Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-06 / 210. szám
1961. September 6.. szerda NEPÜJSÄG s Hadseregek nélkül Előttem az asztalon újság. A szovjet kormány jegyzéke a nyugati hatalmakhoz. Olvasom: a szovjet kormány feltétlenül szükségesnek tartja figyelmeztetni az Egyesült Államok kormányát, hogy viselnie kell a felelősséget az NSZK nyugat-berlini törvénytelen és provokációs cselekményeinek következményeiért! Világos beszéd, érthető. Ezeket a szavakat nem kell élesre fenni — komolyak, határozottak és kemények. Mint a Szovjetuniónak az a bejelentése, hogy felújítja a nukleáris fegyverkísérleteket. Olvasom a szovjet kormány nyilatkozatát. És önkételenül is egy régi mese jut az eszembe... A mese arról szól, hogy a muzsikus találkozik az erdőben a farkassal. A farkas fel akarja falni a muzsikust, de az elkezd hegedülni s az ordas eloldalog ... Miért idéztem ezt a mesét? Mert sokan hisznek az ilyenfajta far- kasszelídítésben. Lehet, hogy megrögzött pacifizmustól vezérelve, vagy ami ennél rosz- szabb, jóindulatú politikai tudatlanságból. E mesében a farkas a fasizmust, az agresszort szimbólizálja, ugyanis —ilyen értelemben idézte a mesét a Szabad Európa Rádió nemegyszer, s vele együtt a nyugat-németországi lapok. Lehet egyáltalán valamilyen hiteléé mesének? Nem. Aki nem farkassal, de alattomos kóbor kutyával találkozott már, az jól tudja — csak a féltégla, vagy a bünkósvégű furkósbot az egyetlen „védőeszköz” az épségben maradáshoz. S azt is tudjuk, hogy nemcsak az alattomosán támadó ebek ellen, de a rablószándék megfékezésére is csak az az egyetlen biztos módszer, ha nem éri az embert felkészületlenül a garázdaság, ha megmutatjuk fegyverünket, ha visszarettentjük az ámokfutöt. Az Egyesült Államok milli- árdokkal növeli az idén hadikiadásait. S nem ragadná-e veszélybe őket a túlfűtött becsvágy, a kapzsiság, a , yiláguralmi tervek, nem kapnának-e vérszemet a tőkés rend stratégái, ha azt látnák s tapasztalnák, hogy szó nélkül tűrjük egyoldalú fegyverkezésüket? A válasz nem lehet tagadás! De hát lehet-e közömbös e fegyverkezéssel szemben bárki?! A szovjet kormány — válaszul a NATO katonai hadmozdulataira, nagyarányú gyakorlataira, a fegyverkezési őrületre — felújította a nukleáris fegyverkísérleteit. De ünnepélyesen kijelentette az emberiség előtt, hogy nem fog elsőként e kipróbált fegyverek alkalmazásához folyamodni. Amerika sem meri vállalni a felelősséget, ő sem akar fizetni e bűnös lépés minden következményéért, hiszen tudja: a megtorlás fegyvere saját odújában végezne vele. Amerika az eddigi háborúkban sem lépett fel nyílt kezdeményezőként — háttérben megbújva mozgatta előretolt figuráit. Ezt szeretné tenni most is: felfegyverezni Németországot s rászabadítani a szocialista országokra, a Szovjetunióra. Csakhogy ezt se vinné már el szárazon. A bűnhődés nem hagyja meg nyugalmi állapotában azokat sem, akik a háború érdekében munkálkodnak. Tárgyalni akarunk. S ezt kívánja mindenki, akinek már a szocializmus teremtette meg léte alapját, aki nemcsak önmaga, de mások életét is félti a háború borzalmaitól. S mert sokan féltjük magunk és szeretteink életét szocialista, kapitalista társadalomban egyaránt — ezért nem robbanthatják ki a háborút. Kereszteshadjárat a bolse- vizmus ellen ... Antikommu- nizmus... E fekete lobogó alatt végzik piszkos manővereiket a háborús őrület mágnásai. S hiába tett a Szovjetunió fennállása óta egész sor ésszerű javaslatot a háború veszélyforrásainak megszüntetésére, a béke fenntartására — egyszer sem válaszoltak po- zitíve, őszintén, egyszer sem törekedtek arra, hogy szavaiknak konkrét tettekben formáljanak hitelt. A kapitalizmus felemeli kezét és ellene szavaz a legnemesebb emberi eszményeknek is. Korunk Luciferje, az imperializmus, ma a terméketlen, a pusztító tagadás szellemének talárjában jár. Akarja a kizsákmányolás felszámolását? Nem. Korunk szégyenének, a gyarmatosításnak megszüntetését? Nem. Kiküszöbölni a háborút és a háborútól való félelmet már a mi nemzedékünk életéből? Nem. Akarja, hogy boldog gyermekkor legyen itt a földi téreken és gondtalan öregség? Nem. Akarja, hogy mindent az emberért, az emberi jólétért tegyünk? Nem. Akarja a kommunista társadalmat, ahol ember az embernek barátja, elvtársa, testvére? Nem. Ettől úgy félnek, mint ördög a szenteltvíztől. A kapitalizmus vétóra emeli kezét. Am nemcsak azért, hogy ellenvetést tegyen, hanem, hogy lesújtson önkörében mindazokra, akik rokonszenveznek a mi eszméinkkel. Vétózva emeli fel kezét s benne gyi- lokkal fenyegetőzik. Ez az an- tikommunizmus. Ez jellemzi a tőkés rend minden megnyilvánulási formáját. Milliárd dollárokkal emeli hadikiadásainak összegét az USA. Uj fegyverfajták tökéletesítésére törekszik, új meg új hadosztályok felállításába, harci kiképzésére. Pedig menynyi „békeobjektumot” — iskolát, kórházat — felépíthetnének abból a pénzből az amerikai kontinens oktatási és egészségügyi helyzetének felvirágoztatására! Milyen nagyszerű kort teremthetnénk földgolyónkon! Hiszen az emberiség már most fegyver és hadseregek nélküli világban élhetne, ha ... a nyugati „hármak" — az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország — valamint a nyugati katonai tömbökben részt vevő néhány más állam kormányai is hasonlóképpen törekednének a leszerelésre, mint a szovjet nép. Mindkét világrend roppant katonai erőkkel rendelkezik — de megengedhető-e, hogy a vitás kérdések rendezésének módjáról szakbarbár tábornokok döntsenek Nyugaton, akik csak egyetlen „eszközt” ismernek — s ez a háború?! Ezek azon vannak, hogy a két világ fegyverekkel mérje össze erejét. Erre semmi, de semmi szükség nincs! Jól tudjuk: nem mindenki akar háborút Bonnban, Washingtonban, Glasgow-ban, vagy Floridában, Lyonban. De sokan vannak, akiket nem tudnak izgatni a béke kilátásai. Nem kell különösebben választékos ítélőképesség ahhoz, hogy mindenki megértse: végre kell hajtani a leszerelést, „az utolsó bombáig, az utolsó lövedékig, fel kell oszlatni a hadseregeket az utolsó katonáig, teljesen fel kell számolni a vezérkarokat és a katonai szervezeteket”. Nekünk komoly hadseregünk van! — mondják az amerikaiak. A béke oldalán is hatalmas fegyverek állanak, hatásosabbak, mint amilyeneket a háború erői birtokolnak. Mégis a tárgyalásokra kerülő problémák nem a hadseregek, a fegyverek „hatáskörébe” tartoznak. Dolgainkat hadseregek nélkül kell rendezni. Tárgyaló- asztalok mellett. S a tárgyalásokon szó kell, hogy essék egy olyan világ kialakításáról, amely nem fogja ismerni többé a golyót és a puskaport. Pataky Dezső Miiiiiiiiiiiiiilii»i«iiauiiii!iint:iiiii)iaiiiii»--<iiiaiiiiitiMiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiaiiiiiiiiiuitiCii»iiiifai!«iiiii«miiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiifiiiitat(aiiiii«iii Akiknek szívesen tapsoltunk A Braziliána revü-együttes az egri vendégszereplés után Hatvanban is nagy sikerrel mutatta be műsorát. NELSOlf FERRAS, a nagyszerű énekes JOSE PRATES,’ a Braziliana zenekarának karmestere NOIR EUGÉNIA szólótáncos, a karmester felesége Kihasználatlan Nélkülözhetetlen gépek A Gyöngyösi Szerszám- és Készülékgyárban pontos megfigyelésekkel megállapították az egyes gépek kihasználását. Nemcsak a délelőtti műszakban, hanem az éjszakai gépkihasználási fokot is ellenőrizték. Az adatokat nem nyelte el a hallgatag íróasztal. A főtechnológus, a műszaki fejlesztési csoportvezető és a művezetők vették kézbe. Szépítés és mellébeszélés nélkül vádoltak az adatok. A drágán beszerzett, korszerű — és éppen a legtermékenyebb gépeket — nem használták ki. Pedig kell a traktor és kombájnalkatrész. A gyár elsőrendű kötelessége, hogy termelékenységi tervét teljesítse és az előző évinél olcsóbban termeljen. Tehát tűrhetetlen, hogy a nagy teljesítményű gépek kihasználatlanul heverjenek. A szakemberek nekiláttak, módosították a technológiát és újabb alkatrészeket szerszámoztak fel. Például csúcsesztergáról másolóesztergára vittek át munkafolyamatokat. Vagy a hatorsós automatára csúcsesztergapadokról. Tehát pár darab gép felszabadult. Használhatók, jók ezek a gépek? Feltétlenül, hiszen tegnap még dolgoztak rajtuk. Az ésszerűség és a gazdaságosság elve azt diktálja, hogy amit osak lehet, a modem gépeken munkáljanak meg. Mi történjék a „munka nélkül” maradt gépekkel? — Szükség lehet még azokra. Jó lesz tartaléknak, nem. kér az enni — vélték többen is az üzemben, önző és maradi gondolkodás ez. De megváltoztatnák véleményüket ezek az emberek, ha tudnák, hogy a kisebb üzemekben mennyire szükség lenne a „tartalékolt” gépekre. A kihasználatlanul álló gépek nem kérnek enni, de a százalékosan elszámolt értékcsökkenésük nem kismértékben terheli az önköltséget. Tudatosítsuk, magyarázzuk meg az „elfekvő”, de még használható gépek átadásának fontosságát és ne restelljük sürgetni, vagy ha kell, kényszerítsük alaposabb és gyorsabb munkára a késlekedőket. A felsőbb szervek bizonyos adminisztratív intézkedésektől sem riadnak vissza. Több gyár gépbeszerzési igényét visz- szautasították, mert a meglevő géppark kihasználása alacsony fokú. Ügy véljük, a felettes szerveknek fokozottabb figyelmet kellene fordítaniök a nélkülözhető gépek átadására. Így újabb beruházások és külön valutaigény nélkül megfelelő gépekhez jutnának kisebb üzemeink. Itt elsősorban a tanácsi vállalatok és a gépállomások műhelyeinek mostoha helyzetére gondolunk. Gépparkjuk rendkívül elavult, vagy a legegyszerűbb és szinte nélkülözhetetlen gépek is hiányoznak. A helyi ipar vezetői talán nem élelmesek, nincs meg bennük a kezdeményezés? Nem ezen múlik a dolog. Íme egy jellemző eset. A megyei tanács ipari osztályának vezetője és az egyik minisztériumi nagyvállalat igazgatója baráti beszélgetést folytatott a nélkülözhető, de a helyi iparban nagyon is szükséges gépek átadásáról, ök ketten bizonyára megegyeztek volna. De szükséges a minisztérium hozzájárulása. Elmentek és tárgyaltak a felsőbb vezetőkkel. — Hogyne, elvtársak, készséggel segítünk. Ez