Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-22 / 224. szám

1 NÉPÚJSÁG 1961. szeptember 22., péntek Egyszerű óhaj Az elmúlt év tavaszín lelkes kis csoport hozzákezdett Egerben a Szmrecsányi Miklós tér rendbeho­zásához. Az itt lakók többsége adta a társadalmi munkához idejét, ere­jét. áldozatkészségét akkor. Később építőipari tanulók tovább folytat­ták a megkezdett munkát, majd most, néhány héttel ezelőtt, a Vá­rosgondozási Vállalat munkásai is megjelentek a téren és bővítették parkosított területét. Odaadás, áldozatkészség, a szép szeretete, a környezet kedvesebbé tétele, — nyilván ez vezette az itt munkálkodókat az első naptól, amikor elhatározták, hogy a nem­régen még csúf szeméttelepet el­tüntetik, s helyébe kedves parkot varázsolnak. Csak most már az kellene, hogy ezt a mindinkább virágossá váló teret mindenki egy­formán őrizze is, ne tegyék mások tönkre azt, amit sokan oly nagy szeretettel létrehoztak. Egyszerű óhaj ez, s csak a lelki­ismereten múlik, hoqy valósáqqá váljék, (w) — 30 MÄZSA BAROMFIT adnak át a felvásárló szer­veknek az idén a boconádi Petőfi Termelőszövetkezet tagjai. Húsz mázsa baromfi átadására a napokban kerül sor. — SZOMBATON ifjúsági előadás keretében Eger általá­nos- és középiskolái megtekin­tik a Gagarin űrrepüléséről szóló, „A világűr Kolumbusa” című filmet. — JÓL HALAD az ősziek vetése a kerecsendi Arany­kalász Termelőszövetkezet­ben. Árpa vetéstervüket már teljes egészében teljesítették, illetve 20 holddal túl is tel­jesítették. Elvetették a terve­zett területen az őszi takar­mánykeveréket is és most az őszi búza vetését végzik. — A HEVES megyei népi tánccsoport vezetők részére to­vábbképző tanfolyamot indít az egri Városi Művelődési Ház. A havonta egyszer megtartan­dó foglalkozásokat Tárnái Ilo­na, a Budapesti Népművelési Intézet munkatársa, és Boruss Viola, az egri I. számú Általá­nos Iskola tanára vezetik. — MINTABEMUTATÓT tart ma a Füzesabonyi Gép-, állomás a kukoricabetakarí- í tás teljes gépesítéséről. A bemutatón a tsz-elnökök, ag- ronómusok a kukoricabetaka­rításra átalakított AC—400 kombájnt látják munkában. — A DETKI Gépállomás ta­vaszi-nyári együttes tervét a legutóbbi értékelés szerint 130,8 százalékra teljesítette. Ez 77 ezer 746 normálhold meg­művelését jelenti a tervezett 59 ezer 400 normálhóld he­lyett. Mátrai László: GONDOLAT ÉS SZABADSÁG A közelmúltban újabb mun­kával gyarapodott filozófiai irodalmunk, megjelent Mátrai László Gondolat és szabadság című könyve. A könyv címe jelképes értelmű: kifejezi azt, hogy az emberi haladó gon­dolatnak évezredeken, évszá­zadokon keresztül kemény harcokat kellett vívnia a ha­ladás ellenségeivel szemben. A munka, amely Mátrai Lászlónak, a felszabadulás után készült legjelentősebb filozófiatörténeti előadásait, il­letve tanulmányait tartalmaz­za, két fő részre oszlik. A kö­tet első része, a filozófia ál­talános történetének néhány fejezetét tárgyalja. E részben a nagy filozófusok mellett (Ko- pemikus, Galilei, stb.) első­sorban azok a filozófusok kapnak teret, akik nem tartoz­nak ugyan a legjelentősebb filozófusok közé, de munkáik egyes jelentős megállapításai miatt mégis számon kell, hogy tartsa őket a filozófiatörténet. Különösen fontos ez azért is, mert az idealista tudomány- történet igyekezett ezeknek a filozófusoknak jelentőségét elmosni, illetve meghamisí­tani; így megelevenedik előt­tünk Pietro Pompanazzá, Lu- cilio Vanini, Henricus Régius, Holback és Montesquieu képe. A kötet másik részében a magyar filozófiai történet egyes fejezeteiről, alakjairól kapunk képet. E rész különös jelentőségét az adja, hogy a szerző olyan kérdésekről szól itt, amelyek a felszabadulás előtti filozófiai irodalomban egyál­talán nem is érintettek, vagy ha foglalkoztak is véle, azt eltorzított formában tették; Olvashatunk itt arról, hogy az anyag szerkezetének ato­mista felfogása hogyan és kik­nek a műveiben érvényesült a XVII. századi Magyarorszá­gon. Az ismert Apáczai Csere János neve mellett feltűnik itt Pósaházi János, Bayer Já­nos és Czabán Izsák neve, akiknek filozófiatörténeti sze­repével eddig kevéssé, vagy egyáltalán nem foglalkozott a filozófiatörténet. Alapos érté­kelést kapunk Martinovics Ig- nácz: Filozófiai emlékiratairól, amely mű mély materialista és ateista tartalma miatt csak a felszabadulás után jelenhetett meg először magyar nyelven (170 évvel megírása után!). A Bessenyei György és Cso­konai Vitéz Mihály materia­lizmusáról írott tanulmánya az első jelentős tett a két je­les XVIII. századi költő és gondolkodó filozófiai gondola­tainak alapos felfedésében. A „doktrinárek”, a marxiz­mus első magyarországi ellen­felei című fejezet a magyar történet 1849—1867-ig terjedő szakaszának ideológiai tükrö­ződését kutatja. E tanulmányt különösen jelentőssé teszi Er­délyi János és Kemény Zsig- mond filozófiai felfogásának elemzése. A kötet záró tanulmá­nya: Antiklerikális és ateista propaganda-irodalmunkrólszól. A tanulmány 1958-ban készült, így a címben jelzett kérdés kifejtése az akkori helyzetet tükrözi. Azóta a tanulmány­ban felvetett sok helyes gon­dolat egy része' megvalósult, de több olyan gondolata van a szerzőnek, amely még ma sem valósult meg, megvalósí­tása ma is időszerű lenne. Nézzünk ezek közül néhányat: Tovább kell folytatni a szovjet és más haladó szerzők ateista munkáinak kiadását, EGRI VÖRÖS CSILLAG Vigyázz, nagymama EGRI BRODY A vak muzsikus EGRI KERTMOZI Koldusdiák GYÖNGYÖSI PUSKIN Milliók keringője GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A szép Inkeri HATVANI VÖRÖS CSILLAG Egy katona, meg egy fél HATVANI KOSSUTH Feltámadás HEVES 80 nap alatt a Föld körűi PÉTERVASARA Nincs előadás FÜZESABONY A macska kinyújtja karmait műsora Nincs előadás. meg kell írni az ateizmus ma­gyarországi történetét. Tudo­mányos, illetve népszerűsítő munkákat kell írni az inkvi­zícióról, a pápaságról, a pápai index történetéről1. Szükséges az ateizmus magyar hagyomá­nyainak feltárása, a vallás, az egyházak reakciós szerepének bemutatása (Itt, ez utóbbi kér­désnél jelentős feladatok áll­nak a Heves megyei történé­szek előtt is!). S még sorol­hatnám tovább a megoldásra váró feladatokat. Mátrai könyve nemcsak tu­dományos mű, hanem a leg­jobb értelemben vett ismeret- terjesztő munka is. Okfejtései világosak, érthetőek. A mű használhatóságát elősegíti a kötet végén levő jegyzet is. Szecskó Károly 1961. SZEPTEMBER 22., PÉNTEK: MÓRIC 170 évvel ezelőtt, 1791. szeptember 