Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-10 / 59. szám

4

nEpojsag

1961. március 19., péntek

Uraú

A tavass sztárja...

,... a csillogó nikkellel, modern vonalakkal ékesített Pan- nónia-motorkerékpár büszkén dülleszti formás benzintankját az egri járműbolt előtt. Körülcsodálják a motorrajongók, szakértő mozdulatokkal becézik s közben miről is folyna a szó, ha nem arról, hogy milyen ügyes masina, „menynyit bír menni” és milyen keveset „eszik”. A laikusok hümmögetnek hozzá és inkább az árcédula körül forgolódnak és mjéginkább hümmögetnek. Az ára bizony ... huszon- kettőezer.

A beavatottak, a rajongók, lenéző mosollyal figyelik őket, míg az egyikük nem állja tovább és odaveti fölénnyel:

— Jegyezze meg, barátom,

hogy a motorosnak semmi se drága. K. E.

— MA RECSKEN tartanak tájértekezletet a környékbeli községi Hazafias Népfrontelnökök és titkárok, ahol a tavaszi mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos feladatokat beszélik meg.

— TIZENEGY egri magánkisiparost és három kisipari termelőszövetkezetet vizsgált felül a HVDSZ megyebizottsága, a KIOSZ, a megyei tanács VB ipari osztálya és az Eger városi KISZ-bizottság. A vizsgálatnak az a célja, hogy megállapítsa; a magán és szövetkezeti munkáltatók mennyire biztosítják az ipari tanulók szakmai, erkölcsi és politikai nevelését.

— A HATVANI járási bé- keagitációs operatív bizottság ma délután ülést tart a járási könyvtárban. A tanácskozáson Bodor Mihály elnökségi tag ismerteti a béke- mozgalom időszerű feladatait.

— VETIK a tavaszi búzát a novajt termelőszövetkezetben. A vetés mellett gyorsított ütemben végzik a szántást is, mert mielőbb pótolni szeretnék az ősszel mulasztottakat.

— TARNALELESZ községben tegnap tájértekezletet tartottak a Hazafias Népfront környékbeli községi titkárai, elnökei. Gecse István járási népfront-elnök élőterjesztésében a tavaszi mezőgazdasági munkákkal kapcsolatos feladatokat vitatták meg.

— A SZIHALMI két termelőszövetkezetben a tsz asszonyai vállalták, hogy a növényápolási munkák mintegy hetvenöt-nyolcvan százalékát. A tsz vezetői írásbeli megállapodást kötöttek a családokkal és megtörtént a területkiosztás.

— KEDVES NŐNAPI ünnepséget rendeztek a kará- csondi pedagógusok és tanácsi dolgozók március 8-án. Munkahelyükön megajándékozták nőkollégáikat, este pedig a kultúrotthon nagytermében színes műsorral köszöntötték a kultúrcsoportok a falu lányait, asszonyait.

— 112 HOLDON termelnek paradicsomot az idén az atká- ri Űj Élet Termelőszövetkezetben. Az elmúlt évek során kísérleteket folytattak és megjelölték azokat a fajtákat, amelyek ott legjobban alkalmasak termesztésre. A termésük mintegy nyolcvan százalékát exportra szállítják.

— A HAJTÖMÜGYÄRI KISZ-bizottság elhatározta, hogy az év folyamán három alkalommal csoportos kirándulást rendez az üzemi dolgozók részére.

Tarasz Grigorjevics Sevcsenkó emlékezete

rjkrajna csodálatos, szám- ^ talanszor megénekelt tájaira, hősi harcokban edzett népéhez visz bennünket vará- zsos erejével Tarasz Grigor- jevics Sevcsenkó költészete. A távoli Dnyeper vidékére, a Szecsbe, ahol valaha Bogdan Hmelnyickij kozákjai gyűltek hadba a lengyel pánok uralma ellen. A Dnyeper és a Don közötti vidék szépséges mezőire, ahol a legendás emlékű Byron és Slowacki műveibén megörökített Mezeppa vágtatott lovára kötözve a holdvilágos éjszakában. Egyszóval, az ukrán föld és a nép már Gogoltól is jól ismert világába. Nem csoda, hisz a költő (Gorkij szavaival élve) „Amikor egyéni sorsát panaszolja, szavában egész Kisoroszország panasza cseng”, és megjelenik előttünk a szépséges tájak ellentéteképpen a cári, s a lengyel urak igáját nyögő ukrán jobbágyparaszt, a vándor kobzos, vagy bandurás koldus.

