Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-09 / 83. szám

1961. április 9„ vasárnap NBPOJSÄO £gáÉ etfö/kéJéífe.. Csak egy percre pihenj meg rajtuk, kedvés olvasó, s megállapíthatod, hogy üde színfolt, szemet gyönyörködtető látvány és nem utolsósorban kellemes és kényelmes pihenő­hely az egri Dobó téren elhelyezett új padok barátságos sora. Fehér és zöld színben, lakkfestéktől fényesen ragyognak a tér négyszögében. Szinte hívják az elfáradt sétálót, a mész- sziről jött városnézőt, vagy a gyermekét a tavaszi napfény­re kihozott édesanyát. Mondjuk meg őszintén, hogy az eddigi darabos, szögle­tes, minden csínt nélkülöző padok nem illettek bele a tér hangulatába s szinte kiríttak onnan. A most elhelyezett pihenő-padok finoman hajlott ívük­kel, nyugtató színükkel, kényelmes ülőhelyet nyújtva ölelik körül a teret. Az elmúlt ünnepek alatt alkalmunk volt látni az új pa­dokon üldögélő egrieket, a gyermeküket napoztató édes­anyákat s az egy-egy negyedórára helyet foglaló, városné­zésben elfáradt fővárosi, vagy más vidékről idelátogató vendégeinket, amint kevtelve nézték a műemléktemplom építészeti szépségeit, a Dobó-szobor bronzalakjainak mara­dandó látványát, vagy a tér felett felmagasodó s a régmúlt századok történelmét idéző várfalakat. — A szép padok dolgozóinknak készültek, Most már rajtunk a sor, hogy a kényelmüket szolgáló padok sokáig ilyen szépek maradjangk. Kimúljék azokat, ne piszkítsa. ne rongálja azokat senki s a kényelmes pihenés mellett so­káig gyönyörködtessék is szép kivitelükkel, finom kidolgo­zásukkal a rajtuk megpihenő dolgozókat. Vigyázzunk rájuk, mint sajátunkra! , (Csg. L) JÜMlfrL&q, CL LZJLJLthwUL&l Nem, semmi­képpen nem tu­dok nagyobb és megrázóbb, fá­jóbb és édesebb érzést elképzelni, mint a szerelem. Tavasz. Illat. Má­mor. Szerelem. Csupa nagybetűk, csupa együvétar- tozás, mint egy hatalmas, har­monikus virágcso­kor szálai... Igén: Pont olyan. Na­gyon jó a hason­lat. Akaratlanul is nagyon jó ha­sonlatot találtam. A zöldellő dom­bok íve és csípő­vonala, a virágok illata, s a forró le­helet ... A virá­gok násza és a ... Micsoda költő lett volna belőlem, ha tavasszal szülé­tek ... A tavasz és a szerelem cso­dákat mondat ve­lem. Ne higgyetek a szemforgatóknak, én mondom. A szerelem az test is. De higgyétek el, hogy a szere- az lélek is. tgy együtt az igazi, a tökéletes, a szép, az ihletiermő, em­bert boldogitó- nemesítő, csodá­kat tevő... Va­lahogy így mond­ta a költő: az vagy nekem... S itt felsorolta, hogy mi minden ... Földnek víz, és így tovább ... Hiába, nincs művészet szerelem nélkül, s ember sincs. Hát nem csodálatos. A tavasztól és a sze­relemtől megfosz­tani az embert, gyilkosság volna. Olyanok lennénk, mint a Bádogem­ber, mielőtt szívet kapott volna... Ó, szerelem .. . szerelem ... sze­relem, ezerszer elmondanám ezt a szót, mert . oly jó mondani... Ő, a fene egye meg, hozzák a tejbe- grízt. Hogy szeret­tem gyermekko­romban! Hiába, átkozott dolog, ha az embernek már fogai sincsenek és csak beszélni tud a szerelemről... Utálatos egy év­szak ez a tavasz... Hát nemi (egri) madArijesztő A PARADICSOMBAN Aranypihécske Tyúkanyó már napok óta különös izgatottsággal ült a sarokban elhelyezett kotló- fészkén. Türelmetlenül igye­kezett vissza a helyére, ami­kor reggelente leemelte gazd­asszonya egy kis mozgás és etetés céljából. A türelmetlenség okára hama­rosan rájöttünk. Az egyik es­te, amikor már ágyban voltak a gyerekek, a felnőttek pedig csendben olvastak, különös hangok hallatszottak a kam­Udvariatlan idegenvezető Egy női turista panaszára az illetékesek erőteljesen rendreutasították a híres amerikai Niagara-vízesés. egyik idegenvezetőjét. A férfi ugyanis így kezdte magyarázatát: „Hölgyeim és uraim! íme ez a Niagara — de kérem a hölgyeket, ne be­szélgessenek, hogy mindenki meghallja a víztömegek mo­rajlását, amely 20 mérfölnyi körzetben akadályozza a la­kosságot az alvásban.” ! 2 3 4 0 : á 9 U* D ll a 12 a 13 V 14 a 15 a IC 17 a 18 la a 2" * 21 a 22 23 a 24 a 25 a 2fc a 27 a 28 a 2V. a 30 Hl a 32 a 33 a a 34 13 35 ifj 37 a 36 a 3V ÍÜ 41 a 42 a 43 L > Vízszintes: 1. Megindulása a ta­vaszt jelenti. 11. Világhírű olasz filmszínésznő keresztneve. 12. Bri­gád fele. 13. Folyó. 14. Dunántúli bányatelepülés. 15. Bifláz. 16. MK. 17. Folyó. 18. Kiver. 20. NG. 21. Madárhangot hallat. 22. Vissza: al­vással függ össze. 24. Testrészen. 25. Kötőszó. 26. Pörög. 27. Nekiin­dul. 28. Férfinév. 29. Vitatkozik. 31. Állati fekhely. 32. Pedagógus. 33. MV. 34. Szépen kér a kutyus. 35. Kígyófajta. 36. Német prepozíció. 38. Ez a fa cipészszerszám. 39. A víz száz celziusz fokon. 40. Fanyar gyümölcs. 42. GOO. 43. Kutyafi­gura. Függőleges: 1. Homokszigetek a tengerben. 2. Névelővel: tűz. 3. Széphangú amerikai énekes ke­resztneve. 4. Rovarirtópor. 5. Azo­nos magánhangzók. 6. Parlagon. 7. Liba lármázik. 8. Fogkrérmnárka 9. Római pénznem. 10. Idegen fér­finév. 15. Zsörtölődik. 18. Kettő van belőle. 19. özönlik. 21. Állati lak. 22. Folyamágy. 23. Idegen női név. 24. Sötét tónusú. 25. Kutyave­zető. 26. Ház része. 27. Vonalzó. 28. A költő így nevezi a márciusi vize­ket. 29. Szikrázik. 30. Népvándor­láskori nép hazánkban. 32. Eltapos. 33. Táviró. 34.. Szolga — franciául. 35. Cseng ikerszava. 37. Enyém — franciául. 39. De .. . a Robinson írója: 41. 1100 római számmal. 43. Bot két vége. rácska felől, ahol tyúkanyó fészke lett berendezve. Elő­ször Lacika vette észre, aki már félálomba szendergett. — Mi cincog odakint, anyu’ — Ejnye, aludj már, kisfi­am! — szólt anyu. — Bizto­san az Alomtündér játszik ve­led. De aztán alaposabban fi­gyelve, a felnőttek is észre­vették a vékonyka hangot. — Csak nem egér került a lakásba? — Édesanyának ez volt az első gondolata. Ezt a gyanút az is- alátá­masztotta, hogy a cincogó hang mellé gyanús kapara- szás is csatlakozott. Aztán tyúkanyó kotyotászása Édes­apát arra késztette, hogy be­nézzen a kamrácskába. De hiába gyújtotta fel a villanyt, nem látott semmit. A kis sün- dörgő Lacika azonban befu­rakodott, és alig nézett körül, máris örömmel kiáltott fel:-- Nézd csak, apu, mi az az aranyos ott Tyúkanyó alatt? Csakugyan, egy kis sárga gomolyag fészkelődött a jó meleg helyen. — Ni csak, kikelt az első kiscsirke! Lacika boldogan ugrott oda, és nem törődve Tyúkanyó til­takozásával, tenyerébe vette a cseppséget. — Jaj, de aranyos! Édes kis aranypihécske! — dédel­gette. simogatta. csaknem agyonnyomta a nagy szereiéi­ben. Amikor végre kiélvezte a nagy örömöt, visszalette Tyúkanyó alá. és aludni (.ért, Álmában sokai mosolygott, s reggel, amikor megkérdezték tőle. mit álmodott, így felelt: — Aranypihéeskével játszot­tam. Aranyrihécskénpk aztán na­gyon jó dolga lett Lacika kü* 'ön gondoskodott mla, tenye­réből »teleette, lágyan simo­gatta. úgyhogy a, kis pihécske is hamarosan annyira hozzá­szokott. mintha kis kutyus lenne. Nézzétek csak, most is sétál­gatnak a kertben. Lacika ok­tatja kis védencét: — Aranypihécske, látod azt a sok zöldet, azokat kicsi pe­relheted. Bekaphatod azt a kö­vér kukacot is. De amit Anyu­kám vetett, azt ki ne húzigáld, mert azért haragszik ám! Halasy László ill POTYAUTAS Egész heti rádióműsor 1961. április 10-től 16-ig. Állandó műsor szám ok: KOSSUTH-RADIO; 1.26: Rá­kóczi induló. — 4.30: Hírek, idó- járásjelentés. — 4.35—7.59-lg: Vi­dáman — frissen! Zenés műsor. 5,00: Hírek, Időjárásjelentés. — — Közben: 6,00: Falurádió. — 7,00: Pontos időjelzés, hírek, idő járás jelentés. — 7.10; Uj könyvek. — 7.25; A budapesti színházak, mozik és hangverse­nyek műsora. — 7.59: Pontos Időjelzés. — 8.00: Műsorismer­tetés. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek, lapszemle. Időjárásjelen­tés. — 11.59: Pontos időjelzés. — 12.00: Déli harangszó, hírek, Idő­járásjelentés. 14.59: Időjelzés. — 15.00: Hírek. — 16.08: időjárás­jelentés. — 16.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! — 19.59; Időjelzés. — 20.00; Esti krónika. Időjárás- jelentés. — 21.59; Időjelzés. —• 22.00: Hírek, néhány perc kül­politika, időjárásjelentés. — 24.00: Hírek, Időjárásjelentés. — 0.30; Himnusz. Utána: Vízjelző­PETŐFI-RADIO: 5.00—8.00-1«: Reggeli zene. — Közben: 6.30: Színházak, tárlatok, és hangver­senyek műsora. — 6.50: Torna — 8.00: Hírek, időjárásjelentés. — 6.10: Műsorzárás. — 14.00: ». lárás- és vízállásjelentés. — 19.08: Hírek, időjárásíelentés. — 21.00: Hírek. — 23.00: Hírek, ídőiárásjelentés. — 23.15: Műsor­zárás. Hétfő, április 10. Kossuth-rádió: 8.10: Pergő rit- íusok. 9.00: Lányok, asszonyok... 20: Operarészletek. 10.10: Az óvo- ások műsora. 10.30: Citera, cim- alom, klarinét- és tárogatómuzsi- a. 10.55: Jebeleanu verseiből. — L.00: Zenekari muzsika. 12.15: A ádió operettjeiből. 13.00: Henri ambert sorsa. Folytatásos re- ény. 13.20: Tánczene. 13.55: Napi- enden. 14.00: Heti zenés kalendá- tum. 15.00: Úttörőhíradó. — 15.30: chubert-dalok. 15.45: Válaszolunk altatóinknak. 16.00: Szív küldi... 7.15: Ötórai tea. 17.45: Iíjúsági őr­járat. 18.00: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. 18.40: Szóljon hozzá. 19.00: Operettest. — 20.24: A Rádiószínház bemutatója: A hét lépés vers legendája. 22.30: Részletek Rossini: Teli Vilmos c. operájából. 23.20: Magyar nóták.— 23.40: Könnyűzene. Petőfi-rádió: 14.15: Népek muzsi­kája. 14.40: Juhász Gyula tanár úr. Szalatnay Dezső írása. 15.00: Köny- nyűzene. 16.00: Külpolitikai kalauz. 16.15: Kamarazene. 16.40: Az arany­gyapjú földjén. 17.00: Szórakoztató fúvószene. 17.00: A több lakásért. 17.30: Részletek Pergolesi: A zene­mester és Poulenc: Therese című operájából. 18.05: Emberekért do­bog a szív. 18.25: Zenekari hang­verseny. 19.45: Édes anyanyel­vűnk. 19.50: Könnyű hangszerszó­lók. 20.00: Népi zene. 20.40: Falurá­dió. 21.10: Tánczene. 21.35: Baráta­ink történetéből. 21.55: Jeney Zol­tán fuvolázik. 22.15: Az Ezeregy­éjszaka mesél. Kedd, április 11. Kossuth-rádió: 8.10: Népi zene. 8.40: Részletek a Szelistyei asszo­nyok c. daljátékból. 9.00: Tulipá­nos láda. 9.20: Kórusok. 9.40: Fú­vószene. 10.10: Zenekari muzsika. 11.00: A második éjszaka. Elbeszé­lés. 11.20: Tánczene. 12.15: Opera­részletek. 13.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. 13.20: Szimfonikus zene. — 14.00: Dalol a világ ifjúsága. 14.15: Fiatalok Zenei Újságja. 14.40: Nem boszorkányság — technika. 15.10: Egy falu — egy nóta. 15.30: Élő­szóval — muzsikával. 17.35: Szót kérünk... 17.55: Petri Endre zon­gorázik. 18.15: Neve: Adolf Eich- mann ... 18.30: Tánczene. — 19.05: Gyári sziréna. 19.25: Áriák és ket­tősök. 20.25: Szigetek dalai. 21.05: Esti sugárkoszorú. 21.45: Új nép­zenei felvételeinkből. 22.15: Mai szemmel... 22.25: Közvetítés a Nizzai Fesztiválról. 23.25: Operett­részletek. 0.10: Éji 'zene. Petőfi-rádió: 14.15: Könnyűzene. 15.15: Ének a pesti ligetről. 15.20: Majakovszkij: V., D-dur szimfónia. 16.05: Tánczene. — 16.40: Európai út. Regényismertetés. — 17.00: Az Állami Népi Együttes énekkara énekel. — 17.15: Időszerű nemzet­közi kérdések. — 17.25: Leo Fall operettjeiből. — 18.05: Balalajka­hangverseny. — 18.30: Mesterek, legények ... — 19.05: Könnyűzene. 20.00: Nyilvános Liszt-est a stúdió­ban. — 20.45: Liszt Ferenc levelei­ből. — 21.50: Győzelem a „mélysé­gi mámor” felett. — 22.00: Táncze­ne. — 22.30: Az Ezeregyéjszaka me­séi. Szerda, április 12. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrész­letek. — 9.00: Mostohaapa. Elbeszé­lés. — 9.20: Könnyűzene. — 10.10: Úttörő-híradó. — 10.30: Földi ven­dégjáték. Rádiódráma. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Henri Lambert sorsa. Regényfolytatás. — 13.20: Mozart: G-dur szonáta. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Oláh Kálmán népi zenekara ját­szik. — 14.40: Massenet: Cid — ba­lett. — 15.10: A bűvös doboz. Rádió­játék. — 16.00: Tánczene. — 16.30: A barátság hullámhosszán... — 16.40: Fúvószene. — 17.15: Szív kül­di.. . — 17.50: Gondolat. — 18.30: Népdalcsokor. — 19.05: Kerekasztal. — 19.20: Szívesen hallgattuk. — 21.20: Szimfonikus zene. 23.05: Könnyű esti muzsika. — 0.10: Kó­rusok madrigálok. Petőfi-rádió: 14.15: Kórusok, hang­szerszólók. — 14.40: Orosz nyelv­lecke. — 15.00: Egyvelegek. — 16.05: örökkévalóság. — 16.30: Zenekari muzsika. — 17.15: Az atommag drá­mája. — 17.35: Kamarazene. 18.05: Tánczene. — 18.35: Rádióegyetem. — 19.05: Népi zene. — 19.30: Orvosi tanácsok. — 19.50: Bortók az én szememmel. — 20.40: Falurádió. — 21.10: Vidám játékok zenéjéből. — 21.45: Engem kitanítanak. — 22.00: Boito: Mefisztofelesz — prológ. — 22.25: Az Ezeregyéjszaka meséi. III. rész. Csütörtök, április 13. Kossuth-rádió: 8.10: Tánczene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Prücsök. Mesejáték. — 9.35: Operaáriák. — 10.10: Napirenden. 10.15: Könnyű zene. — 11.00: líádiö- egyetem. — 11.25: Népi zene és kó­rus. — 12.15: Szórakoztató zene. — 13.00: A gépparkösszetétel és a lét­szám megoszlás változása. — 13.10: Zenekari muzsika. — 13.50: A tör­ténelem legszebb napja. — 14.00: Fúvószene. — 14.30: Operettrészle­tek. — 15.10: Könnyű zene. — 15.35: A tudásnak teszek panaszt. 16.00: Egy falu — egy nóta. — 17.00: Hí­rek. Külpolitikai kérdésekre vála­szolunk. — 17.15: Klasszikus ope­rettek. —* 17.45: Lányok, asszonyok. — 18.00: Tánczene. — 18.35: Ifjú Fi­gyelő. — 18.55: Erkel: Hunyadi László. Háromfelvonásos opera. — 21.10: Tanítóknak, tanároknak. — 22.30: Népi zene. — 23.00: Kamara­zene. — 0.10: Könnyűzene. Petőfi-rádió: 14.15: Fátyol József klarinétozik. — 14.30: Szimfoni­kus zene. — 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 16.05: A boldog élet. — 16.30: Birkás Lilian operaáriá­kat énekel. — 16.50: 1000 szó oro­szul. — 17.00: Tánczene. — 17.15: Az Alpok kapui. — 17.30: Részle­tek a Vasas-együttesek Zenei Fesz­tiváljának műsorából. — 18.05: Al­bán népballadák. — 18.20: Wehner Tibor és 'Meizl Ferenc hangverse­nye a stúdióból. — 19.05: Siker volt ... — 20.05: A Magyar Rádió énekkara énekel. — 20.20: Élőszó­val — muzsikával. Péntek, április 14. Kossuth-rádió: 8.10: Csajkovszkij: II. szimfónia. — 9.00: Ez is válóper. Elbeszélés. — 9.15: Magyar tájak muzsikája. — 9.50: Versek. — 10.10: Napirenden. — 10.15: Szimfonikus zene. — 11.00: A Rádió ipari rovata jelenti. — 11.15: Részletek Wagner: Lohengrin c. operájából. — 12.15: Aldemaro Romero zenekara játszik — 13.00: Henri Lambert sorsa. - 13.20: Verbunkosok, katonadalok.— 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.00: Kórusok. — 14.15: Mesélő Glóbus. - 14.35: Fú­vószene. — 15.10: Új nótát fújjunk. — 15.30: Fiatalok filmklubja. — 15.50: Szív küldi... - 16.25: Orgo­nasor. Mai magyar költők versei. — 17.15: ötórai tea. - 17.45: Rádió­iskola. — 18.30. Dalol a tavasz. Ope­rettrészletek. — 19.05: Fórum. — 19.20: Zenekari muzsika. — 20.25: Csak férfiaknak! Vidám műsor közvetítése. — 21.45. Népi zene. — 22.20: Részletek az Állami Népi Együttes énekkarának hangverse­nyéből. — 23.00: Tánczene. — 0.10: Filmzene. Petőfi-rádió: 14.15: Rimszkij—Kor- szakov operáiból. — 14.40: Egy sze­replő visszatér. — 15.00: Virágéne­kek. — 15.10: Palackposta. - Szige­tek dalai. - 15.50: Munkában a né­pi ellenőrök. - 16.05: Zenekari mu­zsika. — 16.50: 1000 szó németül. — 17.00: Németh Marika énekel. 17.15: Arcképek rivaldafényben. — 17.35: Róbert Casadesus Debussy-műve- ket zongorázik. 18.05: Népi zene.— 18.45: A Rádió ipari rovata jelenti. — 19.05: Tánczene. — 20.00: Heti hangversenykalauz. — 21.10: Nép­szerű operett—opera hengverseny. — 21.45: Gyermeknevelés. — 22.00: Könnyű zene. — 22.25: Az Ezeregy­éjszaka meséi. IV. rész. Szombat, április 15. Kossuth-rádió: 8.10: Hangszerszó­lók. - 8.40: Lányok, asszonyok . . . — 9.00: Romantikus kórusmuzsika — 9.20: Két humoreszk. — 9.28: Fú­vószene. - 10.10: Az óvodások mű­sora. — 10.30: Tánczene. — 11.10: Rádióiskola. — 12.15: Népi zene. — 12.50: Mit olvassunk? — 13.05: Ope­rarészletek. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Könnyű zene. — 14.15: Hazai kistükör. — 14.30: Schumann: Asszonyázerelem, asszonysors. — Dalciklus. — 15.10: Élőszóval — muzsikával. - 16.50: Hét nap a külpolitikában. — 13.00: Nagy mesterek munkájából. 18.25: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 18.35: Szív küldi... - 19.05: A Szabó-család. — 19.35: A Szovjet Rádió esztrádzenekara Játszik. — 20.25: Kerekes—Erdődi: Mailand tornyai. — 22.35 ^Tánczene. Petőfi-rádió: 14.15: Színes népi muzsika. — 14.55: Fotoamatőrök ötperce. — 15.00: Operakalauz. — 16.05: A Nap leánya volt. — 16.50: Hanglemezgyűjtők húszperce. — 17.10: Virág és fejkendő. — 17.25: Kamarazene. - 18.05: Orvosi taná­csok. - 18.10: Részletek Kemény Egon műveiből. — 18.45: Ember vol­tam és ez harcost jelent. - 19.05: Nótacsokor. — 19.35: Händel: Judás Makkabeus — oratórium három részben. — 20.35: Gondolatok fil­mekről. — 22.25: Az Ezeregyéjszaka meséi. V. rész. * Vasárnap, április 16. Kossuth-rádió: 8.10: Régi magyar operettekből. — 8.50: Zenés fejtörő. — 9.45: Édes anyanyelvűnk. - 9.50: Mi volt akkor? — 10.40: Tánczene. — 11.30: Mikrofonnal a Föld körül. — 12.15: Népi zene. - 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi . . — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Zene­kari hangverseny. — J 4.45: Nemzet­közi kaleidoszkóp. — 15.05: A Jereb- együttes játszik. — 15.30: Kincses Kalendárium. - 16.30: Új Zenei t. j- ság. — 17.00: Közvetítés az NDK— Magyarország világbajnoki selej­tező labdarúgó-mérkőzésről: 17.45: Balassa P. Tamás zongorázik. — 18.00: A II. félidő közvetítése. — 18.50: Olasz dalok. — 19.05: Emberek között. — 19.15: Tánczene. — 20.15: Közvetítés a pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházából. Schiller: Ár­mány és szerelem. - 23.25: Dalról dalra. — 0.10: Népdalok, csárdások. Petőfi-rádió: 8.00: Az evangélikus egyház félórája. — 8.30: Orgonamu­zsika. — 8.40: Mit hallunk a jövő héten? — 9.00: Kisdobosok félórája. — 9.30: Sztálinvárosi Képzőművé­szeti Körben. — 9.45: Szív küldi . . . — 10.55: Szimfonikus zene. — 12.20: A Szabó-család. — 12.50: Művészle­mezek. - 14.15: Legfeljebb veszünk, egy másikat. Mesejáték. — 14.50: Magyar népdalok. - 15.05: Gazdn- szemmel a nagyvilág mezőgazdasá­gáról. — 15.20: Zenéjét szerezte ifj. Johann Strauss. — 16.30: A nagy család. Elbeszélés. — 16.50: Schu­bert: Esz-dur zongoratrió. - 17.35: Láttuk, hallottuk ... — 17.50: Wei­ner Leó emlékezete. — 18.45: Ter­mészet naptára. — 19.05: Kónya Sándor énekel. — 19.30: Új üdülő­telepek a Velencei tó partján. — 20.00: Mindenki kedvére. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: Április 11, kedd. 18.00: Iskolások műsora. - 19.15: TV-híradó. - 19.30: Hétköznapi ta­nácsok. — 19.45: Helyszíni közvetí­tés a Csepeli Vas- és Fémművek Munkás Képzőművész Köréből. — 20.15: Messzi utca. Magyarul be­szélő szovjet film. Április 12, szerda. 18.10: A kisfilmek kedvelőinek. — 18.25: Muzsikáról mindeneinek. — 18.45: Írók a kamera előtt. - 19.00: Ludas Matyi. Táncjáték 3 felvonásban. Április 13, csütörtök. 18.00: Prágai séta I. Közvetítés gyermekeknek. — 18.55: A jövő hét műsora. - 19.00: TV-híradó. - 19.15: „Hogyan tovább?” Pedagógiai mű­sor a pályaválasztásról. - 19.35: Valóság és álom. Magyar kisfilm. — 20.00: Táncdalverseny. — 21,10:: Bűvös szék. Magyar film. —. 22.00: Táncdalverseny eredményhirdetés. Április 15, szombat. 19.00: TV-híradó. - 19.15: Hétről hétre... 19.40: Bolondos Állat­tan. Az Országos Rendező Iroda vi­dám műsora. - 21.10: Három-törté­net a „békebeli békéről”. Április 16, vasárnap. 10.00: Úttörő hírek. - 16.20: Ma­gyarország—NDK labdarúgó-mér­kőzés. — 18.45: Utazás a Föld kö­rül. - 19.00: Élőújság. - 19.55: Va­sárnapi vers. Majd: Zápor. Magyar film. (A Magijai Rádió és Televízió # rnüsorváltoztaiás jogát fennlartja\

Next

/
Thumbnails
Contents