Népújság, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-21 / 118. szám

t961. május 21., vasárnap NGPOJSAO 3 Falut járt gondolatok Képzeljék el, bemegy a ta­nár az osztályba, fellép a ka­tedrára és — alig ül néhány pádban valaki. Belép másnap az ajtón, fel­lép a katedrára és ismét hi­ányzik az osztály fele, harma­da. Es mindez történik nem húsz, vagy ötven évvel ezelőtt és nem télen, hanemhogy ép­pen tavasszal, úgy 1958—59 táján. — Onnan tudtuk, ha más­honnan nem, hogy mikor van kukorica-, krumpiiültetés, hogy ilyenkor a felsősök fele hiányzott... Volt olyan osztály, ahol a 30-as létszámból tíz gyerek jelent csak meg a ta­nításra. Király Géza, az Ecsédi Álta­lános Iskola igazgatója vélek- szik vissza a nem is nagyon régi időre, a kétemeletes, kicsit ugyan kaszárnyaszerű, de mo­dern, jól felszerelt iskola igaz­gatói szobájában. Három éve épült az iskola, nyolc tante­rem — kettő még a régi isko­lában működik —, szertár, irodák, nagyterem, többé-ke- vésbé minden, ami a jó peda­gógusokon kívül a jó tanítás­hoz szükségeltetik. Lassan húsz éve él és tanít ez a zömök, őszülő ember itt a faluban, ismeri az itt élő embereket, lelkes tanúja a nagy változásoknak, amelyek nemcsak Ecséd külső képét, de az itt élő emberek lelkivilágát is jellemzik. Beszélgetünk, szót szóba fűzve, s e beszélgetés kapcsán érdekes kép alakul ki: miért is volt és miért is nincs ma már olyan nagyará­nyú hiányzás, miért a megnö­vekedett tanulási kedv, a tu­dás iránti tisztelet ebben a lankás völgyben meghúzódó szín pompás kis faluban? Sok itt a kétlaki, elsősorban bányász, de a környék más üzemeibe is eljárnak innen dolgozni az emberek. Otthon a föld, a szőlő — így volt ez eddig —, amely megköveteli a maga jussát: vetni, kapálni, betakarítani. Csinálták zömé­ben az asszonyok, s a sürgetős munkák idején, csinálták a gyerekek, a nagyobbak már, mert a tanulás, az iskola az Várhat, de a föld — nos, az semmiképpen sem. S ez a föld, a kétlakiság — ha életünk fel­fel is lebbentette a fátylat — bizony görcsbe bilincselte az emberek minden pillanatát, kevés volt a szabad idő, s a kevés pedig pihenésre kellett. Pihenésre, amikor sem az iz­moknak, sem az elmének nincs, de ne is legyen semmi munkája. Egy esztendő nem nagy idő, még kettő se. Mégis az elmúlt egy-két esztendő, ha nem is forradalmi, de meglehetősen lemérhető változásokat hozott Ecséden is: a szövetkezés lett az uralkodó forma ebben a faluban éppenúgy, mint az egész megyében. Azt állítani, hogy egymagában csak a szövetkezeti gondolat diadala hozta meg a változást, hogy iskolai átlagban több mint fe­lére csökkent a hiányzások száma az iskolában, s ezzel párhuzamosan emelkedett a tanulmányi színvonal — túlzás lenne. Minthogy nemcsak ez az egyedüli oka, hogy — mint Király igazgató mondja • — „sajnos”, nagy a lemorzsoló­dás a dolgozók esti iskoláján, mert csak 49-en kapnak bizo­nyítványt, holott néhány éve kétszer hamvadt hamvába a még kis létszámmal is indult felnőttek iskolája. De éppen annyira nem le­het letagadni, hogy igenis ré­sze, és nem kis része van eb­ben a szövetkezésnek. A meg­szűnt kétlakiság lényegében szinte egy csapásra felesle­gessé tette a fiatalok, iskolá­sok segítségét éppen akkor, amikor nemcsak a föld, de a közelgő iskolaév vége is köve­telte a maga jussát. Ha most ehhez hozzávesszük, hogy a közös gazdálkodás, a közös életforma, amely óhatatlanul felhívta mindenki figyelmét a technikára, az agrotechnikára, s amely nap mint nap új fo­galmakat alkot és új fogalmak alkotására ösztönöz — érthető a megértés, hogy bizony ta­nulni és tudni kell. Az meg, hogy az új iskola felépült — segített ebben a fa­lu apraja-nagyja —, egyúttal szó szerint is kimagasló- a n hirdette, hogy nemcsak szükségeltetik a tudás, de var. hely, ahol ezt meg is lehet sze­rezni. A régi iskolát még az apák, sőt, talán nagyapák is tapodták, ismerték, az új isko­la már felépültével is újat ho­zott, változást a falu életében, képében és egyúttal levegőjé­ben is. — Idejönnek és érdeklőd­nek, hogyan tanul a gyerek, igazgató úr ... Megállítják a tanítókat, eljönnek a szülői értekezletekre ... Valahogy a levegőben van már itt a tu­dás, a tanulás értelme — jegy­zi meg Király Géza és min- gyárt más példát is hoz. Ateista előadást tartottak a minap Ecséden. Falun, falun élő embereknek ateista elő­adást tartani!? Még néhány éve is tíz-húsz ember, ha el­ment ilyenekre, azok is „hi­vatalból”, vagy egyszerűen óvatosságból. Mert mit mon­danak, ha nem látnak ott.. . Most többen voltak, mint 80- an. Vagy: öt Budapestre szer­vezett közös utazás, színház­zal, s amelyért újra zörögnek az ecsédiek: csináljanak, szer­vezzenek még és újra. Zsúfolt előadások, szaporodó számú olvasók a könyvtárban és mind több és több jelentkező a gim­náziumokba. Ez a jelentkezési arányszám amennyire érdekes és megka­pó, annyira elgondolkodtató is egyben, s ugyanakkor kicsit válasz is arra, hogy miért nemcsak egymagában a szövet­kezeti gondolat kisugárzása itt a tanulási vágy forrása. Van itt más forrás is, bár az sem független éppen a szövetkezet­től. Ezt pedig úgy lehet meg­fogalmazni: tanulj, fiam, lá­nyom s került el innen. De hát hogyan? Ma ipari tanulónak is csak olyat veszitek fel, aki elvégezte a nyolc általánost. A Bajza József Gimnázium 80 jórendűt volt kénytelen eluta­sítani a járásból, mert szűkös a hely, pedig nem kicsi ez a gimnázium. Egyszóval, akad itt olyan érv is a tanulás ösztönzésében, amely rejtve, vagy kimondva a szövetkezeti mozgalom hol­napjába vetett bizalmatlan­ságában gyökeredzik. Nos, ezen lehet segíteni. Elsősor­ban Ecséden is, de másutt is, maguk a szövetkezetek, a ki­vívott eredmények, az eladdig csak jóslásoknak tűnő igazsá­gok pénzben, terményben, be­csületben, emberibb munká­ban történő realizálódása. Ez ellen holmi intézkedésekkel tenni mit sem lehet, ezt a szellemet, mint annyi más ri­adt elképzelést a holnap szá­molja fel, talán már éppen holnap. Talán elkalandozásnak tű­nik, de valójában mégsem az, ha Ecsédről, s az itteni okta­tási problémákról szólva azon is töprengünk, hogy bizony ma már nemcsak az egyetemek falai szűkek, de a gimnáziu­moké, technikumoké is. Nem lejáratott szóvirág ám: növe­kedésünk nehézségei. Mert ime itt van: kiművelt ember­fők sokaságát akartuk és akar­juk és most a tömegek műve­lődni akarnak. Gyorsabb és elevenebb volt a reagáció a párt kultúrpolitikájának e vo­natkozásában is, mint azt vár­tuk, felmértük, s egy kicsit élénkbe szaladt az élet. Mi azt mondjuk: tanulj, mert a szocialista hazának ta­nult, művelt munkásokra, pa­rasztokra van szüksége. A vá­lasz: tanulnánk, de hol? Igaz, nem úgy értettük ezt a tanu­lást, hogy minden általános iskolát végzett gyerek menjen gimnáziumba. Itt is érvényes, ami az egyetemre: a legjob­bak, a legalkalmasabbak. Mert így a jó, így a helyes, így lesz valóban az érettségizett diák valóban érett, az egyetemet végzett valóban alkotó értel­miségi. A megoldás természetesen nem jöhet egyik napról a má­sikra. A megoldás kulcsa az ecsédiek kezébe van, s ez nem holmi felelősségvisszahárítás. Az ipar mellett jól dolgozó, termelékeny és olcsón termelő mezőgazdaságra is szükség van. Csak e két fő nemzetgaz­dasági ág teremtheti meg a művészet, a kultúra, az okta­tás további fejlődésnéek gaz­dasági alapjait: az új gimná­ziumokat, általános iskolákat, még modernebb és megfelelő mennyiségű szemléltető eszkö­zöket. Ecséden 1961 tavaszán ha gyökeresen még nem is, de igen erősen megváltozott a helyzet, ami a tanulást, a tud- niakarást illeti. A fejlődés ör­vendetes és biztató. Es ebben elvitathatatlan érdemei van­nak a szövetkezésnek — még akkor is, ha egyesek tamás- kodva olvassák az efajta meg­állapítást. Ma még tamáskod­nak, holnap már ők vallják majd büszkén: így volt és lám annak köszönhető, hogy ma így van. Gyurkó Géza Tervet készítenek a hatvani járás mezőgazdasági bemutató üzemei A közelmúltban a megyei ta­nács mezőgazdasági osztálya! tanácskozásra hívta össze a : megye mezőgazdasági bemuta- ; tó üzemeinek szakembereit. Az ; értekezleten megvitatták, mi-; lyen segítséget adnak a terme­lőszövetkezeteknek a korszerű : agró- és zootechnikai módsze­rek elterjesztéséhez. A hatvani járásban a nagy- ; gombosi tangazdaság és a hat- ; vani Petőfi Tsz került a bemu- ; tató üzemek sorába. A nagy- : üzemi gazdálkodás tapasztala­tait ez a két gazdaság adja át; a járás és város 20 termelőszö­vetkezetének. A Hatvani Járási Tanács : mezőgazdasági osztálya keddre : tanácskozásra hívta össze a be- ; mutató üzemek szakembereit: és a propagandafelelősöket. Itt ; határozták el: közösen készítik ; el a munkatervet, közösen ; szervezik meg a szövetkezetek ; tapasztalatcsere-látogatásait a; nagyobb kampánymunkák be- ; indulása' előtt. RÖVIDEN TOKIO: Legújabb divat: az esernyő ; fogantyújába szerelt rádió. An- ! tenna: az ernyő fémváza. ★ FORT-LAMY: ötszáz kilométer távolságból; látható kék és élénkvörös fény- : jelenségek közepette nikkelt, ; vasat és aranyat tartalmazó! meteorit csapódott be a siva- ; tag homokjába. ★ MOSZKVA: Százezer példányban jelenik ; meg a Picassoról szóló könyv;; 70 000-ben Pasteur életrajza. ; Idén négy Simeon-kötetet ad- ; nak ki orosz nyelven. ★ NEW YORK: Gyógyszertárak árusítják reuma-ellenes tejet. ★ A legújabb divathóbort: mu-J zsikáló kézelőgomb. Vasárnapi jegyzetek A háború kárvallottjai Aíár több mint másfél évtized „messzeségéből” nézhetünk vissza a népek nagy vérfürdőjére, a háborúra, amely óriási tomboló vészként söpört végig városainkon, falvainkon és ma is megtalálható, maradandó emlékeztetőket hagyott. Hagyott hídesonkokat, amelyeket most emelnek ki a Dunából, s ha­gyott mély sebeket az emberek lelkén és testén egyaránt. Sokan viselik még e sebeket. El nem múló fájó emlékként él még ma is az eltűnt férj, az idegen földben, idegen érde­kekért elpusztult apák emléke. A lélek sebei nehezen gyógyulnak, még a legodaadóbb segítség, részvét is nehezen hoz gyógyírt rá. Hát még ha ezt sem kapják meg. Emlékezzünk. A hadiözvegyek, hadiárvák, akiket a hivatalos nyelv hadigondozottak néven emleget, va­jon mit kaptak legdrágább áldozatukért azoktól, akik halálba küldték szeretett férjüket, apjukat? A háború éveiben gya­korta vágták oda az élelemért, segélyért folyamodó hadi­özvegyeknek: pénz nincs, segély nincs, minden kell a front­nak. És ha éhező gyermekeikre hivatkoztak, készen volt a vá­lasz: mi tudjuk, mit jelent hadiözvegynek, hadiárvának lenni, de segíteni nem tudunk. Ez persze, nem szárította fel az öz­vegyi könnyeket, nem adott kenyeret az árvák számára. S ki ne emlékezne azokra a mankón bicegő, vagy bevar­rott kabátujjú, kolduló számkivetettekre, akik a szegény hadi­rokkant szomorú jeligéjével apelláltak az emberek jó szívére. Való igaz, közülük néhányan trafiknyitási engedélyt is kaptak (ha volt pénzük rá), másokat kosárfonó műhelyekben helyez­tek el, de mily kevés volt eme „szerencsések” száma a rok­kantak tömegéhez képest. Azóta, hogy azok a végzetes, golyók kioltották a férjek életét, hogy nyomorékokká sebesítették az embereket, más­fél-két évtized múlt el, nincsenek utcáinkon kolduló hadi­rokkantak, nem álldogálnak hadiözvegyek alamizsnáért kö­nyörögve a hivatalok előszobáiban. Ki gondoskodott róluk, ki feledtette velük a fájó sebe­ket, ki törődött életük szebbé tételével, s ki gondol ma is rá­juk, hogy egykori nyomorúságukból így kiverekedhettek? Van aki törődik velük. Bár férjeiket idegen imperialista érdekekért hurcolták háborúba, most, másfél évtizeddel ké­sőbb lelkiismerettel, nagy gondossággal ügyelik a hadigon­dozottak sorsának alakulását a helyi tanácsok. Nemcsak hiva­talból, de szívből, emberséggel, erkölcsi és anyagi támogatást nyújtva. Heréden például 24 hadiözvegy és 8 hadirokkant szociális helyzetéről tárgyal a tanács szociális állandó bizottsága. S jól­eső érzéseket kelt megállapításuk, hogy a háború kárvallott­jai megtalálták életük célját, nem szenvednek hiányt semmi­ben. Legtöbbjük a falu termelőszövetkezeteiben dolgozik, rendszeresen megkapják pénzbeli járandóságaikat az államtól, s baj esetén minden segítséget megkapnak a nagy közösségtől, amelynek tagjai igyekeznek gyógyírt találni a hadigondozot­tak testi és lelki sebeire. * Azt olvashatjuk, hogy rövidesen újból megvizsgálják a hadigondozottak helyzetét, nehogy szükséget érezzenek vala­miben. S ez a törődés, ez a figyelmesség azt mutatja, hogy a falu vezetői, közössége magáénak vallja a háború kárvallott­jainak örömét, gondját. Ez a törődés, segítőkészség minden álhazafias szólamnál, könyöradománynál jobb orvosságnak bizonyult a háború ütötte testi és lelki sebek gyógyítására. Kovács Endre AWAA/W^AW'WWvWVWWVWWv'WWWWWVyAAAAA^VWWAAWA/VA Ünnepre készülnek a szűcsi úttörők A SZŰCSI Általános Iskola tanári szobájának egyik asz­talán selyemszalag, félig kész felirattal: „Szeretettel kö­szöntjük az újonnan avatott úttö...” A szöveg még hiányzó részét nem nehéz kitalálni. A feliratos szalag csak az úttörő­avatásra készülhet. S arra, va­lamint az úttörők nagy ünne­pére, a nemsokára sorra ke­rülő 15. évfordulóra készül­a„BARATSA$ KŐOLAJ VE ZETEKfh ______ . .»koohjreretek maggarorsrag/ szakasza X f ill köp la/ finomító fgjjté?/, köotymezö CS ’‘Csehszlovákia „ " \á=Magyarorszég NDK-Mémef Demokratikus Köztársaság S< v - 500 1000 1500 k« z‘ A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 1958-ban hozott határozata alapján a Né­met Demokratikus Köztársaság, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország, válamint a Szovjetunió között kőolaj távvezeték-rendszer építését kezdték meg a múlt év folyamán. A három népi demokratikus ország, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság vegyipari termelése ugyanis rendkívül fellendül az elkövetkező évek során és, fűtőanyag­gazdálkodásuk is jelentős mértékben korszerűsödik; ezért a Szovjetunióból származó kő- olajimportjuk 1965-re — számítások szerint — eléri a 15 millió tonnát. A vezetékrendszer megépítése lehetővé teszi, hogy a kőolaj szállítási költsége az egyharmadára csökkenjen. A „Barátság Kőolajvezeték” összhosszúsága megközelíti az 5000 kilométert, s a föld leghosszabb távvezeték-rendszere lesz. A Szovjetunióból a volgántúli kőolajmezőkről kiin­duló távvezeték Mozir városánál kettéágazik egyrészt az NDK és Lengyelország, másrészt Csehszlovákia irányába. A vezeték-rendszer ez utóbbi szakaszából Csehszlovákiában Sahy (Ipolyság) körzetében ágazik le, illetőleg lép hazánk területére a Magyarországon több mint 160 km hosszúságban futó kőolajvezeték. A vezeték-rendszer magyar szakaszán. Drégelypalánk és Százhalombatta között a munkálatok május közepén már elkezdődtek. A távvezeték segítségével hazánkba évente több millió tonna kőolaj érkezik, melynek feldolgo­zása részint a most építés alatt álló százhalombattai kőolajfinomítóban, részint pedig a szö- nyi finomítóban történik. nek maguk az iskolában ta­nuló gyerekek is hosszú hó­napok óta, de most a legna­gyobb izgalommal. Nagy esemény egy mozga­lom életében másfél évtized eredményeinek, sikerekben gazdag harcainak megünnep­lése, s különösen az úttörő­szervezeteknél. Az ő életük­nek ugyanis növekedésükkel, eszesedésükkel arányban, szer­ves részévé vált ez a nagysze­rű mozgalom, amely alapot ad minden gyereknek ahhoz, hogy majdan igazi, szocialista em­ber válhassék belőle. Itt, Szűcsiben is úgy készül­nek tehát az emeletes, modern iskola tanulói, hogy jelentő­ségéhez mérten valóban szép­pé, ünnepélyessé tudják ten­ni az úttörőszervezetek meg­alakulásának tizenötödik jubi­leumát. A hónapokkal ezelőtt meg­indult készülődés részleteit túlságosan hosszas lenne le­írni. Egész kötetet tenne ki, ha elmondanánk, hogyan tel­jesítették az úttörők a 15 vál­lalást, milyen nagy lendülettel indultak neki a próbák letéte­lének. MOST AZONBAN sokkal érdekesebbnek ígérkezett az utolsó készülődések utáni ér­deklődés. Körte Ilona, az is­kola úttörővezető tanárnője, szinte nem is győzi sorolni: — Először is úgy tervezzük, hogy június 11-én a jubileu­mi ünnepnapon ünnepélyes csapatgyűlést rendezünk dél­előtt fél tíz órakor, amelyen a többi között felolvassuk a díszparancsot, jutalmakat, aján­dékokat osztunk, majd lebo­nyolítjuk az új úttörők avatá­sát — mondja. — Délután sport- és kultúrműsort rende­zünk, este pedig nagy tábor­tűzre hívjuk meg a község la­kosságát. Szép program ez már így magában is. Mert az ünnepsé­gek délelőtti részének lebo­nyolítására való felkészülés is sok munkát igényel, de hozzá ott van a délutánra tervezett műsor is. Az iskola tanárai hetekkel ezelőtt megkezdték tehát a gyerekekkel együtt a „gyűjtögetést”, jeleneteket, táncokat, dalokat válogattak ki a műsorhoz. Aztán megkez­dődött a tanulás is. Az őrsök, rajok tagjai szinte egymással vetélkedve készülődnek azóta is az évforduló nagy ünnep­ségére. A piros nyakkendős tanulók azonban meglepetést is tarto­gatnak június 11-re. Az esti tábortűzhöz maguk állítják! össze a műsort és titokzatosan elvonulva folynak a próbák. E műsor betanulásának a „lelke” Szerencsés János, az Előre őrs egyik rajvezető­je. Az ő szorgoskodása nyo­mán adják elő például drama­tizálva az egyik úttörőéneket a tábortűznél, amely a tábori konyhákról szól. Ö lelkesí­tette a Petőfi őrsöt is, amely az András póruljár című kis jelenetet tanulja nagy szorga­lommal. Az V—VI. osztály pedig közösen Csinn-bumm cirkuszra készül. A szülők már nagy gond­ban vannak az úttörőegyen­ruhák beszerzésével, felszere­lések kiegészítésével kapcso­latban, az iskola vezetői pe­dig, egyelőre ugyan még ti­tokban tartják, de már tud­ják, kik kapnak kitüntetést az évfordulón, kiváló úttörő­munkájukért az iskolások kö­zül. A LEGNAGYOBB öröm természetesen akkor érné a szűcsi úttörőket, ha másodszor is a KISZ központi bizottság kiváló úttörőcsapata cím büsz­ke tulajdonosának mondhat­nák magukat. Ezt a címet ugyanis egy alkalommal már elnyerték, s azóta is emlékez­nek rá, milyen sokat jelentett a csapat további munkájában a siker tudata. Ha ez az óhaj teljesülne, akkor maradéktalan lenne az öröm, s kezdődhetne a készü­lődés a 10 napos mátrafüredi táborozásra. <m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents