Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-11 / 60. szám
Küldötl (köz) gyűlésekről jelentjük A füzesabonyi Petőfi Tsz kertészetéről A földmüvesszövetkezetek most tartják az 1960. évi működésükről szóló beszámolójukat. Az elmúlt héten újabb tizennégy földművesszövetkezet tartotta meg évi köz- (küldött) gyűlését. A gyűlésekről általában az a tapasztalat alakult ki, hogy a községek dolgozói érdeklődnek a földművesszövetkezetek elmúlt évi munkája iránt. Megmutatkozik ez abban is, hogy a köz- (küldött) gyűléseken való megjelenési arány igen jó. A megtartott gyűlések aktívak, a szövetkezeti tagok vitatkoznak és feltárják a szövetkezetben tapasztalt hiányosságokat. Most néhány sorban beszámolunk arról, hogyan zajlott le néhány községben az elmúlt héten megtartott köz, vagy küldött- gyűlés. Póly A földművesszövetkezet közgyűlésén Kácsor Géza, a földművesszövetkezet igazgatóságának elnöke számolt be az elmúlt évben végzett munkáról. Ismertette azokat az eredményeket, amelyeket egy év alatt elértek a szövetkezet kereskedelmi hálózatának fejlesztésében és a község lakosságának áruval való ellátásában. Beszámolója végén kitért az ez évi feladatok végrehajtására. Tervbe vették, hogy ebben az évben az I. sz. italboltot büfé-falatozóvá alakítják át. A szövetkezett tagok ezt az elhatározást támogatták is és ott a közgyűlésen, társadalmi munkákat és készpénz befizetéseket ajánlottak fel. Elhatározták, hogy társadalmi munkában néhány romépületet lebontanak és a hasznosítható anyagot az űj építkezéshez használják fel. Ugyancsak itt határozták el, hogy a vásárlási visszatérítésre kapott 16 396 forintot az 1961. évi tervek megvalósításához teljes egészében visszahagyják. Bükkssók A községben megtartott tagértekezleten a tagság nagy számban jelen volt. Az igazgatósági elnök beszámolójában részletesen ismertette a földművesszövetkezet egyes üzemágainak működését, és azok eredményeit A beszámolóban összehasonlítást tett az előző évek eredményeivel és megállapította, hogy a földművesszövetkezet működése minden évben javul és szebb eredményeket ér el. Jobb az áruellátás és a község dolgozói egyre megelégedettebben veszik tudomásul a szövetkezet fejlődését. Ezután a részjegytervek teljesítéséről, a töredék részjegyek kiegészítéséről és a községben működő termelőszövetkezettel való . kapcsolatról számolt be az igazgatóság elnöke. A jelenlevő szövetkezeti tagok foglalkoztak az 1961. évi feladatok végrehajtásával és a töredékrészjegyek kiegészítésével. Az igazgatósági elnök által készített és előterjesztett határozati javaslatot egyhangúlag elfogadták. Szihalom Hangrád Márton, a földművesszövetkezet igazgatósági elnöke által előterjesztett beszámolóban foglalkozott a helyi termelőszövetkezet és a földművesszövetkezet kapcsolatával. Ezen kívül a szövetkezetben tapasztalható munkafegyelemmel és a dolgozók segítésével. A továbbiakban ismertette az 1960. évi eredményeket, a bolthálózat korszerűsítésében elért eredményeket. Az elmúlt évben korszerűen berendezett, új önki- szolgáló élelmiszer—háztartási boltot nyitottak, amelyhez a község földművesszövetkezeti tagjai már az elmúlt évben részjegyjegyzéssel, de társadalmi munkával is nagy segítséget adtak. Az igazgatóság beszámolója után a felügyelőbizottság elnökhelyettese jelentést tett a közgyűlésnek a választott szervek munkájáról. Ismertette, hogy az elmúlt évben milyen munkát végeztek és hogyan segítették elő a gazdaságos működést. Az 1961. évi beruházások megvalósításához a választott vezetőség tiszteletdíjukból 6600 forintot ajánlottak fel. A felszólalók foglalkoztak a TÜZÉP-telep rendbehozásá- sával és a község tejtermékekkel yaló ellátásával. Boconád Igen aktív közgyűlés zajlott le az elmúlt napokban Boco- nádon. A földművesszövetkezet igazgatóságának beszámolója után a szövetkezeti tagok bírálták és több javaslatot tettek az ez évi működésre vonatkozóan. Az 1961. évi tervekre vonatkozóan a szövetkezeti tagság kérte, hogy a 2. számú italboltot cukrászüzletté alakítsák át. Ezen kívül a szövetkezeti egységeik korszerűsítését és tatarozását tervezik ebben az évben. Mindezekhez a beruházásokhoz a szövetkezeti tagok több mint 16 000 forint vásárlási visszatérítést ajánlottak fel. Ezek után a közgyűlés elfogadta a tarnabodi földmű-, vesszövetkezet csatlakozását. A közgyűlést a helyi úttörőszervezet rövid kultúrműsorral tette színessé. Kál Az igen aktív tagértekezletek után vasárnap jól sikerült küldöttgyűlést tartott a földművesszövetkezet. Nagy Mihály földművesszövetkezeti ig. elnök beszámolójában megköszönte a helyi termelőszövetkezetek által nyújtott segítséget és ismertette a két szövetkezet kapcsolatát. A káli földművesszövetkezet 1960. évi feladatának végrehajtásáról elmondotta, hogy az elmúlt év igen eredményes volt, hiszen a költségek megtakarításában is szép eredményeket értek el. A választott vezetőségi tagok az elmúlt évben 135 esetben Az IBUSZ az 1961. évben tovább bővítette a külföldi társasutazási programját a szocialista országokba. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, valamint az utazók kívánságainak figyelembe vételével több, előre beütemezett utazás programját megváltoztatta és újakat szervez. Ezeken az utazásokon a kisebb jövedefrnű dolgozók részére rövidebb időtartamú, de ugyanakkor eseményekben bővelkedő utazásokat szerveznek ebben az évben. Az elmúlt években számos földművesszövetkezeti dolgozó járt Csehszlovákiában, Lengyelországban és a Német Demokratikus Köztársaságban. Megyénkben már az elmúlt évben is felvetették a dolgozók, hogy romániai társasutazáson is szeretnének részt venni. Az IBUSZ most lehetővé tette, hogy a szövetkezetek dolgozói társasutazásokon ismerkedjenek meg a Román Népköztársaság nevezetesebb vidékeivel és kellemesen töltsék el a hét végét a Kárpátok festői szépségű vidékein. Így pl. autóbusszal körutazásra lehetőség van április végétől szeptember elejéig Kolozsvár, tartottak ellenőrzést a szövetkezet különböző egységeiben. A beszámoló után élénk vita alakult ki, amelyben a szövetkezeti tagok bírálták a földművesszövetkezet munkáját akadályozó egyes dolgozók tevékenységét. Ezenkívül új bolt létesítését kérték. Az 1961. évi feladatokat megvalósító határozatokat a tagság elfogadta, majd kiegészítették a földművesszövetkezet választott vezetőségét. Vámosgyörk — Visznek Az elmúlt héten tartotta a vámosgyörki körzeti földművesszövetkezethez tartozó vámosgyörki és viszneki helyi szervezet a tagértekezletét, ahol megválasztották a küldötteket a küldöttgyűlésre. A helyi vezetőség ismertette a helyt szervezet 1960. évi eredményeit. A jelenlevők igen aktívan szóltak hozzá az előterjesztett beszámolóhoz. Mindkét tagértekezleten a tagság a vásárlási és értékesítési visszatérítésről az építkezések, üzemegységek bővítési munkálatainak megvalósítása érdekében teljes egészében elmondott, amely összeg 33 000 forintot tesz ki. Ez érthető is, hiszen Viszneken az I. számú boltba hűtőszekrényt vásárolnak, mivel ezidáig töltelékáru, tejtermék értékesítése terén problémák álltak fenn. Az I. számú italboltban a cukrászkészitmények árusítását vezetik be. Vámosgyörkön a TÜZÉP-te- lep kerül átépítésre. A vezetőségi tagok és a földművesszövetkezet dolgozói vállalták, hogy társadalmi munkával és részjegybefizetéssel járulnak az építkezéshez. A telep építéséhez nemcsak a vámosgyörki tagság és vezetőség járul hozzá, hanem a jászárokszállási termelőszövetkezeti tagok is, akik vállaták, hogy társadalmi munkában 2—2 kocsi követ és salakot szállítanak. Ez a szép kezdeményezés igen jó példája a földművesszövetkezet és a falu dolgozóinak. — Sz. L. — Gyulafehérvár, Ploesti és Bukarest városokba. A hosszabb Idejű társasutazásokon kívül hétvégi utazásokat is szervez az IBUSZ ebben az évben Kolozsvárra és Temesvárra. A négynapos kolozsvári út utóbuszutazással mindössze 800 forint, amelyben az utasok teljes ellátása és szállásköltsége benne szerepel. Hétvégi utazás történik Temesvárra vonattal, amely ugyancsak négynapos és a dolgozók 860 forint összeggel vehetnek részt a hétvégi utazáson. A négynapos kiránduláson a részvevők megismerkedhetnek Temesvár és környéke nevezetességeivel, de ezen kívül az utazás alkalmával Aradon is jelentős időt töltenek el a kirándulók. A romániai társasutazásokon kívül ebben az évben kibővült programok szerepelnek más népi demokratikus államokba, így többek közö't Csehszlovákiába, az NDK-ba és Lengyelországba. A földművesszövetkezetek dolgozóinak is lehetősége van arra, hogy kérésükre külföldi társasutazásokon keresztül megismerhessék a baráti szocialista országok nevezetesebb városait és vidékeit. Sz. IBUSZ társasutazás Romániába Évenként nagyobb és nagyobb területen termelnek zöldséget a füzesabonyi Petőfi Termelőszövetkezetben. Ebben az évben is közel 140 kát. hold zöldségfélére kötöttek termelési szerződést a MÉK-el. Már február első napjaiban, amikor más növénytermesztési ágakban még szunnyadt a munka, már a kertészetben a melegágyai; és azok felszereléseinek előkészítésén munkálkodtak a füzesabonyi termelőszövetkezetben. összegyűjtött istállótrágyát szállítottak a körülkerített melegágyi telepre, s üzemképes állapotba hozták a melegágyi felszereléseket is, tehát a szükséges felkészülést időben megkezdték és el is végezték. Február közepén már elvetették a korai káposztát, s 21-én a paprika, paradicsom egy része is a melegágyi földbe került. Folyamatosan megy a munka, ahogyan azt az idő és a kertészeti növények igényei megkövetelik — mondja Ru- fínszki Péter bácsi, a kertészeti brigád vezetője. — Különösen fontos ez, hogy a kertészetből minél korábban tudjanak szállítani a piacra. Ke+*°’' irányítják a kertészetet, Ruzinszki Péter és Bocsi János. Mindketten régi termelőszövetkezeti tagok. Hosszú éveken keresztül a legjobb dolgozói a füzesabonyi Petőfi Termelőszövetkezetnek. Ruzinszki bácsi már egyéni gazda korában is a kertészkedéssel foglalkozott. Érti is annak minden csínját-bínját. Ugyancsak ez áll Bocsi Jánosra is. Talán nem is volt olyan esztendő, amikor 450—500 munkaegységen alul teljesítettek volna, pedig mindkettőjük egészségével is adódott néha egy kis baj. Az elmúlt évben is 570 munkaegységet teljesítettek. Sokan példát vehetnének tőlük. Az elmúlt évben szépen dolgoztak az asszonyok is, akik a kertészeti brigád tagjai voltak, de amikor szükség volt rájuk, más munkában is helytálltak és kivették a részüket. Ez a 40—50 asszony és lány, akik a kertészetben dolgoztak és fognak is dolgozni ebben az évben, még a régi kisebb termelőszövetkezetnek voltak tagjai. Különösen szorgalmasan és dicséretesen dolgoztak Mlinkó József né, Bocsi Jánosné, Bocsi Anna, a tsz KISZ-titkára, Bartha Andrásné, az elnök felesége, stb. De a brigád nagy részét fel lehetne így sorolni. Mindenki megtette a kötelességét és elvégezte becsületesen a munkáját. Ebben az évben is egy 40—50 tagú női brigád fog a Ruzinszki és Bocsi bácsi irányítása mellett dolgozni a kertészetben. Remélik, hogy ebben az évben még jobban fog fizetni a kertészet, mint az ezt megelőző években, ök azon lesznek, hogy korai, egészséges, szép és minőségi árut termeljenek ebben az évben, s bíznak abban, hogy a MÉK az átvételkor ezt figyelembe is fogja venni. Jó lenne — mondja Ruzinszki bácsi — ha egy kicsit több melegágyi felszerelésük lenne, akkor nagyobb mennyiségű paprikát, paradicsomot, stb. tudnának tűzdelni, s így fejlettebb, egészségesebb és koraibb árut tudnának megtermelni. Ezzel a munkaráfordítás pedig többszörösen megtérülne a termelőszövetkezetnek. A vízigé- nyesebb növényeket ebben az évben is öntözni fogjuk, permetező öntözéssel, mintegy 30 —40 kát. holdat — mondja Hidvéghi László, a Petőfi Tsz agronómusa, akivel együtt külön fogattal jöttünk ki a melegágyi palántanevelés előkészítő munkálatait megtekinteni. ö is reméli, hogy ebben az évben is meghozza a maga bevételét a mintegy 140 kát. holdas kertészeti terület. Mint a jelek is mutatják, ennek érdekében a termelőszövetkezet vezetői és tagjai már meg is tettek mindent, hogy a kertészetük korai és megfelelő árut termeljen a megye, valamint az ország dolgozói részére. Nagy Lajos Megelőző védekezés a szártövi rothadás ellen A zöldségtermesztéshez szükséges melegágyi palántákat legtöbbször a szártövi rothadás, Rhizoctonia solani gombakártevő károsítja, esetleg erős fertőzés esetén teljesen tönkre is teheti. A sűrűn vetett és kellően nem szellőztetett palántákat tönkre teszi, de a fellépést az erős öntözés is elősegíti, főleg akkor, ha a vízcseppek éjszakára sem száradnak fel a palántákon. Azonban bármennyire körültekintőek vagyunk, a kórokozó gombakártevő felléphet, ha talajunk fertőzött. A fellépés ellen védekezhetünk, ha a melegágyi talajt nem használjuk minden évben. Ez a védekezés a legegyszerűbb, de legtöbbször nem keresztülvihető, mivel nem rendelkezünk annyi jó melegágyi palántaneveléshez szükséges földdel. Ha kénytelenek vagyunk a földet minden évben használni, úgy fertőtleníteni kell azt, hogy a talajból a gombakártevőt vagy kiirtsuk, mielőtt a föld a melegágyba kerül, vagy a már melegágyban levő földben akadályozzuk meg a fellépését. Az előbbit a talaj teljes fertőtlenítésével, formalinos fertőtlenítés, az utóbbit a talajfelszín, a magot takaró földrész fertőtlenítésével érhetjük el. A kereskedelemben forgalomban levő 40 százalékos formaimból 1 m3 földre 2—2,5 litert, a talaj nevességétől függően, 10—20 liter víz hígításával öntözzük a földre, annak állandó keverése, átlapátolása közben. A fertőtlenítés hatását növeljük, ha a földet takarjuk ponyvával, így a for- malingőz nem illan el olvan hamar. Két-három napi állás után a talajt jól átszellőztetjük, legjobb, ha a talajt átrostáljuk. Magvetésre ezt a talajt csak 8—10 nap múlva, tűzdeléshez csak 12—15 nap múlva használhatjuk. Formaiinnal nemcsak a Rhizoctonia solanit, hanem a hasznos baktériumokat is kiirtjuk, amit csak öntözővízzel juttatunk ismét a melegágyi földbe. A másik védekezési mód az előzőnél jóval egyszerűbb, így ajánlatosabb is. Minden négyzetméter földre számítva 150— 200 g Fuklazint szórunk és keverünk el a magok takarására szánt földdel. Tehát ezzel a módszerrel nem az összes melegágyi földet, hanem csak azt a részt fertőtlenítjük, ami a A pénzügyminiszter 3/1961. P. M. (II. 19.) számú rendeleté intézkedik az általános jövedelemadóról szóló 49/1960. (XI. 10.) kormány számú rendelet végrehajtásáról. A rendelet értelmében a harminc családon felüli méhészet után családonként 10 forintot, illetőleg kaptáranként legalább 10 kg méz szállítására kötött szerződés esetében 7 forintot kell fizetni. A rendelet méhészcsaládon, az egy kaptárban levő népességet érti. Tévedések elkerülése végett ie kell szögeznünk, hogy adókötelezettség alá esik az egész harminc családot meghaladó állomány, nemcsak a 30-on felüli rész. A 30 családot meg nem haladó méhészet nem esik általános jövedelemadó alá. A végrehajtási utasítás Igen szerény és elfogadható átalányt határozott meg szerződéskötés esetén kedvezményt is nyújt, itt az ideje, hogy megkössük a méz- és viaszszállítási szerződésünket, az Egér és Vidéke Méhészszövetkezettel, illetve a közsé- i magvetés felszínét fogja ké- pezni. Ugyanis a kártevő csak a talaj felszínén pusztít. Azonban így is óvakodjunk a túlöntözéstől, mert azzal a Fuklazint a felszínről lemossuk. Ha a kártétel már jelentkezett, a palánták dőlése foltonként megkezdődött, a beteg növényeket távolítsuk el és a helyét erősen porozzuk be Fuklazinnal. Beporozhatjuk a már bevetett melegágy talaját is, öntözéssel úgyis a talajba kerül, s vele ugyanúgy megakadályozhatjuk a palántáit szártövi rothadását. (B .......I) gü kben levő földművesszövetkezet keretében működő méhészszakcsoport közreműködésével. A szerződéssel sok előny jár, előleg, vándorlási kedvezmény, stb. Ne felejtsük el a serkentéshez szükséges cukrot sem megvásárolni, erre is kaphatnak kedvezményt családonként 7 kg homokkal denaturált cukrot 8 forintos egységáron. A serkentésnél a nosema elleni védekezéshez hatásos gyógyszerek állnak rendelkezésükre, amelyek a méhész- szövetkezet, valamint a‘helyi föidművesszövetkezeti boltok útján beszerezhetők. Ol méhcsalád megelőző kezeléséhez szükséges Nosimack gyógyszer fogyasztói ára 23.90 forint Ugyancsak öt családhoz szükséges Fumi'dul ára 93.10 forint. A jó méhes-kedéshez tiszta, egészséges méhlakás szükséges. Hozzuk rendbé kaptárainkat. vegyünk vagy készítsünk úiat. Számítsunk már most a szaporításra. Pápai András U méhészek jövedelemadójárél és a tavaszi tennivaiókrél