Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-23 / 172. szám
1961. július 23., vasárnap népújság 8 GYÁR A VÁROS SZÉLÉN... A Tihamér-tetői kőbánya platójának szélén, a sínből hajlított korlátnál állok, s egy kis áhítattal nézem a dombok között elnyújtózó várost, domboldalakra felkapaszkodó, kanyargós utcáival, zömök házaival, sisak- és hagymaszerű, csúcsíves tornyaival. E magaslatról tisztán kivehető a város szinte valamennyi ismerős pontja: a textilraktár befejezéshez közeledő négyemeletes, impozáns, modern épülete, a Gólya utcai, az Egészségház utcai lakótelepek tömbjei, s a most épülő Hadnagy utcai emeletes házak piros, friss téglaszíne, a Hajdú-hegyi terebélyesedő, új városnegyed, távolabb, még északabbra tekintve, Eger XIII. kerületének új —a műút szürke szalagját övező házsorok. A szerelőműhelyben... Pogonyi Tibor, az egyik legjobb munkás és Juhász György, fiatal technológus, egy összeszerelt U—28-as traktorsebváltóház „ellenőrzését” végzi. a minőség javítása és természetesen a mennyiségi termelés növelése. Ezért végeznek most a gyár területén 72 millió értékű beruházási munkákat. Kellenek új üzemcsarnokok, újabb munkatér az embereknek. ★ Ismerősként jártam végig a gyár munkahelyeit, otthonos érzéssel vándoroltam géptől gépig, embertől emberig. Nagy lárma és zaj ölelt körül a csupa-visszhang munkacsarnokban, ahol nyomon követtem a jól ismert folyamatokat, a termelés minden lényeges periódusát. Figyeltem a munka érzékelhető pillanatait, az emberek — esztergályosok, marósak, gyalusok, fúrósok, köszörűsök és fogazok — hozzáértő mozdulatait, az arcukon uralkodó komoly és biztonságos nyugalmat. A munka fenséges és fakó szavakkal el nem mondható eposzának verssorait olvashattam le a körülöttem dolgozó emberek kemény, munkás arcáról. Tovább fejlődik a Hajtóművan a késedelem. A szerelőknek vámiok kell, amíg a rossz darab helyett egy jó alkatrészt esztergálnak. A lelkiismeretes ember, ha elront valamit, idejében helyrehozza azzal, hogy új, hibátlan darabot készít helyette. TÍZÉVES a Hajtómű- gyár... Ahol nemrég rétek, kertek feküdtek, s kósza szelek fütyörésztek — új, izmosodó gyár van fejlődőben. Űj gyár, amely átgyúrja a városszéli táj arculatát. E pillanatban még felmérhetet- lenek mind a változások, amelyeket ez a nagy kapacitású üzem idéz elő az emberek, a város életében. Ma még csak két csarnok, s a csarnokokból kiáradó munka zaja jelzi az ipari táj hangulatát, de aki ezekben a napokban jár a gyárkapukon belül: megcsapja az építkezések pezsditő szele, állványokkal, fenyőillatú zsaluzással. Az állványok ölelésében növekednék az új csarnokok tartóoszlopainak betontestei, különböző számítási eszközök kel, rajztáblával, stb. A Haj tóműgyárban a gép, a könyvtál és a rajztábla még nem áll egymásmelleit. Dea gépnéldolgozc munkás egyre gyakrabban ke resi már fel a könyvtárat, egyre több ifjúmunkás ül a gépipari technikum esti tagozatának hallgatói sorában, az iskolapadokban. A fizikai és szellemi munka egybeolvadásához szükséges első lépéseke" — s mondhatni: a legjelentősebb lépéseket; — már megtették. CZERELÖMÜHELY... a ^ gyár másik csarnoka. 18 ember dolgozik itt, egy műszakban. Az U—28-as trak- torsebváltóház teljes felszerelését végzik, a nagycsarnokban készült alkatrészekből. — Naponta öt darab össze szerelt sebváltóház kerül ki innen a műhelyből — mondja Juhász György, fiatal technológus. Nemrég végezte el a műszaki egyetemet, Miskolcon. Mikor legutóbb az üzemben jártam, akkor még művezetőként találkoztam ezzel a szerény, de tehetséges éí nagy elméleti tudással rendelkező fiatalemberrel. — Állandó kapcsolatot tartunk fel a budapesti Vörös Csillag Traktorgyár kollektívájával. Tőlük kapjuk a nyersdarabokat, az öntvényeket, s ezek megmunkálását végzik el itt. A kontaktus a két gyár között eleven. Tájékoztatják egymást a különböző tapasztalatokról. Ha az öntvények minőségével, a kovácsoltvas-alkatrészekkel valami baj van — távirati gyorsasággal fut a hír. S a traktorgyári KlSZ-fiata- lok is jelentik, ha a sebváltóházak szerelésében valami rosszat, rendellenest tapasztalnak. — A sebváltóházak összeszerelése, a kész darabok a KISZ védnöksége alatt állnak — mondja Juhász György. Eddig 259 darab sebváltóházat készítettek el. — A harmadik negyedévben 340 darabot gyártunk le — mondja Rózsa elvtárs, az üzem igazgatója — a tervezett 300 darabbal szemben. A minőségért folyó küzdelemnek megtalálni itt minden lényegesebb mozzanatát. Legfontosabb mindenekelőtt — a lelkiismeretesség. Mindenkivel előfordulhat, hogy elront egy megmunkálandó darabot. Nem jóvátehetetlen bűn. A bűn az, ha takargatni akarja valaki az elkövetett hibát. Ha például 20 alkatrészt kell elkészíteni, s a 19 jó közé becsempészik az egy rosszat is, a MEO-s csak felfedezi — de már megvasrudak, drótok emelkednek ki a korábbi öntés ágyából, újabb falak, tetőszerkezetek terhét várva. Az emberek sü- rögnek, forognak, serénykednek a zsaluzások, fundamentumok mellett. Bővül, tovább épül ez az üzem is, mint a legtöbb hozzá hasonló: madártávlati képükhöz immár elmaradhatatlanul társultak az állványok, daruk és betonkeverőgépek. Erről, a távlati tervekről s néhány megoldásra váró kérdésről beszélgettünk az igazgatói irodában. — A második ötéves tervben legfontosabb feladatunk gyár. A fejlődés hajtó ereje újabb és újabb impulzusokat ad az anyagi javak alkotóinak. A jövő szédítően csodás. Ők azt mondják: „önköltségcsökkentés”, „termelékenység fokozás sa”, „jobb munkaszervezés”, „új technológia” — e szavakba sűrítik bele elképzelésüket, jövőt sejtető, nagyszerű munkád juk kibontakoztatását. A lényeg azonban egyet mutat — s ezt szűrtem le a hajtóműgyári látogatás élményéből is! — önmagunkkal és munkánkkal szemben támasztunk egyre növekvő igényt, hogy tökéletesebbé váljunk — mind eszközökben és mind termelvények- ben is! — mi: emberek. Alakszai Emil fogazó, a KISZ munkaifi-brigád tagja. Négy esztendeje dolgozik már az üzemben, s becsülettel megállja helyét a munkában. Hat fogazógépet kezel egymaga. (Foto: Kiss Béla) Lassan közeledik az óra percmutatója a 12-eshez — pontosan 2 óra. Mint egy villamosütésre a testben az élet, percekre elnémulnak a gépek, megáll bennük a forgás, a mozdulat. S kisvártatva a műszakból hazafelé tartó embersereget kibocsátja magából a gyár. Kiözönlenek a kapun, az egész úttestet elárasztja ez a zúdulás. Sok az oldaltáska és az aktatáska. Megérdemelt pihenésre térnek haza a munkások. A beavatatlan közömbös marad ez iránt, de aki gyár mellett nőtt fel, annak szép és nagyszerű ez az áradás. Van benne valami ünnepi, ahogy a kapun kilépő munkások a blokkolóhoz lépnek, köszönnek, búcsút intve a gyárnak; s ünnepi, mikor a munkába érkezőket fogadja a gyár. Ezt az ünnepisé- get nem a látomás egyszerű volta adja, hanem az emberben felkavarodó érzés. Városszéli gyár a Hajtóműgyár... Reménytkeltő és csodálatos a jövője. A jelen még nem annyira az. Mert — bár a riportban csak az itt szerzett impressziók, felfokozott hangulatok kaptak teret — található itt sok-sok hiba, javítani való a termelésben, a rendszerességben, tervszerűségben. Ezt tudják a gyár vezetői, s tudják a munkások is. De hiányosságaival, rossz oldalával együtt is szeretik mind a gyárat, ragaszkodnak hozzá. Szeretik és ragaszkodnak hozzá, mert velük együtt növekszik, mert akaratukkal, erőfeszítéseikkel, két kezük munkájával ők, a fiatal munkások teszik egyre növekvőbbé, egyre hatalmasabbá. S egy munkás sohasem lehet büszkébb másra, csak erre, ilyen dolgokra, ily helytállásra szorító tettek sikereire, eredményeire. Pataky Dezső gatom a gyári „Orchester” ismert muzsikáját. Motor gyűrűző zúgása, kalapács rikoltása, fúró sikítása hallik mindenfelől. Megszámlálhatatlan hangon árad a munka dallama. S aki nap, mint nap megfordul itt, úgy regisztrálja és választja szét a hangokat, miként karmester a zenekarban. Tudja, melyik a fúrógép, melyik a gyalu, és mind a többit is tudja. Nézem a surrogó acélkéseket, a gyalugépek pengéit, melyek úgy hámozzák a vasról a forgácsokat, mint bicska az almahéját. Csodálom a biztonságos nyugalmat az emberek arcán. Sietség, kapkodás nélkül, kiszámított, be- idegzett mozdulatokkal dolgoznak. Izmos, keményarcú fiatalember áll a horizont-eszterga mellett. Másutt egy gépen sasorrú, szőke legény fogja az indítókart. A gép ötletes fúrómaró és eszterga egyúttal, melyen a kések váltogatásával többféle művelet végezhető. Az egyik TOS-tipusú csehszlovák esztergapad mellett Juhász László hajol figyelmesen a megmunkálandó darabot vizsgálgatva. Jelvényes és okleveles kiváló dolgozója a szakmának. Az U—28-as trak- torsebváltóház tengelyoldalai- nak esztergályozását végzi. Teljesítménye? — Állandóan 120 százalék — mondja Madarast Gyula az üzem KISZ-szervezetének titkára, túlkiabálva a nagy zajt — 120 százalék jelenti nálunk a „plafont”. És Juhász Laci mindig a „plafonon van”. Juhász László ötödik éve dolgozik már a gyárban. Füzesabonyból jár be mindennap műszakba. Fiatalember még, de már nős. Kislánya van. Juhász gépével átellenben, a másik gépsoron enyhe zöldszínű gép tűnik az ember szemépágában. Megbízható jó gépek, de mindig kapnak új meg új gépeket. — Három új gépet kaptunk legutóbb, egy RMVE 80-as típusú nagyteljesítményű revolveresztergát és két RT 47-es revolveresztergát — magyarázza Rózsa László elvtárs, a fiatal gyáregység igazgatója. Az új gépek gazdaságosabbak a csúcsesztergáknál, széria- gyártásnál nagyszerűen alkalmazhatók. Fiatal gyár... Fiatal a munkásgárda is. A nagycsarnok gépei mellett csupa ügyes fiatalember hajladozik, tesz-vesz. Fiatalok, városbeliek s vidékről, Füzesabonyból bejárók kaptak itt munkát, döntőrészben olyanok, akik annakelőtte nem ismerték a szakma fogásait, vagy más szakmában dolgoztak, más üzemekben. Itt megtanulták s megszerették szakmájukat. S most ők jelentik az üzem gerincét, az ő vállukon a felelősség: teljesíti, vagy nem teljesíti tervét a gyár. Vajon mi a receptje, hogyan áll össze, mint érlelődik erőssé egy új gyár, városunkban egy fiatal ipari egység emberanyaga? Ez a folyamat jóval bonyolultabb, izgalmasabb és érdekesebb, mint elképzelésünkben él. Van aki más gyárból, vagy az iskola padjából, vagy a mezei munkából került egyenesen a gépek mellé, az új gyár falai közé. S most egyenesen mást csinál, mint azelőtt. Tucatnyi helyről, környezetből kerültek ide. Belőlük formálódik a gyár hűséges magja, a törzsgárda. Az üzem sorsa, jövője nyugszik vállaikon, velük bukik, vagy emelkedik, növekszik egyre jelentősebbre ez a gyár. A nagycsarnokban s a többi munkahelyen is Juhász László esztergályos — okleveles és jelvényes kiváló dolgozó — TOS-tipusú, csehszlovák gyártmányú gépén, az TJ. 28-as traktor-sebváltó tengelytoldatainak megmunkálását végzi. be: német gyártmányú kúpfo- gaskerék-gyalu, mellette még két ugyanilyen rendszerrel dolgozó kúpgyalu. A három gyalugépet egy ember kezeli egyszerre, éberen figyelve a munkafolyamat minden mozzanatára. A gépek kezelője: Básti György az ifjúsági szocialista munkabrigád címért harcoló lelkes kis kollektíva tagja. S mind ilyenek itt a munkások — fiatalok. Négyszáz dolgozója van az üzemnek, s ennek a létszámnak nyolcvan százalékát ők, a fiatalok teszik ki. Sokfelől jöttek, s mégis nagyon hasonlítanak mind egymáshoz. Olyanok, mintha egyenesen egy ilyen terebélyesedő, korszerűsödő üzem számára születtek volna; nagyon és természetesen beillenek környezetükbe. Értik a gépek őket és ők a gépeket... Vannak, akiknek a legkisebb eredményért is keményen meg kell dolgozniok, ha biztosan akarják tartani magukat az életben. S vannak olyanok, akik játszi könnyedséggel jutnak át minden akadályon, s úton-útfélén rájuk mosolyog a siker. Mindkét típus megtalálható a fiatal gyárban. De e két típust baráti, elvtársi kapcsolatok szálai kötik egységbe. Az idősebbek, a tapasztaltabb munkások segítenek azoknak, akik még megfelelő gyakorlatiassággal nem rendelkeznek. S ez nagyon szép, emberi tett. Tudják, hogy ezen, az emberi kapcsolatok milyenségén áll, vagy bukik a termelés; hogy egymás megértése, az összetartozás érzete nagyonis befolyásolni tudja a termelés eredményeit. Igen, az iparosítás ereje felkavarja, és átalakítja az embereket. S mindennapos helytállásra kényszeríti őket. Mindennapos helytállásra, új meg új feladatok megoldására. S ehhez tanulni kell, bővíteni a szakmai ismeretek tárát... Egy szovjet regényben olyan üzemrészlegről olvastam, ahol minden gép mellett íróasztal áll, technikai kézikönyvtárral, tehát nemcsak az U—28-as traktorsebességváltóházak, kombájnok alkatrészei nyernek a nyers, megdolgozatlan öntvényekből célszerű formát — újtípusú, merész, önntüdatos munkásifjúság is nevelődik itt: minden tervünk és célunk aranyfedezete. A csarnok boltíve alatt hallÉT CSARNOK... most mindössze ennyi épület jelenti a gyárat. A nagycsarnok hatalmas méretű, egymáshoz közelálló gépekkel, széles, szabad terekkel, „utcákkal” a gépsorok között. Köszörű, gyalu, fúró-és esztergagépek zümmögnek, duruzsolnak egymás szomszédÁllok a kőbánya platójának szélén, s közvetlenül a lábam alatt, a Bükkből leszakadó párhuzamos völgyek síksággá terülő kapujában látom a putnoki, <s a füzesabonyi vasútvonal deltájával körülzárt, növekvő, új városszéli üzemet: a Budapesti Hajtóműgyár egri telepét. Állok a magaslat peremén, innen kell elindulni a riporteri útra, s a novella átmarkoló mondatával, a szív szeretetével rajzolni meg e gyorsan erősödő fiatal gyár képét; innen kell elindulni a riporteri útra, s papírra vetni a munkásokkal való csöndes beszélgetésből kikerekedő, tömör gondolatokat ...
