Népújság, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
XII. évfolyam, 101. szám ÁRA: 60 FILLÉR 1961. április 30., vasárnap *• Oklökbe zárt egy akarattal |U elyik a vezérlő és ro- hamosan hódító eszméje korunknak? A népek szolidaritása, a haladó erők nemzetközi ösz- szefogása. Szerte a világon a néptömegek egyre inkább megértik: övék a felelősség a világ dolgainak elrendezésében. Ezért mozdulnak meg a munkások, ha a politika barométere borulást, vihart jelez. Megmozdulnak társaik védelmében: ezért nem ölhették meg a görög nemzeti hőst: Manolisz Glezoszt; ezért utazhatott szovjetunióbeli gyógyiidiilésre az Amerikai Kommunista Párt titkára; s ezért kellett börtönéből szabadon engedni Jacques Duc- los-t. Az összefogás, a szolidaritás felismerése adta az erőt és a tettrekészséget a munkástömegek e megmozdulásaihoz. Az emberi szolidaritás érzése, az összefogásban rejlő erő tudata nem a mi századunk terméke. Fejlettebb vagy kevésbé fejlett formában végigkísérte ez az emberiség egész történetét.De amíg a múlt század ötvenes éveiig a szolidaritás, az ősz- szefogás ápolása — bármilyen nagy eredményeket is hozott végső soron — mindig aránylag kis területekre korlátozódott, addig a nemzetközi szocialista mozgalom megszületésével, térhódításával a szolidaritás eszméje elindult világot meghódító útján. „Világ proletárjai, egyesüljetek!” — ezt a harci jelszót írta fel a nemzetközi munkásmozgalom zászlóira 1847- ben, a Kommunista Kiáltvány megjelenésekor Marx és Engels, a kommunista ideológiát megteremtő két szellemóriás. Ez a jelszó azóta sem veszített értelméből, ez a jelszó azóta sem kopott meg, sőt: egyre valóságosabb tartalommal telítődött az osztályharc csatáiban, amelyet a munkásság ősi ellensége,'a burzsoázia ellen vív. Valamennyi nép burzsoáinak együttműködése ellen valamennyi nép testvéri együttműködése a rendszabályozó és korlátozó hatalom. A burzsoázia ma a nemzetközi imperializmus hadoszlopaiba tömörülve, az egész emberiséget, minden dolgozót, minden élete és jövője védelmében érdekelt becsületes embert végromlással, halálos veszedelemmel, atom- halállal fenyeget. A május elsejéken tehát az emberi szolidaritás erőivel a háború ellen is tüntetünk. T üntetünk. Hatalmas tömegben. A harci seregszemlén, ahol a béke és a haladás erőit vesszük számba, ott állsz te is, ott áll ő is, ott állunk mindannyian. Családfők, apák, fiúk, mindany- nyian. A háború ellen, a béke mellett — milliónyian. „Világ proletárjai, egyesüljetek!” Egyesüljetek, mert a háború veszélye csak a legszélesebb összefogással, az emberi szolidaritás világméretben való megszervezésével hárítható el. Nem történt még soha semmi olyan a világon, amit ne a mi bőrünkön éreztünk volna. Éreztük a háborúkat. Jegyeit, nyomait viseljük. Testünkön, vagy a lélek legmélyén. Megmutatjuk a sírokat, a forradásokat; elénekeljük dalainkat, elmondjuk az életünket és el a halálunkat is — azoknak a halálát, akiket közülünk szakítottak ki gyilkos kezekkel, közülünk, akikkel egyek voltak —, a tömeggel, az emberiséggel. A békét akarjuk. Megmutatjuk a földből, a Földünkből égetett téglákat; és azt mondjuk, hogy ezt a sorsot akarjuk a Földnek: hogy téglát adjon, búzát neveljen, sok csendes helyet adjon a pihenésre, és zöld zugokat a csendes halálra. A Földön mindennek értelme mi vagyunk, — az emberek. Nincsen történelem a mi történelmünkön kívül. S nincsen másfajta jövő, — csak az emberek, az emberiség jövője. Állatok is elpusztulhatnak, kövek is szétmállhatnak, növények, fák, füvek is elüszkö- södhetnek, eléghetnek, elporladhatnak, — a halál mégis az Ember halála, a halál mégiscsak emberi szó. Állatok is retteghetnek, szűkölve. , De mi nemcsak önmagunkat féltjük — nemcsak a családunkat, szeretteinket féltjük —, nemcsak a barátainkat, ismerőseinket, azokat, akiknek valaha valahol láttuk az arcát, akik által megjelenik számunkra az emberiség. F éltjük a sosem látott arcokat is. És nemcsak a félelem vagyunk. Félelmetesek is lehetünk. Félelmetesek, mert vajon mi lehet félelmetesebb az embernél, aki az életét akarja védelmezni, s aki a halált is vállalja?! Az ember megszületik, eszmél és megtanul a világról, a világból annyit, amennyit megtanulhat. Megtanulja, hogy vannak színek, s hogy a fák zöldek. Megtanulja, hogy az égboltot a csillagok szegecsei tartják össze. Megtanul igéket ragozni, tüzet gyújtani, hegedülni és gyermekeket dajkálni. És megtanulja azt is, hogy végül meg ,kell halnia. De tudja, hogy a világból nem szakad ki vele együtt az, amit megtanult belőle, — nem száll vele a sírba az égbolt megismert darabja. Megtanulja, hogy mögötte is marad élet. Megtanulja, hogy mögötte megmarad az élet. Ez ad vigasztalást a gyöngéknek —, értelmet és célt az erősnek. Ezért tudnak meghalni a hősök. És neme ik a nagy művész után maradnak nyomok: hangot, hegedűszót megörökítő lemezek, ecsetvonásokkal örökre megelevenített vásznak, versek, ezrek lelkében újraéledő gondolatai a régholt költőknek. Minden ember nyomot hagy maga után az életben. Továbbadja arcvonásait az utódoknak. Továbbadja vágyait az utódoknak. Továbbadja a kitermelt követ, s a búzával, amit termesztett, biztosítja mindennapokon átvonuló folytonosságát az emberiségnek. S azért ember az ember, mert mindezt tudva tudja. Azért ember az ember, mert önmagáról, önmaga életéről, s a haláláról, másokról, s mások életéről, s haláláról gondolkodó lény. S mert gondolkodik életről, s halálról, — nincs fontosabb érdeke a békénél. Az állat csak éli az életet, — az ember végiggondolja és kiteryezi az életet. A jövendő pedig igazán annak fontos, akinek tervei vannak. Az emberiségnek — mint valami egyetlen, hatalmas alkotóművésznek — tervei vannak jövőjéről. Vannak tények és igazságok, amelyek változatlanul mindenütt azonosak a Földön, ahogyan mindenütt a világon magasabb a folyó nyugati partja, ahogyan mindenütt szeretnek játszani a gyerekek, ahogyan minden ember testéből vér patakzik a szurony ütötte sebből. Ilyen, mindenütt igaz igazság a béke szeretete. S ennek érdekében fonódnak szorosabbra, erősebbre, széttéphetetlen kapcsolattá a szolidaritás, az emberi összefogás szálai. A szolidaritás, az emberi összefogás, a proletár internacionalizmus hatalmas erő. S ez a hatalmas erő — amelyet a Szovjetunió és a szocialista tábor, a nemzetközi munkásosztály és béke megőrzésének ügyét támogató haladó emberek tengernyi sokasága együtt képvisel — biztosítja, hogy a béketörekvések és reménységek nem maradnak puszta óhajtások. Az emberiség sorsa, milliár- dok élete nem függhet az imperialista agresszorok kénye- kedvétől. S a szolidaritás, az emberi összefogás erői nőt- tön-nőnek, háttérbe szorítják és cltapossák az élet legnagyobb agresszorát, — a halált. Mert a békéért, az atomhalál ellen minden józan élő minden erejével harcol. Az emberi összefogás, a szolidaritás erői végül is — öklökbe zárt egy akarattal — eltiporják a halállal kalmárkodó imperialistákat. S győzni fogunk a háború nemzetközi ellenforradalmárai fölött. (Márkusz László felvétele) *
