Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-15 / 191. szám

1961. augusztus 15., kedd

NGPÜ.1S AO

S

Szüretre készülnek Abasáron

A reggel úgy köszöntött a Sárhegy- lábánál elterülő falura: Abassára, hogy eső lesz. mégpedig egésznapos eső, de aztán megemberelte magát az idő: kisütött a nap és meleg sugarával bearanyozta a földeket, ahol már gazdag termésről álmodnak a súlyos bogyóktól roskadozó szőlőtőkék és az emberek, akik hangyaszorgalmú művelői e tájnak. Most is

— pénteken — valamennyien kint szorgoskodnak az abasári határban a szövetkezeti tagok, hogy mielőbb leszedhessék és útbaindíthassák a szőlő legkorábban érő fajtáját: a Csabagyöngyét, no, meg a körtét, az almát, az őszi barackot is, amely az idén szintén bőven megtermett ezen a tájon, s szívesen bajlódnak szedésével a szövetkezet gazdái.

— Gazdag termést ígér ez az év — magyarázza Tóth Dezső, a helybeli Rákóczi Termelőszövetkezet elnöke, akive^ a tsz irodáján találkoztunk össze a reggeli „eligazítás” után. — Legalábbis az ez ideig betakarított termések ezt bizonyítják. Csak néhány példát, számadatot ... 520 hold kalászost takarítottunk be az elmúlt héten. A búza 15,50 mázsát, az árpa pedig 20 mázsa átlagtermést hozott. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, hiszen ez az átlag jónak mondható ilyen hegyvidéken, mint ahol mi is élünk. Természetesen, emellett szépen fizetett a gyümölcs is. Ez ideig 4 ezer mázsa gyümölcsöt adtunk el a MÉK-nek. 9 súlyvagon cseresznyét, 15 súlyvagon barackot, 5 vagon körtét, 2 vagon ribizlit, 250 mázsa szilvát, és ami már nálunk nem is nagy újság: 100 mázsa Csabagyöngyét értékesítettünk!

Mint amilyen gyorsan ezeket az adatokat felsorolja az elnök, oly gyorsan is búcsúzik tőlünk — siet, mert egy tárgyalásra várják a szomszéd falu' tsz-ében, Visontán.

— Épp a Csabagyöngye szüretelése folyik a határban — mondja mellettem Kárpáti Vilmos, akit egy évre helyeztek ide Abasárra, hogy minden tudásával segítse az év elején alakult közös gazdaságot, és hív, menjünk, nézzünk szét a határban. Együtt indulunk hát megnézni, így is mondhatnám: „megcsodálni” az abasári határt. Amerre csak a szem ellát, mindenütt emberek dolgoznak, kisebb-nagyobb csoportokban. Messziről cifráznak az asszonyok, fiatal menyecskék, és lányok fejkendői, tarka ruhái, amint nagy buzgalommal haj- longálnak a szőlőtőkék közé és metszőollójukkal levágják a sárga, nagyfürtű, édes ízű Csabagyöngyét.

— Már harmadik napja

„szüretelünk” — magyarázza Fülöp János brigádvezető, aki mellénk szegődött az úton, s ma is elsőnek jött ki a határba, hogy „kéznél legyen”, intézkedjék; idejében érkezzenek a reteszek, a ládák, s folyamatosan tudják szállítani az átvevőhelyre a szőlőt.

— 100 mázsát már eladtunk

— folytatja tovább. — Ma is úgy igyekszünk, hogy legalább a 30 mázsa szedés meglegyen.

— Gyönyörűen mutatkozik a termés — újságolja nem titkolt büszkeséggel, nagy kedvvel a brigádvezető, és a szőlőtőkék közé lépve'mutatja az érni készülő, avagy már érőfélben levő fürtöket. — Higgye el, lesznek itt olyan területek is, ahol egy holdról a 60 mázsa termés is lejön. 18,5 mázsát terveztünk az év elején, de most már tisztán lehet látni, ha valamilyen elemi kár nem jön közbe, a 25-—30 mázsát minden hold szőlőnkről le tudjuk szüretelni.

Beszélgetve haladunk tovább a szőlőhegyen, a' Sárhegy lába alatt. Ütközben népes csoportokkal találkozunk: az első szüretelőkkel... Bernáth Jánosnéékkal: Petrovics Bá- lintnéval, Bogi Mihálynéval, kissé távolabb Fülöp Istvánnal és feleségével, Postás Jánossal és feleségével, akik ugyan ma kezdtek a szőlő szedéséhez, de már 2 holdról több mint 6 láda Csabagyöngyét leszedtek.

A szőlők mindenütt meg vannak kapálva és tiszták. Gyom nem gazosítja. Minden tőkén élesen fehérük a per- metlé megszáradt foltja, és a ezőlőtőkék teteje is le van

vágva. Mindez azt bizonyítja, hogy az abasáriak időben elvégeztek minden munkát a szőlőben, és jöhet az érés, s mielőbb a szüret is, amit már nagyőn várnak a falubeliek.

Vajon mi ösztönözheti ezeket az embereket ilyen nagyszerű munkára? — Ezen gondolkodtam a beszélgetések szüneteiben, s mintha kitalálta volna Kárpáti elvtárs gondolatom, így válaszolt:

— Érdekes fajta ez az abasári nép. Szorgalma, iparkodása szinte nem ismer határt. Ez az élniakarás szerzett hírt, nevet a falunak, a népnek. Aba- sár, az abasári népről híres, amely nép tudásával, akaratával, szorgalmával folyékony „aranyát” tudott teremteni a Mátra sziklás, kalandos lankáin ...

Még'beszél, elnézem a tájat, amely valóban impozáns látványt nyújt. így értem meg végül is azt, hogy most, napFülöp u. János, a tsz egyik legjobb brigádvezetője.

jainkban, hogyne dolgozna még szívesebben, szorgalmasabban ez a nép, amikor jövőjének gazdagításához, jobblétéhez megvan minden lehetőség: akarat, szív, erő, egység és tenniakarás —, csak ki kell használni, s az abasáriak kihasználnak mindent, hogy jövőjüket még jobbnak alakítsák.

— Ötmillió oltvány van itt kiültetve — magyarázza Kiss Ferenc brigádvezető, aki az oltványok közül került elő. „Műszaki ellenőrzést” végzett, megtekintette az oltványok állapotát, nem kell-e árasztani, vagy öntözni, mert meleg van, s ilyenkor jobban kívánják a vizet.

—' Az oltványokat családok művelik — folytatja tovább. — Ök oltották, iskolázták, művelték, locsolják, s most ez a gyönyörű telep az ő munkájukat dicséri. Igaz, meg is kapják érte jutalmukat, mert 10 ezer oltvány felnevelése után 110 munkaegységet kapnak és prémiumot. Van 3 szövetkezeti tagunk, Porosánszky János, Magyari Péter és Postás Elemér, akik 46 ezer oltványt gondoznak ebben az évben, s fejenként 505 munkaegységet kapnaJc érte, s előreláthatóan még 7 ezer forint prémiumot is az év végén.

— Elégedettek ezek szerint a termelőszövetkezettel? ' — kérdem az embereket, akikkel összetalálkoztam, és a szövetkezeti életről váltunk néhány; szót.

— Természetesen! — válaszolnak többségében. S ezt a véleményt csak egyre erősíti az a tudat, hogy az abasáriak között a legutóbbi előlegosztáskor is akadt nem egy olyan szövetkezeti tag, aki 4 ezer forint fölött vitt haza előleget.

Elfáradva érkezünk vissza a faluba. Utunk a szövetkezet kádár segédüzeme mellett visz el. Néhány percig ide is benézünk, hogyan halad a felkészülés a szüretre, hogyan halad a hordók javítása, karbantartása.

Valek László, a csoport vezetője válaszol kérdésünkre.

— Már hetek óta hordók javításával foglalkozunk — mondja. — Hatan dolgozunk. Több mint 10 ezer hektoliter befogadására kell a hordókat előkészíteni. Ennyi javítani valónk van. A munkákkal jól állunk, hamarosan jelenthetjük, a szövetkezet vezetőségének, hogy elkészültünk, a szüretre a hordókat „felkészítettük”.

Ugyanezzel a kérdéssel kerestük fel a szövetkezet irodáján Oláh Jánost is, a termelőszövetkezet főagronómusát, aki Szabó Győzővel, az agro- nómus gyakornokkal a munkák állásáról beszélgetett.

— 835 hold szőlő a szövetkezet iszőlőterülete. — Magyarázza a tsz-főagronómus.

— És az időjárás kedvezett a szőlőnek. Ennek megfelelően 19 vagon tervezett csemegeszőlő helyett 51 vagonra kötöttünk szerződést az állammal, s ezen felül még 14 ezer hektoliter borra is számítunk, mert a termés napjainkban azt mutatja, hogy 40 százalékkal jobb lesz, mint ahogy azt mi a tavasszal terveztük. A termés tárolását időben biztosítjuk. Hét és félezer hektoliter bor befogadására a pince a hordókkal együtt készen áll, 3 ezer hektoliter befogadására alkalmas pincét pedig most készítünk el. így nem lesz a férőhellyel hiba, nem lesz hiány. Kilencezer hektoliter bor átadására is kötöttünk szerződést, valószínű ezt a tervet is túlteljesítjük.

— A szüret 2 héttel korábban indul, mint az előző években. Szeptember 15—20-a között kezdjük meg a borszőlő szedését, s normális idő esetén 3 hét alatt le is szüretelünk. A szőlő préselését egy nagy teljesítményű présgépsor végzi majd, aminek beszerelése és szállítása az elmúlt napokban szintén kezdetét vette. Egész gépsor két műszakban 2 ezer mázsa szőlőt tud kipréselni.

— A szüretelés munkacsapatonként történik. A szőlőt fajtánként szedik, s premizálva lesz, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos teljesítmény elérés után prémiumot kapnak a munkacsapatok. A prémiumot készpénzben fizetik ki a tagoknak.

— A szállítás Is érdekesen lesz megoldva. A hegyekből a présgéphez fogatokkal, és erőgéppel történik majd a szőlő szállítása. Mindkét esetben átalakított csillékben helyezik el a szőlőt és ennek kiemelése automatikus emelővel történik. A kézi szedés kivételével minden folyamat gépesítve lesz, ami nagyban meggyorsítja a szüretelés mielőbbi befejezését.

—- Egyelőre ennyit tudok mondani a szüreti felkészülésről — mondja befejezésül afő- agronómus és búcsúzik is, mert még néhány ellenőrzést kell végrehajtania a határban, a majorban, s gyorsan közeledik az este. Sürget az idő, és sok a munkája valamennyi szövetkezeti tagnak. Javában folyik a betakarítás, sok gyümölcs, növény, zöldáru, amelyet idejekorán piacra kell vinni. Közeledik rohamosan a szüret is, amely nagy terméssel kecsegteti az abasá- riakat, akik már az első évben is jól indultak a szövetkezeti gazdálkodás útján, s nagy szorgalommal, megelégedetten végzik munkájukat. Tisztán látják: munkájukat siker koronázza, érdemes közösen dolgozni.

Fazekas István

Tizenhat éve szabad a koreai nép

szervezése teljesen megtör* tént. Több mint egymillió parasztcsalád tömörül a fejlettebb gazdasági formába és az öntözés, a korszerű gazdálkodás eredményeként már 1958- ban 500 ezer tonna gabonával termeltek többet, mint 1957- ben. A gyapot- és rizstermelés többszörösére növekedett.

A koreai népgadaság rohamos fejlődése, a koreai nép életkörülményeinek javulása nagy hatással van azokra az ázsiai népekre, amelyek még kapitalista elnyomás alatt élnek. Különösen szembetűnő a demokratikus ország fejlődése, ha az amerikai megszállás alatt levő Dél-Koreával hasonlítjuk össze. Dél-Korea 16 éves „fejlődésére” az a jellemző, hogy ipari termelése ma fele, mint a japán megszállás idején volt (!) Észak-Korea pedig az egy főre eső ipari termelés több ágában az elmúlt évben már utólérte Japánt.

A koreai nép évek óta ** harcol pártja vezetésével országa kettészakítottsága megszüntetéséért. Az amerikai imperializmus azonban minden eszközzel igyekszik megakadályozni a koreai egységet. Diktátorokat, bábokat ültet a déliek nyakára, és lakájai, zsoldosai segítségével véresen megtorol minden szabadságra, egységre törekvő megmozdulást. A délieket azonban fűti az egység utáni akarat, s nincs messze az az idő, amikor északi testvéreikkel együtt őket is köszönthetjük nemzeti ünnepükön.

(P)

KÉT DARUS

SZÜRKÉSKÉK overállt viselt és akrobata ügyességgel kúszott fel a vállétrán. Egykét pillanat és már a darus- kosárból mosolygott Huncut szeme még egyet villant, aztán a szakaszkapcsolóra tette kezét. Előrehajolt, megnézte, hogy szabad-e az út és a 10 tonnás daru elindult.

Mintha kicserélték volna a lányt. Komoly és megfontolt volt. Most csak a gép és a munka érdekelte. Minden figyelmét erre összpontosította. Ügy állt ott a kis fülke parancsnoki posztján, mint egy szobor. Ha a művész márványba, vagy kőbe faragná, művének a munkásnő címet adná.

— Dózsa Margit, egyik legügyesebb darusunk. Mások három hónap alatt is nehezen tanulják meg a szakmát, őt egy hét után egyedül engedtem fel a darukosárba. Először takarítólány volt a gyárban. De azt mondták: fiatal, munkabíró. Szakmát kell adni a kezébe. Hozzám osztották be, jó darus lett belőle.

Debrei Józsefné, a darusok csoportvezetője mondta ezeket az elismerő szavakat. Pedig ő nem játszik a szavakkal. Komoly, határozott asszonynak ismeri őt mindenki a gyárban. Azt mondják, olyan, mint egy férfi. Szigorú és következetes. Az élet nevelte ilyenné. Egyéves sem volt még a fia, amikor egyedül maradt vele. De

— Gyönyörűen mutatkozik a termés — mondja Fülöp János brigádvezető Kárpáti Vilmosnak. — Lesz olyan szőlőterületünk, ahol egy holdról a 60 mázsa szőlő is „lejön”.

' • I . i

felnevelte becsülettel Kenyeret keresett a családnak, ellátta a háztartást és a gyár megalapítása óta itt dolgozik, a gyöngyösi MÁV Kitérőgyártó Üzemi Vállalatnál. Pártvezetőségi tag és munkásőr. Most végezte a nyolcadik általánost, de máris a technikumi felvételire készül.

— Mi a munkánk lényege? — kérdez vissza Debrelné — óramű pontossággal kell szállítanunk az anyagot, készárut és gépeket. Órabérben dolgozunk, de a mi teljestíményünk kötelesség és becsület dolga. Hiszen nem kis mértékben rajtunk függ az üzem teljesítménye. Az a fontos, hogy ügyes, rátermett ember legyen a kötöző. Gyorsan és megbízhatóan dolgozzék. Ha a daruval ráállok az anyag közepére, ne bámészkodjék és ne vigye arrébb a macskát. Határozottan intsen. Akkor ráteszem kezemet a középső kormányra és a több mázsás síneket, vagy gépet úgy emeli, vagy süly- lyeszti a gép, ahogy én akarom. Ez a baloldali szerkezet a macskát továbbítja. Macskának hívjuk mi azt a vastag láncot, illetve a végén lógó nagy kampót. Ezen függ a Szállítandó súly. A jobboldali kapcsoló a hidat működteti.

DEBREI JÓZSEFNÉ a jó oktató gyakorlati érzékével nemcsak magyárázta a gép működését, hanem csinálta is mindiAAAAAAAAAAA&AAAAAAAAAAAAAAAAA

azt, amit mondott. Begyakorlott, határozott mozdulatokkal parancsolt a gépnek. Hangja rekedt, de egy szó sem kerülheti el az ember figyelmét, mert szigorú nézésű szemével, egész lényével szuggerálja mondanivalóját.

— Hét férfi és 30 nő dolgozik ebben a gyárban darusként. Amikor kezdtem, egyedül voltam. De annak már 10 éve.

— Vajon hányszor „utazta” végig a csarnokot? — kérdezgetem.

— Ki győzné azt megszámolni, csak egy nap is. Nincs idő erre. De jó is, mert ha gyenge a műszak, unatkozik az ember és elálmosodik. De ilyesmi ritkán adódik. Inkább éjszaka, úgy éjfél után.

Lent a csarnokban fúrógépek, gyaluk és esztergapadok zaja zákatol. A csupa üvegfalakat egyetlen tűztengerré változtatta a tikkasztó nap. Ilyenkor mondják, hogy valósággal áll a levegő. A daru ellenállásdoboza és a hídkapcsoló villamoskályhaként sugározta a meleget. Valósággal folyt rajtunk a víz. Debreiné ügyet sem vetett rá. A csarnok sarkában megállt a gép.

Velünk szemben, a Dózsa Margit darujára kötözték a Billeter-gyalun megmukált síneket. A fiatal lány dalolt. De ezt csak onnan tudtuk, hogy mozgott a szája. 120 méter hosszú és körülbelül 30 széles a csarnok és a gépek zajától, kopácsolástól két méter távolságból elvész az emberi hang.

— Munka közben kivel váltson szót a darus? Fent ül a toronyban és énekel. Vidámat és szomorút... Egyre megy, úgysem hallja senki. Dózsa Margit mindig vidám nótákat fúj.

Amikor Debrei Józsefné az utolsó szavakat mondta Dózsa Margitról, az öttonnás daru már a B-csarnok közepén haladt velünk. Élesen kondult a vészcsengő és két munkás úgv ugrott odébb, mintha puskából lőtték volna ki őket.

— MINDENKIRE így ráijeszt? — faggatom a szigorú tekintetű darust. Nem ijesztgetek és senkit. De amerre mi járunk, ott rendnek és fegyelemnek kell lennie, nehogy baleset történjék. Ezért egyformán szól a csengőnk munkásnak, művezetőnek, sőt még az igazgatónak is.

r. l

A z agresszorok legyőzése ** után a koreai nép hazája, a népgazdaság másodszori helyreállításához látott. Nehezítette feladatukat, hogy a helyreállítással egy időben kellett felszámolniuk a japánoktól visszamaradt ipar gyarmati egyoldalúságát és műszaki elmaradottságát. Nehéz — az imperializmus szerint megoldhatatlan — célkitűzés volt ez a szinte teljesen leromlott országban. Korea hősi népének hite és munkája a jobb életben, a jobb jövőért, a Szovjetunió és a szocialista tábor többi országának internacionalista segítsége mégis minden nehézségen átsegítette a belső erőforrásait mozgósító koreai népet és kommunista pártját. Az 1954—56 évi hároméves tervet például — amelynek célja elsősorban a népgazdaság helyreállítása és a lakosság életkörülményeinek javítása volt —, túlteljesítették úgy, hogy közben *az iparban jelentős rekonstrukciót is végrehajtottak.

1957-ben a koreai nép első ötéves tervének megvalósításához látott és Két és fél év alatt — 1959 június végén — a lelkes, szorgalmas nép teljesítette az ötéves tervet. A háború utáni években az állami és szövetkezeti ipar termelése egyre növekedett és 1959-ben az 1949-es színvonalat hatszorosan múlta felül. Fejlődtek az iparágak, a koreai ipar ma sok olyan terméket gyárt, amelyet korábban nem tudott előállítani.

A párt agrárpolitikájának eredménye, hogy l 1958-ban a mezőgazdaság szocialista át|\/| a 16 esztendeje, 1945 augusztus 15-én szovjet fegyverek vitték el a szabadságot a japán imperializmus igája alatt már negyven éve sínylődő koreai népnek. / A koreai nép a Koreai Munkapárt vezetésével nagy akarással és lendülettel fogott új világa megteremtéséhez. Áldozatos, fáradságos munkája eredményeként helyreállította a japánok által lerombolt népgazdaságát és új létesítményeket alkotott népe jobb és gyorsabb boldogulására. De alighogy megízlelték a szabadságot, újabb veszély fenyegette a nép hatalmát: az amerikai imperialisták és -csatlósai támadást intéztek a fiatal népi hatalom ellen. Az 1950— 53-as agresszió kegyetlen pusztítást okozott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak. Hozzávetőleges adatok szerint a háborús kár meghaladta a 420 millió von-t, ez több mint hatszorosa a háború előtti, az 1949-es évi nemzeti jövedelem összegének. Teljesen elpusztították az agresszorok korea villamosenergia-, kohászati és vegyipari üzemeit, nagy veszteségek érték a vasúti közlekedést, a mezőgazdaságot, ezrek és ezrek estek áldozatul az agresszorok pusztításának. A koreai nép hősi harca „testvérbátyja”, Kína segítségével azonban végül is győzedelmeskedett és az agresszorok vérző homlokkal voltak kénytelenek visszavonulni. A koreai nép hősi harcát támogatta az egész haladó közvélemény és a világ haladó népei megbélyegezték a „civilizált” Nyugat banditatámadását.