Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-27 / 175. szám
4 NÉFÜJSÄG 1961. július 27., csütörtök Itt a gondnok! Hol a gondnok? Az elmúlt napokban a megye néhány üdülőjébe látogattam el. Csaknem minden kapun „ezt írva találtam”: „Az üdülő területén tartózkodni csak a gondnok engedélyével lehet!” Rendben, szóltam én, és minden esetben elkezdtem keresni a gondnokot. Ezzel az ürügygyei szépen körbejártam az egész üdülőt, de mindenütt! Mire megtaláltam a gondnokot, jobban ismertem, mint ö — az üdülőt. Most keresem, hogy ki a hibás? Nyilván, nem a gondnok, mert nem hiszem, hogy egyedül az lenne a feladata, hogy engem, vagy a hasonló ritka látogatókat várja a kapuban ülve. No, de akkor minek a kiírás? Illetve, miért nincs az ilyen helyen kapus? Nem nagy dolog, de ha valami ki van írva, akkor az ember szereti magát a szabályokhoz „méretezni”. Igaz? (á) — A HÉT UTOLSÓ napjaiban várható, hogy megkezdődik a dinnye szállítása a MÉK káli kirendeltségéből. Az idén, a tervek szerint, 580 vagon dinnye értékesítésére kerül sor. — TEGNAP, a hajnali órákban kaptuk meg a kerekharaszti Alkotmány Tsz vezetőségének táviratát, amelyben arról értesítettek bennünket, hogy az alkotmányunk ünnepének tiszteletére indított munkaversenyben 24-én, este 8 órakor a szövetkezet tagjai befejezték az aratást és a csép- lést is. — A MÁTRA VIDÉKI Erőműben az újítómozgalom kiértékelésekor 4200 forint jutalmat osztottak ki a mozgalomban élen járó műszaki dolgozók között. — AZ ELMÚLT évben a Terményforgalmi Vállalat káli raktárában 63 vagon termény gyűlt be. A legutóbbi jelentés szerint az idén már most túlszárnyalták ezt a mennyiséget, mert a tegnapi napig 64 vagon terményt értékesítettek Kaiban a környékbeli termelő- szövetkezetek. Mihail J űrje vies Lermontov A XIX. század eleji orosz ^ irodalom tragikus sorsú költői közül való ő is, akár nagy elődje, Puskin, vagy kortársa, Gogol. 1814-ben született Moszkvában, nemesi családból, de ez a család — miként a korabeli orosz nemesi élet is — meglehetősen zilált volt. Anyját korán elvesztette, az apa vajmi keveset törődött vele, így aztán csak a nagymama védőszárnyai alatt érezhetett biztonságot. Ez a szomorú, családi tragédiát takaró emlék az első komoly élettapasztalat, amely egész életén át elkíséri, s majdan költői pályáját is befolyásolja. Az otthoni környezetet — megintcsak. a nagymama jóvoltából — csakhamar felváltja az iskola. Előbb a moszkvai nemesi kollégium falai között tanult, majd beiratkozott a moszkvai egyetemre. Itt került szembe először a hivatalos Oroszországgal, a reakciós cári államrend képviselőivel. (Professzoraival volt nézeteltérése.) Búcsút is mond az egyetemnek és belép a péter- vári katonai iskolába, amelynek befejezése után egyszerre ott találja magát a züllött nemesi arisztokrácia nagyvilági életében. Ez a környezet, a tapasztalatok felnyitják szemét, s csakhamar más útra terelik. Rádöbben ennek az életformának értelmetlenségére, céltalanságára, meglátja tiszttársaiban a haladást-gátló, parazita orosz nemest, s egyszerre megszólal benne az alEGRI VÖRÖS CSILLAG Csinos férj EGRI BRÖDY Nincs előadás EGRI KERTMOZI A macska kinyújtja karmait GYÖNGYÖSI PUSKIN A halálhajó GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Félbeszakadt dal HATVANI VÖRÖS CSILLAG Horgász a pácban HATVANI KOSSUTH Vak muzsikus HEVES Nincs előadás PÉTERVASÁRA Nincs előadás FÜZESABONY Diplomácia, ó! kotnivágyás szelleme: dolgozni kell. Dolgozni, alkotni, írni, leleplezni, bírálni, küzdeni. Az irodalomnak szenteli hát életét, s egymásután születnek a remekművek. A hírnév sem késik soká. A gáládul meggyilkolt nagy előd, Puskin halála nemes veretű, ércnél maradandóbb mű megírására ihleti, amelynek hangjára felfigyel egész Oroszország. A költő halálát énekelte meg, s ezzel vádolta az elnyomókat, a szabadságjogokat sárbatipró, orosz főnemességet, élen a cárral. S vajon mi más következhetett volna ezután, mint letartóztatás, száműzetés, s rövid néhány év elteltével ugyanaz a tragikus vég, mint Puskiné: a párbaj. S a „minden oroszok cár atyuskája”, a véreskezű hóhér csak ennyit mondott a halálhírre: „Kutyának kutya módjára kell megdöglenie.” A hátrahagyott életmű, amely alig másfél évtized alatt ötvöződött klasszikussá, csodálatos értékű. Lírában, epikában, s prózában egyformán nagyot tudott alkotni Lermontov. S a kifejezett mondanivaló, amely művészi megfogalmazás tekintetében is kifogástalan, mindig a köz érdekét szolgálja. A költő halála című, szenvedéllyel, lírai átéléssel teli versben éppúgy, mint a Korunk hőse címet viselő első orosz lélekábrázoló regényben; romantikus színekkel teli verseiben, poémáiban csakúgy, mint a kritikai realizmus súlyos patinaságát jelentő művekben. „Hazafias és felszabadító elem” forr itt egybe s „szenvedélyes vágy és törekvés a humanitás eszméjének megvalósításáért.’ S a XIX. század elején mindez így van rendjén. Ezt követeli meg a kor haladó esztétikája, ezt követeli meg az emberi jóérzés, s elsősorban a nép, az elnyomottak érdeke. Csakis így válhatott klasszikus, a haladás szent eszméjét szolgáló költővé, az orosz romantika és kritikai realizmus egyik legnagyobb hatású képviselőjévé, Nyekraszov, Turgenyev, Tolsztoj, s sok vonatkozásban Majakovszkij elődjévé. Csoda-e hát, hogy művei már a század derekán egyszerre világhírűvé tették nevét, s a következő nagy írónemzedék már Puskinnal egyenrangú költőt tartott benne számon?! C csak természetes,, hogy a megbecsülés, az elismerés ma is tart, s tartani fog mindaddig, míg irodalom- szerető ember lesz a földön. Lőkös István Röviden LONDON: Egy villamossági bolt tulajdonosa már únta, hogy állandóan leveleznie kell a részlet- fizetést nem teljesítők miatt. Kirakatában neonfeliratban közölte az adósok névsorát és a tartozás összegét. * A Birmingham Post egyik női olvasója panaszkodott, hogy egyetlen kisfia dohányzik és mulatóhelyekre jár. A rovatvezető kiküldte egyik munkatársát, hogy vizsgálja ki az esetet. Kiderült, hogy a „kisfiú” 32 éves. * NEW YORK: A floridai partok mentén hat úszókaszinót nyitottak meg: ezekre nem vonatkoznak az állam törvényei. * Egy amerikai szakértő bebizonyította, hogy a korszerű eszközökkel gyógyított idegbeteg jóval kevésbé veszélyes, mint egy normális, egészséges ember. * RÓMA: Casimiro Vizzini szociáldemokrata képviselő barátainak bevallotta: otthonában lehetetlenség politikáról beszélni. Anyja Nenni híve, édesapja kommunista, húga keresztény- demokrata. Akármivel áll elő, rögtön akad valaki, aki letorkollja. * TOKIÓ: Kozsi Kakehata ácsmester haragban volt a feleségével, de szerette volna kicsalni az erkélyre, hogy lássa őt. Máglyát rakott kapuja elé és meggyújtotta. Ebből tűzvész keletkezett, amely 650 lakást pusztított el: 5000 ember fedél nélkül maradt. 1961. JULIUS 21., CSÜTÖRTÖK OLGA 120 évvel ezelőtt, 1341. július 27-én halt meg MIHAIL LERMONTOV orosz költő, a nemesek által kiprovokált párbajban. Költészetét a haza- és a népszeretet jellemzi (,,a szabadság énekese”). Szenvedélyes ellenállása miatt a cári önkény ellen, tiszt korában kétszer száműzte. Legszebb költői elbeszélése a Démon (híresek Zichy Mihálynak e műhöz készült illusztrációi), prózai főműve, a Korunk hőse (1840.) világirodalmi jelentőségű. * 65 évvel ezelőtt, 1896-ban, e napon kezdődött el a II. Internacio- nálé IV. (londoni) konferenciája. * 5 évvel ezelőtt, 1956-ban Egyiptomban ezen a napon államosítot- MIHAIL LERMONTOV ták a Szuezi-csatornát. ic Érdekes találmányok és felfedezések: 80 évvel ezelőtt, 1881-ben, ezen a napon született HANS FISCHER osztrák kémikus. A vér vizsgálata szempontjából fontos anyagokat kutatta és a hemoglobin, a klorofil szerkezetének felderítéséért és a hematin mesterséges előállításáért 1930-ban a kémiai Nóbel-díjjal tüntették ki. ie 110 évvel ezelőtt, 1851-ben David Livingston a mokololák földjén rábukkan a Zambézi folyóra. FILM - FILM - FILM - FILM - FILM A csinos férj Egy Amerika-rajongó, szép fiatalasszony és férje, a csinos futballbíró házasságának bonyodalmairól szól ez az olasz filmvígjáték, a főszerepeket Giovanna Ralli, Marcello Mast- roianni és Vittorio de Sica játssza. A filmet az egri Vörös Csillag Filmszínház július 27-töl augusztus 2-ig mutatja be. ADÁM ÉVA —KISS BÉLA: 1011TÍ Leningrad! A szépség és az élmények városa! Mikor megérkeztünk, reggel volt, mikor eljöttünk, — este volt, csak éppen különbség nem volt, mert a fehér éjszakák idején éltünk a városban, négy teljes napig, ami azt jelentette, hogy bizony a jó magyarok közül nemigen aludt senki, hiszen teljesen világos volt éjjel-nappal! Ilyenkor alvásra fecsérelni az időt? Ugyan! Ugyan! Mindjárt az első este ifjúsági találkozón vettünk részt a textil műegyetem végzett növendékeinek gyönyörű kultúrtermében. Lengyelek, magyarok, finnek, osztrákok ültek a széksorokban, s mindannyian drukkoltunk az emelvényen izzadó vezetőknek, akiknek a mi nevünkben kellett nyilatkozniok. Elsőnek a finn delegáció vezetője szónokolt Sokáig és sokat. Aztán a lengyel, majd a német. Mindenki sokat beszélt, mi hűségesen tapsoltunk, pedig nem értettünk egy árva mukkot sem. Végül a mi Szabó Istvánunkra került a sor. Na, mit fog mondani? S meddig fog beszélni? — kérdezgettük, hiszen a tánczene már készülőben volt, s nagyon nem kívántuk már a szónoklatokat! — Kedves barátaim! — kezdte. Néhány kedves, közvetlen szó, aztán óriási taps közepette hirtelen mozdulattal lehúzta a Komszomol-titkárnő kedves, szőke fejét, s egy csattanó magyaros csók közepette átadta szerény ajándékunkat a szervezetnek. Ezzel aztán egyből a magyar siker hágott tetőfokra, s nem panaszkodhattak legényeink a következő táncok alatt Hogy aztán mind ilyen tüzes volt-e? Arról csak a leningrádi fehér éjszakák tudnak valamit regélni! Csodálatosképpen mindenki hazatalált a remekül berendezett Druzsba Szállóba. Közben a városban bolyongott két fiatalember, akik közül az egyik, nevezetesen újra a beszerző, Abuczki János, — mindenáron meg akarta csináltatni a cipője orrát — éjjel két órakor. Ügy látszik, itthoni viszonylatban gondolkodott, ha egyszer világos van, akkor nyilván dolgoznak is! Nem dolgoztak. Ám a város élt, mozgott, mert az itteniek is kihasználják a végnélküli napokat! Mivel valóban két óra körül járt az idő, a társaság nagy része kicihelődött a Néva partra, hogy meglássa, hogyan nyitják szét a hidakat. Mert éjjel kettőkor szétnyílnak a hidak, s a tengerjáró hajók méltóságteljesen úsznak a Finnöböl felé, vagy jönnek fel rakománnyal. Nagyon szép és felejthetetlen látvány ez! S hogy miért nem találkoztunk a hidaknál? Mert a 101 szigeten épült városban „mindössze” 400 híd van. Itt ugyan nem lehet a hidak után tájékozódni! Leningrádban és környékén nem tudtunk betelni a látnivalóval. A csodálatos Petrod- vorec, a cárok hajdani nyaralóhelye, ahol milliónyi kiseb'onagyobb szökőkút teszi széppé a tájat, Lenin híres búvóhelyé, a kunyhó, a Pétervári erőd, a csodálatos Ermitag, ahol csak a híres festmények 1000 termet töltenek meg, vagy mit emlegessünk? A Szmolnij-palotát? Lenin dolgozószobáját, vagy azt a nagy élményt, amit az jelentett, amikor a néma csendben felhangzott Lenin hangja? Lehetetlen elmesélni mindent! Csak a saját kis élményeink azok, amelyeket el lehet mesélni. A látnivalót — bármilyen furcsa — látni kell! Nohát, voltak aztán közöttünk olyanok is, akik úgy gondolták, hogy tollúk és szavuk vetekszik a nagy elbeszélők vagy szónokok szavával, mert Kapitány úr! Hány taréj van egy hullámon! mindent feljegyeztek! Mindent! A képtárakban, a múzeumokban, a kertekben, az utcákon, a szállóban! Mindenütt, ahol csak jártunk! Éppen a tenger szépségeiben gyönyörködtünk, amikor az egyik „tag” előhúzta a noteszét, ceruzáját — tudj’ isten, hányadikat? — és jegyezni kezdett. Ezt aztán már nem állta szóval a társaság legjámbo- rabb tagja sem: — Mondd, kérlek, most azt jegyzed fel, hogy hány taraja van másodpercenként a hullámnak? — Nem, hanem leírom, hogy milyen nevű hajó közeledik ott! — mondta a világ legtermészetesebb hangján az örök jegyző. — S nem fogod otthon ezt a sok nevet összecserélni? — Ugyan, kérlek, hát minden meg van jegyezve, hogy hol írtam fel! — Aha! Cca! Ez igen! — adták a csodálkozót az egyszerű turisták, akik csak a szemükkel itták a látnivalót, s levelezőlapon örökítették meg a legszebb dolgokat, vagy — fényképeztek. No, aztán elmentünk — játszani is. A moszkvai csodálatos Metro után még mindig szép látványnak, s főleg jó szórakozásnak Ígérkezett a leningrádi metrózás, ami abból állt, hogy egyszer, aztán mégegyszer és még ki tudja, hányszor megsétáltattuk magunkat a metró mozgólépcsőin, s élveztük a ritka élményt. Aztán végül mégiscsak kiszálltunk, s elmentünk egy szép napon a másik ismeretlen élményt kóstolgatni — hajókázni a tengeren! Hiába mondták, hogy ez „csak” a Finn-öböl, mi híven kitartottunk amellett, hogy igenis a tengeren hajókázunk! Ami a hajókázást illeti, igazán tengeri volt! Még tengeribeteg is akadt. Én például nem ülök többet hullámverésben közlekedő hajóra! Az igaz, hogy a gyöngyösi kis Prézli se! No, de volt, aki nagyon jól érezte magát a tengeri úton! A társaság egyik fele felfedezte, hogy az évszázad söre lenn kapható a hajófenékben. Nosza! Megindult a tömeg! Utána természetesen magasra emelkedett a kedv, hiszen több mint egy hete nem ivott már senki semmiféle szeszt, s ez a kis sör megtette a magáét! Olyan kórushangversenyt adtak a magyarok a nemzetközi hajón, hogy újra csak körülvették fiainkat a legcsinosabb lányok! Nagy élményt jelentett számunkra a panoráma-mozi is, Jaj! Két óra! Már csak négykor találkozunk, ha újra összezárul a híd! amit itthon, bizony, nem látunk. Egy remek cirkuszfilmet láttunk, s így még az az előnyünk is megvolt, hogy — értettük. A legnagyobb bajban a fagylalttal volt a társaság, mert nem mindenkit áldott meg a természet jó fogakkal, s az itteni fagylaltot nem lehet nyalni, csak harapni. De volt itt más különleges dolog is, nevezetesen az, hogy a csoport tagjai nem nagyon tudták inni a különleges ízű vizet. (Nem azért mondom, de látszott, nem szeretik ők itthon sem a vizet, csak fürdés céljaira!) Éppen ezért aratott nagy tetszést körünkben a lépten-nyomon felállított automaták sora. Itt így isznak vizet, meg főleg szörpöt az emberek. Sok-sok automata áll az utcákon, a mozikban, a stadionokban, és mindenütt, ahol feltehetően emberek járnak. Ebbe aztán bedob az ember 1 kopeket, ezért ásványvizet, három kopekért meg szörpöt kap. Nagyon megjártuk ám egyszer ezzel az automatával! Az egyik áruházban a falon láttunk valami automatát, s ki volt rá írva, hogy „1 kopek”. Nosza — bedobtuk, s az eredmény — parfüm a szemünkbe. Sajnos, azt nem tudtuk, hogy ez a hajunkra való és szembe vártuk, hogy mit dob ki? Ezt dobta. Egyszer meg kenyeret kaptunk egy tantuszféléért. Szóval, ezt meg kell szokni, mert nálunk feleannyi automata sincs, mint ott! Élményeink közé tartozik az is, amikor elmentünk a leningrádi házasságkötő terembe, s végignéztünk egy esküvőt. — Egy pillanat! — ugrott a fiatal menyasszony mellé Fischer Kálmán, az egerszalóki fiú, s fotós kollégám lefényképezte a hirtelen szerzett ifiasszonnyal. Nagyon kedves volt a fényes teremben kötött esküvő szertartása, s a fiatal pár nyugodt, higgadt, mégis kedves mosolya még sokáig előttünk volt. Búsult is a Pocsolyakapitány! — Tessék mondani, hogy megy itt az esküvő? Mi kell hozzá? Kiknek kell jönni? Mit kell venni? — érdeklődött a vezetőnktől. Mikor aztán megtudta a bájos fiatalasszony, hogy moszkvai menyasszony várja vissza a fiút, szívesen adott bőséges felvilágosítást, aminek az lett ismét az eredménye, hogy Le- ningrádtól Kijevig Talicskó Jóska volt „soron” és műsorón, (Folytatjuk)