22-én született MICHAEL FARA­DAY angol fizikus és kémikus, az elektrotechnika egyik úttörője. Számos felfedezése közül a legfon­tosabbak: az elektromos indukció, az önindukció, az elektrolízis, a diamágnesség, a fény polarizációjá­nak felfedezése. Legfontosabb műve az elektromágnességnek, mint fizikai realitásnak felismeré­se, mely alapja lett a villamos­gépek kialakításának. Mint kémi­kusnak jelentős sikere volt, hogy 1825-ben ő állított először elő ben­zolt. 720 évvel ezelőtt, 1241-ben e na­pon halt meg SNORRI STURLU­SON izlandi költő, az Edda-dalok szerzője. 135 évvel ezelőtt, 1826-ban halt meg JOHANN HEBEL svájci költő. Érzésekkel teli, népies és nevelő hatású verseket írt. 120 évvel ezelőtt, 1841-ben született ANDREJ PUMPUR lett költő. Éles szatírákat írt a német bárók és a lett kulákok el­len. Népmeséinek és eposzainak motívumai alapjául szolgáltak Rajnisz színműveinek. MICHAEL FARADAY Egy író új minősítéseinek ürügyén A Magvető Könyvkiadó gon­dozásában látott napvilágot Sőtér István Bűnbeesés című nagylélegzetű regényének má­sodik kiadása, amelyhez maga a szerző írt előszót. A könyvet első kiadásban ismerem, annak idején — noha fiatal fejjel — jó munkának is tartottam. Az idő kétségtelenül elszállt „a háború előtti magyar társada­lom egy esztendejének, 1938- nak képéül készült” könyv fe­lett. Nem olyan értelemben, hogy az elmúlt 15 év történel­me megváltoztatná a megraj­zolt utolsó békeév e regényben rögzített esemény-tényeit — mint Sőtér István is írja elő­szavában —, hanem „új minő­sítéssel ruházza fel 1938 nem egy jelenségét is”. Ebből, vala­mint abból az elgondolásból kiindulva, hogy a műnek foly­tatása következik, Sőtér István a második kiadás előkészítése­kor belenyúlt a regénybe, mó­dosított az először 1947-ben megjelent könyvön. Előszavá­ban azt írja többek között: „A Bűnbeesés első kiadásában némelyik jellem, némelyik cse­lekedet vonzó, sőt tiszteletet ébresztő hangsúlyt nyert, — a mostani kiadásban pedig ezt elvesztette. Az első kiadásban kivezető utakként mutatkoz­tak meg olyan ösvények, ame­lyeket már a második kiadás zsákutcának lát.” S mindez azért, mert az író úgy érzi, kötelessége volt művében is levonnia „azokat a tanulságo­kat, melyek a mi életünkben, a mi történelmünkben világo­sodtak meg számunkra”. Valahogy úgy érzem: Sőtér István — a regény megjelenhe- tőségétől eltekintve — hiába­való munkát végzett. Még ak­kor is, ha a végrehajtott módo­sítások egyik indokául a mű mai életünkről szóló folytatha­tóságát jelöli meg. Ugyanis nemcsak a könyv írója élt, ta­pasztalt, ismert fel és értékelt át történelmet, dolgokat, je­lenségeket, eseményeket, ha­nem a több mint másfél évti­zede felszabadult dolgozó em­berek — a Bűnbeesés 1947-es olvasói is, akiket a „mi éle­tünkben, a mi történelmünk­ben” lezajlott kulturális forra­dalom nevelt, nevel és emel egyre inkább magasabbra Olyan magasra feltétlenül, hogy megfelelően tudjanak ér­tékelni egy regényt, amely fö­lött — az írói minősítéseket te­kintve — Sőtér István szerint is eljárt az idő. Bízva kulturális fejlődésünk tömeghatásában, az olvasó em­berek minél magasabbra jutá­sában — Sőtér Istvánnak talán nem is a Bűnbeesés módosított második kiadásán kellett volna annyit fáradoznia, hanem a már 1945—47-ben elhatározott folytatás"'—, ha úgy tetszik: a mai életről szóló második kö­tet — megírásán és kiadatásán. Hiszen a ma olvasó embere vágyik a mai élet irodalmi áb­rázolására, az új életről szóló könyv után ... Persze, ilyen, s jó műveket alkotni, nem köny- nyű. Egyébként a Bűnbeesés má­sodik kiadása igen szép for­májú könyv: 660 oldalon, 33,2 ív terjedelemben, bibliapapí­ron, 3560 példányban jelent meg. Dér Ferene Francia ínyencek Egy párizsi ét­terem bejáratán a következő felirat látható: „Étter­münkben kedves vendégeinknek ki­zárólag a tyúkok bal combját szol­gáljuk fel”. Új­ságírók érdeklő­désére az étterem tulajdonosa elma­gyarázta, hogy a tyúkok általában nyugalmi állapot­ban a jobb comb­jukra nehezed­nek és ezért azok lényegesen sová­nyabbak, s a foko­zott igénybevétel miatt ízetleneb­bek a bal comb­nál. l\OV rA„T*sir'« us FOBDlTOW- SA'MCÖa XXIX, Vaktában kellett leszállniuk. Az a veszély fenyegetett, hogy belecsöppennek az egyik tóba, amelynek mélységéről Hap- goodnak halvány fogalma seim volt. De más választása nem volt. A rakéta gyorsan eresz­kedett lefelé. Erős lökés... csörömpölés... a vezérlő táb­lán összetört egy műszer... Bison ijedt kiáltása... és az űrhajó megállt. Itt voltak a Marson. Hapgood ösztönösen az órá­jára pillantott. Tizenhárom óra harmincnégy perc. Bison- hoz fordult. — Jegyezze fel! — mondta az izgalomtól rekedt hangon. 19... december 28-án, wa­shingtoni idő szerint* tizenhá­rom óra harmincnégy perckor a Charles Aldgernon Hapgood konstrukciójú amerikai űrhajó Hapgood irányítása alatt elér­te a Marsot. — Fedélzetén az említett Charles Hapgooddal és a New York Times című lap tudósító­jával, Ralph Bisonnal — folytatta Hapgood szavait az • Az olvasó ne felejtse el, hogy a washingtoni és a moszkvai idő között hét óra a különbség. 13 óra Washingtonban 20 órának felel meg Moszkvában. újságíró. — De ez még csak fél győzelem. Ki kell szállni a rakétából és rátenni lábunkat a bolygó talajára, hogy biz­tosítsuk elsőségünket. Az orosz űrhajó bármely pillanatban feltűnhet. — Ha máris nincs itt — sut­togta Hapgood, de úgy, hogy Bison meg ne hallja. — Gyorsabban, Charles! Az újságíró lázas sietséggel vette elő fényképezőgépét. Hapgood tudta, hogy Ralph mit akar tenni. Gyorsan levet­ték a vezérlő tábláról az órát, amelyet lent a Földön egy kü­lön bizottság plombáit le. Számlapját, amely nemcsak az időt mutatta, hanem a hónapit és a napokat is, az űrhajón kí­vül kellett lefényképezni, hogy magukkal vihessék az elvitat­hatatlan bizonyítékát a rakéta Marsra érkezési idejének. A fényképezőgép is le volt plom­báivá. Magukhoz vették az oxigén- álarcot, az órát, a fényképező­gépet, a hatalmas erejű mag- néziumLámpát, és kimásztak az űrhajó keskeny kijárati kam­rájába. Amikor a belső ajtót lég­mentesen bezárták, Hapgood így szólt: — Nagy esztelenség vak sö­tétben kilépni a rakétából, is­meretlen talajra. — Maradjon! — felelte Bi­son. — Egyedül szállók ki. Nem akarom elveszteni a ma­ga gyávasága miatt a repülés minden gyümölcsét. — Nyissa ki! — kiáltott rá parancsolóan, amikor látta, hogy Hapgood tétovázik. Kattant a zár. Hideg levegő csapott a kamrába, s nyomban lehűtötte átforrósodott testü­ket. Az ajtó kinyílott. Az első, ami Hapgoodnak feltűnt, az ismeretlen göncöl- szekér csillagkép volt, amely a láthatár fölött alacsonyan te­rült eL A Mars ritka légköré­ben a csillagok nem ragyogtak olyan élénken, mint a Földről nézve. — Szálljon ki — mondta Bi­son. — Igazság szerint magát illeti a jog, hogy elsőnek lép­jen a bolygó talajára. Az űrhajó egy kis tó homo­kos partján szállt le. Az ajtó­tól másfél méternyire volt a „föld”. Hapgood nagy akarat­erejével visszafojtotta ösztö­nös félelmét és leugrott. A Mars gyenge vonzereje követ­keztében az ugrás olyan köny- nyű volt, mintha csak egy székről ugrott volna le. Bison átadta az órát, a lámpát, a fényképezőgépet és követte tár­sát. Néhány méternyire tőlük is­meretlen növények bozótjai sö­tétlettek. Az éjszaka sötétségé­ben, amelyet csak a csillagok fénye világított meg, a bozó­tok szörnyen rejtélyeseknek, feltárhatatlan titkokat sejtető- nek tűntek. idegen, ismeretlen bolygó la­kójának tűnt. Ezt a Charles Hapgoodot Bi­son élete végéig nem fogja tud­ni elfelejteni! — Távolabb kell mennünk a rakétától, hogy rajta legyen a felvételen! — kiáltotta Bison. Hangja az oxigénálarcon ke­resztül, a ritka levegőben szá­nalmas vinnyogásnak hallat­szott. Köröskörül háborítatlan csend uralkodott. A dermedt hideg levegőben a legkisebb szellő sem lengedezett. Élén­ken bár, de alig hunyorogva ragyogtak az égen a csillagok, s ugyanolyan hidegek voltak, mint a levegő. Alacsonyan a látóhatár fölött, világoskéken ragyogott egy nagy csillag. — A Föld — suttogta Hap­good. Tíz lépésnyire eltávoztak a rakétától és megálltak. Bap- good kezébe vette az órát, Bi-' son pedig még két lépést hát­rált, magasba tartotta a mag­néziumlámpát, másik kezével kinyitotta a fényképezőgép zárját. A fellobbanó vakító fény egy pillanatra beragyogta a sűrű bozótosokat, a térséget, a tavat, a parton mozdulatlanul álló rakétát, Hapgood alakját és a kinyújtott kezében levő órát Az arcát borító oxigén álarc­ban fantasztikus lénynek, az önkéntelen mozdulattal megnyomta a gombot. A mag­nézium tejfehér színű, fellob­banó fénye olyan látványt vi­lágított meg, amelytől pilla­natok alatt ra­gadós veríték öntötte el egész testét. Két lépésnyi­re tőle, azon a helyen, ahol az előbb még Hapgood állt, egy óriási, sár­kányra hason­lító, hosszú ál­lat ezüstös bun­dája csillogott. A rémülettől megdermesztett Bison Charles lábát látta s ráugrott isme­retlen vadállat teste alól ki­kandikálni. A következő pillanatban ki­aludt a lámpa, sötétség borult a tájra és még áthatolhatatla- nabbnak tűnt az élénk fény után. Bison vadul felordított, elha­jította a lámpát, s mindenről megfeledkezve, az űrhajó felé rohant. Annyira elvesztette eszét, hogy megfeledkezett a zsebében lapuló pisztolyról. Egyetlen ugrással, szinte be­repült a kijárati kamra nyitott ajtaján és becsapta maga után (Folytatjuk} Gyorsan átkapcsolta a lám­pát a második lobbanásra és épp, hogy feje fölé emelte a második felvételhez, amikor vékony sziszegő füttyenést hal­lott. Hosszú sötét test villant meg a láthatár világosabb széle előtt, közvetlenül mellet­te. Kétségbeesett kiáltás ütötte meg Bison fülét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents