Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-29 / 177. szám

4 NÉPŰJ8 AG Magyarázat egy nem jól sikerült magyarázathoz A Népújság 1961. július 26-i Számában „Egy kis KRESZ- magyarázat” címmel bíráló cikkecske jelent meg. A kér­déses utak találkozásánál az áthaladás elsőbbségét a KRESZ az egyenrangú útkereszteződé­sek fogalmával szabályozza. Eger város egész területén az útvonalak egyenrangúak. Az egyenrangú utak találkozásá­nál a korábban érkező, illetve az egyszerre érkezés esetén a jobbkéz felől jövő járműnek van áthaladási elsőbbsége. Ezért — ellentmondva a cikk­nek — az YA 50—15 forgalmi rendszámú gépjármű vezetőjé­nek védelmére kell kelnem. Egyben figyelmeztetni a gép­jármű-vezetőket, hogy a kér­déses utak találkozásánál (Kerecsend—Miskolc—Párád elágazás) és Eger város terüle­tén a jobbkéz szabály az ural­kodó. Ez alól kivételt a Dobó tér körforgalma és a kötelező meg­állást jelző táblával ellátott úttorkolatok képeznek. Fehér Miklós a BA 13—61 gépkocsi vezetője — CSÜTÖRTÖKÖN 5 ezer naposcsibe érkezett az eger- bocsi Szabadság Termelőszö­vetkezetbe. A tsz-ben az Idén ez volt az első napos- esibeszállítmány, amely a keltetőállomásról érkezett. — AZ EGRI Dobó István Vármúzeum munkatársai ér­tékes vaskori, bronzkori és az i u. első évszázadból szárma­zó leleteket tártak fel a fü­zesabonyi Petőfi Tse homok­bányájának területén. Az első századi leletek: jazik sírok maradványai. — MA EGY HETE kezd­ték meg a cséplést a recski Kékesi Gyopár Tsz-ben. Elő­reláthatóan 10 nap múlva már végeznek ezzel a mun­kával is. — AZ ÖTÉVES tev végére a füzesabonyi járásban sikerül elérni, hogy minden lakosra jusson egy közkönyvtári könyv. A járás könyvtárainak állománya jelenleg húszezer kötet körül mozog, s az el­következő években több mint másfélszeresére emelkedik. — A SZENTDOMONKOSI Bfikkalja Termelőszövetke­zetben ebben az évben 3 hol­don termeltek mákot. A nö­vény jól fizetett, mert több mint 15 mázsa termés jött le a három holdról. Ebből 9 mázsa 20 kilót kiosztottak a tagok között, míg a többit a közeli napokban értékesítik majd. — ÁLDOZATKÉSZEN segí­tik az egerszalóki tsz-gazdák a falu községfejlesztési mun­kálatait. Nemcsak a társadal­mi munkából veszik ki a ré­szüket, hanem a személyen­ként vállalt évi százötven fo­rintos községfejlesztési hozzá­járulással is hathatósan előse­gítik falujuk fejlesztését. — „EHETŐ és mérgező gombák” című előadás hall­gatóinak részére tanulmányi kirándulást rendezett az egri kisipari szövetkezetek Ady Endre Művelődési Otthona. A kirándulók Szilvásvárad gyönyörű vidékén a védett gombás területet tekintették meg. EGRI VÖRÖS CSILLAG Csinos férj EGRI BRÖDY Állami Aruház EGRI KERTMOZI A macska kinyújtja karmait GYÖNGYÖSI PUSKIN A halálhajó GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Félbeszakadt dal HATVANI VÖRÖS CSILLAG Szombattól hétfőig HATVANI KOSSUTH Vak muzsikus ■EVES Ember a Holdon PETERVASARA Az ítélet PÜZESABONY Orvos a válaszúton A CSINOS FÉRJ Szélesvásznú olasz film vígjáték I 1941. JÜLITJS 29., SZOMBAT MARTA 105 évvel ezelőtt, 1856. július 29-én halt meg ROBERT SCHU­MANN, a német romantika leg­nagyobb zeneszerzője. Munkássá­gának kettős jelentősége van: mint zeneszerző dalaival, zongora- darabjaival, Heine és Chamisso | költeményeire írt szimfóniáival, valamint Genovéva című operájá­val a romantikát személyesítette meg, a zenekritika terén végzett | munkássága az 1834-ben, általa \ alapított zenei folyóirat körül össz­pontosul. * 105 évvel ezelőtt, 1856-ban, ezen a napon halt meg KAREL HAV- LICSEK-BOROVSZKY cseh költői a cseh kritikai realizmus megala­pozója. Népének szabadságáért harcolt, 1848-tól kezdve a nemzeti mozgalom egyik vezetője volt, ezért az osztrák hatóságok szám­űzték hazájából. Száműzetésében epigrammáival és szatíráival az abszolutizmus ellen harcolt. * Ma ötven éves EDUARD CLAUDIUS, a német írószövetség titkára. Részt vett a spanyol polgárháborúban, élményeit a Zöld olajfák és kopár hegyek című regényében írta meg. Eleven,- színes riportjait a Paradicsom áldás nélkül című könyvében fog­lalta össze. ROBERT SCHUMANN Tizennyolc—húszezren tekintették meg az egri bútor ki állítást 230 ezer forint értékű modern bútor talált gazdára Nyári melegben az ember megbocsátóbb, ha filmvígjáték címén és jogán könnyedebb szórakozást kap, szívesen hagy­ja próba alá engedni nevető­izmait, hiszen a kellemes estét önfeledten töltheti. Dyen szó­rakozást, felüdülést ígér az olaszok legújabb filmje, annál is inkább, mert a filmet nem kisebb nevek fémjelzik, mint Vittorio de Sica, Marcello Mastroianni és Giovanna Ralli. De tanulságul szolgálhat ez a film: a lapos, lélektanilag tör­pe esemény, a fordulatok nél­küli egypukkanásos ötlet nem lehet szórakozás másfél órá­ra, sőt az első percek remény- teljes várakozását is bosszant­va tagadjuk le, mire kijövünk a moziból. Marco egy túlgépesített, túl- amerikanizált lakásban él együtt feleségével, Lucianával. Marco szenvedélyes futballbí­ró, s Luciana nem érti férje szenvedélyét. Az asszony ame- rikautánzó allűrökben éli ki magát, lakásukban a kutyával, amit Old Joe-nak hívnak, s a gépekkel, amelyek mindig búgnak-zörögnek. Luciana han­gos és pergőnyelvű, amint az olasz asszonyok általában, s mellette Marco, a csinos, de minden munkahelyről kiszoru­ló férj, ügyetlen. Élhetetlen, pedig apja tekintélyes bíró székében szerette volna látni. De, hát apjától is szakítással vált meg — a futball miatt. A céltudatos Luciana maga mellett szerez állást férjének, de éppen ott következik be az asszony féltékenysége miatt a szakítás. Marco apjához, Tor- nabuoni professzorhoz költözik vissza. Amikor Marcot Firen­zében igazságos és szigorú bí­ráskodása után a szurkolók megverik* az eseményt be­mondja a rádió: értesül Lu­ciana asszony is, a futballt gyű­lölő Tomabuoni professzor is. Luciana hazaviszi férjét és a gyógyulás után vasárnapokon már együtt megy a futball­meccsekre férjével, akinek a házasságban és a pályán is rendbejön a szénája. Idétlenül unalmas a film me­séje, pedig öten is írták a for­gatókönyvet. Az ilyen sok-sok szerzőtől összegyúrt história csak torz lehet, hiszen a mű­vészi alkotáshoz elengedhetet­len művészi látás hozzátarto­zik egy-egy komolyabb alko­tó egyéniségéhez. Itt egy ötlet színes ballonját fújták fel hó­lyag nagyságúvá a szerzők, de a színes kezdet után csak a felfúj tan könnyű és unott me­se marad a nézőé. Marco nem egyéniség, csak tedd ide, tedd oda Jakab az utána botladozó lányok és nők között. Diplo­más, aki a felesége kezében pipogya bábként lötyög. Talán azért, mert filiszter atyja olyan helyre akarta őt paran­csolni, ahová se kedve, se idegrendszere nem húzta. Azt sem nagyon érti a néző, hogy a mese mért úgy kanyarog, ahogyan, hiszen a férjet a lá­nyok csábítják jobbról balra, az aszony meg, ahelyett, hogy emberül sarkára állna, bot­rányt csinál. A jelenetek sorra követik egymást anélkül, hogy a vígjátéki izgalom és bizser­gés egy pillanatra is felébred­ne bennünk. A film első felében az amerikanizálódó olasz polgár­ságról kapunk elég éles hangú bírálatot Néhányszor az Eu­rópában letelepedő amerikaiak­ba is belelő a gúny enyhén mérgezett nyilával a szerzői ötös, de nem sok elmeéílel. A második részben a konzerva­tív gondolkodású Tomabuoni papa bemutatásával kezdődik az ellentétek felvonultatása: a Vatikánhoz közelálló emberek nem értik meg a fiatalok élet­szemléletét* évszázados falak és fóliák között élnek és gon­dolkodnak. Magukat is úgy tekintik, mint akikről csak ak­kor lehet életnagyságú portrét festetni az utókor számára, ha a közéletben a konzervatív felfogásnak megfelelő pozíciót foglaltak el. Itt-ott meg-meg- csillan az olasz hétköznap egy- egy kockája, de a film egésze távol áll attól, amit művészet­nek hívnak. Még szórakozás­nak sem hódító ez a film. Hiá­ba, a régi tanulság itt is nyil­vánvaló: vígjátékot — éppúgy, mint drámát — nem lehet al­kotni életerős jellemek nélkül. Marcello Mastroiannit jól is­meri a magyar közönség, s így joggal kérdezi: hogyan játsz­hat egy ilyen jómúltú világ­sztár ilyen szerepet egy ilyen vígjátékban? Giovanna Ralli elegáns római fiatalasszony, de felvágott nyelve olyan igéket hirdet, amelyek nem teszik őt sem szimpatikussá, sem elhi- hetővé. Sablon, akit a film írói formáltak papírból és tintából. Vittorio de Sica sem kezdhet semmi különöset Tomabuoni professzor ruhájával: a két vénlány jámborságán és öreg­ségén túl a pápai udvar nagy­ságainak kegyeire vár. Fiához kapcsolódó érzelmei nehezen bizonyíthatók és nagyjából ő is csak azért létezik, hogy né­hány szatirikus megjegyzés hangozhassék el az Angelicum (pápai egyetem) címére. A filmet Gianni Puccini ren­dezte. A Puccini név számunk­ra sokkal többet jelent a ze­neköltő miatt, semmint meg­jegyezni kívánnánk a filmmel kapcsolatban. A rendezés sem­mi újat nem ad, a neorealista filmek friss levegőjéből nem kapunk semmit, kopott forgó­kon, kopott eszközökkel, ko­pott -mese fut a bizonytalan kifejletig. A zene miatt jegyezzük fel Lelio Luttazzi nevét. Az idei nyár leglangyosabb és legalacsonyabb hőfokú film­jét tisztelhettük a csütörtöki bemutatón a csinos férjről szó­ló olasz vígjátékban. Az egri Szakszervezeti Szék­házban megrendezett modern bútorkiállításon szereplő lak- berendezési tárgyak sokak tet­szését nyerték meg. A kiállí­tott bútordaraboknál nem ta­lálkoztunk felesleges sallan­gokkal, haszontalan porfogó díszítésekkel, faragványokkal; ehelyett inkább a célszerűség, az egyszerűség, s ugyanakkor az ízléses formák domináltak. A kiállítás ideje alatt 18—20 ezren tekintették meg a szép vonalú, modern bútorokat. Kü­lönösen nagy érdeklődés mu­tatkozott meg a látogatók kö­rében a 16 ezer forintos „Han­gulat-szoba” berendezése, a Fa­ipari Vállalatnál gyártott „Eger”-háló, valamint a Sátor­aljaújhelyen készült, 4600 fo­rintos varia-konyhabútor iránt. De sokan nemcsak érdeklőd­tek — vásároltak is! A kiállí­tás ideje alatt az Egri Bútor­üzletben 230 ezer forint értékű modem bútor talált gazdára. Közlemény A Hazafias Népfront közli, hogy Rátlcai Ferencné ország- gyűlési képviselő minden hó­nap első szerdáján reggel 8- tól 10-ig fogadónapot tart Egerben, a városi tanács kista­nácstermében. Az első fogadó­napra a jövő hét szerdáján kerül sor. Farkas András .................................... um.II,inn.HH..1M,n.niiiiin,inii^uiininiiiini'iiiiíjMiiiiniiiim,inni. ÄD ÄM ÉVA —KISS BÉLA: Lejárt hát az aranyszabad­ság és újra benn ültünk a vo­natban. Lecsillapodtak a ke­délyek, mindenki telve élmé­nyekkel, a bőröndökben a vá­sárolt külföldi holmi, rajta sok-sok szállodacímke, a szí­vekben egy kis sóvárgás, s új­ra ott voltunk, ahonnan elin­dultunk, mentünk haza. A vonaton már úgy otthon voltunk, mintha mindig ott laktunk volna. Mindenki tud­ta a helyét, tudtuk azt is, ho­gyan kell másodpercek alatt levetkőzni, hogyan lehet leg­hamarabb a mosdóba kerülni, s mikor kerül ránk az étkezés sora. Egyszóval: edzett és „tu­dós” utazók lettünk. Ahogy száguldott a vonat, még egyszer végigéltük az ösz­£LŐ&­& £ Talicskó József, a vőlegény és nótafelelős szes szép élményt, felelevení­tettük a nagyszerű napokat, az együtt töltött kellemes órakat és megállapítottuk, hogy na­gyon kedélyes, egymás iránt igaz barátságot érző, segí­teni kész kis társaság verődött össze. Negyven ember, akiket két vezető irányított, akik ma­guk is olyanok voltak, hogy soha nem döntöttek semmiben önállóan, hanem megkérdez­ték a társaságot, hogy amit ja­vasolnak, az jó lesz-e? Minden esetben jó volt, de azért jól­esett az az őszinte barátság, amivel a csoportot vezette Szabó István és Spenik Ágos­ton. Külön megérdemli a meg­emlékezést Csonka Judit, a fi­atal egyetemista, aki mindvé­gig hűségesen tolmácsolt a csoport minden tagjának, úgy­hogy amire a vásárlások véget értek, ó szegény, akkor vette észre, hogy magára bizony nem is maradt ideje, s utolsó pillanatban szaladt eleget ten­ni gyermeki és testvéri köte­lességeinek. No, azért ha el is voltunk egy kicsit szontyolodva, nem tartott ez örökké! Itt volt köz­tünk a két vezérhang, a Po­csolya kapitány immáron új gi­tárral, meg a kitűnő hangú Gramantik Géza, aki ha meg­unta az éneklést, szívesen kí­sérte szájharmonikával a töb­biek vidám nótázását. Ismét kialakultak a „kupacok”. Egyik társaság azt játszotta, hogy a hátralevő órákban nem szabad dalt ismételni, és meg kell mondanom — sikerült a játék. Másfél nap alatt az éneklők egyetlenegy dalt ismételtek csupán: a moszkvai éjszakát. No, de ez olyan dal, amit egy­szerűen kell énekelni annak, aki ilyen szép úton járt. A kártyások természetesen mit is csináltak volna mást — kártyáztak. Közben töménte­len mennyiségű cigarettát el­szívtak. Itt aztán egyszeriben bökkenő állt be. — Gyerekek! Kinek van még Terve, vagy Kossuthja? — szállt körbe a vészkiáltás. — Na! Akinek van, az adja elő, mert nyomor van! — Mennyi kell? — szólalt meg végtelen csendesen Bar- czai János és mint a varázsiót a közönsége, úgy állták körül néma csendben a dohányosok, míg lerámolta a táskáját. Egy­szerre húsz kéz nyúlt a bőrönd után, amelyik ilyen hallatlan kincset rejteget. — Mit adjunk érte? — kér­dezték a fiút. — Ugyan! Szívjátok! — szólt, s mindannyian arra gon­doltunk, hogy milyen jó így együtt lenni! Akinek bora volt idefelé, az nem is mondta hogy az övé. Aki nem tudta megenni áz ételkülönlegessé- geket, pillanatokon belül ka­pott magyar szalámit, konzer- vet. Kitől? Mennyiért? Egyik sem volt kérdés nálunk. így volt ez az utolsó napokban a cigarettával is. A hálókocsi végében időn­ként hangos nevetés csattant. Már éjfél jóval elmúlt, de szó sem volt alvásról. Minden cso­port azon igyekezett, hogy csak suttogva beszéljen, hogy ne zavarja a másikat, de ez a suttogás úgy nézett ki, hogy volt aki suttogott, volt aki ak­korákat kuncogott a suttogá­son, hogy még a hatodik ko­csiban is felébredtek az embe­rek. Szóval, ez a kocsivégi tár­saság a legifjabbakat gyűjtötte össze és mit is játszhattak vol­na? — zálogosdit. Csonka Jut­ka volt éppen soron, s amit ki kellett volna találnia, azt nem tudta. — Menjen és kérjen Kiss Bélától atlétatrikót! — hang­zott az ítélet. Mondanom sem kell, hogy a fent nevezett — aludt. Béké­sen hörpölte a levegőt, s mikor a leányzó megkérte, hogy ad­jon atlétatrikót — „közölhetet- lenül” mormogott. Ezen aztán a környék nevetett. Sajnos, elaludni már nem tudott, ezért ő meg szétzavart egy — is­mét! —. a Kárpátokban gyö­nyörködő párt. A pár énekelni kezdett, szétugrasztva azt a társaságot, akik .a „nem ismét- lünk”-et játszották, de a na­gyon halk, alig mormogó ének­ből végül is az lett, hogy az egész vonat énekelt. Közelebb húzódtak a szovjet utasok is, órákon át zengett a vonat a hazafelé tartók énekétől. Világos nappal lett, mire Csapra értünk. Egyszeriben megélénkült a társaság. — Dohány! Trafik! — kiál­tott fel Gramantik Géza — Végre! Csakhogy már olvasni tudok! Reggel nyolc óra volt moszkvai idő szerint, amikor a vámvizsgálatra várva beültünk a váróterembe. Álmos, kicsit le­vert volt a társaság, ekkor az ' vám! — Tessék mondani! A fel­szedett kilókra mennyi a vám? egyik lócán egy táskarádióból felhangzott a Kossuth Rádió szünetjele, majd a Rákóczi- induló és az ismert magyar bemondónő hangján az első rajtunk kívül álló magyar beiszéd: — Jó reggelt, kedves hall­gatóink! Megkezdjük adásun­kat! És mindenki odasereglett a rádió köré, mert hallani akar­ta a... hogy mit? Mindegy, de hazait, hazai hangot. Aztán visszacsavartuk az órát a ha­zai számítás szerinti időre és újra reggel hat óra lett. Ki erre, ki arra szédelgett, na­gyon sokan voltunk ám kül­földiek! Itt már látszott, hogy kicsi a világ, mert itt is, ott is találkoztunk ismerőssel, ki Szocsiból, ki Moszkvából, ki innen, ki onnan jött és azon­nal megkezdődött a tapaszta­latcsere: — Mit láttál? Kikkel vol­tál? Mit hoztál? Meg tudtad-e enni a kaját? Jaj, de lebar­nultál! De rosszul nézel ki... (ezt persze nő mondta egy másik nőnek) és így tovább. A vámvizsgálat után beszáll­tunk a hazai vagonokba, s röviddel utána, két hét után, megettük az első hazai reg­gelit. Az ablakokból integettünk mindenkinek, valahogy úgy éreztük, hogy a legigazabb mondások egyike a „Minde­nütt jó, de legjobb otthon”. Mert nagyon jó volt kint lenni, nagyon jó volt ismerkedni a tájakkal, em­berekkel, látni azt a sok szép dolgot, amit nem mindenki láthatott, hiszen óriási távol­ság volt az a majd 8 ezer kilométer, ami mögöttünk ma­radt a bolyongásban, mégis nagyon jó volt itthon. Nyír­egyházánál megkezdődött a búcsúzkodás. Akik leszálltak, azok búsan integettek az ab­lakokban, ajtókbari szorongó társaknak. Vége hát, vége lett a nagy útnak. De megmaradt negyven ember szép barátsága, akik­nél nemcsak ígéret maradt a kapcsolat fenntartása, hanem valóság lett, hiszen amire a befejező sorok megjelennek, már mindenki készül a kö­zösen megbeszélt egri talál­kozásra. Eljönnek a pestiek, a szegediek, a ceglédiek, a boldvai, gyömrői lányok és mindenki, hogy ezzel is meg­mutassa — rém szakadt a véletlenül összeverődött tár­saság darabokra a magyar határnál, hanem szép élmé^ nyekkel indulva haza, máris azt tervezi, hogy jövőre ismét együtt indulnak valamilyen világkörüli útra. A vidámság, és a jókedv, de az igaz barát­ság vonata volt ez, amelyik­nek minden tagja hálásan gondolt az Expresszre, hogy ilyen vezetőkkel, ilyen szép nyaralásra vitt bennünket! (Vége)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents