Népújság, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-23 / 146. szám

19S1. Június 23., péntek NÍPOJSAO s Ismét a társadalmi ösztöndíjakról C öha annyi fiatal nem ca­nult a főiskolákon és egyetemeken, mint ftz utóbbi CTMoeu. De iparunk gyors ütemű fejlődése és a szocialis­ta mezőgazdaság kialakítása lényegesen megnövelte a jól képzett szakemberek iránti igényt. Ezért kevés a mérnök, mezőgazdász és egyéb maga­sabb képzettségű szakember. Különösen kevés vidéken. Ugyanis a szakemberigény súlypontja vidékre tolódott el. Elnököt, agronómust és könyvelőt kémek a termelő- szövetkezetek és a vidéki ipari üzemek szakemberellátása ed­dig is nehezebb volt a városo­kénál. Népgazdasági érdekek megkövetelik, hogy az ötéves és a távlati tervek beruházá­sainak nagyobb részét vidéken valósítsuk meg, sőt már a mű­ködő gyárakat és üzemrészeket Budapestről vidékre kell tele­píteni. Éppen azért nyomatéko­san hangsúlyoznunk kell, hogy olyan szakemberekre van szük­ségünk, akik a vidéki környe­zetből nőttek ki. vagy legalábbis ifjú tanuló koruktól kezdve, cél­tudatosan készültek a termelő üzemekbe, a munkásság, a me­zőgazdaság és a falusi nép szol­gálatára. Ennek a célkitűzésnek és tö­rekvésnek ösztönzését láttuk két esztendővel ezelőtt, amikor 1959. április 12-én a Magyar Közlönyben rendelet jelent meg a társadalmi tanulmányi ösztöndíjakról, örültünk, hogy államunk bőkezű támogatásá­val közelebb juthatunk a szak­emberképzés problémájának megoldásához. De nem is egy­szerű, amolyan szakkérdésről, hatodrendű kérdésről van szó. Hiszen egy országos ankéton a párt Központi Bizottságának képviselője arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy „a szocialista ipar, a szocialistává alakult mezőgazdaság egész továbbfej­lődése most azon múlik: lesz-e elegendő, jól képzett szakembe­rünk?” A z első jelek biztatóak voltak. A Mátravidéki Erőmű, a Hatvani Cukor- és Konzervgyár, a Gyöngyösi MÁV Kitérőgyártó Üzemi Vál­lalat, az EM Állami Építőipari Vállalat és a megyei tanács is szerződést kötött olyan mun­kás- és szegényparaszt szülők gyermekeivel, akik anyagi tá­mogatás nélkül aligha végez­tek volna egyetemet. A társa­dalmi ösztöndíjban részesülők többsége az üzem, az állami gazdaság, vagy a termelőszö­vetkézeti tagok családjából ke­rült ki. A fiatalok kétszeresen jól jártak. A gondtalan tanu­láshoz biztos anyagi alapot kaptak és előre biztosították részükre a munkahelyet, még­hozzá odahaza — és ez egyál­talán nem megvetendő körül­mény, hiszen a munka első éveiben megkönnyíti a lakás, ellátás és egyéb gondokat. De a társadalmi ösztöndíj- rendszer az anyagi juttatáson felül egyéb lehetőségekre is módot nyújt, ha következete­sen és ésszerűen élnek vele. Minden üzemben megoldható, hogy saját ösztöndíjasuk nyári szabadságának egy részét üze­mi gyakorlattal tölthesse. Mi­re a diplomára pecsét kerül, a társadalmi ösztöndíjas alapo­san megismerheti munkahe­lyét, munkatársait és a terme­lés gyakorlati problémáit. De a gyár, az üzem vezetőinek er­kölcsi kötelessége, hogy egye­temi tanulmányai alatt figye­lemmel kísérjék ösztöndíjasuk szakmai, politikai és magatar­tásbeli fejlődését, rendszeres kapcsolatot tartsanak az egye­tem tanulmányi osztályával és az ösztöndíjassal. Semmi két­ség sem férhet ahhoz, hogy ezek a diákok hűek lesznek a dolgozók államához és ahhoz az üzemhez, amely saját fia­ként taníttatta és nevelte őket. Ily módon az iskola és az élet között olyan kapcsolat fejlőd­het, amely feltétlenül hasznára válik az ifjú szakembernek az. ösztöndíjat adó üzemnek és társadalmunknak is. HP avaly szóvá tettük és ki- fogásoltuk, hogy az első nekibuzdulás után feledésbe kezdett menni ez a jelntős kez­deményezés. Az üzemek veze­tői hallottak ugyan a rendel­kezésről, de sok gondjuk, ba­juk mellett megfeledkeztek ró­la, másutt megkötötték a Szer­ződéit, fizették is az ösztöndí­jat, de nem használták ki az erkölcsi tényezőket. Alapvető hibaként azt kell megállapíta­nunk, hogy sók tehetséges és az egyéb szempontoknak is megfelelő diák nem találja meg a közvetlen kapcsolatot a vállalatokkal, másutt meg a vezetők „gombolkóznak be”. Hogyan alakult a helyzet az idén? Először az iskolákban ér­deklődtünk. Több diáknak az a véleménye — és sajnos ezt szüleik is helyeslik —, hogy nem érdekli a társadalmi ösz­töndíj. Ha ezt kapja, akkor nem részesül ingyenes menzai ellátásban és a szociális jutta­tások egyéb formájában. Ép­pen ezért nem köti le magát egy vállalat részére sem. Nos, ezen érdemes egy kicsit gon­dolkodni. Nyolc társadalmi ösztöndíja­sa van a Finomszerelvénygyár- nak, de mindössze három a Mátravidéki Fémműveknek. Vajon mi van a többi üzem­mel? A megyei tanács műve­lődésügyi osztályán csak annyi felvilágosítást tudtak adni. hogy az idén öt pedagógus ré­szére alapítottak ösztöndíjat. Sehol, egy szervnél sem kap­tunk választ arra, hogy hány társadalmi ösztöndíjas van je­lenleg megyénkben, hol ás hány diákkal kötnek megálla­podást az idén, milyen a kap­csolat az ösztöndíjas és az ado­mányozó között. Mindebből azt a következtetést kell levon­nunk, hogy nincs gazdája a társadalmi ösztöndíj ügyének. Nem tudunk, vagy nem aka­runk élni a lehetőségekkel? Ez felelőtlenség. Ügy véljük, súlyos felelőtlenség. Dr. Fazekas László Orvos-konfliktus Finnországban Mivel Finnországban mind­máig nem sikerült megoldani az ún. orvos-konfliktust, vagy­is kielégítően rendezni az ál­lami és városi kórházak orvo­sainak fizetését, ezért a kór­házi segédorvosok mindenütt felmondták állásukat. A kór­házi főorvosok felmondással fenyegetőznek és ha addig nem rendeződik az ügyük, augusztus 1-én elhagyják ál­lásukat. A kórházaknak nyújtott je­lenlegi állami támogatás ösz- szege nem teszi lehetővé az orvosi fizetések felemelését, s ezért a konfliktus megoldásá­ra létesített bizottságnak rend­kívül nehéz dolga van. Az ál­lami támogatás összegének felemelése viszont csak törvé­nyes úton mehetne végbe, a finn parlament pedig már jú­nius 2-án megkezdte a nyári szünetet. illetékesek figyelmébe Az egri, 98. sz., Lájer De­zső utcai Kiskér áruda ügyé­ben szerkesztőségünk mintegy két héttel ezelőtt levelet jut­tatott el a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat központjába, Gyön­gyösre. A levélben a bolt kör­zetéhez tartozó dolgozóknak — mindenekelőtt több mint 300 építőipari munkásnak — panaszát juttattuk el, akik el­panaszolták, hogy amióta az üzlet körzetében nagyobb építkezés folyik és annak több száz munkás élelmiszerellátá­sáról is gondoskodnia kell, na­pirenden van a sorbaállás, tumultus, és a jelenlegi nyit­vatartási idő alatt az üzlet nem képes megfelelő módon kielégíteni a bolt körzetéhez tartozó vevők, illetve az ott dolgozó építőmunkások igé­nyelt. Kértük e levelünkben, hogy az illetékesek tegyenek olyan intézkedést, amely meghosz- szabbítja a nyitvatartási időt és így lehetőség nyílna a za­vartalan kiszolgálásra, ellátás­ra. Tekintettel arra, hogy e le­velünkre mind a mai napig nem kaptunk választ, ezúttal sürgetjük meg az ügyet és az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Heves megyei köz­pontjának gyors és hathatós intézkedését várjuk. Szenvedélyük: az újítás LAKATOSÁRUGT AR... A gyári „Orchester” megszokott muzsikája betört ide, a szerszám javító műhely termeibe is, Meghibásodott alkatrészeket javítják itt meg, s emellett min­dig új és új dolgokon törik a fejüket a lakatosok. Itt dolgo­zik Tana Zoltán és Kormos Bernát. Többszörös újítók. Min­dig közösen, együttesen, egymást segítve töprengenek, gon­dolkoznak egy-egy ötlet megvalósításán, egy-egy elgondolás kivitelezésén. — Hány újításuk van már kettőjüknek? — kérdezem Kórmós Bernátot, aki éppen egy beteg alkatrész megjavítá­sán munkálkodik. Ráncolja homlokát, erőlteti emlékezetét, számol, de pontosan megmondani nem tudja. Sok újításuk Van, nagyon sok. Számuk évenként változik. S ők ketten már több mint tíz évé, hogy a Lakatosárugyárban dolgoz­nak. Az Egri Lakatosárugyárban évről évre sok újítást adnak be a dolgozók. Túlzás nélkül állíthatjuk: minden ötödik-ha­todik ember rendszeres újító. Mégis, ritkaság a közös újítás; ritkaság, hogy esztendőkön át közösen dolgozzák ki, s adják be újításaikat a munkások. Tana és Kormos sohasem újíta­nak egymás nélkül. —• Sokkal könnyebb közösen a fáradozás, a töprengés, mintha az ember maga próbálkozik egyedül — mondja Kor­mos Bernát. — Ha egy-egy ötlet megszületik, hamarabb tes­tet ölt, hamarabb megvalósul az újítás kidolgozása. Közös a munka, közös a siker, s az öröm is. — Melyik az az újítás, amelyiken a legtöbbet törték a fejüket, amelyik legjobban a szívükhöz nőtt? — Ez itt — mutat Tana Zoltán a satupadon heverő szer­számok egyikére, amelyet az élvédősarok gyártásában hasz­nálnak. — Évek óta töprengünk, azon, hogyan lehetne még ésszerűbben valamit változtatni a szerszámon. Ez már a har­madik fajta típus szerszám, aminek újításán dolgozunk. „Kombinált szerszám készítése élvédősarok-vasaláshoz” — ezzel a megnevezéssel szerepelt az újítási feladattervben ez a munka; s kidolgozott, beadott újításukra ezzel a megne­vezéssel kötötték a megvalósítási szerződést. Ez az újításuk egymillió élvédősarok legyártásánál 19 ezer forint megtaka­rítást eredményezett; ennek az öt százalékát kapták jutalom­ként újításukért Tana Zoltán és Kormos Bernát. S most új­ra e szerszám megváltoztatásán törik fejüket, s hogy milyen sikerrel — az nemsokára kiderül majd. (pataky) Az egri szövetkezeti bizottság vegyeskarának csongrádi szerepléséről Mint azt már közöltük la­punkban, az egri szövetkezeti bizottság vegyeskara Csongrá- dón vendégszerepeit. Az egri dalosok visszaérkeztek a két­napos vendégszereplésről, ki­pihenték az út fáradalmait, s most Huszthy Zoltánnal, a dalkör egyik karnagyával be­szélgetünk a csongrádi dalos­találkozóról. — A csongrádi „Tiszai dal­lamok” szabadtéri kórushang­versenyén a dalkör Erkel Él­jen a haza, Bach Hajnal kél, Liszt Ébred a május, Deák- Bárdos Gy. Legénydalok, Da- vidovszkij Lenn, a csermely pallóján és Tardos Békéért és emberi jogért műsorral szere­pelt. A sikeres csongrádi be­mutatkozáson az egriek nagy létszámmal és fegyelmezettsé­gükkel is megnyerték a mint­egy másfélezerre tehető ér­deklődő közönség tetszését. A kórus friss, fiatalos, üde, a karnagyok odaadó- és lelkesítő munkája nyomán minden egyes műsorszámot kiváló precizitással adtak elő. Meg­nyerte a szakértők, a közön­ség és az énekkarok tetszé­sét is. Meg kell még említenem a dalkör ügyvezető elnökének, Ónodi Antalnak és a KISZÖV kultúrpolitikai előadójának, Vígh Lászlónak, jó munká­ját, akik a csongrádi utat úgy szervezték meg, hogy meglá­togathattuk Szolnokot, Szen­test és Szeged városát, ahol megismerkedhettünk a város nevezetességeivel és jól érez­tük magukat. Nagyon kedves emlékkel tértünk haza, nem is szólva a csongrádiak általános figyel­mességéről. Hagyományos szo­kás, hogy a vendég dalkörök­höz koszorúslányokat adnak, akik a zászlóavatáson a zászlóanyai tisztet látják el. Az egriek csongrádi koszorús- lányát, Sinkó Máriát szerenád­dal köszöntötte a kórus. Huszthy Zoltán karnagy 40 éve dolgozik Eger város zene­kultúrájában és úgy érezzük, hogy ezen a téren nyert ta­pasztalataival az új karna­gyot, Nyíri Józsefet segítve és együttmunkálkodva, remélhe­tő, hogy a szövetkezeti bizott­ság dalkara is a hagyományos egri dalkultúrát fogja szol­gálni. (O. M.) völgyecske, ahol a napot is ritkán látni, úgy bezárja a kömyes-körül tornyosuló he­gyek csoportja. Bizalmatlanul méregetik az arra tévedőt, mert ha úrféle, ha papféle, azért jön, hogy elvigyen vala­mit. AZ INTELLIGENCIA is ** hűvösen fogadta. A jegyző kiszáradt aktaember, aki savanyútojás képpel jár- kel a községházán, mint egy végtelen fáradt és önmagában is csalódott ember szokott, a segédjegyző meg a paraszt­lányokat hajkurászta. A kán­tora, aki egyben a tanító is volt, vagy részeg volt, vagy aludt. A postás-kisasszony pe­dig egy félreismert irodalmár, aki élt-halt Courths-Mahlelért, és titokban olyan könyveket írt is... Néhány nap után abbahagy­ta a családlátogatást és bevo­nult a szobájába. Most vasárnap délelőtt itt misézett, de délutánra mégis átment Battára, hogy ott is tartson valamit. Ha mást nem, egy litániát. Ott a nyár alatt jobban megismerték, megsze­rették. A falu is nyíltabb, de­rűsebb volt abban a kiszélese­dő völgyben, s mintha a nap­fény kedvesebben siklott vol­na végig a mezőn. Csak az volt a baj, hogy több volt a református, mint a katolikus. Bár őt ez nem nagyon izgatta, azt tartotta, ugyanazt az Istent imádja mindegyik a maga módja szerint. Itt azonban most sírva fo­gadták. Meghalt Lebeny Máté egyetlen fia, a legényember, Jóska. Rádőlt egy fa, amikor, kitermelésen volt. Derékon kapta el, el is Toppantotta. Pedig Lebeny Máté is annak az áldozata volt, húsz éve fek­szik már az ágyban, az anyjuk meg húsz éve ápolja ezt az emberi roncsot. A fiukat any- nyira szerették, de annyira! Hiszen azért nem nősült meg eddig, hogy őket tartsa. Ügy össze volt nőve ez a kis család, amelynek most tartóoszlopa dőlt ki, egyetlen reménységük ment el közülük. Miklós megdöbbenve állt az udvaron, ahol kiterítve feküdt a fiú. Tegnap történt az eset, tudták, hogy ma jönni fog a kis tisztelendő, hát megvárták, hogy tisztességgel temessék el. Az egész falu ott volt, akár re­formátus, akár katolikus hitet vallott. CZOMORŰ KÖTELES­SÉG, de meg kellett tenni és Miklós szép szavakkal búcsúztatta el a halottat. Nem tudta, nem gondolta, hogy saját magát is most kez­di búcsúztatni, amikor a be­szédét mondta. — ... élete virágjában dön­tötte le a vihar, hogy most már ne legyen támasza apjá­nak, anyjának. Rejtelmes élet! Rejtelmes Isten! Miért ríkatod meg gyermekeidet? Miért, hogy annyit kell szenvedni ezen a földön? Ha végtelen vagy, miért nem végtelen a te jóságod is? Miért 6Újtod a sze­gényt és a szűkölködőt? ... — maga sem tudta mit beszél, valahonnan a lélek legmélyé­ről jöhettek ezek a lázadó sza­vak és talán a néhány nap óta érzett szabadság tolta ki ajká­ra. De nem ebből lett a baj. Ez nem volt éppen olyan nagy valami, hiszen a törzsfalutól messze volt, egy egész hegy választotta el őket. Másból. Mikor Kenéz plébános úr hazajött, átvizsgálta az anya­könyveket. Megnézett apróra mindent és elszámoltatta a pénzzel Miklóst. S ez nem stimmelt. Hiányzott három pengő. A plébános úr felvonta kese szemöldökét, s világos­kék szeme meredten pislogott felé. — Három keresztelő volt, két temetés, egy esküvő. Hol a pénz? Három pengő hiányzik. Hová tetted? Mire költötted? Miklós eleinte nem is tudta, hogy hol van. Hirtelen nem emlékezett rá és szégyenében elvörösödött. A plébános úr most felállt és indulatosan ra­gadta meg fiatal káplánjának reverendáját. — Mi az? Nem felelsz?!... Téged kérdeztelek, te... te...: sikkasztó!... Ekkor jutott eszébe Miklós­nak. — Lebenyektől nem fogad­tam el pénzt a temetésért. Az hiányzik. — És miért nem fogadtad el? Miért nem kérted? — s már vörös volt az arca a haragtól. — Nagyon szegények. Az öreg évek óta fekszik, az édes­anya úgy le volt sújtva ... nem kértem... de ha adtak volna, sem fogadtam volna el... ___fi OGY?... HOGY MON­11 DÓD?... Nem fogad­tad volna el? Hát ki vagy te, hogy nem fogadtad volna el!? Kinek tartozol te számadással? Ki nevelt fel téged!? Ki tartel téged?! Ki tűr meg maga mel­lett?! Az egyház és én!! Érted? — s már tajtékzott, fulladozott haragjában. Le kellett ülnie, az arcán verejtékcseppek gyöngyöztek és hatalmasat fújt zsebkendőjébe. — Megfi­zeted! Meg-fi-ze-tedÜ Levo­nom a fizetésedből! Ingyen nem temetünk. Érted? Meg fogod fizetni! Ha ők nem ad­ják oda, az a te bajod, fizesd meg te. Tanuld meg, hogy in­gyen, semmiért, nem csiná­lunk semmit! Ha nem fizet, nem temetjük el! Nem eske­tünk, nem keresztelünk... — De nagyon szegények... — szólt halkan Miklós. — Mit?! Még vissza is be­szélsz? — horkant fel a plébá­nos. — Takarodj előlem, még ma írok és elmégy innen, nem tűröm, hogy elrontsd őket! A vizsgáló bizottság ki is szállt. Megintették Miklóst és előttük meg kellett követnie a plébánost. Miklós még soványabb lett az eset után. Annyit sem evett, mint a szemináriumban, nem akarta, hogy ezért is szóljanak neki. Hiszen látta, hogy meny­nyire nem bírja őt Kenéz plé­bános úr. Most már csak egy vigasza maradt. Az a hosszú séta és az a nyolc család, amely bár nem tudtak bajáról, mintha meg­érezték volna fájdalmát, még jobban körülvették egy-egy órára vasárnaponként. Magá­ban gondolkodott, de nem be­szélt. Egyik vasárnap, amikor új­ból misére kellett mennie, agyában az aznapi evangélium szavai forogtak. Lázasan hesse- gette el magától, de újból és újból viszatértek, nem hagy­ták nyugodni. Akkor is, ami­kor a kis ministráns átvitte a baloldalra a misekönyvet, és ő kifordult a hívek felé, hogy elmondja kis prédikációját, azok zsongtak a fülében, és ellenállhatatlanul törtek kife­lé ... pedig ... pedig előre le­írta magának a mondanivalót, nehogy valami baj történjék. Mégis. Az evangélium ideeső szakaszát még szépen felolvas­ta. — A mai vasárnapra rendelt szent evangélium szavai, amely megtalálható Szent János evangélista könyvének máso­dik részében a 13. verstől a 16. versig. „... és ott találá a templom­ban az ökrök, juhok és galam­bok árusait és a pénzváltókat, amint ülnek vala. Űá KŐTÉLBŐL OSTORT ■*"< csinálván, kiűzé mind­nyájukat a templomból, az ökröket is, juhokat is, és a pénzváltók pénzét kitölté, az asztalokat pedig feldönté. Es mondván a galambáru­soknak: hordjátok el ezeket in­nen, ne tegyétek az én atyám házát kalmárság házává.” Mikor ezeket elmondta, ke­ze önkéntelenül összekulcsoló- dott, begyűrve a papírt marká­ba, amelyre prédikációjának gondolatait vetette. Beszélni kezdett. Beszélt azokról az emberek­ről, akik a pénz rabszolgái lettek és akiknek semmi sem elegendő. Súlyos szavakkal il­lette azokat, akik mindent- mindent csupán pénzért haj­landók adni, akiknek már ez az Istenük, a teremtőjük, az éltetőjük. Szomorú dolog az, hogy már az egyházba is beha­tolt ez a szellem, és ott rom­bol évszázadok óta. S akiknek hivatásuk lenne a szépre és jóra nevelni az em­bereket, ma már csak a va­gyont, az anyagi sikert és a címet, a rangot hajhásszák. Nem törődnek a néppel, nem törődnek az emberrel, csak futnak, futnak e hamis célok után. — Szíjból font ostorral kell kiűzni őket — kiáltott felhe- vülten. — Fel kell borítani pénzesasztalaikat! össze kell fogni ellenük minden jóakara- tú embernek, mert ez az egyet­len lehetőség, amely boldoggá teheti a népek millióit! — fe­jezte be prédikációját és bol­dog mosollyal fordult újból az oltár felé. A hívek megkövültén figyel­ték papjukat, aki itt még soha nem hallott szavakat mondott ki. Szótlanul, hangtalanul men­tek ki a templomból és csak odakint mertek súgva és izga­tottan egymás között tárgyal­ni. Am, hiába tárgyaltak súgva, a figyelő fül mindenütt ott van. Miklós káplán prédikációja villámsebesen terjedt el. Fel­felé is meghallották. Talán még hamarabb, mint lentebb. Távirat érkezett, amely azon- nalra berendeli a káplánt a püspöki székhelyre. A titkárságon egyenesen a püspök helyetteséhez utasítot­ták rideg hangon a fiatalem­bert. Ehhez a rettenetesen szú­rós szemű, hatalmas han­gú kanonokhoz. Az nem ültette le, még csak a köszö­nését sem fogadta. Mereven beszélt vele, mint egy meg­rögzött bűnössel. A párnázott ajtó mögül is ki­hallatszott a kanonok öblös ba­ritonja, amint pattogva, rövi­den, katonásan beszélt. . — ügy látjuk, magának nemcsak a tüdejével van baja. Az agyával is! Mi kigyógyítjuk magát! Most itt marad a vá­rosban és jelentkezik az orvo­sunknál a kórházban. Megér­tette?! jyiIKLÖS KÄPLÄN hang­1 ját nem lehetett halla­ni, csak tántorgó alakját látn:. amint elhagyta a nagyhatalmú pap irodáját... Ment a kórházba. Ott már tudtak róla és finoman közöl­ték vele, hogy betegsége hosz- szabb időt vesz igénybe, gon­dos vizsgálatot kell magasabb helyről kapott intézkedés alap­ján végezniük. Az ideggyógyintézetben meg­tarthatta fekete papi ruháját, amely kicsit furcsán nézett ki a sok szürke ceig között, ezen a sovány, vézna, fiatal pa­pon ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents