Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-25 / 121. szám

4 nepüjsag 1961. május 85., csütörtök Únöröi kötelességem! Szűcsiben jártam a minap. Kerestem az orvosi lakást. Nem találtam. Nem messze tő­lem néhány kislány játszott, nem lehetitek több összesen, mint harminc évesek — voltak vagy négyen. Odamentem. — Mutassátok meg nekem, hol lakik az orvos? — Azonnal, csak tessék utá­nam jönni! — s már meg is in­dult előttem egy apró, haris- nyás lábacska. Oda is értünk azonnal. — No, egy kis cukorravaló a Szívességedért! — nyúltam a zsebembe, de a gyerek nem fogadta el. — Hát, akkor nesze! — nyúj­tottam felé az útra vásárolt cukros zacskót. — Köszönöm! Az útbaigazí­tásért nem jár fizetség! Ez út­törői kötelességem! Kezét csó­kolom! — köszönt, s máris sza­ladt vissza a többiekhez. Hir­telen eldobtam a megszégyení­tő cukrot, s arra gondoltam — lám, nő az új nemzedék, nő­nek a MI gyerekeink! (B. K.) —- A MEGYE szőlővel ren­delkező termelőszövetkezetei ez ideig 16 ezer holdat per­meteztek meg, és a szőlők második kapálását 8 ezer 900 holdon végezték el. — A HATVANI járás üze­mei vizsgálatokat végeztek a munkaidő helyes kihasználá­sára. Megállapították, hogy az átlagos veszteségidő 20 száza­lék körül van. Ebből azonnali intézkedésre kiküszöbölhető 8,2 százalék. A többi veszte- iégidő megszüntetésére meg­felelő intézkedéseket hajtanak végre. — MINTEGY hatvan bá- ■yásznak van már saját sze­mélygépkocsija Petőfibányán. A most beadott gépkocsi­igénylők száma eléri a het­venet. Jelenleg gondot okoz ■ gépkocsik elhelyezése. — AZ ELMÚLT napokban kezdték meg Tenken a terme­lőszövetkezet és a háztáji gaz­daságok állatainak kihajtását s legelőre. Több mint négy­száz szarvasmarhát és 600 ser­tést legeltetnek. — A HEVESI Aranyka­lász Termelőszövetkezetben ebben az évben már három­szor osztottak munkaegység­előleget. Legutóbb a hét ele­jén kaptak a tagok a teljesített munkaegységek arányában előleget. — A HATVANI Petőfi Tsz országos hírű kertészetéből április 4-e óta hetenként 10 ezer paprikát szállítanak el, amelyet üvegházakban nevel­tek. — EZER CSIBÉT nevelt fel saját portáján a termelő- szövetkezet részére Hídvégi Pétemé, füzesabonyi szövet­kezeti tag. A csibék már el­érték a 80 dkg-os súlyt és rövidesen piacra kerülnek. — A GYÖNGYÖSI Szer­szám- és Készülékgyárban a Mátravidéki Fémművek és a Parádi Üveggyár részvételével jól sikerült tapasztalatcserét rendeztek. A munkaverseny — ezen belül a szocialista bri­gádok — szervezési és értéke­lési problémáit, valamint sok elvi és gyakorlati kérdést vi­tattak meg. — A KÖVETKEZŐ mező- gazdasági szakkönyveket ajánljuk olvasásra: Győré— Pajzs: A bika felnevelése, Tibold: Tárcsásboronák, Mi- hácsy: A házi kert gyümölcsö­se, Gonda—Kovács: A hibrid kukoricavetőmág nagyüzemi termesztése. *GRI VÖRÖS CSILLAG Térésé Requin *GRI BRODY Nincs ei Jadás GYÖNGYÖSI PUSKIN Négyéé 'íz árban GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Af-ikában jártunk HATVANI VÖRÖS CSILLAG Kenyér, szerelem, Andalúzia HATVANI KOSSUTH A kobraakció HEVFS Nincs előadás FETLRVASÁRA Nincs előadás FÜZESABONY Különleges megbízatás Qßfötiyirespolc 99 Henryk Sienkiewicz: TUZZEL-VASSAL (Európa, Budapest, I960) Izgalmas, színpompás, mes­teri szerkezetű lengyel remek­művet adott közre az Európa Könyvkiadó Mészáros István reprezentatív igényű fordítá­sában: Sienkiewicz Tűzzel- vassal című regényét. Az író neve nem ismeretlen a ma­gyar olvasóközönség előtt, Quo Vadisa már a felszabadulás előtt több mint húsz kiadást ért meg, a felszabadulás óta is hármat; Kereszteslovagok című regényét pedig 1955-ben jelentette meg az Üj Magyar Könyvkiadó. Mesteri elbeszé­léseinek is néhány olyan re­mekbe szabott darabját olvas­hattuk az utóbbi tíz esztendő­ben, mint a Muzsikás Jankó, Fűszer és szerelem, A világító- torony őre, A törzsfö, Szén­rajz, stb. A Tűzzel-vassal cí­mű regény pedig — amely egy nagyszerű trilógia első kötete — rendkívül élvezetes és le­bilincselő voltából adódóan csak fokozhatja olvasóink ér­deklődését Sienkiewicz, s egy­általán a lengyel irodalom klasszikus veretű remekei iránt. A regény cselekménye — amelynek középpontjában Skrzetuski és Helena megha­tóan szép szerelmi története áll — a XVIII. század vérzi­vataros esztendeibe viszi az olvasót, az öldöklés, a pusztí­tás, a harcok, a megpróbálta­tások világába. Abba a világ­ba, amikor Bogdán Hmelnic- kíj, a hírneves és félelmetes kozákvezér felkelt elnyomott és meggyalázott népével a len­gyel feudális kiskirályok ön­kényeskedéseit megtorolni. Történelmi valóság volt ez, tele kegyetlenséggel, igazság­talansággal s nem utolsósor­ban véres csatákkal, ütköze­tekkel. S ez a tablószerű, káp­rázatos történelmi háttér pom­pás lehetőséget nyújt a tollat mesterkézzel forgató írónak alakjai sokszínű jellemzésére. Mert elsősorban a jellemraj­zok tökéletességében dominál a regény művészísége. Skrze­tuski kapitány felejthetetlen hős lesz minden olvasó szá­Egerben, este 1 órakor: HAJNALI TŰZ Hatvanban, este 8 órakor: FÜREDI KOMÉDIÁSOK mára, szerelmese, Helena pe­dig csodálatos női eszmény­kép, aki a legkritikusabb, leg­szörnyűbb pillanatok köze­pette is meg tudja őrizni tisz­taságát, Skrzetuskihoz való hűségét. A rettenetes erejű, de annál lágyabb szívű litván óriást, Podbipietát is vajon ki nem könnyezné meg, amikor vállalkozik a lehetetlenre baj­társai megmentése érdeké­ben?! S a jó öreg Zagoba, ez a nagyokat mondó, de bizony eléggé gyáva természetű lo­vag kit ne kacagtatna meg képtelenebbnél képtele­nebb ötleteivel, hősködésével?! Amolyan reneszánsz korból öröklött garabonciás figura ő, aki a regény megjelenése után csakhamar „fogalommá” nőtt a lengyel köztudatban, leg­alább annyira, mint a spanyo­loknál Sancho Panza. Az ellenfelek, a negatív sze­replők rajzánál is remekel Sienkiewicz. Bohun, a félel­metes, nyers, vad ösztönökkel teli kozák vitéz például egy­szerre óriási egyéniséggé nő szemünkben, amikor kijelen­ti: nem akarja Helena szerel­mét erőszakkal megszerezni, alantas dolog lenne tőle. Es szavát meg is tartja, mert kö­ti kozákbecsületessége. Hmel- nickij, a legendás hírű Hmel, már kevésbé kidolgozott alak, az a néhány erőteljes ecsetvo­nás viszont, amellyel emberi becsületességét, jóindulatát próbálja sejtetni, maradandó élménjd jelent. A széles skálájú szereplő- gárda felvonultatása során is­merjük meg aztán Sienkie­Dolgozóink szórakoztatásáról, többek között — a Moziüzemi Vállalat is gondoskodik A me­legebb idő beálltával, megfe­lelő idő esetén, május 25-én megnyitja kapuit a kedvelt szabadtéri kertmozi is, ahol a filmek és a szabad levegő ked­velői kellemesen szórakozva tölthetik el estéiket. Az elmúlt hetekben szorgos múnkával folyt a kertmozi téli időszak utáni rendbehozatala. A vetítővászon mögötti falfelü­letet előbbre hozták, s így job­ban látszik a kép. Egyébként vetítővászon a jövőben nem is lesz, mert finomra simított és hófehér, gipszes ötsszetételű falfelületre történik a vetítés. A képmező kétoldali oszlop­wicz csodálatos meseszövő készségét is, amely művészi megformálás tekintetében méltán állítható a legnagyob- baké (Victor Hugo, Jókai) mellé. Nagyszerűen ért hozzá, hogyan fokozza olvasója iz­galmát, hogyan bonyolítsa a már amúgy is összekuszált cselekményszálat, hogyan ál­lítsa regénye szereplőit minél szorultabb helyzetbe, hogy a végén aztán annál megnyug­tatóbb érzést keltsen a hős megmenekülése, szerencséje. Kétségtelenül a romantika jel bevált írói eszközei ezek, bár Sienkiewicz mestere a realiz­musnak is. Ez elsősorban a le­tűnt, XVII. századi nemesi világ reális értékű életre kel­tésében nyilvánul meg, amely­nek emlékeit Sienkiewicz re­gényének megjelenéséig könyv- és levéltárak polcain porosodó krónikák, emlékira­tok lapjai őrizték. S ez a po­ros, levéltári zamatú számta­lan írásos feljegyzés a regény­ben eleven valósággá válik az udvari szokások, a nagyszerű lovagi párbajok s nem utolsó­sorban a XVII. századi len­gyel nemesség családi életé­nek reális hitelű rajzán ke­resztül. Érthető hát, hogy az egyik legolvasottabb lengyel regénnyé vált a Tűzzel-vas­sal s csak örömmel üdvözöl­hetjük az Európa Könyvkiadó nemes vállalkozását a magyar kiadását illetően. Reméljük, nem késik soká a regény foly­tatását képező másik két mű (Vízözön, Wolodyjowski úr) magyar kiadása sem. Lőkös István fala stílszerű festést kapott, s a homlokzat felső részébe a népköztársasági címer színesen kivitelezett képe került. A parkosított részek felújí­tása is megtörtént és a nézőtér lámpaoszlopai is újonnan fest­ve várják a látogatókat. Az elkövetkező idényben te­hát dolgozóink kicsinosított, kellemes környezetben, meg- széppítve, korszerűsített kert­moziban élvezhetik az előadá­sokat. Most aztán jöhet a szabad­térhez illő jó idő és ami még fontosabb: a jó és még jobb filmek sorozata. Reméljük, így is lesz. (Csg. L.) Nyit az egri szélesvásznú kertmozi 1961. MÁJUS 25., CSÜTÖRTÖK ORBÁN 280 évvel ezelőtt, 1681. május 25-én halt meg PEDRO CAL­DERON DE LA BARCA, a spa­nyol irodalom egyik legjelen­tősebb drámaírója. Mintegy 200 színművet írt, közülük ma­gyar színpadon a legismerteb­bek az élesen feudalizmus-el­lenes Zalameai bíró, a Két szék közt a pad alatt, a Saját be­csületének orvosa és az Élet álom címűek. Calderon 1600- CALDERON DE LA BARCA ban született. * 125 évvel ezelőtt, 1836-ban, e napon született NYIKOLAJ PET­ROV orosz mérnök, altábornagy, aki a Kenőanyag befolyása című művében a világon először fejtette ki a súrlódás törvényét a gé­pek alkatrészeinél, kenőanyag alkalmazásakor. * Május 25-e Argentína nemzeti ünnepe. Az argentin nép 1810- ben ezen a napon kezdte meg függetlenségi harcát a spanyol gyar­matosítók ellen. 15 évvel ezelőtt, 1946-ban lett az addigi angol gyarmatból JORDÁNIA önálló ország. CsctÉ egnj fteJcte... Csak egy percre néztem fel a virágba borult akácfák fe­hér fürtjeire, ahonnan a pompás illatár terjedt, egyre terjedt szét a levegőben. Mély lélegzettel szívtam magamba az áramló, hódító illa­tot, s velem együtt az emberek is, akik az élet nagy rohaná­sában megálltak egy percre, s eszükbe jutott, hogy május van és virágzik az akác. Igen, — virágzik. Az „édes" illat a szorgos, kis, szárnyas gyűjtögetőket, a méheket vonzotta először közelébe. Először csak egy-két mé­hecske fedezte fel a nyíló virágokat, aztán jöttek százával, ezrével, s az országutak szegélyén álldogáló, viharvert, öreg fák virágait éppúgy ellepték, mint az aszfaltozott járdákat kísérő „városi” fákat, vagy a csendes völgyek csalogató akác­erdejét. Döngicsélve, fáradhatatlanul járták a képtárak és az aká­cok közti utat, gyűjtötték a virágport. Az akácvirágzás „föszezon”-t jelent a méheknek, s ők szorgalmasak is. A hűvös, szeles, esős idő zavarja, s akadályozza a méhek munkáját, s ez azt jelentené, hogy nem telnek meg a kaptárok a kellő módon. Akácvirágzás, édes illat, régi nóta, hangulat, emlékezés... az egyik oldalon, döngicsélő méhek, virágpor, tele kaptár, tápláló élelmicikk, mézexport, anyagi haszon, gazdasági erő­södés ... a másik oldalon. A maga vonalán mindkettőnek létjogosultsága van. Mi is egyezzünk ki. Csendes estéken dúdoljuk a régi nótát, de tel­jenek meg a mézeskannák is, s a hangulatos nóta és a csil­logó, aranyszínű méz édesítse meg életünket. (Csg. M Lássuk, ki a vendég? A New York-i Bell Televí­ziógyár olyan belső televízió­hálózatot készített, amely le­hetővé teszi, hogy egy ház har­madik emeleti lakásában meg­állapítsák, ki a látogató, aki a földszinten megjelent. A láto­gató a lakók névtábláján meg­nyomja a megfelelő lakás csengőjét, s a táblán elhelye­zett kamera odavetiti az illető képét a lakásban elhelyezett kis, öt hüvelyknyi televíziós képernyőre. A képet a házba beépített vezetékek felhaszná­lásával egy koaxiális kábelen továbbítják. A készülék ára egy 100 lakásos ház számára 14 000 dollár. Wtíhá Ä thaladtak Gyöngyösön, ■í"*' maguk mögött hagyták Kápolnát. Sárgára dagadt, ke­rek arccal izzott fölöttük a Nap, ontotta a meleget. A lo­vak hátán habot vetett a taj­ték, a kerékagyakat csikorogva marta a finom homok. A tizenkét ekhós szekér har­madik napja volt úton. A férfiak bőre a vándorlás­ban pirosra cserződött. Elgyö­történ támolyogtak a kocsik mellett. A nők a szekérfödelek árnyékában ájuldoztak. Ledob­tak magukról minden fölös ru­hát. Keszkenőjük így is csur- gósra nedvesedett, nem győz­ték törölgetni magukról a ve­rítéket. Murányiné jókora tollas le­gyezőt kotort elő a pakkból. Legyezte magát szorgalmasan, de semmit sem ért vele. Déry­né feltépte nyakán a ruhát, menekült a kas alól: Inkább gyalog járt, közelgő felhőket remélve, nézett a Mátra felé. Eső után sóhajtott a szőlő­vel tele táj is, azonban az ég ragyogó, kék burát borított rá; Felhőnek semmi nyoma, sem közel, sem távol, csak a szőlő­szoknyát viselő, púpos öreg­asszony, a távoli Eged-hegy vetett pihentető árnyékot a szemnek. Harangszó hallat­szott messziről: többszólamú zengés. A fuvarosgazda, aki posztódolmányban főtt a ba­kon, kivette szájából a parázs­ló pipát. — Hamarosan Egerbe érünk — vigasztalta az aktorokat. Déryné szédelegve tekintett reá: — Egy csöpp veríték sincs az arcán, egykedvűen pöfékel — motyogott magában, előre sietve —, pedig feneke alatt majd lángot vet az ülés. Kerecsend után a távolból rájuk köszönt a város: a dom­bon a vár, alatta behemqt, sárga épület, meg sok torony. 'T’ovább kínlódtak a hő- ségben. Meredek domb guggolt előttük. A lovak neki­feszültek a hámnak, mert a küllők feléig merültek porba a kerekek. A dombon véget értek a szőlők. Déryné megállt, visz- szatekintett. Földbesüppedt présház árnyékából kékruhás parasztlány integetett feléje. Nótát gajdolt a messze idegen­ben búslakodó szeretőről. Róza a gyűrűjére pillantott, a re­mény színében szikrázó kőre. Samu jutott az eszébe, a Pes­ten maradt udvarló. Hangtala­nul suttogott maga elé; — Gondolsz-e rám, messze tűnt tavaszom?... A táj a kánaáni bőség emlé­két idézte. A nyugalom és bé­ke hangulatában ölelkeztek a láthatár kék és zöld színei. Ró­za szeme magába itta a képet, aztán megfordult, hogy tovább haladjon, de a lába a földbe gyökerezett. A kopár domb Eger felé lejtő hajlatán négy oszlop meredt az égnek. Az oszlopok közéből hét foszlado­zó hulla öltötte rá lilára da­gadt nyelvét. A ruha lerohadt róluk, émelyítő, édeskés bűzt árasztottak. Valamennyit éhes varjak lepték meg, károgva tépték őket. Bibók Vince, meg hat más akasztott betyár intette a törvény tiszteletére több mint két hete az arra járó utasokat. Róza felsikoltott, az árokba dőlt. A sikolyra a varjak sere­ge széthussant. A férfiak Dé­rynéhez futottak. Felemelték élettelen testét, a fűben ki­nyújtóztatták. Murányiné le­ugrott a szekérről a repülősó­val. Egyik kezével Róza orra alá nyomta az üveget, másik kezével gyengéden pofozta. Róza szeme megrebbent. Pil­lantása szürkére vénült holló tekintetével találkozott. A meg­kopott, szárnyas matuzsálem körmétvesztett hüvelykujjat tartott a csőrében és érdeklőd­ve figyelte Thália riadt népét. Róza arcából kifutott a ma­radék vér is, hányta-vetette tagjait. — Ott ül a halál;.: — sikol­tozott. — Nem akarom látni. Murányi és Benke felnyalá- bolták, szekérre tették. Gál Minya pedig rázördült a fuva­rosgazdára: — Hajtson kend! A hatvani hóstyán át ér- keztek meg a boltoza­tos városkapuhoz. Külső falán rozsdamarta láncok lógtak, — talán a szétbontott felvonóhíd tartozékai —, korhadt zsindely­tető fedte és koromfekete volt az egész nyomasztó épület, mintha nemrégen tűz pusztí­tott volna. A megvasalt szeke­rek átdübörögtek alatta. A lár­mára Déryné kidugta sápadt arcát a kas alól. — Hullaszagú, fekete város... itt meghalok — nyögdécselt és megint elájult. Másnap reggel dobszó, trom­bitaharsogás ébresztette a szí­nészeket a fogadóban. A város­ban kvártélyozó gránátosok vonultak gyakorlatra. Vonul­tak a végeláthatatlan sorok­ban, bakancsuk csattogott a kövezeten és a csattogásba be- lekondult a székesegyház öreg harangja. A jeladásra megzen- dült valamennyi torony: ha­rangoztak a franciskánusok- nál, a minoritáknál, a ciszter­citáknál, a szervitáknál, az an­golkisasszonyoknál, szent Vince nővéreknél, a görög templom­ban. Zengett, zúgott az egész város: Déryné a párnák közé fúrta magát. Egész éjjel a hét akasz­tott betyár kísértette: — Jaj, Istenem, Teresa, csukd be az ablakot. Szétszakad a fe­jem a kongatástól és hullasza­gú az egész város. Későn kelt fel, amikor is­mét harangoztak és nem bírta többé az átizzadt ágyat: Be­fogta a fülét, kétségbeesetten meredt Gál Minyára, akit mel­lette hagytak őrzőnek, mialatt a többiek a vármegyeházán Blaskovich alispánnál tiszte­legtek. Minya sosem ápolt be­teg fehérnépet és mivel sze­rinte minden kórságot meg­gyógyít a falnivaló, odatette Déryné elé a reggelit. A rózsa­szín hússal erezett szalonna, a paprikás kolbász láttán Rózá­val hullámzott a szoba. Elvá­gódik, ha Minya el nem kapja a derekát. Pohárka pálinkát erőszakolt a vacogó fogak kö­zé, aztán kiadta az ordrét: — Levegő kell néked, sétá­lunk egyet. ✓ A tmentek a piacon. A hós- tyák tarkaszoknyás asz- szonyai leptek el minden he­lyet. A gazdagon termő határ áldásait kínálták, sok á betű­vel, muzsikáló palócos beszéd­del. Gyümölcshegyek tornyo­sultak egymás mellett: cse­resznye, meggy, barack, ribizli, málna. Távolabb mindenféle baromfi, aztán sajtok, tej, tej­föl. Déryné megriadt az elké­szítésre váró ételek tömegétől, zúgott a füle a simára fésült, fekete hajú menyecskék lár­májától. Csendesebb útcákat keresve, mentek tovább az ér­seki palota, a csillagvizsgáló toronnyal koronázott Lyceum felé, majd befordultak a Káp­talansorra, ahol tündéri ba­rokk palotácskák falai mögött lesték az örök üdvösség percét a káptalan főtisztelendő urai. Gál Minya, aki, ha eszébe jutott, Kálvin János rendelése szerint dicsérte az örökkévalót,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents