Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-29 / 230. szám

1961. szeptember 29., péntek ffÉPÜJSAG 5 Hadgyakorlaton A fegyveres erők ünnepi ez a mai nap, szeptember ! • 29-e. Ke torták, határőrök, rendőrök és munkásőrök ün­nepe, akik határaink épségére, közbiztonságunkra vigyáz­nak. Akik békénk, életünk héber íthztatlanságát védelmezik. : Fegyvereik a béke fegyverei. Odaát, Nyugaton nyíltan fo- I lyik a harci készülődés. Fegyveres erőink tagfai épp ezért, J még fokozottabb éberségben állnak helyt posztjaikon, őr- ! helyeiken, ahová a dolgozó nép parancsára, alkotó mun­kánk hétköznapjai védelmének szükségessége vezényelte őket. Szeptember 29-e az emlékezés ünnepe is... Emléke- I zunk az 1848-as szabadságharc katonáira, akik e napon J késztették megfutamodásra Jellasics horvát bán seregét a < pákozd—sukorói csatában. S a hajdani hősökkel ünnepel- ( jük a késői unokákat, akik ma éppoly hittel és elszánt- < Sággal védelmezik szocialista vívmányainkat, mint azok, j akik elnyomóik ellen ragadtak fegyvert, szabadságuk vé* { delmezésére, 1848-ban. S mint akkor Jellasicsot, ma á tá- l macim merészelő agresszort is megfutamítják, megsemmi- j sitik. ( Nap mint nap. éjszakáról éjszakára, városokban, falvak­ban feltűnik a kékesszürke egyenruha — jön a körzeti rend­őr. Járja az utcákat, átvezeti az úttesten a gyerekeket, segít az idősöknek, figyelmezteti az apró szabálytalanságokkal köz­lekedő embereket, s ha komo'yra fordul a dolog, vagyo­nunk, életünk védelmében áll ki ott, ahová hivatása ren­délte. Képünkön Viola Mihály főtörzsőrmester, körzetmegbi- zoit Gyöngyösön, s különösen a társadalmi tulajdon védel­mében végez eredmé ycs munkát. Ezért kap a meg a Szol­gálati Érdemérmet és többször részesült jutalomban Egy laktanya és harcosai adatát — magyarázza a ro­hampálya elején, indulásra készen Szeli István másodéves harcos,' majd szabályosan le- küzdi az akadályt. A legjobb pontszámot kapja, szabályosan megfordul és indul a követke­ző tornaszerhez. Mozgásán lát­ni, érezni, hogy hozzászokott a fegyelemhez ... Ügyanigy bát­ran, merészen küzdi le az aka­dályt Tóth Gyula harcos is. Az egyik ..eldugott” sarokban Mészáros Károly tiszt eivtárs egységére találunk rá. Éppen politikai előadást tart a fontos nemzetközi helyzetről, beosz­tottainak. A katonák-nagy fi­gyelemmel hallgatják az elő­adást és annak végén sok kér­dést tesznek fel az előadónak. Egy pillanatig megállva a laktanya szögletében, látjuk, hogy fegyverfogást gyakorol­nak, amott pedig a tüzelés, célratartás tudományát ismét­lik a katonák. Jól megtanul­ták még az év elején, igaz — erről lövészetük eredménye tanúskodik —, de állandóan, szakadatlanul gyakorolni, is­mételni kell, hogyha ellenség támadna hazánkra, azonnal le­csapjanak, megsemmisítsék azt. A fegyverszeretetböl leg nKább Csengeti. Sándor másodéves harcos tűnik ki, mert ha sza­bad ideje akad, a kötelező fog­lalkozáson túl is a fegyverfor­gatás „művészetét gyakorol­ja”. Valamennyiüket fűti a hazavédelem szent lángja. Tő­lük hallottunk erre egy példát, ami az elmúlt napok egyikén történt meg. Gyakorlat közben, az egyik sorkatona arra lelt fi­gyelmes, hogy külföldi rend­számú gépkocsi közelíti meg őt. és a kocsi belsejében fény­képezik tevékenységüket. Azonnal íeltartpztatta az autót és a fényképező férfit — akiről később kiderült, hogy ameri­kai kém volt. turistának álcáz­va — letartóztatta. Ügy gondolom, ez az egy példa is híven tükrözi a Dpbó István Laktanya katonáinak; éberségét, készségét a haza vé­delmére, képzettek, erősek, s nagyon sok közöttük a kiváló! katona, mint például Sárközi | és Kiss harcosok is, akik nem ismernek lehetetlen akadályt, ha a kapott feladatok végre­hajtásáról van szó. Rövid ideig időztünk a lak­tanyában. De ez az idő éppen c' volt arra, hogy meggyő­: 'k arról, hogy a fiatalok be.ii'-letesen kihasználták és kihasználják két évüket a haza védelmének gyakorlására. Ma. amikor a fegyveres erők napját ünnepeljük, hálával és szeretettel gondolunk katoná­inkra, a Dobó István Laktanya harcosaira is. akik éjjel-nap­pal, hétköznap és ünnepnap egyforma szorgalommal vala­mennyiünk békéjére vigyáz­nak. Fazekas István Fegyverbarátunk, a hatalmas Szovjetunió, nemcsak a rakétatechnikában múlja messze felül a kapitalista országok, elsősorban az Egyesült Államok haderejét, hanem az úgyne­vezett hagyományos fegyverzet terén is. Képünkön a leg­újabb hadihajók és sugárhajtású repülőgépek hadgyakorlatát láthatjuk. A szovjet tengeri- és légiflotta harcosai magas ki­képzettségükkel képesek arra, hogy bármely agressziót visz- szaverjenek. Szolgálatban Munkában a munkásür Fabók Bálint, a Rompolti Kí­sérleti Gazda­ság asztalosa, nemcsak, mint munkásőr állja meg a helyét, de szakértelmé­vel, szorgalmá­val „civilben” is nagy megbe­csülést vívott ki magának a gazdaság dolgo­zói körében. Munkájáért több ízben ka­pott kiváló dol­goz« jelvényt és oklevelet, — példája köve­tendő megyénk valamennyi fia­talja számára. R munhásőr szakaszparancsnok Péter László negyven éves, vasutas. Jegyvizsgáló a hatva­ni állomáson. Vonattal jár Budapest, Szolnok, Salgótar­ján és Miskolc felé. S mikor leszáll, leveti a munkaruhát, nem vasutas többé: munkásőr. Akkor is, ha nincs szolgálat­ban, ha nem veszi fel a kar­szalagot. Ilyenkor készül a foglalkozásra. Szakaszparancs­nok, nem állhat készületlenül emberei elé. Könyvek, jelenté­sek, kimutatások fölé hajol esténként, szabadnapján. ötvenhét óta munkásór: alapító tagja a hatvani mun­kásőrségnek. — Az ellenforradalom nap­jaiban felismertem, hogy hol a helyem. Mi, tizenöten-hú- szan, hatvani kommunisták, még november 4-e előtt szer­vezkedtünk, fegyvereket akar­tunk — mondja. Szívesen beszél munkájáról. Szívesen, lelkesen. Lelkesíti a munkásőrök helytállása. Lel­kesíti, hogy szakasza megállja a helyét a csikorgó hidegben, az ólmos esőben éppen úgy, mint a kánikulai forróságban. Ilyen emberekkel öröm dol­gozni. S ez az öröm megsok­szorozza erejét. Szüksége is van rá, rengeteg munkába van. Tagja az állomás pártbizott­ságának, intézi a MÁV kom­munistáinak ügyes-bajos dol­gait. No és az MHS városi tar­talékos tiszti tagozatának ve­zetője. Rendszerint megtartja a tartalékos tiszti továbbkép­zést. És emellett beiratkozott a gimnázium levelező tagozatá­ra. Nézem a szobája falát. EÜ ismerő, dicsérő oklevelek so­rakoznak a képek mellett. Két­szeres kiváló dolgozó. Ott ült a lépcsőn. Azt hiszem Ivánnak hívták. De lehet, hogy éppen Szerjózsának. Mindegy. Valahon­nan Ukrajnából in­dult el, megcsókolta anyját, megölelte apját a faluvégen megcsókolta a kislányt is. Az ap­ja dörmögött, mert sírni látta az anyját... — Minek sírrá? Katona. A hazát megy vé­deni. Nem sírni kell, remélni és bízni... — Ha visszajössz, megesküszünk? — Meg. Ha vége lesz a háborúnak, meges­küszünk — mondta és véres harcokon keresz­tül is libbenni látta a lány kendőjét. Aztán elindult ezernyi, milliónyi társával. Elindult fegyverrel megismerni azokat az or­szágokat, ahová vonattal szeretett volna utaz­ni, amelyekről tanult a földrajzórán, s ame­lyeknek nemcsak — számára már érthetetlen — jelenet, de hősi múltját is megismertették vele. Ment. Harcban, véren, könnyön, szenvedé­sen keresztül, talán nem is gondolva arra, hogy, géppisztolyával történelmet csinál. Át­kelt folyókon és hegyeken, kúszott búzamező­ben és sáros földön. Meglapult az ágyúk tüze, a repülőgépek bombája előtt. Dermedt féle­lem szorongatta szivét és bénitgatta izmait. És legyőzte a félelmet, a bénító rémületet és ment tovább, pusztítva az ellenséget, a fricze- kat A frontujságból ciga­rettát sodort és a harc szünetében ol­vasta a levelet: „.Kívánjuk, hogy ezen levelünk erőben, egészségben találjon, mint ahogy mi is va­gyunk ... Petruska, a szomszédban meghalt. Vigyázz magadra. Az őszieket elvetettük. Más újság nincs. Apád. Anyád."’ £s megnézte a fényképet és riadtan állapí­totta meg, hogy emlékeiben elmosódott a lány arca; hogy a fénykép egy kicsit idegen. Egy távoli világ, egy más élet mosolya vibrál a képen. Aztán harangot hallott, mintha az övé lenne. És megnyugodott. Mégis ö az. Várnak rá. És újból kezébe vette a fegyverét, megfe­szüllek az izmai, a jelszót, a vezényszót várta: előre, mindig csak előre! Az otthoni búzamezőkért. Anyjáért. Apjá­ért. Érte, aki visszavárja. A felhőkért az égen és a virágillatot hozó szélért. És az igazságért. És a szabadságért. Előre! ... Ott ült a lépcsőn. Azt hiszem, Ivánnak hívták. De lehet, hogy éppen Szerjózsának. Mindegy. ÜU, Táborulva fegyverére. Meghalt 1945. februárjában, Budapesten. A hazáért és hazánkért. Gyurkó Géza Alacsony, vékony kis emberi De hallatlan energiával ren­delkezik. Vajon mi fűti* mi táplálja őt? Mi adja az erőt* hogy a mindennapi, fárasztó munka után még elvtársai gondját is a vállára vegye? Ha a pártról, ha a szocia­lizmusról beszélgetünk: választ kapunk erre. Minden idegszá­lával hozzánőtt a munkásmoz­galomhoz, nem is tudna élni nélküle. És segíti támogatja teljes erejéből, dolgozik érte, talán még erején felül is. Meggyőző szóval, és ha kell, fegyverrel. Ideje nyolcvan százalékát társadalmi munkával tölti el. Munkásőrség, pártbizottság, tsz-patronálás, újságelőfizetők szervezése — mindenütt ott van, ahol szükség van rá. Nem tesz különbséget a feladatok között, egyforma lelkesedéssel végzi a legkisebb, legjelenték­telenebb munkát és a legna­gyobbat. Mint aki tudja, hogy a legkisebb kézmozdulatával is egy téglát helyez el a szo­cializmus egyre magasodó épü­letén. K. L Az ősz vá­ratlanul érke­zett meg ez eg­ri Dobó István laktanyába is. Az egyik reg­gelre színüket változtatták a fék levelei, és a hajnali szellő már napok óta harmatot si­mogat a lakta­nya kerítésén. A civil ember ilyenkor ösz- szébbhúzza a felöltőjét, és irigykedve te­kint át a kerí­tés másik olda­lára, ahol a katonák nem vesznek észre semmit a válto­zó időből: tor­naruhába öl­tözve a sport­pályán gya­korolnak, és vizsgáznak. Az egyik csoport tornaszereken jeleskedik, míg a másik csoport a futásban gya­korolja magát. Mint az egység egyik parancs­nokától .meg­tudtuk: A Ki­lián György testnevelési mozgalom kö­vetelményeiből tesznek vizsgát harcosok. Ered­ményeik egy­mást múlják felül, ami azt bi­zonyítja, hogy a honvédségnél nagy népszerűségnek örvend ez a mozgalom. Sok harcosnak esupán néhány pont hiányzik mór az aranyfokozat elérésé­hez. — S minden katona szeret­né a legmagasabb pontszámot elérni, kiválóra teljesíteni a fel­I A kiképzés egyik próbatétele — az aka­dálypálya. Az erős. edzett harcosok e'ött azonban nincs lehetetlen, minden nehézsége­ket leküzdve hajtják végre a parancsot. Ké­pünkön Tóth Gyula és Szeli Sándor harcosok az akadálypályán.

Next

/
Thumbnails
Contents