Népújság, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-30 / 152. szám
1961. június 30., péntek NGPŰJSAG [egszoktam a falusi életet, a mezőgazdasági munkát, hiszen a szövetkezés hőskorában Kuncsorbán tsz- elnökként dolgoztam, korábban pedig apám mellett „túrtam a földet”. Mégis, mikor ideérkeztem Mátraderecskére, s bekopogtattam a tsz irodájába, nem voltak valami vérmes illúzióim az itteni helyzettel kapcsolatban. Kopott, rideg épület ma még a tsz központja ... De erről minek is beszélni, nem a kényelmet keresni jöttem ide, amikor a párt felhívására gyakorlati munkára jelentkeztem. Tudtam, hogy idegen táj, ismeretlen emberek fogadnak, de azt is tudtam, hogy ezek az emberek nemsokára segítőim, barátaim lesznek. Ügy is lett. A „tsz- ember”, ahogy engem az első napokban neveztek, minden igyekezetével azon volt, hogy megértesse jövetele célját, hogy maga mellé tudja állítani a falubelieket, hogy velük együtt elérje a Rákóczi Tsz gazdasági-politikai megszilárdulását. Igaz, eltelt jónéhány nap, amíg „felmelegedett körülöttem a levegő”, előbb a falu vezetői, aztán a tsz-beliek barátkoztak meg velem. Alig múlt el egy hónapja, hogy pesti munkahelyemet, családomat elhagyva idejöttem dolgozni, már úgy éreztem, kicsit ide is tartozom. A falu életéhez igazítom munkanapjaimat, s szeretném egy kicsit a falu életét is a magaméhoz igazítani. Nem ezzel a jelszóval jöttem a faluba: „jönni, látni, győzni”, inkáb dolgozni nagy türelemmel, átadni azokat a tapasztalatokat, amelyeket életem során gyűjtöttem, úgy is, mint tsz-elnök, mint falun élő ember, úgy is, mint pártmunkás. S ezekre a tapasztalatokra, a türelemre igen nagy szükség van egy ilyen első évében levő termelőszövetkezetnél. Tegnap például a fogatosok- hoz kellett kimenni, mert panaszkodott a tsz-vezetőség: nagy a fegyelmezetlenség náluk. A panasz jogos volt, de nem lehetett belőle általánosítani. Mert végeredményben a foga- tosoknak is igazat kellett adni, a lókapálásnak a normáját nagyon feszesre szabták és nem minden esetben beszéltek emberségesen velük. De ez nem lehet a fegyelmezetlenkedés jogalapja. Még akkor sem, ha néhányan hajlamosak arra, hogy azt higgyék, ha kiabálva adnak ki valami utasítást, az az erélyes, kemény vezetés. Ezt pedig nem szeretik az emberek. S azt sem, hogy amiSZABÁLYTALAN MONOLÓG kor sürget a munka, most állapítják meg a különböző normákat, azt, hogy mennyi munkaegység jár a kapálásért, egyéb munkáért. S amellett se lehetett szó nélkül elmenni, hogy az idős tsz-tagoknak vonakodtak kiadni a háztájit. Mert ez igen rossz hatást váltott ki a faluban. Ügy éreztem, szólni kell az érdekükben, s ez jólesett nekik. Hiba tehát jócskán akad még a tsz házatáján, bár ezek a hibák legtöbbször a tapasztalatlanságból erednek, abból, hogy a tsz elnöke, vezetői nem szoktak hozzá a 2000 holdas gazdaság irányításához. S van még más tényező is, ami nehezíti a munkát: nincs a termelőszövetkezetben pártszervezet. A tsz-ben tevékenykedő hat kommunista közül is négyet nemrég vettek fel a pártba, ők is most ismerkednek a szervezeti élettel, a kommunisták tennivalóival. Ök is segítségre szorulnak még, tanácsokra, irányításra, de biztatóan alakul már körülöttük a leendő tsz-pártszervezet gárdája, az aktívák csoportja. A közös gazdasághoz legjobban vonzódó, a párt politikáját szívesen követő, szorgalmas tsz-tagok- ból alakult jó 30 főnyi aktíva tevékenykedik már a pártcsoport vezetésével. S igen biztatóan ... IV emrégen megtartották első értekezletüket, hogy a közgyűlés előtt kialakítsák a párt politikájának legjobban megfelelő javaslatokat, véleményeket, amelyeknek elfogadásáért aztán síkraszáll- tak a szövetkezet tagsága előtt. Az első megbeszélésre ugyan nem jött el mindegyikük — (valamelyik nap sorra kell járnom őket, megtudni, mi akadályozta ottlétüket), bár kevesen hiányoztak, de jó lett volna, ha az ő javaslataik is a közgyűlés elé kerülnek. Sokat remélek ezektől az emberektől. Azt szeretném, ha minden munkacsapatba jutna belőlük, s ott rajtuk keresztül érvényesülne a párt politikája, általuk is megismernék a tagság véleményét, akaratát, amely így megfelelően érvényesülhetne a szövetkezet életében, vezetésében. A termelőszövetkezet eme legszorgalmasabb, s most már aktívan politizáló embereinek segítségére számítanak a kommunisták, s számítok én is, abban, hogy megerősítjük a közös vagyon védelmét. Eléggé elterjedt errefelé a mezei lopás. Előfordul, hogy boglyaszám elviszik a tsz lucernáját Szándékosan mondom azt, hogy elviszik, s nem ellopják, mert, sajnos, az a nézet alakult ki néhány embernél, hogy nem lopás, ha megkaszálják a rétet, ha megdézsmálják a lucernát, ha legeltetnek a közös földön. Ennek a nézetnek a megcáfolásában számítunk a 30 főnyi aktívacsoportra, de számítunk a nyári és őszi nagy idénymunkáknál is, különösen az aratás megszervezésénél. Nehéz lesz ez a munka. Hetek óta fő a szövetkezet vezetőinek, s minden embernek a feje, aki valami közösséget érez a szövetkezet gondjaival, miként tudjuk betakarítani 1000 hold kalászos termését. Miként, hiszen ha minden aratásnál használható embert beszámítunk, csak a terület egy- harmadát tudják levágni. S a gépek? A zoktól is minimális se- gítséget várhatunk, mintegy 300 hold aratását. Mi legyen a fennmaradó 400 holddal? Ha még most nincs is meg a biztató megoldás, addig nem nyugszunk, míg az összes fellelhető tartalékot csatasorba nem állítjuk, amíg nem biztosítjuk az ezer holdnyi termés időbeni learatását. Erre felhasználjuk az anyagi ösztönzést (prémiumot adunk az aratóknak), a felvllágosífó munkát, a községben lakó bányászok, téglagyáriak segítségét, a kiszisták munkáját, s keresünk még újabb lehetőségeket is. Biztató és erőt ad a további munkához, hogy ilyen nagy feladatok megoldásánál sokan nyújtják segítő kezüket. Osz- szehívtuk például az üzemi dolgozókat, kértük, miként a szervezésnél, most is adjanak segítséget. Azt kérdezték: miben? Aratni kell — mondottuk. S ők így válaszoltak: Most is ott leszünk. S jött hozzánk a KISZ-titkár is. Közölte, hogy a falu fiataljai részt kémek az aratási munkákból, a kapálásban is segítenek. A téglagyáriak észrevették, hogy az üzem melletti területen elmaradtak a kapálással a szövetkezetbeliek. Másnap Sándor Sándor párttitkár kezet adott rá, rövidesen bekapálják a területet a gyár munkásai. Lehet ilyen összefogás, segi- tőkészség láttán elcsüggedni? S aztán itt vannak a vasárnapok. Milyen szépen bizonyítanak amellett, milyen egy akaraton van a falu, ha a közös termés megmentéséről, növeléséről van szó. A bányászok kaszát fognak, az üzemi munkások kapálnak, a falu apra- ja-nagyja kivonul a határba, hogy megmentse a takarmányt. hogy kiölje a gyomot. Az ilyen munka azt is jelenti: újból itt kell maradnom vasárnapra is. Igen, azt is, de hát a család tudja, hogy itt most nagy szükség van mindenki munkájára, s ha az ember látja ezt a nagy igyekezetei, látja az értelmét a munkájának, szívesen áldoz érte vasárnapot, kényelmet, éjszakát, mindent. S ha nehéz munka közben telik is él a hat hónap, amit itt, Mátraderecskén töltök, kárpótlást ad az a tudat, hogy sikerült valamennyire előrehaladni az emberek nevelésében is. Mert az emberek nem szokták még meg. hogy megváltozott körülményeiknek megfelelően viselkedjenek, gondolkozzanak. Előfordul, hogy gorombán beszélnek a bngádvezetővel, aki megköveteli tőlük a rendes munkakezdést, nem becsülik meg eléggé egyesek a közös vagyont, könnyen elterjed még az intrika és a közgyűlés is csak az utóbbi időben kezd hasonlítani a szövetkezeti gazdák higgadt, felelősségteljes gyülekezetéhez. M égis, ha ennyi hiba van is, lehet boldogulni velük. Különösen az asszonynép szorgalmas, a férfiaknál még gyakori a civakodás, előfordul még tétlen pipázgatás a munkahelyen, de ezen kell és akarunk is segíteni. Lehet, hogy erre kevés lesz ez a néhány hónap, de gondolom, velem, utánam mások is vállalják, hogy segítenek ebben a folyamatban. Végezetül mit is mondhatnék? Ha el tudnám érni, hogy jó kommunista kollektíva irányíthatná a falu, a szövetkezet életét, ha rendszeresen és az eddiginél is eredményesebben munkálkodna a szövetkezet legjobb embereiből alakult aktívacsoport, ha idejében betakarítanánk a termést, elvetnénk az őszi búzát, kialakítanánk a tsz jövő évi tervét, nyugodt lelkiismerettel mennék vissza budapesti munkahelyemre. De addig még sok álmatlan éjszaka, sok munka vár itt rám. Elmondotta: Tóth Imre, pártmunkás. Feljegyezte: Kovács Endre. A Népek Barátsága Egyetemén Mintegy félezer diák a világ hatvan országából sajátítja el a műszaki és tudományos ismereteket, a Szovjetunióban alapított Népek Barátsága Egyetemén. Az Indonéziából, Kubából, Libanonból, Génuából érkezett diákok baráti kapcsolatokat építettek ki egymással. A szovjet fiatalok sokat segítettek nekik az orosz nyelv elsajátításában. Képünkön Oleg Papkov, szovjet egyetemi hallgató segít gha- nai barátjának, Philip Odurut-Achampongnak az orosz kiejtés gyakorlásában. Kis családi — nagy családi.•• Beszélgetés Nyúl Lászlóval, a Kőbányai Sör- és Malátagyár egri kirendeltségének vezetőjével — Nem lehet nagy üveg családi sört kapni, csak kicsivel — mondják a panaszosok, akik már másfél hónapja észrevették, hogy a nagy üveg családi sör eltűnt a boltokból. — Mi az oka ennek? — kérdezzük Nyúl Lászlót, a Kőbányai Sör- és Malátagyár egri kirendeltségének vezetőjét. — Valóban, az egri kirendeltségben is leállítottuk a másfél literes üvegbe történő palackozást. Azért mondom, hogy is, mert ugyanezt tette az országban több kirendeltség is, központi instrukciókra, és azóta csak négy és fél, illetve hat és féldecis palackok kerülnek ki a teleprőL — A vevők hiányolják a nagy családit, mert az olcsóbb. Jobban járnak vele, mintha kis palackokban veszik meg ugyanazt a mennyiséget. — Igaz, valóban jobban járnak. Mi tudjuk, hogy minél kisebb palacba kerül az ital, annál drágább. Így van ez a sörrel is. De a kis palackokra nem azért tértünk rá, mert nagyobb árat akarunk kapni érte, más oka van. A nagy családit régi, elavult gépen töltöttük: naponta bizony elég keveset. Kis üvegekbe naponta 50 hektolitert palackozunk, nagy családira csak 20 hektóig telne a jelenlegi kapacitásból. — Ez az „átállás” vagy áttérés a kis palackokra ideiglenes jellegű, vagy végleges megoldás? — Az utasítás szerint ideiglenes. Még a begyűlt másfél- literes üvegeket sem kell visz- szaküldeni a központba, készen állunk arra, hogy bármiké • ismét palackozhassunk. — Mikor kerülhet erre sor? — Sajnos, nem tudom, azt hiszem, új gép kell ehhez, amely a mostani mennyiségnek többszörösét tudja palackozni nagy üvegbe. Reméljük, jön az új gép, ( addig is várjuk a nagy családit. Krajczár Imre — Nem ítélkezni jöttem... No, ne haragudjon, hogy csak úgy betörtem. De hát meg kell értenie minket is. Amióta a dolog tart, nálunk nem otthon az otthon. A család kezd széthullni és nohát, azért jöttem, beszéljek az anyjával. Legalább neki legyen esze. A lány arcán bágyadt mosoly. — Az jó lesz. Talán, ha maga... Mert én próbáltam... Beszéljen vele, hátha sikerül... Csend ereszkedik közéjük. Hirtelenében egyik se tudja, mit mondjon. A fiúban felszakadozik a nagy-nagy méreg, a lányba meg valami sze- mérmetes érzés belefojt minden szót. A fiú egy érzéssel küszködik, úgy megsajnálta ezt a törékeny lányt, kicsit meg is tetszett, de hát, ez az alkalom... Nem, nem alkalmas az enyelgésre. — Soká jön az anyukája? A lány a kredencen ketyegő órára néz. — Háromnegyed óra múlva itt lesz. — Hm — mormogja a fiú és türelmetlenül rágyújt egy cigarettára. Ügy tesz, mint akit nagyon elfoglal ez a művelet, de minden érzékével a lányt figyeli, érzi. — Látom, maga is ideges kicsit — mondja a lány. — Nem csoda, én is az vagyok. Valamit kéne csinálni, de mit? A legény hatalmas füstkarikát fúj a mennyezet felé. Kicsit sajnálja a lányt. Ez a szegény, vézna teremtés aligha tehet a dologról, de hát... Ej, •ki ismeri ezeket a nőféléket? Mind olyan, mint a kezes bárány és mindből vérengző tigris lehet. Különben is csak nem kezd ki az apja ... szeretőjének lányával... O, milyen szamár is a magafajta fiatalember. Egy libbenő szoknya, egy szép szem, elbűvölő nézés, és kész a baj. Nofiat, ebből aligha lesz valami! Magábate- metkezve ül. A csend, mint áthidalhatatlan szakadék feszül közéjük. A lány cipője halkan koccan a konyha földjén. A fiú szeme lopva utánavillan. Milyen kecses. Biztosan ilyen kecsesen lép az anyja is. Azért jött ide az apja. Azért... — Ha már így jött... Hadd kínáljam meg ... A legény felkapja a fejét és rábámul a lányra, aki háziasz- szonyi mosollyal nyújt felé egy tál süteményt. — Köszönöm — mormogja elutasítóan. — En sütöttem — így a lány, aztán, hogy a fiúnak nem akaródzik hozzányúlni, hozzáteszi: Ne féljen, nem akarom megrontani, és nem is akarok soha senkit. A fiú elszégyelli magát és gyorsan belemarkol a tálba, két süteményt is kivesz. — No, no! — mondja teli szájjal és a lányra mosolyog. Az visszanevet rá, aztán megint komoly lesz. A fiú is és csak eszik, eszik nekikeseredve, minden kínálás nélkül. A lány is enni kezd. Valamivel tölteni kell az időt. Kívülről léptek hangzanak fel. A fiú csalódottan néz az ajtó felé, sajnálja, hogy véget ér az egész. Jön a nagy összecsapás, aztán soha nem jön még a tájékra sem. Nem az asszony, a siheder lép be. — Na, nem faltátok még fel egymást? — néz rájuk vigyorogva. — Azt hittem, két vérbefagyott hullát találok. Na csak így tovább, szia! Ajtó csapódik. Tudja az ördög, miért, a fiú meg a lány szemében is lágy mosoly bujkál. — Kicsit hőbörgős a gyerek, azért nem lehet rossz fiú — így a jövevény. — Nem. Csak nincs aki megnevelje. Nincs apa. Valaki kéne... — Dolgozik valahol? — Nem. Ezt nem érdekli más, csak a haverok. Beleviszik mindenbe. Higgye meg, már annyiszor beszéltem vele, anyu is, nem használ. Meg aztán, azt se tudjuk, mit kéne vele csinálni, hova küldjük dolgozni. A fiú szótlanul fújja a füstöt, látszik, nagyon töpreng valamin. Aztán kiböki: — Nekünk, a brigádnak kéne egy ilyen fiú. Mi embert nevelnénk belőle. Embert. Nem egy volt már ilyen. Egyszer jött hozzánk egy ilyen siheder. Az is ilyen hőzöngős volt. Nohát... 6s ömlik, ömlik a szó a fiú ajkáról. A lány minden szavára figyel, nem akar veszejteni egy hangot sem. Milyen jó hallgatni ezt a határozott, férfias beszédet. Erőteljesen zuhog, mint a vízesés. O, de hát miért is figyeli, hiszen ez a fiú nem hozzá jött Nem. A háttérben a családi tragédia húzódik, ami olyan sokszor rágja őt belülről, ami olyan, mint az iszap, csak nyel, nyel, húz lefelé, nincs belőle kiút. Észre sem veszi, hogy tekintete elborul, mint mikor sötét fellegek tolulnak a kéklő égboltra, csak arra eszmél, hogy a fiú megakad. — Látom, magát úntatja — mondja csendesen —, igaza is van, hiszen nem szórakozni ülünk itt Az ajtó nyílik. Az asszony jön. Nem, nem olyan, mint a fiú elképzelte. Vékony, fáradt asszonyka, olyan, akit nagyon megviselt az élet, hiszen négy gyereket nevelni egy magános asszonynak nem könnyű dolog. — Jónapot! — mondja csöndesen és a fiúra néz kíváncsian, kérdően. — Anyukám, ez a fiatalember ... az ő fia — mondja a lány. Az asszony arcán valami vé- gigvonaglik. Először élfehére- dik, mintha a vér kiszaladna az arcából, aztán piros lesz, mint a pipacs. — Az... ő fia... — A hang riadt, s olyan halk, mint a suttogás. Lehajtja a fejét. — Velem akar beszélni? A fiú bólint. Az asszony előreindul a szobába. Visszaszó': — Jöjjön! Tudom miket fog mondani, jobb, ha nem hallja a lány. Halkan zárul mögöttük az ajtó. A lány úgy maradt mozdulatlan, ahogy volt. Szeretne odamenni az ajtóhoz, hallani mit mond egymásnak a két ember, de nem teszi. Csak áll, mint aki megdermedt. All, mint akinek jéggé válik a szíve és egész testében borzongás fut át. A szobából hangok hallatszanak, az asszony erős, indulatos, felcsattanó hangja, a fiú vádoló tenorja, aztán az asszony szava megcsuklik, az idegen hangja monoton, egyhangú lesz, tele izzással. Világosan hallja, hogy anyja sír, zokog, szinte érzi, hogy rázkódik gyönge teste. Megérti, hiszen szegény asszony sokat bíbelődött a négy gyerekkel. A gyár, és az otthon is. Vágyódik az ölelő kar, a férfi, a férj után, akinek széles keblére bújva elfeledhet minden bajt. Maga se tudja, miért, szeméből kihull egy könnycsepp, sajnálja anyukát, aki úgy megérdemelne egy kis boldogságot De ml az, mi történt bent? Kifelé jönnek. A lány kutató pillantásokkal simogatja őket. Anyja szemében mély bánatfelhő ül, arcra erőltetve mosolyog, a fiú arca szinte átszellemül s nem tudni miérti sokatmondóan rámosolyog 3 lányra. Az asszony úgy érzi; valami magyarázatfélét kell mondania. — Ez a fiatalember kézbeveszi öcséd dolgát. Aztán, ami a másik dolgot illeti... — nem tud többet mondani, szemét elfutja a könny, befut a szobába, ráveti magát a vetett ágyra, testét vad, a megszégyenített szerelem kétségbeesett bánata rázza. Legszívesebben felor- dítana, de befúrja a fejét a párnába, hogy ne hallja aszü-. lető szerelem a másik haldoklását. Aztán elcsitul a fájdalom, a szívsajogás, csak az egész testét elöntő, bénító bánat marad meg. Hosszú percekig fekszik így, hallgatja a konyhából átszűrődő hangokat, aztán felsóhajt: — Talán ők... boldogok lesznek... — S csodálkozva érzi, hogy a lánya boldogságát szövögető anyában elhal a nő bánata, a félresikerült szerelem hattyúdala.
