Népújság, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-04 / 130. szám

ÜZENET A HEVES MEGYEI ÍRÓK ANTOLÓGIÁI A Régi ígéretet valóra váltva jelent meg a Heves megyei írók antológiája. „Üzenet” címmel jelölte meg nemcsak eszmei tartal­mát, de egyben azt a szándékát is, hogy hirt adjon felszabadult, megváltozott életünkről. Akik most üzennek, nem ismeretlenek olva­sóink előtt, nevükkel lapunk hasábjain nem­egyszer találkoztak: mostani jelentkezésük már ünnepi találkozás: egymással és az ol­vasóval. Közel félszáz vers, 12 prózai mű, 20 író tollától életre híva: sokszínű világ, melynek minden mozaikja mégis, mint egyazon könyv­nek felsorakozó fejezetei, egymásba kapasz­kodnak, akkor is, ha alkotójuk a fájdalmas és megaláztatásokkal terhes múltat idézi és akkor is, ha szeme a távoli jövő képei felé tekint. A lírai rész anyagában Elbeszélések, karcolatok kilenc Heves megyei költő mintegy negyven versét találja az olvasó. A nevek (Papp Mik­lós, Hargitai István, Szita Zsu­zsa, Forgács Károly, Farkas András, Pataky Dezső, Kovács András, Cs. Ádárn Éva, Faze­kas István) a Népújság hasáb­jairól Heves megyei viszony­latban már többé-kevésbé is­mertek. És most mégis van e fellépésnek, antológiában való szereplésnek valami újszerű, mondhatnánk: ünnepélyes jel­lege. Megyénk költői ui. me­gyei viszonylatban most első ízben kaptak önálló irodalmi fórumot. Magától kínálkozik tehát az alkalom, hogy a kri­tika mérlegére tegyük most már versíróink költői termé­sét, ha csak nagy vonalakban, vázlatosan is. A recenzió hoz­závetőleges teljessége azonban mindjárt megköveteli azt is, hogy felvázoljuk a mai költé­szet, a mai irodalom néhány alapvető követelményét. Olyan követelményeket, mint a mai­ság, a korszerűség, haladó vi­lágnézet követelménye, vagy éppen tartalomnak és formá­nak szoros egysége. Más szavakkal (az MSZMP KP mellett működő Kulturális Elméleti Munkaközösségnek az irodalomkritikát érintő téziseit idézve): „A műalkotások meg­ítélésénél ma már egyre in­kább az eszmei tartalom és a megformálás igényessége, a társadalmi haladás objektív érdeke, a valóság realista ábrá­zolása a döntő mérce.” És itt mindjárt melegében szeretnénk hangsúlyozni, hogy érzésünk, megítélésünk szerint ezek a követelmények föltétle­nül érvényesek, minden, ma­gát felelősségteljesen költőnek valló személyre. Ha már most ezen gondolatok figyelembevé­telével nyúlunk a megoldandó kérdéshez, elkerülhetetlen, sőt egyenesen kötelesség lesz a po­zitív értékek, eredmények mel­lett rámutatni bizonyos hiá­nyosságokra is. Feladatunkat megkönnyíti az a tény, hogy a költők több­nyire azonosulni tudnak a ha­ladó tartalom kifejezésének igényével. Ars poetica-szerű megnyilatkozásaik (Papp Mik­lós: Így akarom...; Farkas András:, Ami új, ami jó ...), s a mai élet gondjait, szépségeit tükröző verseik (Pataky Dezső: Bányajáráson; Forgács Károly: Este Berentén, stb.) egyaránt bizonyítják ezt. Még az áttéte­lesebb, kissé szubjektivebb él­ményből fakadó költemények is jó bizonyítékul szolgálhat­nak, miként Farkas András Tivoliban című verse. A felsza­badulás élményéből fakadó al­kotások is komoly felelősség- tudatról tanúskodnak; Farkas András Tavasz 1945-ben című költeménye éppúgy, mint a Felszabadult évek című For­gács Károly-vers. A kérdés problematikus vol­ta csak akkor kezdődik, ami­kor a tartalmi vizsgálat után a művészi kivitelezés igényes­ségét keressük. Sajnos, ezen a téren komoly hiányosságok ta­pasztalhatók. Már pedig ennek szükségességét, követelmény­jellegét a szocialista esztétika föltétlenül vallja, amint azt a fentiekben már kifejtettük. Művészi kivitelezés szem­pontjából legtökéletesebbnek érezzük Papp Miklós verseit, aki a kötet lírikusainak legte- hetségesebbike. Tartalmi szem­pontból kifogástalan élmény­anyagát olyan mély átéléssel tudja művészi formába önteni, hogy azon a legcsekélyebb mértékű mesterkéltség, nehéz­kesség sem érezhető. Képeinek gazdagsága, eredetisége, kife­váltakoznak az Üzenet prózai részében, a mának nyílt és szókimondó módján, s mi el­sősorban azt figyeljük, mi ér­dekli és hogyan érdekűi a toll fiatal forgatóit. Kolacskovszky Lajos két kis írása áll a gyűjtemény élén. Szerencsés indítás: az első „vörös alispán” (így sze­rette magát nevezni), mint élő kalendárium, évtizedeken át volt szatirikus krónikása egy letűnt világ szomorú kinövé­seinek. Nem volt íróember a szó szoros értelmében, de megvolt benne az írónak és embernek két nagyszerű ado­mánya: az igazságot kutató ember valóságlátása, s a kis­emberek felé áradó szeretet. Nyelvében csodálatos gazdag­sággal csapódott le a Heves megyei nép nyelvének sok­színű zamatja — ínyenc nyelv­tudósok számára is ingerlő fa­latként — s az élet — első­sorban a közigazgatási élet — prózájához is tudott mindig valamit hozzáadni sziporkázó humorából... Közölt két kis elbeszélése most is inkább a riportert idézi számunkra, mint az igazi szépírót; meg­győződésünk, hogy egy-egy gondolatát másképpen formálta volna mondattá a poétái toll, és mégis úgy érezzük: jól van ez így, mert így még életizűbb... Suha Andor Ramónája a második világhá­ború szörnyű kataklizmájának tetemrehívása egy tavaszi visszaemlékezés tükrében. Há­borúra kényszerítettek, ki­égett lelkű áldozatok, embe­ribb életre szomjazók vergő­dését mutatja be megrendítő és valósághű ábrázolásban... írójának van képessége és fő­ként ereje a légitámadás le­írásához, a levegőben remegő feszültség s az idegekben re­megő rémület érzékeltetésé­hez... Sötét színei mögül is diadalmasan süt át egy iga­zibb élet napsugara, a halálon diadalmaskodó Élet himnusza, mely új világot épít a romok felett s begyógyítja a fájó se­beket. — De ez az emlékezés figyelmeztet is, minden időkre szóló tanulsággal, hogy a nép ügyét, a saját ügyünket soha többé ne tévesszük össze az urakéval...! Gyúrkő Géza két novellájával szerepel. Bár a szimbolikus „Sötétség” cí­met a második elbeszélés vi­seli, az első éppúgy a sötét­ség világát hozza elénk: 1956 őszének káoszát, amikor a nenüátás éppen úgy ránehe­zedett sokakra, mint ahogyan áldozatként markában tartot­ta a tudatlanság sötétsége év­tizedeken át falvaink paraszt­jait. Méregzsák tanár úr még a régi világ szülötte, nem kommunista, de tehetetlensé­gében is hősi bátorsággal száll szembe az ellenforradalmá­rokkal, hogy védje a könyve­ket, védje a kultúrát. Ezért érdemel tiszteletet és részvé­tet abban az ellentétben, amely közte és a két ellen­forradalmár között van. „Sötétség” című írása érett, kész alkotása, a gyermeki lé­lek félélet-félálom derengésé­ben... A beteg gyermek lázas tiltakozásából, a megrémült kis áldozat kuszáit gondolatai­ból messze kicseng az emberi „sötétség” elleni tiltakozás. Csak e gyűjtemény írásait nézve, úgy érezzük, Gyurkó Géza egyik leginkább gyakor­lott tagja az írói körnek, aki­nek tartalmi mondanivalóján felül mindenkor biztos előnye, hogy ismeri a nyelvnek az erejét, s elsősorban maga hall­ja a szavak zenéjét, s méri le azok súlyát, s ezért tud any- nyira biztosan bánni azokkal. Püspöki Mihály Szártépésében már egy meg­változott, új világ vesz körül bennünket, ahol nemcsak az emberi élet képe módosult, de az ajkakon is másképpen fakad a szó. És Püspöki meg tudja mutatni, hogy ebben a megváltozott világban is van­nak megmaradó motívumok, a nagy eredmények és szép­ségek mellett ott vannak a le nem küzdött nehézségek, s az emberben nagyszerű előretö­rései mellett ott élnek kicsiny­ségei és fogyatkozásai is. Az igazi élettárs-keresés örök problémája, a tisztesség pa­rancsa és a minden korláton magát túltenni kívánó szere­lem jogának párharca, ma is könyörtelenül szól bele hét­köznapjainkba és keres meg­nyugtató kiutakat... Püspöki novellája a válóperes problé­makörben mozog. Igaz és őszinte a probléma fölvetése, de a kérdést a régi szemlélet­tel oldja meg. Nagyszerűen tud rámutatni arra, mint lesz­nek az emberi erények: a jobb és szebb utáni vágy, de a fé- kezhetetlen emberi ösztön is alapja az egyes ember fel- emelkedésének, vagy alázuha- násának. Megdöbbentő erővel és nagy nyelvi készséggel tud­ja érzékeltetni a féltékeny férj lelki vívódását és bosszú­vágyát, de nem tud megnyug­tató kibontakozáshoz eljutni. A nagy-érzésből hitvány kis megcsalás lesz, s ennek az árát is egy ártatlan harmadik személlyel fizetteti meg. Ez nem egyezik az írói igazságszolgál­tatással. Mit ítéljünk el?! Ki itt a hős?! Ki áll előttünk a maga erkölcsi tisztaságában?... De a befejező sorok termé­szeti képe sem tudja feloldani a feszült, sőt „gyilkos” helyze­tet, s még kevésbé tudja elhi­tetni velünk, hogy az augusz­tusi napfény világra-zuhogása egymagában is biztatást és éle­tet ad majd az embereknek, s hatására, mint varázsigére el­csitulnak majd a lelkek mé­lyén felkavart viharok is. Szemes Piroska A viszontlátás című kis mű­ve témájában rokonjellegű az előbbivel, de megoldásában sokkal egyszerűbb, természe­tesebb és igazságosabb is. Az ő hősnője a család és gyer­mek fénylő körében marad. És ez már magában is meg­nyugtató záróakkord... A fia­talság boldog ábrándjai, sze­relem, boldogság, féltékenység s az ezekből eredő összeütkö­zések teszik színessé elbeszé­lését; a nő társtalanság érzé­se, a becsült férj és a vágyott szerelmes közti vergődése ad­ják hozzá a drámai magot. A női lélek érzékenyebb világa s igényei természetesnek hat­nak, s elhisszük írójának, hogy a kölcsönös figyelmesség a házaséleten belül válóban boldogságot formáló erő, de nem túlzott-e mégis ez a neki írt szerepjuttatás? — Nem kí­vánt volna-e határozottabb aláhúzást, hogy a boldogság­keresésnek csak ez: — a férj figyelmessége — döntő érték­jelzője talán mégsem lehet?! Okos Miklós Hajnalka című írása a sze­líd és borongó érzelmesség szép hangját üti meg. Gyer­mekkori élmény ez is, sok me­legséggel és színnel, amely mögött ott rémlenek a gettó sötét foltjai. A kis zsidólány s a „nyurga kamasz^ Gyuri tu­dat alatt érő kis szereimén és ártalmatlan évődésein keresz­tül rajzolódik ki elénk egy anyagiakban szegény, de lelki­ekben töretlen világ, amely azonban hiába is próbálja fel­venni a harcot a ránehezedő önkény súlyával. Okos Miklós jó elbeszélő és nem ismeretlen előtte a gyermekiélek sajátos világa sem. Elbeszélése külö­nösen annak befejező részé­ben válik költői szépségűvé és forrósodik át lírai hangulatú­vá. G. Molnár Ferenc és Holdi János témája már egészen a szocia­lista életből való, a közösség és az egyén új kapcsolatairól szól. Dicsérnünk kell írásaik­ban az ötletet és az ötletessé­get, s a humort, amely frissen tartja a mondanivalót. Molnár Ferenc önérzet cí­mű elbeszélése alig több, mint egy szépen kikerekített anek­dota. Am írója jól tudja, hogy az írói ábrázolás törvényei nemcsak a lélekrengető nagy történetekre s a hatalmas kompozíciókra vonatkoznak. Ahogyan ábrázolja a termé­szetet vagy az emberi munkát, mozgásában vagy éppen moz­dulatlanságában, ahogy a pa­raszti életet elénk vetíti, ahol semmi sincs rendeltetés nél­kül, ugyanúgy érezzük az 6 nyelvével kapcsolatban is, hogy itt minden szónak meg­van a helye, a súlya és — a rendeltetése is. Holdi Három mennyasszo­nyának fő érdeme az a frisse­ség, ahogyan egy bőbeszédű ember beszédmódján, annak természetességével szavait fe­lénk zuhogtatja. Bár az olvasó előtt nem hat váratlanul, mint megoldás, a végső fordalat, az érdeklődést mindvégig ébren tudja tartani, s ezt jól kifor­mált, egészséges alakjainak, humorának s beszéltető kész­ségének köszönheti. Külön ér­deme, hogy brigádalakításnak nemcsak a munkateljestímé- nyekben megmutatkozó fon­tosságát látja, de megmutatja benne azt az erőt is, amely a brigád tagjait a lélekkozössé- gébe tudja összehozni — ma­gánéletükben is. Szalay István Mihály, a juhász című karco- lata mondanivalójában erőtel­jes írás — tragédia pár sor­ban. Beszélőmódját a józan mértéktartás jellemzi: nem utánozza mai parasztábrázoló­ink egyre gyakrabban tapasz­talható törekvését, a nyelvi forma túlszí nézésében, de nem igyekszik paraszt-hőse nyelvét eldurvítani vagy el­színteleníteni sem, hogy így te­gye őt „parasztibbá”. Ilyen megoldásban beszélteti Mi­hályt, akinek talán kissé túl­buzgó beszámolójából szemlé­letesen bontakozik ki előttünk parasztságunk múltbeli ki­szolgáltatottsága s egyben nagy, szent igyekezete is, hogy még lerázhatatlan önnön sze­génységét is boldogsággá avas­sa. Természeti képeivel: a vi­har dühöngése, lassú elülése, a felhők mögül előragyogó napsugár, az író nagyszerűen festi alá hősének életviharát. Felemelő a bennünk visszama­radó zárókép is: Mihály kis élete tragédiába fúlt, örökre eltűnt egyéni boldogsága, óe eltűnt vele a régi úri világ is. Bohkó Gyula Disszonancia című elbeszélése egy részeges apáról és család­járól rajzol éles és fájdalmas képet. Egyetlen, szörnyűségek­kel terhes éjszaka sötét tónu­sával érzékelteti a proletár­család életét, ahol valóban csak az álom mindent feled­tető ereje nyújt menedéket az ébrenlét borzalmas valóságá­val szemben. — Ezt a megrá­zó képet intonálja, festi alá, B zengi túl az író nem minden­napi kifejezőkészségének zenei szótára, amely az óra tikktak- kolásából, az alvó gyermekek békés szuszogásából, s a mun­ka ritmusából kihallja és to­vábbadja a világmindenség zenéjét — az élet melódiáját. Bobkó írásárólis elmondhatjuk: igazi magashangszerelésű rajz, mely méltóképpen ' társul jó emberábrázoló képességéhez. Némedi Lajos: Anna Seghers legújabb regényéről Novellák, karcolatok, vernek között szokatlanul hat egy iro­dalmi értekezés, mely tárgyá­nál fogva nem is magyar té­májú. — Szokatlanul, de még­sem zavaróan ... Némedi La­jos szakavatott tolla Anna Seghers A döntés című regé­nyéről ad számot, amely arról a döntésről szól, mely a köz-1 . társaságot, az első munkás- és parasztállamot német földön létrehozta és az imperializmus újraéledő erőinek ostromában megtartja... Anna Seghers a nemzetközi munkásmozgalom jelentős személyisége, magát a regényt a szocialista realiz­mus remekművének kell te­kintenünk. Ha arra gondo­lunk, hogy Seghers új alkotá­sa a szocializmus győzelmének útját mutatja meg, a nagy döntést, amely a világ sorsa felett is határoz, s mely min­den embert döntésre kénysze­rít, művét egyszeriben a ma­gunkénak érezzük, s csak örömmel köszönthetjük Né­medi Lajos mélyenszántó, vi­lágos okfejtésű, a problémákat nemzetközi összefüggésükben megmutató tanulmányát, mely Seghers könyvét a mi közel­ségünkbe is elhozta. * Tizenkét próza: akárhány közülük alig több, mint egy lélek egyetlen rezdülése, de a legterjedelmesebb sem elég ahhoz, hogy általa teljessé egészülhessen ki bennünk az írói portré ... Nem egy közü­lük régebbi keletű. Érdemes volna ismerni az azóta meg­tett utat. Ezért is várjuk szí­vesen a folytatást. íróik nem járnak a képzelet világában, mindig a való élet írásuk alapja. Szeretettel, meg­értéssel írnak az igaz ügyről s az igaz emberről, de megve­téssel az úri világ erkölcste­lenségéről, s a fasizmus em­bertelen világáról. A felnőtte­ké mellett ott van a gyerme­kek élete is. S mert igaz az, amiről írnak, s mert szép az, ahogyan írnak, merjük remél­ni, hogy mostani megnyilatko­zásuk sok új barátot szerez majd az „újabb irodalomnak”, amely felé sokan még ma is idegenkedve tekintenek. * Az írások között képek: la­kúba János, Pásztor Péter, Varga Gabriella beszédes fest­ményeinek reprodukciói, Mdr- kusz László művészi felvéte­lei... Nem bontják meg a könyv egységét: a képekről ugyanaz szól felénk, ami. az írásokból: a város, a táj, az ember és a munka, s az életet indító napsugár. Általuk még teljesebb lett a könyv. Szíve­sen vettük volna azonban a közölteken felül, ha megyénk kitűnő művészgárdájának más tagjai is helyet kapnak. Annál bántóbb számunkra s nehezen érthető, hogy ebben a nemes tartalmú, ízléses külse­jű kiadványban hogyan ma­radhatott vissza ennyi érte­lemzavaró helyesírási és fo­galmazási hiba is ... Vagy ho­gyan lett pl. az egri születésű, Egerben meghalt és elteme­tett, „aranytollas” egri alis­pán, Zalár József egyszerre — gyöngyösi. Sajtóhiba? ... El­írás? ..; Sokkal több ennél. .. Az olvasó gyorsan az utolsó laphoz ér, és aztán jólesik újraforgatnia a finomtapintású lapokat... Jólesik vissza­járni a múltba, s azután. örülni annak, hogy a múltnak sok fejezete megérdemelten az enyészeté... Jólesik a jövő képeibe beleszőnünk kicsiny önmagunk bennünk nagyra- nőtt terveit... És jólesik büszkéknek lennünk arra, hogy akik most „üzentek” — a mieink... Írók, költők, akik a művészet eszközeivel segítik széppé tenni munkás hétköz­napjainkat és segítik a mához közelebb hozni a diadalmas holnapot, amikor majd valósággá válnak az egyszer meg­álmodott álmok. ABKAROVITS ENDRE ből a Vonatból című vált ki hasonló kételyeket. A merész­ség túlságba vitele könnyen értelemzavaró lehet, s teljes­séggel érthetetlenné teszi a verset: A csattogó kerekek feltörték és szürkévé reszelték az éjjelt. Lovat nyergeinek táncoló boglyák mig bokrok ugranak szerteszéjjel. Cs. Ádárn Évát elsősorban Jössz-e már című verséért kell elmarasztalni. Dekadenciája, ritmusának zavartsága, s nem utolsósorban nyelvtani logi­kátlansága mondatja ezt ve­lünk: Szétnézek este a város felett. Es a fények között Téged [kerestelek. Ezer csillaggal ragyog a villany, Fönt az égen ezer csillag villan. Oly szép este van. Magam maradtam. Ma este is soká jössz meg. Magam ... mindig magam ... Hargitai István verseit né­hány esetben eszmei, tartalmi és formai biztonsága hatja át. Témáit, többékevésbé meggyő­ző erővel önti formába, bár Hétköznapi szonettjével lehet­ne vitatkozni Legközvetlenebb hangulatot Egy kései március 15 című versével tud teremte­ni, de nem átélés nélkül való az íme, az ember című költe­ménye sem. Kovács András csak egy verssel szerepel az antológiá­ban, a címe: Levélféle egy if­júhoz. Eszmei, tartalmi szem­pontból kifogástalan ez a vers, de művészi megformálás te­kintetében bizony hagy némi kívánni valót. LÖKÖS ISTVÁN rásnak az antológiában szerep­lő verseire, amelyekben leg­jobb akaratom ellenére is — bizonyos formalista veszélyt érzek. Fenntartva természete­sen azt, hogy tartalmában, mondanivalójában föltétlenül kifogástalan valamennyi. Pataky Dezső ígéretes tehet­ség, Fák alatt... vagy Hősi holtak nevével című versei egyformán igazolják ezt. Komolyabb, érthetetlenséget felidéző képzavar tapasztalható Forgács Károlynál az Ebéd­szünet a Bükkben című vers­ben. A nap megállt fölöttünk. Lecsurgó tányérjára Csengőn reáütöttünk. Ez a merészség igen sokat ront az egyébként szépen gör­dülő, egyszerű eszközökkel for­mált versen. Fazekas István három versé­jezesmódjának tisztasága rend­kívül megkapó, s amellett ízlé­ses modern szemléletet tükröz. Csak pár sort ízelítőül: Hull még a hó, de nem hiszem a fázó tél futó szavát, náthás a rügy, de szívemen pihés kiscsirkék futnak át. (Tavaszi villanások) Vagy: Szakállas füzek vizen ringó zenés húrján játszik a hab, füttyök vágnak bele a légbe, aranykezével ölel a nap. (Tavaszi villanások) Farkas András és Szita Zsu­zsa költeményei is kifogásta­lan formakészségről tanúskod­nak. Játszi könnyedséggel bán­nak a szavakkal, szépen, zök­kenőmentesen gördülnek a so­rok, de olykor hiányzik a ver­sekből valami bensőbb, a mű­vészi átélést jelentő melegség. Különösen áll ez Farkas And­Az antológiák megjelenése az írói toll nap­számosai között mindenkor ünnepnek számít, olyankor is, ha ideje nem esik egybe — mint most — a könyv ünnepével... Az anyaggá ma­gasztosult élőszó, a könyv jelé büszkeséggel tekint az író, feléje közelednie — így érzi az olvasó — neki is csak a szépségben hivő ember áhítatával szabad. De megilletődött lélekkel veszi kezébe a könyvet a kritikus is. Mert szeretetet érde­mel a szándék és tiszteletet a szólás bátor­sága akkor is, ha a hang olykor még nem a kiművelt torok hangja... A kiforrottak mellett fiatal, kezdő írók is hírt adnak magukról és elmondják őszinte mondanivalójukat, s a kri­tikus úgy érzi, nagy részüket még nem a bí­rálat kérlelhetetlen tárgyilagosságával, hanem a biztatás csendes és nevelve-növelő igéivel kell fogadnia.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents