Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-07 / 81. szám

1961 április 7., péntek NEPOJSAG 5 Mit tud a higauyklorid — Mustáros doboz az Elida szappangyárnak billiós selejt nyomában a Mátravidéki Fémműtöknél A Mátravidéki Fémművek­ben senki sem beszél róla szí­vesen. Szégyell!, aki gyártotta, éppen elég baja volt vele már eddig is a MEO-soknak és a vezetők sem dicsekszenek ve­le. De a selejt ettől függetlenül létezik, eszi az anyagot, emész­ti a munkabért, kedvezőtlenül befolyásolja az önköltséget és rontja a gyár hírnevét. Uol és mennyi selejt keletkezik ? Az előbb említett okoknál fogva nem olyan könnyű erre választ kapni. Nagy területen fekszik a gyár, több üzemben, sok gyártmányon dolgoznak egyszerre, de a feljegyzések, és a hivatalos kimutatások ken­dőzetlenül tárják fel az igazsá­got: tavaly 1 200 000 forint ér­tékű selejtet gyártottak a Mát­ravidéki Fémművekben. Nagy összeg ez, egész vagyjn, még egy ilyen nagy gyár életében is. Tehát érdemes egy pillan­tást vetni arra, hogy gyártmá­nyonként miként alakult a se­lejt az elmúlt esztendőben. Ke­rékpárlánc *1,7 százalék, dobo­zok, 2,2, ipari lánc 1,4. De a leg­több baj volt—és van még most is — a tubusokkal. 360 fajtát gyártanak belföldre és export­ra. Milyen mennyiségben? Er­re csupán egyetlen adat álljon itt szemlél tetőül: négymillió darab horganyhüvelyt gyártat nak havonta. 360 fajta tubus, különféle méretben, a szivár­vány minden színében, bol­gár, orosz, csehszlovák és ma­gyar feliratokkal. A kész tubusokat rekeszek­be rakják, a műhelyben és a raktárban le- és felrakják. Nemrégen történt, de meg­esett, hogy vigyázatlan kezelés közben benyomódtak a tubu­sok, nem fogta be azokat a festék, 200 000 darab „Jesen- kát” és 150 000 Barbust át kel­lett válogatni. A megmenthe- tőkre alappal mentek rá és új­ra festették azokat. Mindez sok költséggel és lényeges idővesz­teséggel járt. — Mit tettek, hogy ilyesmi »e ismétlődjék? — összehívtuk a munkáso­kat és megmagyaráztuk, hogy ezeket a rekeszeket nem lehet dobálni. Ügy kell velük bánni, mint a hímes tojással. Űj gyártmány ez nálunk, de a be­tanulás ideje lejárt. Április vé­géig műveletenként megálla­pítják a selejt felső határát és azt mindenképpen be kell tar­tani. Most még nincs minden a rendjén. Manner Mária pa­naszkodik a tubusüzemben, hogy a kompresszor szűrőjé­ben víz csapódik le és ettől vízfoltok képződnek a tubuso­kon. — Azt mondták: engedjük le a vizet. De ötpercenként nem ugrálhatunk fel a géptől. Hiába veszekszünk a lakato­sokkal és eddig eredménytele­nül panaszkodtunk a műsza­kiaknak — méltatlankodik. Ügy véljük, hogy jogos a mun­kásnő felháborodása. Kovács Miklós lakatos az el­múlt két óra alatt többször cserélt szerszámot. Űjakat ra­kott fel, de mindez nem hasz­nált, szennyeződés látható a tubusokon. A fröccsöntőgép, vagy a kenőpor a hibás? A műhelyben nem tudják. Labo­ratóriumi vizsgákra küldték a mintákat, talán ott majd eldől. Plósz Ernő csoportvezető és Kovács Gyula üzemvezető úgy vélekednek, hogy kevés a szerszám, hiányos a techno­lógiai utasítás... Az első arcvonalban a selejt ellen öten dolgoznak a központi MEO-irodán. Beszerzik a mé­rőeszközöket, a szabványokat, kidolgozzák az ellenőrzés rendszerét, és segítik a műhe­lyek minőségellenőrző ' mun­káját. A tubusüzemben tizen­hat MEO-s figyeli, vigyázza a selejtet. A húzásnál, vágásnál és a többi műveletnél köny- nyen becsúszhat a baj és ha nem veszik idejében észre, sok forintra rúg a kár. Nagy Józsefné — aki nem­rég maga is munkás volt — higanykloriddal vizsgálja, hogy jól fed-e a tubus lakk- rétege. Később ellenőrzik, hogy megfelelő-e az alapozás, és a színezés. Nem lehet sem szemcsés, sem sűrűbb, vagy vékonyabb a festés és a rózsa­szín „legravaszabb árnyalata'’ sem „mászhat el” egy árnya­latot sem ha éber az ellenőr­zés, ha vigyáznak a munká­sok. Kerek Józsefné és a gond­jaira bízott asszonyok alig látszanak ki a 10—15 fajta re­kesz- és kartondoboz-hegy mögül. A csomagolóban na­gyon szűk a hely. Ezzel ma­gyarázzák, hogy az Elida Szappangyárba véletlenül 1500 darab mustáros dobozt küld­tek, az illatszerek közé meg gyógyszeres doboz került, ígérték, hogy nagyon vigyáz­nak, addig is, amíg az export­csomagoló elkészül, mert ak­kor majd könnyebb dolguk lesz. A szakképzés, a technológiai utasítás és a közös összefogás sokat segíthet A gyár központi irodájában, sőt, a munkahelyeken is ébe­ren őrködnek a minőségi el­lenőrök. Munkaórában és fo­rintban is elég sokat költenek a Liszkóban arra, hogy csök­kentsék a selejtet, rend és fe­gyelem legyen a tubusüzem­ben, a láncgyártásnál és min­den munkahelyen. De úgy véljük, nem elegendő az egyes munkaköröket betölteni. Cél­tudatosan és szervezetten tö­rekedni kell a dolgozók szak- képzettségének növelésére. Ez egyaránt vonatkozik a meó- sokra, a műszakiakra és a munkásokra. Nagy körültekintést és ala­pos munkát igényel a pontos és a szabatos technológia ki­dolgozása. Nyilvánvalóan iga­zuk van azoknak, akik mind­ezt sürgetik, de azoknak is, akik a technológiai utasítás betartását és a szigorúbb ellen­őrzést követelik. A magas se­lejtszázalék, az elmúlt évi 1 200 000 forintos selejt, a majdnem 5 százalékos anyag- többlet-felhasználás, a mind­össze 72,6 százalékos tervlel- jesítés arra figyelmeztet min­denkit, hogy ebben a gyárban sok a becsületbeli adósság. De a műszaki fejlesztési terveket ismertették-e már a műhe­lyekben, megbeszélték-e már azt a művezetőkkel, és a mun­kásokkal? Április az újítások hónapja, de készítettek-e már a Mátravidéki Fémművekben újítási feladattervet, figyelem­be vették-e, hogy milyen mun­kafolyamatoknál, milyen se­lejt keletkezik és céltudatosan ezek kiküszöbölésére ösztönöz­ték-e a dolgozókat? A szak- irodalom tanulmányozása és a tapasztalatcsere számtalan le­hetőséget rejt magában. Igaz, nagy feladatok előtt áll a gyár, sokrétű és alapos munkát követel ezek .megol­dása a vezetőktől és a mun­kásoktól egyaránt. De az el­múlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy elszánt aka­rattal és közös összefogással a feladatokat sikeresen megold­hatják. Dr. Fazekas László BOBKÓ GYULAI Régi arcok A piaci légy A piacon, ahol annyi a gyümölcs, meg a dinnye, meg a sok édesség, csak úgy röpköd­nek a méhek, darazsak, legyek. Meg-meg- kóstolnak mindent, és hess, továbbszállnak. De a piaci legyek nem. ők ott gunnyasztanak az Eger patak híd­ja melletti kőpárkányon, a Dobó szobor mö­gött. Sorban, egymás mellett, mint a fecskék a dróton. Csak éppen nem fecskefarkú frakk van rajtuk, se cilinder. Kiselejtezett baka­ruhába öltözködnek, nyáron is abban a me­leg zubbonyban vannak. Télen rossz katona­köpeny azon, amelyik el nem itta. Külön-külön nevük is van. Az egyiket Gazsinak hívják, nagy darab bikaember, káromkodós, és ha berúg, ott al­szik a legnagyobb rumliban, nem zavartatja magát senkitől. ■ Pali bácsi már öreg, kiszikkadt vén csi­bész, a sokszoknyás falusi lányokra kacsin­gat, s ha közelebb jönnek hozzá, a lábuk felé kapkod, azok meg visítva futnak tőle. Ott ül Nyakó is, vörös madárorrával, a közepestől valamivel alacsonyabb. Éppen ci­garettacsikkekből szedi ki a dohányt a két lába előtti újságpapírba. Piaci legyek. Ez a közös nevük. Hajnalban kihordják a kofák sátrait, meg motyóikat, délben visszahordják. Vannak vagy hatan-nyolcan, nevüket se érdemes fel­sorolni. Piaci légy. Ez a nevük, így ismeri mindenki őket, itt termettek a piacon, a rothadt krumpliból, dinnyehéjból, almacsut­kából. Talán nem is anya szülte őket. Csak valahogy ott termettek a híd mel­lett, a szobor mögött. Délelőtt (ha nem voltak berúgva) csoma­gokat vittek ide-oda a városban, a nagysá­gák után. Délután már nem lehetett velük 'tárgyalni. Vezér nem volt közöttük, nem tömörül­tek se csapatba, se trösztbe, vagy részvény- társaságba. önálló és szabad egyéniségek voltak. Függetlenek, ha nem akartak dol­gozni, akkor nem keltek fel félig guggoló ülésükből. Csupán egyetlen közös vonás volt ben­nük: mind ivott. Barátkozás, mulatás, duhajkodás nélkül, csupán ittak. Ittak és lerészegedtek. Olyan­kor egyik sem volt beszámítható. De még ré­szegek is külön-külön voltak. Gazsi, az cif­rán káromkodott, mivelhogy ez is művészet. Nap mint nap igyekezett önmagát túl­szárnyalni. Pali bácsi vihogott, könyörtele­nül röhögött, akármit is mondtak ilyenkor neki. Nyakó, az más volt. • Jó volt részére a sör is, meg a bor is, de a legjobb volt a pálinka, illetve a szesz. Ab­ból is egy fél liter. Attól már kezdett spic­ces lenni. Ha attól is többet ivott, akkor berúgott, és csendesen elaludt. De ő vigyá­zott magára. Fél liter denaturált szesztől ál­talában többet egy délelőtt nem ivott. Szé- gyellte volna magát, ha már délelőtt berúgva, aludni látnák. Meg délután dolga is volt. Denaturált szeszt is csak azért ivott, mert ez volt a legolcsóbb és a legerősebb. Az üveg ott volt a bal zsebében, gondosan bedugva, hogy az ereje el ne menjen. Nyakó Világoskék szeme fáradtan nézett a piacra, s baljával oda-odatévedt a zsebéhez. Csak úgy fél kézzel kivette a dugót, nyakánál fogva kiemelte az üveget, húzott belőle, aztán vissza az üveggel a zsebbe, vissza a dugóval az üvegbe, megtörölte a száját és bágyadtan újból a sokadalmat nézte. Dehogy adott volna másnak belőle, kár lett volna kérni! Az üveg tartalma a piac végére elfogyott. A tárgyalóteremből Szórakozásra és ifalra kellett a pénz — Anyagilag szorult hely­zetben volt? — hangzott a kérdés. — Nem. Feleségemmel együtt jól kerestünk, gyerme­künk a nagyszülőknél nevel­kedik,* rá nem volt anyagi gondunk. — Hát akkor miért követte el a sorozatos bűncselekme- nyeket? — Szórakozásra és italra kellett a pénz! — mondta H. L., aki a megbánás semmi je­lét nem árulta el kihallgatása során. Ott állt a bíróság előtt, mint aki tudja, ismerik már. — Igen, nem is olyan régen, amikor egyik munkatársának táppénzét jogtalanul felvette s aláhamisította a jogosult ne­vét, a járásbíróság csalás és okirathamisítás bűntette mi­att háromhónapi börtönbünte­tésre ítélte, s akkor még nem derült fény arra, hogy a 24 éves fiatalember a bűncselek­mények milyen sorozatáért fe­lel majd egyszer. S most el­érkezett ennek az ideje is. — Ha szórakozni akartam s nem volt zsebpénzem, elhatá­roztam, hogy betörök valaho­vá — ismételgette H. L. — Miről is adnak száníot a bizonyítékok? ! Hosszú hónapokon keresztül nyomozott a rendőrség a tettes után, aki 1956 áprilisában éj­jel felfeszítette a 4. számú Pá­lyafenntartási Iroda ajtaját, s behatolva a helyiségbe, feltör­te az íróasztalt is, ahonnan az árvízkárosultak megsegítésére összegyűjtött négyezer forintot ellopta. 1957 januárjában a MÁV Miskolci Igazgatósága 1. számú Hatvani Pályarnesteri Irodájának dolgozói arról ér­tesítették a rendőrséget, hogy betörés történt és a tolvaj az íróasztalból ellopott 996 forin­tot. 1959 májusában a Kohá­szati Alapanyagellátó Vállalat hatvani irodájának ablakát be­törték s az íróasztalban levő vaskazettából készpénzt lop­tak el. Júliusban újabb betö­rés történt Hatvanban. A hat­vani MÁV kocsijavítóműhely irodahelyiségében feltörték az íróasztalokat s a vaskazettá­ban levő szakszervezeti bélye­gekből befolyt 240 forint kész­pénzt ellopták. A hatvaniak ezután kezdtek megnyugodni, mert néhány hónap telt el, minden különö­sebb esemény nélkül. Azon­ban, úgy látszik, a betörések sorozata korántsem ért még véget. 1959 novemberében már win Érdeklődéssel ol­vastam, hogy egy nyugatnémet pszi­chológus kísérletei szerint rendkívül jót tesz, ha mielőtt gon­dolkodunk, legalább i| egy félórát torná­szunk. A torna fris­sít, üdít, növeli a i| koncentrációs képes­séget és rugalmassá teszi az izmokat. Mindez onnan jutott eszembe, hogy a mi­nap azon töpreng­tem, erősen koncent­rálva gondolataimat: szájon vágjam-e azt a huligánbimbót vagy sem, aki pon­tosan három percen keresztül plmaszko- dott velem. Eszembe jutott azonban a nyu­gatnémet pszicholó­gus kísérlete, s sür­gősen tornászni kezd­tem; mielőtt gondol­kodtam volna, hogy lesz szájonvágás, vagy sem. Pontosan félórát tornásztam és pontosan félórái röhögött rajtam a bimbó, s egy tized- másodperccel a félóra letelte előtt ő vert szájba, s elszaladt... Most azon torná­szom, azazhogy gon­dolkodom, utána sza­ladjak-e, vagy sem? (- 6) reggel szétfutott a hír: éjjel betörtek a Jókai utcai nap­közis óvodába, ahonnan a gye­rekek élelmezési pénzét, 2600 forintot lopták el. Alig telt el néhány nap, amikor újra csen­gett a rendőrség telefonja és valaki azt jelentette, felfeszí­tették a Bajcsy-Zsilinszky úti napközis óvoda ajtaját, felfor­gatták a szekrényeket s nem­csak a készpénzt lopták el, de az Eötvös-alap sorsjegyeit is, amelyeket elárusításra kapott az óvoda. S az emberek talán még fel sem ocsúdtak az első meglepetésekből, amikor meg­ismétlődött mindez a Jókai ut­cai óvodában, de a tettes ek­kor már nem találta meg a készpénzt, amit óvatosságból a napközi dolgozói megfelelő és biztonságos helyen őriztek. Azután új évet kezdtünk és az elvetemült bűnöző 1960-ban sem hagyott fel jogellenes cse­lekedeteivel. A bíróság előtt kellett fe­lelnie tetteiért, mert ő volt az, aki sorozatos betöréseivel, mintegy húszezer forinttal ká­rosította meg a társadalmi tu­lajdont és dolgozótársait. A bizonyítékok súlya alatt sem törik meg, s a tanúk hiába cá­folják meg sorra, alaptalan vé­dekezéseit. A rendőrségen már beismert mindent, sajátkezű- leg lerajzolta betöréseinek helyszínét is és most indokol­ni sem tudja konok tagadását. Néhány esetet azért elismer. Dolgozó népünk elítéli azo­kat az egyéneket, akik soroza­tos bűncselekmények elköveté­sével fosztogatják társadal­munk féltve őrzött vagyonát, ami valamennyiünk tulajdona és sorozatosan megkárosítják dolgozótársaikat Törvényeink szigorú büntetést helyeznek kilátásba azokkal szemben, akik súlyosan megsértik jog­rendünket. A hatvani járásbíróság íté­letet hirdetett H. L. bűnügyé­ben s többrendbeli betöréses lopás és társadalmi tulajdon sérelmére lopással ismételten elkövetett bűntett miatt négy­évi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Dr. Rőczeyödőn — HATVAN VAROS eb­ben az évben 18 millió 651 ezer forintot kap városfej­lesztésre. Ebből épületek, utak és egyéb létesítmények felújítására 2 millió 350 ezer forintot fordítanak. Mikor úgy négy óra tájban kitisztult a piac, és csak a Hangya előtti sor maradt meg a gyümölcsöskofákkal le a Meszes kö­zig, addigra Nyakó benyakalta a fél liter denaturált szeszt. Könnyű mámor fogta el, valami olyan vágy, ott abban a szeszes agy­ban művészi ösztön kezdett kékes lánggal égni, hogy felkelt és elindult. Hideg nyugalmat erőszakolt magára, meg­igazította katonazubbonyát, vörös arcán két­felé tolta kesebajszát, és erős, határozott léptekkel megindult a Dobó szobor melletti aszfaltra. Jobb kezét zsebében szorongatta, míg a bal zsebéből az üres üveg nyaka kandikált elő. Megnézte a terepet. Sima, világos színű és tiszta az aszfalt. Ez jó. A terület is elég nagy. Valami 6—7 méter széles az útig, a Minoriták felé. Lefelé is van hely bőven. Sapkáját homlokára tolta, s gondolkodott... Azután hirtelen kirántotta jobb kezét zse­béből, csupán most lehetett látni, hogy ujjai között egy nagy faszéndarabot szorongat. Senkire sem nézve, nem is érdekelve, munkához fogott. Nagy ívekben húzogatta a faszenet az aszfalton, ujjai között erősen szorítva aztj és vázolta a szobrot, a várat, árnyékolta a ruha redőit, marcona, vagy derűs vonalkákat pin- gált az arcokra, míg begörbült hátát egy-. szer sem egyenesítette fel. Szemével fel sem pislantott a szobor felé, mégis benne volt agyában minden kis vo­nás, minden hajlat. Dobó alakja köré pedig csoportosult a többi, akárcsak ő körülötte az’ emberek bámészkodó serege. Nyakó ezekre sem nézett. Szenvtelen, a külső világ felé érdektelen arccal rajzolt, s kezei között a faszéndarab művészírónná változott. A szobor mása ott feküdt a piac­tér szürke aszfaltján, de Nyakónak ez még nem volt elég. Az ő fantáziája már nem a szobrot, hanem egy elképzelt hősi kort min­tázott tovább. Ködös agyában Dobó élt, meg a többi, akik mellette harcoltak. Több kell, több har­cos kell, ezt dobolta agya, s talán a szíve is. Fúvó paripákon száguldó hősöket, puskaport daráló malmokat, ágyúkat és török fejeket rajzolt tovább, körös-körül a szobormás köré. Meg égő várakat és síró asszonyokat. Hatalmas csatakép tárulkozott ki a darab faszénből ott az aszfalton, Nyakó kezei kö­zül, ki, mint varázsló, merev arccal egyre csak teremtette őket. A tömeg gyűlt, ő észre sem vette őket, csak a művét nézte, ide egy vonás, oda egy törött kard... Mikor készen lett, felegyenesedett. A faszéntől mocskos kezét nadrágjához dörzsölte és elindult. Ment a városháza alatti festékesboltba. Szótlanul, magában. — Aggyon ‘egy fél litert — tartotta oda az üvegjét a pult mögött álló segéd felé. A segéd, mint mindig, rászólt: — Sok lesz az, Nyakó. Nyakó rántott egyet a vállán, nem szólt, csak tartotta az üveget és kiguberálla a pénzt. Másnap hajnalban még részegen aludt, amikor a sok piaci nép, ügyet sem vetve a rajzra, tülekedni kezdett az aszfalton. Az <j munkáját meg széttaposták.

Next

/
Thumbnails
Contents