kötelességünk és egyben népgazdasági érdek. A nyilvántartások alapján összeállítottak egy listát. A tanácsi vezetők összejártak több pesti gyárat. De olyan gépeket mutattak nekik, amelyeknek a fele alkatrésze hiányzott. Szétszerelték, „kibelezték” azokat a gépeket. Így egyet sem tudtak átvenni. Lehet, hogy az említett gépek „megértek” a kiselejtezésre, lehet, hogy évek óta kihasználatlanul álltak. De miért kell megvárni, hogy mindez bekövetkezzék? Elvben mindenki meghajlik a népgazdasági érdek előtt. De egyesek számára más az elmélet és más a gyakorlat. Meggyőződésünk, hogy a gépkihasználások és az újabb beszerzésekre vonatkozó rendelkezések helyesek. De eredményesek csak akkor lesznek, ha a rendelkezések végrehajtásán őrködünk. Mindenesetre, érdekes és hasznos is lenne, ha megyei viszonylatban pontos felmérést végeznének az egyik helyen nélkülözhető, de a másik helyen jól hasznosítható gépekről. Ha kézzel fogható pontos adataink lesznek, akkor könnyebb lesz megtenni mindazt, amit már rég meg kellett volna tenni. Dr. Fazekas László Segít a KISZ-szervezet DIANA ANTUNES szólótáncos (Kiss Béla rajzai) Kora reggel fiatalokkal teli gépkocsi indult ki a Heves megyei Tanács Építőipari Vált lalat egri telephelyéről Eger- bocsra. Halász vagy vadász? Ez a kérdés foglalkoztatott, amikor a csupa vadászélményre emlékeztető lakásában Simon Károlyra vártam. Halász? Vadász? Mit csinál szívesebben? Mi a kedvenc elfoglaltsága? Hiszen köztudo mású, hogy foglalkozásán kívül legszívesebben — farag. Nem is vártunk rá sokáig, hanem felke - restük ott, éppen most tartózkodott, a hí rés szilvásvára- di pisztrángos őrházában. Ahogy élné zelődtem, ez í pisztrángnevelő hely első látás ra nem sokat mutat. Néhán hosszúkás, mes terséges tó, — szinte mozdulatlan víz, hát hol itt a pisztráng? ’— Egy pillanat; — szól Simon Károly, s kezében egy darab kenyérrel megindul a szerintem mozdulatlan vizek felé. Egyszerre magasba emeli a karját, s mintha megmozdult volna az egész tófenék, fekete, rajokban lepik el a pisztrángok a vizet, s mint a legügyesebb akrobaták, úgy kapják el egymás elől a bedobott kenyérdarabkákat. — Nagyon falánk népség — jegyzi meg mosolyogva Simon Károly. — Nemrég ettek, de nagyon szeretnek hancúrozni, villámgyorsan mozognak, s az Szarvasböges éles fogaknak is jó, ha valamit rágnak; — Tüneményes gyorsasággal suhannak ezek a halak — mondja az egyik szemlélő. — Bizony; Negyven kilométeres átlaggal úsznak ezek a szép halak; — Szép halak? Hogyhogy, szép halak? Én legjobban szeretem nézegetni' őket nyárson, vagy halászlé formájában — szólal meg bennem az éhes ember. — Ismét leérek egy perc türelmet! — így Simon Károly, aztán egy horgászbottal jön elő. Már kezdtem lelkiismeret- furdalást érezni, hogy szegény hal miattam kerül horogra, de nyomban megnyugodtam, amikor közölte velem a telepvezető, hogy nem lesz annak semmi baja, mert a műcsalétkes horog csak a szája szélébe akad bele és azt ki lehet venni belőle. Pillanatokon belül ki is fogott egy gyönyörű példányt és valóban káprázatosán szép a szivárvány minden színében tükröződő oldalán szabályosan elhelyezkedő piros, vagy kék pettyek tömege. Megnéztük a tűhegyes fogakat, aztán Simon Károly visszaengedte a vízbe a hápogó halat. — Pisztrángosba nem szeretnék beleesni — ez volt az első szavam, amíg az ujjam hegyéből nyomkodtam az éles fogak nyomán kibuggyanó kis vért. — No, de lássuk, mik a legújabb faragványok? Hiszen elsősorban ezért jöttünk! — Most nincs itthon sok. mert a legtöbb fenn van a Háziipari Szövetkezet kiállításán — válaszolja, de azért néhány nagyon szép munkában gyönyörködhetünk így is. — Hogyan készül a csontfaragás? — Sok apró munka van vele, amíg egy-egy nagyon finom munka elkészül. Néhány agancsdarabot hoz be, amelyeken már nagyjából kirajzolódott, hogy mi is lesz belőle. A szerszámairól nem is beszélek, mert nem is tudom, egyiket-másikat hogy hívják, hiszen maga a faragómester alkotott a saját elgondolása szerint néhányat. — Külföldön is vannak munkái? — Hogyne; Ha azt nem számítom, amit a szövetkezeten keresztül az én tudtom nélkül kiszállítanak, akkor is tudok jó néhányról, mert az évente itt vadászgató külföldiek szívesen veszik a vadászatra emlékeztető dísztárLesen gyakat. Nemrég is volt itt egy német vadász, bőgés idején, és.... és kezdődnek a téli esték kedves meséi, a vadászélmények. Közben szorgalmasan, de inkább kedvvel dogozgat, hiszen olyan szép dolog az, amikor a nemes állat agancsából valamilyen új tárgy, valamilyen élmény, vagy elgondolás kel életre. — Nagyon sok vadászélményt tud mesélni édesapám — szól közbe Erzsiké, a lánya — és olyan szívesen hallgatjuk, hiszen mindben szerepel egy kicsit apa is, még akkor is, ha csak kísérőként vesz részt egy nagy vadászaton. — Mert ismerni kell ám az erdőt, csak akkor lesz szerencsés a vadászat. Hát ezek után most valóban nem tudom eldönteni, hogy Simon Károly vajon erdész, vagy halász, vagy faragómester? Mert mindhárom dologról olyan szeretettel, olyan örömmel beszél, mintha éppen az, amelyikről szó van, az lenne a legkedvesebb. Vagy nála a három összetartozik? Lehet. Egy biztos. Erdei ember íág-vérig, aki szereti az állatokat, akinek a halastavai fölött stig- lincek énekelnek, s az elhullatott agancsokból készült tárgyaiban tovább él az erdő. Cl. Adám Cva A vállalat KlSZ-szervezeté- nek tagjai vállalták társadalmi munkában Egerbocson a 96 férőhelyes tehénistállónak tetőfedését. A KISZ-fiatalokkal ment a vállalat többszörösen kitüntetett szakmunkása, Vas* Áron elvtárs, valamint Paizs József né vállalati párttitkár és Józsa Gyula építésvezető elv-; társ is. Egerbocson egyetlen tetőcserép sem volt az épületen. Az érkezés után rövid megbeszélés. Két brigád alakult. Az egyik Vass Aron, s a másik Józsa Gyula vezetése és irányítása alatt Megkezdődött a munka. A fiatalok 18 tagú lelkes csoportjának munkája nyomán mind több és több cserép került a tetőre. Erdélyi János és Paizs Józsefeié nemcsak szervezte a munkát, hanem alaposan ki is vették részüket belőle. A kora délutáni órákban tető alá került az istálló. Az egerbocsi KISZ-fiatalok közül külön dicséretet érdemel Hunyák Ilona, József Piroska és Kovács Ferenc. Becsületes és jó munkájukkal vették ki részüket a munkából, Dicséret és elismerés illeti a KISZ-fiatalok példamutató, szorgalmas munkáját, hogy szabad szombati pihenő napjukat feláldozták és hozzájárultak az egerbocsi tsz megerősítéséhez. — A FÜZESABONYI vasúti csomópontnál az első félév során komoly eredmények születtek a brigádver- senyeknéL Féléves tervét a Bocsi-brigád 106,7, a Geda- brigád 106,8 és a Perge-bri- gád 107,2 százalékra teljegí- iettm.
