Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-17 / 114. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A föld gyomrába néznek AZ MSZMP HEVES MEGYE] BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE] TANÁCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 114. szám ÄRA: 50 FILLÉR 1961. május 17., szerda Szakemberek a tsz-ekben A szocialista nagyiizem — a mezőgazdálkodásnak, a mezőgazdaság fejlesztésének óriási perspektíváit tárja fel. Nem egyszerűen azt je­lenti, hogy az addig hat— tizenöt holdas parcellák kö­zött elszántják a mezsgyé­ket, s így nagy táblákban ugyan, de a régi módsze­rekkel gazdálkodnak, — ha­nem azt jelenti, hogy eze­ken a nagy táblákon kitel­jesedhet a mezőgazdasági tudomány és technika min­den eredménye, minden vív­mánya és a fejlődés, a fel­felé emelkedés mind a mű­velésben, mind az eredmé­nyekben szinte bcláthatat- lanná válik. Korábban volt egy hely­telen nézet — talán még ma is él elrejtetten egy-egy emberben —, hogy a nagy­üzemi mezőgazdálkodás egyenlő a munkák gépesí­tésével, a traktorokkal, kombájnokkal és így to- ] vább. Az igazság pedig az, i hogy ezek a gépek, a mező- | gazdasági technika: holt < anyagot jelent, ha nincse- \ nek hozzájuk értő szakem- I berek. Nemcsak olyanok, \ akik a rendelkezésre álló technikával közvetlenül bánni tudnak, hanem — s | ez nagyon fontos — olyan szakemberek, akiknek tu­dományos, magas fokú tech­nikai felkészültségük van, akik a rendelkezésre álló erőt — beleértve a gépeket, az egyéb technikai felsze­reléseket —, az üzemszer­vezés, termelés sokoldalú irányítása szempontjából tudják felhasználni, illetve ; felhasználtatni. Termelőszövetkezeteink szakemberellátása % körül még mutatkoznak — átme­netinek ítélhető — problé- ; mák. Éppen ezért a népi ál­lam mindent megtesz an­nak érdekében, hogy a ter­melőszövetkezetek szakem- berproblémája megoldód­jék. Megyénkben jelenleg mintegy kétszáz egyetemet, főiskolát, illetve techniku­mot végzett mezőgazdasági szakember dolgozik a tér- 1 melőszövetkezetekben. Az ( elmúlt év eredményeiből is ; lemérhető: ahol sikerült a szövetkezetnek megoldani a szakemberkérdést, ott nem ' volt különösebb gond a ter­vek teljesítésében, a hoza­mok megfelelő növelésében mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés te­rén. A sokoldalúan képzett, magasan kvalifikált szak­emberek munkája egyre in­kább nélkülözhetetlen lesz a termelőszövetkezetekben, — párhuzamosan a közös gazdaságok mind nagyobb léptű fejlődésével. Nagyon fontos — éppen ezért —, hogy az illetékesek me­gyénkben is egyik fő fel­adatnak tartsák a szakem­berképzést, különösen a fia­tal agrárértelmiséggel való foglalkozást, azok tovább­képzését. A KISZ megyei bizottsága mellett működő fiatal agrárértelmiségiek ta­nácsának különböző szek­ciói éppen ezzel foglalkoz­nak, — s eredményesen. Az egyetemről, a főiskolákról, a technikumokból a köz­vetlen termelésbe, falvakba kerülő fiatal agrármérnö­kök és technikusok igénylik is ezt a segítséget, hiszen bármennyire képzettek is munkájukat csak akkor tudják jól és eredményesen elvégezni, ha megértést és főként támogatást kapnák. A legkisebb petöfibányaiak Budapesten Május 11-én az iskolák éle­tében ritka feladatra vállal­kozott két petőfibányai ne­velő — Komáromi Zoltánná és Szigli Katalin —, akik a két első osztályt, a legkiseb­beket vitték fel Budapestre ki­rándulni. Mindenesetre a ki­csiknek olyan nagy örömet és olyan nagy élményt jelentett ez a különös kirándulás, hogy még napokkal utána is csak lelkesen és ragyogó arccal tudnak beszélni róla. Tehát: megérte a fáradságot. Természetesen a kirándulás programját életkorukhoz mé­retezték a nevelők, így az Ál­latkertben és a Vidámparkban töltötték idejük nagy részét. Külön érdekesség volt a gyer­mekek számára az ebéd Gun- delnál, ahol felnőttes komoly­sággal szolgálták ki az apró fiúkat és lányokat. A fegye­lem olyan volt, hogy mind­azoknak elismerését kivívta, akik közt a gyerekek megfor­dultak. (T. 1.) ÖT PERCCEL 12 UTÁN ★ DUNÁNAK, oltnak EGY A HANGJA ★ Holdi János: HORGÁSZOK ★ Pataky Dezső: A KOMMUNIZMUS FORRADALMI IPARA ÉS AZ EMBER ★ A CSODALATOS ULTRAHANG ★ MIÉRT NEM ÉLNEK VELE? Népművelési szakemberek továbbképzése Egerben A megyei függetlenített nép­művelési dolgozók a hét első felében továbbképzésen vesz­nek részt Egerben, a Városi Művelődési Házban, hogy konzultációk, előadások utáni viták formájában megbeszél­jék a művelődésügy ma leg­aktuálisabb problémáit, fel­adatait. E három nap során részlete­sen esik szó a művelődési munka további fejlesztéséről, a közönség neveléséről, érdek­lődésének felkeltéséről. Az első nap délutánján különö­sen érdekes előadásra került sor. Dr. Kemény Pálné, a Művelődésügyi Minisztérium munkatársa a giccsről, s ez­zel kapcsolatban a jó ízlésre nevelésről tartott magas szín­vonalú előadást. Részletesen beszélt a giccs terjesztése elleni küzdelem fontosságáról, a művészetek minden területén, majd a vi­tában felmerült kérdésekre válaszolt. A hallgatók érdek­lődéséből kitűnt, hogy a giccs elleni harcot tulajdonképpen már mindenütt megkezdték, ám sok esetben nehezíti az eredmény megszületését az a tény, hogy a kereskedelem például nagyon sok esetben olyan árucikkeket hoz forga­lomba, amelyekről minden mondható, csak az nem, hogy művészi. A hasznos és a további munkához sok új támpontot adó vita után az elő dás hall­gatói számára filmet is vetí­tettek. Recsk. és Párád, között, a nyílegyenes gesztenyesortól nem messze, karcsú fúró­torony emelkedik a zöldhátú dombok fölé. Mit rejteget a föld mélye? — Ezt mondjuk el riportunkban az 5. oldalon., (Kiss Béla felvétele) Mi újság a földeken?- Befejezték a kukoricavetést, kaszálják a lucernát, másodszor kapálják a szőlőt A műit heti .hűvös időjárás és bőséges eső egyes növények fejlődésének kedvezett, de bi­zonyos mértékig hátráíltatta a talajművelést. A kukoricavetés lényegében befejeződött a múlt héten, csupán néhány nedves parcellán húzódott el a munka. Megyénk gépállomásai a termelőszövetkezetekben kö­zel 15 ezer holdon vetettek Eger határában nincs kapálatlan terület Tegnap több mint százan kezdték meg a permetezést az egri Rákóczi Tsz-ben Tegnap egész nap, a késő esti órákig határjáráson vett részt az Egri Városi Tanács által kijelölt ellenőrző bizott­ság, hogy megállapítsa: Eger város termelőszövetkezetei ho­gyan állnak a tavaszi mező- gazdasági munkák végzésével? A bizottság tagjai között ott volt többek között Kocsmár János elvtárs, a városi tanács elnöke, Nagy Béla elvtárs, a megyei pártbizottság mezőgaz­dasági osztályának munkatár­sa, Cseh Ferenc elvtárs^ az Egri Városi Tanács mezőgaz­dasági osztályának vezetője is. Az ellenőrző csoport a teg­napi nap folyamán körbejárta Eger város határát. Megláto­gatta mind a négy egri ter­melőszövetkezet területét és megelégedéssel állapította meg, hogy Eger város határá­ban a szőlő első kapálását lé­nyegében befejezték a terme­lőszövetkezetek és jó ütem­ben folyik a tavaszi növény­ápolási munkák végzése is. Mindenütt, amerre a szem el­lát az egri határban szorga­lommal, jó kedvvel végzik az emberek a rájuk háruló fel­adatokat. Az egri Rákóczi Termelő- szövetkezet — amely az el­múlt másfél hónap alatt óri­ási munkát végzett, nagy fej­lődésen ment keresztül. Teg­nap megkezdték a szőlők per­metezését is. 121 termelőszö­vetkezeti tag látott tegnap reggel az első permetezéshez. Hat brigád tagjai indultak el, hogy 5 napon belül elvégezzék a feladatokat. Az emberek sa­ját permetező gépükkel vég­zik a munkát. A Ráczhegyen, ahol például Szarvas Sándor brigádja kezdte meg a perme­tezést, 21 fő tegnap délig be­fejezte 12 hold szőlő permete­zését. A munkát nagyban meggyorsítja, a permetezést zökkenőmentessé teszi az, hogy idejében megfelelően ké­szültek fel a szövetkezet tag­jai a permetezésre, a Rácz- hegy alján felfogták a patak vizét és ott készítik a permet- levet, amelyet 18 kétfogatos kocsi, nagy hordókban hord szét a Szarkas- és a Hajdúhe­gyen, valamint a Ráczhegyen permetezők között. Dicséret il­leti Bernét Ferenc és Fülöp Bernét termelőszövetkezeti tagokat, akik tegnap hajnal 4 órakor már munkába álltak, hogy reggel 7 órára biztosít­sák az első permetlé-szállít- mányt. De hasonló lelkesedésről számolhatunk be a többi ter­melőszövetkezetből is. Az egri Petőfi, Nagy József és Dobó István termelőszövetkezetek­ben is becsülettel végzik a munkát a szövetkezetek tag­jai. Az egri Petőfi Tsz-ben például tegnap a Ráczhegy- dülőben 82 szövetkezeti asz- szony egyelte a cukorrépát, és délre 9 holdon befejezték ezt a munkát. A Nagy József Tsz- ben a legpéldamutatóbb mun­kát Angyalosi Sándor brigád­ja végzi. Munkájukat dicsérik a szövetkezet vezetői. Tegnap 24 asszony és több férfi ka­pált. Hangulatukra jellemző, hogy munka közben dalolnak, nótáznak a szövetkezet asszo­nyai. Tréfálkoznak, de emel­lett kezük is szorgalmasan jár. Aki nem tudná, hogy Egerben január 15-én fejező­dött be a termelőszövetkezetek szervezése, azt hinné, amikor ezekkel az emberekkel beszél­get, hogy szövetkezetük leg­alább 5 éves, mert annyira összeszokott, összeforrott a tagság. Az egri szövetkezeti gazdák terve szerint a jövő hét végére befejezik a szőlők első permetezését, a tavaszi növényápolási munkát és hoz­záfognak a cseresznye szedé­séhez is. kukoricát. A silókukorica össz- vetés területe meghaladja a 4500 holdat. Heves megye termelőszövet­kezeteiben 18100 holdon vé­geztek alapműtrágyázást az idei tavaszon. A növényápolási munkák jó ütemben haladnak a közös művelésű és a háztáji gazdasá­gokban. A répa egyélését mintegy kétezer holdon végez­ték már el, a mák és borsó sa- rabolása is befejezéshez köze­ledik. A gabonák acatolását is idő­ben végzik a termelőszövetke­zetek és már több mint 10 és félezer holdon végezték el ezt a munkát A kukorica kapálá­sát gépek és lófogatok segítsé­gével végzik, eddig közel 5 ezer hold kukorica sarabolását fejezték be és több mint 500 hold napraforgót is megkapál­tak már. A lucematáblákon megye- szerte most végzik az első ka­szálást. A gabonák vegyszeres gyom­irtását a növényvédő állomás és a termelőszövetkezetek sa­ját erővel végezték. A leg­utóbbi jelentések szerint a nö­vényvédő állomás 5800 holdon, a tsz-ek pedig 1000 holdon vé­gezték el a kalászosok vegy­szeres gyomtalanítását. Lényegében befejezték me­gyénkben a rizstelepek szán­tását is és a vetés — mintegy 750 holdon — már ugyancsak befejeződött. A rizsárasztás a múlt hét végéig közel 800 hol­don történt meg. A határban szépen díszlenek az öntözéses növények. A leg­utóbbi hírek szerint esöztetó öntözéssel 67 hold zöldséget, 30 hold legelőt, 40 hold kuko­ricát és cukorrépát, barázdás öntözéssel pedig 411 _ hold zöldségfélét (ebből csőkutas rendszerű öntözéssel 353 hol­don) — nevelnek. A hűvös idő miatt a palánta- kiültetés lassabban halad, de nincs sok lemaradás. A múlt hét végéig több mint 2500 hold paradicsom-, több mint 200 hold káposzta-féle palántát, 500 hold dinnye-, 434 hold uborka- és 276 hold főzőtök­palántát ültettek ki. A szőlő első mélykapálása lényegében befejeződött, a második kapálást is közel 4500 holdon végezték el me­gyénkben a múlt hét végéig.1 A szőlő permetezését gyorsítani kell! A gyümölcsöskertekben rügyfakadás óta 1500 holdon permeteztek. ZCT — NÉHÁNY nap múlva fognak hozzá Hevesen, az Aranykalász Termelőszövet­kezetben 520 juh nyírásához. A levágott gyapjú után 80 ezer forint jövedelemre szá­mítanak. Két hatvani üzemben nemrég közölték a dolgo­zókkal, hogy a városi párt- bizottság dicséretben része­sítette őket azért a gazdasá­gos, jó munkáért, amellyel elnyerték a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándor­zászlaját. A különféle jutal­mak, elismerő szavak mel­lett nagy jelentőséget tulaj­donítottak a Vasútállomás, a Cukor- és Konzervgyár dolgozói a városi pártbizott­ság elismerő sorainak. Jól­eső érzéssel vették tudomá­sul, hogy a pártbizottság nemcsak hibáikra hívja fel a figyelmet, de segítő, veze­tő tevékenysége közben így is kifejezésre juttatja meg­becsülését az üzemek dol­gozói, vezetői a szép terme­lési sikereket elérő embe­rek iránt. K. E.

Next

/
Thumbnails
Contents