halántékomat csiklandozza; hajszálvékony lábaival. Egy buta kis versezet jut az eszembe. Em­lékkönyvben láttam. Gyerek írta gyereknek:: „Kezedre szállt egy légy, — kívánom, boldog: légy” ... Én nem vagyok boldog, sőt dühöngök, mert a légy nem hagy nyugodni. Odacsapok, ahol látom, majd érzem. Lustán, szinte kellet­lenül repül el a másodperc töredékével ha­marabb, mint ahogy agyon tudnám ütni. Még ezzel is bosszant. A lustaságával, a lomhasá­gával, amely már egy cseppet sem hasonlít a nyári legyek fürge, ide-oda cikázó repdesésére. Még ezzel is tüntet, ezzel a lassú, lomha repüléssel. És figyelmeztet, ahogy nézegetem,: mint száll jobbra-balra a szobában. Ezzel is figyelmeztet, hogy: vigyázz, jó ember, itt az; ősz, a küszöbön. Amikor ez eszembe jut, hirtelen elszáll a; mérgem. Nem csapdosok tovább értelmetlenül; magam körül. Nem szeretem a legyet, nincs; is különösebb okom rá, most mégsem bántom; tovább. Szerencsétlen kis jószág. Ügyis elpusz-; túl rövidesen. Ez most egy kicsit szomorú, mert azt je-' lenti, jön az ősz. A szeptember már itt van ... Weidinger László 65 millió forint előleg Az idén a megye termelő­szövetkezeteiben már rendsze­resebbé vált az előlegek fize­tése, s ez jó hatással volt a kö­zös munkák végzésére is. Eb­ben az évben a megye terme­lőszövetkezetei közül 112-ben minden hónapban rendszere­sen osztottak pénzelőleget a végzett munkaegységek ará­nyában. Ilyen címen eddig 65 millió forint került kifizetésre. A tapasztalatok alapján több termelőszövetkezetben elhatá­rozták, hogy jövőre áttérnek a végzett munka teljesítmény szerinti díjazására. Izlandi „kincskeresők“ Izlandi „kincskeresők” egy csoportja a napokban expedí­ciót indított, hogy megkeressen egy holland fehérhajót, amely feltehetően arannyal és drá­gakövekkel megrakodva 1867- ben süllyedt el Izland délkele­ti partjainál. Akkoriban háború dúlt Ang­lia és Németalföld között és ezért a hajó Kelet-Indiából szokatlan úton, Izland felé igyekezett Hollandiába. Való­színűleg az izlandi homokzá­tonyokon süllyedt el. Ha iga­zuk van a régi krónikáknak, akkor a hajón értékes arany és drágakő szállítmány volt, amely megérné az expedíció kutatási költségeit. AZ ELSŐ DE SZÜKSÉG Katona József Kovács György A Bagl-brigád legjobbjai Balázs Lajos Mikó Gyula Köteles András Bódl István A rézműves és a manipuláns

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents