Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-30 / 204. szám

1961. augusztus 30., szerda NßPÜJSÄG Forgó Marika méltó a lilSZ-tagságra SZEMÜNK előtt változik, alakul át nap mint nap a falu élete. Szemtanúi vagyunk an­nak a nagy történelmi válto­zásnak, amikor a múlt gondok- kal-bajokkal küzdő kisparaszt- jából a mindennapi élet és a közösség hatására kialakul a termelőszövetkezeti paraszt­ság típusa. Ez a nagy változás százával és ezrével ragadja magával a fiatalokat, a falu ifjúságát is, s napjainkban már egyre több azoknak a fia­taloknak a száma, akik a szö­vetkezetben dolgoznak, akik a föld, a falujuk közössége mel­lett maradnak. És ez örvende­tes jelenség. Mindig szomorú és elkeserí­tő látvány volt, amikor egy- parasztfiú vagy lány hátat for­dított apja mesterségének, ott­hagyta faluját, és hétről hétre, 8—900 forintért csavargóit szerte az országban segédmun­kásként, holott odahaza várt reá a föld, apja ősi foglalkozá­sa, várt reá a termelőszövetke­zet. Örömteli és jó érzés olyan emberekkel beszélni, olyan fiatalt látni, aki nem fut hol­mi csodás elképzelések után, aki megtalálja helyét és szá­mítását odahaza a föld mellett, a termelőszövetkezetben. Ezek az érzések merültek fel bennem, amikor Forgó Mari­kával, az aldebrői Űj Élet Tsz egyik fiatal tagjával beszélget­tem és a munkája, sorsa felől érdeklődtem. Forgó Marika szemrevaló, csinos, igen ügyes és dolgos teremtés. Hétközna­pokon is fehér szandálban, szép vasalt ruhában, divato­san jár. Mindennap szépen felöltözve jön be a gazdaság­ba, s itt ölt munkaruhát, itt veszi magára a fejőnők tiszta fehér köpenyét, ahogyan ők mondják, az „egyenruhát”. Beszélgetünk. S a beszélge­tés során kitűnik, hogy jól meg lehet itt élni, és minden fiatal nagyon jól megélhetne idehaza az Űj Élet Termelő- szövetkezetben. Az ő élete és sorsa fényesen bizonyítja ezt. Forgó Mária 1959-ben lépett a termelőszövetkezetbe. Szülei is idevalók, aldebrői emberek, s miután a kislány az általá­nos iskolát elvégezte, pályát választott. Miért is csatangolna 6 el a nagyvilágba, kevés fize­tésért, amikor mindennap ide­haza lehet, édesanyja főztjét eheti, és megbecsült tagja le­het egy jól dolgozó közösség­nek: a termelőszövetkezetnek. Édesapja ekkor már elköltö­zött az élők sorából, édesanyja pedig beteges, s így a fiatal lány jött be a nyolc hold föld­del a szövetkezetbe. Először a növénytermesztési brigádban kapott munkát, s kora tavasztól késő őszig min­dig becsülettel helytállt a ha­tárban. Részt vett az ültetések­ben, végigkapálta a nyarat, de segédkezett a szőlőben, a gyü­mölcs, a kukorica és a répa betakarításában, egyszóval minden munkát becsülettel el­végzett, amit csak rábíztak. A szövetkezet vezetői hamar fel­ismerték benne a becsületes, szorgalmas dolgozót, és az el­múlt év októberében megkér­ték, legyen fejőnő. nő dol­gozik a HAT FIATAL fejő-brigádban, s Forgó Mária is elvállalta ezt a munkát. Ter­mészetesen, mondani sem kell, hogy szorgalma nyomán szé­pen szaporodott a munkaegy­sége, jól keresett az elmúlt esztendőben, és mint minden lányos háznál lenni szokott, gyűlik a stafírungra való. Te­lik bútorra, ruhára a szövet­kezeti keresetből. Igen nehéz és felelősségtel­jes Forgó Mária munkája. Min­den reggel korán kel, hiszen fél öttől hét óráig tart a reg­geli fejés, este hat órától fél kilencig az esti fejés, ugyan­akkor még déli fejőseket is vé­geznek több tehénnél. A kézi fejés bizony fárasztó munka, különösen ezekben a meleg napokban, de ez a szívós, dol­gos, munkaszerető kislány örömmel és kitartóan végzi. Azt is megtudjuk tőle, hogy a fejőnőknek a fejések közötti időkben van bőven szabad idejük, de neki ez a szabad idő is foglalt. Február óta ugyan­is itt a szövetkezetnél dolgozik az egvik szolnoki építőipari vállalat 35 embere, és azok fö­lött vállalta el a gondnokságot: takarítást, tálalást, stb. — Amikor a reggeli fejőssel végzek — meséli —, akkor az építők szállásán kitakarítok, vizet készítek nekik. A déli fe­jések előtt elhozom az ebédet, tálalok, kiosztom számukra az adagokat, majd a délutáni órákban elmosogatok, kitisztí­tom az étkezde helyiségét, egy­szóval ott is rendet teremtek. Marika tehát afféle kisma­mája az itt dolgozó építőknek, akik mindannyian igen szere­tik és megbecsülik őt. S hogy érdemes itt dolgozni, hogy ér­demes szövetkezeti tagnak len­ni, azt fényesen bizonyítja Ma­rika példája. Minden 100 liter kifejt tej után kap egy munka­egységet. Naponta átlag 80 li­ter tejet kifej, de ha déli fejést is végez, akkor teljesítménye a 100 litert is meghaladja. Csak­nem mindennapra számítha­tunk tehát egy munkaegységet, ami havonta mintegy 1200 fo­rintos keresetnek felel meg. Az építőipari vállalat havonta 800 forinttal hálálja meg fára­dozásait. LÁM, NEM IS KELL Forgó Marikának máshová csavarognia, nem kell idegen­ben munkát keresnie, idehaza becsületes munkával, fiatal lány létére megkeresi a havi kétezer forintot, s természetes, hogy meg is van vele elégedve, megtalálja a számítását ide­haza. Becsülettel helytáll tehát munkájában Forgó Marika, s az aldebrői fiatalok KlSZ-szer- vezete is foglalkozik azzal a gondolattal, hogy ezt a szor­galmas és dolgos kislányt is maguk közé fogadják, hiszen ott a helye a KISZ-fiatalok között, munkájával, magatar­tásával bebizonyította: méltó a KISZ-tagságra. Császár István Milyen lesz a jövő könyvtára? John. G. Kémény professzor, az amerikai Dartmouth Egye­tem matematikai tanára sze­rint a jelenlegi tudományos könyvtáraink nagy része már a 2000. esztendőben, de legké­sőbb a XXI. század folyamán gyakorlatilag használhatatlan­ná válik, mivel az állandóan növekvő könyvállomány elhe­lyezése, katalogizálása és ke­zelése leküzdhetetlen nehézsé­gekbe ütközik. Kémény professzor szerint a könyvtárak már a 2000 év kö­rül teljesen automatizáltak lesznek. Egy-egy tudományos könyvtár állománya tízmillió kötet körül lesz, ez a szám to­vábbi száz év múltán három- százmillióra emelkedhetik. A matematika-professzor, aki a valószínűségszámítás alapján jutott erre az ered­ményre, elmondotta, hogy ilyen tömegű könyvek raktá­rozása csakis mikrofilm-eljá­rással lehetséges, úgy, hogy egy-egy könyvoldal terjedel­me legfeljebb 1 négyzetmilli­méter legyen. A könyvek „ol­vasása” telefonnal kombinált televízió segítségével történik majd. Mihelyt a telefonon a kívánt könyv kód-számát le­tárcsázták, a mű megjelenik a könyvtárban felszerelt egyik képernyőn. Vallomás egy lilmburleszkről — Márpedig bármit is írnak a kritikusok, nagyon jó film a „Napfény a jégen”. Isteni! Hogy egyálta­lán nincs benne sem­mi ötlet? Az se igaz! Némelyik még ismét­lődik is! Hehe ... Mi­lyen édes, mikor a biztosítási ügynök kétszer is ugyanazzal a trükkel menekül meg a féltékeny órás­mestertől ... — És Bessenyei is. Hej... hej... A leg- fanyar humorúbb an­gol szatírák hőseire emlékeztet. Amilye­neket a magyar kö­zönség álig-alig éri meg. Főleg az első kockákon volt nagy a fejgörcseivel. Sokan éreztek rajta egy kis izzadtság-szagot, de természetes volt az. kéremszépen. Ez az igazi művészet! Él­vezni kell tudni. — Már az is baj, hogy nem tudom el­mondani a tartalmát? Ezt a filmet nem le­het szavakba foglal­ni. Nem lehet a sza­vak erőtlen nyelvén beszélni róla. Külön­ben is, aki a tartal­mára kíváncsi, olvas­sa el a forgatóköny­vet. De mit se ér ve­le, mert azt látni kell. Látni... El le­hetne talán mondani szavakkal a „Boci bo­ci tarka” ruhakölte­ményt? Ugyan, ké­rem! — Meg aztán ott van a jégrevü. Van abban kérem minden. Atomhalál, balatoni matrózromantika, apacstánc. Igaz, még egy lovasbemutató es egy giccskiállítás el­kelt volna. — És az a revol­ver. Az órásmester revolvere. Közönsé­ges altiszti revolver, de a nagy művész kezében több húron szólal meg, mint an­nak idején Latabár- nál a nyakkendő. — És persze, a szi­gorlat előtti nagy je­lenet. Mikor a jégki­rálynőt az egész ta­nulócsoport korrepe­tálja, s a végén a tár­saságot ledönti lábá­ról az álmosság. Ho­gyan fekszenek ők szanaszét a szobá­ban! Ilyent csak absztrakt festők csendéletein lehet látni. A szerencsétlen hallgatók úgy feksze­nek egymás mellett, mint a tök, szőlő, a naspolya meg a mák. Micsoda kompozíció! — Azért ne higgye ám senki, hogy elfo­gult vagyok. Nem ár­tott volna itt még egy-két nagy, igazán eredeti, mai ötlet. Jó lett volna beiktatni például egy leány szöktetést, egy kika­pós kocsmárosnét a helyőrség délceg pa­rancsnokával, és eset­leg még egy hamis- kártyást, aki kifoszt­.» a a város intelligen­ciáját. — És ez a film na­gyon bátor hangú. Az alkotók mellőztek minden álhazafias külsőséget és min­dent túlharsogva ki merik jelenteni, hogy igenis csak Budapes­ten érdemes élni. S erről nemcsak a pes­tieket győzik meg, azokat is, akik Ireg­szemcséről, meg az isten háta mögül Pestre mentek körül­nézni. — Sokan vegyes érzelmekkel hagyták el a nézőteret. Vár­ták, hogy valami tör­ténjék', hogy be­fejeződjék a me­se. Meg kell hagyni, van is ebben egy kis igazság, hi­szen jó lett volna, ha például a jéggörl és a gépészmérnök már a történet folyamán összeházasodnak, S akkor szó eshetett volna a második mű­szakról is, s akkor aztán a legmerészebb kritikus sem merte volna azt állítani, hogy a filmnek nincs témája. (garas) Tarló után, országút NAGT a sürgés-forgás Pál Andrásék udvarán, még a gyerekek is száguldoznak. — Mi lesz itt? — kérdezem az egyik cseppséget. — Bankett a Petőfinek — feleli édes közvetlenséggel, mint aiki már csak tudja, hogy mi az! — Igen — lép közbe az édesapa, Pál András brigád­vezető —, most tartjuk az ara­tási bankettet, mert előbb mindennel készein akartunk lenni. Azóta már kialudták a tán­colás fáradalmait a tagok, hi­szen ez a beszélgetés szomba­ton délután zajlott le Füzes­abonyban, amikor azért men­tem ki a Petőfi Tsz-be, hogy beszélgessek azzal a két tsz- taggal, akiknek autójuk van. Az ünneplés előkészítése mi­att éppen együtt találtam Horváth Lászlót és Pál Andrást, akik különben is csaknem mindig együtt van­nak, mert egy brigádban dol­goznak. Pál Andrásnak egyik szeme, füle az udvarra ügyel, ahol nagy a sürgés-forgás, de azért szívesen elmondja, hogyan is jutott eszébe autót venni. — Két éve léptem be a ter­melőszövetkezetbe, 12 holdas gazda voltam. Nem rossz gaz­da. De azért a munkán kívül nemigen járhatott eszemben semmi. Nem kell már erről beszélni, ami most van. Az a színtiszta igazság, hogy min­den más itt a tsz-ben. mint volt annak idején. A felesé­gem is benn dolgozik, biztos pénzkeresetünk van. amellett, ugye, köztudomású, hogy a termésből mennyi jut, a pénzt félreraktuk. — Nekem meg nincs is csa­ládom, még könnyebben ment a dolog — szól közbe Horváth László —, én is élére raktam a garast, ahogy mondani szok­ták, — NO AZTÄN — folytatja Pál András —, ha már együtt van a pénz. megvettem azt a kis „jószágot” — mutat ki a ház elé, ahol valóban ott áll a Trabant, elöl, hátul a „maszek rendszám”: CB 41— 14. — Az enyém Skoda — mondja Horváth László. — Megtanulok én is vezet­ni! — lép a csendes figyelés­ből előre Marika. Pál And­rás idősebbik lánya. — Meg ám! — így az ap­ja. — Már tizenhárom éves, mire levizsgázhat, megtaní­tom! Hadd élvezzék a gyere­kek. így is a család kedvéért vettem. Most már valóban én is azt mondom, hogy az élet­hez hozzátartozik a szórako­zás, nem szabad elhalasztani semmit! Míg a magam föld­jén gazdálkodtam, de ezzel minden parasztember így volt, csak a gyűjtésen, mondhat­nám: a harácsoláson járt az eszem. Most? Minden meg­van, ami kell. Inkább autót veszek. — Merre jártak június 12 óta? — Mindössze háromezer ki­•ai.aii 11111111,iiiiiiihiiii.iiiiiiiii.ai'ii.itiiiiiiiiiiiiiihiiiiintiiiia.iiiiiiiiiisiiiiiiiiiuiiiaiiii'iii«,,« ■ • • > a .a.iana.ia.ia,. aMa»aiiaitiiiiui!iiiiiiiiiiii>iiiiiiiiiaijBi,i.>i.,B,.t.,a>,t..>,.i.,i..i. ■,« .a. i..b,.b..bi,b.,b.,b .b ,b a.iaiiaiiaiiaiiaiiiiianaiisiiaiiaiiatiaiiaiiaiianana ii-ib.* A vászonlepedő alig libbent ez ajtón. Ha Horváthné elgon­dolkodik rajta, hogy kintről sem jönne melegebb, mint ami­lyen idebenn van, becsukja kulcsra az ajtót. De nem gon­dolkodott ezen, mert ebben a melegben még fontosabb dolog sem fordul meg az ember fe­jében. Most csak üldögélni jó, vagy heverészni. Tulajdonkép­pen az utóbbira lenne kedve, de hiába van egyedül itthon délidőben, s akármennyire is biztos, hogy senki nem kapja rajta, nem merné megtenni. Még aratáskor, hogy marok- szedő volt, megtette kint áfák alatt, ahol a többiek is alud­tak. Három lányát már férjhez adta, csak a negyedik van hát­ra. Azt is elviszik tán az ősz­szel. Bárcsak hagynák még itt a háznál. Milyen árva lesz minden, ha elmegy. Bizony, a negyvenötödikbe fordult a ta­vasszal. Már két unokája is van, mégsem merné megtenni, hogy világos nappal szunyó­káljon itthon. Pedig nem ker­geti a tatár. Hiába, ha valaki egész életében hozzászokott a készenléthez, most már nem kezdhet új rendet. Szégyenlő­sen hessegette el azt a gondo­latot, hogy mégiscsak aludhat­na. Az meg sem fordult a fe­jében, hogy tulajdonképpen már azzal is eltért a szokástól, hogy itt ül a tükör előtt, le­SZEMES PIROSKA: vette a fejéről a kendőt és ol­vas. Ezt csinálja mindennap, ha a meleg hazahajtja. Olyan csend volt, hogy a sa­ját szuszogását hallotta. Vas­tag és meleg mozzanatlanság telepedett a falura, amelyben még a tyúkok is abbahagyták a kárálást. Alig várta, hogy a könyv mellé üljön és kivegye belőle azt az újságcsíkot, ami­vel tegnap megjelölte, meddig jutott. Igen, most vitték a bör­tönbe a szegény Rab Rábyt. Borzasztó is, micsoda világ volt akkor. Képzeletében még főzés közben is ott nyüzsögtek a regény alakjai. Arcuk, jelle­mük, térfogatuk volt, valóság­ban éltek. Az utóbbi időben nagyon rákapott az olvasásra. Kissé szégyellte is, s készült rá, hogy egyszer védekezésképpen ma­gyarázkodnia kell az ura, vagy a gyerekek előtt. Az eszébe sem jutott, hogy senki nem kéri tőle számon az idejét. A gyerekek maguk között moso­lyogtak rajta és tetszik nekik, hogy anyjuk szinte lopva hoz­za haza a könyvtári köteteket. Nem tud ellenállni, mint ahogy apjuk sem képes lemondani a dohányzásról cé kendő­A lányok már mind kivet­kőztek. A kisebbiket pendelyes korától városiasán öltöztették, csak a tánccsoport miatt csi­náltatott neki az anyja egy ré­gi sokszoknyás ruhát. Vele is évődnek mindig, hogy öltözzék át. Persze, ez nem komoly, maguk sem gondolják, hogy képes lenne magát nevetsé­gessé tenni. Még ha tizenöt évvel fiatalabb lenne, de most... Ha nincs idehaza senki, le szokta venni a felesleges ru­hát. Csak egy alsót hagy ma­gán, meg a köznapi felsőt. A derekat is ledobja, s ingben ül az asztal mellé olvasni. Ha véletlenül ilyenkor a tükörbe néz, szinte nem akar hinni a szemének, mintha mégse vet­te volna le a blúzt, mert amed­dig az ujja ér, addig fehér a bőre, mint a hóharmat, azon­túl pedig akár a füstölt sajt. Nagyon meleg van. Mégis meglebben az ajtón a fehér vászon. Gyönge huzat támad a konyhaajtó és a szoba ablaka között. Horváthné felsóhajt és reménykedik, hogy Rab Rá- bynak mégiscsak sikerül ki szabadulnia az ármány gyűrű­jéből. — Szervusz, Angyal... — hallja maga mögött és ijedten hátranéz. A könyv lepottyan, de nem az után kap, hanem a feje te­tejére fonja a kezét. — Hát te? — néz rémülten a belépőre. A szomszédasszony, aki me­zítelen talpon, macskasuhanás- sal és otthonosan jött be, nem tudta mire vélni ezt a rémü­letet. — Mi van, Angyal? — kér­dezte. Horváthné még mindig a fe­jén tartotta a kezét. — A kendőm... — dadogta. A szomszédasszony közelebb ment hozzá és az arcába né­zett. — Valami bajod van...? Azon gondolkodott, mit kel­lene ilyenkor csinálni. — Hozzak vizet...? De csak állt továbbra is. Horváthné ernyedten en­gedte le fejéről a kezét és az asztal fölött álló tükörbe né­zett. Szégyenlősen lehajolt a könyvért, az ágyáról elvette a kis, fehér kendőt, amit a fe­kete alá szokott kötni, az asz­talfiókból pedig nagy, ritkafo­gú, kicsit görbe szarufésűt sze­dett ki. Amennyire tehette, a fent rövidre kopott hajszálak kai eltakarta simán fénylő fe­je tetejét. A szomszédasszony leoldot­ta fekete kendőjét. Aztán a kis fehér főkötöt bogozta ki, vé­gül levette a kontytartót, s ott állt maga is kopasz fejte­tővel. Két vékony fonatra fo­gyott htja kíváncsi ívben gör bül' füle alá. Olyan egyfor­mák jbltak most, mint két testvér. — Ne szégyellő magad... — törte meg a hallgatást —, lá­tod, így vagyok én is. Elhul­lott ... Mindenkinek elhullik a sok kendő alatt. — Mindenkinek...? kérdez­te hitetlenül Horváthné. — Mindenkinek — bólintott a másik. Ebben a pillanatban jött rá, hogy ezért nem veszik le a kendőt a többiek sem. Ezért nem öltöztette már ö sem a kisebbik lányt sok szoknyába... Az is végigfutott az agyán, hogy a szép Tímár Piros is ti­tokban fésülködik, akkor, ha senki nem látja. Akárcsak ö. — Azt hittem, hogy csak én vagyok így... — és sóhajtod egyet. Feltette mind a három fejkendőt, ahogy meny^csk- kora óta mindennap, s karcsú fonatát eligazítoitu füle alatt. lométer van még csak a ma­sinában, de az mind hosszú útból ered. — Balatonnál. Gályán, Ké­kesen, Hévízen, sokfelé vol­tunk — siet apja helyett vál- laszolni ismét Marika. —• Olyan szép volt a Balaton, én még soha nem láttam, most voltam először. — Nincs annál jobb, mint hogy az ember ott áll meg, ahol akar és addig áll, amed­dig akar. —| A nyári munkák idején is futotta az idő kirándulásra? y Egy brigádban dolgozunk a kollégával — mutat autós társára a brigádvezető — és azért csak tudtuk egy-egy va­sárnap helyettesíteni egymást. Az az igazság, hogy mégis­csak a nyár az autós ember évszaka, s ha már megvettem, gyerekek is mennek iskolába, ne álljon kihasználatlanul. A akkor már nehezebb a dolog. — Én vettem előbb, mert én már áprilisban „hazavezet­tem” a „paripát” — mondja tréfásan Horváth László. — Nagyon örülök annak, hogy ilyen dologba öltem a pénze­met. hátha hamarabb meg is nősülök így? — teszi még hoz­zá tréfásan. — 47 FORINT 45 fillérrel zártunk. Telt az autóra. Nem szédített meg senkit a siker, dolgoztunk becsülettel. Azt hiszem, néhány év múlva már a mi érdekességszámba menő autóink ócska vacakok lesz­nek a sok újhoz képest. Más­nak is van ilyen ötlete, mint nekünk volt, másnak is van annyi pénze, mint nekünk volt, és van olyan érzésem, hogy néhány év múlva — gondoskodhatunk közös ga­rázsról! — mondja búcsúzóul az autós brigádvezető. Cs. Adám Éva Ülést fartőit az Egri Városi Tanács Eger város tanácsa vasárnap tartotta negyedévi ülését. Az ülés napirendi pontjaként megvitatták a végrehajtó bi­zottság első féléves munkáját. Utána a kirendeltségi állandó bizottság munkájáról készült jelentés alapján megvitatták a felnémeti kirendeltség munká­ját. Harmadik napirendi pont­ként az egészségügyi állandó bizottság munkáját értékelték. A Szövetkezetek Heves me­gyei Értékesítő Központja a zöldség-gyümölcstáro- lás céljára pincéket vesz bérbe Bérleti díjat a hivatalosan megállapított tarifa szerint fizetjük. Bérbeadók jelent- °zzenek MÉK, Eger, Dobó 'r 3. sz. Tervosztály.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents