Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-11 / 84. szám

1961. április 11., kedd népüjsag Minden család és családtag részt vesz a közös munkában a szibalmi Petőfi Tsz-ben I SZIHALMON, a Petőfi __________| Tsz gaz­daságában is nagy változásokat hozott az idei tavasz. A jó idő szinte megsokszorozta a mun­kakedvet, g a tagság nagy szorgalommal és lendülettel látott munkához. A hatalmas felszántott táblák, a sarjadó tavaszi vetések minden szónál ékesebben bizonyítják ezt... — Nagy szükség is van most minden igyekezetre — mondja Hajas elvtárs, a szövetkezet agronórnusa — hiszen az idén jobban, s mondhatjuk úgy is, sokkal jobban akarunk gazdál­kodni, mint tavaly. Valóban, szükség is van a jobb munkára, mert eddig a járás gyengébben működő ter­melőszövetkezetei között em­lítették a szihalmi Petőfi ne­vét. Rossz volt a munkaszerve­zés, kezdeti nehézségekkel, munkaerőhiánnyal küzdöttek. A földek egy része műveletle­nül maradt, s a zárszámadás­kor joggal vonhatták le a szo­morú tanulságot: ha jobban dolgoztak volna, több is jutott volna mindenkinek. A szövetkezet vezetői a tag­sággal karöltve már az év ele­jén hozzáláttak az új gazda­sági év helyes megtervezésé­hez, az erők egyenletes és terv­szerű elosztásához, s az eddi­giek is azt- mutatják, hogy va­lóban kezd helyrezökkenni a szövetkezet élete, közös mun­kája. Igen biztató és sokat Ígé­rő a legutóbbi közgyűlésük eredménye is, ahol a földterü­let felosztásáról, a nyári mező- gazdasági munkák családokra való szétosztásáról volt szó Ezen a közgyűlésen mindenki megértette, hogy a szövetkezet 2138 holdas földterületét meg kell dolgozni a 390 tagnak. Mintegy 400 hold földdel gya­rapították a gazdaságot az új belépők, jóllehet, ugyanakkor a 140 új belépő munkaereje is sokat segít majd. Szükség van tehát minden épkézláb ember munkájára, mindenkire számít a szövet­kezet. A nyár folyamán leara- tásra vár mintegy 1000 hold kalászos, közel 500 holdat tesz ki a kapásnövények földterü­lete, ugyanakkor a kertészet, a takarmánynövények betakarí­tása és a többi soron levő munka is sok-sok munkaerőt igényel. Ezért szervezte meg a vezetőség a 17 munkacsapatot, s ezért osztotta fel köztük, il­letve a családok között a meg­művelésre váró földterületet. és igaz­ságosan történt ez a felosztás, hiszen előzőleg minden tagot és csalá­dot megkérdeztek, mennyit tud, és mennyit akar az idén megdolgozni. Az egyes tagok, illetve családtagok vállalásait munkacsapatonként összesí­tették, s ezek után most már biztosítottnak látszik minden talpalatnyi föld megművelése A munkafelosztás után. fel­kerestük Boda Istvánt és csa­ládját, akik a szövetkezet leg­szorgalmasabb dolgozói közé tartoznak. Az a kérdésünk és kérésünk a családfőhöz, hogy mondja el, milyen munkák elvégzését vállalták, és ho­gyan tudják niajd teljesíteni a kötelezettség rájuk eső részét. — Először is kezdjük azzal — mondj;* Boda István —, hogy én a Családommal együtt az idén is ki akarom venni ré­szemet a htunkéból, és szeret­nénk többét dolgozni, mint ta­valy. A területkiosztásnál vál­laltuk egy fél hold cukorrépa kapálását. Dohányból, burgo­nyából 400—400 négyszögöl jut ránk, de falán a legtöbb mun­kát a kukorica kapálása adja számunkra, hiszen ebből 5 hol­dat vállaltunk. Ha jól összeszá­moljuk, mintegy 8 hold kapál- nivalóval kell megbirkóznunk a nyár folyamán, ugyanakkor természetes, hogy az aratásban is szükség szerint részt ve­szünk, amennyiben nem lesz elegendő gépi segítségünk. Mi a biztosíték arra, hogy Boda István családja valóban ura lesz adott szavának, és el­végzik a munka rájuk eső ré­szét? A szövetkezet vezetői, de a tagok is igen jól tudják, hogy Boda István szorgalma és munkaszeretete nem ismer akadályt. Az elmúlt évben is feleségével együtt dolgozta át a nyarat,' s ugyanakkor a lá­nya is a szövetkezetben dolgo­zik. O maga is büszkén mond­ja el, hogy a múlt évben 930 munkaegységet teljesített csa­ládjával együtt, s egy-egy hó­TERVSZERÜEN napi munkájuknak átlagkere­sete meghaladja a kétezer fo­rintot. Az idén ismét nagy szoíga- lórruttai és lendülettel látott munkához Boda István. Több mint 15Ó munakegységét tel­jes:'teil már eddig, s bármi­lyen munkát rábíznak, mindig becsülettel elvégzi. Jelenleg éppen fogatos, de a nyár fo­lyamán a zsákolásoktól kezd­ve egészen a takarmánybeta­karításáig mindenhol ott lesz. Az ő munkája égyik biztosíté­ka a vállalt földterület meg­művelésének, mert a növény- ápolást munkák idején 6 eke- kapázza a kukoricaföldeket. Ezzel a munkával elősegíti azt, hogy családja élvégezze majd az öt hóid kukorica ka­pálását, ugyanakkor a több! családok növényápölási mun­káit is megkönnyíti és előse­gíti. példája BODA ISTVÁN ésete és nem egyedülálló a szihalmi Petőfi­ben, hiszen hózzá nasonló szorgalmas tagok és családok tömkelegé végzi el a nyár fo­lyamán a mezőgazdasági mun­kák jó részét. Nem marad többé megműveletlen terület ebben a szövetkezetben, amire bizonyítékul szolgál a tagság megnövekedett szorgalma és igyekezete, no, meg az is, hogy Boda István példájához ha­sonlóan mindén szövetkezeti tag bevonja az egész családját a közös munkába. Császár I Megalakult a Magyar Autóklub Heves megyei csoportja Vasárnap reggel Moszkvics, Skoda és Wartburg autók „húztak” sűrű sorokban Eger félé. Kilec órára egy talpa­latnyi szabad hely sem volt a Knézich Károly utcában, két sorban álltak a CA, CB és CE jelzésű magánautók a Mina­rettől a volt káptalan udvarig. Környei László, a közleke­dési rendőrség vezetője a bal­esetelhárításról, a szabályos és kulturált közúti járműforga­lomról tartott tanulságos és közvetlen hangú előadást, majd az Ezüstsirály nem indul című kisfilmet vetítették a Bródy-mozi helyiségében. A filmvetítés után dr. Kiss István, a Magyar Autóklub budapesti kiküldötte ismertet­te az elnökség határozatát, hogy a Heves megyei autósok kérésére megala­kítják a Magyar Autó­klub Heves megyei csoport­ját és ezen belül Gyöngyösön és Hatvanban is helyi csopor­tot hoznak létre. Az autósok egyhangúlag 16 főből álló megyei elnökséget választottak. Elnök Vadász Károly, elnökhelyettes Rabecz Lajos (Hatvan), titkár Milák Géza lett, a másik elnökhe­lyettest Gyöngyösön a napok Az mindig érdekes, ha valakiről olyanról írnak könyvet, aki még él. Az még é rde­kesebb, ha az a va­laki nem akármilyen valaki volt, hanem olyan valaki, akiről külön is érdekes könyvet írni. Ez a véleménye annak tábornoknak, ak, most egy elnökről ír könyvet, abból a lo­gikus tényből kiin­dulva, hogy csakis ő, a tábornok írhatja meg ezt a körcyvet, mert ő ismeri a vilá­r nököt: Eisenhower tábornok, Eisenho-wer a volt elnököt. Ma­gyarán mondva ma­gáról írja ezt a köny­vet, amely minden bizonnyal érdekes lesz, megkapó lesz és legfőképpen hiteles. Egy tábornok nem hazudhat, ha egy el­nökről ír. Csak egy dologtól félek: hátha úgy Írja ezt a könyvet a tá­bornok: hogyan poli­tizált az egykori el­nök? Mert akkor két­szer is jaj az olva­sóknak! ban fogják megválasztani. A vezetőség ügy határozott, hogy havonként egyszer rend­szeresen klubnapot. tartanak. Az első összejövetelt május 4- én 18,30-kor rendezik. A tag­ság részére idejében külön meghívót küldenek ki. GONDOLAT MORZSÁ K és szép dallamú számok 1/ t ne emlékeznék a nadrágszijnyi földekre, a kcs- ' kény barázdákban botladozó tehénkékre? Minden falu határában ez az általános kép fogadta az embert — az egyéni gazdálkodás idejében. Ma már aligha látni. De rnezs- gyétlen tájat annál inkább. És dübörgő traktorokat, mélyek- \ nek meghónósodásával eltűntek a barázdákból a tehenek. Megyénk minden falujában, városában — Mátraszentimre, Parádsasvár és Szarvaskő kivételével, ahol a mezőgazdasági \ földterület elenyésző és jelentéktelen — közös gazdaságokba tömörültek a földművelők. Amerre csak járunk, megyeszérte mindenütt serény, szorgalmasan munkálkodó emberek se­regét látjuk a termelőszövetkezetek hatalmas tábláin. Én még élesein és tisztán emlékszem egy apám mesélte felejthetetlen epizódra.,. Nagyapám — apám apja —, akit én már nem Ismerhettem, „kisbíró” volt a faluban, min­denki cselédje, mindén rangosabb zsirosgazda lábakapcája. Ha nem járta a* falu utcáit dobbal, ott kellett dolgoznia a bíró házatáján. Htjára legtöbbször fia — apám — is el­kísérte, s ő vérté a dobót. Egy ízben a bíró udvarában dol­gozgatott az öreg „kisbíró”, s fia ott ődöngött mellette, éhesén. A fiú látta, hogy főtt krumplit önt a bíróné a disznók vályújába. Mikor az asszony eltűnt az ólak méllől, apám odalopakodott a vályúkhoz és három-négy szem krumplit elcsent a disznók elől. Vesztéré tette, mert meg­látta. a bíró feleségé és artikulátlanul ráordítotl: „Szemte­len kódisü, már a disznókat Sé hagyja enni, az elől is el­szedi az ételt!" És kikergette a „fótos fenekű” gyereket az udvarából. Néhány szem krumpli miatt... Félek a számoktól, félek a statisztikáktól, högv kivész belőlük az élet füze, de most mégis számokat szerétnél; ontani az olvasó élé. Szép dallamú, meghitt számokat. Kiss Gábor, a tiszanánai Petőfi Tsz tagja egy év alatt 1Ö12 munkaegységet teljesített, s ennek alapján 26 243 fo­rint részesedést ért el; természetbeni juttatást 12 181 fo­rint értékben kapott, pénzbeni részesedést 14Ö62 forintot. Bocsi János, a füzesabonyi Petőfi Tsz tagja — négy­tagú — családjával összesen 1657 munkaegységet teljesí­tett, készpénzben 28 ezer forintöt kapott, természetbeni részesedése 52 5ÓÖ forint értékű volt. És sorolhatnánk tovább, hiszen a szép eredmények bőséggel akadnak. De csak egyetlen adatot, befejezésként: megyénkben 57 765 parasztcsalád dolgozik, Az egy családra eső földmennyiség 6,5 kataszteri holdat tesz ki. Ez azt je­lenti, hogy minden szövetkezeti család a középparaszti gazdaság nagyságrendjét megütő földterülettel rendelke­zik és így Heves megyéből a szegény- és kisparaszti rétég teljesen eltűnt. Elmondhatnánk azt is, mennyi házat, mennyi új házat építettek faluszerte a termelőszövetkezeti mozgalom bein­dulása óta. Elmondhatnánk, hogy csak az elmúlt évben mit építkeztek termelőszövetkezeteink' is — az ember be­leszédül, ha végiggondolja — de ez- a kevés adat is kellő­képpen igazolja „jóslatainkat”, hitünket: mennyire élet­képes a szocialista mezőgazdasági nagyüzem, mennyi szé­pet és jót rejt magában az új paraszti életforma, paraszti jövendő, melynek távlatai most kezdenek kibontakozni falvainkban.., . ' Pataky Dezső \z egri ifjúsági boll gazdái Csőke Erzsébet, a pénztáros a boltban. Végig zöld út Ezt az önkiszolgáló polcot > társadalmi munkában festet* > tiik 1c — mondja Virág Rozá* illa. Bajza Ilona is szívesen dől* > gozik az ifjúsági boltban. Bóía Ferenc az egyetlen fiú. Tizenhat éves és második éve tanuló. — Az igaz, csak né­gyes vagyok, de még leszek je­lesrendű is. (Kiss Béla felvételei! i lefelé kell mennie, Lejtőn. . Ufas! Mozdony zevető! Ez a te örömed. ★ ESTE INDULUNK vissza­felé Putnokról. Éjszakai uta­zás a mozdonyon! Milyen le­het ez? — semmilyen. Éjszaka semmit sem lehet látni, a gép alig pislogó lámpáinak fényé­ben még a sínek is nagyon halványan fénylenek ... ... Az utas... Az utas a ké­nyelmes kocsiban: kártyázik, megvitatja az NB I. állását, vagy éppen szépeket mond a szomszédnőjének ... Lehet is, alig ülnek a kocsiban, s kint olyan szabályosan, olyan slá­gerbe kívánkozóan ragyognak a csillagok. • \ S a vonat, ahogy nyeli a ki­lométereket, kattog. Kitt-katt, kitt-katt, dübörög, s rohan egyik rövid sínről a másikra. Egyszer csak egy nagyobb, egy hangosabb kattanás, s utána, mintha valami rugalmas vas­lemez esett volna a küllők kö­zé, furcsa zaj szüremlik ki a kerekek közül. — Már megint vacakolnak ezek a vasutasok — mordul­nak fel az utasok. Csak az ál­lomáson derül ki, hogy elsza­kadt a rúgószorító csavar. Anyaghiba. Csak nagyobb baj ne legyen — mondja a fűtő. — Mehetünk lassabban is — nyugtatja meg a mérnök. — Be kell érnünk tíz óra előtt — fejezi be a beszélgetést a veze­tő — s be is érünk. A szerelvényt nem tartóz­tatta fel semmi. A rossz síne­ket kicserélték, a korhadt talp­fák helyére újakat tettek — már előttünk két órával, „vo­natmentes” időben. Még egy jelző sem állt tilosra, minden állomásra időben beállhatott s elindulhatott a vonat. Ahogy a vasutasok mond­ják: „végig zöld út” volt. ESEMÉNYTELEN. De ezért az eseménytelenségért a sínek közt. az izzó kazán mellett, a vasúti irodákban, a fútőház- ban kemény munkát végeztek a közlekedés névtelen munká­sai: a vasutasok. Krajczár Imre IZZAD A FÜTÖ. Gyakran kinyitja a kazán ajtaját, s rak­ja rendületlenül a szenet Az ajtóból pokoli hőség csap ki — őt nem zavarja. Én gyorsan odébbállok, s megfogódzko­dom egy tuskószerú tünemény­ből kiálló rudacskába. — En­gedje el, még mielőtt lefékez­ne — mondja Soós László mérnök. A fékbe kapaszkod­tam meg, ha meghúzom, azon­nal leáll a vonat. Hátrább lépek. A kiálló ka­rok, kerekek, az üzemfeszmé- rő, a tartály-feszmérő és a légfék-feszmérő üvegjei néz­nek farkasszemet velem, s hát­ratett kézzel állok a vezető mögött. A mónosbéli állomáson vi­zet veszünk, pár percig áll a vonat. — Nem tudom, mi lesz itt a nyáron — mondja a mér­nök — mikor megnövekszik a forgalom és nem lesz elég víz. Duzzasztani kellene a patakot, amely a derítő-rendszert és a tartályt táplálja, de ehhez nem járul hozzá az Egercsehi Bá­nyaüzem. Az utasok is kihasználják a várakozást, kiszállnak, s „el­lepik” a kutat. Lassan szállin­góznak vissza. Már indulni kel­lene — néz az órájára a ka­lauz is, de a kedves közönség nem nagyon igyekszik, ráér­nek, a szilvásváradi üdülőbe mennek. Egyik lábukat a lép­csőn tartják, a másikkal a föl­dön állnak, s beszélgetnek, búcsúzlkodnak. Végül csak fel­száll mindenki, a kalauz is megnyugszik. No ez nem tart sokáig, csak addig, míg meg nem találja azt a fiatalasz- szonyt, aki gyorsvonat! jegyé­vel párnás kocsiba szállt. Nem volt hajlandó megfizetni a pár­nás pótdíiát, az igazolványát se adta oda. Hiába vitázott a kalauz — az lett a vége, hogy Nagyvisnyón be kellett kísérnie az állomás­főnökségre. Szuszog a vonat, hátul is hallani az erőlködését, míg fel­ér az Örömed-tetőre. Ez a Bükk hegység vízválasztója. Onnan ered a neve, hogy: bár­melyik oldalról indul is el az ember, ha ide felér, már csak MAR ÖT CSAJA vesztegelt a 325-ös mozdony az egri Fűtő- házban, mikor a putnoki sze­relvény elé állt. No, nem pi­hent. addig csak nem engedték „kihűlni”. „Melegen” tartották. Sokba kerül egy mozdony be- fűtése, legalább 220 forintba. Addig a mozdonyt is átvizs­gálták, mindent rendben talál­tak, s két óra előtt pár perc­cel... Pardon! Vasúton va­gyunk: 13,57-kor elindult a vo­nat. Hat személykocsi, két te­her- és egy poggyászvagon. Kígyózik a vonat, nagy ív­ben megkerüli a várost, s az ablakból a vár környéke és a Tihamér olyannak túnik a szi­porkázó tavaszi napfényben, mint egy alacsony, sűrű tera­szokra épült mediterrán nya­ralóváros. A mozdonyra akarunk fel­szállni, de előbb át kell öltöz­ni overálba, mielőtt a csupa olaj. csupa korom gépbe be­szállhatunk. A vezető és a fűtő kihajol­nak a gépből, s hol egyikük, hol a másikuk pillantja meg a sínek mellett álló sakktábla­sarok szerű jelzőtáblát: s a masiniszta sípol. — Sok a ka­nyar, sok átjáró vezet a síne­ken, nem akarnak elütni sen­kit. — És eddig sikerült elkerül­ni a bajt? 1 — Eddig igen. csak a múlt évben ütöttem el egy kacsát. — Mennyi ibolya... — gyö­nyörködik a vezető az egyik pillanatban, de a másikban már a fűtő felé hajol, s hivata­los hangon mondja: „szabad”. — Ketten nézik a jelzők állá­sát, így biztosabb. S rohan to­vább a vonat, ha egyáltalán rohanás az a 20,6 kilométeres sebesség, amivel a kis szerel­vény halad. Semmi sem történik, min­den olyan csendes, olyan sza­bályos. Csak útközben nyílik ki az egyik tejkocsi ajtaja, de azt is becsukják, nehogy letép­je a szűk alagút. S beérünk az alagútba. Egy pillanatra elsö­tétül minden, csak a kémény szikra-szentjános bogarai röp­ködnek. — Percekig tart a csil­laghullás ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents