Népújság, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-19 / 168. szám

1961. július 19., 6Zerda NCPDJSAO 5 Egy tsz-elnök nyomában A reggeli órákban találkoz­tam a Búzakalász Tsz elnöké­vel: Cziíra Miklóssal. Kerék­párral jött, már az andömak- tályai határ egy részét bejár­ta. — Lisztharmatot kaptunk — mondja — és intézkednem kellett, hogy mielőbb védekez­hessünk. Már folyik is a fer­tőzött területek porozása ... Nyugtalan, látom rajta, nem örül ilyen munkaidőben a lá­togatónak. Csak akkor derül fel az arca, amikor kérem, hogy csatlakozom hozzá, men­jünk, ahová éppen szándéka volt... Az építkezéshez vitt első utunk. Jelenleg egy 20 férőhe­lyes kutricát építenek építőbri­gádjukkal. Ez már az új ta­nyahelyen készül. Ezenkívül készülőben van egy ásott kút is, melyen két tsz-tag munkál­kodik. A kutricára már a tetőt húzzák. Sietnek, szeretnék mi­nél előbb „megtölteni” anya­sertésekkel. Szép terveik van­nak, jövőre egy 96 férőhelyes növendékistállót, egy 120 férő­helyes sertéshizlaldát, egy 50 férőhelyes sertésszállást építe­nek. Gondoskodnak egy 3—4 ezer férőhelyes baromfiólról is, hiszen ez évben emiatt nem tudták baromfitervüket vég­rehajtani. Saját kőbányával rendelkeznek, sank is van kéznél, s így minden adottsá­guk megvan, hogy olcsón és jól építkezhessenek. Ezután a 23 holdas kertésze­tet látogattuk meg. Itt 10 hold dinnyét, 8 hold paprikát ne­velnek. Éppen paprikát szed­nek az aszonyok. — Még nem sok van, de ezért jó pénzt kapunk, — mondja a kertészet vezetője. — Jelentős bevételt biztosít majd ez a terület, és öntözni is tudunk. S bár a kertészetben járunk, mégis szóbakéveredik a nyár legjelentősebb mezőgazdasági feladata: az aratás is. — Ma három helyen arat­nak — mondja az elnök. — Szerencse, hogy szórványosan érnek a terményeik és nincse­nek különösebb problémáik az aratással. Írásba foglaltuk, ki mennyi aratnivalót vállal munkaegységre, s így készítet­tük el az aratási ütemtervet. 1 hold árpa aratásáért 6,5 munkaegységet, 1 hold búza aratásáért pedig 7 munkaegy­séget írunk jóvá. Cséplőcsapa­tot is magunk közül szervez­tünk, így kevesebb terményt kell a közösből kiadni. — Jöjjön, nézzük meg az aratókat! — Hív az elnök, majd hirtelen, mintha valami eszébe jutna, órájára nézve megszólal: De mégsem mehe­tünk ... Két órára az irodában kell lenni. Akkorra jönnek össze a brigádvezetők, az ag- ronómus, és ha ideje engedi, a párttitkár is. Itt beszámolnak az emberek az elvégzett mun­káról és megbeszéljük a más­napi teendőket. Az irodában már az elnökre várnak. Azonnal kezdődik a megbeszélés. Mint tapasztal­tam, nem hosszú, órákig tartó értekezlet ez, hanem rövid, hasznos megbeszélés. így érik el, hogy a munkacsapat vezetők segítségével este már tudo­mást szerez a tsz egész tagsá­ga, milyen munkára kerül sor másnap. így, másnap minden­ki felkészülten kezdheti a munkát. Mióta ezt a módszert alkalmazzák, azóta reggel üres a központ, megszűntek a „reggeli viták”. Nem fordul elő, mint a múltban —, hogy kapa helyett más szerszámot visznek, mikor éppen kapára lenne szükség. Így sok értékes munkaórákat takarítanak meg a szövetkezeti tagok és veze­tők. Még be sem fejeződik a megbeszélés, amikor megérke­zik a községi tanács VB elnö­ke. Napirenden levő problé­mákról tárgyalnak, éppen a tűzvédelmet szervezik meg. Nyomban kijelölnek két idő­sebb tágot e feladat ellátására ife. Es már észrevétlenül estele­dik. Búcsúznom kell. — Szépek az eredmények «- jegyzem meg Cziíra elvtárs­nak, őszintén, s ő erősen til­takozik: — túl korai még di­csérni, a mi eredményeink még nagyon kicsik. Bizonyságul elmondja, hogy még 2—3 héttel ezelőtt is i tag orvosi bizonyítványt vitt kisebb-nagyobb bajáról, külön kórházat lehetett volna nyitni itt Andornaktályán. Kevés föl­dünk van, alig 3 hold jut egy tagra, mégis veszélyben volt a növényápolási munka. — A fe­gyelmi bizottságnak kellett szigorúan fellépni — magya­rázza. — Tudják ők, ki a beteg a faluban. Az nem tud a ház tájiban sem, de alkalmi mun kára sem menni. A többieket felszólították a közös munka végzésére. Aki ezután sem jött, 2 munkaegységet, a má­sodik esetben 3 munkaegysé­get vontak le. Súlyosabb ese­tekben szigorúbb intézkedése­ket hoznak. S aztán még azt is oknak so­rolja az elnök, hogy nehéz a régi kisparaszti gazdálkodás szokásait elfelejtetni az embe­rekkel. Még sok tsz-tag gon­dolkozását, érzéseit tekintve nem vált szövetkezeti ember­ré. Több tagban erősebb még mindig az egyéni gazdálkod ból eredő szemléleti mód, mint a szövetkezeti gondolkodás. Meg kell azonban velük értet­ni a szocialista mezőgazdaság feladatát, azt, hogy mit is je­Nemzetközi biokémiai kongresszus Moszkvában Moszkvában, a Sportpalotá­ban augusztus 10-én nyílik meg az V. Biokémiai Kong­resszus, amelyen 54 ország tu­dományos világának képviselői vesznek részt. A részvevők szá­ma a szovjet tudósokkal együtt meghaladja a 4000 főt. — Az 1949-ben Cambridge- ban megtartott I. nemzetközi Biokémiai Kongresszus óta vi­szonylag nagyon rövid idő telt el, a biokémiában azonban óriási haladás történt — mon­dotta Narajr Sziszakjan akadé­mikus, a kongresszus főtitkára. A tudománynak ez az ága szé­dületes ütemben fejlődik és kulcspozíciót foglal el a mo­dern biokémiában. Sziszakjan akadémikus el­mondotta, hogy a kongresszus megvitatja a biokémia fejlődé­sének alapvető kérdéseit, köz­tük a molekulák biológiai struktúráját és funkcióit, a sej­tek funkcionális biokémiáját, a biokémiai folyamatok evolú­cióját, a fotoszintézis problé­máit. A kongresszus munkájá­ban fontos helyet foglal el az élelmiszeripar technológiai, biokémiai alapjainak megvi­tatása, az antibiotikumok, a vi­taminok, a hormonok, a sugár­biokémiai problémái. lent így közösen dolgozni, har­colni a nagyobb eredménye­kért. Ez náluk többek között azt jelenti, hogy a szőlő és gyümölcstermelés mellett az állattenyésztéssel is meg kell barátkozni. Ebben az évben meg kell hizlalni 40 sertést az eddigi 23 mellett, hogy bevé­teli és áruértékesítési tervün­ket teljesíteni tudjuk. Ez a tsz-nek csak mint kedvezmény 37 000 forintot jelent majd. — Milyen alaposan ismeri a problémákat — ismerem el magamban és úgy érzem: jól választott a falu, helyesen tet­ték, hogy hazahívták őt elnök­nek. — De majd az idő mindent, bebizonyít... fog velem bú­csúzóul kezet — és én hazafe­lé azon tűnődöm, nagyon so­kat kell azért dolgoznia, hogy ez így is legyen. Ma is 10—11 órára kerül majd ágyba, haj­nalban már ismét talpon lesz Nehéz, de szép feladat tsz-el- nöknek lenni. Czifra Miklós­ban azonban bíznak az embe­rek és ő is bízik bennük, — ez ad energiát a mindennapi munkájukhoz... Dr. Egri Károlyné Sokat tanakodtam, hogyan lehetne kate­gorizálni a vicceket. Megoldottam. íme. Valahogy így: Állati jó vicc: elő­adva a vállalat igaz- I gatója által. Nagyon jó vicc: előadva a vállalat fő­mérnöke által. Jó vicc: előadva a főosztályvezető által Nem rossz vicc: előadva az osztály- vezető által. Ez vicc?: előadva Tuskó Elek, vállalati pénztáros által... Egyébként monda­nom sem kell, hogy mind az öt vicc, egy és ugyanaz. Egyéb­ként mondanom sem kell, hogy a vállalat igazgatója Tuskótól hallotta az állati jó viccet, s egyébként azt sem kell monda­nom, hogy a vicc tényleg rossz. Lám, mit jelent, ki hogy, akarom mon­dani, hogy ki, — mondja el a viccet! (- 6) Úttörők a Krímben A hatalmas Szovjetunió természeti szépségekben oly gazdag vidékein a táborok ezrei várják a fiatal úttörőket. A képen a legnagyobb és leghíresebb úttörőtábor, a krími Artyok nemzetközi tábor boldog fiataljai láthatók a tengerparti parkban. A buchenwaldi emlék MUNKA UTÁN, fáradtan ballagok haza­felé. Lassan, ütemesen kopognak lépéseim az esti csendben. A sápadt villanylámpák vad bírókra kelnek a leszálló sűrű novemberi köddel. Nyirkos a levegő. Megborzongok. Gondolataim a múlt homályában kutatnak. A múltban, amelyet felidézett a gyér világí­tás, a köd és a mellékutcákban meghúzódó sötét. Kezem cigaretta után nyúl, majd a gyúj­tóm lángjától felizzik a cigarettavég. Mélyet, nagyot szippantok ... majd babo- názottan nézem az apró, lebegő lángot. Né­zem a lángot, és a pokol tüzét látom ..: A buchenwaldi krematóriumot, amelynek gyil­kos torka előtt került először kezembe. Buchenwald neve közismert. A hírhedt náci koncentrációs táborok között az „elő­kelő” helyet foglalta el. Nemzetközi volt. Krematóriumában 22 féle nemzet fiainak hamva keveredett össze. Szovjet és francia, magyar és norvég, lengyel, német és más né­pek mártírjainak szíve olvadt össze egyetlen marék hamuvá. Ennek az internacionalista hamuszívnek ret­tenetes dobogását hallva, riadnak fel éjszakán­ként álmaikból a még ma is élő fasiszta hóhérok. A krematórium azóta kihűlt Kihűlt, mint azok a szívek, amelyekben a hazaszeretet égett, mielőtt poklába vetették. Weimárból indultunk el. Autóbuszunk ne­hezen kapaszkodik a nedves, csúszós, emel­kedő úton. A novemberi köd szűk börtönbe zárta az autóbusz utasait, a magyar peda­gógusokat. Lassan haladunk... némán.:: csöndesen ... csak a motor zúgása, erőlködése hallat­szik. A MÁSKOR VIDÁM pedagógus delegá­ció most hallgatag. Egyetlen szó sem esik. A szemek a ködös semmibe néznek. Eddig csak hallottunk róla. Azokról a bor­zalmakról, amelxek villanyárammal telített drótjai között lezajlottak. És most... ? Most látni fogjuk. A Buchenwald felé vezető út nemrég még a halál útja volt. A néma ajkak és fénytelen szemek a gyűlöletet sugározzák. Gyűlöletet a náci vadállatokkal szemben. Hirtelen fékez a kocsi. Lassan szállunk le. A sűrű ködben úgy állunk ott hamuszürkén, mint a halálraítéltek. Itt lennénk? Körülnézünk. Fennsíkon lehetünk. A sű­rűn szitáló ködben egy erdő fái látszanak. -Előttünk út és.. i és a ködben egy halvá­nyan kirajzolódó, magas kapu. A koncentrá­ciós tábor bejárata. "Lassan indulunk a tábor felé. Lábunk mintha ólomból lenne. Mindenki utolsó akar lenni. Hát ez volt az?! Előttünk a tér, ahol min­den reggel sorakozni kellett a szerencsétle­neknek, hóban-fagyban mezítláb. A múzeumnak átalakított épületben szemtől szembe kerülünk a borzalmakkal. Levágott haj tömegek ..; Lenyúzott női mellbőrök;.. Emberbőrből font korbács... amelyet — Ilse Koch, ez az asszonybőrbe bújt vadállat — a halálgyár parancsnokának felesége ké­szített és használt sétái közben. Ilyen némbereket csak a fasizmus tud ki­tenyészteni. A falakról fényképek, és a fényképekről agyongyötört csontvázak tekintenek ránk néma, üveges szemekkel. Élőhalottak ... bepréselve a barakokba, mint a heringek. Üjabb képek... Lélegzetünk akadozik .:. mellünket valami rettenetes kapocs szorítja össze. Hullahegyek..: egymásra dobált emberi holttestek halmaza. Az egyik 7—8 éves, sző­ke hajú kislány, mintha segítségkérőén nyúj­taná felénk a kezét... üveges szemével kö­nyörögve néz. Menekülünk ki... Ki ... a szabad leve­gőre. A fojtó ködtől várjuk az enyhülést. Az arcok az udvar kavicsait kutatják. A szemekből lassan szivárog a könny. Férfia­kat, síró férfiakat láttam e ködös reggelen, akik nem szégyellték könnyeiket. A LEPERGŐ könnyek pedig összeölelkez­tek azokkal, amelyeket régen alig tudott el­nyelni az agyagos buchenwaldi föld. Egyikünk lehajol... valamit felvesz a kavicsok közül. Apró kis tárgy. Remegő kezé­ben tartva, nézegeti. Fátyolos szemünkkel alig látjuk, mi az. Egy könnycsepp lemossa róla a homokot. Nézzük... megbabonázottan. Ügy, mintha valami csoda volna ... Valami szép ... vagy valami rettenetes. Egyik sem és mind a kettő. Egy inggomb..; közönséges inggomb. Kö­zönséges?! Mindegyikünk másra gondol, mé­gis ugyanarra. Ki viselhette? Hová szórta szét hamvát a kegyetlen thüringiai szél? Francia volt, vagy magyar? Az elkopott cérna nem tudta tartani, vagy a torkát szorító hóhérok keze szakította le? Ki tudja? Nézzük megbűvölten. Lábaink alatt fájdalmasan csikordulnak a kavicsok. Temetőben járunk. Vigyázva lé­pünk, hisz a kavicsok alatt mártírok pihen­nek. Egy óriási akna ásító torka -állja el utunkat. Ez nyelte el minden reggel d halottakat. A föld alatt vasúti kocsik vitték a kremató­riumba. Az akna mindig tele volt. Ezek a halottak rejtegették az élőket. Menekülni nem lehe­tett. Sokan bujkáltak itt, a hullahegyek alatt, várták a szabadulást. A barakházakat lebontották, de a drót, a hatalmas szögesdrótkerítés még mindig félel­metesen öleli körül a tábort. Most nem ke­ring benne a magasfeszültség, amely százak­nak vált hóhérává. A dróton kívül, egymástól egyenlő távol­ságra, őrtornyok állnak. Magas, erős építmé­nyek, gépfegyverállással, fényszórókkal. Az aljában ólak a vérebek számára, ha valaki mégis átjutott volna a halálos ölelésű kerítésen. Most az egyik őrtorony irányában hala­dunk el. Szorongó érzésekkel nézünk fel rá. Nem ... ! Most már nem hasalnak hóhé­rok a gépfegyverek mögött. A torony üres. A tábor szélén egy hatalmas épület, Vas­tag kéménye fenn, eltűnik a sűrű ködben. A krematórium! Most is úgy áll, mint amikor abbahagyta kegyetlen munkáját. Egyenként lépünk be, úgy, mint azok, akik sohasem léphettek ki falai közül. A szívek dobogását hallani lehet. Orvosi rendelő ... akik ide beléptek vala­mikor, azt hitték. Végigjárjuk a „halálos vizit” útját. Mér­leg, magasságmérce. Ez a felszerelés. Pado­zata „zuhanyozószerűen” lecezett. A RUHÁTLAN belépőnek megmérték a súlyát, majd a magasságát. Játszottak vele a halála előtt! Amikor a magasságmérce a fejére eresz­kedett ... tarkón lőtték... a falon át, egy rejtett fülkéből, A vizit félpercenként ismétlődött. Egyik oldalon a ruhák, másik oldalon a halottak halmaza emelkedett. Ugyanolyan kocsi várt rájuk itt is, mint a föld alatti alagútban. Megyünk tovább. Nem ..: nem megyünk ... támolyogtunk. Egy másik helyiségbe, a föld alá. A falakon körös-körül lámpák. Nem szá­moltam, száz ... ? kétszáz ... ? Nem tudom. Sok! Nagyon sok! Az egyik oldalon a falban felvonó, rajta ugyanaz a síneken járó kocsi. A sínek és a felvonó az elektromos kemencékbe vezetett. Oda indulunk mi is. Folyosókon és terme­ken keresztül. A kemencék egymás mellett állnak. A sínek itt érnek véget. A kemencék torkában hamu-maradványok. Ezrek és ezrek sírja. Iszonyatos volt nézni ásító, üres torkukat. Megszédültem .:. Az ablakhoz megyek .., Cigarettát dugok kiszáradt ajkaim közé. Nem találok gyufát... Valaki egy öngyújtót nyom a kezembe. Felnézek rá. Egy szovjet katona áll előttem, barátságosan mosolyog. „Szpaszíva, tovaris” — dadogom akadozó nyelvvel. Megkínálom, öt is, és a többieket is. Tü­zet adott a kölcsön öngyújtód, majd vissza akarom adni. Az előttem álló katona nevetve tiltakozik. Nem ő adta .;: — gondoltam. A másik­nak nyújtom, a harmadiknak, ök sem fogad­ják el. Melyik adta ide? Nézem az arcokat. FÁTYOLOS SZEMEIM előtt mind egy­forma. Mosolygós szovjet katonaarcok. Magyaráznak. Nem értem. Az előttem álló most a saját mellére, majd az öngyújtóra, végül az én mellemre mutat. Lassan megértem. Nekem adta! Most már én is mosolygok. Előveszem a cigarettatárcá­mat ..; a kezébe nyomom, megismételve mu­togatását. Megölel... erősen ... férfiasán. Együtt indulunk ki a szabadba, azon az úton, amelyet előttünk sok ezren nem járhat­tak végig. Számukra nem volt kivezető út. Lassan ballagok az utcán, hazafelé. A ci­garettám végig égett. Az öngyújtót még most is a kezemben szorongatom. Alig találok haza. Sűrű a köd. Olyan sűrű, mint akkor, azon a buchenwaldi reggelen. Kollárik János

Next

/
Thumbnails
Contents