Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-11 / 109. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ballag már a vén diák... AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 109. szám ARA: 50 FILLÉR 1961. május 11., csütörtök szép és gazda« legyen az idei termés... Az idén két héttel korábban kezdődött a tavasz. A földek népe hamarább kezdte meg a tavaszi munkákat, mint máskor, s jelenleg elmondhatjuk: „nem állunk rosszul”. örvendetes tapasztalat az is, hogy megyénk régebbi és új termelőszövetkezetei egyaránt nagy iparkodással és szorgalommal láttak munkához, amelynek eredményeképpen sikerült időben befejezni a tavasziak vetését, az ültetéseket. Az emberek, a szövetkezeti gazdák munkakedvét még csak fokozza az a tudat, hogy az idei tavasz jó termést ígér, szépen fejlődnek a kalászosok, dúsan rakottak a frissen sarjadó szőlőtőkék és ha szerencsésen átvészeljük a „fagyosszenteket”, akkor egy lépéssel megint közelebb kerültünk a gazdag szürethez. Általános tapasztalat, hogy a helyes munkaszervezés és a bevált területfel- osztásos módszer meghozza az eredményeket és szövetkezeteink igyekezete, a tagok rendszeres munkája (nemcsak a közösségeket kovácsolja egybe, de már az első esztendőben jelentős gazdasági sikereket is ígér. A legtöbb szövetkezetben már tudatosan vigyáz arra a vezetőség és a tagság, hogy egyetlen darab föld se maradjon megműveletlenül, sehol se legyen gyomos, elhanyagolt a határ. Mindenki tudja, hogy ez szégyen lenne' az egész falura, az egész szövetkezetre nézve. Az elkövetkezendő hetekben fontos feladatok előtt állunk.Teljes ütemben folytatni kell a növényápolást, kelnek már a korábban vetett kukoricák is. Ugyancsak a közeli napok feladata a palánták kiültetése és nem utolsósorban a szőlők permetezése, porozása is. Ez az az időszak, amelyet találóan így jellemzett egy mezőgazdasági szakember: „meg kell tanulni minden ujjal zongorázni”. Igen. Nyakunkon a növényápolás, amelynek fontosságához ma már egyetlen parasztember véleménye szerint sem férhet kétség. Itt vannak a szőlőmunkák, a kertészeti tennivalók, a korai gyümölcsök, vetemé- nyek szedésének, értékesítésének ideje, stb. Éppen ezért lényeges, hogy mindenütt helyesen, okosan szervezzék meg a vezetők a munkát és a tagság ne tűrje el a lógásokat, felelőtlen mulasztgatásokat, amelyek igen nagy mértékben veszélyeztetik minden tagnak, de az egész szövetkezetnek érdekeit is. Ma már ott tartunk, hogy legtöbb szövetkezeti tagunk megfelelően értékeli saját munkáját és tudja, hogyha nem dolgozik, nincs munkaegység, pénz, jövedelem. Szép tavasz, jó nyár ígérkezik. Nem várhatunk azonban mindent a „jó időjárástól”, hanem saját szorgalmunkkal. az új és legújabb módszerek alkalmazásával kell valósággá tenni a mai ígéreteket, biztosítani a bőséges. gazdag termést régebbi és új termelőszövetkezeteinkben egyaránt. Az elmúlt évben 365 dolgosó részesült szakszervezeti segélyben a Gyöngyösi Építőipari Vállalatnál Az elmúlt évben 109 500 forintot fizetett ki különböző segély címén a Gyöngyösi Építőipari Vállalat szakszervezetének segélyezési bizottsága 365 szakszervezeti tag részére. 83 fő részesült szülési segélyben, negyvenhatan kaptak házassági segélyt; temetkezési és szociális segélyt 236 dolgozó kapott. Jó munkája jutalmául — 1960 decemberében — 58 dolgozót tüntettek ki kiváló dolgozó jelvénnyel, illetve oklevéllel, s a vele járó pénzjutalommal. Furucz János: A BRIGÄDMOZGALOM fejlődésének TAPASZTALATAIRÓL ★ NEGYVENHÁROM tsz föÁllatorvosa ★ BECSÜLJÜK MEG JOBBAN, AMI A MIÉNK ★ HÍREK — SPORT Magyar pártküldöttség utazott Csehszlovákiába A Csehszlovák Kommunista Párt megalakulása 40. évfordulójának ünnepségére szerdán reggel Prágába utazott a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége: Kállai Gyula, a Politikai Bizottság tagja és Prieszol József, a Borsod megyei pártbizottság első titkára, a Központi Bizottság tagja. Búcsúztatásukra meg- jelent a Nyugati pályaudvaron Szirmai István, a Politikai Bizottság póttagja, a Központi Bizottság titkára, Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter, Hollai Imre, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője. Jelen volt a búcsúztatásnál Frantisek Pisek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete és a követség több tagja. (MTI) Ma már ezek a diákok benn ülnek újra a padokban, hogy az évvégi összefoglalókon még egyszer és utoljára középiskolások legyenek. De ez a nap, a ballagás napja, örökre emlékezetes lesz a ma diákjainak, a holnap felnőttjeinek. Az egri Dobó István Gimnázium fiataljai leróják hálájukat a szovjet hősök emlékműve előtt, s míg társaik megkoszorúzzák az obeliszket, addig a többi talán arra gondol a memento perceiben: akik itt nyugszanak, — talán nem is sokkal haláluk előtt ballagtak. Dióst tart a fiatal agrárértelmiségiek megyei tanácsának szakoktatási csoportja A KISZ megyebizottsága mellett működő fiatal agrárértelmiségi tanács szakoktatási csoportja május 12-én tartja ülését. A szakoktatási csoport tagjai megvitatják a mezőgazdasági tanuló-, illetve a mezőgazda- sági szakmunkásképzést és a számszerű növelés érdekében teendő feladatokat. A szakmunkásképzés megoldását, propagálását a termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban, részben a fiatal szakembereknek kell elősegíteni, megvalósítani. A szaktanfolyamok szervezését és lebonyolítását is megtárgyalja a tanács, ezt a TIT-tel, a megyei tanács mezőgazdasági osztályával, a tömegszervezetekkel és szakvállalatokkal karöltve kívánják megoldani. Igen fontos, megoldatlan problémát is megvitat a tanács, nevezetesen a mezőgazdasági technikusok és a mező- gazdasági mérnökök továbbképzésének lehetőségét és módját, valamint a speciális mező- gazdasági továbbképzés formáját. Készülődés a hatvani ifúsági béketalálkozóra Június 4-re halasztották az immár hagyományossá váló hatvani ifjúsági béketalálko- zót. A községek és az üzemek KISZ-titkárai az MHS vezetőivel közös aktívaülést tartottak és azóta szorgos készülődés folyik a hatvani járás községeiben. Elhatározták, hogy az idei seregszemle minden eddiginél nagyobb és színesebb lesz. Külsőségeiben is tükrözni fogja a járás községeiben az utóbbi egy esztendő alatt bekövetkezett gr dasági és politikai változást. A falvak szocialista útra való rátérését és az úttörőmozgalom 15 éves évfordulóját méltán akarják megünnepelni. Hatezer fiatalt várnak az idei hatvani béketalálkozóra. 500 tagú énekkar és a járás legjobb színjátszó csoportjai emelik az ünnepség hangulatát. Gazdag kulturális és sportprogramot dolgoznak ki. A boldogiak és csányiak elhatározták, hogy feldíszített kocsikon jönnek az ünnepségre. Újjávarázsolják a népkerti színpadot és gazdag programmal szerepelnek a cukorgyár színpadán is. Az ünnepség a városi tanács előtti téren lesz. Az MHS szakkörök látványos modellbemutatót tartanak, este tűzijáték és utcabál lesz. De a fiatalok nemcsak szórakozásról akarnak gondoskodni, nemcsak juniá- lisnak szánják a béketalálkozót. hanem demonstratív felvonulásnak, vidám, ötletes seregszemlének, ahol kifejezésre akarják juttatni a fiatalság békevágyát és bizakodását. Egy hónap alatt 10 ezerrel növekedett a sertéshizlalási szerződéskötések száma A „Több húst az országnak” jelszó "Heves megye termelőszövetkezeteiben is élénk visszhangra talált. A legutóbbi összesítés szerint a sertéshizlalási szerződéskötések száma a termelőszövetkezetekben több mint 28 és fél ezer, a háztáji gazdaságokban pedig meghaladja a 6700-at. Ez a két szám magában is sokat mond, de ha összehasonlítjuk a korábbi állapottal, megállapíthatjuk: egy hónap alatt mintegy 10 ezerrel növekedett a sertéshizlalási szerződéskötések száma (a tsz-ekben 8000- rel, a háztáji gazdaságokban 2000-rel). A termelőszövetkezetek még mintegy 5—6000 süldőt vásárolnak fel a piacokon is, hogy az éves sertéshizlalási tervet teljesíthessék. — A RECSKI ÉRCBANYA Vállalat még a múlt év őszén vásárolt egy csehszlovák gyártmányú kanalas rakodógépet, most a 4/a ereszkében jó minőségű ércre bukkantak, s az első negyedévben végre bányába került a gép a 4/a ereszke vágatkihajtási munkáinak meggyorsítására. Több mint tízezer látogató a 212. MTH-iskola kiállításán Az elmúlt héten rendezte meg kiállítását az egri 212. sz. Iparitanuló Iskola, amelyen bemutatták a szakmunkásvizsgát tett fiatalok vizsgadarabjait. Ezek a kiállított gépek, tárgyak és szerkezetek azt mutatták, hogy az iparitanulóképzés nagy lépéseket tett az elmúlt tíz esztendő alatt, még ennél az egy intézetnél is. De mutatja azt is, hogy a tanulók lelkiismeretesen készültek fel választott mesterségükre, s ezek a vizsgamunkák a biztosítékai annak, hogy a jövő szakmunkásai kezéből jó munkák kerülnek majd ki. A látogatók nagy érdeklődést tanúsítottak a kiállítás minden napján. Egy hét alatt több mint tízezer ember látogatta meg ezt a kiállítást, s a kijáratnál elhelyezett látogatási emlékkönyv nagyon sok szép dicséretet őriz meg az iskola számára. A kiállított tárgyak egy része tovább vándorol az országos iparitanulókiállításra, míg a másik része visszakerül az üzemhez, illetve szemléltető eszköznek az iskolához. Közel 17 ezer holddal növekedett megyénkben a lucerna és vöröshere vetésterülete Megyénk termelőszövetkezetei nagy gondot fordítanak az egyre növekvő á'llatáHo- jtnány takarmáriybaziísának biztosítására. Évről évre növelik az egyik legértékesebb takarmány, a lucerna és a vö1 röshere vetéstettiletét Ebben az évben 1332 holdon végeztek lucemavetést. A lucema- felülvetés területe 5365 hold. ‘A. vörshére^felülvetés meghaladja a 10 000 holdat. Ebből a füzesabonyi tsz-ek 1100 holddal, a hevesi tsz-ek 1500 hold- dal-növelték takarmány-vetésterületüket. >3/Í€L^2n. Pénteken tanácskoznak megyénk mezőgazdasági bemulató üzemeinek szakemberei A földművelésügyi miniszter i pénteken a megyei tanácson rendelkezésére minden megyé- beszélik meg a tennivalóikat, ben mezőgazdasági bemutatói üzemeket jelöltek ki. A kijelölt üzemek feladata a korszerű agro- és »»technikai eljárások megismertetése és elterjesztése. Egy-egy bemutató üzemhez általában 10—15 termelőszövetkezet tartozik. Megyénk bemutató üzemeinek — többek között a nagygombosi tangazdaság, a gyöngyösi technikum tangazdasága, a Hevesi és az Ivádi Állami Gazdaság, a kompolti kísérleti gazdaság, a viszneki Béke, a nagyrédei Szőlőskert. a kiskörei Dózsa, az erdőtelki Üj Élet, a makiári Béke, a hatvani Petőfi,, az ivádi Dózsa, a füzesabonyi Petőfi termelőszövetkezetek — vezetői, szakemberéi Gépipari majális az egri Park Szálló összes termeiben Komoly megbeszélések zajlanak a Gépipari Tudományos Egyesület egri csoportjának rendezésében ezekben a napokban, a hidegtechnológiai ankéten. Ennek a komoly és jelentőségteljes tanácskozásnak a befejezéseként gépipari majálist rendez a Tudományos Egyesület Egerben, a Park Szálló ösz- szes termeiben, május 13-án. este nyolc órától. Nyitó táncot táncol az egri Művelődési Ház Balettegyüttese, s hogy a fi- nomszerelvénygyáriak is nyugodtan szórakozhassanak, a rendezőség különjáratot indít a Bervába, hajnal 3 órakor. Félnek a bükkszéki fiatalok a nyártól. És joggal. Mert amikor megindul a fürdőzés és idegenek lepik el a kis hegyaljai falu nevezetességét, a fürdőt, de az egész községet, akkor már nem is jöhet számításba a helybeli fiatalok szórakozási lehetősége. A strandon ugyan van cukrászda, van zene, de ha valaki ötven- filléres fagylaltot szeretne venni, akkor előbb meg kell váltania, belépőül a 2,70-es fürdőjegyet. Ugyanez a sörnél is fennáll. Fagylaltozni, sörözni csak fürdőjeggyel lehet! Nem olyan nagy község ez a Bükkszék. Feltehető, hogy a fürdő személyzete, akik szintén bükkszékiek — ismerik a falubelieket, s ha egy-egy gyerek fagylaltra éhezik, vagy egy fiatal, kulturált körülmények között kíván meginni egy korsó sört, nem lenne szabad megkövetelni tőle a fürdőjegy váltását. Annál is inkább, mert: — Van itt elég ember w- sámap, akkor mi, bükkszékiek, nem fürdünk! — fejezte be egyik panaszát a sok közül a helybeli K1SZ- titkár, akinek még vagy húsz fiatal bólogatott., tehát nyilván, egyetértenek vele. (á)