Népújság, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-23 / 146. szám

IMI. június S3., pétitek RÍPCJMO li ápejfapölt a raktárban A Bélapátfalvi cementgyár ud­varán mindig sá­rii, fekete k&rom száll, ödább egy kis mésizei is ke­veredik. /Szür­kébb, de eerűbb lesz á por és a füst. Rárakódik a háztetőkre, a fák leveleire és észre­vétlenül, lassan ellepi az ember arcát, haját, meg-, üti kedélyét. KiVül-belül si­vár épület á rak­tár. Ezerféle hol­mit tárolnak itt, ékszíjtól, ruha­fogastól a csava­rig — mindent. Raktáros, kiadó­ét anyagmozgatók örökké lótnak- futnak. Polcok, állványok és bá­lák tövében örök­ké félhomály ho­nol. Nincs meny- nyezet, a tető emeletmagasan terpeszkedik fe­jünk felett, egyik fal a másiktól vagy IS méterre van, mégis szűk és kicsi a helyiség. Olyan irodafé­le húzódik meg az egyik fal mellett. A deszkafalba üveget vágtak, s ablakként vaksi sze- — nem a most pislog mével szabadba, csak a raktárba. Nem tudom, hógy tákarító- asseóny, vagy a beosztott dolgo­zók fogják-e reg­gelenként a söp­rűt, s porróngyot, de bizónyára erő­sen birkóznak a szeméttel és por­ral. Nincs itt par­kett és szőnyeg, furcsa u lenne, meg nem is Illene ebbe a környezet­be. Szemben fali­tábla. Házilag ké­szítették az aszta­losak, s színe mu­tatja, hogy nem is tegnap. tent gyöngybetükkel írták: Üdvözlet. És az egyszerű táblán képes­lapok. Színes és szép képeslapok: a napfényes Bala­tonról, a havas Mátrából, Pestről és Pécsről, az or­szág minden tájá­ról. A képeslap há­tán böngészem az írást és a postai dátumot. Már­ton Vera írta most két éve Budapest­ről, a másikat Pelyhe Sarolta az ipari vásárról, s a harmadikat Pin­tér Sándor Címez­te: „kedves Min­denkinek". Szemben, a má­sik fálón fényké­pek a gyárról, a Bél kóról, a tóról és az egét» kör­nyékről. Nézem, hói egyiket, hói másikat, gyönyör ködöm a művészi fótókban. — Ki készítette ezeket ? — Hanti Nán­dor. Itt dolgozik 6 is, de most be­teg, szegény. — $ ez a sok ké- pes lap? — Bárki, bárho­vá megy közü­lünk, különösen, ha üdül, mindig gondol munka­társaira. Üdvöz­letét küld egy-egy lapon. Kedves em­lék ez, ivekig Őrizzük. A lapokról, a fényképekről nap­fény és derű áradt, őröm csillant a szemekben. Ami­kor elbúcsúz­tam, már nem tűnt sötét-sivár­nak a raktár. Nincs szőnyegük és díszes függö­nyük, de megbe­csülik és szeretik egymást itt az emberek. F. L. Természet védelem a Szovjetunióban A Szovjetunióban ezen á ta­vaszon több mint 400 ezer hektárnyi új erdőt telepítettek. Ez csupán á számos természet- védelnii intézkedés egyiké. A világ fakészletének egy- háfmada a SZövjetunióban ta­lálható, az országban körülbé- íül 3Ó0 fajta emlősállat éS 1500 halfajta él, több mint 300 mil­lió hektár a termőföld, 3 mil­lió kilóméter a folyók együttes hosszúsága és mérhetetlen az ásványi kincsek tömege. Az óktóberi fórradalom előtt ft természeti kincsekkel folyta­tott rablógazdálkodás óriási pusztítást okozott. Sók értéké* prémes állat csaknem kive­szett, a többi a pusztulás Szé­lén állt és sók millió hektárnyi erdőt kiirtottak. Lenin kezdeményezésére ter­mészetvédelmi dekrétumokat adtak ki, jó gazda módjára kezdtek bánni mindazzal, ami­vel a természet az embert megajándékozta. S lám, r szi­bériai tajgán ma ismét bőven van coboly, a Kaspí-tenger körüli sztyeppéken tatár anti­lop, többszörösére emelkedett a hódállomány, a jávorszarva­sok pedig már a moszkvai parkokba is betérnek. A Szovjetunióban mintegy száz védelmi területet létesí­tették, nem számítva a váro­sok körül húzódó védett zöld­övezeteket. Az ország legnagyobb védett területe az Altájban csaknem egymillió hektárt foglal eh Idegenforgalom és barátság Nagyon sok magyar és kül­földi turista fordul meg éven­te Egerben. Jönnek Sopron­ból, Balmazújvárosból, Nagy­kanizsáról, de Eger történel­mi nevezetességei, jó vize és még jobb bora Idecsalogatja a távoli Detroitból, Kairóból, Cherbourgból és Vlagyivosz­tokból érkező vendégeket is. Szívesen jönnek, látni akar­ják a várost. Sok idegen járt tavaly a megyében: több mint 300 ezer magyar vendég és kétezren fe­lül érkeztek a külföldiek is. Az idén még többen. Eddig is több mint száz csoport ösz- szesen körülbelül ötezer ven­dég járta meg a várost. Ha csak a számokat nézzük, arra gondol az ember: helyes ez, jó ez, növekszik az ide­genforgalom: népgazdasági ér­dek. A külföldiektől még de­viza is áramlik az országba. Tehát mindenképpen „kifize­tődik”, ha lehetővé tesszük, hogy magyarok és idegenek utazgathassanak. De ez a dolognak csak egyik oldala, mert az idegenek Eger­ben nemcsak vásárolnak, nem­csak szórakozóhelyekre járnak, hanem megismerik a város múltját és jelenét, találkoz­nak a város lakóival. Megis­merik, s ezzel együtt megsze­retik, vagy legalábbis megba­rátkoznak vele. Megbarátkoz­nak vele, bár ez néha az előítéletek leküzdésével jár. Nemrég például amerikai turisták jártak Egerben, akik nagyon meglepődtek, hogy egyetlenegy rongyos gyereket sem láttak. Pedig miket hal­lottak ők Magyarországról? Hogy itt nincs egy rendes szó­rakozóhely, az emberek éhe­sek, rongyosan... Nincsenek illúzióink az ame­rikai turisták szándékait ille­tően. Tudjuk; nem azért jöt­tek ide, hogy hazájukba visz- szatérve, a szocializmus pró­fétái legyenek. De abban biz­tosak vagyunk: a tények meg­győzik, vagy legalábbis elgon­dolkoztatják őket. Arra sem gondolunk, hogy a Nyugatról jött vendégek véleménye egy- csapásra megváltozik rólunk. De a magyarországi tapaszta­latok talán fellazítják az el­lenünk táplált — hazug pro­pagandával táplált! — ellen­szenvüket! De érkeznek ide vendégek a baráti országokból is: szov­jet, kelet-német, lengyel, cseh­szlovák, román turistacsopor­tok. Krasznojarszk, Arhan- gelsk, Órásul Stalin, Plovdiv, Salzburg küldi őket. ök — hogy úgy mondjam — eleve baiáti szándékkal jönnek. Tudják, hogy barátok, elvtár­sak közé érkeznek, akik jó­indulattal, szeretettel fogad­ják őket. ök is meg akarják ismerni az országot. Meg akarják ismerni Egert. De bennük ez a megismerés el­mélyíti a már korábban is táplált rokonszenvet elmélyíti, konkrétabbá, élményszerűbbé teszi. Nekik Eger vára védői­nek hősi küzdelme nem kö­zépkori történelmi epizód, vé­res kuriózum, hanem a közös ellenséggel vívott harc nagy­szerű fegyverténye, szimbólu­ma. Az egyszerűség kedvéért két csoportba osztottuk a látoga­tókat, aszerint, hogy azok szo­cialista, vagy kapitalista ál­lamból érkeztek meg. Fino­mabb, pontosabb, sokkal töb­bet mondó különbség az, hogy baráti szándékkal jöttek, vagy nem. — Do szvidanyia! Auf Wie­dersehen! Au revoir! So much y was wellcommed here ... Az idegenek, a vendégek így ír­nak, mikor búcsúznak Egertől, mert szívesen jönnek ide. Megismertek egy szép várost, egy darabot az országból. S ha elmennek innen, nem így köszönnek: Isten veled! hanem „Viszontlátásra!” (Krajcafcrt nak a gyarmatbirodalmuk összeomlása után kialakult helyzethez... „Egy birodalom, roncsa” — ez a címe az ismert amerikai külpolitikai kommentátor na­pokban megjelent másik Ázsiá­val foglalkozó cikkének. Lipp- mann ebben is keserűen ismeri be az USA délkelet-ázsiai és főleg laoszi „érdekeit” nem le­het megvédeni Dulles „szaka­dékszéli” módszereivel. Nyíl­tan kimondja: az USA-nak Ázsiában sem az erővizsonyok, sem az idő nem kedvez. „Mit tehet Kennedy úr? — teszi fel a kérdést Lippmann. Válasza pedig a következő: „Minthogy nem lehet megvédeni lndokí- nát „a masszív vísszaütés”, vagy szárazföldi csapatok be­vetésével, az elnöknek úgy kell eljárnia, ahogy Laoszban kísér­letezett elnökségének első nap­jaiban. Azt kell tennie, amit az angolok, franciák és az indiai­ak javasolnak. Meg kell pró­bálni megegyezésre jutni a Szovjetunióval és Kínával a semlegességben, ugyanis a nagyhatalmaknak közös neve­zőt kell találniok abban, hogy nem folytatnak hidegháborút Laoszban más kezeivel. A kor­mánynak bátran és építőmódon — túltéve magát Rusk úr és Johnson jelenlegi apró-cseprő bajain — ki kell dolgoznia egy javaslatot Délkelet-Ázsia régi gyarmati államai függetlensé­gére, biztonságára és semle­gességére regionális rendszeré­re vonatkozólag.” ITogy Amerkia vezető kö­11 rei igénybe veszik-e majd Lippmann reális javas­latait, azt a jövő dönti el. Min­denesetre a dúl lesi haladó po­litika folytatása veszélyes, ele­ve kudarcra ítélt, s erre Wal­ter Lippmann keserű beisme­rései is figyelmeztetik az ag­resszív amerikai köröket. tonai puccs a tömegek mind erősebben kibontakozó ameri- kaellenes megmozdulását volt hivatott megfékezni. Mert mind Li Szín Man, mind pedig politikájának folytatója, a Tien Men-kormány odajuttatta Dél-Koreát, hogy abban az or­szágban, amely ezelőtt évente egymillió tonna gabonát expor­tált, ma az amerikai megszál­lás és gazdasági elnyomás miatt a népnek nincs mit en­nie. Az újabb ázsiai esemé­nyek „ .. .melyek a laoszi és a dél-vietnami megrázkódtatások után következtek — jegyzi meg Walter Lippmann, s joggal — figyelmeztetnek, hogy Ázsiá­ban a segélyezett csatlós álla­mok fenntartásának politikája szertefoszlott. A fenti négy or­szág kormányai vazallusaink voltak és lényegében mi hoztuk létre őket. Mindegyik lebu­kott — ugyanazon okok miatt. Ezek a csatlós rendszerek nem­csak a csontjuk velejéig kor­ruptak, hanem megengedhetet­lenül reakciósak is”. M ilyen kiutat lát ebből a csőd be jutott politikából Walter Lippmann? A Kennc- dy-kormánynak azt javasolja, hogy ne kövesse a dullesi po­litikát, amely atomháborúval való fenyegetőzéssel és általá­ban katonai erővel akarja „megoldani a helyzetet”. Lipp­mann szerint ez az út a mai erőviszonyok közepette járha­tatlan az USA számára. „Né- lány egység tengerészgyalogos­sal és a furkósbot politikával” az Egyesült Államok, ma már nem tehet semmit Ázsiában. Hangsúlyozza, hogy az ameri­kaiak „a Dulles által megte­remtett ázsiai protektorátus rendszer összeomlásának a szemtnúi”, Lippmann arra hív­ja fel az Egyesült Államok kormányát, hogy kövesse Ang- ia és Franciaország példáját, amelyek jobban hozzáidomul­tozás ugyanis annak a már évek óta lappangó, mélyreható elégedetlenségnek a következ­ménye, amely a napokban vi­haros erővel robbant ki Irán­ban, a kormány és a sah im­perialistabarát politikája el­len. Mint ismeretes, Sarif Emami kormánya, a parlament előtt tüntető több ezer pedagó­gus közé lövetett. E gyalázatos provokációra úgyszólván az egész iráni társadalom meg­mozdult. S a sahnak menesz- tenie kellett a reakciós kor­mányt. A sah most bizonyos reformokkal és az új kormány­nyal igyekszik menteni a hely­zetet. Igyekszik elterelni a fi­gyelmet, a bajok igazi gyöke­réről: arról, hogy az eddigi kormányok szolgain követve Washington utasításait, az or­szág erejét sokszorosan megha­ladó fegyverkezésbe hajszolták és lényegében az USA gyarma­tává süllyesztették Iránt. Ezzel az iráni közvélemény is tisztá­ban van. S ezért a lakosság a teheráni parlament előtt nem­csak a nyomor, a reakció és a korrupció ellen és szabadság­jogaiért tüntetett, hanem az országot béklyóba vevő ame­rikai iga ellen is. Tehát repe­dezik annak az „erődítmény” láncolatnak a fala, melyet an­nak idején Dulles és Eisen­hower nagy nehezen összetá­kolt De repedezik a fal Dél-Ko- reában is. A szöuli reakciós ka­shington ázsiai politikájáról az elmúlt napokban megjelent két cikkén. Ezekben is szembenéz a realitással: az USA napjai leáldozóban, s a Fehér Ház urai hiába eveznek szemben az árral — Ázsia még imperialista rabságban sínylődő népeit épp­úgy, mint a világ még függő­ségben élő népeit, nem lehet sokáig igában tartani, nem le­het elfojtani függetlenségi tö­rekvéseit. „Az iráni és a dél-kóreai kér­dés — írja Egy haldokló politi­ka című cikkében Lippmann — az Ázsia szegélyén keletkezett helyzetre figyelmeztet. Arra int, hogy bajok vannak, nem­csak Laoszban. Az iráni forradalom a vezető körök kétségbeesett próbálko­zását jelenti rendszerük átszer­vezésére, a sah jóváhagyásával. Ez nem Nyugat-ellenes forra­dalom, wem is amerikaellenes. De végül is könnyen azzá vál­hat, ha a megkezdett refor­mok nem lesznek megfelelően mélyek. Iránban sürget az idő.” \T alóban, az USA számára ’ Iránban sürget az idő, az amerikaellenes légkör a pattanásig feszült. S ez az el­múlt napok eseményeiben is tükröződött. Ebben az ország­ban távolról sem forradalom ment végbe, mint ahogyan azt Lippmann írja — csupán egy­szerű kormányváltozás. De ahogyan ez történt, nagyon meggondolkoztató Washington urai számára. A kormányvál­\ leimnek a következőt ad- ** hatnánk: így látta Walter Lippmann az USA ázsiai kudarcait. Mert erről van szó. Ugyanis a dél- kóreai események, Washington laoszi beavatkozása, az iráni válság és nem bevésbé Lyn­don Johnson alelnök nemrégi­ben tett ázsiai útjának célja és eredménye még inkább fel­színre hozták az USA politiká­jának balsikereit. S ezzel kap­csolatban a New York Herald Tribune — igen befolyásos lapja — sem maradt közömbös. Az USA ázsiai politikai bak­lövéseiről, helyzetének inga­tagságáról és az utóbbi napok­ban két feltűnést keltő cikket is közölt. Mindkettőt a lap el­ső számú hírmagyarázója — Walter Lippmann írta. — Lipp­mann az Egyesült Államok egyik legismertebb újságírója. Abban különbözik a tőkés saj­tó szolgálatában álló legtöbb kollégájától, hogy szembe mer nézni a társadalom fejlődésé­ben és a politikai küzdőtéren bekövetkezett változásokkal. Olyan politikus, aki az imperia­lizmus érdekében bírálja az amerikai nagyburzsoázia kül­politikai baklövéseit. Odáig azonban már nem jut el, hogy felismerje: az USA agresszív politikája, a béke és a népek függetlensége ellen elkövetett merényletei a kapitalista társa­dalom lényegéből fakadnak. Mindezt figyelembe véve, nincs mit csodálkoznunk Wa­mukfá, és ezt a rtapót a ház­táji földjük megdólgózásáfa, mosásra, takarításra és a töb­bi otthoni munkák elvégzé­sére szánhatják. Nem könnyű dolog megál­lapítani, kik a brigád legjobb­jai, kik a legszorgálmasabbak, hiszen munkájukat és szorgal­mukat tekintve, alig lehet sorrendet megállapítani kö­zöttük. A 62 éves Nagy Berta­lanná, aki most már vízhordó, éppen olyan igyekezettel dol­gozik, mint a munkacsapat legfiatalabb tagja, a 16 éves Németh Ilona. A brigádveze- tő és a szövetkezet vezetősé­ge dicsérettel és megelégedés­sel beszél Szabó Gyuláné, Ko­vács Imréné, özvegy Pásztor Gátpárné és Székely János­áé munkájáról, annál is in­kább, mivel ezek az asszo­nyok sok-sok munkájuk és el­foglaltságuk mellett a társa­dalmi munkában, különféle megmozdulásokban is részt vesznek. A fiatalabbak közül különösen dicséretre méltó Jakab Mária és Magyar Má­ria munkája, akik nem tagjai ugyan a szövetkezetnek, ha­nem mindketten szüleik munkaegységére járnak ki dolgozni, mint kisegítő csa­ládtagok. Ettől függetlenül mindennap rendszeresen jár­nak munkába, együtt dolgoz­nak, együtt élnek a kis kö­zösséggel. | A PETŐFI TSZ~~jf nemrég kezdte el a munkát, I de tagjai nap mint nap gya­rapítják munkaegységüket és szépen keresnek. A legtöbb­jük már több, mint 50—60 munkaegységgel dicsekedhe­tik, hiszen mindennap álta­gosan egy, vagy másfél mun­kaegységgel gyarapodik a tel­jesítményük. A nyár folya­mán minden bizonnyal elérik sőt túlhaladják a 200 munka­egységet, s figyelembe véve, az egy munkaegységre eső ré­szesedést, igen szépen keres­nek majd a Petőfiben. Császár István- jén szinte ők végzik a növény­ápolást munkák oroszlárészét- Mindenekelőtt elvégezték a c cukorrépa kapálását, és egye­- lését, Ők kapálták be a 45 hol- i das burgonya táblát, a 15 hold , napraforgót és a kukorica egy s jó részét. : Meg is lehet nézni munká­jukat. s a szépen fejlődő ka­pásnövények sorai mind-mind 1 az ő szorgalmukról, gondos­kodásukról beszélnek. A 30 holdas cukorrépa tábla földje olyan tiszta, mint az arany, L még az irigység sem talál benne gazt. Szépek, kövérek, haragoszöld színűek a cukor­répalevelek, s a szövetkezet ' vezetői úgy jósolják, hogy cu­korrépatermésük az idén min­den eddigi átlagot felülmúl. Minden bizonnyal megközelí­tik és elérik a 300 mázsa hol­danként! átlagot, ami többek között a női munkacsapat szorgalmának, ügyességének és munkaszeretetének köszön­hető. De nem csak a cukor­répa, hanem a napraforgó, a burgonya, a kukorica és min­den olyan kapásnővény jó ter­mést ígér, amelyet az asszo­nyok gondjaira bízott a szö­vetkezet vezetősége. | SZÍVESEN JÖNNEK nap dolgozni, szeretik a mun­kát ezek a lányok és asszo­nyok. Ma is pl. itt vannak harminchatan és mindenki tudja, hogy egy asszony iga­zoltan van távol a mai nap­ra. Kialakult közöttük a szi­lárd munkafegyelem, s ha akad is néha távolmaradó, az már az egész csoportnak jó előre igazolja mulasztását. Mindennap szigorúan betart­ják a munkaidőt, ami azt je­lenti, hogy reggel fél 7-kor kezdenek és este hat óráig dolgoznak. A szövetkezet ve­zetősége természetesen meg­könnyíti munkájukat, otthoni háztartási gondjaik elvégzését. A közgyűlés ugyanis hozzá­járult ahhoz, hogy minden hé­ten egy nap, a szombati nap szabadszombat legyen szá- iifitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiaiiaiiiiiiiiaiiaiiiiii ] FÜZESABONY | ameddig csak a szem lát, ha talmas táblákon helyezkedil el a helybeli Petőfi Tsz bír toka. Valósággal körülölelik , falut a sárguló búzavetések a szépen fejlődő cukorrépa- é kukoricatáblák, lucemaföldel végeláthatatlan sorai. S eze ken a nagyüzemi táblá kon, különösen e napckbai mindenfelé és mindenkor szór galmas szövetkezeti tagok szá zai, fürge gépek egész csoport jai dolgoznak, fáradoznak. / tavaszi munkák dandárjában vagyunk, itt a sok kapálni- való, s bizony most nagy szűk ség van itt minden épkézlát ember munkaerejére. így van ez a növényápo­lóknál, a takarmánygyűjtők­nél is. Ez utóbbi munkacsa­pat tagjai nők. A munkacsapatban 37 leánj és asszony dolgozik, és 16 éves kortól a 62 esztendősig szinte minden korosztály megtalálható itt. Asszonyok és lányok, öregek és fiatalok ve­gyest, de mégis egymást jól megértve, összeforrott kollek­tívában dolgoznak a közös cé­lokért, a magasabb termésát­lagokért. Hogyan alakult ki ez a kis közösség? A válaszokból meg­tudjuk, hogy a munkacsapat zöme már tavaly is együtt dolgozott, közülük többen pe­dig mint régi tsz-tagok már évek óta összeszoktak, megis­merték egymást. Vannak kö­zöttük új belépők is, akik az elmúlt hetek és hónapok fo­lyamán igaz barátokra talál­tak a kollektívában. ÍKORA TAVASzj ez a szorgalmas munkacsapat — mondja a brigádvezető —, és úgy mondhatjuk, hogy szinte minden fontosabb munkában részt vettek. ök végezték el az őszi ka­lászosok tábláin a csutka ve­rését. Részt kértek a tavaszi vetések és ültetések munkái­ból és most, a kapálások ide­Derék munkát végeznek a füzesabonyi Petőfi Tsz asszonyai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents