Népújság, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-31 / 77. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Tizenhat évesek AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA XII. évfolyam, 77. szám Ara 50 fillér 1961. március 31., péntek Egy probléma, amely megoldásra vár Gyöngyösön Még az ősszel vetődött fel a kérdés, melynek nyomán a tárgyalások sorozata indult meg, és ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, az érdekelt felek igyekeztek saját igazukat bebizonyítani a tárgyalások minden szintjén. Igyekeztek megszerezni saját ügyük érdekében a vezető személyek támogatását is. így aztán a szálak úgy összekuszálód- tak, hogy mindenki tud mindent, de tényekre végeredményképpen senki sem tud hivatkozni. Azaz: senki sem tud semmit. Nevezetesen arról van szó, hogy a méntelep Gyöngyösön levő épületét kinek juttatják majd. Megkapja-e a mezőgazdasági technikum, amely ennek az épületnek a segítségével nemcsak a tantermi problémákat oldhatná meg, hanem ebben az épületben el tudná helyezni a kollégiumát is, sőt arra is lehetőség nyílna, hogy a tervbe vett felsőfokú mező- gazdasági intézményt is működtetni tudná ebben az épületben. Más terv szerint viszont az épületet az állami gazdaság kapná meg központ céljára. Lényegében mind a két intézmény mezőgazda- sági célokat szolgál, egyaránt a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság további eredményeinek érdekében működne, tehát céljukat illetően nem lehet ellentét közöttük és látszólag egyaránt jogosult mindkettő az épület .birtoklásához. Bennünk azonban mégsem egyforma és egyenlő értékű véleményt vált ki a két intézmény jövője, elhelyezésének megoldása. Vitathatatlan, hogy az állami gazdaságnak olyan központra. van szüksége, amely nemcsak könnyen megközelíthető. de lehetőségeiben és körülményeiben is demonstrálja azt a jelentős szerepet, amelyet mezőgazdaságunkban az állami gazdaságok betöltenek. Ha azonban arra gondolunk, hogy a tsz-ek további eredményei komoly mértékben függnek össze a tsz-cknek jó szakemberekkel való ellátásától, szivünk szerint a mezőeazdaságj technikum céljait támogatjuk. Bár az énület nem tartozik jelentős műemlékeink közé, de Gyöngyös egyébként, is kevés műemlékkel dicseked hét. és a mezőgazdasági technikum, illetve a későbbi mezőgazdasági főiskola jobban megfelelne a műemlék által nyújtott környezethez Igaz, hogy ez nem döntő szemront. Érveinket azonban emeli. És ha meggo delink, hogy a mezdgazdasá ' technikum jelenlegi épülete a csere után napközi otthon elhelyezésére adna újabb lehetőséget Gyöngyösön pedig a napközi otthonok feilesz- tése égetően szükséges, úgy érezzük, hogy az általunk ajánlott megoldá.s volna a legeredményesebb. Érveink ellen, minden bizonnyal, ugyanilyen számú és súlyú ellenérveket lehet felsorakoztatni. Mi sem gondolunk arra. hogy mostani gondolatainkkal eldöntöttük az épület sorsát, de reméljük, hogy az érdemleges döntéshez segítséget tudtunk adni. Vidám kabaréműsorral szórakoztatták szüleiket a hevesi iskolások A hevesi 1-es számú Általános Iskola tanulói március 25-én és 26-án vidám kabaréműsort mutattak be szüleiknek és a vendégeknek. Nagy esemény volt a növendékek életében a megszokott iskolai munka után táncot, színdarabot, verset tanulni. Munkájuk eredménye nem maradt el, mindkét napon zsúfolásig megtelt az ideiglenesen kultúrteremmé alakított két tanterem. A’ több mint húsz, változatos músorszám derűt, mosolyt, sok-sok tapsot váltott ki a nézőkből. Az előadások .bevételét a gyerekek nyári táborozására fordítják. Tóth Mária, nevelő Dr. Fazekas László: HASZONNAL ALKALMAZZUK AZ ÜZEMI AGITÁCIÓ MINDEN FORMÁJÁT ★ Weidinger László: A TŰZSZERÉSZ ★ Pataky Dezső: A TERMELŐSZÖVETKEZETEK ÉS A MUNKAVERSENY 80 ezer forint munkaegység-előleget fizettek ki március 28-án a tenki Béke Tsz-ben Tíz éves a tenki Béke Termelőszövetkezet. Az elmúlt évek alatt több mint egymillió forinttal gyarapodott a közös gazdaság vagyona. A szép eredmények elérésében nem kis része van a szövetkezeti tagok jó munkájának, de meg kell mondanunk, hogy sokat jelentett, ösztönzően hatott a munkák elvégzésében az is, hogy minden hónapban osztottak munkaegység-előleget a dolgozóknak. A múlt éviben például minden hónap 3. napján osztottak előleget. Egy-egy munkaegységre 13 forintot. Az idén, március 28-án került sor először munkaegység-előleg kifizetésére. Több, mint 80 ezer forintot osztottak ki a termelőszövetkezeti tagok között. Egy-egy dolgozóra, a munkaegység arányában 500 forint fölött jutott. Ezzel az előleggel a szövetkezeti tagok ünnep előtti bevásárlási gondjaikon kívántak segíteni a tsz vezetői, mert ezután a legközelebbi munkaegység-előleg osztására — a múlt évek tapasztalatai alapján — minden hónap harmadik napján kerül sor. Felnőttek vagyunk! mosolyognak boldogan az új személyazonossági igazolvány tulajdonosai. Képünkön: Tóth Mária, Barta Mária és Tóth István. (Kiss Béla felvétele.) ^WVWWWWWWi^AA^AAAAAAAAAAA^^SAAAAAAAA/VAA^AAA^AAAAAAAA^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^A/ Röplabdapályát építenek a tiszanánai fiatalok A tiszanánai Vörös Csillag Termelőszövetkezet kiszistái 130 hold gabonát arattak le a múlt nyáron társadalmi munkában. Derekas munkájukért röplabda-felszerelést kaptak ajándékba a megyei KISZ-bi- zottságtól. A szövetkezet fiataljai most közösen röplabda- pályát építenek, s ezzel lehetőséget biztosítanak a falusi sportélet kiszélesítéséhez. Bírósági hír Káldi György, 36 éves, mező csati születésű, mezőszeme- rei római katolikus plébánost a városi-járási ügyszség 14 rendbeli természetelleni fajtalanság bűntettével vádolta meg. Az egri járásbíróság 1961. március 29-én tartott ez ügyben nyilvános tárgyalást, amely után Káldit öthónapi, végrehajtható börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vádlott védője enyhítésért fellebbezést jelentett be. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette. A kompolti Új Barázda Tsz április 4 tiszteletére szocialista munkaversenyre hívta ki a kompolti Ezüstkalász Tsz tagságát Az elmúlt napokban a kom- j polti Üj Barázda Termelőszövetkezet dolgozói, vezetői és kommunistái egyöntetűen úgy határoztak, hogy hazánk fel- szabadulásának 16. évfordulója tiszteletére egész éves szocialista munkaversenyt indítanak a növénytermelési, növényápolási, valamint aratási, cséplési és az őszi betakarítási munkálatokban. Ezen túlmenően állattenyésztési és építkezési terveik túlteljesítésére is versenybe léptek a szövetkezet brigádjai, munkacsapatai és tagjai. A verseny fő célja a termelési terv túlteljesítése és az áruértékesítési terv maradéktalan megvalósítása. A szövetkezet két növény- termesztési brigádja és a nyolc munkacsapat tagjai vállalták, hogy a kalászosok egy holdra tervezett 9,5 mázsás átlagát tíz mázsára emelik. Ezenkívül a rozs és a zab holdanként! átlagtermését is egy mázsával növelik. Ugyanilyen vállalást tettek a kapásnövények átlagtermésének a növelésére is. Versenyvállalásukban kiemelkedő helyet foglal el a kertészeti dolgozók versenyvállalása. A kertészeti dolgozók elhatározták, hogy paradicsomtermelésük 95 mázsa holdankénti átlagát 110 mázsára, a zöldpaprikát 90-ről 100 mázsára, az uborkát 62-ről 70-re, a zöldbabot 11-ről 12-re, valamint a fejeskáposztát 110- ről 120 mázsára emelik az átlagterméseket Állattenyésztési vonalon a tsz állatgondozói vállalták, hogy az ez évi ötvenezer liter tervezett tej helyett 52 ezer liter tejet adnak át az államnak. Ezenkívül elhatározták azt is, hogy a sertéstenyésztésben a tervezett 8 százalékos elhullást 6 százalékra csökkentik, valamint a ráhizlalási súlyt két százalékkal növelik. Igen értékes felajánlást tettek a baromfitenyésztők. Mivel a szövetkezet közös baromfióllal még nem rendelkezik és a naposcsibéket három helyen nevelik; Szuromi Benjáminná, Holcreiter Emilné és Szanyi Miklósné vállalták, hogy a megengedett baromfi- elhullást tíz százalékkal csökkentik és a leadásra kerülő állatokat nem 75, hanem 80 de- kás súlyban adják le a szerződésben meghatározott időre. Versenyvállalásukban azt is elhatározták a kompolti Üj Barázda Termelőszövetkezet tagjai, hogy terven felül az év folyamán egy húsz férőhelyes sertésfiaztatót téliesítenek, a tavaly elkészült 50 férőhelyes növendékistállót egy 10x40 méteres karámmal körülkerítik és 25 folyóméter betonjászolt építenek a növendékmarhák részére. Versenyvállalásukban gondoltak a szövetkezeti tagok oktatási és szakmai képzésre is. Vállalták a tagok, hogy az évi pártoktatásban nyolc fővel többen járnak el, mint ahogy azt eredetileg tervezték és 12 százalékkal emelik az ezüstkalászos tanfolyam részvevőinek a létszámát is. A szocialista versenyek népszerűsítésére egy-egy versenyértékelő táblát késztíenek a tanyaközpont legforgalmasabb helyén és azokon a verseny- eredményeket mindennap értékelik ... A szövetkezet vezetősége a versenykihívás jegyzőkönyvét eljuttatta a kompolti Ezüstkalász Termelőszövetkezet tagságának, miszerint az említett versenypontok alapján versenyre hívják őket,, és egyben kérik, kihívásukat fogadják el. (fazekas) Ünnep előtti jelentés as idegenforgalomról Az év első negyedében a mostoha időjárás éllenére is igen élénk Eger idegenforgalma. Alig három hónap alatt 52 csoportban közel kétezer szovjet turista járt a városban. Az ünnepek alatt egy negyvenkét fős szovjet csoport érkezik Egerbe. A turista szállót mindhárom napra belföldi vendégek foglalták le. Az Idegenforgalmi Hivatal tájékoztatása szerint a mátrai és bükki turistaházakból is jelentették: az ünnepek ideje alatt hazai turistákkal telt ház lesz mindenütt. Kössünk szerződési a háztáji gazdaságban termelt gyümölcs értékesítésére Országszerte sok háztáji gazdaságban termelnek gyümölcsöt. A termelőszövetkezeti tagok és az egyéni termelők a háztáji gazdaságban megtermelt gyümölcs értékesítésével jelentős mértékben hozzájárulhatnak az ország ellátásához, exporttervünk teljesítéséhez. A földművesszövetkezeti szervek ezekben a napokban körülbelül 10 000 vagon gyümölcs értékesítésére kötnek szerződést A termelőszövetkezeti tagok, egyéni termelők a szerződéskötés után mázsánként az export minőségű téli almára 100, az őszi barackra 120, a kajszibarackra 80, a málnára 200, a szamócára pedig 120 forint kamatmentes előleget kapnak a földművesszövetkezettől. A földművesszövetkezetek a szerződésben lekötött szabványnak megfelelő árut maradéktalanul átveszik a mindenkori felvásárlási áron, azonfelül 10 százalékos szerződéses felárat is fizetnek. Az árut a földművesszövetkezet felvásárlótelepén kell átadni. Göngyölegről a földművesszövetkezet gondoskodik. A termelőszövetkezeti tagok és az egyéni termelők az említett gyümölcsféléken kívül szerződést köthetnek még belföldi fogyasztású téli almára, nyári almára, borszőlő, csemegeszőlő, szilva, téli körte, köszméte és gesztenye értékesítésére is. Termelőszövetkezeti tagok és egyéni termelők a háztáji gazdaságban megtermelt gyümölcs értékesítésére mindenütt a helyi földművesszövetkezettel köthetnek szerződést ezekben a napokban. — ÁPRILIS 4-én, ünnepélyes keretek között tanácsi kezelésbe veszik át a siroki, szentdo- monkosi és ivádi községi könyvtárakat. Ügy látszik; ez is húsvéti meglepetés. Az ÉM Heves megyei Építőipari Vállalat figyelmessége a lakosság iránt. Mindezen örömükben részesülhetnek pedig a gyöngyösi Hatvani • utcai lakosok, akik nemrégen, még januárban költöztek az új lakásokba. Végre megjelentek a kőművesek, és azokban a lakások- ' ban, ahol a konyha és fürdőszoba füstkivezetö nyílásai teljesen egy szintben vannak, áthelyezik a füstnyilást. Csak azért, hogy a füst a jövőben a kéményen keresztül is megkíséreljen kijutni a szabadba. Az a kis rendetlenség, ami ezzel a munkával együtt jár, igazán nem számit! Építés közben pedig nem érhettek rá arra, hogy a füstnyílások szintjét is ellenőrizzék minden lakásban. Igaz: akkor még nem is fűtötték a lakásokban, tehát nem volt, aki reklamáljon, a vigasztaló csupán annyi, hogy a munkát végző kőművesek szerint talán javul a kémények huzatja. Hogy mi lesz a fürdőszobákkal? Ott ugyanis a műanyag- cső szeret mulatságos meglepetéseket okozni: egyszerűen ki-L$ vágódik a csapból, s ha a lakók nem veszik észre, rövid idő alatt úszik a lakás és az alattuk levő mennyezetről vígan folydogál a víz. Állítólag ezen sem lehet segíteni. (gmf)