Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-03 / 181. szám

Ifßl. augusztus 3., csütörtök NÉPÚJSÁG 5 Kétfajta ostobaság létezik, s ha valaha megbíznának, hogy kidolgozzam az ostoba­ság „kategóriáit”, feltétlenül két fő részre osztanám, s az egyiknek példájaként tisztelt Roland Nitsche nyugatnémet újságírót említeném meg. A rosszindulatú ostobaság fő cso­portjában — mert van egy­szerű, jóindulatú ostobaság is — övé a komiko-rosszindulatú ostobaság alcsoportja. Ez az ember, akiben nekem hivata­losan kollegámat kell tisztel­nem, de ha nem kell, még félhivatalosan is ostoba fa- jankónak tartom, eljött Ma­gyarországra — ami, ugye, egy ilyen komiko-rosszindula- tű újságírónak is olcsó dolog manapság már — és aztán el­ment, és aztán írt. Magyar- országról. Beszámolót. Izgal­masat. Olyat, amilyet a nyu­gatnémet kispolgár és a hiva­talos politika a reggeli kávé mellett csámcsogva tud olvas­ni, s amitől messzemenően megjavul az emésztése, s amelytől tapsikolásra mozdul a keze: hiába, a Nyugat, az csak Nyugat... Hát én már régen nevettem Ilyen jót, s nevetnék most is, ennyi ostoba és sületlen meg­állapítás olvastán, ha nem jutna eszembe, hogy ezek a sületlenségek, amelyek itthon mosolyt, ott hitelt fakaszta­nak, amelyek itthon csak egy kézlegyintést, ott politikai alapot teremtenek hazám, a szocializmus eszméje, a kom­munizmus gondolata ellen. Kétszeresen követi el az erőszak bűncselekményét ez a Roland nemtudoménkicsoda: erőszakot vesz az igazságon és erőszakot a nyugatnémet ol­vasók értelmén, s bár az erő­szakot minden normális tör­vényekkel rendelkező fiiam­ban a bíróság súlyosan bün­teti, nincs kizárva, hogy ez a komiko-rosszindulatú ostoba még szerepet kap a politikai életben. Ez a nyugatnémet tollnok végigjárta Budapestet, elment mindenhová, ahová akart, ta­lán még oda- is elcipeltük — mert mi már olyan udvaria­sak vagyunk; — ahova nem is akart, csak hogy lásson, ta­pasztaljon és írja meg az iga­zat. Nem az igazságot — mert azt az ilyesfajta .Rolandoktól úgysem várhatja el az em­ber, csak az igazat: amit lá­tott; Már ez is valami, már ez is a jószándék jele, a nor- malitás alapja. De nem. Ez a Roland Nitsche szellemi gyom­rából kiöklendezett mindent, amit a jó ég tudja, vagy hogy inkább a hivatalos bonni po­litika tudja, hol kebelezett be kifáradt agytekervényeibe. És írta, megírta magyarországi beszámolóját, amelyben a kö­vetkező rolandi igazságok sze­repeltek, szép, ostoba sorrend­ben... íme, egy csokor ne­vetni-, ugyanakkor sajnálkoz­ni való: „A szerencse... döntő szere­pet játszik Budapesten. A sze­rencse dönti el, hogy mint .dolgozó’ 2000 forintot keres havonta, vagy mint funkcio­nárius 30 000-et... Hogy valaki a Duna Szállóban vacsorázik 100 forintért, vagy valamelyik ,Lucullus’ büfében 3 forin­tért, valamilyen leírhatatlan dolgot, töredezett szélű cse­réptányérokból. ..” „...alig van ház, amely ne viselne magán golyónyomo­kat. A legtöbb házat az ösz- szeomlás fenyegeti...” „...még ezekben sem (Gun- del, Gellért, Astoria. A Szerk.) kaphatók jégbehűtött italok és a sör langyos; hűtőszekrénye­ket ugyanis nem gyártanak, a .szocialista építéshez’ szer­számgépekre van szükség...” „Nyilvánvalóan elég sok ka­pitalista van, akinek megér napi öt dollárt, hogy szabad­ságát a vasfüggöny mögött, fejkendős, csizmás, s bárány- bőrbundát viselő közönség között töltse...” „A vonalhoz hű írók egyik Öntözési beír utalók Az utóbbi években észreve­hetően megnövékedett me­gyénkben is a kertészetek, öntözéses területek nagysága, ahol különböző gépek, beren­dezések teszik lehetővé a rendszeres locsolást. Ezek a gépek és berendezé­sek még tökéletesítésre szo­rulnak, ezért az öntözésben legjobb eredményt elérő ál­lami gazdaságok időnként ta­pasztalatcserével egybekötött öntözési bemutatókat tarta­nak, hogy tökéletesíthessék e gépeket, öntözési módszere­ket. Most is ilyen bemutató sorozatra kerül sor, amelyet a Borsod-Heves megyei Állami Gazdaságok Igazgatósága szer­vez. A tapasztalatcsere a Hevesi Állami Gazdaság kultúrter­mében kezdődik, ahol az ön­tözés jelentőségéről és az ed­dig szerzett tapasztalatokról számolnak be a szakemberek, majd gyakorlatban nézik meg a traktormeghajtásos szivaty- tyúk működését. A szántóföl­di csővezetékes, az úgyneve­zett csörgedeztető és esőztető öntözést mutatják be, ezután a szakemberek a Borsod me­gyei üzemegységekben tekin­tik meg a különböző öntözési módszerek alkalmazását, 6 kü­lönböző típusú gépek műkö­dését. FÉL POHÁR SÖR Egy traktoros a sok közül: Szécsi László Aki ismeri a határt, az tud­ja, hogy az utóbbi egy-két hét alatt sokat változott a határ képe. Ahol még napokkal előbb hatalmas búzatáblákat ringatott a szél, most kopár tarlók fehérlenek. A gépek zúgása, robaja azonban most sem halkult el egészen, ha­nem a megszokott zúgással, dübörgéssel adja tudomásul az embereknek, hogy a diadal még nem teljes, mert a szán­tás, ami még hátra van, nem kis feladat elé állítja őket A fürge mozgású gépek most sem pihennek. Éppen mellet­tem húz el egyikük. A trak­toros fiatal ember még. Vi­dám természetű lehet, mert a domboldalon, kanyargós uta­kon haladó gyalogosok felé vígan integet. Hogy közelebb megyek hozzá, látom, hogy nyoma sincs rajta a fáradt­ságnak, csupán széltől cser­zett arca mutatja, hogy az aratás megkezdésétől „nyereg­ben van”. Kezet fogunk, hogy megáll egy pillanatra, és megkínálom cigarettával. Szívesen elfo­gadja, mert mint mondta, úgy belemerült kora reggeltől a fl nagy teljesítmények titka A Horti Gépállomáson eb­ben az évben is igen szép eredmények születtek az ara­tási, cséplési versenyben. Több kombájnosuk van már, aki 600 hold feletti teljesítménnyel di­csekedhet, s a legalsó határ is jóval felette jár a tervnek, az átlagos teljesítmény 360 hold körül mozog. Ez is azért ilyen alacsony (!) — mondja a gép­állomás igazgatója, mert két kombájnt jóval később kap­tunk meg, így teljesítményük érthetően kevesebb és rontja •az átlagot. A magas teljesítmény titka sok dologból tévedik össze. Betudható annak, hogy a gépállomás vezetői jól gon­doskodtak utánpótlásról, a nö­vekvő gépparkkal együtt nőtt a szakképzett emberek száma is, minden esztendőben több fiatalt küldtek el traktoros is­kolára. Hozzájárul a jó teljesítmé­nyekhez az is, hogy az elmúlt esztendők tapasztalata alapján éjjel-nappal ügyeletet tartot­tak a műszakiak a gépállomá­son, s a képzett szerelőgárda tagjai rövid idő alatt ott vol­tak, ahol szükség volt rájuk. Gyorsaságukkal elérték, hogy a legnagyobb géphiba megja­vítása sem vett igénybe 5 órá­nál többet. Segített az is, hogy megfelelő mennyiségű pótal­katrészekkel rendelkeztek, s amikor egy-egy alkatrész meg­hibásodott, nem rakták félre, hanem azonnal felújították, így amikor egy másik gépnél szükség volt rá, azonnal pótol­ni tudták a hiányt Nem utolsósorban titka a jó teljesítmények elérésének az is, hogy a gépállomás vezetői felkarolták, segítették a dol­gozók között kibontakozott versenymozgalmat. A gépállo­más pártszervezete gazdája lett a nagy nyári munkák ver­senyének. Kezdeményezésükre egy versenybizottságot alakítottak, s e versenybizottság feladata volt, hogy a brigádvezetők je­lentései alapján minden há­rom napban értékeljék, me­lyik traktoros, kombájnos hol tart. Elkészítették a verseny­híradókat, melynek önkéntes postása lett a gépállomás va­lamennyi vezetője, akik ellen­őrzés közben eljuttatták a versenyhíradót a legtávolabbi helyeken dolgozókhoz is. A jó munkaszervezés, az alapos ellenőrzés, és nem utol­sósorban a dolgozók lelkes munkaversenyének felkaro­lása, állandó értékelése, ez hozta meg a sikert az idén is a Horti Gépállomás dolgozói számára. S az aratási munká­ban elért eredmények egyben a körzetükbe tartozó termelő- szövetkezetek eredményei is, hiszen munkájukkal, a tsz ter­ményeinek gyors betakarítását segítették elő. — deák — munkába, hogy még rágyújta­ni is elfelejtett. Beszélgetés közben tudom meg tőle, hogy Szécsi László­nak hívják és az Atkári Gép­állomás dolgozója. Részt vett az országos ara­tási versenyben és szeretné az első helyezést megszerezni. Már több mint 500 hold ga­bonát aratott le, ami nem kis teljesítmény, ha figyelembe vesszük azt is, hogy egy-egy aratógépnek normája 200 hold. — Hogyan tudta ezt elérni? —- ezen tűnődtem az úton ha­zafelé, de mielőtt a pontos választ megfogalmaztam vol­na magamban, ismerősökkel találkoztam, s él is feledkez­tem az előbbiekről. Este ott­hon ismét eszembe jutott, s így jöttem rá, hogy igen egy­szerű ennek a magyarázata. Szécsi elvtárs kommunista, és családapa. Értelmét látja, szépségét érzi a munkának. Két gyermeke van és nagyon szeret dolgozni. Már több di­cséretet, elismerést, kitünte­tést kapott jutalmul munká­jáért. Tudja azt, hogy szeretik és megbecsülik az emberek, s bíznak is benne. Épp ezért fogadja mosolygással, barát­ságos integetésekkel az em­berek üdvözleteit, s éppen ezért minden erejét és tehet­ségét latbavetve dolgozik nap mint nap a földeken. Ügy dolgozik, mint a többi traktoros, dacolva a meleggel, vagy hideggel, széllel és eső­vel, hogy mielőbb el legyen végezve minden munka. Szor­goskodnak, hogy mielőbb rak­tárba kerüljön a termény a Mátra és a Bükk északi lábá­nál elterülő szövetkezeti táb­lákról is. Gácsi László A borszakértők szenzációja Egy londoni vendéglőben rendezett ünnepség alkalmá­ból kibontottak néhány való­ban értékes régi borosflaskát. A borok között szerepel egy 1857-es évjáratú Rüdesheimi, egy 1822-ből való Johannis- burgi, valamint egy 1540-es évjáratú Steinwein nevű raj­nai bor. Amikor megkérdezték a vendéglő vezetőjét, miért ép­pen most bontják fel a régi palackokat, azt a különös vá­laszt adta, hogy „azt hiszem, egyszerűen megelégelték már, hogy évről évre őrizgessék őket.” Dicsérendő kezdeményezés volt, hogy az aratókhoz és a cséplőmunkásokhoz ételt és hűsítő italt juttatnak. Több helyén be is váltották az ígé­retet, a munkahelyre szállít­ják a savanyúcukrot, cigaret­tát, ritkábban és kisebb mennyiségben a sört. Mert a sörrel baj van. In­dokolatlanul és érthetetlenül kévés van belőle. Igaz, a fo­gyasztás nőtt, és állandóan növekszik. A vendéglátó üzemekben kiteszik az asz­talra az almuskát, a meggy-, málna- és különböző szörpö­ket, de a magyar ember bort inna, vagy legalábbis sört, aratás közben, hordáskor és cséplés után. De a sör kevés. Mit, mit nem gondolt magában egyik­másik vendéglátó szakem­ber? A kevésből lehetőleg mindenkinek jusson, ő hara­got nem akar senkivel. A han­gosbeszélőn nem mondták be, közhírré sem tették, de valahogy mindenki megtudta a faluban, hogy este csapol­nak, amikor hazajöttek a ha­tárból. Sokan szekerestől az italbolt előtt állnak meg. hosszú sorban, türelmetlenül várják a sört. Van ám tülekedés, majd feldűtik a házat. Ki győzné megvárni, míg elszáll a hab, hiszen sör úgysem jut felé­nek se. Dehogy is kell a ha­tárba egy cseppet is kivinni! Megható az italboltvezetők igazságérzete. Vagy nem is egészen erről van szó? Nem tehetek róla, én nem hiszem, hogy az igazságos elosztás elve vezeti az italból tvezetö- ket. Inkább a fél pohár sör, ami habbal nekik marad. Százszor fél pohár sör, heten­te többször. Nem is rossz üz­let — az italboltveztőknek. F. L. Vízpazarlás ellenőrzés nélkül ?! Eger zavartalan vízellátá­sára a sajtóban és falraga­szokon megjelent cikkekre és felhívásokra igen sokan a víz- fogyasztók közül egyáltalán nem reagálnak. Néhány na­pig, amikor a meleg kissé mérséklődött, valamennyire normálisabbá vált a városi kutak vízszolgáltatása. Ami­kor azonban a meleg újból el­érte a 28—30 fokot, a víz is­mét csak csordogált a kutak­ból estefelé. Ezen nem is lehet csodál­kozni. Vannak emberek, >tklk valósággal fittyethánynak a felhívásoknak, nyugodtan ön­tözhetik zöldséges kertjeiket és a házuk előtti virágosker­tet, holott estleg udvari hú- zóskútból is meg tudnák azt oldani, némi kis fáradsággal, egy kis gyaloglással. Persze, az utcai kútból sokkal köny- nyebb. Igen ám, de azok a dolgozók, akik munka után nagymosást szeretnének ren­dezni, néhány vödör vízért negyedórákat kell hogy vára­kozzanak, ugyanakkor a sor- ■ baáll ásnál jó néhány an ön­tözőkupákkal a kezükben, va­lósággal felháborítják azokat, akik a vizet rendszeres napi szükségletük fedezésére kí­vánják hazavinni. így van ez a Vörösmarty és Bacsó Béla út sarkán levő ut­cai kútnál is. Ezen a környé­ken elég sok udvari vízveze­ték is van, mégis, ott láthatók öntözőkupáikkal kezükben ezeknek a házaknak lakói. Ügy gondoljuk, ez is szabály­talan, mert akinek udvan vízvezetéke van, valósággal „lopja" az utcai kútból a vi­zet. Néhány forint megtakarí­tást jelent számukra, de akinek sorba kell állnia miattuk, nem kis bosszúság­gal veszi ezt tudomásul. Szigorúbb ellenőrzésre len­ne szükség az illetékesek ré­széről, hogy a rendeletnek ér­vényt is lehessen szerezni az „egyszerű” fogyasztók érde­kében. Nagy András A Balatonnál fidűlnek a Mátra aljai termelőszövetkezeti gazdák gyermekei A Mátra aljai falvakban a termelőszövetkezeti gazdál­kodással gazdagon bontakoztat­ja szárnyait az új élet. Egykor, még alig húsz évvel ezelőtt is, a négy—öt hold földdel rendel­kező parasztok summásnak küldték gyermekeiket a nyári hónapokra, hogy keresetükkel kiegészítsék a család szűkös kenyerét Könnyes szemmel, biztató szavakkal adták a gyerek ke­zébe a kis batyut aki „félré­szesnek” elkötötte magát egész nyárra, valamely dunántúli, vagy Tisza táji grófi birtokra. «✓VSAAA/VSAAA/VAA^vAAAAAAAAA^AAAAAA^w'V^V'VA/'A^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AA^AAAAAAAAAAAAAAAA^AAA* : SZEMES PIROSKA: EGY HEGEDŰ YALLGMÄSA Az akkori gyerekek meg­nőttek, új élet virradt rájuk és legtöbben már szülők, gyerme­keik nevelésének gondját, problémáit és örömeit veszik magukra. A mai gyerekeket is elküldik szüleik: a Balatonhoz, a Tisza mentére, vagy éppen a Mátrá­ba és a Bükkbe. — A Mátra alji falvakból több mint 500 gyermek indult el a nyáron, Markazról, Nagy- rédéről, Gyöngyösorosziból... de sorolhatnánk talán vala­mennyi községet. Meghódítot­ták az ország legszebb tájait: üdülnek. A gyöngyöspataiak hosszú útja például a Balaton környékére vezetett. Mentek és mennek egész nyáron az úttörők, a termelő­szövetkezeti gazdák gyermekei. Nekik már az sem jut eszük­be, hogy alig két évtizede szü­leik is utaztak azon az úton, {könnyű kis ládával, és nehéz ? kézi szerszámokkal, vagy ép- l pen azon a tájon hullatták ve­rítéküket éhbérért az uraság {földjén és hasznára... Tűzesetek l — mozdonyszikrától < A gondatlanság, a tűzrendé- <szeti szabályok be nem tartá­ssá ismét tűzeseteket okozott a {megyében. Adácson a vasút- s vonal mellett a mozdonyból {kipattanó szikrák lángra gyúj­tották a tsz tarlóján levő szal- S marakásokat. A kár több mint 512 ezer forint. c Hasonló kár érte a makiári < termelőszövetkezetet is. Itt {ugyancsak a vasúti sinek men­etén levő szalma gyulladt ki. ( Vizsgálatok szerint a tű*- ? eseteket az okozta, hogy a j szalma túl közel volt a vasúti ’ sínekhez. ; Néhány nappal ezelőtt egy fiatal nyugatné- \met lányvendégemmel beszélgetve megkérdez­nem: mit tud rólunk, magyarokról. „Sok cigány \él itt — mondta többek között —, és tudom, ‘.hogy rabolnak, megtámadják az embereket. Én :is félek tőlük.’’ Kissé szívenütött ez és azon ■törtem a fejemet, hogyan magyarázzam meg, mennyire téved. Néhány napja temettük el ■Kóczé Antalt, vajon érzékelné-e, mi az, ami­dkor egy magyar cigány évtizedeken át Bécs­iben muzsikál, s azt hagyja végrendeletében, ■ szülőföldjén, Budapesten temessék el. Jelent-e ■ számára valamit, hogy tízezrek kísérték ki '■utolsó útjára, és siratták el a szívfájdító dalok • mesteri hegedűsét, a századok homályában ‘■India felől elvándorolt ősök kései ivadékát, a ’■magyarrá lett cigányprímást, az európai kul­■ túrájú muzsikust. • Ha nem hallotta játszani, hiába mondanám. í „Gyere — mondtam —, elviszlek Budára, a ’lágymányosi tóhoz. Kiülünk a vendélő tera­szára és nézzük a tóban a csillagokat.” I Kissé csodálkozott, s azt hiszem, a vendég­látó iránti tiszteletből rámhagyta, hogy men­jünk. Nem telt bele fél óra sem, amikor meg­kérdezte: „Miféle zenekar ez? Pompásan mu­zsikálnak...” ÉjiItt alkalmam nyilt arra, hogy bemutassam Berkes Bandit, kinek nagyapja icári hegedűs volt Pétervárott, apja az angol ! királyi párnak hegedült, a koronázás napján > Londonban és Schönbrunnban első muzsikus Ivóit. Nagyapjától Brahms kért kölcsön meló­diát, s az Istenes csárdás motívumaiból szüle­itett meg az I. Magyar Tánc. Brahms ezt írta íeredeti kottája fölé: feldolgoztam Berkes La- c jóstól. i Ez a Bandi fiú, aki a tó-teraszon muzsikál, c negyvenegyszer ment el hazájából a nagyvi­lágba, Bejárta Európát, Amerikát, beszél né-\ metül, angolul, oroszul, franciául, emlékköny-\ vébe köszönősorokat irt Olivecrona, Heddy\ Lamarr, a walesi herceg, Willian Hearst, a; nagy amerikai újságkirály, Venezuela állam-\ elnöke, külföldi és hazai kiválóságok és egy-; szerű emberek. Nemrég Indonézia hírügynök-; ségének igazgatója jegyezte be elismerő sorait:< „Omar Gajan perzsa költő, Li Taj-po kínai; költő négyesrímei és bordalai szebbek lenné­nek, ha találkoztak volna önnel. Gondolataim visszaszállnak Ázsiába és Indonéziába, képze­letemet elringatja Berkes Bandi magyar mu­zsikájának ritmusa...” Lánya zongoraművésznek készült, Tosca-; nini tanítványa volt, ma kint él Amerikában,; mindössze huszonnégy éves, és zenetörténész akar lenni. Apjának, Berkes Bandinak már deres a ha­ja, halántéka mentén ragyogó, ezüstös színű. Meghajlása udvarias, öntudatos, szórakoztatás­ra kész ... Vendégem közvetlen vele beszélget és várakozó kíváncsisággal bólint, amikor a prímás felajánlja, hogy eljátssza saját szerze­ményét. „Búcsú az ősztől” — ez a címe. Barát­nőm döbbenten hallgatja a muzsikus vallomá­sát, s a zenéből megérti, amit én a prímás el­beszéléséből korábban tudtam: Berkes lírai önvallomása ez a szerzemény, a csalódott, de­resedé férfi komoly ősz-siratása. Ne haragudj azért, amit tegnap mondtam — fogta meg kezem hazamenet barátnőm —,’■ tudod, minekünk sokszor egészen ferde értesül léseink vannak rólatok. Dehogy is haragudtam. Őröltem, hogy Bér.; kés Bandi hegedűje elmondta az igazat. Szeb-; ben, jobban, mint én.... legfontosabb előjoga, hógy a nyilvános könyvtárakban elolvashatják az összes nyu­gati újságokat”. Folytassam még? Minek. Rolard úr, aki vezetéknevét Nitschetől örökölte, bátran és elszántan leírta és elhazudta, mi van a vasfüggöny mögött. A vádak mily súlyosak, és primitívségükben csak az a vigasztaló, hogy már a frizsi­dert is elő. kellett rángatni, mint legfőbb argumentumot, hogy Magyarország a nyomor és a fejkendők országa, ahol a „vonalhoz hű.” íróknak nem Kossuth-díjjal, hanem a nyu­gati lapok olvasásának lehe­tőségével szúrják ki a szemét. Nincs már csajkarendszer, de van három forintért töre­dezett szélű cseréptál, nincs már kommunista önkény, de van 30 000 forintos funkcio­nárius... Erasmus megírta a Balgaság dicséretét. Én nem írom meg — bo­csánat a hasonlatért; — az Ostobaság dicséretét, a mai „skolasztikusok” ellen. Megír­ják ők maguk, s az ostobaság enciklopédiájának szerkesztő­je kétségkívül ez a Roland Nitsche lesz. Mindörökkön örökké. Amen. Gyurkó Géza „Az ostobaság dicsérete"

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents