Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE ; -------A MEGYEI IRODALMI KÖR KIADÁSÁBAN ------— Odamondogattam neki, elhihetitek, hogy alaposan odamondogattam neki — harsogta Pajor, de hogy mit móndott, azt már se Cék- mány, se Túri nem tudta meg. A kislány nagyot nyekkent és éktelenül elkezdett sivalkodni. — Az anyád vaksi mindenségét — förmedt Pajorra Cékmány, s már hajolt is a gyerekért, kapta fel, porolta le ruháját. Ügy forgatta lapát tenyerében a gyereket, mintha játékbaba lett volna. — Az isten se vette észre, hogy a lábam alatt kódorog ez a vakarcs — próbált mentegetőzni Pajor, de Túri leintette. — Akinek nincsenek csirkéi, az nem is tud vigyázni — és leguggolt a talpraállított gyerek elé. Az kicsit ijedten, könnyektől, portól ma- szatos képpel nézte a három férfit, amint ott magasodnak felette és megint sírni kezdett. — Nézd, mit ad neked a bácsi — próbált selypíteni Pajor és kotorászni kezdett a zsebében, de az égvilágon semmit sem talált, amit odaadhatott volna. — Katonadolog ... oda se neki... így ni, a bácsi leporolja a ruhádat. Na látod, nem kell sírni. A bácsinak is van ám ilyen kicsi lánya, mint te vagy — nyugtatta a kislányt, aki nem lehetett több két-, vagy háromévesnél, Túri. — Hogy hívnak, mondjad meg szépen? — faggatta a gyerekeket most Cékmány és egy szem cukrot dugott a csöppnyi, szurtos marokba. Se Túri, se Pajor nem látta, honnan varázsolta elő a cukrot. A kicsi nézte, forgatta, aztán elnevette magát: — Cukor — mondta boldogan. — Az hát, cukor — lelkendezett vele együtt Túri. — Edd meg, nagyon finom ám? — De most aztán halljuk, hogy hívnak? — próbált bekapcsolódni a beszélgetésbe Pajor is, kicsit félszegen, gügyögve. — Jolika — motyogta a kislány a cukrot majszolva, s kerekre nyitotta sírástfelejtett szemét. — Jolika — mondta még egyszer, mintha neki is tetszene, hogy mondhatja, hogy ilyen ismeretlen nagy bácsiknak mondhatja a nevét. — Aztán hol laksz, tudod-e? — kíváncsiskodott, csak úgy a vizsgáztatás kedvéért Cékmány. — Nem tudom. — Nem tudod? — állt fel Túri. Ebben a házban? — bökött az új háromemeletes épületre, amely előtt két arasznyi zöld gyep és három még csenevész fácska hirdette a természet szépségét. A kislány megrázta a fejét. — Eltévedt, egészen biztos, eltévedt — jelentette tó Pajor boldogan, hogy ő is beleszólhat a gyerek dolgába. — El az eszed tokját... Miért tévedt volna el? Ha nem ebben, akkor a másikban lakik ... Ilyen kis gyerekek, miért mennének el messze a házuktól... — mordult fel Cékmány a hozzá nem értő kijelentésre. Túri megcsóválta a fejét: —- Na... na, éppenséggel el is tévedhetett ... Űj házak ezek mind, most költöztek ide. Meg egyformák is ezek a házak, mint az ikrek... Lehet, hogy nem tudja, melyik házban lakik. Különösen ha nemrégen költözködtek ide. — Majd megtalálja az anyja... Az anyáknak csodálatos ösztönük van, hogy hol keressék a gyereket — vélte Pajor, de me- , gint rosszul szólt, most egyszerre hurrogta le ; Túri is, Cékmány is.... — Majd megtalálja... majd megtalálja... Lakik itt vagy négyszáz család, az ég tudja, hány házban... Jön az este is mindjárt, aztán mégiscsak elkódoroghatott ez a gyerek, az anyja meg keresheti, mint tűt a szalmában ... — magyarázta gyermekhez szokott értéssel Túri. — Amikor odaköltöztünk vagy négy éve, ahol most lakunk, még a rendőrségnek is telefonáltam a Pisti miatt... Ügy , kerítették elő már bentről, a városból... Indult a régi lakás felé... Az asszonyt a bo- londulás majd elővette, hogy este van és nincs, sehol nincs a gyerek ... Cékmány feledni látszott iménti magabiztosságát. rögtön megtoldotta a dolgot egy másik történettel, csak Pajor hallgatott, mert neki nem voltak ilyen történetei. Talán lesznek, biztosan lesznek, de hogy mikor? Még arra való lányt se talált. Jolika már nem törődött a felnőttek vitájával, összefogta két kezét, s leguggolva valami bogarat nézegetett, amely nagyon sebesen dolgozott, hogy kis lyukat ásson a földbe. Amikor Cékmány megfogta az egyik, Túri a másik kezét, szó nélkül megindult velük, háta mögött az utóvéd szerepét betöltő Pajorral. — Ebben a házban laksz, Jolika? — kérdezte újra Túri, de Jolika megrázta a fejét, s csak ennyit mondott: — Adjál cukrot. ., Ismét cukor került elő varázslatos gyorsasággal, hogy most Cékmány kérdezhessen: — S milyen Jolika vagy te? — Jolika... — De hogy hívják apukádat? — Apu ... * Na, ettől nem lesztek okosabbak, gyerekszakértők — vigyorgott egy sort Pajor. _ Idősebb, kövér asszony nyitott ajtót a csengetésre. Egy pillanatig meghökkenve néz- ; te a három férfit, a maroknyi kislánnyal. — Nem ismerem ... Most jöttünk ide csak *gy hete... Jaj a szentem, eltévedt! Mert Gyurkó Géza látják, ilyenek a mai szülök, nem vigyáznak a gyerekre, nincs idejük rá, vagy mifene... A gyerek elkódorog, huligán lesz belőle — és ontja a szót, hogy a három férfi riadtan menekül a kis huligánjelölttel. Végigjárták az egész lépcsőházat, de senki sem vállalta és senki sem ismerte a gyereket. — Vigyék a rendőrségre, mit zavargatják az embert — mordult rájuk egy férfi és gyorsan bezárta az ajtót. . — Az anyád faszívű istenit — morgott egy cifrát Pajor. Ez azt hiszi, hogy nincs más dolgunk,, mint egy gyereket hurcolni lakásról lakásra, mintha árubemutatót tartanánk ... De van valami igaza — tette hozzá amikor kiléptek a házból. Tényleg, vigyük a rendőrségre ... Mozijegyem van! FENYVESI ANDRÁS: — Eridj a fészkes fenébe, ha mozijegyed van — húzta össze szemét Túri... — Nekem meg jegyem van az űrhajóra ... Csak nem hagyom itt az utcán? Mire odaérek vele a rendőrségre, addigra már odanyomom az anyja markába... — Valami igaza volt annak az öregasz- szonynak — morfondírozott Cékmány, ahogy a másik ház felé ballagtak. — Csak egyszerűen otthagyni egy ilyen kisgyereket, aki még a nevét se tudja... Felelőtlenség ... Mi nyolcán voltunk testvérek, de úgy vigyázott ránk az anyánk, mint macska a kölykére .., Még jobban ... Pajor szégyellt lemaradni, ballagott tovább a két ember és a gyerek mögött, csak magát Szidta, hogy ő az oka, senki más, csak ő, ha /AAA/vNV'AA'VVV'AAAő HARGITAI ISTVÁN: Oda a munka ünnepére Vázlatok — egy május elsejére Május, te piros-Iengésű, tavaszi hónap, jöjj a sorunkba újult ütemeddel, és emeld a fénybe zászlainkat! S ti: gépek, szerszámok, írótollak, fonjátok össze bátor hangotok, széles zenébe, hogy ömöljön, zúgjon, élesedjen, és visszhangozzák a rét, az erdő, a hegyek szabad zengésetek: a Munka Himnuszát. Hatalmas tervek, hősi tettek: ezekről beszéljél szépülő hazánk! — Beszélj a munka nagy hadáról, mely életet épít: gyárat iskolát, vagy széncsatát vív a földanyával, vagy gépet irányít, vagy szövi a vásznat, vagy búzát babusgat fehér kenyérnek, vagy betűkbe önti a kultúra szavát, vagy bármit is tegyen ezernyi gyárban, munkahelyen: versenyre kelve termel és alkot, s megyen előre Pártunk oldalán az új célok felé. Jöjj május elseje, te harci emlékű diadalünnep, és fordítsd az élre napos arcodat, mert ott mennek ők, ott menetelnek feszes sorokban, .boldogan: a munka hadának élharcosai, s mögöttük egyre hömpölyög a dolgos nép apraja-nagyja. Hogy nőnek a sorok, hogy nő az ünnep, hogy nő a mámor! Egyre csak jön a tettek győző serege, — az öröm ritmusára lép — és a munkáról dalol. Erről zeng ma a város, a falu, az ország, de mindenütt erről énekel a világ dolgozója, hol a békét védik május fegyverével. Éljen a május, a győztes, a miénk! Éljen a nép, a béke záloga, ki holnap már dolgozni megyen, hogy gépek, traktorok, kalapácsok s a munka minden eszköze búgva, kattogva, lázzal, sercegve, pengve, szaporán termelje majd ki a jövő anyagát, hogy büszkén formáljunk még jobb életet, békét. * szocializmust! Dicsőség néked, alkotó magyar! Dicsőség néktek, világ dolgozói! Spartacus seregei merre Vonulnak fel a Szent Ütőn, Ha kezdetét veszi a szemle S jön a trák is, s a teuton — Görög rabszolgák stílusukkal Vonalat húznak, s elveszett Légiót küldnek a Nílussal Távoli etióp hegyek. A fáraók rabjai merre Vonulnak a piramisok v Hatalmával: — láncuk leverve — Szabad szabadságharcosok-! A Niger folyón lehajózott Rabszolgahad is visszatér, A gályarabságból s a sózott Húsból s kölesből, mit se kér. Dzsingisz kán lovasai merre — Rabszíjon mögöttük inai A félvilág Ázsia-szerte —: Ezeké már a Tadzs Mahal? A turk félhold az ég Ura Volt századokon át a népek Százainak: s most — mily fura — A nép ura félistenének. Atlantisz szép fiai merre Vonulnak: — melyik óceán Mélyéről hallik énekelve Győztes kilencedik hullám — Mexikó s Peru kékhajú Indiánjai itt virrasztják Őseiknek' ártatlanul Megalázott halotti maszkját PAPP MIKLÓS: Találkozás veled, mindenkivel Pergő tavasztól cikázó a lelkem, füttyösen szól: friss madár-torok, szavára nyílik tested áhított virága... sorsom, hogy kerekre teljen: öröm legyen, amit nem hihettem, . hogy verset írok s boldog is vagyok, s most asszonyosan ölel rím-karod, a rigós világ felcsattog felettem: egy-utunkra lépett rá a lábam, élni tanítok kerek világban, mint aki erre elrendeltetett: aki sorsokat szívébe vállal az magadat s minden igaz embert, átölel a versek illatával. Május MOLNÁR JENŐ: Ki, tó, ki, tó — ki a szabadba! De szép, de szép a Föld vén arca! Illatos jóság, bársony a fű, ragyogó kék ég — de gyönyörű! A szél is üdít, inni való, felrepít, elvisz — szállni de jó! Szállni, lebegni! Hopp hajlani, és itt is, ott is új hallali. Zeng a bokor, fa és a hegyek. Ni-ni: a fényen hogy lebegek! Csupa tűz minden, táncol, pörög. Szép igazság: az élet örök! elkésik a moziból. Nem is a mozi izgatta, hanem a lány, aki talán ... A — legyintett — nekem soha sincs szerencsém. Üjból becsöngettek egy ajtón, fiatal nő nyitott ajtót. — Nem vagyok férjnél, így tehát nem lehet enyém ez a gyerek sem... — Láttam már olyat — heherészett hátul Pajor, aztán felszisszent. Cékmány könnyedén hátralépett, s véletlenül rátapoáott a lábára. — De nem is ismerem ezt a kislányt — folytatta a nő. Milyen édes. Jaj, de cuki, azzal a kis maszatos arcával. — Mit adjon neked a néni, na, mit adjon, cukrot? — lelkendezett, de Túri már húzta is el a gyereket, csak Cékmány jegyezte meg, mintegy búcsúzóul: — Nem kellennek cukor, adok én neki, ha kell — és máris kézbevette a gyereket, hogy ne kelljen apró lábaival megint lépcsőt másznia. Csengetés. Ajtónyitás. Fejrázás. Hol egykedvű vállrándítás, hol őszinte érdeklődés, hol egyszerűen csak kíváncsiskodás. A kislánynak szemmel láthatólag tetszett a dolog, hogy három ember között lépeget, emberek nyitnak ajtót, hozzászólnak, megsimogatják, hogy történik valami körülötte, amelynek ugyan" célját és értelmét nem fogta fel, de amely kétségkívül lekötötte, mint valami izgalmas játék. Közben vagy tízszer is megkérdezte Túri is, Cékmány is, de' még Pajor is, hol lakik, hol dolgozik, mit dolgozik apukája, de semmire sem mentek ... — Mégiscsak azt mondom, el kell vinni a rendőrségre — bökte ki újból Pajor. — Az a legkönnyebb... A rendőrség nincs berendezkedve éjszakai bölcsődének... Mit szólnál hozzá, ha a te gyereked egyszerűen elvinné valaki a rendőrségre... S ha az apja éppen ott dolgozik veled egy műhelyben? — És ha nem? — És ha nem — mérgelődött Túri —, de dolgozik valahol. Nem mindegy, hogy hol? Azt hiszem hazaviszem éjszakára, s úgy szólunk a rendőrségnek. — Hát éppen én is hazavihetem — vélte Cékmány. — Na, hazavinni én is hazavihetem... Anyám biztos megörülne, úgyis mindig nyag- gat, hogy nősülj.ek már meg, mert unoka kell neki — erősködött most már Pajor is. — Nem játék ez a gyerek, te — méltatlankodott Túri. — Látod, Pista — fordult Cék- mányhoz ilyen fajankó az, akinek nincs gyereke. Hazavinné, játszani. Unokásdit. Nem rossz. Csinálj magadnak játékszert, vagy vegyél a boltban. De hagyd ezt a gyereket. Ott álltak, már vagy a hegyedik házat maguk mögött hagyva, lassan ballagva most már hazafelé, azon tanakodva, hogy ki vigye haza a gyereket és tó szóljon a rendőrségnek. Már kigyúltak a lámpák, s az új házak ablakszemei kíváncsian nézték a három embert, s azt a kicsi negyediket, aki most már a sok gyalogiától elfáradva a legnagyobb vállán aludta nyugodt álmát. — Jolika ... Jolika ... Hová viszik a lányomat? .,. Mit akarnak tőle? — kiáltott rájuk egy asszony, hogy meglepődve torpantak meg. Ijedt, ugyanakkor kicsit megkönnyebbült arc volt, fiatal és bizonyára kedves, ha ném mérges. De most nagyon csúnyán nézett rájuk. — Mi mit akarunk? — ugrott elő Pajor, megjátszva a felháborodottat. — Maga mit akar tőlünk? Nem törődik a gyerekkel... — ... hogy én nem törődöm, meri ezt még egyszer mondani? Ott játszott szemben az ablakkal a másik oldalon, s mire megint kinézek, már sehol sincs... Maguk, rablók! Gyerekrablók — kiabálta most már az asszony. Cékmány óvatosan odaadta a gyereket, aki mit sem törődve az általa kavart viharral, aprókat cuppogva aludt tovább anyja vállán. — Nagyon kedves, hogy így megtisztel... Itt találtuk a gyereket, sírt — nézett Cékmány jelentőségteljesen Pajorra, aki igyekezett most hátrább húzódni — megkérdeztük, hogy hívják, hol lakik, s nem tudta megmondani... — Végighurcoltuk már vagy négy házon ... Azt hiszi, nekem nincs más dolgom... Engem is vár otthon a család — morgott mérgesen az asszonyra, aki szemmel láthatólag egyre jobban megenyhült. Tessék, itt a gyerek, vigyázzon rá jobban. — Hát hogy vigyázzak jobban, amikor elrabolják a ház elől, ahol lakik, hogy elvigyék oda, ahol lakik... Csuda emberek maguk, így együtt, hallják — nevette el most már magát az asszony, s elindult hazafelé a gyerekkel. A kapuban még visszafordult: — Ha legközelebb megint haza akarnak vinni egy gyereket, akkor már inkább csak Jolika legyen ... Őt már tudják, hol lakik ... A három férfi állt egy darabig, bambán, kicsit szégyenkezve, aztán Pajorból kitört a röhögés... , — Hát ez jobb volt, mint a mozi... Bizonyisten, jobb mint a mozi... Akik megtalálták és megmentették az elveszett gyermeket — bökött a két férfire színészkedve. — Hülye vagy — dünnyögte Cékmány, de a szája szélén neki is mosoly ugrált. — Utóvégre, tényleg el is veszhetett volna ez a gyerek — tette hozzá Túri. — Ugye? — kapott a szón Cékmány. — Mégiscsak így, együtt kellett volna akkor is megkeresni, hol lakik ... Na, gyerünk ... És csendben megindultak hazafelé. De Pajor egy pillanat múlva megint rákezdte: — Szóval, odamondogattam neki, elhihetitek, hogy alaposan odamondogattam neki...