Sevcsenkó valaha maga is jobbágy volt. Az 1814. esztendőben, március 9-én látta meg a napvilágot a kievi kormányzóság kis falujában, Morinci- ban, ahol apja is, nagyapja is Engelhardt úr jobbágyaként tengette életét. A jóból apának anyának egyaránt kevés jutott, a nyomorúságból annál több, így aztán Sevcsenkó életében is bekövetkezett a gyermek számára legszörnyűbb egyedüllét — az árvaság. A kis Tarasz egyedül maradt a nagyvilágban, azazhogy, Engelhardt úr birtokán. Keserves nyomorúságában csak az jelentett némi örömet, ha a faluba kozákok, bandurások érkeztek, akik Ukrajna hősi múltjáról daloltak, no meg a betűvetés mesterségének elsajátítása, amelynek rejtelmeibe a részeges sekrestyés vezette be.

'T'izenöt esztendős korá- ban Engelhardt magához vette háziszolgának, így került Kievbe, majd Vilnoba, ahol azzal telt ideje, hogy naphosszat leste a henyélő földesúr parancsait. Itt-ott azért a festegetésre, rajzra is jutott ideje, főként a napi szolgálat letelte után — titokban. Persze a titok nem tart örökké, s a kis „autodidakta” művészt csakhamar leleplezi gazdája.

De ez a leleplezés hozta meg számára a lehetőséget, hogy elindulhasson göröngyös, de annál művészibb útján. Gazdája — látva, hogy Taraszból jó szolga soha sem lesz — udvari festőt akart belőle nevelni, s 1831-ben el is küldte Pé- tervárra, Sirjajevhez, festészetet tanulni. A gyermek számára mindez sok újságot, változatosságot jelentett. Csakhamar ismeretséget köt kora neves festőivel, íróival, költőivel. Brjulov, Szosenko, Zsu- kovszkij, Gribjonka tartozott baráti köréhez, akik — látva Tarasz tehetségét — mindent elkövettek, hogy bejusson a művészeti akadémiára. Brjulov megfestette Zsukobszkij arcképét, ezt eladták, s a pénzen kiváltották Sevcsenkót a jobbágysorból. így aztán 1838-tól már szabad emberként élhet tovább Péterváron.

Erre az időszakra esik költői pályakezdése. Barátainak példája, a klasszikusok ismerete, de elsősorban az ukrán népköltészet volt költészetének ihletője. Verseiben megjelenik a hazai táj, az ukrán történelem hősi századai, a nép. szívós és kemény harca az elnyomók ellen. A gyermekkori élmények közül a kobzosok, bandurások emléke a legelevenebb. így vall erről a Tavasz éjszakája című versében:

Ül a kobzos az út mellett, húrjai zokognak — körben legények és lányok, mint tűzfény, ragyognak. Zeng a kobzos, peng a húrja, énekelve mondja: kozák tatárral, lengyellel mint kelt viadalra; zaporogi hősök gyűltek hajnalhasadáskor, holt társukat eltemetni erdei tisztáson.

C hogy a hazai föld adta ^ élményeket felfrissítse, olykor haza-hazatért Ukrajnába. A fogadtatás meglepő volt. A pánok, tán maga Engelhardt is, most már szívesen maguk közé fogadták volna, hisz tehetségének, sikereinek híre eljutott hozzájuk is. De a költő tántoríthatatlan volt, a csalogató, édesgető meghívásokra keserű sóhajjal felel: „amerre nézek, emberek helyett kígyókat látok. Mi keresni valóm van közöttük?”

Csakhamar vissza is tért Pé- tervárra, s bekapcsolódott a Petrosevszkij féle titkos társaságba. Az itt hallott és magáénak vallott eszmék eredményeképpen született meg az Alom című poémája, ez a keményhangú, keserű igazságot eláruló, monarchia elleni vádirat, s még jó néhány forradalmi költemény, amelynek visszhangja a cár füléhez is eljutott. A. mindig és mindenre kész titkos rendőrség azonnal működésbe lépett, s a költőt letartóztatták. Az ítélet, amelyet maga a véreskezfi I. Miklós cár írt alá: száműzetés, a legszigorúbb felügyelet, írás, festés, rajzolás eltiltása. „Ha gonosztevő gyilkos volnék, akkor sem találhattak volna keményebb büntetést számomra” — mondta később Sevcsenkó. Tíz keserves esztendőt töltött el a cári katonaság büntető egységeinél, míg végre 1857- ben kiszabadulhatott. Útja ismét Pétervárra vitt, ahol hű barátok és harcostársak várták. Csemyisevszkij, Dobrol- jubov, Herzen forradalmi demokrata köre fogadta a nagy, népek érdekeiért küzdő egyéniségnek kijáró tisztelettel. Megromlott egészsége ellenére is, hihetetlen energiával dolgozott, míg 1861. március 10-én, 100 esztendővel ezelőtt, kezéből ki nem ragadta a tollat a halál.

A legnagyobb ukrán köl- ** tő halt meg benne a hajdamák és a kozák dicsőség „kobzosa”, az ukrán nép zászlója. Az életmű viszont itt maradt, s száz esztendő távolából is fényes csillagként ragyog felénk.

Lőkös István

hí rí sora

Egerben este 7 órakor: Különleges világnap (Vörösmarty-bérlet) Komlón este 7 órakor: Dalol a tavasz Sarudon este 7 órakor: Kilóg a lóláb

1961. MÁRCIUS 10., PÉNTEK: ILDIKÓ

100 évvel ezelőtt, 1861. március 10-én halt meg TARASZ SEV- CSENKO, az egyik legnagyobb ukrán költő. Jobbágy volt, akit 1838- ban szabadítottak fel. Első verskötete, a Kobzarj, 1840-ben jelent meg. Politikai jelentőségű költeményei és egy titkos ukrán társaságban való részvétele miatt 10 évre száműzték hazájából. Szabadulása után Pétervárott Csernyi- sevszkijjel és Dobroljubovval lépett összeköttetésbe. Költeményei Ukrajna dicső múltjáról mesélnek. Mint festő is jelentős művész volt, az ukrán realista festészet megalapítója.

10 évvel ezelőtt, 1951-ben e napon halt meg JAKOV NYIKOLADZE

Sztálin-díjas (1946) szovjet szobrász, a grúz realista szobrászat megalapítója (Lenin az Iszkra megalapításakor).

Érdekes találmányok és felfedezések:

45 évvel ezelőtt, 1916. március 10-én halt meg TELEKI SAMU Afrika-kutató. 1886-ban érkezett Zanzibárba és innen indult a Kilimandzsáró megmászására. Ekkor fedezte fel a Rudolf-tavat, a Höhnel-vulkánt és a Stefánia-tavat. 1893-ban indult keleti útjára, Jávát, Szumátrát és Borneót járta be. Legfontosabb útjáról a Rudolf és Stefánia tavakhoz című könyvében számolt be.

A dél-amerikai La-Plata folyó torkolatvidékét 445 évvel ezelőtt, 1516-ban DON JUAN DIAZ DE SOLIS spanyol tengerész fedezte fel. Ezzel kezdődött Argentínába az európaiak behatolásának kora.

TARASZ SEVCSENKÓ

Megjelent a Jelenkor

A folyóirat új évfolyamának első száma — amelyet már az újjáalakult szerkesztő bizottság állított össze — a napokban látott napvilágot. A lap többek között közli Berták László, Bódás János, Dudás Kálmán, Kiss Tamás, Marsall László, Pákolitz István, Simo- nyi Imre, Weöres Sándor verseit, és Borsos József, Ordas Iván, Simon Emil, Thiery Árpád elbeszéléseit. A külföldi anyagot ezúttal a belga irodalom két modern törekvésű költője: Geo Liebbrecht és Yvonne

Sterk képviseli Stetka Éva átültetésében, valamint Italo Calvino novellája Telegdi Polgár István fordításában. A tanulmány- és szemleanyagból kiemelkedik Szász Imre He- mingvayről írt dolgozata, valamint Angyal Endre, Fábián István, Pál József, Páldy Róbert és Tersánszky J. Jenő cikke. A Dokumentum rovat Egry József és Rippl-Rónai levelezéséből közöl részleteket, a műmellékleten Márffy Ödön, Egry József és Martyn Ferenc alkotásait találjuk.

A kontinensek mozgása

A kutatások azt bizonyítják, hogy kontinenseink a Föld forgása következtében nyugat felé és az egyenlítő felé tolódnak el. Grönland például évente 36 méterrel távolodik Európától. A Washington és Párizs közti távolság egy év alatt körülbelül 4 méterrel lesz nagyobb. 1926-tól 1933-ig Buenos Aires 15 métert „utazott” nyugat felé.

A szárazföld különböző részei függőleges irányban is mozognak. Egyes részek lassan a tengerszint fölé emelkednek, mások lesüllyednek. A partmenti vizek elnyeltek néhány ősi várost és kikötőt a Földközi-tenger, a Fekete-tenger, a Perzsa-öböl partján. A Skan- dináv-félsziget ellenben évente a tengerszinthez viszonyítva egy métert emelkedik.

...............................„mu,,................................................................................................................................................................................................................................................ -----EG

RI VÖRÖS CSILLAG Oz, a csodák csodája EGRI BRÖDY

Dr. Faustot elvitte az ördög GYÖNGYÖSI PUSKIN

Babette háborúba megy gyöngyösi szabadság Ordító egér

HATVANI VÖRÖS CSILLAG Zápor

HATVANI KOSSUTH Normandia-Nyeman HEVES

Napkelte előtt petervasara

Nincs előadás FÜZESABONY Nincs előadás

HORVÁTH JÓZSEF:

.VAV.V

(59.)

És nemcsak Szerencsés fölött, de az ő hibái, mulasztásai és elvtelensége felett is. Bankót különösen az töltötte el rossz érzésekkel, hogy okvetlenül eljön az óra, amikor állnia kell Kulcsár Pista bácsi rosszalló tekintetét. Bár hallgatott volna rá! Nincs biztosabb iránytű egy pártmunkás számára, mint a tapasztalt, egyszerű kommunisták hangja. Menthetetlenül eltéved az, aki nem figyel szakadatlanul erre a hangra.

Hogyan? Mit mond Szerencsés? Hogy • Júlia...? Éppen ma? Ez kellett még. Benkő megint részvétteljes pillantást vetett Szerencsés elkínzott arcára. Mintha Szerencsés alatt megnyílt volna a föld. A bűneiből, gyarlóságaiból és tévedéseiből ácsolt máglya recsegve-ropogva temeti

maga alá. Benkő fájdalmasan nyújtotta volna ki érte a karját. Csak megmenthetné ezt az embert! Nem a bűneit, nem vétkeit és nem gyarlóságait. De ezt a sokat szenvedett, elgyötört embert. De hát minden mentegető szó — ön- mentegetés is. >

Szerencsés utolsó szavai tompán visszhangzottak Ben- kőben. Az elbeszélés véget ért. Mintha ezek az utolsó szavak reménykedően, tisztábban csengtek volna. Mintha Szerencsés könnyített volna a lelkén.

Benkő felállt, szótlanul járkált a szobában. Szerencsés üveges tekintettel meredt az asztal lapjára. Csak most... most józanul! — bátorította magát Benkő gondolatban. — El ne hibázd a kövekező lépést, mert még egy rossz lépés és ennek az embernek menthetetlenül vége... Talán még most... Ö, ha sikerülne megmenteni!

Szerencsés úgy ült ott, mint egy kialudt vulkán. Benkő a rájuk zuhant est homályában úgy látta, mintha Szerencsés már csak önmaga árnyéka volna.

Még arra sem rezzent fel, hogy az előszoba nagyhirtelen megtelt gyöngyöző, önfeledt kacagással. Júlia jött meg a színházból. Benkő undort érzett, amikor megütötte a fülét az asszony fölényes, jóindulatú búcsúzkodása:

— Nem, köszönöm, hogy hazakísért. Most menjen szépen haza. Ma igazán nem lehet rám panasza. Pá!

Aztán feltárult az ajtó és fényözön ömlött szét a szobában. Júlia szertelen kacagással rontott rájujc:

— Na nézd csak, majdnem megijesztettek, maguk haszontalanok! Jó estét, Benkő elvtárs, maga itt?

De arcára fagyott a mosoly.

Szerencsés apatikusan meredt maga elé, mozdulatlanul ült az asztalnál, s úgy hatott, mint egy kísértet. Benkő az ablaknál állt, félig leszegett fejjel, elrévedező tekintettel, komoran.

Júlia egy szempillantás alatt megértett mindent, de mindent. Egész testében megreszketett. Lángnyelvek csaptak ki szemgödréből. Hisztérikusan a fejéhez kapott majd térdben megroggyanva, levetette magát a földre. Sikoltva zokogott fel:

— Rettenetes, ezt nem élem túl! Rettenetes ...

A tehetetlen düh valósággal fojtogatta. Majd hirtelen térdre ereszkedett, és hangosan átkozódott:

— Mit csináltál, te barom! Te, te senki! Te részeg disznó! És én egy ilyen nyomorult disznóval éltem egy födél alatt! Ennek adtam oda mindenemet! Ezért harcoltam én foggal és körömmel, te, te kö- pedelem! Elárultál, tönkretettél. Te mocsok! Ö, teremtő isten, miért versz engemet?

Megint a földön fetrengett és a perzsaszőnyeget marcangolta. Aztán talpraszökkent, s mint egy vadmacska közeledett Benkőhöz.

— Mit akar tenni? — sziszegte. — Csak maga tud mindenről, senki más. Hallgasson! Csak nem árulja el a barátját? Ugye, nem?

Benkő keményen felelt:

— Térjen észhez végre. Ezzel a viselkedésével nem segíthet.

Szerencsés felkelt az asztal mellől. Benkő is, Júlia is rászegezték pillantásukat. Szerencsés arcán szelídség és megnyugvás uralkodott. Mintha lelkének nyomasztó terhét mind kiöntötte volna.

Most engesztelő szóval fordult Júliához:

— Te, Júlia — mondta különös, erőltetett hangsúllyal — vesd le azt a nercbundát, nem tudom nézni rajtad.

Az asszony hangja vad indulattal csattant:

— Mi közöd neked az én nercbundámhoz?

— Mondom, vesd le, hiszen nem a tiéd — mondta szinte

nyöszörögve Szerencsés.

Júlia ajka lángot lehelt. Tor- kaszakadtából felordított:

— De igenis az enyém! — Legalább ezt az egy rongyot nem rabolod el tőlem, te útonálló!

Azzal az asszony átrohant a másik szobába. Szerencsés szívébe valami apostoli türelem költözött. Mit mond ez a Júlia? Hogy én útonálló? Hát persze, igaza van. De hova is rohant ez az asszony? Hát persze, összekapkodja a néhány holmiját, aztán elmegy, végérvényesen elmegy, talán soha többé nem látja majd.

Szerencsés megtántorodott. Mindkét kezével meg kellett kapaszkodnia az asztal szélében.

Júlia is elmegy hát. Es én? — riadozott Szerencsés. — En itt maradok? Hát nem menekülhetek sehova? Én mindig csak itt? Benkő...

— Benkő — kiáltott most már hangosan —, hát te is elmész? Itt hagysz egyedül?

Benkő már az ajtó kilincsét fogta. De a küszöbön megtorpant, és hátrafordult. Hangja szenvtelen volt és fakó.

— Mindenkinek helyt kell állnia magáért. Becsaptad azokat, akik hittek neked, akik szerettek és felkaroltak. Felelned kell magadért előtt- tük!

★

A kettes sze- relde beállva* ^ nyozott bolto- !íé \ ’ zata alatt der- ■ medten ácsorgóit egy kis csoport. Kulcsár István ki- alvatlan, vörösbe gyulladt szemmel ténfergett. Nem lelte a helyét. De a többieket is torkon ragadta a megdöbbenés.

Tegnap este megtudták a valót. Haraszti igazgató és a pártbizottság összehívta a gyári aktivistákat és az építési osztály minden dolgozóját.

(Folytatjuk.)