Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-07 / 106. szám

1961. május 7., vasárnap «EPÜJSAO 3 . és vigyék el országaikba a Heves megyei munkások és dolgozó parasztok forró, testvéri üdvözletét... A HARMADNAPJA me­gyénkben tartózkodó külföldi szakszervezeti delegáció három küldöttsége — a chilei, a mali és a lengyel — pénteken a He­vesi Állami Gazdaságba láto­gatott el, hogy megismerked­jék az állami gazdaságban dol­gozó munkások körülményei­vel, munkájával, mindennapi életével. A küldötteket, akik Furucz Jánosnak, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa vezető titkárának kíséretében érkez­tek az állami gazdaságba, — Vaskó Mihály országgyűlési képviselő, a gazdaság igazga­tója, Szabados Zsigmond, az üzemi bizottság titkára és a gazdaság szakszervezeti bizott­ságának néhány tagja fogadta. Rövid üdvözlés után a delegá­ciót bevezették a vendéglátók a villásreggelihez terített asz­talokhoz, ahol Vaskó Mihály elvtárs ismertette az állami gazdaság területét, az ötfajta üzemegység munkáját, a dol­gozók létszámát, majd beszélt a dolgozók fizetésen kívüli jut­tatásairól. Elmondotta, hogy milyen szociális alapja van a gazdaságnak, s ebből hogyan részesednek a dolgozók. Ismer­tette röviden azt a végzett munkát, amelynek eredménye­képpen osztották nemrégen a gazdaság dolgozóinak a nyere­ségrészesedést és prémiumot. Ismertette azokat a terveket, amelyek a gazdaság előtt mint megvalósítandó feladatok áll­nak, majd elmondotta, hogyha végigmennek a küldöttség tag­jai a gazdaság egyes részein — hiszen idejükből nem futja a mintegy 10 000 hold megtekin­tése —, valószínűleg tapasztal­nak hibákat, hiányosságokat, de azt is elmondotta, hogy ezek legnagyobb részét a gaz­daság vezetősége ismeri, s arra törekszik, hogy a kollektíva se­gítségével ezeket a meglevő hiányosságokat mielőbb kikü­szöbölje. Elmondotta még azt a külföldi vendégeknek, hogy a gazdaság dolgozói számára öt üzemi konyhában kerül ki­osztásra a napi háromszori ét­kezés, amelyért összesen napi 9 forintot fizetnek a dolgozók. Különösen nagy érdeklődéssel hallgatták a vendégek azt a tá­jékoztatást, amelyben Vaskó elvtárs arról beszélt, hogyan viszik évente 2—3 alkalommal kirándulni a dolgozókat. A GAZDAG és sokirányú tá­jékoztatás után elfogyasztották a vendégek a bőséges villás­reggelit, majd megindult az autósor, hogy időnként ki-ki- szállva, megtekintsék a gazda­ságot. Először a gyümölcsöst nézték meg a külföldiek, és a kíséretükben levő szakszerve­zeti vezetők, majd a baromfi­tenyészetbe látogatva, tettek fel erre az üzemágra vonatko­zó kérdéseket. Érdeklődéssel szemlélték a gazdaság szarvas­marhaállományát, majd a ker­tészetet már csak kívülről — idő hiányában — megnézve, a gazdaság kultúrtermébe men­tek, ahol igazi, magyaros ven­dégszeretettel, nemzeti elede­leinket felsorakoztatva, várták a vendégeket a gazdaság asszo­nyai, s a szakszervezeti veze­tőség tagjai. A bőséges ebéd sem tudta azonban elapasztani a kérdé­seket, hiszen a háromnapos lá­togatás során sok kérdés me­rült fel a távoli földrészekről ide került látogatókban. A kér­dés természetétől függően, vá­laszoltak a kísérők a problé­mákra Föltétien nagy érdeklődésre adott alkalmat a Mali Köztár­saság két küldöttének vidám beszélgetése a chilei elvtársak­kal, akik a Mali Köztársaság­ban még ma is közkedvelt há­zassági formáról, a poligámiá- ról vitatkoztak. Elmondotta ezzel kapcsolatban Dicko Ahmadu, a pedagógus szak- szervezet titkára, hogy küldött társával ők ketten az új köz­társaság múltját és jelenét kép­viselik. Vamara Bakarinak még több felesége van, mert ő még a régi törzsi közösségben nevelkedett, ahol bizony meg kellett dolgoznia azért, hogy asszonyt vehessen, a szó szoros értelmében — mert egyik fele­sége például 100 000 frankba került, de az is igaz, hogy 1 kg aranyat, vagyis 400 000 frank értéket hozott a házhoz —, vi­szont a fiatal pedagógus már szigorúan az egynejűséget vall­ja elvének, van is felesége, s nem is szándékszik több asz- szonyt venni a házhoz. íme, két világ, a régi, gyar­mati elnyomás alatti gondol­kodásmód és az, amelyik már az új harcok és az új köztár­saság szellemében születtek. Nekünk ez már furcsa, érde­tf kés, kicsit egzotikus, de mind­amellett azok, akik a gazdaság részéről jelen voltak ezen a beszélgetésen, azt a tapasztala­tot szűrték le, amit Furucz elvtárs a Szakszervezeti Szék­ház tanácstermében történt búcsúztatója alkalmával mon­dott ezen az estén: — Ez a beszélgetés és ez a találkozás hozzájárult ahhoz, hogy előbbre vigye a világ munkásainak harcát a jobb életért, a nemzetközi munkás- osztály megerősödéséért és a békéért! A DELEGÁCIÓ nevében a lengyel küldött köszönte meg a vendéglátók szívességét, s azt a sok szépet és jót, amivel itt-tartózkodásuk alatt elhal­mozták őket, majd a szakszer­vezet nevében Furucz elvtárs egri emlékeket adott át a dele­gáció tagjainak, akik elbú­csúzva, gépkocsiba szálltak, hogy Budapesten folytassák munkájukat a május 9. és 13. között megrendezésre kerülő közlekedési szakszervezetek nemzetközi kongresszusán, s visszatérve hazájukba, átadják a magyar nép forró üdvözletét, s hasznosítsák az itt szerzett tapasztalatokat otthoni mun­kájukban. A. É. Gondoskodnak a szőlők pótlásáról a Mátragyöngye Tsz-ben A Mátragyöngye Termelő- szövetkezet több mint félezer hold szőlőjéből 364 hold olt­vány. A szövetkezet vezetői a jövőben új szőlők telepítésével akarják növelni a szőlőbirto­kot és arra törekszenek, hogy minél előbb pótolni tudják a kiöregedett és rosszul termő tőkéket. Maguk állítják elő az oltványokat: most is több, mint negyedmillió vessző csí­rázik a szövetkezet hajtató helyiségében. —rnmrnmmm OC 2000 kacsa a nagytályai Viharsarok Tsz-ben Az idén fogtak hozzá a nagytályai Viharsarok Terme­lőszövetkezetben egy 2000 ka­csa befogadására és felneve­lésére alkalmas baromfiól fel­építéséhez. A baromfiól fel­építésének munkálatait rövi­desen befejezik és megkezdik benépesítését. A saját erőből épülő baromfiól munkálatait a Viharsarok Tsz „házi” építő- brigádja végzi. A mátraderecskei új orvosi lakás Nem sokkal ezelőtt készült el Mátraderecskén, a község lakosainak nagy örömére, az új orvosi lakás. A rendelővel és váróhelyiséggel is rendelkező épület hatszáznyolcvanezer fo­rintba került, s az összeget a községfejlesztési alapból bizto­sították. (Foto: Kiss Béla) Édesanyám! Kérek zsíros kenyeret! — Apa! Pá-pál Addá, addá! Milyen szép csengésű sza­vak ezek! Pedig nem hangza­nak úgy! Még alig nőtt ki a kis emberke a pólyából, ami­kor apró karjait már apja, anyja felé tárja, s próbálja magát megértetni ebben a nagy-nagy világban, ahol any- nyi ismeretlen fogalom, annyi szép esztendő és annyi, de annyi új dolog várja. És akkor az édesanyja mel­lé áll, hogy amíg naggyá nem cseperedik, megfogja a kezét, megtanítsa a szépen zengő anyanyelvre, megóvja a baj­tól, virrasszon az ágya mellett, ha beteg, s ölébe fogja a síró fejecskét, ha valaki bántotta azt, aki szivének legkedve­sebb. Legkedvesebb. De melyik a legkedvesebb Gyetvai László- nénak a hat gyerek közül? — Mind! — válaszolja gon­dolkodás nélkül.­— Mind! Hiszen a nagylá­nyom a legjobb tanuló. A má­sik szeretettel segít nekem, akármilyen sok leckéje van. A harmadik úgy vigyáz a kis­testvérére, mint a leggondo­sabb kismama. Aztán a negye­dik? Az az egy szem fiam a sok lány közt. Az ötödik az óvoda kedvence, s a hatodik? Itt van a drágám, az én kicsi Juliskám! És boldog mosollyal fogja ölébe az előtotyogó apróságot. — Jegyes az orra — neveti Erzsiké. — Mert most tanul járni, és a lépcsőn nem éppen min­den baj nélkül kászolódik le! — veszi védelmébe édesanyja a kicsit, akinek orrocskájáról bizony lejött a máz! Mikor megkérdeztem, hogy hol dolgozik az édesapa, akkor egyszerre felcsillant a kicsi lány szeme és újra elismétel­te kevéske szókincse egyik legszebbjét: — Appa! Appa! S mikor látta, hogy nem jön akit annyira vár, édesde- den elszunnyad anyja ölében. — Nagy boldogság az, ha az embert ennyi kisgyerek veszi körül! Nem mondom, sok baj van velük míg felnőnek, de mi az élet értelme, ha nem a gyerek? Nekem nincs nagyobb boldogságom, mint az, amikor mind egészséges és úgy fel tu­dom őket öltöztetni, mint aho­gyan én talán soha nem jár­tam. Az uram fogatos itt a Hevesi Állami Gazdaságban, keres annyit, hogy a családi pótlékkal kiegészítve szépen meg tudjunk élni! — mondja Gyetvainé. A gyerekek érdeklődve fi­gyelik a beszélgetést, hiszen most nagy dolog az, hogy a ház előtt megállt egy autó. s egy néni arról beszél anyuká­val, hogy milyen öröme telik gyermekeiben. De a szemük egymáson van. S ha a kiseb­bek valamit nem úgy csinál­nak, ahogyan kell, vagy aho­gyan illik, nem zavarják be­szélgető édesanyjukat, hanem maguk is megoldják a hirte­len támadt „családi ügyet”. — Az iskolai munká jukat is segíteni kell, hiába van sok dolgom. A legnagyobb lányo­mat nem kell hajtani, az ta­nul. Eddig kitűnő tanuló volt, szeretném, ha tovább mehet­ne, mert amolyan kis gyen­gécske, nem való fizikai mun­kára. A többinek már jobban megy a munka, a segítés, mint a tanulás. Én nem bánom, én nem hajtom őket, annyit ta­nulnak, amennyit bírnak, amennyi a tehetségüktől telik, hiszen kell a munkáskéz is nálunk, majd helyt kapnak apjuk mellett a gazdaságban! Aztán meg úgy asszony­módra tereferélünk, elmond­juk egymásnak, hogy bizony a mosásból nem lehet kimenni, ahol gyerek van. Minden nap­ra akad valami lögybölni va­ló, mindennap megesik, hogy hol az egyik, hol a másik gyerek „segít” valamilyen nem éppen nekivaló munká­ban, amitől ismét csak a ru­hája lesz piszkos. — Hát... gyerek! — tárja szét a karját az édesanya, s ezzel meg is magyarázta azt, hogy nem panaszképpen em­lítette ö azt a mosást, csak hát... ez egyik legjellemzőbb munkája a sokgyermekes édesanyának. Aztán amikor kikísér a kis­kapun, körülfogják a lányok, ő utánam int, szemében még látom felvillanni az édesanya büszkeségét: ezek az én gyer­mekeim, akik születtek, akik nőnek, s akik nagyon sok örö­met szereznek még nekem eb­ben az életben! Porzik a hevesi utca. Csi­nálják ugyan az utat, de nem megy az olyan gyorsan, hogy még ne lennének ilyen szaka­szok is, mint az Árpád utca, a klasszikus nevű Adria utca mellett. Itt lakik Bettembuk Gusztávné, egy nagyon tiszta, nagyon szépen rendben tar­tott kis házban. S itt lakik a négy kis csemete. — Anyuka négy kis csibéje! — becézi őket kedvesen a nagymama. — Jaj, olyan rendetlenek vagyunk, hogy éppen most tetszett jönni, amikor vályo­got verünk! — szabódik a fia­tal asszony. Pedig nincs igaza. mert csak a legkisebb lányka köté­nyén látszik a nagy segítő- készség nyoma, egyébként minden a legnagyobb rend­ben, tisztaság fogadja a láto­gatót. — Kell a kamra, meg egy kis nyárikonyha is elkel az asszonyoknak a nyárra, keve­sebb lesz a bajlódása a házzal — magyarázza a férj, aki most éppen szabad, mert váltós mű­szakban dolgozik, mint fejős az állami gazdaságban. — Kell, bizony kell a segít­ség ilyen formája, mert tet­szik tudni, a gyerekek — mind fiú, csak egy lányom van — nem nagyon ügyelnek semmi­re! De addig jó, míg elevenek, míg nem kell hozzájuk orvos! — így az édesanya. És ez a mondat az, amit minden édesanya megismétel valamilyen formában, ha a gyerekeiről esik szó. Egészsé­ge legyen! Mert nincs nagyobb rettegés, nincs nehezebben el­viselhető csapás az édesanya számára, mint amikor a kicsi gyermek pihegő, lázas léleg­zetét figyelve tördeli a kezét, mert nem tud segíteni, mert nem tudja a szívét cserébe ad­ni a gyilkos kórnak, s csak vergődik a szíve, jobban ta­lán, mint a gyermek az izzad­ságtól nedves párnán. Ezért mondta Bettembukné is olyan nagy sóhajjal ezt a varázsige számba menő mondatot: addig jó, míg nem kell hozzá orvos! — Szórakozni járnak? — Mehetnék éppen, de mi­nek? Amikor a gazdaságban van valami, akkor elmegyünk, egy évben kétszer, háromszor. Amikor a gyerekeknek van valamilyen ünnepélye az is­kolában, elmegyünk, a többi most még nem érdekel, itt van nekem ez a három szóra­kozni való fiam és az egyetlen fekete szemű kislányom, ök az én szórakozásom. — No, azért egy kis kikap­csolódás nem ártj s meg te RABINDRANATH TAGORE (1861 -1941) A z indiai történelem ada- ** tai meglehetősen héza­gosak, India régi költőiről na­gyon keveset tud az irodalom- történet. Sokszor még az is bi­zonytalan, hogy a gazdag és szép ind irodalom egyes alko­tói melyik időszakban éltek. Az ó-ind nyelv az irodalomban Buddhát is túlélte, s az ötödik és a nyolcadik század között szanszkrit (választékos) elneve­zés alatt élt tovább, amely nyelven létrejöttek a középko­ri ind irodalom legszebb alko­tásai. Az ősi indiai irodalom­ban gyökerezik a XIX. és a XX. század egyik, világiroda­lomban is jelentős indiai köl­tőnek, írónak és bölcselőnek, Rabindranath Tagorenak iro­dalmi munkássága. 1861. május 7-én született Kalkuttában. Atyja Debend- ranath Tagore, ősi bengáli bráhman-család leszárma­zottja, a Védák ismerője, ön­magába mélyedő tudós egyéni­ség volt, aki jelentős szerepet játszott az indiai életben. Ne­velési felfogásában is az ősi indiai szellem szigorú törvé­nyeihez tartotta magát. Így Rabindranath Tagore már gyermekkorában ezen a kultú­rán nevelkedett, amely jelen­tős mértékben elzárva és isme­retlenül létezett az európai kultúrától. A XIX. században a forron­gó indiai mozgalmak lecsilla­podtak, s Nana Szahib leveré­se után a fegyveres lázadás ál­ma teljesen eloszlott. A gyar­matosító angolok helyzetét megkönnyítette a társadalmi helyzet, a kasztrendszer, a fa­natikus vallásosság, amely a kitaszított páriáknak „követke­ző életükben” ígért boldogsá­got. Az indiai élet legjobbjai tudják oldani, mert itt a nagy­mama! — Nem ezen múlik ez, ha­nem azon, hogy amíg a gye­rek egy bizonyos kort el nem ér, addig az édesanyának sok­kal többet kell áldoznia saját szórakozása rovására, ha azt akarja, hogy gyermeke jó és helyes irányban nevelődjék! Ezt nem pedagógus, nem mérnök, nem orvos mondta, hanem az Árpád utcából, He­vesről egy édesanya, akinek soha nem volt módja ahhoz, hogy magasabb iskolát végez­zen, de sokan tanulhatnának tőle, mert felfogásában olyan ő, akit követni lehet. Közben az ajtófélfa mellől bekukucskál a legkisebb fiú, nézi az ismeretlen vendége­ket. Be nem jön. Nem lehet becsalogatni, csak a pajtásai­nak vitte meg a hírt: itt van egy autó! Gyertek, nézzük meg! Aztán, amikor látja, hogy a kicsi húgocskájuk, Erzsiké el­aludt édesanyja ölében, ami­kor látja, hogy édesanyja nem teketóriázik a vendégek mi­att, hanem nyugodtan lefekte­ti a szaladgálásban megfáradt kicsi lányt, akkor Guszti is előmerészkedik az udvarról, s halkan, hogy senki más ne hallja, besúgja az ajtón: — Édesanyám! Kérek zsíros kenyeret! Igen, igen kicsi Guszti! Édesanyától kell kérni min­dent. Édesanyától, akinek a szívét kenyérre lehet kenni, aki mindig, még a régi nehéz körülmények között is megta­lálta azt az egyetlen utat, ame­lyen járva a gyermekeit táp­lálni tudta. Édesanyától kell kérni a vigasztalást, ha betö­rik a gyerek orra, ő veszek­szik érted, ha valaki bántott, s az ö szeme csillog este, ami­kor aláírja ellenőrződben a szép jegyet! Cs. Ádám Éva hamar felismerték, hogy feltét­lenül meg kell ismerkedniük az európai, és elsősorban az angol kultúrával. L'zt tartotta szem előtt a költő, aki apja ellenzé­se mellett is 16 éves korában Angliába ment. Ebben az idő­ben a hindu szellem legjobb­jai már Oxford, Cambridge egyetemein tanultak. Rabind­ranath Tagore egy év> után visszatért Indiába, és már az egymással küzdő európai filo­zófiai eszme-áramlatok isme­retében kapcsolta össze a nyu­gati irodalmat az ősi hindu iro­dalmi hagyományokkal. 19 éves korában Kalkuttában elő­adták operáját. Gazdag termé­sű művészetéből dalai, drámái, regényei és böléseleti tanulmá­nyai váltak nevezetessé. 1901- ben megalapította birtokán a Sántinikétan-iskolát (A béke otthona), amelyet később a nyugati és keleti szellemi áram­latokat egybehangolni igyekvő egyetemmé fejlesztett ki. Műveit bengáli nyelven írta, amelyeket ő maga fordított an­golra, így azok eredetinek is tekinthetők. Európában 1913- ban lett ismertté, amikor a Gi- tándzsáli (Daláldozat) című versgyűjteményével elnyerte az irodalmi Nóbel-díjat. Egye­temes szellemi nagysága külö­nös erővel ragadta meg az európaiakat, s a keleti egzoti­kum keresésén túl műveinek emberi értékei is kedveltté tet­ték. Verses művei a Nóbel-dí- jas köteten kívül: A kertész, Növekvő hold, Gyümölcs­szedés cím alatt jelentek meg. Elbeszélő művei közül neveze­tesebbek az Éhes kövek című novella-gyűjtemény, a Hajó­törés, A menekülő élet, stb. IT öltészetére az emberi ^ harmónia keresése és megtalálása jellemző. Lerom­bolta az egyén különállását, s a végtelennel egybeolvadó egyetemességet, az emberi sze­retet egyetemességét találta meg. Ez a mély emberszeretet teszi értékessé költészetét. „Ál­dozati énekei” misztikus sze­relmi dalok, amelyekben kife­jezésre jut az ember végtelen vágyódása az összhang megta­lálásáért, az ember igazi érté-' keinek a kibontásáért. Költé­szete mély rokonságot mutat á régi perzsa irodalom költői­nek, Háfiznak, Omar Khajjám- nak alkotásaival, akiket szin­tén az emberi egyetemesség nagy eszméje lelkesített. Köl­tészetében visszatérő gondolat a gyermek, a Növekvő hold cí­mű kötete egyetlen nagy him­nusz a gyermekhez. Több ver­sében foglalkoztatja a szere­lem, a nő kérdése, akiben nerrt a „legyőzendőt” látja, hanem a végtelen együvé tartozás gon­dolatát. Sajátos, prózára emlé­keztető versei széles sodrású hömpölygéssel szólaltatják meg eszméit. 1926-ban európai utazása al­kalmával Magyarországon is járt, az indiai kultúra különös világát sugárzó verseit ő maga szavalta előadásain. Magyar- országi tartózkodásakor Bala- tonfüreden gyógyíttatta magát. 1941-ben halt meg. Ú letművének jelentősé­■Ll ge az, hogy közelebb hozta a keleti kultúrát a nyu­gatihoz, az európaiak számára is emberibbé tette az addig eg­zotikumnak felfogott indiai szellemi életet. Születésének századik évfordulóján az egye­temes bölcsre emlékezünk, aki az emberi kultúra harmóniáját, egységét igyekezett szolgálni és megteremteni. Nagy Sándor „Vigyázat, harapós kígyó!" Annyi bizonyos, hogy a London melletti Chingford „Old Hall Tavern” nevű ven­déglőjébe nem fognak többé betörni. A vendéglő tulajdo­nosa szokatlan, de kétségtele­nül megbízható őröket alkal­mazott: 3 méter hosszú brazí­liai mérgeskígyókat, amelyek szabadon mozoghatnak a ven­déglő italraktárában. A ven­déglős a napi bevételt is eb­ben a pincében helyezi el.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents