Népújság, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-25 / 200. szám

2 NÉPÚJSÁG 1961. augusztus 25., péntek Mii láttam Bizertában ? i Az ősi városban, ahol a tu­néziai partizánok hosszú na­pokon át keményen tartották magukat a harckocsik, rakéták, repülőgépek ellen, a golyó­záporban, amely néha az ég­ből, néha a tenger felől, néha a földről jött öt teljes napon át, egy üres ház golyófúrta, összetört ajtaját csupán egyet­len pánt tartja. A házból fojtó szag árad. A lépcsőház véres, a virágos huzatú heverőre vér fröccsent, a fehér fátyol vérrel van át­itatva. Mindenütt csupa vér. Ahová csak tekintesz, minde­nütt halottakat látsz. Katoná­kat, de férfiakat és nőket is, akik tüntettek Bizerta kiüríté­séért. Fiatal önkéntesek, akik az idegenlégió ejtőernyőseitől zsákmányolt puskákkal voltak felszerelve. Halott asszonyok, gyermekek Bizertában és köröskörül borzalom fl bombázás után. Bizertában csupán a tűz be­szüntetésének első napján, va­sárnap pirkadatkor kezdhették meg a halottak eltemetését, akik már napok óta feküdtek az utcákon. A világ minden tájáról ér­kezett újságírók is láthatták a temető melletti magaslaton hosszú sorokban elhelyezett halottak százait. A tunisziak könny és jajszó nélkül ásták a sírokat, amelyekbe hármasá- val-négyesével temették el a halottakat. Nem volt fertőtle­nítőszerük, hogy meggátolhas­sák a járványos betegségeket. Elképzelhetetlen bűz áradt mindenütt, s ezért eltakartuk orrunkat, szánkat, úgy jártunk a dombon a halottak között. Felemeltük a halottakat elta­karó kendőket. Egyesek ugyan­is azt állították, hogy az el­esettek mind katonák. Láttam közöttük gyermekeket, akik olyanok voltak, mintha csak aludtak volna, hagyományos köntösbe öltözött asszonyokat, öregeket, egész családokat, anyákat, apákat, és gyermeke­ket. Az elégett emberi testek ron­csai súlyos vádként meredtek az égnek. Reggel 4 órától egész délután egyre csak hordták a halottakat és temették őket. Kőhajításnyira, a magaslato­kon és az erkélyeken helyez­kedtek el az ejtőernyősök és az idegenlégiósok. A tűz beszün­tetését új hadállások kiépítésé­re használták. A katonák a bi- zertai franciák lányaival szó­rakoztak, akik éppen úgy, mint a Bab-El-Oued-i lányok, azzal szórakoztak, hogy a harc ide­jén az ablakból kiáltoztak. A vöröskeresztes autó, hadizsák­mány, a kaszárnya udvarán haladt át. Az ejtőernyősök sört szállítottak benne barátaiknak. Az arab sebesültek szállításá­ra nem volt elég gépkocsi. A Bizertából Tuniszba veze­tő úton sok magánautót, teher­autót és taxit lehetett látni, amelyek sebesülteket szállítot­tak. Ezekben az autókban már három napja feküdtek azok, akiket az ápolónővérek és az egészségügyi szolgálat dolgozói emberfeletti erőfeszítésének el­lenére sem lehetett orvosi ke­zelésben részesíteni, akik a legnagyobb tűzben is bizton­ságos helyre szállították a se­besülteket. A gépkocsikon a tűző napon, az út minden kis göröngye mérhetetlen szenvedést jelen­tett a sebesülteknek. Sokan még Tuniszba érkezésük előtt útközben meghaltak. Mindenki sietett vért adni A harcosok az ütközet ide­jén, az asszonyok és férfiak Tunézia egész területén siettek a kórházakba, hogy vérüket adják a sebesültek megmenté­sére. A tunéziai franciák is fel­ajánlották vérüket. „Hogy visszafizessem azt a kárt — mondotta egy mérnök —, amit a franciák okoztak a népnek. Tunisz népe függet­lenségének elnyerése után is becsületesen viselkedett ve­lünk szemben”. Alig hagytuk el El-Aliát, autóinkat francia repülőgépek kezdték zaklatni, amelyek tá­madásra készültek az arab negyed ellen. Nagyon lassan haladtunk, elkészülve arra, hogy kiugorjunk a gépkocsi­ból, hogyha tüzet nyitnának ránk, amint az már előttünk több újságíróval megesett. Pontosan 14 óra volt, ami­kor az egyik repülőgép egye­nesen felénk tartott. A határ­ban a fügefák alatt rejtőz­tünk el. Villámként villant fel bennem az emlékezés. Nem Tunéziában vagyok és nem írunk 1961-et. Árokban fek­szem Franciaország egyik or- szágútja mellett. Az 1940. évet írjuk és a menekültek vége­láthatatlan sorához tartozom. 16 éves vagyok és nagyon fé­lek. Nagyapám saját testével takargat. Fülsiketítő golyózápor hull ránk. A golyók keresztülfúr­ják az autót. Feltekintünk a repülőgépek zaja halkul. Nem vagyunk Franciaor­szágban, Bizerta nem Franciaország. Itt a francia kormány támad repülőgépével, hogy megtart­sa a független ország városát, amelyhez semmi joga. Nem tudom, megkezdö- dött-e újból a harc. A tűzszü­net az ejtőernyősök provoká­ciója kényekedvének van ki­téve. Parancsnokaik nyilván­valóan meg akarják hiúsíta­ni a tanácskozást és Tunézia egész területére szeretnék ki terjeszteni -a háborút. Még mindig szemem előtt lebeg a felismerhetetlenségig megcsonkított bizertai mun­kás teste, akinek a fején mély sebek tátongtak. Felemeltem az ingét, hogy lefényképez­zem a gaztett elkövetőinek aláírását. A munkás holttes­tére a francia katona késsel véste a Fiatal Nemzet (a francia fasiszta ifjúsági szer­vezet) jelét. Az erőszakos puccskísérle­tek szerzői, a francia és a tu­néziai nép ellenségei ugyan­azok, akik a kormány enge­dékeny álláspontját felhasz­nálva, terrorizálják Párizst, törvényeket szabnak Algériá­ban és Bizertában. Vérbefoly- tották a Franciaország és Tu­nézia közötti együttműködést. A különböző országokból ér­kezett újságírók, akiknek író­gépe a szálloda szomszédos szobáiban éjszaka is kattog, az egész világnak beszámol­nak azokról a szörnyűségek­ről, amelyeknek tanúi voltak. Azok a katonák, akik Bizer­tában voltak, azonban a har­cokban nem vettek részt, el- szömyűlködnek a látottak fe­lett. „Az ejtőernyősök nem is emberek" mondták. Még láttam valamit. Bizer­tában a gyermekek összeszed­ték a kilőtt töltényhüvelyeket. „összegyűjtjük a töltényhü­velyeket — mondták. — Ha nagyra növünk, megtanuljuk a repülőgépek vezetését és ütni fogjuk a franciákat, ha még itt lesznek.” Martine Riffaud az Humanité Dimanche munkatársa egyik angol lap a franciákat vádolja a Berlinnel kapcsolar tos huzavona miatt. Ezt a vo­nalat most már átvette a New York Times is azzal a meg­szorítással, hogy nem alapve­tő ellentét áll fenn az ameri­kai—angol álláspont és a fran­cia felfogás között, hanem csupán az időzítés, a módszer és a megközelítés módozatai­ban jelentkezik különbség. A lap ugyanakkor megemlíti, hogy más források szerint az ellentétek igen élesek a nyu­gati szövetségen belül. A New York Times vezér­cikke —, amelyet szintén en­nek a kérdésnek szentel — miközben megismétli azt az álláspontot, hogy a szovjet ja­vaslatok elfogadhatatlanok, egyben leszögezi: „Ha a Szov­jetunió külön békeszerződést köt Kelet-Németorszaggal, az nem casus belli Amerika szá­mára”. Az újság szerint ugyan­csak „nem jelenthet háborús okot a Kelet- és Nyugat-Ber­lin közötti övezethatár lezárá­sa”. Londonban úgy magyaráz­zák az amerikaiaknak ezt a kettős állásfoglalását —, amely szerint a javaslatok ugyan el­fogadhatatlanok, de lényegé­ben nem lehet tenni semmit gyakorlati megvalósításuk el­len —, hogy az Egyesült Ál­lamok kormánya tekintélyét félti az érdemleges tárgyalá­soktól. INDONÉZIA i—3 aranyere T Mtúaj kfWgái barnaszén 5? OSeltszén rasért g rézérc lj>1 ón £ kávésuk - Talaj pálma ffi hajtépités G* vegyipar 0 gépipar mangán Llaosz SZOV.*Szövetség \T 1 .& * i * F * 'art)'* c e a. n A Magyar Népköztársaság kormánydelegációja e napokban tett látogatást az Indonéz Köztársaságban. Ez alka­lomból rövid áttekintést adunk Indonéziáról. A 15 nagyobb és mintegy háromezer kisebb szigetből álló köztársaság terü­lete kereken 1,5 millió négyzetkilométer. Lakóinak száma 93 millió fö. A népsűrűség 62 fő négyzetkilométerenként. A lakosság azonban nem oszlik meg egyenletesen Indonézia területén. Borneo, Szumátra és Celebesz szigetén található hatalmas őserdőségek jóformán teljesen lakatlanok, míg Jáva és a környező szigeteken — az ország területének alig egy tizedén — tömörül a lakosság közel két­harmada. Indonézia trópusi ország. Gumifa-ültetvényeiről kerül ki a világ nyersgumi termelésének több mint egyharmada. Úgyszintén világgazdasági jelentőségű a bors, pálmaolaj, kopra és a kinin termelése is. Az indonéz föld mélye ásványokban igen gazdag. Bangka és Belitung szigetén találhatók a Föld egyik legnagyobb ónércbányái. Nagy fontosságú továbbá a zömmel Szumátra szigetére összpontosuló kőolajtermelése is. A szocialista tábor Indonéziát jelentős gazdasági segítséggel támogatja, hogy az ország gazdasági elmaradottságát mely a több évszázados gyarmati uralom öröké — mielőbb felszámolja. Tuniszi lapok a bizerlai kérdés ENSZ vitájáról TUNISZ (TASZSZ): A tuni­szi sajtó nagy figyelemmel kí­séri az ENSZ közgyűlésében a bizertai kérdésről folyó vitát. Stevenson amerikai megbízott felszólalása és az a kijelenté­se, hogy az Egyesült Államok tartózkodik majd az ázsiai és afrikai országok határozati ja­vaslatával kapcsolatos szava­zásnál, felháborodást keltett Tuniszban. Az Al Amal hangsúlyozza: Tunisz azt várja, hogy az Egyesült Államok felhasznál­ja ezt a lehetőséget és végle­gesen meghatározza álláspont­ját a világ közvéleménye előtt, nem támogatja tovább a fran­cia agressziót és a francia kormány imperialista politiká­ját. Ez azonban nem történt meg. Az As Sabah, az amerikai álláspontot bírálva hangsú­lyozza, hogy az Egyesült Ál­lamok küldötte előtt felszólalt delegátusok mind Tunéziát tá­mogatták és csak az Egyesült Államok tagadta meg szava­zatát az ázsiai és afrikai or­szágok javaslatától. Az Al Talia azt írja, hogy már a közgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívása Tu­néziának és mindazoknak az országoknak a győzelme, ame­lyek ezt vele együtt sürgették, köztük az arab, az ázsiai, a latin-amerikai országoké és a Szovjetunió vezette szocialista tábor országai. A lap felszólítja Tunézia né­pét, legyen szilárd és elszán­tan folytassa harcát a végső győzelemig. (MTI) Általános lehangoltság Nyugat-Berlinben 4 demokratikus Berlin főpolgármesterének levele Willy Brandthom LONDON (MTI): Mivel a beharangozott nyugati kezde­ményezések határideje már többször is lejárt, szinte mind­délyezni, hogy az NDK utazá­si irodája kirendeltségeket ál­lítson fel Nyugat-Berlinben. Ez a hír nagy elkeseredést okozott és sokan tették fel a kérdést: „Meddig akarja még feszíteni a húrt a szenátus? Hát nem látja, hogy csak ő húzhatja a rövidebbet? Hogy csak mi isszuk meg a levét ennek a politikának.” Friedrich Ebert, a demokra­tikus Berlin főpolgármestere, szerdán levelet intézett Willy Brandthoz, Nyugat-Berlin pol­gármesteréhez és az NDK belügyminiszterének hirdet­ményére hivatkozva, felszólí­totta: a nyugat-berlini lakos­ság érdekében tegye lehetővé, hogy az NDK utazási irodája két kirendeltséget állítson fel. A levélre még nem érkezett hivatalos válasz, rendszerint jól tájékozott körökben azon­ban arról beszélnek, hogy a szenátus kelletlenül ugyan, de mégis kénytelen lesz a kérést teljesíteni. BERLIN (MTI): Nyugat- Berlinben szerdán általános lehangoltság volt tapasztalha­tó. A nagyobb pályaudvarok környékét valósággal ellepték az emberek, főleg az idősebb nők, akik a demokratikus Ber­linben élő hozzátartozóikat akarják meglátogatni. Ezek a félrevezetett embe­rek, akik a múlt hét végén még Johnson amerikai elnök­nek tapsoltak a szenátusi pa­lota előtt, de akik kedden már kíváncsiak sem voltak a hozzájuk érkezett Adenauer kancellárra, szerdán tanácsta­lanul ácsorogtak a demokra­tikus Berlin kezelésében levő magasvasút állomásai előtt és a vasút alkalmazottainál ér­deklődtek: hol működik Nyu­gat-Berlinben az NDK utazási irodájának az a két kirendelt­sége, ahol a Német Demokra­tikus Köztársaság belügymi­niszterének hirdetménye ér­telmében augusztus 23-t,ól kezdve engedélyt kell kérniük kelet-berlini látogatásra. Délben futótűzként terjedt el Nyugat-Berlinben a hír, hogy a szenátusban máris ki­jelentették, nem fogják enge­Angolai helyzetjelentés küzdő nép ellenállását. Az AP tudósítója, aki egy sor felkelőtábort keresett fel Észak-Angolában, San Salva­dorból jelenti, hogy bár a por­tugál csapatok Angola főútvo­nalai mentén észak felé nyo­mulnak, az ország északi részé­nek igazi gazdái mégis a felke­lők. „Az afrikai felkelők erői — írja a tudósító — az erdők mé­lyében rejtőznek és csak légi­támadással sebezhetők. A fő­útvonalaktól távolabb, az északi falvakat körülvevő vad rengetegben a nacionalista par­tizánok ismerik az erdőket és a mocsarakat keresztülszelő szűk utak labirintusának min­den fordulóját... A portugál katonáknak évekre van szüksé­gük, hogy kiűzzék őket ezekből az erdőkből. ..” (MTI) NEW YORK (TASZSZ): Az angolai felkelők csaknem fél éve vívják egyenlőtlen harcu­kat a szabadságért és a füg­getlenségért a portugál csapa­tok ellen. A legmodernebb fegyverekkel felszerelt gyar­mati csapatok támadásai elől az angolaiak kénytelenek vol­tak az ország északi részében levő erdőkbe és hegyekbe vo­nulni. De továbbra is hősi el­lenállást fejtenek ki, meghiú­sítják a „lázadás villámgyors és végérvényes elfojtására” irányuló terveket. Azok a külföldi tudósítók, akik felkeresték a felkelők egy­ségeit, kiemelik a rosszul fel­fegyverzett angolai hazafiak hősiességét, valamint azt, hogy a portugál gyarmatosítók kép­telenek megtörni a jogos ügyért „Meg kell egyezni, mert nincs más józan alternatíva“ Nyugati vélemények a német kérdésről sait. „Ez őrültség — írja a lap —, nem ránk tartozik, vajon Adenauer vagy Brandt a nyu­gatnémet kancellár. Nagyon furcsa lenne, ha a Nyugat meg­engedné, hogy a német válasz­tások diktálják politikáját.” A New York Herald Tribune is hasonló hangon ír: „... Jó lenne, ha mind Adenauer, mind pedig Brandt hívei belátnák, hogy Berlinnel kapcsolatban sokkal súlyosabb kérdésekről van szó, mint a választás ered­ménye” — hangoztatja az ame­rikai lap. Csütörtökön hajnalban az övezethatáron állomásozó an­gol egységek katonai gyakorla­tot kezdtek. (MTI) séges vélemény a „szövetsége­sek” között, cáfolják azonban a komolyabb nézeteltérésekről szóló híreket. Azt állítják, hogy a tárgyalások szükségességét illetően már megegyeztek, csu­pán az időpontban nem. Az angol és az amerikai sajtó egyre erősebben bírálja a nyu­gatnémet politikát. A Daily Express című angol lap Moc- millant sürgeti: kezdeményez­zen a tárgyalások kérdésében. A lap rámutat: a nyugatnéme­tek szeretnék, ha a kelet—nyu­gati megbeszéléseket a nyugat­német választásokig nem tarta­nák meg, mert Adenauer attól fél, hogy ez ronthaná kilátá­WASHINGTON (MTI): A Fe­hér Házban közölték, hogy az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének átadták a szovjet kormány újabb jegyzé­két, amely elsősorban a Ber­linbe vezető utak problémájá­val foglalkozik. Kennedy elnök most tanulmányozza az ok­mány szövegét és hivatalos kö­rök egyelőre még nem is fűz­tek megjegyzést az ügyhöz. A német kérdéssel foglalkozó négyhatalmi munkacsoport szerdán este két és fél órás ülést tartott. A Franciaorszá­got, Angliát, az Egyesült Álla­mokat és Nyugat-Németorszá- got képviselő diplomaták egy­séges nyugati álláspontot kísé­relnek meg kidolgozni a kelet —nyugati tárgyalások előkészí­tésére. Az amerikai kormány­hoz közelálló körök szerint Kennedy szeretné, ha hamaro­san megegyezés jönne létre és így a Nyugat konkrét javasla­tokkal fordulhatna a Szovjet­unióhoz. A fenti körök ugyan­akkor megállapítják, hogy mindeddig nem alakult ki egy­Berlimael foglalkozó újabb szovjet jegyzéket adtak át

Next

/
Thumbnails
Contents