Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-08 / 212. szám

1981. szeptember 8., péntek NBPÜJS ÄG Fokozott vadkárelhárítás — több termés Nyolcvan vasufasbérlet az Operában Stencilezett felhívást küld­tek ki a szakszervezeti bizott­ságoknak: kellő számú jelent­kezés esetén az Operaház vas­utas bérletet bocsát ki. A bér­letek 1961. november, 1962. ja­nuár, március és május hóna­pokban mindenkor a hónap harmadik vasárnapján dél­előtt 11 órakor érvényesek, az újjáépített Erkel Színházba. Az igényeket a Vasutas Szak- szervezet megyei bizottságához kellett továbbítani. Nyolcvan bérletet váltottak. De nemcsak ennyien élvezik a komoly zenét. Megyénkből több vasutas már régebben jár rendszeresen operába, többnek egyéni bérlete van. Ezek száma a most jelentke­zett 80 főn felül van. Mindez azt bizonyítja, hogy vidéken, az egyszerű dolgozók között is van érdeklődés és megvan az igény a nemesebb szórakozás, a komoly zene iránt. A Parasztbecsület, a Bánk bán, és Bajazzók, Pucci­ni, Verdi és Erkel zenéje egy­re szélesebb népréteg közkin­cse lesz. Bemutatjuk... Liszkai Rozáliát, az egri Vá­rosgazdálkodási Vállalat ker­tészetének tanulóját. Nemcsak a munkában, de a tanulásban is kiváló eredményt ért el, amiért kéthetes beutaló üdü­lést kapott a Balaton mellé, Siófokra. — A NAGYFÜGEDI tsz- asszonyok a nagy nyári mun­kák elején kéréssel fordultak a gazdaság vezetőségéhez, hogy a lehetőség szerint ál­lítsanak fel üzemi konyhát a tsz-ben dolgozó nők te­hermentesítésére. A Dózsa Tsz vezetősége helyet adott e kérésnek, s szeptember 1-ig üzemi konyhát működtetett, amelyet naponta átlagosan 450-en vettek igénybe. „n tulajdonos kerestetik" 1949. Mátravidéki Erőmű. Ez a felírás olvasható Hat­vanban, a kórház tanács felé eső oldalán elhelyezett táb­lán. A járókelő feltételezni — és joggal —, hogy az üzemi hirdetőtáblán munkaalkalma­kat, az ősszel induló szakmai tanfolyamokkal kapcsolatos értesítéseket, vagy más köz­érdekű közleményeket hoz­nak az emberek tudomására. Mit láttunk a táblán? Kis­sé sárgult, napszítta újság­lapokat. A székesfehérvári és pécsi légoltalmi gyakorlato­kat ismertették, képekben és írásban. Közelebbi eseménye­ket, vagy távolabbi városokat nem találtak? Az igazsághoz tartozik, hogy olvashattunk ott helyi anya­got is. Íme, a hiteles szöveg: „A Vasas Szakszervezet az idén is megrendezte a köz­kedvelt üzemi labdarúgó-baj­nokságot." Óriási! Erdekfeszltő és nagy jelentőségű. Különösen így, múlt időben! De feltétlenül Öles betűket és plakátnagy­ságú papírt igényelt ez a „közérdekű" hír. Vagy.talán nem tudtak mit írni a mintegy két négyzet- méter nagyságú táblára? Száz és száz műszaki probléma akad, amelyekre ötletet, meg­oldást, vagy újítási javaslatot kérhetnek a dolgozóktól. Nem lenne helyes erre irányítani a figyelmet? Tudjuk, hogy a Mátravidéki Erőműben rend. szeres szakmai oktatás folyik és bizonyára a közeljövőben újabb tanfolyamok indulnak. Nem szükséges vajon, hogy a vállalat vezetősége felhívja erre a dolgozók figyelmét? A kultúrházban különböző mű­sorokat rendeznek, fllmelő- adást tartanak. A munkaidő végén az emberek futnak a vonathoz és a buszra. De a Hatvanban lakók séta köz­ben megnéznék a táblát, ha lenne rajta olvasnivaló. Köztudomású, hogy évek óta nem sikerül kellő előre­haladást elérni a balesetek csökkentése terén. Sok az áramütés miatti baleset. Egy­re több,munkahelyen alkal­maznak villanymotorokat, elektromos szerszámokat és a háztartásokban is egyre álta­lánosabbá válik a villamos­gépek használata. És ezzel arányosan növekszik a bal­esetveszély. Különösen, ha nem oktatjuk ki kellően a munkásokat, a háziasszonyo­kat és a gyerekeket. Ügy vél­jük, ebben legtöbbet tehetné­nek az elektromos szakembe­rek, a Mátravidéki Erőmű mérnökei, technikusai és szakmunkásai. Az írásos pro- paganda egyik módja — saj­nos, Hatvanban kihasználat­lan módja — az üzemi hirde­tőtábla. 1949. Mátravidéki Erőmű. Az évszám talán a tábla fel­állításának dátumát jelzi? Lehet, hogy az erőműnél meg­feledkeztek róla, a városi ta­nács meg azt tartja, hogy nem rá tartozik az ügy, te­hát számára közömbös, hogy mit írnak, vagy nem írnak a táblára? Ugye, nem mindegy az sem a tanácsnak, sem az erőmű­nek? Reméljük, többé nem lesz rá szükség, hogy mi ír­junk a hatvani „fekete” táb­lára. F. U Nyár végén, őszelején egyes területeken eléggé gyakoriak a nagyvad — különösen a vad­disznó — által okozott kisebb- nagyobb mezőgazdasági kárté­telek. A vadászok népes tábo­ra mindent megtesz, hogy a károkozást megelőzze, illetve csökkentse. Emellett vadászati jogszabály is előírja, hogy amennyiben a termelő és a vadász közös igyekezete sem tudta elhártani a károkozást, a termelő kárpótlást kap. A gya­korlat azt mutatja, hogy olyan területeken, ahol a termelők és a vadászok között jó a kap­csolat, és összefogva, jól dol­goznak, észrevehetően csökken a vadkárveszély s ezzel a kár­tétel. Az elhárítás magától értető­dően feltételezi, hogy a terme­lők minden rendelkezésre álló eszközzel — így, őrzéssel, ko­lompszóval, tűzrakással, ku­tyával, riasztószerek alkalma­zásával — igyekezeznek meg­előzni a kártételt. Rendkívül fontos, hogy a termelők és a vadászok egy­aránt résen legyenek a szep­temberi kritikus Időben. Fi­gyelmeztessék egymást a ten­nivalókra, közös megegyezés­sel osszák fel a védendő terü­leteket és védelmi tennivaló­kat. Népgazdaságunknak és valamennyiünknek érdeke, hogy mezőgazdaságunk tér- melvényei minél hiány tála­nabbul kerüljenek betakarí­tásra. Ehhez pedig lényeges mértékben hozzájárul a vad­károk megelőzése, illetve a kártétel csökkentése. Magyar Vadászok Országot Szövetsége. Több mint 68000 diák, több mint 340000 kilométert járt végig az országban az idén az IBUSZ autóbuszaival Mióta a Művelődésügyi Mi­nisztérium utasítására az isko­lák az IBUSZ segítségével szervezik meg kirándulásaikat, Először nevettem, aztán fél­re akartam tenni H. István le­velét. Végül is, sokkal inkább a levélíró iránti tisztelet köte­lessége, mintsem annak remé­nye vitt el Hatvanba és Mar- •kazra, hogy értelme lehet en­nek az egész ügynek. S az élet ismét orron fricskázott: a nevetséges, a naiv ügy — mélységesen megdöbbentett. Azt hittem, hogy mindez a múlté. Tévedtem. —a— A ház frissen és színesen festve. Zsúptetős, a tető vége majdnem a földbe üti az or­rát. Még egy kis ház, amolyan nyárikonyha-féle. Benéztem a szobába is: tenyérnyi ablakon küszködik be a karcsú napsu­gár, egyszerű, megszokott, ré­gimódi falusi bútorzat. Semmi misztikum. Kristálygömb, ko­ponya, füstölő — semmiféle mágia. Pedig itt mágus él, vagy Inkább mániákus. A tudós Bözsi, ahogyan a faluban v me­rik és nemcsak a faltlL m. Szerte az országban. Mert ö látja és beszélget a megholtak leikéivel. — Nekem szólnak a lelkek — mondja nyugodt egykedvű­séggel, miközben megkeni to­jásfehérjével a tevsi tésztát. Szikkadt, sovány, riadt szemű öregasszony, illetve lány. Sze­méből vizeskéken kandikál kifelé valami furcsa, valami egészen primitív: a két elemit járt, éppenhogy nevet leírni megtanult, egész életében ka­pát húzó parasztasszony tekin­tete ez és még valami. Valami megfoghatatlan, nem egzaltált, cA tudőJ \B&zlí „leiket nem őrült, nem gyengeelméjű­ség tekintete ez, hanem vala­mi meghökkentő biztonság. Hisz magában, hisz rögeszmé­jében, ő valóban látja és hall­ja a halottakat. 1961-ben is. Az atomkorszakban is. A ki- bernatika és lombik-bébi kor­szakában is. Azt hittem, amikor idejöt­tem, hogy egy. ravasz, számító lélekkufárral találkozom. Té­vedtem. Szekrényest Erzsébet­nek, Márkáz „tudós Bözsi­jének" igenis megjelennek a holtak és szólnak hozzá... — Még 28-ban, akkor szólt hozzám először a nagyanyám... En értem a holtakat és ők is értenek engem. En vagyok köztük és az élők között — mondja olyan természetesség­gel, mint ahogy az imént a háztáji szőlő terméséről, a szü­ret várható eredményeiről be­szélt. Venyigét tesz a tűzre. — En nem hívom az embe­reket. De jönnek. — S ma? — Ma nem jelennek meg a lelkek. Ma hétfő van. És szombaton se, meg vasárnap se... Nekik is pihenni kell... így aztán nem jön senki. A tenyérnyi konyhában ful- lasztó a hőség, a kopott Mária- kép a falon is izzadni lát­szik... — Nincs semmi baja, nem beteg? — próbálom faggatni óvatosan. Megsértődik. — Nincs nékem semmi ba­jom. Nekem semmi. Egyszer voltam csak beteg, még le­ányka voltam. Akkor feküd­tem két évig. S mindig alud­tam... Azóta nemigen voltam én beteg. A zsúptetőről száraz falevél pereg a lábunk elé, a fa való­sággal ráborul az alacsony házra. Az utcán szekerek zö­rögnek, a magasban repülő­gép zúg, nem messze az is­kolában most van biológia­óra. S a tudós Bözsi beteszi a sütőbe a tepsit. Ma nem je­lennek meg a lelkek. Ma hétfő van. Es azoknak is pi­henni kell. —-o—• Mit lehet tenni ezzel a sze­rencsétlen asszonnyal? Ártatlan őrültség, rögeszme, amely végigkíséri az életét, s amely talán boldoggá is teszi. — Aztán nehogy elvarázsol­ja; — ez a mondat pofon­ütött. H. Istvánná mondta ezt nekem, Hatvanban, a levélíró felesége. Vékony, gyászruhás asszony, arcán komolyság és aggodalom — értem. Mert megígértem, hogy elmegyek és megnézem a halottlátó asz- szonyt. Még a virágok el sem her­vadtak tizenöt éves fia sírján, aki egy hónap alatt vált ele­ven kamaszból, kegyetlen és soha el nem felejthető emlék­ké, amikor valaki — nem mondta meg, hogy ki — a fü­lébe súgta: — Ha akar a gyerekével be­szélni, menjen Markazra... Ott lakik a... S H. Istvánná ment. Es őrjöngve, sírva jött haza. Szólt hozzá a fia, a tudós Bö- zsln keresztül. Hogy ne sírjon, mert már könnyben úszik a koporsóban és csináltasson ne­ki kőkeresztet. H. István ekkor elment ma­ga is Markazra. Elkeseredet­ten, szinte gyilkolni akaróan, vad dühvei szívében a sebet tépdeső halottlátó asszony mi­att. ö nem mondta meg — mint levelében is megírta —, hogy kije halt meg. Tudós Bözsi hát tévedett. — Üljön le ... Vessen ke­resztet ... Ne igy. Válltól vál- lig... Tartsa a felesége fény­képét a föld felé ... És most várjon. H. István várt. S kis idő múlva megszólalt a soha meg nem halt, az otthon hagyott feleség, a gyermekét gyászoló anya — tudós Bözsi beteg fan­táziájában. — Ne sírj értem ... Es ne félj ha megjelenek. Este. Vagy az ablak, vagy az ajtó fog csa­pódni. Az leszek én. És ne kótyavetyéld el a ruháimat. Csináltass belőlük sírkövet ne­kem. Várj egy évig, addig ne nősülj meg, s jó anyát hozz a fiunknak... Mondj el értem egy rózsafüzért. Ezt mondta a „meghalt’ asz- szony, illetőleg a halottlátó asszony. Es H. Istvánná még mindig a tudós Bözsinek és nem a férjének hisz. H. István két ségbeesetten és tanácstalanul tárja szét két karját. Egy élő, középkori kövület. Csakhogy ide, Markazra nem tudósok járnak az emberi lé­lek fejlődését tanulmányozni, ezen a középkori lélek-kövű- létén. Nem, ide Jobbára asz szonyok járnak — hinni. A holtakkal beszélni. A fejem hez kapok és nem hinném még most se, ha nem tudnám, ha nem mondanák, hogy húsz­harminc ember naponta, néha fél autóbuszra való jön ide tá­voli városokból is, ahová a tu­datlanság titkos távirója el­vitte ennek a lélekbeteg, ideg­gyógyintézetbe való asszony■ nak a hírét. 1958-ban már egyszer elvit­te a rendőrség. Ideggyógyinté­zetben volt. Aztán kiengedték. Munkaképes, sem ön-, sem nem közveszélyes. S még a maga módján értelmes is. Es most itthon van, süti a rétest, mert ma nem jelennek meg sem a halottak, sem a halottakat szóra bírni akarók. Mert van még tudatlanságé nálunk, az egykor gyereklé-] lekbe plántált sötétséget, do-\ hot nem tudtuk maradéktala-] nul kiszellőztetni a megőszült] fejekből. S vajon engedhet-\ jük-e, hogy népünk testében• betokozódva itt éljen az] egyébként szánalomra méltó.] valóban szerencsétlen, de] mégis rettenetesen fertőzni tv-\ dó tudatlanság-babona bakté ' rium. A tudós Erzsi! Nem szabad engedni! Gyurkó Géza a tanuló ifjúság hazánk mind több történeti, természeti és kulturális érdekességeivel is­merkedik meg. A legnépsze­rűbbek közé a többnapos W- -rándulások tartoztak, amelye­ken az aggteleki cseppkőbar- [langot, és útközben Egert, Szilvásváradot, Miskolcot, Lil­lafüredet, vagy Mátraházát és Parádot keresték fel, ugyan­csak sok diák járta az autó­buszokon a Dunántúlt, Győrt, Pannonhalmát, Zircet, Veszp­rémet, a Balaton két partját, Kaposvárt, Pécset és Sztálin- várost. Más csoportok az észa­ki hegyvidék, Sárospatak, :Széphalom, Radvány, Üjhuta, ; Tolcsva, Erdőbénye, Boldog- ; kőváralja, stb. érdekességeivel ismerkedtek meg. Az országban az idén au­gusztus végéig 24 500 tanuló összesen 146 972 kilométert utazott be olyan tanulmányi kirándulásokon, amikor a köz­lekedést, a szállást, az étke­zést stb. teljes egészében az IBUSZ szervezte meg. 213 hold új szőlő és gyümölcsös felépítését tervezik az egri járásban Az egri járás termelőszövet­kezeteinek adottságai lehető­vé teszik, hogy az eddiginél nagyobb mértékben foglalkoz­zanak szőlő- és gyümölcster­meléssel. Ez nagyobb mérték­ben növelné a termelőszövet­kezeti tagok jövedelmét. A já­rás termelőszövetkezetei ezért már az idén 213 holdat készí­tenek elő ahhoz, hogy Jövőre új szőlőt és gyümölcsöst tele­pítsenek. A 213 hold föld for­gatását az Egri Gépállomás 9 SZ—80-as és SZ—100-as erő­gépe végzi még az Ősz folya­mán. Nincsenek előnyösebb helyzet ben, mintha Bonnban, Párizs ban, vagy valamelyik határ menti svájci hotelben élné nek. Jogos volt ez az intézkedés Természetesen: a munkás paraszt állam önvédelembe tette. Célravezető volt? Elért célját. Ma már Nyugaton i belátják, hogy hatásosnak bi zonyult, hogy ezzel ezt a szc cialista tábor szemébe ékel gerendát tüskévé degradáltál Ez keserítette el a washing toni, párizsi, londoni és bonr politikusokat. A határ lezárása előtt en nek a tűzfészeknek a lángja félelemmel töltötték el még i távoli kelet békeszerető em bereit is, aggódtak miatta Af rika népei, mindenkit, aki foglalkoztat a háború és bék kérdése. De most? ... Most ez a tűzfészek ahogy Roscor Drummond írj; a New York Herald Tribune ban, csak „zseblámpa a köd ben”. Lekerült az érdeklődé homlokteréből. Tanulságos a is, ahogy a publicista meg ítéli a jelenlegi helyzetet. Ki jelenti, hogy az NDK akcic után Nyugat-Berlinben egyr kevesebb „megvédeni valójuk akad az amerikaiaknak. Ez világos beszéd! Nem kér tel, nyíltan, őszintén, leple zetlenül megmondja, miér szívügyük Nyugat-Berlin. Hog nem a város lakóinak érdeke ben csörtették a kardot, égé szén más célok vezették őke' S ezek miatt ragaszkodtak város megszállási státuszához Ez a továbbiakban értelmei lenné válik. Mert a városrés nem fáklya, nem Mars fárc sza többé, csak ködben pislá kóló zseblámpa. Krajczár Imre A „szabad világ előretolt bástyája”. — Több volt ez, mint egyszerű bástya — pus­kaporos hordó, amely mellett állandóan égő kanóccal hado­násztak az imperialisták. A berlini bástyának nagy jelentősége volt, beleillett az imperialisták terveibe. Most már múlt időben, mert a vá­ros — határváros: az NDK szervei elszigetelték az ország más területeitől. Steril védő­övezet veszi körül: államha­tárok. Az erélyes intézkedések, amelyeket az NDK kormánya tett, eredményesnek bizonyul­tak. Vannak még ugyan pro­vokációk a határon, a nyuga­ti külügyminisztériumokban kilószámra írják a tiltakozáso­kat, de az imperialisták dühe, protestálása csak tehetetlensé­güket jelzi, nem befolyásolja ko­molyan az események mene­tét. Miért hördültek fel Nyuga­ton? Hiszen az NDK nem „verte be” a kirakatot, nem rombolta le a hírhedt bástyát. Nem ver­ték ki Nyugat-Berlinből az amerikaiakat, s az utcákon nem vörös csillagos tankok lánctalpai csörömpölnek. Hát akkor miért? Az igaz, hogy a népi Német­ország intézkedése defenzív jellegű volt, s mint ilyen, köz­vetlenül nem támadott sem­mit, senkit. De megszüntette az ellene folytatott aknamun­ka lehetőségeit, feltételeit. Emi­att értelmetlenné válik a „ki­rakat” fenntartása. Emiatt az a tény, hogy Nyugat-Berlin kémközpont, nem jelent töb­bet, mint azt, hogy a Mata Harik és a Sidney Relly Geor- ges-ok eléggé egzotikus helyen tartózkodnak... egy „ellensé­ges” állam kellős közepén. A „szabad világ előretolt bástyája” — így nevezték a nyugati diplomaták és a sajtó- orgánumok az NDK szívébe ékelt Nyugat-Berlint. A Nyu­gat kirakata — tették hozzá az őszintébbek —, mert nem­csak a szocialista államok dol­gozói és politikusai tekintet­ték kirakatnak ezt a várost, a nyugatiak annak is szán­ták. És amiről a nyugati hiva­talos helyek mélységesen hall­gattak: a világ legnagyobb kém- és diverzáns-központja, — mert rövid idő alatt azzá fejlődött Tűzfészek volt va­lójában, ahol állandóan izzott a háború, a fegyveres össze­csapások parazsa. Mert mit jelentett az előretolt bástya a valóságban? Azt, hogy ennek a bástyának a védelme alatt gyűjtötték, csábították a de­mokratikus köztársaság kiván­dorlóit, főleg a szakembereket. Mindenre elszánt ügynökök toboroztak az ország terüle­tén, s az ingadozókat, a ka­landorokat kivándorlásra biz­tatták. Az eredmény: tizen­egy év alatt több mint két­millió német vándorolt át az ország keleti részéből a nyu­gatiba. A kivándorlókat elszédítette a nyugat-berlini kirakat, mert itt tartották számukra a bemu­tatót, az ízelítőt — a Nyugatból. Nem vették észre, hogy ez csak talmi csillogás, nem vették észre, hogy a kirakat mögötti Nyugat más, azt csak ott lát­ták, a szövetségi köztársaság városaiban, falvaiban, a bá­nyák mélyén, a kikötőkben, laboratóriumokban, Ott jöttek rá, hogy illúziókat tápláltak Nyugat-Berlinben, a könnyű élet illúzióit. S az eredmény? — amiről a nyugatiak hall­gatnak —, hogy a feleszmélt, felébredt emberek jelentékeny hányada is visszavándorolt hazájába. — De azért a város továbbra is a kémek, szabó- tőrök, és diverzánsok paradi­csoma maradt Mert a kirakatok mögött kialakult a kémek eldorádó- ja. A városrész a szocialista államok elleni kémkedés fel­legvára. Optimális helyzet — hiszen a kémek minden kü­lönösebb ellenőrzés nélkül léphették át a határt, a meg­szállók támogatásával alagu- takat és lehallgató készüléke­ket építettek a nyugat-berlini hatóságok és a kémszerveze­tek, hogy lehallgathassák a demokratikus szektor telefon- beszélgetéseit, hogy megköze­líthessék az államtitkokat, hogy felderíthessék a bizton­sági berendezéseket Mester­séges márka-árfolyammal züllesztették az ország gazda­sági életét. Zseblámpa a ködben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents