Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-12 / 162. szám

1961. július 12., szerda

NÍPÜJ8A6

5

Jó és gazdag az aratásunk...

Hatvani vezetők a nagy nyári munkákról

Először a Béke Termelőszövetkezet irodájának ajtaján kopogtunk be. Egy idős bácsi tessékelt beljebb, de néhány pillanattal később már közölte is, hogy sem az elnök, sem helyettese, sem az agronómus nir-s itthon. A földeket járják mindhárman szinte megállás nélkül, hogy ahol kell, segíisenek, intézkedjenek, mert ezekben a napokban minden percet hasznosan kell kihasználni.

Nem sokkal később ugyanígy jártunk Hatvan többi termelő- szövetkezeténél is, s nem tudtuk, mit tévők legyünk. Induljunk el a város többezer holdas határában a közös gazdaságok dolgozóinak keresésére, amely ugyan minden bizonnyal sikerrel járna, de a késő esti órákig is elhúzódna, vagy keressünk más megoldást?

Az utóbbinál maradtunk, s hasznunkra vált. A városi tanácsháza elnöki előszobájába kopogtattunk be, ahol Hatvani György, a Végrehajtó Bizottság elnöke első kérdésünkre mindjárt így válaszolt:

— A város vezetői — naponként váltva egymást, mindig a termelőszövetkezetek földjein tartózkodnak, amíg a nagy munka be nem végződik, így a lehető legjobban tájékozódunk, s azonnal tudunk segíteni is, ha a sor úgy hozza.

Közben Sztankovics István VB-titkár szobájában már le is telepedünk, s sorban előkerültek a további beszélgetés folyamán a közös gazdaságok aratási munkájáról szóló kimutatások, összesítések, a számokon keresztül megelevenítve földeken folyó nagy munkát.

A végrehajtó bizottság titkára nagy papírlapról sorolni cezdte az eredményeket:

— Június első napjaiban cezdtek hozzá a város termelőszövetkezetei az aratáshoz, s július másodikán már végezlek is az őszi árpával, amely háromszáz holdnyi területet .oglait el a határban. Utána izonnal hozzákezdtek a búza íratásához, úgy, hogy a Kossuth Tsz 430 hold ósszkalaszo- jából már csak hatvan hold- íyi van lábon, a Béke Tsz íz aratás felénél tart, a Bú- jakalász tagságának még 100 lóidról kell letakarítani a gabonát, a Petőfi Tsz 900 hold- íyi kalászosából pedig még nintegy 400 hold aratása van látra.

A városi tanács elnöke ve- e át a szót.

— öröm mindennap kint árai a földeken, látni az igye- ;ezetet, amely minden terme- őszövetkezeti tagot átfűt — nondta. — Elsőnek hadd em- Jtsem meg mindjárt a Kossuth tagságát. Ez a közös gazdaság ebben az évben, tapasztalaink alapján minden ösz- izahasonlítást kibír. Két saját íratógépének munkába állítása révén már az aratás nyolcvanöt százalékával végzett, ez az egyik legnagyobb eredménye. De mellette a vezetők így tudták beosztani a munkát, hogy másra is jusson srej ükből. Második kaszálásé szénájukból például semmi nincs már a földeken, mind behordták, s megkezdték a primőr kertészeti áruk kiszál- [ítását is. Itt egyetlen elmara- iásról lehetne csupán beszél- íi, s ez a kazalozás, nyári nélyszántás, bár ezek végzőiét is rövidesen megkezdik a sz-ben.

— Jó és gazdag az ez évi íratásunk — folytatja a talácselnök, s ennek említésére smét Sztankovics István következett a már meglevő szánokkal:

— Az átlagtermések tekin- etében elégedettek lehetünk. \ Petőfi Termelőszövetkezet íszi árpája 14,3 mázsát adott, íoldanként, a Kossuth tagsága 6 mázsát takarított be ebből i növényből egy holdról, a 3éke szintén jó, 14,5 mázsás itlaggal dicsekedhet, s a Bú- ■akalászé is megfelelő, 10,5 názsa holdanként. Az olasz >úza a Petőfi Termelőszövetkezetben adott kiugró ered- nényt: 20,4 mázsás átlagter- nést, a Kossuthban pedig az ;ddigi mérések alapján a magyar búza 14 mázsa magot fermett holdanként.

— Ha összehasonlítást teszünk a néhány évvel ezelőtti és a mostani állapotot figyelembe véve, elsősorban azt kell megállapítanunk, hogy nagyon szervezetten és zökkenőmentesen halad minden nyári munkánk, s elsősorban a legnagyobb, az aratás és cséplés — mondta Hatvani György. — Azelőtt mindkettő meglehetősen kihúzódott, most azonban jgyekeztünk úgy ösz- szeállítani a munkarendet, hogy a lehető leggyorsabban végezhessünk, mindennel. Természetesen mi sem vagyunk gondok nélkül. A Búzakalász Termelőszövetkezetben például sok az idős tag, így kevés a munkabíró létszám. Ezért oda két kombájnt, egy rendrearató gépet és öt aratógépet állítottunk munkába.

— Másik gondnak meg itt van a nyári mélyszántás és a kazalozás. A szalmalehúzást minden termelőszövetkezet rendben elvégzi, de a kazalozással elmaradtak, főként azért, mert ahelyett, nagy gondot fordítottak a takarmány betakarítására, s ezt el is végezték. Most már tehát a felszabaduló erők az elmaradt munkákat végezhetik, s végzik is a

következő napoktól rendszeresen.

— Nagyobb hibák tehát nincsenek, s az időből sem futottunk ki a munkafolyamatok végzésénél. Sőt, úgy érzem, előbbre is vagyunk, mint máskor, mert bármilyen nagy munka folyik jelenleg a tarlókon, bármennyire minden erőt e feladatok elvégzésére kell szánni, a növényápolásra is maradt erő.

Kapás növényeink ennek következtében talán soha nem voltak olyan szépek, mint ebben az évben, s mindjobban beérik a termelőszövetkezetekben a mindenütt várt paprika, paradicsom is, amelynek szedésére ugyancsak tudnak embert biztosítani a közös gazdaságok.

A hatvani termelőszövetkezetek ez évi aratása tehát nemcsak jó és gazdag, hanem ráadásul, az eddigiekhez mérten összehasonlíthatatlanul előké- szítettebb, szervezettebb. S ennek a többi, ugyancsak ilyenkor művelésre szoruló növényen kívül, néhány hónap múlva, majd a tagság is hasznát látja.

(weidínger)

Egy délelőtt az egri Művelődési Házban

Háromhetes tanfolyam a megye színjátszói, rendesői, karnagyai, táncosai számára

Ezekben a napokban szokat- várunk a nyári továbbképzéslanul nagy a forgalom az egri Művelődési Házban. Egy kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy itt készítik elő a megye őszi, téli kulturális munkáját. Az elmúlt napokban fejeződött be az ismeretterjesztők egyhetes tanfolyama, hétfőn kezdték a függetlenített népművelők kéthetes továbbképzését és már második hete tart a karnagyok, táncosok és színjászó- rendezők háromhetes tanfolyama.

A nyári továbbképzésekről Schillinger Attila, a megyei népművelési tanácsadó vezetője tájékoztat:

— A népművelési tanácsadó a hároméves oktatási terv keretében rendezi a nyári tanfolyamokat. Azt akarjuk, hogy politikailag és szakmailag képzett emberek vezessék a művészeti csoportokat és általában a kulturális munkát. A művészeti ágak tanfolyamainak részvevői, ha jól vizs- gáznak, működési engedélyt is kapnak.

Januártól ugyanis csak olyanok vezethetnek művészeti csoportot, akik rendelkeznek működési engedéllyel. Sokat

A II000 fontos csók

őrök le is tartóztatták a bűnös párt, a fogság csak órákig tartott és hamarosan elhangzott a felmentő bírói ítélet is. Ha a két rendőr azt hitte, nagyobb bosszúság nem éri őket ebben az ügyben, úgy tévedtek.

Gerard és Anne a személyük ellen irányult „rosszhiszemű” .,összebeszélés” és önkényesség miatt most feljelentette a két rendőrt.

A pernek ez a része jóval tovább húzódott, mint az első. amelyben a jegyespár volt a vádlott. Ez év februárjában már másodfokú bíróság tárgyalta, amelynek nyolc férfi és négy női esküdtje azonban sehogyan sem tudott egységes álláspontra jutni. Hat napig folyt itt az eljárás, végül a hatodik nap délután fél háromkor az

esküdtszék ítélethozatalra vonult visz- sza — ám negyed hétkor még azt kellett az elnöknek kihirdetni, hogy ez ügyet újból fogják tárgyalni.

Közben az angol sajtó széltében-hosz- szában ismertette a históriát és a jegyespárt már nem is emlegették másképp, mint a „Csók a ko- csiban”-pár.

A maratoni per csak most ért nyugvópontra. A bíróság kimondta, hogy Gerald Selbyt a rendőrök részéről őt ért rosszindulatú zaklatás miatt kétezer font, a tévedésből történt bebörtönzés miatt 100 font kártérítés illeti meg, amiben benne vannak Selby perköltségei is. A menyasz- szony nyugalmát és jóhírét a lovagias esküdtszék még többre

értékelte: neki 3000 font kártérítést ítélt meg és még külön száz fontot a börtönben töltött órákért.

A rendőrséget elmarasztalták további 11 000 font költségben, ami több, mint az angol miniszter- elnök egyévi fizetése. Elképzelhető, hogy a roppant költségösz- szeg micsoda bonyolult pereskedés következménye. De hiszen ezt az ítéletet is tíznapos tárgyalás előzte meg...!

Az ítélet az időközben nyugdíjba ment Macdonald őrmestert és fiatalabb társát korántsem lelkesítette fel annyira, mint a jegyespárt, akik kijelentették, hogy a per sokkal közelebb hozta őket egymáshoz, és most, miután a nevük tisztán ragyog, kitűzték a lakodalom napját is.

tői! Reméljük, ezzel is hozzájárulunk a kulturális munka színvonalának emeléséhez.

A további beszélgetés helyett tegyünk egy kis sétát, járjuk sorba a különböző tanfolyamokat, nézzük meg, mit csinálnak ezekben a délelőtti órákban.

Nézzük először

a színjátszókat

Létszám 18, vezetőjük Horváth Árpád, az egri Gárdonyi Géza Színház rendezője. Néhá- nyan az asztal körül ülnek, s Nyíri Tibor Menyasszony-tánc című háromfelvonásos- színművének egyik jelenetét próbálják. Hadd jegyezzem fel a jelenet szereplőit: Bolla An- talné, az adácsi Földművesszövetkezet kultúrfelelőse, Molnár István lakatos, a Mátravi- déki Erőműből, Bóta Józsefné poroszlói pedagógus, Boros Erzsébet, a hevesi Földművesszövetkezet árudájában dolgozik, Deák István pedagógus Zaránkon, s a rendező, aki irányítja a próbát, Farkas Sarolta az egri I. sz. iskolából.

Érdekes és izgalmas játék folyik a színjátszóknál. Olvasgatják, próbálják a szöveget, a rendező magyaráz, aztán a tanfolyamvezető veszi át a szót és elemzik az egyes mondatokat, felépítik a jelenet hangsúlyát

— A színjátszó rendezők nagy többségének nincs kialakult módszere, — mondja Horváth elvtárs — ezen a tanfolyamon rendezői módszerekre, az egyes színdarabok helyes értelmezésére és színjátszásra akarjuk tanítani a hallgatókat.

Búcsúzunk a színjátszóktól, nézzük mit csinálnak

a karnagyok

A huszas létszámú tanfolyamot Könczöl Ferenc és Dienes Tibor vezeti. Éppen karvezetői óra van. Előadó: Tur- csányi Emil, a győri Zeneművészeti Szakiskola tanára. Az elméleti rész után gyakorlat következik.

— Ki a soros karvezető?

Bánfi Endre, a parádsasvári üveggyár énekkarának vezetője lép a padsorok elé. Most ő a karmester, a többi tizenkilenc karnagy pedig az énekkar.

— Borgulya: Szüreti dalát próbáljuk — mondja, s máris vezénylésre emeli karját. De kiderül, hogy baj van, nincs szoprán. A zavar csak pillanatokig tart, s kész a megoldás:

egynemű kar, három szólam és már hangzik is a dal. Igaz, az első próbálkozások nem sikerülnek, az előadó köbeszól, magyaráz, majd egy kicsit szolmizálnak, aztán jöhet a szöveg.

A tanfolyam vezetőitől megtudjuk, hogy igen sokoldalú képzést kapnak a karvezetők. Megtanulják, a zenei ismeret- terjesztés módszertanát, szakmai ismereteket, karvezetést, a technikai eszközök (magnetofon, stb) helyes kezelését, minta előadásokat hallgatnak és a műsor összeállítását is gyakorolják.

Nem zavarjuk tovább a karmestereket, látogassuk meg a

táncosokat is

Nem kell sokáig keresni őket, lábuk dobbanása és vidám énekük visszhangzik a folyosón. Az ő birodalmuk a legnagyobb: a tornaterem.

Igen sokan .vannak, pontosan harmincnyolcán. Vezetőjük Tárnái Ilona, a népművészeti intézet balett- és népitánc tanára. Nagyon elégedett a táncosokkal, szorgalmasak és szívesen tanulnak.

Megtudjuk azt is. hogy nagyon kemény munka folyik ezen a tanfolyamon. Amellett, hogy tánctörténeti előadásokat hallgatnak, megtanulják a tánc leolvasását, napi öt órát próbálnak, gyakorolnak. Erre nagy szükség van, hiszen három hét alatt négy táncot tanulnak, hogy legyen mit tovább adni a községi és üzemi csoportoknak.

Érdekes, hogy míg a többi tanfolyam részvevői pedagógusok, a táncosoknál találkozunk a legkülönbözőbb foglalkozású emberekkel, főleg lányokkal, asszonyokkal. Takács Imréné Verpelétről jött, két gyerek anyja. Nagyon szereti a népi táncot, már tíz éve gyakorolja. Kovács Máriát a tamamérai Béke Tsz küldte, hogy még szebben táncoljanak majd a tarnamérai fiatalok.

Letelt az öt perc, vége a rövid pihenőnek, felhangzik a dal „Lefelé folyik a Tisza” — és ropják a táncot, a Három- ugróst.

Rövid látogatásunk véget ért, bizonyára találkozunk még a tanfolyamok hallgatóival az őszi, téli hónapok alatt, amikor majd az üzemekbe, községekbe tovább adják mindazokat az ismereteket, amelyeket a nyári továbbképzés alkalmával tanultak.

(márkusz)

GYURKÖ GÉZA:

(VaLoJíől exjij, ajtó- bextiapódo tt

A FOLYOSÓN, amelynek

üvegezett bejárati ajtaján zöldfestékkel írt betűk hirdették: „Idegosztály” — egy férfi állított meg:

— Bocsásson meg, de nem hozták még a cigarettám, nem tudna megkínálni?

Magas, ötven év körüli férfi volt, civil nadrágban és ingben, de kórházi pizsamakabátban. Gondosan ápolt külseje, nyugodt tekintete és udvarias meghajlása, amely- lyel az átnyújtott cigarettát megköszönte, éppenséggel ellentmondott a helynek, ahol nyilvánvalóan az egyik ágy lakója lehetett.

— Felülvizsgálatra jön? — kérdezte, miután mélyet szippantott a füstből és szem- mellátható megelégedéssel engedte ki az orrán.

— Nem, csak keresek valakit, az egyik orvost... — és megmondtam a nevét is.

— Kicsit várnia kell, éppen vizsgálatot tart. Elég sokan vagyunk itt, de talán nem többen, mint ott — tette hozzá gúnyos mosollyal, jelentőségteljesen megnyomva az „ott”-ot. — Különben, mint láthatja, én is ápolt vagyok... Ne féljen, nem harapok, nem ordítok, és már javulok... szépen javulok, ahogy az orvosok szokták volt mondani.

Megnyugtattam, hogy egyáltalán nem félek, és őszintén hozzátettem, hogy ha nem láttam volna rajta az egyen- pizsamakabátot, eszembe sem sem jutott volna, hogy az idegosztály lakója.

— Hát igen... Sokan valami ostoba és ósdi elképzelés alapAmikor 1959. április 10-én Gerard Selby angol fiatalember egy londoni park mellett álldogáló csukott autóban megcsókolta jegyesét, Anna Firmant, egyikük sem gyanította, hogy a jelenetnek (amely egyébként a szavaknál mindenesetre forróbb volt) tanúi is vannak.

Amikor azonban D. MacLennan 28 éves,

J. Macdonald 51 éves rendőr őrmesterek megjelentek és közölték, hogy közerkölcsbe ütköző kihágás miatt feljelentést tesznek ellenük, rögtön tudomást szereztek a nem kívánatos tanúk létéről. Ekkor viszont még ezek a tanúk sem sejtették, hogy túlzott buzgalmukra nem a szerelmesek fizetnek majd rá, hanem a rendőrség.

Bár a buzgó rendaztán semmivé válik mind a kettő. Letaposott mezőket, üszkös házakat, városokat, országokat láttam és mindenütt halottakat, kínt, szenvedést, véres folyókat és folydogáló vért...

S mindezt egyszerre, egyetlen pillanat alatt megláttam, összesűrítve agyamba mindazt, amit évek alatt éltem át, mindazt, amit átéltek az élet- benmaradottak. Álltam az asztalnál és nyöszörögni, majd ordítani kezdtem, befogtam a szemem. Láttam. Befogtam a fülem. Hallottam. Le akartam tépni a fejemet a nyakamról, hogy ne tudjak gondolkodni... És láttam, hallottam mindig és együtt az egészet. S érdekes, ahogy így visszagondolok, emlékszem, feleségem kétségbeesésétől és rémülettől eltorzult arcát is halottnak láttam, síró, ijedt fiam menekülését a szobából is úgy láttam, mintha egy tank elől rohanna, amely kérlelhetetlenül elpusztítja ...

NEM. KÖSZÖNÖM, elég volt... Délelőtt csak két cigarettát szívok el. Régi szokásom. De maga, mintha egy kicsit sokat dohányozna. Vagy kellemetlen volt, amit elmondtam? Ne haragud jon érte. csak kikívánkozott belőlem. Talán azért, mert most már unatkozom itt, talán azért, mert nem ártana, ha mások is átesnének az én betegségemen? Nem tudom ... De mindenesetre ne haragudjon, hogy igény bevettem az idejét... De jön is az orvos. Hát viszontlátásra. — ott...

Kezetnyújtott és elbúcsúztunk.

Álltam, kezemben a

villa, rajta egy darab rántotta és adattam kavarogni kezdett minden ... Eltűnt az asztal, a szoba, minden és ott álltam valahol, ahol robbantak a bombák és mellettem fordult fel bugyborékoló hörgéssel legjobb barátom, aki négyhetes házas volt... Csak füstöt láttam és hullákat és menekülést és láttam, amint összeomlik otthon a házam, s eltorzult arccal dermed halóiba a feleségem, s a két gyerek arcáról vér szivárog és az egyik még él, de nincs ereje, hogy kimásszon a törmelék alól... S azt is láttam, hogy zúgnak a repülőgépek, hullnak a bombák, az egész ég felettem, mint a sáskáktól, oly sötét a repülőgépektől, s a földön ott sorakoznak ezernyi pózban a hullák és a még élők, akikkel együtt indultam, aki tegnap levelet írt haza, hogy él és egészséges, aki holnap indult volna szabadságra, aki tegnapelőtt jött meg a kórházból gyógyultan és láttam az összetört zongorát, a fényképet a falon, a harmadik emeleten, amint csodálkozva néz le a félbeszakadt ház törmelék halmára. Láttam, amint új és új rajok, századok indulnak, hogy kitöltsék a hézagot a hullák között, hogy kenyeret szel egy asszony, egy másik szoptat, s

len emlék itt kavargóit a fejemben, mint egy megőrült darázsraj, egy váratlan pillanatban, mintha egy síkba sorakoztak volna fel kegyetlen emlékeim és én felülről, egy rettenetes páholyból láttam és újra éreztem mindent. Láttam magam. Láttam ismerőseimet, családomat, a várost, ahol laktam, ahol éltem... Látja, már gyógyulok, már csak beszélni tudok erről a betegségről, de félelmet, rettegést, kétségbeesést, transzszerű izgalmat már nem érzek...

Valahol becsapódott egy ajtó. Így kezdődött, erre még határozottan emlékszem. Ültem otthon, az asztalnál, velem szemben a második feleségem, mellettem a fiam, a harmadik és vacsoráztam. Tojásrántotta volt és aludtej és éppen a kenyeret néztem az asztalon, amely oly békésen pihent, oly csendben, mint valamikor gyerekkoromban, anyám kamrájában, a kendő alatt. S ekkor valahol a házban becsapódott egy ajtó. Felugrottam. Igen, kétségkívül az ijedtségtől, mert olyan volt a hangja, mintha bomba robbant volna, vagy ágyú dörrent volna pontosan mellettem, hogy utána jaj, hörgés, tűz, sírás és aztán egy pillanatnyi néma csend következzék, a következő robbanásig.

ján azt hiszik, hogy itt madzagon húznak cipőt maguk után a bolondok, és a cipőt, ugye, Fifinek hívják, aztán van, aki kényszerzubbonyban ül állandóan a hideg vízben... Ostobaság... Kínáljon meg még egy cigarettával, ha nem tekinti szemtelenségnek... Köszönöm. Reggeli után mindig kettőt szoktam elszívni, aztán délig semmit... Itt sorsok vannak. Tragédiák. Férfi Ophé- liák, ha úgy tetszik... Tudja, én miért kerültem ide? Nem fogja elhinni. Nem tudtam feledni... Igen, nem tudtam semmit elfelejteni, minden itt volt a koponyámban, ami csak történt velem, egyszerre, valami rettenetes montázsban és én ordítottam, úgy kellett lefogni, napokig, hetekig kínlódtam... Nem úntatom? Úgyis várnia kell egy kicsit, s a betegnek jólesik gyógyu7 lása közben visszaemlékezni, hogy milyen súlyos is volt az állapota...

LATOM, NEM ÉRTI ezt a

hasonlatot a montázzsal. Lehet, persze, hogy nem is jó ez a hasonlat, s így fogalma sem lehet arról, mit szenvedtem én és lényegében mi volt a bajom. Ha szabad úgy kifejeznem magam, nekem pozitív tudathasadásom volt. Nem elfelejtettem, ami történt velem, hanem egyszerre minden az eszembejutott, minden kegyet-