Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-10 / 187. szám
II moszkvaiak tízezrei határtalan lelkesedéssel fogadták a Vosztok- 2 hősét Nagygyűlés a Vörös téren — Hruscsov és Tyitov beszédet mondott MOSZKVA (MTI): Az MTI moszkvai tudósítója jelenti: A verőfényes időben szerdán délelőtt moszkvaiak tízezrei vonultak ki a vnukovói repülőtérre, hogy tanúi lehessenek a Vosztok—2 űrhajó pilótája, German Sztyepanovics Tyitov őrnagy fogadtatásának. A repülőtéren megjelentek a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány vezetői, élükön Nyikita Szerge- jevics Hruscsovval. Hruscsov társaságában várt Tyitov őrnagy érkezésére az űrhajós családja, valamint Jurij Gagarin, az első űrhajós is. A Moszkva felé közeledő repülőgépről Tyitov őrnagy rádióüzenetet küldött a reá várakozóknak. A repülőtér fölött 11 óra előtt néhány perccel jelent meg a Tyitov őrnagyot szállító IL—18-as repülőgép. A várakozás feszült percei után a gép lassan a repülőtér épülete elé gördült és úgy állt meg, hogy a kijárat pontosan az űrhajós elé terített szőnyeg vonalába került. Tyitov őrnagy kilépett a repülőgép kijáróján és a zenekar hangjai mellett, ruganyos lépésekkel a díszemelvény elé ment, hogy jelentést tegyen Hrus- csovnak a sikeresen teljesített feladatról, a 25 órás űrrepülésről. — Elsőtitkár és miniszterelnök elvtárs! German Tyitov őrnagy jelentem, hogy a Párt Központi Bizottsága és a kormány megbízatásának sikerrel eleget tettem. A Vosztok —2 űrhajón 1961. augusztus 6-án és 7-én 25 órás űrrepülés közben több mint tizenhét alkalommal körülrepültem a Földet és pontosan a megadott helyen földet értem. Az űrhajó felszerelése kifogástalanul működött. Kitűnően érzem magam s kész vagyok tela kormány vezetőiveí. A két jó barát, Tyifpv és Gagarin megcsókolja, barátságosan szorongatja egymást. Üítörők és komszomolisták virágcsokrokat nyújtanak át az űrrepülőnek, a párt és a kormány vezetőinek. Ezután Tyitov köszönti az újjongó, tapsoló moszkvai dolgozókat. Sorra kezet fog a Szovjetunió marsalljaival, majd Tupoljev, az. ismert repülőkonstruktőr, aki civilben amatőr filmes, megkéri Hrus- csovot és Tyitovot, engedjék meg, hogy néhány perc alatt filmre vegye őket. Hruscsov és Tyitov mosolyogva a felvevőgép elé áll. A szovjet kormányfő jobbjára invitálja Tyitovot, előre Magyar; idő szerint fél egy órakor, amikor Germán Tyitov az SZKP és a szovjet kormány vézetőinek társaságában, feleségével és szüleivel együtt megérkezett a Vörös térre, a teret már több mint másfél órája elborította az ünneplő, újjongó moszkvaiak hullámzó tengere. t Germán, szeretünk téged! Éljen Tyitov! Moszkva— kozmosz—Moszkva—hurrá! Dicsőség a pártnak! — Ilyen feliratok látszanak a transzparenseken. A tér egyik sarkában a Vosztok—2 űrhajó modelljét látjuk. A GUM nagyáruház homlokzatát Lenin óriási méretű képe és az „Előre a kommunizmus győzelméért!’’ felirat díszíti. A Kreml vöröstéglás falát pedig a Szovjetunió 15 köztársaságának címere. A moszkvai televízión kívül a budapesti, a varsói, a berlini, a prágai, a londoni, a helsinki és más külföldi állomások is közvetítik a nagygyűlést. A Vörös téren összegyűlt moszkvaiak még a gyűlés kezdete előtt a bekapcsolt hangszórókon meghallgatták ',a repü. lőtéri, 'fogadtatás közvetítését. A tömeg feszült figyelemmel hallgatta végig Tyitov őrnagy katonás jelentését, a fogadtatás felemelő perceit. A Lenin—Sztálin Mauzóleum mellvédjén percekig tartó taps és üdvrivalgás közepette foglalta el helyét German Tyitov, Hruscsov, Brezsnyev, az SZKP többi vezetője kíséretében, valamint Jurij Gagarin, az első űrhajós, Tyitov felesége, szülei és kishuga. Frol Kozlov, az SZKP elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára nyitotta meg a nagygyűlést. Felcsendült a szovjet himnusz. Több száz fehér galamb szállt fel a levegőbe. Tyitov őrnagy, aki eddig zavartan, szerény, szinte félszeg mosollyal tűrte az ünneplést, most feszesen tiszteleg. Kozlov ezután átadta a szót German Tyitovnak. Percekig tartó taps után Tyitov megkezdte beszédét. Hruscsov beszédében emlékeztetett arra, hogy Lenin annak idején a t őrös térről figyelte egy ki .zovjet repülőgép újtát. A i ülőgép alacsonyan szállt, ’ i nagy sebességgel. — Van va’ ml nagy és szimbolikus jel itősége annak — folytatta —, hogy mindössze negyven évvel később mi ugyanezen a téren már másodszór üdvözöljük a világűr egy hősét, mint az óriási akarterő, határozottság és bátorság megtestesítőjét. Hát hogyne lenne büszke népünk, hogyne örülne, amikor olyan hősök származtak soraiból, mint Jurij Gagarin és German Tyitov, a két űrhajóstestvér. Amikor Lenin a kis és lassan járó repülőgép első útját (Folytatás a 2. oldalon.) Tyitov őrnagy beszéde Hruscsov szeretettel üdvözli a hőst. jesíteni a párt és a kormány bármely újabb feladatát. Felcsendül a Szovjetunió himnusza. Hruscsov ősi szláv szokás szerint háromszor megöleli és nagy megindultsággal megcsókolja a 26 éves pilótát, aki három nappal ezelőtt még a Föld mesterséges holdján, a szputnyikűrhajón bolygónk körül keringett. Tyitov ezután köszönti szüleit, feleségét, Tamarát, Zemfira nevű húgát, majd sorra kezet fog a párt és tessékeli Gagarint, s tréfálkozva Tyitov mellé utasítja. Hatalmas gladiolusz-csokrokkal kezükben a párt és kormány vezetőinek kíséretében elindulnak a gépkocsik felé. A virágokkal ékesített ZIL—111. gépkocsiban jobboldalt Hruscsov miniszterelnök, középen German Tyitov őrnagy, balján felesége, Tamara foglal helyet. A kocsioszlop az újjongó moszkvaiak millióinak sorfala között elindul a Vörös térre. Tyitov őrnagy, az űrhajóspilóta beszédében elmondta: boldogan jelenti a kommunista pártnak, a szovjet kormánynak és az egész szovjet népnek, hogy sikeresen végrehajtotta a Vosztok—2 űrhajó- szputnyikon az űrrepülést. — Ez az űrhajó, amely a szovjet ember lángelméjének alkotása — mondotta —, 25 óra alatt több mint 17 fordulatot tett bolygónk körül és épségben leszállt szép szovjet földünkön. — Szívem mélyéből köszönetét mondok lenini Pártunk Központi Bizottságának, szeretett szovjet kormányunknak, önnek, drága Nyikita Szerge- jevics, az irántam, egyszerű szovjet pilóta iránt tanúsított nagy bizalomért, amellyel engem jelöltek ki a kozmikus utazásra. — Azokban a napokban, amikor az útra készültem és különösen a repülés alatt arra gondoltam, hogy becsülettel kell teljesítenem a hazánk és a kommunista párt által rámbízott feladatot. — A Szovjetunió űj korszakot nyitott meg az emberiség fejlődésében. A szovjet nép joggal büszke arra, hogy az űrhajók szovjet űrrepülőterekről emelkednek a magasba. Tyitov hangsúlyozta, hogy a világűrkutatásban elért szovjet eredmények az emberiség vívmányai, a békét szolgálják. — Mi a rakétatechnikánkat békés, tudományos célokra használjuk fel — mondotta. Tyitov kijelentette, hogy ha az agresszorok új háborút próbálnak kirobbantani, a szovjet nép rendelkezik mindennel, ami szükséges, hogy visszaverje az agresszort. „Én, mint katonai piófca, készen álAz első virágcsokor VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 187. szám ARA: 50 FILLÉR 1961. augusztus 10., csütörtök Hruscsov üzenete a leszerelésért és a nukleáris fegyverek megtiltásáért küzdő tokiói értekezlethez MOSZKVA (TASZSZ): Moszkvában nyilvánosságra hozták annak az üzenetnek a szövegét, amelyet a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Nyikita Hruscsov küldött az általános és teljes leszerelésért, valamint az atom- és hidrogénfegyverek teljes betiltásáért küzdő, Tokióban ülésező hetedik értekezletnek. Üzenetében Hruscsov gyümölcsöző munkát kíván az értekezletnek, részvevőinek pedig sikereket a békeharcban. A konferencia részvevőinek céljai — hangzik az üzenet — összhangban állnak a népek kívánságával. A béke védelménél az emberiségnek az atom- veszélytől való megvédésénél nincs hatalmasabb és hálásabb feladata. A Szovjetunió — mutat rá az üzenet — bármikor kész a teljes leszerelés gyakorlati végrehajtására, mihelyt megkötik az erről szóló nemzetközi egyezményt. Mi készek vagyunk ellenőrzési rendszert is elfogadni, ha a nyugati hatalmak végre megegyeznek abban, hogy velünk együtt leszerelnek és elfogadják az általános és teljes leszerelés tervét. Manapság a nemzetközi helyzet minden békeszeretö embertől megköveteli, hogy erejét latbavetve akadályozza meg a háborús katasztrófát. A népek aktív békeharc* most, amikor a béke erői jelentősen megerősödtek, eltorlaszolhatja azoknak az útját, akik a háború fáklyájával hadonásznak. (MTI) érezte népe gondoskodását •— Nyikita Hruscsov üdvözlő távirata — mondotta — újabb erőt öntött belém a bonyolult és hosszan tartó repülés sikeres végrehajtásához. Az SZKP új programjának tervezetéről szólva, Tyitov kijelentette, hogy a sok millió kommunistához hasonlóan* ő is örömmel érzi magát azon nagy párt tagjának, amely a kommunizmus győzelméhez vezeti a Szovjetuniót. Az űrhajós kijelentette, mélyen meghatja az a bizalom, amelyet a párt lenini Központi Bizottsága tanúsított iránta azzal, hogy felvette tagjai közé. — Fogadom, hogy életem végéig hű fia leszek a pártnak — mondotta viharos éljenzéstől kísérve Tyitov* majd befejezésül közölte, hogy a világűrben végzett repülését a lenini pártnak és huszonkettedik kongresszusának, a kommunizmust építők kongresszusának szentelte. Tyitov beszédének minden mondata után felzúgott a tapsvihar. Ezután Nyikita Hruscsov miniszterelnök, a Központi Bi- sottság első titkára emelkedett szólásra. Hruscsov elvlárs üdvözlő szavai lók, hogy teljesítsem a párt és a kormány által kitűzendő feladatot” — hangsúlyozta. Az űrhajóspilóta nagy elismeréssel nyilatkozott a Vosz- tok—2 űrhaj ószputnyikról. „Pompás gép ez — mondotta —, hibátlanul működött?’. Tyitov azt is elmondta, hogy az űrhajó minden berendezése teljesen automatikus. Az űrhajót kézi kormánnyal is lehet irányítani, így tehát az űrhajó a Föld bármely pontján hajthat végre leszállást. Tyitov elmondta, hogy a rádióösszeköttetés olyan jó volt, hogy a repülés egész ideje alatt, a pálya minden pontjáról kapcsolatot tudott fenntartani hazájával. — A Föld körül végzett minden újabb forduló alkalmából felismertem hazámat és végtelen térségeit — mondotta. — Nappal láttam a világrészeket és a tengereket, éjszaka pedig a nagyvárosok fényeit. — Jól éreztem magam, munkaképességem normális volt. Óriási élményeket szereztem. Az űrhajós hangsúlyozta, hogy az egész űrrepülés alatt